13240
thecrew.jpg
  • Ratrak
    #12356
    azért ez erősen függ attól, hogy miből csinálod azt a perfet, meg hogy hányas szintű perfet csinálsz.... Pl. a 69-es amcsi izomautók (csak hogy én is használjam ezt a kifejezést) full stockban letiltanak 200 körül, perfben meg viszik a 350 környékét, az azért nem annyira mindegy.... De mondhatnám a kisebb, utcaibb jellegű gépeket is példának. Ugyanakkor a már sokat emlegetett Koenigsegg már lassul a Perf-egyszintbe hozástól.

    Azt se felejtsétek el, hogy versenyezni nem lehet full stockkal (sajnos). Nomeg, hogy minden specnek van ám nitrója is, és az eléggé meg tudja változtatni a leányzó fekvését. :)
  • Norby646
    #12355


  • yossarianHUN
    #12354
    Hát mikor én először perfet csináltam az SLR McLaren-ből, a full stock gyorsulásban és sebességben is simán odaverte :D Azóta nem tudom, hogy változtak a viszonyok, mert elég sok cucc került bele, de érzésre végsebességben még mindig a gyári viszi a prímet, persze a C-t leszámítva.
  • Quqa
    #12353
    Szerintem a baromságot nem kell megmagyaráznod amit leírtál az meg szóról szóra az. Nem vagyok szakértő csak, ha hülyeséget osztol meg az újakkal legalább ismerd el, de leginkább le se írd!!

    Az a legszebb, hogy akinek válaszoltál nagyjából leírta a lényeget.
    Utoljára szerkesztette: Quqa, 2016.09.28. 11:31:40
  • ratgab
    #12352
    Mielőtt próbálnál válaszolni érdekes módon Itt is pont így jellemzik a perf specet.

    Ha meg földúton versenyzésre asszociáltál az meg vicces, mert a játék nem is enged földutas versenyekre csak arra való autóval. Így még a feltételezésed is a saját szavaid élve "marhaság".

    De azért üzembiztossá teszem a kommentet, hogy ne legyen félreértés: Perf, circuit és Street spec nem földutas versenyre való...Sőt semmilyen földuton folytatott kihívásra ne használjátok, mert nem arra jó..

    Végigmenni egy földúton nagyjából a Streettel lehet, perffel szécsúzkálod az agyad, circuittal egy picit jobb, de így is iritáló.
    Utoljára szerkesztette: ratgab, 2016.09.28. 11:06:24
  • ratgab
    #12351
    Bocsánat, ha megbántottam a pici lelkedet. Nem volt szándékomban halál pontosan, profi módon leírni, mert nem is ez volt a lényege az infóátadásnak, csak hogy mi mire jó (nagyjából Mr szakértőcsávó!).

    Leegyszerűsítem neked, hogy értsd az izomautó alatt mit értettem: Jól gyorsul, nagy sebességet ér el, de fordulni azt nehezen lehet vele. (a legtöbb hagyományos értelemben vett izomautó a játékokban így viselkedik).. A Perk spec kb ennek felel meg.

    Saját tapasztalat, hogy mi hogy viselkedik a földúton...De örülök, hogy egy "szakértő" kijavított.

    Egyébként földutas sebességről egy szót sem irtam (értelmezni is szoktad az olvasottakat vagy csak továbbkombinálod?). És azt se írtam, hogy földúton tudsz velük versenyezni..lemehetsz és nem csúszik annyira...ennyit írtam.
    Utoljára szerkesztette: ratgab, 2016.09.28. 10:46:43
  • Ratrak
    #12350
    csak az idő számít. És van egy csomó olyan, amit kb. lehetetlen megcsinálni platinára ha nem crew-ban vagy. Van olyan, ahol nem követni érdemes, hanem megtanulni az útvonalát, "elémenni" és frontálisan telibekapni pl.

