40521
  • Renegade
    #27999
    jaj süsd már meg, így látod, így

    van egy másik réteg, aki máshogy, ja

    úgy gondolod, mi vagyunk a vakok, lehet

    mi úgy gondoljuk, hogy át tudtok menni konteóba, hááát ja

    számít? nem igazán :)
  • Zozo0122 #27998
    Akik nem gőzkieresztésnek látják, azok rosszul látják. El lett mondva, hogy az a topic micsoda - egy játszótér, ahol felnőttként is lehet prosztóskodni következmények nélkül. Rage - jobban érzed magad - ennyi.

    Bűnbak keresése? Én tudom, ki a bűnbak: a Blizzard. Drámázás az oké, azzal semmi gond nincsen :D

    Miért a Blizz? (amúgy egyszemélyben BB is nagy gátló tényező, szerintem, ugyanis ő az a kommunikációs csatorna a Blizz nevében, ami TOTÁL AGYATLAN GYÖKÉRNEK néz mindenkit, mindezen nevet, majd álindokokkal meg elodázásokkal megnyugtat, hogy ők jól dolgoznak)

    Vannak OP lapok? - Vannak. Balance patchek? - Nincsenek. Maximum negyedévente, akkor is oda van lökve, hogy nesztek, javítottuk ezt az 1 OP lapot, pontosabban örök időkre elástuk a francba és ellehetetlenítettük.

    Van random? - Van, egyre több és undorítóbb mennyiségben. Kezdetben volt? Kevés, az is jórészt irányítható.

    Van súlyozva a random? - Van, lásd discovery. Kezdetben is ezt mondták? Nem, csak amikor a discoverynél ki kellett nyögni egy arányszámot.

    Súlyozva van a lapok sorrendje előre a paklidban? - Igen, nem rég bevallották, mert valamelyik lap újrakeveri a deckedet, csak nem látod. Régen ezt mondták? - Nem.

    Súlyozva van a packokból eshető legendek száma? - Igen, mostanra mindannyian hallottatok róla, hogy be van lőve egy értékre, nagyjából egyféle boosterből 40 packnyira. Régen is ezt mondták? - Nem.





  • Shep
    #27997
    De azt nem lehet, mert ez így fun :) Amúgy a játék jó lenne ha nem toszna rá a fejlesztő brigád és nem tűzzel próbálna tüzet oltani, ami persze egy bevált módszer bizonyos helyzetekben ,de itt láthatóan nem működik, vagy legalábbis nem jól.
    Utoljára szerkesztette: Shep, 2016.01.31. 20:05:23
  • Pio
    #27996
    Azért a "ki lettünk tiltva" az idézőjel×1000, egyeseknek passziójává vált, hogy csak a lentebbi típusú kommentekkel "gazdagították" a topikot, másoknak pedig (eleinte ide tartoztam én is, aztán beletörődtem, hogy ez nem fog változni) amolyan pavlovi reflexként passzióvá vált, hogy szóvá tegyék, hogy ne csinálja, mert unalmas minden nap ezt olvasni és és napi átlag 20-50 kommentszemetet termelt, ami nem tett jót a topiknak.
    Aztán valaki egyszer csak gondolt egyet és csinált egy másik topikot és szólt, hogy oda lehet g**izni amíg csak jólesik, a topik kikerült a bannerbe, end of story.
    Nem volt itt semmi komoly dráma, elnyomás, szabadságharc, kábé csak azért beszélünk még róla, mert 1-2 embernek szívügye rendszeresen emlegetni a dolgot. :)

