Hearthstone

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#32356
Na még itt bvagyok, vettem 2 sört alvás helyett. igazából tényleg jó lenne egy kis dust...craftolni csak néhány sima lapot.
De az igaz hogyha egyfajta paklit nyitok akkor nagyobb az esély hogy epic vagy legendary esik?
nyitottam már vagy 10-15 classic packot és eddig egy legendary esett és néhány epik úgy értem közben mást nem nyitottam

Utoljára szerkesztette: Skaternorbart, 2016.05.19. 15:27:05
#32355
Én el nem tudnám képzelni, hogy ne játsszak minden hőssel. Eleinte bennem is megvolt ez az rpg-s berögződés, hogy ki kell tartani egy hős mellett, de kénytelen voltam belátni, hogy ezzel csak a játék élvezeti faktorát tompítom (főleg hosszú távon).

#32354
Jajj ne már, ne legyen belőled is csak +1 netdecker, amikor megvan benned az, hogy önállóan próbálsz haladni...idővel jól fog az menni, majd meglátod. Kezdő vagy, persze, hogy vannak még hiányosságok.

Én is állandóan deckeket csinálgattam, azoknak a fele egy rakás szar volt, kb. 30%-a elment és max 20% volt az, ami jó volt. Sőt, olyan is volt, hogy egy gyengén teljesítő deckből kis finomításokkal lett egy elég jó deck.
Utoljára szerkesztette: Zozo0122, 2016.05.19. 15:12:49
#32353
Nem panaszkodom, van már néhány jó lapom, de sok van amiből csak egy, és jó lenne a kettő, csípem a maget warriort huntert druidát, és igazából mindegyiket...
most már megoldom, valamit tanulni fogok, de nem ma, mert rohadtul fáradt vagyok, egész éjjel fennt voltam... muszáj pihennem... písz mindenki majd jelentkezem..
#32352
Hasonlóan craftolok én is. Csak nálam warrior, druid > mage. Mással nem is nagyon játszok.
#32351
Amúgy nem gond az, hogy saját decket akarsz csinálni, de vannak olyan deckek amik egyszerűen nem jók.
Én úgy kezdtem 5 hónappal ezelőtt, hogy kinéztem magamnak 4 herot amikkel akarok játszani. Ebből a paladin volt a kezdő hero, ami annyit tesz, hogy így az 5. hónap végére már lassan minden lap megvan hozzá(Főként craftolva). Persze még néhány legendás hiányzik(pl: Ragnaros; Eadric)
Aztán ez mellé még kiválaszottam 3. másodlagos herot (Sámán, Druid, Pap). Az ő lapjaikat megtartom és próbálok valami decket összerakni esetleg néhány kulcs lapot le is craftolok, ha úgy van. A többi hero lapot dustolom, legyen az legendary vagy akármi.
Az elején szopcsi volt, főleg, hogy paladinnak nagyon gyér a basic lap készlete a többi herohoz képest, de aztán összeraktam egy jó kis decket, amivel 1. vagy 2. hónapban már lejutottam R15-re is.
Aztán folyamatosan fejlesztgettem és még Standard előtt lejutottam vele olyan R11-ig. Pedig akkor még nem volt semmi Legendarym hozzá.
Tegnap pedig végre lejutottam R10-re is így 5 hónap után. A mostani deckem is félig meddig saját deck, bár ez már közkedvelt deck alapokon nyugszik (egy sima N'zoth paladin, meg egy Reno N'zoth paladin, de saját megoldásokkal, eddig a netdeckes paladint 80%ban veri mind2 megoldás)
Szóval én a helyedben kinéznék 1db herot ami nagyon tetszik és ahhoz craftolgatnék, fejlesztgetném, aztán, ha úgy érzed, hogy már nagyon fasza, akkor lehet kacsingatni másik hero fele is. Hozzáteszem én bármikor szeretek játszani a palámmal, de sokaknak lehet unalmas mindig ugyanazzal menni.
dave9004
#32350
Ben Brode és Millhouse
#32349
Renegade te hány éves vagy?
30 körül? csak mert érettnek tűnsz...
Utoljára szerkesztette: Skaternorbart, 2016.05.19. 14:57:26
#32348
Amúgy furcsa hogy most kezdtem evvel játszani amikor kijött az új kieg. nyitottam rögtön egy arany legendary-t, el is craftoltam minden szarra...
de előtte nem érdekelt és nem is nagyon tudtam hogy van kieg. egy vidit pont most néztem meg egy videóstól. Érdekesen jött ki...
#32347
ja, ma ez volt korábban számomra teljesen elfogadhatatlan, hogy másokat kövessek. Pedig ez a helyzet, ez a jó döntés. Milyen unalmasan hangzik... amíg szarakodtam izgalmasabb volt... 😄
Utoljára szerkesztette: Skaternorbart, 2016.05.19. 14:48:02
#32346
és vajon ki volt az aki az első meccset játszotta és ki ellen? 😄 😄 Legendák!
#32345
vannak proplayerek akik kitapossák helyetted az utat, de ettől még nem baj, ha tudsz saját paklit csinálni, ez gondolom csak szimplán személyiségbeli különbség, valaki megveszi a készételt, valaki meg megtanul főzni, kinek mi.

