Kingdom Come: Deliverance

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

DevLupius
#1349
Mondjuk az azért elég gáz, hogy egyből át tudok rakni mindent a lóba legyen az akárhol is.
Esettanulmány, bemegyek egy fegyvertárba, felnyomok egy ládát és a tartalmát kipakolás után azonnal teleportálom a határban legelésző lovamba. Ez két dologra jó, az első, hogy nem leszek túlsúlyos, hiszen a lovam fog megszakadni valahol, a második, hogy sohasem kaphatnak el lopott tárgyal mert ahogy rohan az őr testüreg motozásra, már át is teleportáltam mindent a lóba.
Szoktam is gondolkodni, mi lenne ha egyszer valaki belenézne a lovamba 😊
Ezt javítani kéne, hogy csak akkor lehessen a lóba pakolni, ha ott van melletted.

A falusiak azt sem szeretik amikor keresztüllovagolok rajtuk, az őrség ezt is nehezményezni szokta. Pénzt én sem tudok adni nekik.

Gigabyte GA-B85M-D3H/ 16 GB DDR3 / Intel Core I7 4790 / GTX 1070 8 GB / 240 GB SSD / W10 x64

#1348
lavírozom, bűnözök persze csak nem túl gyakran, és akkor sem vesznek észre .
PiszkosFred
#1347
Hat, banditakent vagy ketes hirnevvel meg folyamatosan megallitanak az orok es ha talalnak nalad vmit, akkor viszik is 😊

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

#1346
esetleg annyiban van hatása hogy ha időben kell valamely misszióra odaérkezzél, de te épp böriben vagy akkor lekésed, bukod a küldit . de szerintem ez csak a side questekre lehet hatással .
#1345
amúgy a viselkedésünknek van hatása a későbbi küldetésekre? előfordul olyan, hogy nem kapok meg egy küldit, mert nem jó a hírem? Nem tudok most konkrét példát, mert a legeslegelején vagyok még, csak érdekel, hogy mennyire interaktív a környezet. itt még annyira nem sok minden van, a csatáról, meg a naaaagy seregről tudtam beszélgetni, hogy mennyire befostunk, de mást eddig nem nagyon mondanak.

The Matrix has you...

#1344
koldusnak én is akarnék, de eddig csak pofázni lehetett velük ( Rattayban) , nem volt olyan opció hogy alamizsna .
#1343
azért hívnak lovagnak mert előkelő páncélt hordasz .
#1342
menj már, ez komoly? ilyen is van benne?

The Matrix has you...

Terawatt
#1341
Ha elkapnak az őrök és rendezed a számlád javul a repu. Egyébként meg koldusnak szoktam adni pénzt, pici borravalót adok az árusnak, őröknél hagyod, hogy átnézzenek és hasonlók.

Tip: ha a lovad táskájában van a lopott cucc nem veszik el tőled ha minden igaz.

Toronyba aludt az őr, leloptam róla mindent és pár nap után alsógatyóban járőrözött. Egy kardot kapott, hogy azért mégse legyen fegyvertelen. Kemény idők voltak ezek én mondok néktek... Simán megszégyenítik amiért nem vigyázott az egyenruhára 😄

lirikTENK |XMG Neo 17 (M21), RTX 3080(16GB), i7-11800H, 64GB ram

DevLupius
#1340
Én is hiányoltam a medvéket és farkasokat, de sajnos ezek el lettek kaszálva mert felborították volna a játék ökológiai rendszert.
Így maradt az, hogy a nemesek kedvtelésből levadászták őket és kipusztultak.
Igaz, hogy az erdőt járva néha lehet farkas vonyítást hallani, de azok rejtőzködve élnek és nem lehet megtalálni őket.

Kérdés...
Jól látom ha javítom a cuccaimat akkor romlik minőségük?
Tegnap szert tettem egy 73-as kardra, ami javítás után 63-as lett, eddig nem tűnt fel mert két hadseregre való felszerelést gyűjtöttem, így ha valami tönkremegy az kuka, bolond lennék javításra költeni, igaz vannak bónuszok amik adnak előnyöket, ha magam javítok, de ezeket éppen úgy nem használom mint a löttyöket amit főzni lehet.

Hogy lehet a lakosság reputációját felvinni?
Most ott tartok, hogy üdvözöllek Henry lovag, leköpnek és elfutnak a másik megyébe 😊
Az furcsa, hogy lovagnak szólít már mindenki, miközben legnagyobb tolvaj gazfickó vagyok akit a föld a hátán hordott 😊

És még 1 kérdés...
A hóhéros küldinél az írnokkal kéne beszélnem, de annak valami betegsége lehet mert az mindig alszik, ha felkeltem azonnal rohan az őrséghez. Mi a megoldás? Gondoltam kiszedem belőle, de a gégemetszés nem segített mert akkor bukom a küldit.

Loptam lovakat én is, elrejtettem őket, de egy idő után eltűnnek, eladni nem lehet őket, viszont a városőrség egy idő után beidéz egy prosztata masszázsra a lopás miatt, gondolom beszélt a ló 😊

Talán több mint 100 órám van a játékba, egy kifagyástól eltekintve nem találkoztam játékmenetet befolyásoló hibával.