    Azzal amúgy teljesen egyetértek, hogy szerintem hatalmas hiba, hogy így ragaszkodnak a fejlesztők ahhoz, hogy ne legyenek gyakori lapmódosítások, szerintem ponthogy ki kéne használni a digitális formát és 1-2 szezononta balance patch kéne legalább 8-10 újrabalanszolt lappal. A metának és a változatosságnak is simán jót tenne szerintem.
  • chopin42
    #27995
    Kb 112 ha jól számolok.
  • Renegade
    #27994
    nézd, mint írtátok, az a topik erről szól, ok, legyen így, de tényleg van az embereknek egy másik csoportja, akik ezt nem gőz kieresztésnek látják, hanem bűnbak keresésnek, drámázásnak. Ami az egyiknek feszültség levezetés, az a másiknak feszültség generálás, nem vagyunk egyformák.
  • Shep
    #27993
    Kár, hogy az utóbbi csak a másikba ment, ide akkor sem került ilyen mikor "ki lettünk tiltva". Mondjuk azért a fejlesztők elmehetnek a francba, hogy nem képesek nerfelni a szükséges lapokat, ami persze érthető, mert ez egy papír alapú játék, nem lehet csak úgy változtatni a dolgokon, mert akkor mi lesz a már kiadott lapokkal?
  • dave9004
    #27992
    Prep coin concede mindent counterel
  • Pio
    #27991
    Vastagon aláhúzva a második sort. Nem is emlékszem, hogy más miatt lett-e volna itt komolyabb összeszólalkozás az alpári stíluson és az ingame ellenfeleink folyamatos trágár szapulásán felül.
    Amúgy szerintem sincs baj azzal, ha valaki itt leírja, hogy mérges, esetleg, hogy mi mérgesíti fel, még az is lehet, hogy ötleteket tudunk neki adni, hogyan countereljen X-Y paklit. :)
  • Renegade
    #27990
    hmmm, mi sokszor hasonlóan látjuk a világot...csak egy "picit" máshogy tálaljuk :)
  • Renegade
    #27989
    SZERINTEM (nagyon-nagyon szubjektív):

    hébe-hóba: basszus, nem hiszem el, hogy ilyen peches vagyok/ ennyire csak a rák jön/kibasz velem az RNG, de majd jobb lesz

    vs:

    mindenkinek a kurva anyját, abba fogom hagyni, de tényleg, mindenki helikopter, csak én nem, és dögöljenek meg a Blizzardnál...naponta ismételve

    na az egyik itt nyugodtan elfér, de vajon melyik? :)
  • dave9004
    #27988
    Ez kb mennyi dust/pack?
  • Renegade
    #27987
    naaa, így kell ezt :)
  • chopin42
    #27986
    Kis érdekesség:
    TGT kijövetele óta gyűjtöttem a nyitásaim eredményét. Most csináltam egy kis statisztikát csak a tgt-s lapokból, kb 99%-s pontossággal számoltam:
    ~168 pack:
    -576 common (~68,58%),
    -10 golden common (~0,12%),
    -165 rare (~19,64%),
    -13 golden rare (~0,15%),
    -33 epic (~3,9%),
    -2 golden epic (~0,002%),
    -9 legendary (~0,1%),
    -2 golden legendary (~0,002%).
    Az egyenletesség változó volt: volt hogy napokig 1 kék 4 fehér, volt hogy egy héten 2 legend is esett. A legjobb pack: Golden murclock Knight, Golden Chillmaw, Eradic the pure + 2 common. Mind a kettő golden legend Chillmaw volt.
    Bocs ha off :)
  • Devv
    #27985
    Köszi legend-mester! Látod jó fej voltam, megcsináltam előbb a dühöngőt, pedig ti is csinálhattatok volna előbb egy másik okos topikot, a saját fórumokon ugyan is nem csak off topik lehet.
  • Negritis
    #27984
    nem a rage hanem a nonstop és konkrétan nonstop sírás volt ami zavart párunkat
    ezen kívül az alpári stílus + az ellenfelek semmibe nézése volt a fő konfliktus forrás
  • icyshadow
    #27983
    Amit Madi92 írt, az még határeset, hogy elfér-e itt.

    Szerintem, amíg valaki olyasmit ír, amire lehet konstruktívan reagálni, és az illető elfogadja a tanácsot, vagy épp adatokkal alá tudja támasztani, amit állít, azzal nincs gond.

    Amikor már átmegy a dolog szimplán feszültség kiengedésbe, meg a játék állapota miatti siránkozásba, azt vagyunk szerintem egy páran, akik nem szívesen olvassák, ha nem muszáj. Emellett meg szerintem nem is építő dolog az ok nélküli siránkozás. Attól senki nem lesz jobb játékos, hogy minden mást hibáztat a vereségért. Nehéz, de arra kell koncentrálni, hogy hogy lehet jobban csinálni a dolgokat.

    @Madi92: Nincs, és nem is lehet minden kaszt, illetve pakli között egyensúly. Viszont nincs is rá szükség. A HS valamilyen szinten nagyon hasonlít a kő-papír-olló nevű játékra. Egyszerűen vannak paklik, amik gyengébbek bizonyos paklik ellen.

