PlayStation

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#73800
Való igaz, vannak jó sztorik is. 12 éves unokaöcsém múltkor a kisbarátjával elment plázázni. Joggal merül fel a kérdés, mit keres egy közel 13 éves gyerek plázában a haverjával...Nem találnátok ki úgyse. Nézelődtek, mászkáltak, majd egyszer csak kitalálták, hogy vesznek 20 kiflit, és szétosztják a hajléktalanoknak az Örs vezér terén. Így is tettek, és fel is vették videóra, majd feltették YouTube-ra.

Szóval azért, mert valaki most nő fel, nem jelenti azt, hogy szar ember lesz belőle, mint a fenti példa is mutatja.

PlayStation 4 Pro + UE 55 KS7000 SUHD+ Astro A50. Na de hol vannak a játékok?! ---> Nintendo Switch

Rage47
#73799
nagyszüleink ugyanezt mondták, mondják, csak most még nagyobbat ugrottunk technikai fejlődésben, mint az ő idejükben 😊
nem azt mondom, hogy minden oké, csak ezzel ez ezzel jár szerintem, nekünk meg fura. ettől még nem lesz szarabb ember a másik, hogy most nő fel sztem.
Utoljára szerkesztette: Rage47, 2017.06.07. 14:33:24
darkSectorxxx
#73798
A nagyokkal az a baj hogy nincs sokszor már a képben egy szülő, de Tatyla lányának van remény, ha a kezdetben van segítség az értékek megtalálásával.

Nem mind szemét amúgy. Az viszont számításba kell venni, hogy a szemétre van nagyobb igény sajnos.
De kicsibe lehet normálisan ténykedni.
Nekem egyszer írtak, hogy ha kell megmondják milyen videókat csináljak, kb milyen sablon szerint és akkor majd támogatnak engem és az ő nevükkel, reklámozásukkal videózhatok, de mondtam hogy én köszönöm szépen ez nekem egy hobby és nem érdekel a kötelezően elvárt sablon videózás.

Ha van kedvem csinálom, ha nem akkor nem.
Mármint a stream-et.

Ezt is csak mert megtehetem.

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT

Moby
#73797
>Nyilván mindenki szeretné megadni a gyerekének azt amit ő nem kaphatott meg mikor gyerek volt.

Nem. Ez marhaság. A szülő azt akarja megadnia gyerekének, amitől a gyerekének jó. Ami gyerekenként is nagyon eltér. Ami ritkán esik egybe azzal, ami neki lett volna jó.
Legalábbis a normálisabbja.
De úgy az egész marhaság. A világképed egy szélsőségeket általánosító szörnyűség. Ezt inkább ne add át a leendő gyerekednek, vagyis ebből semmit, az ő érdekében. De mielőtt egyáltalán bevállalsz, valahogy célszerű lenne békét kötnöd a világgal, mer addig normálisan semmi nem fog menni.

Adversus solem ne loquitor

Maxyka
#73796
Nyilván mindenki szeretné megadni a gyerekének azt amit ő nem kaphatott meg mikor gyerek volt. Így ha szivárványon ugráló pónit szeretne akkor megvesszük neki azt.
Én alapjáraton a felnőtt videóblogerkedésnek se látom értelmét mert nagy-részük mind haszontalan szemét. Sőt kifejezetten betegesnek találom. Mindenki szeretné felhívni magára a figyelmet és keresi az önigazolást hogy ő is ér valamit. Napjainkban ez a videóbloggerkedés. És valószínűleg ezt látja a gyereked is az iskolában. Vagy már az iskolatársainak van. Mindenki asszimilálódni szeretne hogy ő se lógjon ki a sorból mert kurva szar ha más vagy és kinéznek emiatt. Van egy ismerősöm 13éves a lánya sokkal intelligensebb mint az iskolatársai és nincs is szüksége az ilyenekre. Neki az okozza a boldogságot ha apjával elmehet ide oda vagy segíthet neki a kovácsolásban. Az ő lánya nem csatlakozik a "zombi tömeg" igényeihez és emiatt ki is nézik.
Persze mindenki azt gondolja Steve jobs nagyszerű ember annak ellenére, hogy tudjuk, gyermekek verejtékeivel keresett milliókat. Emberek akikre felnézünk legtöbbjük hamis. Maga a világunk is egy nagy irányított manipulatív átverés egy hoax. Kéretlenül kommentelünk okosságnak színlelt baromságokról. A közösségi oldalakon hamis képet festünk magunkról. Olyant akik lenni szeretnénk és nem olyant akik vagyunk. És mi magunk szavaztunk erre. Nem a választásokon, hanem a dolgainkkal a holmiainkkal a pénzünkkel.... És az éhezők viadala könyvek nem tesznek boldoggá. Csak kábítjuk magunkat mindenféle szarral mert kevésbé fájdalmasabb, mint nem színlelni. <#fejvakaras> Fuck society!
Utoljára szerkesztette: Maxyka, 2017.06.07. 13:11:01

