Hearthstone
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Gondoltam most kicsit pihentetem a Reno Palát és belekezdtek más herokba is.
Pappal harcoltam egy Zoo ellen. Sokáig húztam. Toughtsteelel elszedtem tőle egy Knife Jugglert, amit ki is játszottam, majd leirtottam az ő boardját, egy darkshire kivételével. 15Hp-n álltam, még nem ment ki egy PO sem, mondom valószínűleg halott vagyok. Jött is Leeroy, igen ám, de nem ütötte le a Knife Jugglert és mindkétszer beadta a 33%-ot!!! 😄
(ami nem lenne baj, ha nem csak 1-2 "viable" pakli lenne rajta, hanem ténylegesen több.
pl a Lock and load yogg huntert nem merik betenni, pedig több mint viable pakli
A Dragon Warrior amúgy jó pakli, szóval nem hülyeség, hogy páran elkezdték játszani a már eddig is népszerű C'Thun mellett. A fura inkább az, hogy Tempostormnak csak most jutott eszébe felvinni a méltó helyére, ugyanis a Data Reaper Reportban már hetek óta ott van elől.
Meg az is fura, hogy EU-n eddig annyira nem volt jellemző a pakli, legalábbis én nem nagyon futottam össze vele, csak elvétve. NA szerveren múlt héten már az előbb említett Report alapján a C'Thun népszerűségével vetekedett R5 körül is. EU-n ezek szerint a Tempostorm nagyon népszerű, de CompetitiveHS-t nem nagyon olvas senki.😄
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
#33050
bocs nem tudtam kihagyni 😄
Utoljára szerkesztette: sadface, 2016.07.04. 19:39:57
I decide when I'm done.
"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!
Viszont ha nem lehetne visszaesni szintek között, az valóban elvenné a Legend értékét. Arról nem beszélve, hogy a többet játszó, de gyengébb játékosok számára sem lenne feltétlen kellemes. Esetleges valami sávos, havonta változó visszaesési korlátot el tudnék képzelni. Például, hogy ha rank 5 megvolt, akkor rank 10-en kezdesz és semmiképp nem eshetsz rank 15 alá. Mivel egy rank 5 játékosnak amúgy is vicc a 15 alatti szint, és így a gyengébb játékosoknak is lenne egy nagyobb kizárólagos ladder része, nem csak a totál kezdőknek a 25-20.
#33044
Hát látod ő sem a nagy lapok miatt kapott ki, hanem mert rosszul játszott. Játszottam minden adventure kiegészítő nélkül és basic/common lapokkal C'thun Mage-t múlt hónapban, majdnem vereség nélkül elvittem r15-ig. Azon a szinten még nem a lapok hiánya a probléma.😛
GOT sorozat:
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Könyvet nem olvastam (még), de a sorozatban lesz még pár idegőrlő rész.😊 Egyébként szerintem 2. évad a tetőpont minőségileg, utána már nem annyira jó a sorozat, mint előtte.
Más:
Kis minta, de azért vicces tendencia: Péntek, Szombat és mai ellenfél kaszt eloszlás. (Köszi Tempostorm!😄)
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Te hogy oldanád meg?
ha meg ennyire kiborít ez az egész, akkor lejjebb mész, vagy nem is játszol és akkor megmenekül aprajafalva 😄
Utoljára szerkesztette: dave9004, 2016.07.04. 17:11:22
Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,
"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!
Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,
Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,
végre rávettem magamat, hogy megnézzem GOT-ban a red weddinget, mivel nem bírom a stresszt így jéger + sör potionokből merítettem erőt (ettől még totál kicsinált a rész, de mindegy).
Szóval kicsit felfokozva, gondoltam belépek, megnézem a havi jutalmat, 3 pap küldi, akkor elő a kicsit módosított, kicsitt hiányos dragon priestet.
Első ellenféllel nem is volt gond, zoo, jókor jött az AOE, tiszta sor.
A második ellenfél egy mage, azt hittem tempo-Yogg, mert sok spellt kinyomott, csak fura volt, hogy hogy rossz százalékos esélyekkel, meg buff lény nélkül lőtte el a missile-okat, aztán mikor jött 6. körben egy ogre brute akkor már leesett, hogy, basszus, pedomaci lettem, kézben Ysera, Nefarian, az egyiket még lebirkázta, a másikra már nem volt megoldása és a keze is elfogyott. Na itt adta fel szegény.
Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,
Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,
"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!
Egyébként már Blizzard részről is elismerték, hogy a ladder rendszer nem a legjobb. Lásd itt. Szóval évek kérdése és talán lesz valami. (Szerintem már az sokat segítene, ha erősen mérsékelnék az elvett csillagok számát hó végén, tehát legendek simán kezdhetnének r5-ön, vagy akár feljebb.)
Utoljára szerkesztette: icyshadow, 2016.07.04. 10:36:32
Nem kell hánynod, hanem legjavát beleadni, nem BMelni, lethalt bevinni normálisan.
Max adsz neki egy alamizsna győzelmet, bár én azt utálom.
