7 Days To Die

Közeledett az este és úgy véltem, hogy egy út szélén álló ház tökéletes választás lehet számomra az éjszakát túlélni. A átvizsgálás és után, az emeleti törött ablakon keresztül kémlelem a ház előtt elterülő enyhén lankás havas hegyoldalt. Kint halkan süvít a jeges szél miközben a lenyugvó nap félhomályában furcsa táncot járnak a fák elmosódott árnyékai. A mélabús pillanatot hangos csámcsogás zaja szakítja félbe, amit egy a hátamon ülő zombi kelt azzal, hogy jókora darabokat harap ki a nyakamból. Ösztönszerűen menekülni próbálok, de nehezen szabadulok a zombi szorításából. Az irányt a szoba túloldalán lévő csukott ajtó felé veszem miközben sérülésemet próbálom ellátni. Pár lépéssel az ajtó előtt egy erős csattanásra leszek figyelmes, az ajtó kettéhasadt előttem. Gondoltam az emeleti teraszon egy zombi beverte, de mivel más választásom nem volt, kirántottam az ajtót és felkészültem, hogy a korláton átugorva fogok egérutat nyerni. Az ajtó kitárult, de legnagyobb meglepetésemre a túloldalon nem volt senki, körbenéztem és magam mögött becsuktam az ajtót. Kint most csend volt, a sötétség leple egyre jobban beborított a tájat. Mivel a szellemházban nem maradhattam, az út közepén lekuporodva elindultam a találkozási pont felé, aminek elérése sérülten, fegyver nélkül a szaladgáló zombik között és a vak sötétben jelen pillanatban számomra lehetetlen feladatnak tűnt.
Egész éjjel osontam, a csendet csak a fejem felett keringő keselyűk hangos lármája törte meg ami szerencsére nem vonzotta oda a zombikat. A felkelő nap első sugarainak a lomkoronáján átszűrődő fénye felmelegített és újra reményt öntött szívembe. A sötétség visszahúzódott egyhangú zord barlangjába és a fény életteli színekkel festettet meg nekem most a világot. Az úton tovább haladva egy kis menedékre lettem figyelmes, amit erős téglafal vette körül. A nagy bejárati vaskapu zárva volt, miután kitakarítottam a helyet a zombiktól építettem egy bejáratot a fal felett majd visszabontottam. Ezután leltárba vettem felszereléseimet és elkezdtem tanulmányozni a térképet. Mindeközben pár zombi észrevette, hogy új lakó van a táborban és elkezdte püfölni a nagy vaskaput. Gondoltam mielőtt leszedem őket elkészítek magamnak pár ruhadarabod, aminek neki is álltam, de a következő pillanatban egy zombi két kézzel tépte le mellkasomról a bőrt és harapott bele az arcomba. A sokktól szinte levegőt sem kaptam, ellöktem magamtól a zombit, azt hittem áttörték a kerítést, de legnagyobb meglepetésemre azt látom, hogy átugrálnak a magas kerítésen. Négy öt zombi közelített az udvaron, azonnal cselekednem kellett. Az udvar végében van egy beton épület amire nincs feljáró, gyorsan összedobtam pár kockát és felugrottam a tetejére majd visszaszedtem a kockákat. Végre megnyugodtam, ismét biztonságban éreztem magam. Beletúrtam a táskámba, hogy megkeressem a kötszereimet, de vérbe borult a tekintetem, felkaptam fejem és azt látom, hogy két zombi áll mellettem és lakmározik belőlem miközben a harmadik éppen akkor ugrik fel mellém. Ekkor, minden amiben eddig hittem összeomlott bennem, a realitás talaja kicsúszott alólam. Egy állat lettem, akit csak a túlélés ösztön irányított. A halál mezsgyéjén járva leugrottam a tetőről, majd át a kerítésen belevettem magam a sűrű erdőbe miközben minden nálam található ételt, italt, gyógyszert magamba tuszkoltam a túlélés érdekében. A nap már magasan járt mire annyira összeszedtem magam, hogy ne nézzenek engem is zombinak. Úgy pihentem, mint egy űzött vad, figyelmem nem lankadt mert tudtam, hogy most már bármi lehetséges. Késő délután volt mire a elértem a találkozási pontra, ahol felmásztam egy épület tetejére és elkezdtem a tábor építését. Még jóval naplemente előtt mások is érkeztek akikkel megosztottam tapasztalataimat és ellátmányomat a közös túlélés érdekében. Az éjszaka már a közösen épített táborban ért minket, miközben a másnapi feladatokat beszültük át a tábortűz mellett.