Online vásárlás! Közel a j?v?.

darkSectorxxx
#73795
Én ennyire nem értek egyet.
Igenis sokkal többre viszik az életben azok akik ezálltal tanulnak.
Az egy dolog hogy a Facebook télleg felesleges baromság, de a kütyük felügyelet mellett használva iszonyat hasznosak.

Keresztfiam pl rengeteg olyan dolgot ezáltal megismert megtanult még a suli előtt, amitől neki könnyebb lett.
Nem kell nagy dolgokra gondolni, elég ha azt nézzük, hogy a logikai játékok, ügyességi cuccok.
És akár betűket, számokat, egyébb nyelveken is megtanult.
Igaz jórészt csak képletesen, látva a leírt szavakat, megjegyzi a kinézetét, egyszerűen fogalmazva, de brutális amúgy mennyit fejleszt 1-2 dolog.

Persze mindezt ellenőrzött odafigyelés mellett. 😊
A mérték a lényeg.

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT

Kongy
#73794
Az a baj, hogy hiába felügyeled mit tölt fel, gonosz, és beteg emberekkel van tele a youtube. Ezt én, mint szintén youtuber mondom.

"He who makes a beast out of himself gets rid of the pain of being a man" - Dr Johnson

darkSectorxxx
#73793
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Én azt mondom, ha okos kislány és képes nem felvenni a netes kritikákat, pl megnézed akár Facebook-on.
És esetleg még figyelemmel kíséred te is és partner vagy, akkor azért nem vészes.
Nekem a 8 éves keresztfiam is mondta hogy a youtube-ra szeretne feltölteni focis videókat mert szeret focizni. Ő is baromi okos mind a suliban, mind általános témákban a korához képest, osztálytársakhoz képest, ezt a tanárok mondták a szüleinek nem én.
És értelmes gyerkőc, sok olyan dologról lehet vele beszélni amit azt hinné az ember hogy nem úgy fog még fel.
Aztán elmondtam neki, hogy ez mit is takar amúgy a valóságban, hogy gondolja át mit oszt meg, ezt az osztálytársak, bárki9 megnézheti, vagyis úgy töltse fel, hogy azt mintha emberek ezrei előtt csinálná egy téren pl.
Illetve mivel nem csak kedves emberek, pajtások vannak, mint akár a suliban ha játszanak, lesz aki esetleg kicsit negatívan fog véleményezni.
Ha ezt ki tudja zárni, és nem befolyásolja érzelmileg, nem látod rajta hogy rossz hatással lenne a viselkedésére, akkor addig még oké.

Mert nem feltétlen 100%-ban rossz ez az egész, ha van kedve, önbizalma, szerepelni akár, az részben jót is tehet.