Gigabyte GA-B85M-D3H/ 16 GB DDR3 / Intel Core I7 4790 / GTX 1070 8 GB / 240 GB SSD / W10 x64

Malakai
#1339
Hát akkor nem mászkálsz odakint eleget, elég sok a nyúl, őz, vaddisznó. Szarvas is van tudtommal, azt még nem láttam.
Egyebekről nem tudok, ami hiányzik azért a helyszínt figyelembe véve azért némi medve, farkas, róka, bölény, jávorszarvas...
De lehet van ezek közül is valami, csak még nem találkoztam vele.

(\__/) ( X.x) ( } . { )

#1338
Azért egy vadállatvilágot belerakhattak volna.Háztájiakon kívül semmi állat a mezőkön,és erdőben.

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#1337
kérdés: Ha lovat lopunk , azt is el tudjuk adni a molnárnál ? vagy el tudjuk dugni valahová, és később "leesik " róla a lopott cucc jelzés ?
#1336
lehet akkor nincs is? de...valóban szükséges ez ? vagy csak szeretnéd látni a lovadon ?

AnuluWork
#1335
Fejarmor oké, de body? Még a google sem segít. 😞
Utoljára szerkesztette: AnuluWork, 2018.02.28. 22:56:33

"Awdsmfafoothimaaafootafootwhscuseme" JB

#1334
ja ? mert nyergeket, lótakarókat láttam. esetleg rabolni valakitől?
AnuluWork
#1333
Ott nincs.

"Awdsmfafoothimaaafootafootwhscuseme" JB

#1332
nem tudom volt-e már ?
KCD Wiki oldal :
KCD WIKI
#1331
gondolom a ló kereskedőnél ?
AnuluWork
#1330
Horse Body Armort hol találok? Az üres slot a lónál.
Utoljára szerkesztette: AnuluWork, 2018.02.28. 22:26:14

"Awdsmfafoothimaaafootafootwhscuseme" JB

#1329
kezdj nyugodtan bele ! nincs olyan nagy bug hogy élvezhetetlen lenne. és van hozzá mod is hogy bármikor menthetsz, nem buksz órákat .
PiszkosFred
#1328
Egy, max ket het es jon a patch, addig szerintem varj vele! Van aki sokat szivott vele, van akinek alig jon elo bug, valtozo, de ketsegtelen, hogy van mit javitani es van mit csiszolni.

A vicc az, hogy meg igy bugosan is zsenialis a jatek 😊

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

Hexex86
#1327
Még egy kis videó tőlem.

Discord | https://discord.gg/JnaAPcB Twitch | https://www.twitch.tv/hexariusofficial Youtube | http://www.youtube.com/c/Hexarius

#1326
Mennyire bugos a game amúgy? Főleg gamebreaking bugok érdekelnek, vagy olyanok amik miatt akár órákat bukhatok. Mikorra várható a kövi patch? Csak azért, mert már nagyon csábít, hogy belekezdjek...😄
#1325
értem, köszi. gyakorolnék én Bernardnál, csak éppen küldetésben vagyunk ( az a nyomozós küldi Neuhofnál) , így most azt nem tudom .
Voltan
#1324
Igen, az nagyon fontos, de az is, hogy fejleszt a fegyver statokat. Minél jobb vagy egy fegyvercsoportban, annál gyorsabban reagál, és annál jobban tudsz manőverezni. A kombóknál az is fontos, hogy minden elemének el kell érnie az ellenfelet - ha közben elhajol, vagy parryzik, akkor megszakad a kombó.

"Utána mintha jajszó szállna. Félig mély csönd, és félig lárma"

#1323
uhh, ez a kardozás.... nem találom valahogy a ritmust. zavar hogy nyomom a vágást/szúrást de csak fázis késéssel van az akció. pedig már tanultam egy combót is , aztán hiába nyomkodom baszik csinálni , gondolom a helyes ritmus a döntő itt.
#1322
Nem tudom érdekel-e valakit, de az utakon érdemes fölfedezni a shrine-okat (oltárokat), mert ha megvan mind, akkor kapunk érte achievement-et.

ASUS Prime Z370-P | i5-8400 2.80GHz | CORSAIR 16GB Vengeance LPX | ASUS Dual GeForce GTX 1060 (6GB) | WD 1TB Caviar Blue | FSP Aurum S Gold 500W | CORSAIR Carbide Series 200R

drop
#1321


lehet segit

DevLupius
#1320
Eleinte én is keresgéltem és azt tudom mondani, hogy
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
a kőhalmoknál nem találtam semmit, a vízpartoknál egy kosár szokott leni a víz alatt, máshol 100 méteres körön belül sírt, vagy ládát. Más helyeken meg csak elhagyatott táborhelyet vagy egy érdekes dolgot.

Vannak az "accident" helyek, ott mit lehet csinálni?

