PlayStation

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#90751
Az feltételezhető, hogy a világ is változik körülötted. Az például tök okés, ha a nagy ellenfél vagy bizonyos NPC-k mozognak, fejlődnek, kalandoznak, varázstárgyakat szereznek stb. Az, hogy a mezei útonálló daedric armort kap, és úgy fejlődik, mint a világot mentő és végigfedexező hős, az meg vérgáz.

Vannak értelmesebb megoldások, például amikor a Wizardry 8-ban a zónáknak vannak szintjei, de a partydtól is függ, hogy milyen szintűek spawnolhatnak. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem lehet túl fejlődni zónákat vagy nem lehetsz azokhoz kevés, sőt még akkor is spawnolhat be erősebb vagy gyengébb ellenfeleket, mert nem szentírás ez a részleges igazítás sem, és különben is intervallumról van szó. A fix szintes spéci ellenfelekről nem is beszélve.

Szóval léteznek működő köztes megoldások is, de a vegytiszta szinthez igazítás az tényleg baromság. Még akkor is, ha az új képességekkel bővülő repertoárod, az übercuccok és a játékosként szerzett tapasztalatod miatt sakár szinthez igazítás RPG-kben is le lehet lépni a világot.
#90750
Ha teljesen különböző ízlésű emberek mondják azt hárman egyszerre, hogy unalmas és nem értik, hogy miért top játék ez, akkor abban van valami.

Sok millió különböző ízlésű játékos meg rajong érte, abban is van valami. Nem, nem kell a legyes példa, és én sem hiszek a tömegízlésben, de az, hogy hármótoknak nem tetszik, vadidegenek előtt csekély relevanciával bír.

Az, hogy mi az RPG és mi a jó RPG, régi vita tárgya. Nekem a Witcher első részében nekem nagyon is bejött a keskeny fókusz, cserébe azon belül kidolgozott döntéseket lehetett kapni, amit szabadabb, több lehetőséggel rendelkező RPG-k nem tudnak. Sok klasszikus él komoly - bár bizonyos szempontból enyhébb - korlátozásokkal, lásd még Gothic, Deus Ex, Planescape: Torment, de a Baldur's Gate is megadta a hátteredet, a csapattagokat meg úgy kellett összeszedni. Vannak, akik - emiatt is - az oldschoolabb klasszikusokat preferálják vagy az Icewind Dale-t. A harc meg sok esetben a kötelező középszar a műfaj nagyjaiban is.

A Witcher 3-hoz nem tudok hozzászólni sokat, mert nem játszottam, de az jól látszik, hogy a nagyközönségnek készült RPG, tehát sok mindenben kevésbé RPG, mint a régi klasszikusok. Az első részt is a világ, a történet és c&c vitte el a hátán, nem az RPG-k szokásos többi jellemzője. Ezért én azt sem tartom RPG-csúcsnak, de hogy az egyik legjobb RPG-s élményem, az biztos, a 2000-es évek BioWare-termékeit magasan veri. Ezt várom a 3-tól is.

Eközben a kortársak közül az Obliviont szinte élvezhetetlennek találtam, a Gothic 3 pedig eléggé félrement (pedig az 1-2/NotR abszolút kedvenc).
#90749
Unalmas... azt tudom arra a játékra mondani. Az Origins-t is meguntam. Elképzelheted, hogy a mostani Tomb Raider játékokat mennyire unom. És ez úgymond a Sony exkluzívok "hibája", mert egy Uncharted annyira magasra teszi a lécet, hogy utána egy TR játék, hát... szerintem érted.
TDC Geronimo
#90747
chapter 3nak most lett vége. Olyan zene volt az utolsó küldetésnél és olyan volt a látvány meg az egész, hogy majdnem elsírtam magam. Rockstar 5 évente dob ki valamit, de az olyan is.

Xbox Live : xX I Gero I Xx PSN : HU : oO_Gero_Oo Nintendo ID : xX_Gero_Xx

mucsácsó
#90746
de az is még mennyire kibaszott durva már, hogy a csávó a földön így összerezzen, amikor elsül a pisztoly...hihetetlen 😄
...de igen, ez csak egy n+1-edik openworld... 😊))
TDC Geronimo
#90745
LOL

Istenem ez e játék...

