Hearthstone

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#15742
Igaz, de gyakorolni jó velük. Én most pl. elővettem a shamant, azzal játszottam eddig a legkevesebbet, ideje belejönnöm mire kijön a Fireguard Destroyer 😄
#15741
Nekem nem tetszik ez a heti nyitogatás, én ahogy Naxxnál is előtte az összes deckemet kitöröltem és csak akkor rakok össze egyet, ha kell PvE-re vagy napi küldire, amúgy kivárom az összes új lapot és utána csinálom csak meg az új deckeket.

Pont a dragon deckeknek szerintem egyelőre semmi értelme, hisz az utolsó 2 hétre maradtak a legfontosabb lapok ehhez a paklitípushoz.
Mephike
#15740
Félreértés ne essen nem azt mondtam, hogy ez a deck a legjobb. Tisztában vagyok a gyengéjével, és már jó ideje ezzel játszom. Hozza azt a mennyiségű wint, ami miatt jónak tartom. Azzal is tisztában vagyok, hogy R5 és legend között nem lenne eredményes ez a deck. De mivel ritka, és nem számítanak rá, ezért R10 és R8 között ma semmi gondom nem volt vele.
Amiért jobb a mechmagnél az a több contol a fegyverek által. Ami miatt rosszabb, azt már írtad. Mondom, javaslom a próbáját, mert szerintem képes egy facehunter nyerési arányát hozni a megfelelő ranked szinten.

Shep
#15739
Amiket meg is kap majd a következő 2 hétben és akkor végre mindenki nyomhatja a palát.

"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!

#15738
Nem rossz amúgy, de egyelőre közel sem olyan erős mint a control paladin. Kell még bele pár sárkány...
Shep
#15737
Vagy csak még nem ismerted ki eléggé, nem?

"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!

Devv
#15736
Lószart nem ér a dragon pala...
Zickler
#15735
Nem akarok bunkó lenni, de azért 5 meccsből nehéz messzemenő pontos következtetéseket levonni. Nekem is a mostani Sárkány Paladinom 15-4 -ben van normal gameken, de az nem jelent semmit, mert tudom hogy rankeden seperc alatt széjjelkapna bárki, mivel még nem kiforott a pakli.
Oka van annak hogy a mech warrior nem olyan elterjedt, ő jobban rá van kényszerűlve a mechek interakciójára, és ha egyetlen egyszer is elveszti a boardcontrolt akkor az 100% bukó, míg mondjuk mechmagenél onnan még vissza lehet hozni egy antonidas + spare parts kombóval.

Battletag: Muhee#2716

Mephike
#15734
Ma mentem egy kicsit a mechwariorral. 5 meccsből 5 win. Egyik meccs sem tartott 8 körnél tovább, sokkal jobbnak találom, mint bármelyik mechmaget, a facehunter simán jó neki. Szóval csak ajánlani tudom bárkinek, akinek netán sok haja kihullott már.
Volt meccs, amit a 3. körben feladtak, és egy 6. körben döntött úgy, hogy inkább nem akarja a további köröket.

#15733
csak sima ,de nagyon mákosan jött ki egy kombó amire nem is számítottam 😄 meg a Blizzard se😛
#15732
Heroic?
#15731
ez világrekord ? 😛

#15730
Csak lett végre annyi időm, hogy átjussak a Blackrock Spire-n :-)
Nekem még nem volt olyan küldim, hogy nézzek meg egy barátomat.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
#15729
OrsosVanDame#2514

Nekem is van most ilyen küldim.

Borzalmas ebben a játékban az, hogy mindenki átvesz mindenkit?l mindent. A stat úgysem ér semmit, ha nem tudsz vele játszani. by: mausbattle

Shep
#15728
Mert sok is.

"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!

Shep
#15727
Pontosan. Minden szavad arany.

"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!