Mint szülő, ugye neked kell ezt majd felmérni és irányítani az elején.
Én úgy gondolom, mivel az ő közönsége nem fog hangot emelni ha nem tű éles 4k képminőséget biztosít egy hangstúdió minőségű mikrofonnal.
Szerintem egy sima alap 720p hd kamera és egy normál mikrofon elég.
Ha később idővel nem változik a helyzet, nem lesz elege ebből, nem unja meg, vagy te nem látod azt hogy közbe kell avatkoznod, szerintem, bőven nem tart semeddig leváltani a berendezést.

Induláskor szerintem teljesen felesleges az ilyen 20-30k meg a fölött beinvesztálni, mert nem tudhatod mennyire komoly az elhatározás, lehet 2-3 hét alatt megunja.
Mert ezek mögött brutális meló van, ami amúgy sok embernek, fiatalnak nem jön le, meg nem látja, hogy is láthatná ugye?
Meg a legnagyobb probléma (nem veled kapcsolatban, vagy a lányoddal), hogy azt látják sokan hogy fent van az a párszáz karakter és hű de egyszerű, mindet ismerik.
CSAKHOGY APROBLÉMA OTT VAN HOGY EZ A PÁRSZÁZ EMBER A PÁRSZÁZ EZER PRÓBÁLKOZÓ MÁSIK EMBERBŐL MORZSOLÓDOTT LE, AKIKRŐL NEM TUDNAK SEMMIT, ÉS AZT A LÁTSZATOT KELTI A FELSZÍNEN, HOGY EZ BÁRKINEK MEGY.
Úgy is a tartalom lesz az érdekes a közönségnek.

Én, részemről sok sikert kívánok neked és a kislányodnak, bármi is lesz.

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT

Tatyla
#73792
Nem persze,azért mondtam hogy ezek még csak tervek nála de maximális felügyelet lenne

PSN:Tatyla1974 | http://www.twitch.tv/tatyla74 https://www.youtube.com/channel/UCogzoZ5ODf0hReYKB7p16AA

#73791
Ez ennyire nem egyszerű azért. Ismerek olyan családot (közelről), ahol van egy 6 éves meg egy 12 éves gyerek. A nagyobbik rendszeresen könyvet olvas (imád olvasni), lovagolni tanul, nincs mobilja, csak ritkán engedik géphez ülni, akkor is főleg szókirakózik, vagy valamilyen tudásfejlesztő játékkal játszik,. Képben van a csillagászatról, nem járnak plázába, nem hordják a mekibe őket, hanem teljesen hagyományos értékek mentén nevelik őket. Kirándulni járnak, együtt van a család, beszélgetnek közösen.

Nincs faszrázás, nincs mobilozás, fészbuk, twitch meg semmi.

Azt gondolom, így kellene mindenkinek, s akkor a jövő generációja egy egészségesebb nemzedék lenne.

PlayStation 4 Pro + UE 55 KS7000 SUHD+ Astro A50. Na de hol vannak a játékok?! ---> Nintendo Switch

Kongy
#73790
Nem is az a kérdés, hogy értelmes-e, nézd meg mit csináltak szandimandi nevű youtube gyereksztárral is. Szerintem te sem szeretnéd, ha visszaélnének a nevével, videóival stb.

"He who makes a beast out of himself gets rid of the pain of being a man" - Dr Johnson

Tatyla
#73789
Van már gyereked? mert nekem már van egy 17 meg egy 10 éves lányom és hidd el mi is azt szerettük volna a nejemmel ha úgy nőnek fel mint mi de ez már az Y vagy Z generáció teljesen más a világ

PSN:Tatyla1974 | http://www.twitch.tv/tatyla74 https://www.youtube.com/channel/UCogzoZ5ODf0hReYKB7p16AA

#73788
Felteszem '80 körüli arc vagy te is, magyarul a mi (legalábbis az én) szar gyermekkorunkból kimaradtak az alábbi, szüleink gyermekkorát meghatározó tevényeségek:

- Tubákolás, bagórágás
- Békapukkasztás
- Térdepeltetés, körmös
- Kútról vízhozás, kertbenszarás, kályha megrakása hajnalban
- Segíteni nagyinak megfojtani a kismacskákat mer' a mamacica megint le-ellett
- Légpuskával galambra, verébre, macskára, egymásra stb
- Kimittud a tévében
- stb,

Ha egy dolog biztos ebben az elcseszett életben az az, hogy a kölyködnek más gyerekkora lesz mint neked. Kivéve ha amish vagy, na ott aztán tényleg mindenki azt csinálja mint 200 évvel ezelőtt.
Utoljára szerkesztette: partizan182, 2017.06.07. 12:43:48

PSN id: HUN_Partizan_182 Steam id: Partizan182_1

#73787
Szerintem a mikrofonon kívül nem érdemes sokat áldozni rá elsőre, mikrofon is csak azért mert a rossz minőségű audio megöl minden tartalmat. Olcsóbbak közül a Samson Meteor-t ajánlja az internet, lehet h melóhoz én is beszerzem, ha igen, írok róla.

Kamera szinte mindegy, csak tudja 1080p30-at (szerintem már nem is nagyon gyártanak olyat ami nem), szoftver dettó, egy sima Windows Movie Makerrel el tudja kezdeni.

Mindenkinek aki a "jujj 10éves, megfogja enni a csúnyagonosz internet" nótát tolja: ezek a mai srácok jobban otthon érzik magukat online mint te valaha fogod, ezzel együtt lehet hogy érdemes vagy kikapcsolni a kommentelést vagy anyu/apu/tesó segítségét kérni a moderáláshoz, Youtube comment szekció tud fájni nagyon.

PSN id: HUN_Partizan_182 Steam id: Partizan182_1

darkSectorxxx
#73786
A végére értem már be, sajna lemaradtam, pedig voltam boltban is! 😊

Mondtam neked hogy nagyon necces a játék, nekem is volt sok halálom, nyugi.
Az első pár boss még lofing, a béka okozott nekem elsőre gondot, pedig tudtam pár perc után mit kéne csinálni, csak itt nem elég tudni. 😄
Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2017.06.07. 12:37:14

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT

Maxyka
#73785
Na én se vagyok régi kölyök. De én úgy szeretném felnevelni a gyerekeimet (ha lesz.) hogy úgy nőjön fel ahogy én nőttem fel. Alig vártam hogy mehessek focizni a haverokkal vagy bármit csinálni ahelyett, hogy egy szobában kuksolok. Nekem még nem volt telefonom a mostani tinik orbaszájba azt nyomkodják mikor mennek át az úton mikor társaságban vannak. Hamis képet festenek magukról a facebookon. Nem hiszem el hogy nem látják az emberek mennyire negatívan hat a technikai elkényelmesedés az emberi szociális kapcsolatokra. Most már az számít faszagyereknek a tizenéves körökben akinek videóblogja van gémpléj csatornái meg minecraft videói. De jó is, hogy én nem így nőttem fel. Néha már már teljesen kiéget amit a mai generációnál látok.

Például itt a városban már nem is gyalog mennek le a boltba a tinik hanem azzal a kétkerekű magától guruló elektromos deszkával.
Mi a szar? De most komolyan! <#falbav>
Persze melóhelyen is azt tapasztalom hogy a mai 18 éves újgeneráció aki ide jön dolgozni, szinte semmit nem lehet rábízni..
Hova tart ez a generáció. Elképesztő.
Utoljára szerkesztette: Maxyka, 2017.06.07. 12:27:26

Online vásárlás! Közel a j?v?.

Tatyla
#73784
Ósönben 65k a slim most ha valakit érdekel, meg van a közelében

PSN:Tatyla1974 | http://www.twitch.tv/tatyla74 https://www.youtube.com/channel/UCogzoZ5ODf0hReYKB7p16AA

#73783
Addig tartsd tőle távol, amíg lehet. Egy ember személyisége jellemzően 16 éves korára alakul ki "véglegessé", egy 10 éves gyerek nem tudja helyén kezelni azt, amivel az internet világában találkozhat. Az meg gondolom nem hiányzik neked, hogy személyiségzavaros tini legyen belőle...