    #12349: Rosszabb tapadási viszonyok közt a C gyengébb tud lenni, mint a P. Sőt, mivel nekem a havasok a kedvenc területem, ott jöttem rá, hogy sokszor a full stock jobb, mint a P, na erre varrjatok gombot :) Fejleszteni mindig maxra, ha versenyezni akarsz, ez egyértelmű. Az meg patch-ről patchre változik, hogy mik a "mindentvivő lapok" az autóskártyában... :) P-ből volt egy időszak, amikor a Mini mindent vitt, aztán később a Ferrarikat nem lehetett megfogni (4 perces versenyen 10+ másodperc előnnyel értem velük célba bármi máshoz képest), aztán lett egy olyan időszak, amikor a Huayra volt a leggyorsabb. Mivel én nem versenyeztem már vagy egy éve (ja, kb. egy éve, akkor született a második kislányom...), ezért nem tudom, manapság mi a menő, de könnyen kiderítheted: menj fel PVP-zni pár hétig. Amivel a győztesek tolják, az az aktuális leggyorsabb autó az adott specben... :)

    Azt már tudod, hogy én legjobban a full stockot szeretem, második a P. A többit csak ha muszáj, krúzra jó a S is, csak kevesebb hozzá az autó. Néha D-vel is szoktam "rallyzni", de arra van más célszoftver, ami sokkal jobb abban, ahogy C-re is (Dirt Rally, RBR ill. Assetto Corsa) Raid nem mozgat.
  • Dante73
    #12349
    Nem tudom mire volt építve, még nem látom a különbséget, (illetve nem mindíg, nyílván egy terepesre építettet azért észreveszek) de pl egy kis Fiat úgy hagyta ott a circuitos mercimet, mintha álltam volna, és toltam neki, mint süket tót az ólajtót... (Játékos, természetesen) Elég furcsán pisloghattam szerintem...
    De, akkor már, apropó(pó) Tudom, izlés kérdése, de eddig mi vált be? Milyen autókból, mit érdemes fejleszteni, és hány "pontosig" érdemes, (egyáltalán lehet) húzni?
  • Quqa
    #12348
    Ne haragudj, de ezeket honnan veszed pl.: „performance, tehát izomautó beállítás”, ja Ford Focus + La Ferrari mint izomautó, ha viccnek szántad akkor is rossz!! Amit leírtál az finoman fogalmazva is egy marhaság!

    Konyhanyelven így néznek ki a spec-ek:

    Street: utcai autó sufni tuninggal

    Dirt: rally autó

    Raid: terep rally autó

    Performance: szuper-sport autók vagy szériakocsik komoly tuninggal

    Circuit: épített versenyautók, pálya autók

    Megj.: az is egy baromság, hogy a D, ill. R kocsik kivételével le lehet menni földútra, mert ott nagyjából 100 km/ó mehet csak az S, P, C spec. (le lettek korlátozva), meg csúszkálnak össze – vissza! Sőt, a D is sokkal lassabb, ha nem földúton mész hanem keresztül csapatsz a susnyáson.
    Jól mutatja ezt ez a videó!

    Ubi-s wiki szerint!

    Ubi-s videó magyarázattal!
    Utoljára szerkesztette: Quqa, 2016.09.28. 00:47:38
  • ratgab
    #12347
    Sajnos pedig minden autónál a nullláról kezded a fejlesztést minden egyes külön specnél. 50-es szintet elérve annyi könnyítés eszközölhető, hogy ha vásárolsz egy autóhoz új specet akkor kapásból 40-es alkatrészekkel szerelheted fel.
  • yossarianHUN
    #12346
    Hát fene tudja, lehet az is számít, hogy hány ütésből intézed el.
  • Monster076
    #12345
    Eddig én is úgy gondoltam, hogy időfüggő, de egy 3 percre limitált kiütésnél kb. 28 mp-nél gyorsabban nem tudom kiütni :) És akkor is csak bronz volt a jutalmam...
  • yossarianHUN
    #12344
    Pedig szerintem attól függ, hogy mennyi idő alatt ütöd ki, legalábbis nekem eddig úgy tűnt.

