11
  • GyaxyBoy
    #11
    Ez tényleg nagy baromság. Én szoktam lefekvés előtt néha nyomkodni a telefont, ha nincs semmi a TV-ben. Pont tegnap este hajnal 1-ig D3-aztam és aztán lefekvés előtt megnéztem pár appot még a play store-ból. Ma 9 ig úgy aludtam, hogy reggel 6-os ébresztőmet sem vettem észre. :D
  • Balumann
    #10
    Szerintem ez pontosan ugyanígy igaz a monitorokra is (főleg a nagyobb méretűekre). Én is nagyon nehezen alszom el esténként, hiába vagyok fáradt (sokszor szellemileg és fizikailag is teljesen), lefekvés előtt ritka, hogy nem ülök le kicsit gépezni.
    Mostanában rááltam arra, hogy lefekszem és az ágyban elalvás előtt olvasok (természetesen a tabletemről), az viszont nekem segít abban, hogy utánna ne kezdjek el 20millió máson gondolkodni és jobban tudjak pihenni, hamarabb elaludni.
  • mantequilla
    #9
    hát mert jobb a pc
  • Macropus Rufus
    #8
    félhomályban alvás, nem biztos, hogy jó

    Alvásról
    "A reggeli fény a becsukott szemen keresztül az agyba jut, és ott az SCN a tobozmirigy melatonintermelését csökkenti, ezáltal elősegíti a szervezet ébredését. Sötétségben a folyamat fordított módon játszódik le: a fény hiánya a tobozmirigy stimulálásával növeli a melatonin termelését, ez pedig elősegíti az elalvást."
    tehát ha a melatonintemelés csökken a fény hatására és ezért ébredünk, akkor valami hasonló játszódhat le este is. Elvileg a fény hiánya növelné a melatonin termelést, de a félhomály (ami akár egy kijelző is lehet sztem) nem engedi ezt rendesen termelődni, tehát a user nem lesz olyan alámos, hogy aludni akarjon v. késöbb lesz álmos. Saját tapasztalat, hogy ha elalvás elött olvastam, akkor késöbb aludtam el, szemben azzal mint amikor sima villany leoltás volt. A tévé melletti alvás meg a zajjal függ össze és nem a fénnyel, viszont az alvás sem lesz olyan mély, a fenti okok miatt. Kisgyerekeket simán el lehet altatni csupán azzal, hogy a szobájában halkan szól egy akármilyen rádió. Ez felnőt embernél is müxik. Ezért működik a hangos könyv esetén is. Sztem.

  • SanMaster
    #7
    Ez már mekkora baromság! És ha a notebookom veszem az ölembe lefekvés elött? Az nem számít? És ha egy zseblámpával világítok a szemembe, mert bolond vagyok?
    Remélem jó sok pénzt kaptak ezért a kutatásért! Táblamutyi!
  • vasedeny2
    #6
    mert megvette a táblát elég drágán, aztán kiderült, hogy egész nap nem is használja, így lelkiismeret furdalásból előveszi este lefekvés előtt.
  • Lack
    #5
    Lehet, hogy éjjel aludni kellene, nem tablettázni. Ha érzi, valaki, hogy álmos, hogy a viharba nem tudja kikapcsolni az eszközt?
  • rajdi
    #4
    Én is elalvás előtt kapcsolnám be a táblagépet, de valahogy mindig elalszom mire megnyomnám a gombot. Amúgy miért kapcsolná be az ember elalvás előtt? Vagy inkább arra gondoltak hogy az ágyban még nyomkodja az ember egy kicsit? Nah mindegy. a reggeli bekapcsolás felsorolásnál viszont engem kihagytak azzal, hogy a wc-t nem tették be :) Nem volt túl átfogó ez az ausztrál kutató. Mint tudjuk a japán, vagy londoni szakértők hitelesebbek :))
  • KopaszIsten
    #3
    Csukott szemmel bazze... :D

    Csinálják úgy, mint én! Hangoskönyv, csukott szem. (És hogy a gép ne maradjon éjjel bekapcsolva: bsplayer. Annak van kikapcsolási funkciója. Lejár a betett média, kikapcsolja a gépet beállítástól függően természetesen.)
  • AgentKis
    #2
    - Fényerő levétel?
    - Sokan egy lámpánál hagyományos könyvet olvasnak lefekvés előtt. Akkor azok hogy?
  • MuchACHO79
    #1
    Tévét nézni lehet! Csak ne kapcsold be...