Xbox Live : xX I Gero I Xx PSN : HU : oO_Gero_Oo Nintendo ID : xX_Gero_Xx

mucsácsó
#90744
Tinman
#90743
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Igen engem is zavar, első dolgom volt kikapcsolni minden tv-men. Alapvetően ez az eljárás a focimeccsek kedvelőinek készült, szó szerint azért, hogy pontosan és jól lássa a néző, hogy merre száll a labda. Arra amúgy tényleg jó, de gamernek nem való.

Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.

Tinman
#90742
5 éve toltam végig PC-n. Nekem nagyon bejött, de a final boss az rendesen legyalulta az idegrendszerem mire megfeküdt. (Azóta könnyítettek rajta. )

Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.

TDC Geronimo
#90741
Nem kell ám mindennek valósághűnek lennie... RDR2őt sokan pont ezért nem szeretik. Új AC részek nagyon jók. Lehet valakinek az nem tetszik, de azt mondani rá, hogy szar játék elég vicces

Xbox Live : xX I Gero I Xx PSN : HU : oO_Gero_Oo Nintendo ID : xX_Gero_Xx

#90740
Ja, de kb egy Ferrari sebességével lövel ki, semmi valósághűség nincs benne(a vitorlás is vicc ezzel a sebességgel). Bezzeg az RDR2-ben ezt is faszán megcsinálták.
De az egész Odyssey egy sci-fi, és ez baj(nem, nem az animusra és a jelenkori szálra gondolok).

De ti szeressétek, ha nektek bejön!
Kandurex
#90739
Amúgy ebbe az RDR2-be nem úgy van dead eye, mint az egybe? Mert ott nagyon tetszett, h kijelölted a célpontokat aztán visszaváltott realtime-ba és úgy lőtte őket. Baromi látványos volt. Itt meg, ahány végigjátszás nézek mindig minden lassítva van 😞

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – > ¯\_(ツ)_/¯

darkSectorxxx
#90738
RDR2:

- rohadt játék, saját bőrömön tapasztaltam, hogy vannak küldetések amiket nem mutat a játék, amig pl egy adott tágyat nem vizsgálsz meg vagy nem nézed meg a hátoldalán a szöveget.... fuck

- mindig mentsetek mert a WANTED drága mulatság és ha betámadnak 99% hogy meghaltok majd.

- sajnos a legelején a medvevadászásnál a legendary medvénél ha jol láttam ha ott maradsz megjelennek a térképen a jelölések, ha NEM és visszamész a camp-be akkor csak a nálad lévő legendary térképpel tudsz tájékozódni

- meg van pár dolog amiket még nem ismerek, de neten beszélnek olyan hibákról ami elég aggasztó és akár gamebreak is lehet. 😞

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT

Seth
#90737
Na megiscsak igaz lett a novemberi psplus kinalat : Yakuza Kiwami es Bulletstorm. Remek mindegyik 😊

PSN ID.: Beegabor

Tikal
#90736
vitorla nélküli hajó? Evezős?

''Egy probléma nem oldható meg azzal a gondolkodással, amely magát a problémát létrehozta''

#90735
Minek játsszak vele ha nem jön be gameplay videók alapján? Vicc az egész, B kategóriás. A vitorla nélküli hajó is kilő mint egy üstökös. 😄
És ti ezeket veszitek meg... röhej.
Mr_no_NaMe
#90734
Ugyan ott járhatok ahol te, kb ugyan annyi játék órával... nem lövök le nagy dolgot ha elmondom, hogy 6 chapter van a játékban + az epilógus, én pedig chapter 3 elején éreztem, hogy köze la vég... hát lol... kicsit kétségbe vagyok esve, hogy úristen mit nem láttam még, én ezt nem bírom 😄

szerk.: én amúgy úgy csinálom a dolgokat, hogy megpróbálok minél előrébb jutni a sztoriban, hogy feloldódjanak a lehetőségek, és majd mikor egyszerre van már százötven hatezer felvehető küldetés, akkor kicsit megállok és csatangolok... mondjuk alig bírom ki így is, mert akár hova mész, akár melyik irányba MINDIG történik random world event, amibe nyilván be kéne avatkozni 😄
Utoljára szerkesztette: Mr_no_NaMe, 2018.10.31. 16:10:38
Amiga
#90733
Játszottál vele egyáltalán? Beletoltam eddig száz órát, minden perce szuper.

A pisztácia elfogyott, csokoládé nem is volt.

n000rbi
#90732

"-Mi ez? Hagymás bab? -Nem. Krumplis hal..."