    Más: egy adott autóhoz, adott specnél feloldódnak az idők során új vizuális tuning elemek, vagy amit az elején meg tudsz venni rá, az az összes?
  • Monster076
    #12343
    Az mitől függ, hogy pl. egy kiütéses missionnál arany/ezüst/bronz "érmet" ad? Háromszor próbáltam kiütni, hol gyorsan, hol lassabban, de minden alkalommal csak bronzot kaptam. Máskor pedig simán elsőre megadta az aranyat.
  • Sawyer777
    #12342
    Durva azért hogy mennyi tuninggal kapcsolatos kérdés van :D Akkor nem csak én nem értettem , sőt még most se igazán. Ezt meg lehetett volna csinálni szerintem átláthatóbbra is a játékban.... Bár ahogy én értelmezem, ha van pl egy Street kocsid, amivel csinálod a skilleket és dobálja neked a tuning alkatrészeket, akkor ha veszel egy másik Street kocsit - azzal nem kell megcsinálni ugyanazokat a skilleket megint, mert meg lehet rá venni ugyanazokat az alkatrészeket. De viszont ez csak a Street kategóriára igaz, ha pl van egy Dirt autód is, azzal már megint végig kell csinálni a skilleket -.- :D Tehát minden kategóriából legalább 1 autóval végig kell csinálnod hogy nyerhess alkatrészeket ahogy én értelmezem....
  • ratgab
    #12341
    Perf (performance, tehát izomautó beállítás)az egyértelműen csak közútra való, leginkább egyenes gyorsulási szakaszokra. A circuit a nevéből adódóan körözgetésre alkalmas.... néhány földes rövidebb szakaszra....A Streettel már le lehet menni a földútra is néha.
  • ratgab
    #12340
    Nem. Amit egyszer megveszel felspecelsz az megmarad.
  • yossarianHUN
    #12339
    Világos, köszi.
  • Nitrobrain
    #12338
    Ne a showroomba menj mert ott mindig mást mutat. Inkább az autódílernél vagy a HQ-ban a collectionsba ott tényleg az összes kocsit látod.
    Circuit, legerösebb, Perf 1 picit gyengébb, street leggyengébb, ezt én se teljesen értem miért kell ennyi talán, hogy bonyolultabb legyen az élet :)
    A Raid spec viszont arra jó, hogy míg a dirt inkább csak a kitaposott földutakon megy át, a Raid viszont mindenen, hegyen, völgyön kisebb folyókon is.
    Az autóidat amiket átalakítottál külön specre igazából külön autóként is felfoghatod, bármikor lehet váltani, még a gyorsmenüből is, Esc és ott mobile garage vagy mi
  • yossarianHUN
    #12337
    Értem, köszi. Azt jól értem, hogy ha eleve magasabb szintű spect veszel, az csak annyit jelent, hogy eleve magasabb szintű belső alkatrészekkel fog rendelkezni az autó? És ha megvettem egy autót, rátettem egy spect, majd átalakítottam egy másik specre, akkor onnantól a HQ-n bármikor tudok váltani a specek közt, vagy ha megint az elsővel akarom használni, megint meg kell azt venni és újrakonfigurálni az egész gépet?
  • ratgab
    #12336
    Na erre tudok neked gyorsan válaszolni. Nem kompatibilisek, még azonos autóra se tudod rárakni őket ha más spec (tudsz eleve magasabb szintű specekt venni a verdára egyébként).
  • yossarianHUN
    #12335
    Ja, és még egy gyors harmadik :) A versenyek, challenge-ek, egyebek során nyert alkatrészeket nyugodtan feldobálhatom az aktuális autómra, akkor is, ha nemsokára tervezek venni egy újat? Át fogom tudni majd rakni őket az új vasra? Vagy ezek eleve nem kompatibilisek más autóval, mint amivel megszerezted őket?
  • yossarianHUN
    #12334
    Ja, és a másik, hogy a specekről tudna valaki mondani pár szót? A drag, drift, monster, dirt egyértelműek, de például mennyiben más egy circuit, perf és street? A raid se világos, az valami zúzós spec lesz? Tudom, hogy ezeket majd elmagyarázza a játék, ha elérek arra a szintre, hogy feloldjam őket, de szeretek jó előre tisztán látni :)
  • yossarianHUN
    #12333
    Láma kérdés, de mitől függ, hogy épp milyen verdákat lehet kapni? Eddig 3 dílert derítettem fel, de ahányszor benézek valamelyikhez, mindig kicsit más a választék.
  • Dante73
    #12332
    Értem, köszönöm!
  • [HUN]FaTaL
    #12331
    Ajánlott lett volna perkekre költeni. De úgy tudom most már nem akkora probléma mert vehetsz játékbeli pénzért is (nem csak CC-ért).
  • SUNNY84HUN
    #12330
    minden story küldit újra tudsz menni későbbiekben jobb kocsival , persze ha csak nem limites az adott küldetés ... perkeket is bármikor át tudod szabni , autóidat is szintúgy ha tapadásra vagy gyorsulásra építenéd át a meglevő topspeedeset
  • slRa4fV9t
    #12329
    Az utóbbi napokból egy 1 órás meg egy közel 4 órás live stream, jó szórakozást.