PlayStation 4 Pro + UE 55 KS7000 SUHD+ Astro A50. Na de hol vannak a játékok?! ---> Nintendo Switch

Totti5
#73782
Ha ha második nap nem érdelődtél akkor neked sem volt fontos. Hovatovább lehet bármi oka... Szerver nem megy, nincs áram, baj érte őket stb stb stb. Ott a telefon ha nagyon sürgős tárcsázni kell.

Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10

#73781
Te nem tudsz magyarul, de én vagyok a hülye. Brávó!

PlayStation 4 Pro + UE 55 KS7000 SUHD+ Astro A50. Na de hol vannak a játékok?! ---> Nintendo Switch

Tatyla
#73780
Igazából ő is azt mondta hogy ha 12 lesz akkor szeretne csak hogy a technikai oldalával képben legyek. Korához képest nagyon magas az IQ-ja és nem olyan mint az átlag 10 évesek

PSN:Tatyla1974 | http://www.twitch.tv/tatyla74 https://www.youtube.com/channel/UCogzoZ5ODf0hReYKB7p16AA

wollnerd
#73779
Óh, itt van náluk az átalakító! ráadásul potom félezerért.
Namost a helyzetet úgy tudom elképzelni hogy én vasárnap este egy magam által állított lista alapján raktam a tételeket a webes kosárba és nem én vettem át, hanem az egyik ismerősom és neki adtam a kinyomtatott emaillevelet amin volt a rendelésértesítő a tételek megnevezésével. és nyilván sorra kiválogatták, összeállították a pénztárnál kérdés nélkül, így félig ők se számíthattak arra hogy átalakító is kellene, mert nem volt rajta a "szigorúan vett" listán.
Így szerintem félig az én hibám, noha egyáltalán nem tudtam hogy ilyen az aljzata, lehet h egy kicsit jobban kellett volna figyelnem a neten, és logikusan végiggondolni...

Na mindegy a nap folyamán felhívom őket, ez biztos. 😊

PC konfigom a Be quiet! Pure Base 500DX White házban: GIGABYTE Z490 GAMING X, Intel i7 10700K 3.8 Ghz (5 Ghz) , 32 GB DDR4 RAM, NVIDIA GeForce RTX3080, Windows 10 Pro 64bit, HP Reverb G2

Maxyka
#73778
Én nem ajánlanám ebben a korban. És még finoman fogalmaztam. <#ejnye1>

Online vásárlás! Közel a j?v?.

Kandurex
#73777
Te hülye vagy, komolyan!

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – > ¯\_(ツ)_/¯

Moby
#73776
Pótolniuk kell az átalakítót, nem kell ezt túllihegni. Én annyira nem is vergődnék, hogy adjanak másikat, ami nem keleteus piacra készülő termék, ált jobb minőségű és/vagy szigorúbb követelményeknek felel meg 😊

Adversus solem ne loquitor

#73775
Ezzel most tudod ugye, hogy lekreténezted a lányát?!

Ezért kéne tudni helyesen írni. Ha úgy írtad volna, hogy fel van készülve a netkreténekre (esetleg net-kreténekre), akkor azzal valóban azt fejezted volna ki, amit akartál. De így, a lányát kreténezted le. <#email>

PlayStation 4 Pro + UE 55 KS7000 SUHD+ Astro A50. Na de hol vannak a játékok?! ---> Nintendo Switch

#73774
Húhaa, 3 teljes nap? Azta, ez aztán tényleg kibírhatatlan idő! Miért gondolod, hogy te voltál az egyetlen problémájuk a három nap alatt? Az egyetlen vevő, akivel foglalkozni kellett?

Az a baj, hogy manapság már mindenki mindent azonnal akar, beteg, instant világ ez, ahol ha valaki 3 napot vár egy rendelésre, már lesunyizza a kereskedőt...