Rage47
#90731
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
ja sejtettem, mivel csak egy funkció, amit kapcsolgatni lehet. engem marhára zavart, őt nem 😄
thx amúgy
#90730
Buta párbeszédek, kidolgozatlan animációk. A világ számomra halott, RDR2 szintű részletességet várok el, mert ilyet már láttunk 8 éve is.
A mellékküldik ahogy láttam annyira unalmasak, hogy elnyomnám őket, mert ásítósak számomra. A harc nem rossz, de az is bőven unható kategória. Egyszerűen az egész nem üti meg azt, amit szeretnék látni.
Az RDR2 megütötte ezt a szintet.
Igen, jövőre nem sok játékba fogok beruházni(amennyiben ezek megjelennek jövőre): Metro, TLOU2, Cyberpunk, esetleg még RAGE 2(de ez nem első napos, megvárom a kritikákat, beszámolókat, videókat), és kb ennyi. Még a Control is a radaron van, de az sem első napos, az biztos.
Már nem az van, mint korábban, hogy minden játékot megveszek az első napon, mert egyrészt drága, másrészt csalódtam már nem is egyszer. Magasabbak lettek az igényeim. Ennyi.
Tatyla
#90729
annyira addiktív hogy 5 nap alatt beletoltam 60 órát kábé és 48%, hagyni kell hogy sodorjon magával a játék, ha van kérdőjel vagy egyéb stranger küldi előbb azt csinálom meg és utána a sárga fő küldik.

PSN:Tatyla1974 | http://www.twitch.tv/tatyla74 https://www.youtube.com/channel/UCogzoZ5ODf0hReYKB7p16AA

Tikal
#90728
Ilyenek jöhetnek még 😊

''Egy probléma nem oldható meg azzal a gondolkodással, amely magát a problémát létrehozta''

#90727
~25-30 óra után ez az RDR2 GOTY every year. Chapter 3, eljutottam odáig hogy minden pillanatát imádom. azt is amikor nem történik semmi. Képes vagyok 20-30 perceket eltölteni csak a táborban, mindig van valami érdekes. Vagy csak sörözök a tábortűz mellett a lemenő nap fényében és Uncle-el részeges dalokat éneklünk. Nemtom, nem nagyon volt még ilyen játékélményem, "élek" a játék világában, van napi rutinom, hobbijaim, haverjaim, nem csak küldiről küldire megyek. Lehet hogy idővel elmúlik, de egyenlőre mézeshetek.

Mondjuk pár dolog kellett:
- Minimap kikapcs, gyakorlatilag hud nélkül tolom. Egyébként csak azt bámulnám
- FPS nézet ha talpon vagyok: sokkal gyorsabb, fluidabb így a mozgás, immerzívebb az egész
- TPS nézet a lovon és fedezékben
- Első 5-6 órán túl kell esni, az kínszenvedés

PSN id: HUN_Partizan_182 Steam id: Partizan182_1

j0nNyKa
#90726
sot azt is kibirod hogy erre se valaszolj!

SG troll, ban, büntetőpont, hsz törlés FAQ: http://kocsog.eu/ban/

darkSectorxxx
#90725
Bocs, de nem igazam van mindig, hanem nem válaszoltál a kérdésemre.
Majd ha válaszoltok, akkor beszélhetünk a hardver spec-ről ami nem is érdekel....

Van játékost akit érdekel a nyers erő? szerintem nem. (max ha használják valamire)

Rokonom laptopja is kb 10x erősebb az enyimtől mégse tudok játszani rajta.

Nem tudtok válaszolni, így egyszerűbb terelni a szót. 😄
Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2018.10.31. 09:30:18

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT

j0nNyKa
#90724
oke igazad van okosabb vagy mindenkinel
azert is faszsag a kerdesed mert a mobil piac mar regen tulvan a fullhdn, mar nagyon sok ideje a qhd a divat
kerlek ne valaszolj, bird ki, tolem nem fogsz tobb figyelmet kapni szoval nincs is ertelme

SG troll, ban, büntetőpont, hsz törlés FAQ: http://kocsog.eu/ban/

darkSectorxxx
#90723
Mondom játékot, ne egy papirt amire számok meg adatok vanank írva, a kérdést kell elsőnek befogadnotok:

Kérdés:

Mai játékok fullHD-ben futnak a mobil tableteken meg telefonokon?
válasz?
😄

majd utána megdumálhatjuk, hogy EGY szóval nem vitattam hogy adatokban gyengébb egy konzol.
Majd utána.