#15726
evidens, de nem kezannal van a baj. Csak a kettot soknak erzem .
#15725
Es vannak akik azon hisziznek, hogy masok hisztijen hisztiznek
#15724
én DL-t is szeretem ellenük 😄
mondjuk most nincs olyan deckem amiben benne van
de portal -> DL már volt 😄 és háát nehezen mennek át rajta 😄

The Stronger you become the Weaker you really are! "egy aggro warrior amúgy kinéz, tojás-grim rá a ww-fegyó :D meg inner fire " Switch friend code: SW-4792-5729-8873

#15723
A Kezan jo az osszes tipusu mage es hunter ellen, ami jelenleg a ladder 3/4et teszi ki.
Vannak tipikus meta lapok, ilyen a kezan, az mctech, a bgh, az ooze, harrison, satobbi. Persze nem jo erzes csak a body miatt kitenni, de amikor a meccsek haromnegyedet potencialisan el tudod donteni vele...
Azert is szeretem az ilyen meta lapokat, mert az atlagos netdeckelok fole lehet emelkedni veluk.

Mas: legjobb fegyver facehunter ellen turn3ban kitenni egy portalozott Mogort 😄 2 face utest is atiranyitott, ment is a concede 😄
Shep
#15722
Vannak illetők akik meg azon hisztiznek ,hogy mások hisztiznek.

"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!

#15721
én is elfogadom őket 😄
van pár "hangadó" aki azon hisztizik hogy tele van a játék velük, de ezzel nehéz mit csinálni

valaki nem akar segíteni nekem is a "kukkolásban" ? 😄

The Stronger you become the Weaker you really are! "egy aggro warrior amúgy kinéz, tojás-grim rá a ww-fegyó :D meg inner fire " Switch friend code: SW-4792-5729-8873

Shep
#15720
Mondom, hogy gyere IW-zni 😊

"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!

#15719
Van köztetek olyan akit felvehetek friendnek? gondolom ti is kaptatok már olyan napit, hogy nézd meg megfigyelő módban ahogy egy barátod nyer és jutalom egy pakli. Privibe is írhatjátok ha nem publikus, előre is köszi

Gigabyte GA-Z97X Gaming 5 | i7-4770 | 32 GB Kingston | Samsung 850 EVO 250GB SSD | WD 2x2TB 7200 HDD | MSI GTX 1080 X8 Gaming | ASUS ROG Swift PG279Q 2560x1440 | FSP 600 Hyper | Thermaltake Core P5 |

#15718
Így jár az, aki arcra megy board control helyett. 😄

Acer Predator Helios 700, i9-9980HK, 64GB RAM, NVidia GeForce RTX 2070 8GB, 2TB SSD, 1TB HDD, Win 11 ASUS Rog Strix G17, AMD Ryzen 9 7945HX, 64GB RAM, NVidia GeForce RTX 4080 12GB, 6TB SSD, Win 10

#15717
Azért amikor Zoolock ellen sámánnal az 5. körben már lethalt nyomsz, az üdítö. 😊

Acer Predator Helios 700, i9-9980HK, 64GB RAM, NVidia GeForce RTX 2070 8GB, 2TB SSD, 1TB HDD, Win 11 ASUS Rog Strix G17, AMD Ryzen 9 7945HX, 64GB RAM, NVidia GeForce RTX 4080 12GB, 6TB SSD, Win 10

Devv
#15716
Golden Oasis Snapjaw <#zavart2> Annyira gagyi, hogy már aranyos.
#15715
De egy deck ellen nem eri meg berendezkedni. Nem fogok betenni 2 kezant a hunterek miatt.
Engem az szomorit el, hogy ilyen hunterek miatt nem lehet tolni jo paklikkal. Vagyis lehet, de eredmenytelenul. 😊
#15714
Szerintem kifejezetten élvezetes aggro ellen játszani, olyan jó érzés keresztülhúzni a számításait. 😊

Amúgy egyszerűen priestet kell vinni, ha sok az aggro 1-2 Kezan Mysticcel és garantált 60+%os winráta.
Amit Muhi írt az nagyon, nagyon igaz, pontosan tudod, hogy mit fog csinálni ezért totál jól lehet tervezni ellene. Hihetetlen módon össze lehet zavarni facehuntert, ha druidnál a druid of the claw cicában megy ki, azt se tudja, mitévő legyen, folytatja az öreg iskolát, face-face-face, aztán azon kapja magát, hogy neki hamarabb fogyott el a HPja.
Alapszabály, hogy facehunter ellen nem szabad tartalékolni és általában nem érdemes defenzíven játszani - le kell versenyezni őket, ami történetesen nem is olyan nehéz, mert a charge-olós lények vanilla value-ja nagyon, nagyon alacsony.

