7 Days To Die
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Ilyen grafikával és ilyen gépigénnyel ez a játék nagyon szar. Még a pokolba elátkozott Fallout 76 is sokkal jobb ennél, mint grafikában , mint gépigényben.
Plusz jön ugye egy új fajta küldi ismét, aminek a neve "Infestation" lesz, és a lényege hogy meg kell tisztítani egy különösen fertőzött épületet, amiben így 2x annyi zombi fog spawnolni mint a sima verziójában. És az épület Tier szintje így egyel nagyobb is lesz, ami azt jelenti hogy a T5-ös alap épületekből így T6-os lesz a küldi által. Értelemszerűen a reward is jobb lesz a küldi és az épület végén.
Nézegettem a StarsOne-t, béta fázisban van, és most jött egy major frissítés. Na az simán ráver erre a játékra a csigafronton. 2021-ben volt utoljára frissítés, és a mostani smafu. Ismétlem, béta fázisban van.
De azért van ellenpélda is, azt is tudjuk. Ebben a játékban azt bírom, hogy ennyi idő után is fejlesztik. Így aztán jelentőségét veszti az, hogy mennyi tartalmat módosítottak illetve pakoltak bele. És ha így nézem, inkább pozitív véleménnyel vagyok róla. Rohadtul nem érdekel mikor adják ki, amikor kijön majd játszom vele. Addig van egy rakás másik játék. Így látom 5994 játszott óra után.
Utoljára szerkesztette: undY1ng, 2023.04.21. 10:22:53
https://www.twitch.tv/sp1gu
Semmi változás,csak felkészíti a gamet az alfa21-re.Viszont már most irják hogy az alfa20-as mentések nem lesznek jók az alfa21-re,új játékot kell mindenképpen indítani!
ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11
Lehet a szervereket izzisztani! Bár tényleg jó lenne ha egy szeróra mennénk sokan! Én Random-nál maradnék,jó kis csapat van ott.
Random,lesz experimental szerver az alfa 21-ből?
Utoljára szerkesztette: Ironman2, 2023.04.19. 01:44:41
ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11
ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11
ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11
Utoljára szerkesztette: ntex, 2023.04.17. 21:05:57
Csak így tudják életben tartani a játékot, végleges kiadás után zuhanni fognak az eladások ha csak nem fejlesztik tovább kiadás után.
https://www.twitch.tv/sp1gu
Jövő szerdán elvileg lesz megint egy dev stream, ahol főleg a grafikai újdonságokról, új modellekről, textúrákról lesz szó elsősorban.
Olyan napom volt, amit?l Assziszi szent Ferenc gyerekeket rugdosna. M?kutyától, m?krokodiloktól nem kell megijedni, mindegyikben ember van.
Egyébkén én, idén dec. 13-án adnám ki a ver.21-et amivel átléptetném bétába, olyan 10. évfordulós meglepi lenne.
De ameddig tojik a tyúk, addig nem vágjuk le :)
Gigabyte GA-B85M-D3H/ 16 GB DDR3 / Intel Core I7 4790 / GTX 1070 8 GB / 240 GB SSD / W10 x64
Utoljára szerkesztette: hapi, 2023.04.13. 13:31:58
Kattints ide de gyorsan ám!
ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11
https://www.twitch.tv/fubar_prime
twitter link
Utoljára szerkesztette: Ironman2, 2023.04.10. 21:55:50
ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

Utoljára szerkesztette: ntex, 2023.03.18. 12:47:29
https://www.twitch.tv/sp1gu
Katt a kisképre!
Utoljára szerkesztette: Ironman2, 2023.03.17. 11:38:18
ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11
ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11
ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11
Egy jelentősebb update volt decemberben,avval jöttek meg a jármüvek is,meg új fegyverek,meg új worldmap.Szóval érdemes arra is beruházni,szintiszta zombihentelős a game,és ott fel kell kötni a gatyót,mert minden éjjel jönnek a hordák hullámban.Én abba is buktam bele.Épiteni még elég necces az elején,nagyon sietni kell.
szerk:azóta csak foltozgatták,de elég sürün.
Utoljára szerkesztette: Ironman2, 2023.02.05. 13:08:16
ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11
Ténylegesen jól néz kifele, csak valami olyan fura rajta, arra a Night of the Dead-re emlékeztet egy kicsit... azzal is mi a helyzi? Tényleg off off.
https://www.twitch.tv/sp1gu
ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11
Szerk.: Most látom hogy a linkelt videóban több minden is van, én csak a 10 perces új játékmenet videót láttam, abból írtam amit írtam. Ezek szerint legalább ADS biztos lesz, tehát célzásnál bezoomol az irányzékra a kamera.
Utoljára szerkesztette: ntex, 2023.02.03. 20:57:15
https://www.twitch.tv/sp1gu
GAMEPLAY Ebben a videóban összefűzték mindazt ami eddig megjelent, lehet hasonlítgatni mit ígértek, és hol tart :)
Természetesen elnézést az ismételt OFF-ért. Ez még mindig elsősorban a 7 Days To Die fanoknak fenntartott hely :)
Utoljára szerkesztette: Normen76, 2023.02.03. 16:20:21
- Honnan jöttél fiam ? - Normann vagyok uram. - Oké Normen, tehát honnan jöttél ?