Ja és ugye nem drágább 120 ezertől egy mai brutál mobil eszköz, ugye nem?
Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2018.10.31. 09:24:34

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT

j0nNyKa
#90722
par eve barmelyiken, attol hogy te barlangban elsz, a vilag korulotted amugy fejlodik
a konzol hardvere rohejes, ezzel nincs baj (mert kihoznak belole igen sokat), de azzal se ha ezt a tenyt beengeded

SG troll, ban, büntetőpont, hsz törlés FAQ: http://kocsog.eu/ban/

darkSectorxxx
#90721
Muhahaha, melyik tableten futnak el a mai játékok 1080p-ben? szólj akkor veszek egyet.

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT

NEOreg3
#90720
bizony nagyon jó volt AC Originsben, hogy az egyes régiókat szintekhez kötötték és a tökugyanolyan random sakál pillanatok alatt megölt csak azért mert 10 szinttel magasabb volt nálad, miközben teljesen ugyanúgy nézett ki és viselkedett, mint a veled egy szinten lévő sakálok

/sarcasm

nincs értelme az életemnek Schizoid személyiségzavarom van A barátok olyanok, mint a krumplik. Ha megeszed őket, meghalnak.:(

Kandurex
#90719
Én is szeretek sakkozni.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – > ¯\_(ツ)_/¯

darkSectorxxx
#90718
Mi a gond AC-vel?

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT

darkSectorxxx
#90717
Oks én viszont szeretek játszani. 😊

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT

#90716
Teljesen egyet értek! Ez levon az élvezetből! Eddig sem voltam oda az ACO-ért, most aztán tényleg nem leszek oda, de az RDR2 után fura is lenne ha játszanék vele...
Kandurex
#90715
De már maga a gondolat is egy agyrák. Veled fejlődik valami. De milyen alapon fejlődik veled bármi is?

Szerintem ezt vezessük be a fociba is! Mától a csapat, hogy legyen kihívás, legyen mindig ugyanolyan erős, mint az ellenfél! De fasza is lenne!

Ja, hogy pillanatok alatt kiölnék a fociból mindent ami játék?

Ja, az nem baj.

Ez jó.

Ezt így kell.

NEM.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – > ¯\_(ツ)_/¯

Mr_no_NaMe
#90714
Hát már ne is haragudj, de ha lvl scale van, akkor mi a fasznak léteznek szintek? Igen, legyen a játék elején olyan ellenfél ami rád néz te pedig már attól hanyatt borulsz, a játék közepe felé pedig akár 1 ütésből is lehessen rendezni. Ez a szépsége a szint alapú játéknak, hogy érzed mennyire kibaszott erős leszel..

szerk.: nem értem mi a probléma a 1 hittel... ha megdolgoztál érte, grindeltél és fejlődtél akkor igenis jól esik learatni a gyümölcsét.
Utoljára szerkesztette: Mr_no_NaMe, 2018.10.31. 08:57:54
Amiga
#90713
Teljesen egyetértek és imádom az Odyssey-t. Mestermű.

A pisztácia elfogyott, csokoládé nem is volt.

davidka003
#90712
Csak a Giana Sisters miatt vettem meg. Jó cucc.

Xbox 360 SLIM 250 GB, Dell U2312, Dark Souls PtD edition NG++ 925/1000G ☑ Final Fantasy XIII ☑ Lost Odyssey ☑

Kandurex
#90711
Nem, ez nem dolog, hanem szégyen. Jövőre már a telefonok is erősebbek lesznek.
Utoljára szerkesztette: Kandurex, 2018.10.31. 07:53:58

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – > ¯\_(ツ)_/¯

darkSectorxxx
#90710
Nyers teljesítményben sokminden vetekszik a konzolokkal. 😄 az csak egy dolog. 😄

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT

Tikal
#90709
Illuzió. Sokaknak ez elég.

''Egy probléma nem oldható meg azzal a gondolkodással, amely magát a problémát létrehozta''

Tinman
#90708
Playstation 4 bundle

1$
- Lock's Quest - Nem egy tipikus sys seller cím, középszar is alig.
- Giana Sisters: Twisted Dreams DC - Pure Gold... alapvetés.