Gigabyte GA-B85M-D3H/ 16 GB DDR3 / Intel Core I7 4790 / GTX 1070 8 GB / 240 GB SSD / W10 x64

#1319
ok, köszi. eddig nem volt szerencsém .
Malakai
#1318
Változó, van, hogy csak van ott "valami érdekesség", ez lehet valami funkció nélküli dolog, szobrocska, akármi.. De lehet egy apró alvóhely, valami tároló egyértelműen kitéve, változó lootal (pl valami herbalista erdei kis fészkénél elég sok különböző növény van, meg 1-2 főzet), vagy a tároló elrejtve is lehet.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
(pl egyik helyen egy fa gyökerei közé van elrejtve pár üveg pia)

Általában érdemes körülnézni ott, de nem mindig van funkciója.
Utoljára szerkesztette: Malakai, 2018.02.28. 14:15:42

(\__/) ( X.x) ( } . { )

#1317
megnézném europát ma, ha anno nem állítottuk volna meg a muszlim/török hordákat.............wait wut! csak menj el Brüsszelbe, Párizsba vagy Németekhez......és megkapod az eredményt
PhantomAss
#1316
Ezt már én is akartam kérdezni...jó lenne tudni hogy van-e valami szerepük.

GOOBY, pls

#1315
HI . barangolva több helyen felfedezünk (a térképen jelöli sárga ikonnal is) " érdekes hely " területet. de akárhogy is kutatok körbe ezeken a helyeken semmit nem találok... van ott valami csak nem tudom mit kell nézni/keresni ? Nektek mi a tapasztalatotok itt ? köszi.
#1314
köszi a tippeket 😊
PhantomAss
#1313
Ha kell még hely akkor vehetsz rá nagyobb nyeregtáskát is a lókereskedőknél. Az enyém teherbírása most 420 a legnagyobb szatyorral.

GOOBY, pls

Malakai
#1312
Első lóra is lehet pakolni, inventory alján írja, hogy átenni lóra és pacimenüben tudod megnézni, visszapakolni.
Utoljára szerkesztette: Malakai, 2018.02.28. 03:26:48

(\__/) ( X.x) ( } . { )

#1311
Hali . na végre megvan a lovam a küldiből. viszont nincs rajta nyereg táska, vagy zsák. szeretnék végre bepakolni a lóba 😊 szóval a felszerelést melyik kereskedőnél lehet venni ?
MarkBlade
#1310
Se a többi nép...
#1309
Nem csak kovácsnak lehet eladni. Vannak páncél boltok is, nézd meg ott. Rattay-ban van mindenféle bolt.

ASUS Prime Z370-P | i5-8400 2.80GHz | CORSAIR 16GB Vengeance LPX | ASUS Dual GeForce GTX 1060 (6GB) | WD 1TB Caviar Blue | FSP Aurum S Gold 500W | CORSAIR Carbide Series 200R

#1308
A lootolt páncélt ti hol szoktátok eladni? Mert nálam a kovácsnak elfogyott pénze, én meg recepteket akorok venni a boszorkánytól, de annak nem tudom eladni a páncélt meg a kardokat...
DevLupius
#1307
A nyomozós küldetés nagyon hosszú, de közben lehet barangolni.
Pont tegnap csináltam, és az a papos rész...
Amikor...
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
a pap a bárányokkal bégetett a mezőn,
már könnyeztem 😊

Gigabyte GA-B85M-D3H/ 16 GB DDR3 / Intel Core I7 4790 / GTX 1070 8 GB / 240 GB SSD / W10 x64

AnuluWork
#1306
A vadászat után (Capon) mikor lesz idő ismét felfedezni? Csak mert ha nem megyek a lovasokkal nyomozni, akkor mission failed van. Kicsit mászkálnék tovább...

"Awdsmfafoothimaaafootafootwhscuseme" JB

Gilmoor
#1305
csehek sosem kedveltek bennünket...

Star Citizen referal code: STAR-MVJ4-C46D can sign up to Star Citizen by using your Referral Code. They will earn 5,000 UEC which can be spent for weapons, ship components or decorations

#1304
Na, csinálhatnak majd egy dlc-t ahol átállunk, valami villámcsapás folytán megkergült karakterünkkel, a magyarokhoz és jól kupán vágjuk a hülye cseheket 😊

Torzonborz
#1303
Eddig hasonló csiricsáré ruhát hordtam, viszont tegnap találtam egy sírban egy csicsás plate body armort (nem a st george, talán branderburgi vagy mi a neve) azóta azt hordom egy nyitott tökfedővel meg a többi páncéldarabbal és ékszerrel. Így most 14es a karizmám.

"War is hell" Start Citizen Referral kód: STAR-Y7FJ-ZQGX https://www.starcitizen.hu/

PiszkosFred
#1302
Dehogy futok, orulok, hogy "aktivalodik" egy random esemeny, batrabb es kivancsibb vagyok annal, hogy ne nezzem meg 😊

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

#1301
#1299
Egyébként ha a térképen fast travel közben megtámadnak,akkor el lehet futni.D

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11