Szerintem amúgy a mechmage-re sokkal inkább ráférne a nerf, régen a zoo-ra mondták, hogy ha jól curve-öl semmi esélyed ellene, na ez a mechmage-re sokszorosan igaz és míg a zoot ha megfogtad turn 6-7 körül akkor mehetett is a well played, itt elcsattan 1-2 fireball és ugyan úgy nyer.

Egy dolog miatt zavar az, hogy jelenleg ilyen erősek az aggro deckek, mégpedig az, hogy a versenyek sokkal színvonaltalanabbak lettek. Régen egy átlagos versenyes BO5 4-5 rettentő epikus, hosszú control észjátékot jelentett, most meg alig van matchup, amiben legalább az egyik oldal ne lenne aggrodeck és nézni szerintem messze nem olyan élvezetes ezeket a meccseket, mint a control vs control meccseket.

Szerencsére azért vannak páran, akik nem álltak be a cancerbe a nagy nevek közül és szinte sose visznek aggrot.
dave9004
#15713
én se bánom az aggrot. amivel nagy bajom van, az a RNG faktor.
Mephike
#15712
+1

#15711
Én is 2 napja dragon palát tesztelgetek, ma lett meg a level 60 paladin. A faerie dragon azért jó, mert:
1, Dragon, tehát szinergia a BRtechhel, simán lehet rá mulliganelni is.
2, Consort után ingyen kirakod, ha nincs nálad épp nagy sárkány.
3, Muszáj vele tradelnie az ellenfélnek, mechmage különösen gyenge rá.

Utoljára szerkesztette: Zozo0122, 2015.04.19. 04:18:02
#15710
Én se nagyon akartam belepakolni, de kellett még sárkány, nem akartam 2 Twilight Drake-et(Pala szerintem nem akkora lapgyűjtögető, hogy nagy vaule legyen), és early gameben gyakran jól jött. Főleg Mage-ek ellen, ahol így el tudod dönteni durability vagy 3 seb kell inkább. Nem tudja lepingelni/frosboltozni, és így lehet trade-elni a kis fagyasztógecivel vagy Warperrel. Ha lesz Hungry akkor kiszedem.
Zickler
#15709
Tetszik a paklid, bár én sose értettem hogy a Faerie Dragon miért jó a Dragon Palába. Azon túl hogy benne van a nevében hogy Dragon, úgy érzem nem tesz túl sokat hozzá a paklihoz, akkor már inkább legyen helyette Owl.

Battletag: Muhee#2716

#15708
Játszottam most vagy 10-15 meccset sárkányos paladinnal, hogy megnézzem mire számítsak, ha lesz pár értelmes sárkány is. Fura módon még így magasra curve-olva, is agro és tempo deckek ellen volt nagyon jó. 5-ből 4 huntert legyorsultam(Az igazsághoz hozzátartozik, hogy kettő inkább midrange volt). Az új demonzoolockból 2/1 lett meg. Mondjuk az egyik olyan kezdést és follow up-ot kapott, hogy inkább lottóznia kellett volna a héten nem HS-ezni. A Freezmage-ek elpusztítottak. 3ból 1 lett meg, de az valami hiányos wannabe pakli volt, a default freeze ellen a legkisebb esély sincs.

Nincs benne nagy sárkány de a Consort így is nagyon jó, ha gyorsan kell újjáépíteni a boardot, vagy kell egy Azúr-Consec kombó. Rend is nyert 2-3 meccset. Emperor ellen elég fasza, mert ami manát nyer azt rá is költi, hogy lekapja a 8 sebet az asztalról. Ragnaros-Boom clear után jött 2 insta concede. Még mindig nem vagyok meggyőzve, hogy benne hagyom ha jön a hungry dragon meg a corruptorok, de pl barátnőm hiányos deckjébe jól fog jönni, míg nem esik neki BGH. Sajnos túl sok agro jött, így kontrol ellen nem sikerült túl sokat tesztelgetni, de jelenlegi állapotában inkább underdognak tűnik a jobb metadeckek ellen. 2 hét múlva kiderül. Az biztos, hogy baromi nagy fun(Főleg mert új dolog), és kell némi előre tervezés a sárkányos kölcsönhatások miatt.
Zickler
#15707
Lehet hogy én azért élvezem a Hunter ellen a játékot, mert nekem az a felfogásom, hogyha vesztek akkor az inkább legyen gyors, essek rajta túl gyorsan, minthogy egy 20 perces kontrol matchup után vesztesként álljak fel az asztaltól.