BTA

- This is the Police - Tök jó játék lenne, ha lett volna pénzük grafikusra. Nem volt, így kinevezték "art-nak". Helyére került, mert egy bundli töltelék része.
- The Dwarves - Egy jól induló, de elkapkodott játék, ami a feledés homályába is merül szépen.
- Red Faction II - Olyan iszonytatóan régen vittem végig (cirka 16 éve!), hogy nem is értem mit keres ez itt.
- Black Mirror - nagyon felejtős kaland cucc az alvégről
- Destroy All Humans! 2 - Ha az egyet láttad, a kettőt is ismered. Agyatlanság. Van akinek bejön, elvan vele, de ez pont az a játék, amivel ha tolod és meglát a csajod veszítesz 5 pontot a szemében... adott esetben megérheti.

15$

- Titan Quest - Van olyan aki ezt nem ismeri? Műfajában elég erős !VOLT!. Aztán eltelt 12 év, ma már... miközben GoW-ok, meg RDR-ekkel csapatja 2018-ban a nép konzolon. Hátizé.
- Darksiders Warmastered Edition - Nekem ez már X360-on is egy GoW klónnak hatott, letoltam, de többet untam, mint élveztem. Nyilván a PC only gamerek imádták, nem ismerték a GoW-ot. Mindenesetre ez is túlságosan megkésett darab PS4-re.
- Sine Mora EX - Talán az egyetlen shoot em' up, amit egy tök átlag gamer is élvez és végigtol. A magyar káromkodások viszont anno is rohadt kínosak voltak benne, meg most is.
- Battlechasers: Nightwar - A játék amit egyetlen óra alatt untam rommá. A fizetett kritikusok helyett érdemes user véleményeket nézni, nem véletlen a meta 66/100-as értékelése. Középszar. Repetitív. Fárasztó harcok. Hiába pofásan néz ki, sok ötlet nem szorult belé... olyan, mint a mateklecke, letudták a készítők, örülhettek a Battlechasers franchise rajongók, de a többiek? Nos azok inkább toljanak más jRPG-t, ha jót akarnak maguknak.

Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.

Kandurex
#90707
Az új Ipad teljesítménye az alapkonzolokkal vetekszik. Egy tablet. Egy gizda tablet. Könyörgöm, legyen már gen váltás!

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – > ¯\_(ツ)_/¯

Kandurex
#90706
Ezt még magyarázni sincs kedvem. Ez egy annyira fafejű - antigamer megoldás, h hihetetlen. Amúgy pedig egy megfelelően belőtt nehézséggel korrekciózható a túlszintezés. Értsd: normál szinten pl. nem szükséges a mellékküldetés, kényelmesen teljesíthető, hardon már legalább az 50% teljesíteni kell egy adott területen, mivel jelentősen magasabb szintű ellenfelek miatt kell a tápolás, nightmaren...hadd ne magyarázzam, csak hát ilyen rendszerekhez ész kell...

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – > ¯\_(ツ)_/¯

darkSectorxxx
#90705
415 órám van Originsben. Egyetértek.
Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2018.10.30. 19:57:02

Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT

TDC Geronimo
#90704
Mi a gond a lvl scalevel nem értem? Jobb lenne, ha 1 shotolnál mindenkit a későbbi zónákba, mert túlszinteztél?

Így is érzed, ha fejlődsz, mert a skillek sokat számítanak. Amúgy ne szidjátok az ACt, mert lehet nem olyan polírozott, mint egy RDR, de ezt nem is 8 évig csinálták. Bitang mennyiségű munka van az originsban és az odysseyben is. Eszméletlen mennyiségű tartalom és hihetetlen nagy, részletes és szép open world.

Xbox Live : xX I Gero I Xx PSN : HU : oO_Gero_Oo Nintendo ID : xX_Gero_Xx

Kandurex
#90703
Jóvan, mindegy. Egyelőre sokkolt az AC scale dolog, ő volt a titkos befutó a hosszú hétvégére, de ez bizony einstand!!

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – > ¯\_(ツ)_/¯

#90702
Várjál javítom, látom hogy lejárt a szerkesztési időd:
Ez volt ebben az évtizedben az utolsó nagy dobásuk, már a látta a nép, hogy nem szarral gurigáznak.

<#vigyor>
Utoljára szerkesztette: Newfronter, 2018.10.30. 19:27:23
Kandurex
#90701
Így van, egy barom arc úgy gondolta, hogy ne legyen opcionális.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – > ¯\_(ツ)_/¯