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

#32344
😄 most kb azt forgatom már a fejemben hogy egy az egyben lemásolok paklikat, és avval nyomom. És odáig is eljutottam hogy talán ez az út a saját paklihoz.
De aki először játszott evvel, és még nem volt deck sehol, az hogy csinálta?
Fárasztó lehet ez, de gondoltál már erre?
Valakinek ki kellett taposnia az ösvényt.
Utoljára szerkesztette: Skaternorbart, 2016.05.19. 14:40:51
#32343
😄D Én magamtól raktam össze deckeket, de sok videót meg Twitchet is néztem.
#32342
oké komolyan sokat tanultam a játékról, és kösz mindenkinek akiben volt egy csepp segítő szándék. Leteszek róla hogy magam tapasztaljam ki a játékot, mert be kell ismerjem, szükséges követnem azokat akik jobban értik ezt a játékot. Aki hasonlóan, másoktól tanult, paklikat nézegetett és játékmeneteket figyelt, attól egy "nyugi én sem magamtól jöttem rá" jöhet, az megnyugtató lenne. De nem kell hazudni aki magától jött rá mindenre az ne mondja a kedvemért hogy, ő is nézett vidiket meg deckeket. (Csak egy ilyen rögtönzött statisztika alapján tenném magam valahová.)
#32341
secret pala is back 😊

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

#32340
egyébként ez a Trump-féle "0 dust mage" meglepően jó volt, még akár R15-re is le lehet vele menni, egy ügyes játékosnak. Pláne, ha okosan cserélgeti benne az ember a lapokat, pl raptor helyére apprentice, meg ilyesmi.

próbáld meg ezt a decket minél jobban megközelíteni, kreatívan helyettesíteni azokat a lapokat, amelyek nincsenek meg: tempomage

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

#32339
Warrior R10-en játék közepétől mindig megvárja a kötél végét... awesome people
#32338
nem tudom te miért engedsz meg magadnak ilyeneket, lehet hogy valamilyennek képzelsz engem!? vagy ha nem értesz valamit akkor egyből para hangnemet ütsz meg? ne félj nem bánt senki!
#32337
arra hogy más látni hogy működik egy pakli mint beszélni róla...
#32336
nemtom mi bajod van, de beszéld meg a hangokkal a fejedben hogy bizony 2x2 néha 5

The Stronger you become the Weaker you really are! "egy aggro warrior amúgy kinéz, tojás-grim rá a ww-fegyó :D meg inner fire " Switch friend code: SW-4792-5729-8873

#32335
ezt mire írtad?

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

#32334
Jó hát az azért nem egészen úgy van, de gyakorlatias vagyok azt hiszem el amit látok...
#32333
hopp, kiszúrtam, kiszúrtam 😄

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

#32332
dolgozok rajta hogy miközbe dolgozok fehérre fessem a dolgokat 😄

ugye hogy ugye
Utoljára szerkesztette: Negritis, 2016.05.19. 13:55:23

The Stronger you become the Weaker you really are! "egy aggro warrior amúgy kinéz, tojás-grim rá a ww-fegyó :D meg inner fire " Switch friend code: SW-4792-5729-8873

#32331
jaj, hát nélküled szürkébb lenne ez a topik 😊

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

#32330
ismerve téged















ő nyert

The Stronger you become the Weaker you really are! "egy aggro warrior amúgy kinéz, tojás-grim rá a ww-fegyó :D meg inner fire " Switch friend code: SW-4792-5729-8873

#32329
na összemértük tudásunkat Skattel 😊

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

#32328
Schrödinger macskája válaszol erre:
Utoljára szerkesztette: Negritis, 2016.05.19. 13:47:42

The Stronger you become the Weaker you really are! "egy aggro warrior amúgy kinéz, tojás-grim rá a ww-fegyó :D meg inner fire " Switch friend code: SW-4792-5729-8873

#32327
mage, paladin, rugó T1

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

#32326
Spiderman

The Stronger you become the Weaker you really are! "egy aggro warrior amúgy kinéz, tojás-grim rá a ww-fegyó :D meg inner fire " Switch friend code: SW-4792-5729-8873

JethroHUN
#32325
Arena-ban melyik hős a legjobb?

Don't need to be accurate, just shoot more bullets!