PlayStation 4 Pro + UE 55 KS7000 SUHD+ Astro A50. Na de hol vannak a játékok?! ---> Nintendo Switch

Kandurex
#73773
Nem is tudom. Fel van készülve a net kreténekre? Nem jobb lenne még pár évet várni?

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – > ¯\_(ツ)_/¯

Tatyla
#73772
Hogy ne szakítsam meg az offolást feltennék egy kérdést.
A 10 éves lányom videó bloggerkedne milyen kezdő szetet érdemes venni ami nem túl drága egy compact pc van és ennyi, tehát milyen kamera füles stb?

PSN:Tatyla1974 | http://www.twitch.tv/tatyla74 https://www.youtube.com/channel/UCogzoZ5ODf0hReYKB7p16AA

Kongy
#73771
Azért sunyi, mert ültek a semmin 3 teljes napig.

"He who makes a beast out of himself gets rid of the pain of being a man" - Dr Johnson

TBTPumpa
#73770
Abban sem kaptam azóta sem semmit, de nem ez az első eset velük kapcsolatban.

"You live your life just once, so don't forget about a thing called love..."

#73769
Már bocs, de ettől miért sunyi? Feldolgozták, szóltak, hogy nincs, pont. Ez bármilyen termékkel, bármely kereskedőnél előfordul. Sunyi akkor lenne, ha nem szól, te mész az üzletbe, és ott közli veled, hogy mi a helyzet.

PlayStation 4 Pro + UE 55 KS7000 SUHD+ Astro A50. Na de hol vannak a játékok?! ---> Nintendo Switch

Totti5
#73768
Ők emailban küldik ki az előrendelői DLCket.

Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10

TBTPumpa
#73767
Ők azok a bolt, akik hirdetik az előrendelésnél a különböző előrendelői DLC-ket, aztán, amikor átveszed a játékot, szomorúan tapasztalod, hogy nincs semmiféle, beígért előrendelői DLC?

Levélre sem válaszolnak, telefonon meg csak annyit mondanak, hogy majd ki lesznek osztva a kódok... egyszer, nem kell aggódni. Utoljára ezt az infót kaptam a márciusban megvásárolt Mass Effect Andromeda kapcsán. Azóta sem kaptam meg a beígért 2 előrendelői DLC-t.
Törzsvásárlói rendszerük is érdekes, hiába vásárolsz játékot (konzolt, kiegészítőt) és kapsz érte pontokat, a Weboldalon baromira nincsenek jóváírva ezek a pontok, így gyakorlatilag hiába is gyűjöttél össze valamennyit, sehol sem tudod beváltani őket.

Nem tudom őket ajánlani, komolytalan társaság, ahogy Totti mondaná, fakezű banda.

"You live your life just once, so don't forget about a thing called love..."

Kongy
#73766
Konzolok szervize egy sunyi banda. Rendeltem anno tőlük egy SIMA Xbox One-t, aztán nem elég, hogy 3 munkanap alatt dolgozták fel már magát a rendelést is, de aztán szerda este (!!) hívnak, hogy nincs sima Xbox One csomag, de helyette van Fifa-Forza bundle 20k-val többért. Hát kösz. Na azóta nem rendelek tőlük semmit.
Utoljára szerkesztette: Kongy, 2017.06.07. 09:10:11

"He who makes a beast out of himself gets rid of the pain of being a man" - Dr Johnson

#73765
Kis különbség van azért. A kamu e-mail címmel store-ban regelés kedvezőbb árakért nem törvénybe ütköző, még tudatosan lopott árut árulni igen.

PlayStation 4 Pro + UE 55 KS7000 SUHD+ Astro A50. Na de hol vannak a játékok?! ---> Nintendo Switch

Totti5
#73764
Az vesse rájuk az első követ, aki nem lop csal hauzdik és nem keresi a kiskapukat. Júzer is mókol, kamu címmel, és személyes adatokkal vásárolgat különféle piactérről, hogy jobban jöjjön ki... veszi a lopott kulcsokat, vesz mindent, csak mert az a legjobb ár.