Battletag: Muhee#2716

#15706
Nálam a lapjárással nincs gond, meg az aggro legyőzésével sem...egyszerűen az a baj, hogy számomra élvezhetetlen a harc ellenük. Tegyük fel 20 percet küzdök egy control warriorral és örülök, hogy végül lenyomom és kapok ugye egy csillagot. Élvezetes csata volt, sokat gondolkodtam, a végén ő is jelzi, hogy well played, tetszett neki, jók voltunk mindketten. Következő meccsen jön a hunter, a paklija 1/5-e dustban az enyémnek, mégis lenyom mondjuk 8 kör alatt és bukom a csillagomat, amiért megküzdöttem. Ráadásul az előző küzdelmet akkor is élvezem, ha vesztek, az utóbbit viszont még akkor sem, ha nyerek. Akkor csak fellélegzek, hogy na egy letudva, de biztos, hogy 3 meccsen belül jön még egy...az nem kihívás, ha az idővel versenyzel. Utálom, ha valami időre megy, ez pedig arra megy - húzd fel a megfelelő lapokat időben, vagy rekt. Nekem az tetszik, ha ésszel felül tudok kerekedni, megtartani az előnyt és végül győzni. Minél jobban elhúzódik annál jobb, felőlem egy órát is harcolnék egy ellenfél ellen, de a végén érezzem, hogy megtettem mindent, akár nyerek akár vesztek. Hunter ellen a lapjaim 2/3-át kijátszani se tudom. 😄
Utoljára szerkesztette: Zozo0122, 2015.04.19. 03:19:02
Zickler
#15705
Szerintem ezen fórum egyetlen tagja vagyok, aki nem undorral tekint az aggro paklikra, őszintén szólva én ellenük élvezem a legjobban a játékot. Élvezem hogy pontosan tudom hogy mit fog csinálni az ellenfél (mivel kevés a választási lehetősége), élvezem hogy elég 2-3 körrel előre gondolkodnom, és nem azt kell számolnom, hogyha most elnyomom a Shield Slamet, akkor 38 körrel később mivel fogom leszedni Yserat, élvezem, hogy ezek általában mindig rohadt egyszerű matchupok, mert tényleg ez egy DPS verseny, élvezem, hogy amikor én játszok ezekkel a paklikkal, és nyerek, akkor sorra jön mindenki sírni, hogy jajj uramisten milyen egy unskill paklit játszok, amikor elég lett volna megszámolni hogy egy 2 lapos kombóval mennyit tudok sebezni, és erre mondjuk nem egy Injured blademastert kellett volna kirakni válaszul, hanem csak healelni kellett volna.
Én azt mondom, hogy maradjon hogy maradjon a facehunter, engem nem zavar, könnyű kiismerni, könnyű észrevenni ha valami hibát ejtettél, és könnyű ezt a kövi meccsen korrigálni. A több győzelmet is arattam már úgy ezek ellen a paklik ellen hogy egyetlen egyet sem healeltem magamra, egyszerűen csak le kell gyorsulni őket, és mostani metában nem nehéz strapabíró earlygamet kipakolni az asztalra, hála Chow-nak és barátainak, mint pl. Shielded minibot, Innervate, Muster, Mana Wyrm, Voidwalker vagy éppenséggel Armorsmith. (És ne jöjjön senki azzal hogy ezek a lapok sosincsenek ott a kezében, mert akkor vagy én vagyok rohadt mázlista, hogy az esetek több mint felében ki tudok pakolni early gamet, bármilyen paklival amivel játszom, vagy valami gond van a nagy számok törvényével).

Battletag: Muhee#2716

#15704
Fohász a Blizzardhoz. Szigorúan magánvélemény<#idiota>

Könyörgöm, egyszer jöjjön el az a meta, amikor nem a tetves aggro deckek ellen kell felépíteni a fél paklit, és a meccsek több mint 50%-a semmi élvezetet nyújtó verseny legyen az idővel. Ezt szeretném hosszú távon ettől a játéktól. Halálba nerfeltek deckeket, de pl. az undor tetejével ami a facehunter semmit nem tesznek. Hello Blizzard, a kezdetek óta top pakli, mégis igazán komoly nerfet nem kapott. Oké lehet dobálózni a keselyűvel meg az ándörtékerrel, na és beraktak helyette mást, folyamatosan változik, de a magja ugyanaz. Klikkelj az ellenfél arcára, ha taunt van semlegesítsd és üss arcra továbbra is. Fantasztikus interaktív játékélmény. A GTA 5 nem ennyire sokoldalú öcsém. Minden TCG-ben van aggro, ezt aláírom, de egyikben sincs még csak közel ennyire undorító sem mint ez. Ez az amit igazán sajnálok, ha nem lenne lehetőség a facehunterre, akkor elviselném a mechmaget meg a többi hasonlót, csak ezt az egyet ne kelljen már...unalmas,frusztráló és tudod, hogy amíg csak játszol a játékkal sosem szabadulsz tőle. Hozzáteszem, ebben a hónapban is a winrátám ellenük több mint 60%, de attól még elfog a gyomorgörcs ha szembejön egy, és tudom, hogy rohadtul nem lesz élvezetes az a 10 perc (sosincs már 5-6 körös meccs, annál felkészültebb vagyok ellenük, ha nyernek akkor topdeckből, ami persze általános náluk, tekintve, hogy majdnem minden lappal tud azonnal arcra sebezni) amit eltöltünk egymással, konkrétan időt rabol tőlem. Olyan ez a facehunter mint egy csaj, akit egyszer megdugtál (értsd: kipróbáltad a facehuntert és szar volt) és aztán kísért, nem hagy békén, mindig mindenhol ott van. Küzdesz egy epikusat egy warival, druiddal vagy palával, esetleg warlockkal (nem zoo, az is takony egy deck, de még mindig okosabb és temposabb mint a face) aztán jön a hunter, hogy ellopja tőled a nehezen megszerzett csillagodat. Indul a stopper, húha, vajon feljön e a healbot meg a fegyver 😄 Ha meg nem jön fel, akkor ez van:

Spoiler (katt a megjelenítéshez)



Utoljára szerkesztette: Zozo0122, 2015.04.19. 01:48:05
Shep
#15703
Az oroszok rohadtul unatkoztak már megint?

A franc tudja de egyre kevésbé érdekel már a játék. Asszem az IW érdekesebb.

"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!

#15702
Shep
#15701
Na már minden idiótának van Yseraja, úgy tűnik a zsugormesternek helyet kell szorítani.

"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!

#15700
loál Rend Blackhandet a 3. körben lenyomtam 😄 😄 Hunterral
#15699
Persze!
Már az új inner fire - grim patron warival tolom.

Borzalmas ebben a játékban az, hogy mindenki átvesz mindenkit?l mindent. A stat úgysem ér semmit, ha nem tudsz vele játszani. by: mausbattle

Shep
#15698
Akkor egyből be is raktad a warrior deckedbe?

"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!

Shep
#15697
De, mind a két oldal az 😄

"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!

#15696
Aréna, 10-3.
Jutalom:
1 pack, 175 + 95 arany és egy !golden Inner Fire!
Majdnem megkönnyeztem. Büszkesége lesz az összes paklimnak.<#buck>

Borzalmas ebben a játékban az, hogy mindenki átvesz mindenkit?l mindent. A stat úgysem ér semmit, ha nem tudsz vele játszani. by: mausbattle

#15695
Én rankeden próbálkozom vele, nem rossz, de még nem elég ütőképes. 😄
Devv
#15694
Persze, csináltam egy dragon palát és mentem kettőt kazuárban.
#15693
Jah, csak egy meccs erejéig dobtad be? 😊