  • Dante73
    #12328
    Az a baj, hogy a CC-ket elköltöttem. És most ugrott be, hogy régebben azt olvastam, azt lehetőleg ne költsük el. Hogy miért, arra már nem emlékszem. (És még nem is jöttem rá.) Egyenlőre nyomom a sztori küldiket. Aztán, majd meglássuk, kitart-e a lendület néhány crúz erejéig....
  • [HUN]FaTaL
    #12327
    Nem tudod elszabni a fejlődést, én az alap kocsival toltam végig, de igen, sajna nem lehet újrakezdeni.
  • Dante73
    #12326
    Nekem egy triviális kérdésem lenne. Ha úgy érzem, hogy elszabtam a fejlődést, emiatt új játékot kezdenék, akkor mi van? Mert olyan opciót, hogy new game, nem láttam...
    Így jártam?
  • yossarianHUN
    #12325
    Ahá, így már világos. Köszi.
  • ratgab
    #12324
    Minden spec igazából más útviszonyokhoz és feladatokhoz jó. Például terepre pl. egy Perf speccel nem érdemes menni, mert csúszkálsz majd mint a fene.

    Különböző versenyekhez is egyébként különböző spec-es autók fognak kelleni.
  • yossarianHUN
    #12323
    Én még csak ma kezdtem a játékot, de egyelőre nem teljesen világos; mi is a lényege ezeknek a speceknek? Mármint az oké, hogy az autó "szakterületét" határozzák meg, de a vizualitáson kívül pontosan mi a gyakorlati jelentőségük?
  • Ratrak
    #12322
    mivel a perfes autók egymáshoz vannak hangolva, és kb. 350 körüli végeket tudnak, EZ a logikus(nak épp nem mondható) magyarázat. Nem véletlenül mondom: legjobb spec a full stock... :)
  • jocking
    #12321
    Van arra valami logikus magyarázat, hogy pl. egy 1250-es szintű Perf kategóriás Koenigsegg sokkal lassabb, mint az alap-alap Stock verzió?
  • SUNNY84HUN
    #12320
    minden új játékkal én is játszok semmi gond egyikkel sem , ez csak olcsó marketing sztem , nem hinném hogy 2-3 hetente kidobált driverek sokat számítanának , volt hogy a legújabbat felraktam és egy fos volt , nem azt mondom hogy a 5 hónappal ez előtti a tuti de legfrissebb se mindig a legjobb , nem ellened irányul ez a hipotézisem hanem úgy tapasztalatként írtam ...
  • MerlinW
    #12319
    "de ha egy nv driver beválik ne cserélgessem havonta."
    Kivéve, ha új játékokkal is játszotok, mert az aktuális NV driverek mindig az aktuális címekhez van optimalizálva. Ha nem frissítesz, sokkal rosszabbul futnak/futhatnak az új játékok.
  • WinStar
    #12318
    3 hónapja frissitettem utoljára nvidia drivert. De nem hiszem hogy az lenne a gond!
  • SUNNY84HUN
    #12317
    Hy , gondolom ph - n is te írtál ? Elég sok mindenkinél van ilyen hiba , driverek frissítése stb hogy állnak ? Amúgy én jelenleg 372.70 es drivert használom hibamentes szintén w10 x64 pro -n , anno nekem azt mondták mindig legyen naprakész a rendszer , de ha egy nv driver beválik ne cserélgessem havonta.