Na ettől kell hányni, de sugárban, rutinos játékosként, nem a zergektől.
Utoljára szerkesztette: Renegade, 2016.07.04. 00:26:30
Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,
Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,
Spoiler (katt a megjelenítéshez)

Utoljára szerkesztette: Zozo0122, 2016.07.03. 21:25:27
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
The Stronger you become the Weaker you really are! "egy aggro warrior amúgy kinéz, tojás-grim rá a ww-fegyó :D meg inner fire " Switch friend code: SW-4792-5729-8873
"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!
"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!
"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!
Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,
ok, mondjuk tavaly szeretett az RNG, mert tempo/agro playerként az első 5-ben ott volt, Boom, a varázsló, meg Leeroy
Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,
"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!
"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!
I decide when I'm done.
"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!
"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!
The Stronger you become the Weaker you really are! "egy aggro warrior amúgy kinéz, tojás-grim rá a ww-fegyó :D meg inner fire " Switch friend code: SW-4792-5729-8873
"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!
ne spoilerezzetek, én a Red Wedding (3.09) előtt abbahagytam, elég volt könyvben a stressz 😊
Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

Ezzel együtt, ha fejlődni szeretnél, akkor tényleg érdemes vagy a saját hibáidat megpróbálni kielemezni, vagy még inkább jó játékosokat nézni azzal a paklival és kitalálni, hogy mi a következő lépésük.(Aztán, ha nem magyarázzák el, akkor azt, hogy miért az a következő lépés. És, hogy az miért jobb, mint, amit te tettél volna.) Amíg az ember nem látja, hogy mire képes valójában egy-egy pakli, addig van, hogy magától nem jön rá, hogy mi az ideális stratégia.
Konkrétan winstreak/losestreak témában meg kicsit elszomorítóbb véleményem van.😛 Mármint akkor elszomorító, ha bántásnak veszed, de nem annak szánom. Alsó szinteken (r20-15) nagyon vegyes a játékosállomány. Simán lehet, hogy gyengébb játékosok hátán felmászol, aztán összetalálkozol néhány a szinthez mérten reálisabb tudású egyénnel. Amíg ez mindig megtörténik annak az az oka, hogy egyszerűen nem játszod jól a paklit, amit használsz. (Lásd 2. bekezdés.) Emellett előfordul, hogy bizonyos rangokon megváltozik a meta és célszerűbb más paklit választani, de r15-ön ez még szimpla játéktudással simán ellensúlyozható. Lényeg, hogyha fejlődni akarsz, akkor rá kell szánni az időt. Nem vagyunk egyformák, van akinek könnyebben megy, van akinek nehezebben, de szerintem egy R5-ig mászásra akárki képes lehet, ha tényleg ráfordít elég időt.(Azt is értem, hogy korábban esetleg ment feljebb is. De a játékosállomány is fejlődik. Tehát nehezedik a szintezés, akárki akármit mond. Fejlődni kell a többiekkel, megtanulni az új paklikat és az ellenük való játékot is.)
Amit muszáj egyszerűen elfelejteni, hogy az RNG akármit is befolyásol. Aki erre koncentrál, az nem arra figyel, hogy miben tudna fejlődni, hanem kifogásokat keres. Az meg a saját pici egónk megnyugtatására jó csak. Nehéz, de ha elkezdesz ehelyett arra figyelni, hogy mit csinálhattál volna jobban, jönni fognak az eredmények is.
Egyébként meg semmiképp nem rossz, ha netdekkel valaki. Csak kevésbé jó játékosok démonizálják ezt, meg az aggrot, hogy legyen mire fogni a vereséget. Ennyire egyszerű a dolog. Ami valóban elítélendő, az a sportszerűtlen játék, de ahogy leírtam, annak semmi köze ahhoz, hogy valaki netdekkel vagy nem.
Nyilván van még elég sok tudásbeli hiányosságom is, missplayelek is elég sokat, amiket általában észreveszek, de túl késön. Viszont az, hogy feljutok R15-re bármilyen paklival legtöbbször lose nélkül és ott abban a pillanatban jön egy lose-sorozat, amivel visszamegyek R17-re, az nem normális. Ennyire nem játszom szarul és az ellen se játszik ennyire jól. De az utolsó 3 szezonban mindig ez volt. Most mondhatná mindenki, hogy játszak wild-ben, de minden nem standardos kártyát betörtem. Mint fentebb is említettem, nincs idöm két különbözö módban játszani. Standardban maradok, meg néha aréna, ahol az utóbbi idöben a saját szintemhez képest jelentösen fejlödtem. 😄
Lényeg a lényeg, netdeck nem mindig rossz, meg kell nézni az indokokat, miért netdeckel valaki.
Acer Predator Helios 700, i9-9980HK, 64GB RAM, NVidia GeForce RTX 2070 8GB, 2TB SSD, 1TB HDD, Win 11 ASUS Rog Strix G17, AMD Ryzen 9 7945HX, 64GB RAM, NVidia GeForce RTX 4080 12GB, 6TB SSD, Win 10