    Szóval el kell döntened magadban, hogy mi a célod. Ha a ranglétrán szeretnél felfelé mászni és túl sok az olyan pakli, ami erősebb, akkor váltani kell valami másra, vagy változtatni a paklin, hogy javítsd az esélyeid. Ha csak 1-2x futsz össze ilyen paklival, akkor pedig lenyeled, hogy hátrányból indulsz. Ugyanakkor viszont minden vereségből lehet tanulni, sőt általában csak vereségből lehet. (Emellett pedig sajnos sokat számít megvannak-e az adott kaszthoz a kulcskártyáid, mert ezek rengeteget dobnak egy pakli erején.)

    Ha nem cél létrázás és bizonyos paklik idegesítenek, akkor add fel ellenük a játékot és játssz tovább olyanok ellen, akik ellen szeretnél.
  • Malarki
    #27982
    Mert van akinek fáj a ragelés, ezért lett létrehozva a másik topic.
  • Devv
    #27981
    Itt miért nem teheti meg?
  • Malarki
    #27980
    Van HS dühöngő topic is, ha ki akarod írni magadból a feszültséget akkor ott nyugodtan megteheted bármiféle megkötés nélkül. (Banerban fnet Off Topic)
  • Palinko
    #27979
    viszont életet tölteni nem könnyű tölteni nála (tapasztalatom korlátozott), ha early game elkapod verhető, ha nem szerencsés az osztása. egyébként később egyre nehezebb, velem is volt jó párszor, hogy leütötték már 10-re az életem, de jön a fordítás részemről. pl pala hiába pakolta már tele a térfelét, meg használta a képességet, lerakok egy dalaran maget majd mehet az immár 5 ös flamestrike mindenkire, nagy nehezen 1 emberek életben marad, az következő körben le lesz pingelve vagy mással leütöm, aztán következő körben még lerakok egy dalarant meg egy archmaget pl, te épp hozod vissza a csapatod, de még alszanak, következő körben a 3 kártya miatt már 9-et sebző 2 fireball 18 életet levesz tőled, kb ki vagy végezve...
  • Madi92
    #27978
    :D Dehogynem OPé. Komolyan, minden más kasztot meglátok Palával, oké 50-50%, hogy ki nyer. De ha mage jön, már könyvelhetem is el a bukót.
    Bocsi a kifakadásért, de ez no komment.
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Kezdésképpen be tudja hozzni a wörmöt, amit elég nehéz leütni, de oké. Aztán bejött két fagyasztós dzságádzsgával. Na azokat mire leszenvedtem a fireballoktól nem mentes körökben, addigra HP-m 1/4-e elment nyaralni, én meg gondoltam, ha ezt túléltem, akkor már nagy szopcsi nem lehet. A nagy lópikulát. Jött pár secrettel, amik persze pont betették a kaput, majd még rákínált pár legendary kártyát. Oké. Azokat leszenvedtem, erre a felépítményemet leflamestrikolta, majd kinevettet. Persze a bégető birkákat se felejtsük ki, mert esküszöm, 3db-ot is kirakott valahogy. És mindezt lvl 18-on. Én el nem tudom képzelni, hogy lent miket csinálnak a mage-ek, de ez durva.
  • Madi92
    #27977
    Ez a mage nem OPÉ egy kicsit? :D
    Esélytelen vagyok mage ellen.
    Elején mindig van valami spell ami leradíroz mindent a pályáról. Játék eleje közepe, azzal telik, hogy amit lerakok azt eltünteti így vagy úgy, aztán 7. körben, amit elérek, azt egy flamestrikkal eltünteti. Onnantól meg szevasz, mert tele van a keze lapokkal.
  • icyshadow
    #27976
    Köszi!

    Általában nehezen veszem rá magam, hogy változtassak a paklin. Secret Paladinon se változtattam sokat, csak Loathebre éreztem, hogy szükség lenne, és Repentance-t éreztem gyengének. Meg még megejtettem egy True Silver - Consecration cserét, amikor úgy éreztem, hogy a mirrort könnyebben meg lehet úgy nyerni, illetve Zoo ellen kellett még egy eszköz, hogy visszajöjjek a boardra. (Vicces, hogy a pakli eredeti posztolója is kicserélte ezt a két lapot később.)

    Zoo esetében előző hónapban már próbáltam egy gyorsabb variánst, ami so-so működött, de túl gyenge volt board clearek ellen és úgy éreztem, hogy erősebb mid-late game-el jobban menne. Így esett a választásom a már linkelt paklira.

    De egyébként nem úgy netdekkelek, hogy ránézek hearthpwnra, hogy mi van a főoldalon. Rengeteg paklit átnézek mielőtt döntök egy végleges mellett. Mivel külön nincs kedvem tesztelgetni, így azoknak könnyebb elhinni, hogy működnek, ahova értelmes guide is íródott. Aztán, ha nagyon muszáj variálok egy-két lapot.

    Szerintem majdnem tökéletes a pakli úgy ahogy van. Egyedül talán a Sylvanas kérdéses, hogy muszáj-e, de nem volt olyan lap, ami nagyon hiányzott volna és pörögtek a győzelmek, szóval nem bolygattam.:D

    Valamennyire meg az is igaz, hogy játékstílus kérdése is, hogy kinek mi működik. Láttam, hogy többen játszanak Bane of Doom-ot pl. Szerintem meg nem éri meg ilyen magas költségű random lapokkal játszani.

    A metához igazodás meg fájdalmas dolog.:) Olvasom, hogy mással is előfordul, de engem is teljesen kikészít, amikor szivat a matchmaker. Játszok Secret Paladinnal, és folyamat kapom a mirrort, amit utálok, de nem 3 meccs, hanem lement vagy 10. Átváltottam Freeze Mage-re és egymás után 2 Warrior, aztán Druid. (És ez nem csak érzéki csalódás, összehasonlítottam a teljes Freeze Mage és Secret Paladin statjaimat és a Warrior és Druid arány magasabb, a Paladin pedig alacsonyabb Freeze Mage-nél. Szóval köszi Blizzard.:P)

    Classokat meg paklit meg azért se váltogatok össze-vissza, mert sok idő, mire úgy igazán ráérzek egy paklira. Még akkor is, ha korábban játszottam, csak nem mostanában. Szóval, ha úgy érzem, hogy elakadtam, vagy sokat lehet vele nyerni, akkor váltok, de egyébként kitartóan verem a fejem a falba.:D (Meg az is igaz, hogy korlátozott a lapkészletem, így nem csak paklik terén szűkösebbek a választási lehetőségeim, de tech kártyák terén is.)
  • Pio
    #27975
    Én is gratulálok, üdv a klubban! :)

    Végig ragaszkodtál ehhez a deckhez vagy volt, hogy hozzányúltál a meta függvényében a pontos laplistához/próbáltál más deckeket is?

    Amikor én csináltam folyamatosan váltogattam a classt és a decket is, ha teszem azt úgy éreztem sok a hunter/warrior ment be Harrison, ilyenek, igaz akkoriban még sokkal kevesebb deckfajta volt, szóval szerintem jobban lehetett a metához igazodni.
  • icyshadow
    #27974
    Én veled együtt drukkolok, hogy legyen mihamarabb MC nerf.:P (Bár akkor oda lenne a sok jó matchupom.:D )

    @Negritis: Köszi!
  • dave9004
    #27973
    Igaz 27, de kilenc classból kurvasok
  • Negritis
    #27972
    grat
  • icyshadow
    #27971
    Volt egy időszak a hónap közepe fele, amikor volt relatív sok zoo. Viszont mostanra sokkal kevesebb a Priest és Reno Lock is, ezért nem értem, hogy hogy van ilyen kevés.
  • icyshadow
    #27970
    Nem trollkodásból, de szerintem 27% az a 36%. Mondjuk a tényen, hogy sok a Paladin, ez nem változtat.

    Egyébként belefért volna több meccs is, de a hónap közepén nem akartam annyira erőltetni, mert bár próbáltam haladni, de nem igazán sikerült. Rossz volt nézni a streamereket is, hogy egész nap játszanak és alig haladnak néhány csillagot, ha egyáltalán. Szóval abban maradtam, hogy vagy meglesz relatív fájdalommentesen, vagy sehogy. Szerencsére hó végére megfordult pech sorozatom.
  • icyshadow
    #27969
    Köszi!

    Rémlik, hogy írtad a Zoo-t. Mondjuk egy counter pakli sosem lesz annyira erős, mint ami nyers erőből az(Secret Paladin), mert sokat változik a meta r1-r5 között is. Így hónap végén, amikor beaggrósodik, durván erősödik a Zoo is, viszont korábban igen jellemző volt a Reno Lock, és Control Priestek is előfordultak, amik nem a legjobb matchupok. De tény, hogy általánosságban is erősödött a Zoo sokat. (peddler..)

    (Undertaker Zoo-val nekem is volt vagy 200 ranked winem anno, szóval én is untam a játékstílust már, de mostanra elmúlt az undor.:D Vagy Secret Palához képest annyira nyitottak lehetőségek, hogy még ez is felüdülés volt.:D )
  • 1Darton1
    #27968
    Te sem láthatsz sokkal kevesebb paladint. Merthogy én nem, az tuti.
  • 1Darton1
    #27967
    Gratulálok!
    Én is írtam még a secret paladin láz elején, hogy sokat erősödött a zoo, és hogy milyen jó counterje a mostani rák pakliknak. Amikor meghalt a handlock, akkor játszottam is vele egy keveset, de azóta inkább az új lapokkal kísérletezgetek. Naxx release után annyit nyomtam zoo-val, hogy még a buszon is doomguardokat láttam. Annyi elég is volt belőle.
    Utoljára szerkesztette: 1Darton1, 2016.01.30. 13:10:50
  • dave9004
    #27966
    Baz. 254 meccs, 9 classból 36%-ban paladinok ellen. Erős gyomrod van
  • Shep
    #27965
    Én sem értem, pedig az egész jó matchup priestnek :DD
  • icyshadow
    #27964
    Meglett a legend rang végre, Midrange Demon Zoo-val.

    Questlog screenshot:



    A rank 4, 5 csillagról legend-ig statisztika:



    Teljes hónap statisztikája és bővebb elemzés:

    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!




    Tehát összesen 254 játékot játszottam a ranglétrán a hónapban, 59,4% összesített győzelmi rátával. Ebből 110 volt a rank 5-ig mászás, még 9-éig.

    A rank 5 fölötti Secret Paladin meccsek (89 db) egy része valószínűleg teljesen felesleges volt. Már egy ideje éreztem, hogy nagyon idegesít a mirror és ez kihatással van a teljesítményemre. A másik, hogy sokáig halogattam a váltást a Demon Zoo-ra, mert féltem, hogy elbukok sok nehezen megszerzett csillagot, de miután ez váltás nélkül is sikerült, már nem volt mit veszteni.

    Freeze Mage meccsek mind rank 3-4 körül voltak, és finoman szólva nem volt szerencsém a matchupokkal meg a húzással, de van még mit tanulni, az is igaz.

    A rank 4 - legend climb 2 nap alatt történt, az első fele csütörtökön még rank 1, 1 csillagig. Ma pedig rank 1-ről 5-ös win streak legendig. (1 Mech Mage, 1 Tempo Mage, 2 Midrange Druid és 1 Egg Druid ellen.)

    Egyébként durván érthetetlen, hogy miért nem játszanak többen Zoo-val. Majdnem minden matchupban favorit a jelenlegi rank 4 feletti metában.

    Ezt a paklit használtam: link

    Szerintem ez jobb, mint a gyors a Zoo, legalábbis én jobban szeretem a board control felé hajló játékstílust, és ezt könnyebb kivitelezni, ha vannak nagyobb lények a pakliban. A Void callerből meg elmebeteg értéket lehet kinyerni. Persze lehet az is sokat számít, hogy a gyorsabb Zoo-ra számítanak.

  • 1Darton1
    #27963
    Reno még annyira nem is nagy gáz, mert átlagos lapjárással elég jó nyomást tud gyakorolni folyamatosan. A concede priest az rosszabb, mert tele van removallal.
  • Pio
    #27962
    Best brawl ever. :D

  • Negritis
    #27961
    onog-t nézte eddig valaki?
  • Negritis
    #27960
    a mid range mindig hol eltűnik hol előkerül kb a játék kezdete óta
    a reno nem jó matchup neki, de azért erős túlzás hogy nem tud vele mit kezdeni
    a face hunter az benyelte ha reno van, de a midrange azért még képes rá válaszolni 2 hymane-nel