#32324
Én is remélem, hogy még sokáig marad a topikban. Gonosz vagyok. :/

#32323
Köszönöm! Ez a gondolkodás tetszik
#32322
Óriási 😄DDD

Végem van ettől is, meg a videótól is amit betettél 😄 Némelyik lépésnél még mások szemöldökét is felvontam volna 😄 A stílus zseniális amúgy - Kirakom ezt...de nem, nem is rakom még ki. Vagyis de. <#taps>

Különben meg, ha élvezed hajrá, adsz neki fél évet és elég jól fog menni.
#32321
Leszarom. Van mit olvasni munka közben 😄
#32320
Én még mindig nem tudom eldönteni, hogy egy végtelenül türelmes trollról van szó, vagy ennyire nincs önkritikája. Annyi biztos, hogy mindkettő különlegessé teszi.

Shep
#32319
A semmiről nem lehet írni, mert akkor az már valami. 😄DD

"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!

#32318
úristen 50 üzenet a semmiről


Spoiler (katt a megjelenítéshez)

The Stronger you become the Weaker you really are! "egy aggro warrior amúgy kinéz, tojás-grim rá a ww-fegyó :D meg inner fire " Switch friend code: SW-4792-5729-8873

Shep
#32317
Ne hallgass erre a sok tudálékosra 😄D, csináld a saját paklidat és szépen folyamatosan rá fogsz jönni magadtól is, hogy mi a jó a pakliba, mit kell kicserélni másra! Merj a szokásostól eltérő lapokat kipróbálni, nem kell a többieket majmolni. Azért, mert 10-ből 9 ember azt mondja, hogy az adott lap rossz, te lehet találsz egy olyan pakli összeállítást ahol meg pont jó lesz, persze erre nem olyan nagy az esély de vannak méltatlanul hanyagolt lapok. Egyébként is jobb saját paklival játszani, mint egy netről lemásolttal.

"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!

#32316
pont ez a lényeg, nem kell, hogy egyedi beceneved legyen, mert a számsor fog titeket megkülönböztetni (ami ugye nem látszik az asztalon), pont mint az életben, kismillió Tóth Péter van, de mindegyiknek különböző a személyi igazolvány száma.

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

#32315
csak azért mert ez a név már volt velem szemben az asztalon, és most nem vágom hogy lehetséges. azt hittem a szám különböztet meg... na mind1
#32314
háhá, én is felveszlek 😄

csak a nevet, a # utáni rész az random, de ha nevet változtatsz akkor változik a számsor is.

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

#32313
az a control, reactive paklik sajátja, versenyeken sok ilyet fogsz látni, de ha létrázol, akkor ugye nagyon színes a mezőny, minden pakli más, más játékstílust igényel, ezt olvasd végig, ha csak egy-két új, érdekes infót találsz benne (klikk), már megérte. a Jack of all trades paklik nem sokat érnek, hegyezd ki valamire, a deckedet.

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

#32312
megadom, de random generált 😄
meg lehet változtatni valahogy?
SilentSword#218570
Utoljára szerkesztette: Skaternorbart, 2016.05.19. 12:53:07
#32311
Naná hogy jó lap. Sokkal jobb mint a sárkányos téma. Hidd el, nagyon kellemetlen az ellenfél számára a 3/6-os water elemental. Jó esetben két lénnyel tradel, amik a következő körben be lesznek fagyva. Szóval időt is nyer neked. Arcra használva pedig, meggátolja a fegyverhasználatot, nagyon hasznos szintén.

Amúgy megadod a battletageded? Felvennélek friendslistbe.
#32310
nem zárom ki, persze nyílván nem vágom. de szerintem a tapasztalt játékos lényege hogy számít a konkrét lapokra az ellenféltől és erre gondol amikor kijátszik egy lapot. Néztem az európa bajnokságot, és ott ugye inkább semmit nem játszottak ki mert tudták hogy az ellenfélnek van még egy bizonyos lapból, egy vagy kettő, és amikor valahogy rávették egymást hogy kijátszák, csakk akkor léptek valami komolyabbat. az tudás. tudták mivel állnak szemben.
#32309
relax, nekünk már azért nagy a szánk, mert a legtöbben pont ugyanezen hibákat követtük el, sokszor védhetetlen kombinációkhoz ragaszkodtunk, aztán ahogy jött a rutin, jót derültünk a "nagy ötleteinken". próbálj erre emlékezni, és 3 hónap múlva értékeld majd ki a saját videóidat, már az katartikus lesz, pláne, pár év múlva. 😊

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

#32308
te a saját álmaidat ne vetítsd ki rám, na lehet jó lenne, de ne ültesd belém a bogarat, mert nem ez a célom...
Utoljára szerkesztette: Skaternorbart, 2016.05.19. 12:42:38
#32307
😄DD Szerintem innen mindenki oda járna osztani az okosságokat. És adnánk a 200 forintokat, hogy nyisson már értelmes lapokat.