Ha jó, jobb áron adja egy bolt, hol érdekel hogy hogy csinálják? megveszem és örülök neki...

Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10

Bandicoot
#73763
Annyira szeretem hogy mindent komolyan vesztek.😊
Nyilván nem röhögnék körbe ilyen dolog miatt miközben olyan kapcsolattal rendelkeznek hogy a "kis" NAV-os gondjukat is megoldották seperc alatt és egy nagy lakat helyett azóta is tárt karokkal várnak ugyan úgy feketeimportos chippes és egyéb gépekkel nagyüzemben.😊

"Nincs ps4 exclusive mióta létezik a streamelés pc-re" GIGALOL!:D

#73762
Annak idején én a Konzol Stúdiónál vettem X360-at, szintén angol volt, viszont adtak hozzá átalakítót.

PlayStation 4 Pro + UE 55 KS7000 SUHD+ Astro A50. Na de hol vannak a játékok?! ---> Nintendo Switch

#73761
Ne is mondd. Tegnap toltam Nioht, még közvetítettem is, de sehol nem volt bekészítve a chips meg a kóla.

Szóval láttam, hogy 26 óra van már a játékban, és a negyedik bossnál tartok. :-D 485 halállal eddig.

Azt hiszem ezzel elleszek egy ideig. 😊

PlayStation 4 Pro + UE 55 KS7000 SUHD+ Astro A50. Na de hol vannak a játékok?! ---> Nintendo Switch

arty
#73760
sőt! gyújtsa fel őket mindjárt 😊
csak mert LEHET h egy importpakkba elfelejtődött berakni egy átalakítót valaki....

Forza.

arty
#73759
de ez mér' bukás? és kinek az?
ubinak? elment ödzázdzsillió (nemtommennyi)
játékosnak? aki eddig tolta, kihozott belőle valszeg 100+ órát... mindenből ezer kell vagy bukta?

ha MINDEN multijátékon ottragadna 50k ember, egy új címet is kb ennyien vennének meg.... nincs végtelen pléjerbázis, végtelen növekedéssel.

lám gero betolt 120 órát playerunknownsba. ha ma otthagyná MINDENKI, mert a dev elkurná az összes updatet, akkor mi lenne?
nem szolgálta ki a 25 euróját?
nem vehet ferrarit a 6 fődev?
mindenki bódog kellene legyen 😉

Forza.

arty
#73758
egy odabaszós e3as video, amiről utána a fél internet napikig, hetekig beszél? 😉

Forza.

wollnerd
#73757
Holnap fölhívatom őket, témát egyelőre lezárnám.
Igen, Ricsin is gondolkodtam.

PC konfigom a Be quiet! Pure Base 500DX White házban: GIGABYTE Z490 GAMING X, Intel i7 10700K 3.8 Ghz (5 Ghz) , 32 GB DDR4 RAM, NVIDIA GeForce RTX3080, Windows 10 Pro 64bit, HP Reverb G2

Moby
#73756
Szabad, de átalakítót KELL adni mellé. Olyan terrméket nem szabad forgalomba hozni, amit ha hazavisz a user, az itthoni szabványok mentén nem tud használni. Ergo az átalakító megléte nem opció, és nem kérhetnek érte felárat sem.
Utoljára szerkesztette: Moby, 2017.06.06. 20:25:00

Adversus solem ne loquitor

darkSectorxxx
#73755
Közepe! 😄

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT

Totti5
#73754
Először telefonáljon nekik és oldják meg...

Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10

Totti5
#73753
Főleg hogy Ő a Konzol Világ.

Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10

Bandicoot
#73752
Jelentsd fel őket.

"Nincs ps4 exclusive mióta létezik a streamelés pc-re" GIGALOL!:D

darkSectorxxx
#73751
Ricsit eléred minden nap stream-ben szerintem ő csak örül ha kérdeznek és tud segíteni. 😄

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT