Mass Effect: Andromeda

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#569
ha mindenképpen be akarom népesíteni az Andromédát, akkor megkérek pár happy reapert (green, blue ending), hogy szaladjanak már át pár kapuval vagy építsenek már odaát egy citadellát, ha egy sima kapu kevés.

Ha meg nem vagyok szociopata, akkor megkérem még őket arra is, hogy ha összefutnak a Hyperrionnal akkor vigyék már őket is magukkal, ne malmozzanak pár száz évet feleslegesen a semmi közepén, amikor gőzerővel építjük a civilizációt egy másik galaxysban.

Ha elveszítjük a háborút akkor nyilván nincsenek high end reaper barátaink, rednél még bekapcsolhat a a wait calculation elmélet, de ez utóbbit már lehet szőrszálhasogatásnak hívni.

Vagy mindenki elfelejtette, hogy egy Reaper háromszor gyorsabb mint egy földi hajó. Vagy, hogy a Reaperek képesek bárhonnan "ráugrani" egy Citadella méretű kapura (ME1)?

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

Maala
#568
"200 nap meg kicsit több, mint fél év"

Jah, először dupla számokkal írtam, aztán azt már nem írtam át 😄 Sőt, az itteni csillagok számát is elvétettem, de azt már meg sem említem. :-D

De a Lore-tól meg próbálnak megszabadulni, szóval gyak. csak a cím köti az eredetihez a játékot, vagyis a trilógia rajongóinak próbálják eladni. :-( Jelenlegi tudásunk szerint. :-)

Maala | Shyuri i7-8700K@5GHz, Asrock Taichi, 16GB DDR4 3000MHz, MSI Gaming X GTX 1080 Ti, Acer XB271HU

Maala
#567
a) A Reaperek sem gyalog jöttek, mégis érzékelték őket, ez visszafelé is érvényes.

b) Egy évvel a Reaperek előtt indultak, de senki sem tudta sokáig, hogy "kint voltak" a Reaperek a mélyűrben, és az a 3650 fényév, amit egy év alatt megtettek, a galaxis széléhez legközelebb álló relé helyétől függően akár azt is jelentheti, hogy 1 év alatt ki sem jutott a Tejútból.

c) Ha a Tejút fajaira voltak beállítva, akkor a "szökevényeket" pláne el akarnák fogni. Márpedig azért anyabolygókat is ostromoltak, nem is egyet, tehát infót simán szerezhettek a projektről.

Szóval az, hogy nem "találkoztak", történet szempontjából számomra inkább írói fogásnak tűnik, mint véletlennek.

Maala | Shyuri i7-8700K@5GHz, Asrock Taichi, 16GB DDR4 3000MHz, MSI Gaming X GTX 1080 Ti, Acer XB271HU

#566
hát egyszerűbben nem tudom leírni, próbáld meg újra átfutni, vagy kérdezz. 😊

jelenlegi ismereteink fényében van 2 kimenetele a háborúnak, ami értelmetlenné teszi a a Pathfinder küldit, tehát ilyen esetben nem feltétlenül jó őket feleslegesen szívatni.



Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

MerlinW
#565
97 800 fényév "széles", 16 300 fényév "magas". 200 nap meg kicsit több, mint fél év😊

Mass Effect a cmíe, mert a Mass Effect világában játszódik. A lore ugyanaz.
Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2016.11.08. 15:37:52

[merlinw.org]

Maala
#564
"nem kéne sok idő a teljes Tejútrendszer felfedezéséhez"

Dehogynem, legyen mondjuk 2000 fényévenként egy Mass Relay (és ez már túlzás, a Tejútrsz 100-180e fényév széles, olyan sok Relay azért nem volt), a kettő között elhelyezkedő bolygóra az 100 nap oda, 100 nap vissza, majdnem egy év. A Tejútrsz-ben 0,5-1mrd csillag van... (összehasonlításképp az Andromédán 1-2000x ennyi) Bőven van még felfedeznivaló 1-2000 évre is (a jelenlegi ME technoval) itthon is, de ha 2 telepből indulsz ki, akkor a szaporodás exponenciális növekedése miatt jobban jársz, ha két kisebb populációval kezdesz, mintha megvárod, míg az első megnő, és utána "oltasz be" egy másikat. (Igen, most bacikhoz hasonlítottam az értelmes fajokat. :-D) Szóval maga az átköltözés tökéletesen logikus, akár szociális, akár üzleti szempontból nézi az ember.

Csak ez a "titkolózás" furcsa nagyon részemről.

Engem egyébként még az érdekel, hogy miért is Mass Effect a játék címe? :-D Lesz az Andromédán is Mass Relay, meg ezt a technot használó lények, stb?
Utoljára szerkesztette: Maala, 2016.11.08. 15:31:24

Maala | Shyuri i7-8700K@5GHz, Asrock Taichi, 16GB DDR4 3000MHz, MSI Gaming X GTX 1080 Ti, Acer XB271HU

#563
Gyorsan ránéztem, hogy miről is fog nagyjából szólni, és eddig tényleg ez az legmegkérdőjelezhetőbb pontja az egész történetnek. De azért vegyük hozzá azt is, hogy nagyon keveset tudunk, és el tudom képzelni, hogy titokban azért a nagyhatalmak tudták, hogy mi készülődik, és egy ilyen civil kezdeményezés mögé rejtve próbálták menteni a menthetőt, a galaktikus pánikot elkerülve. Lehet, hogy a történet része lesz rájönni, hogy valójában mi áll az expedíció mögött.

Amúgy nem értem egyesek hozzászólásait, főleg amikről Renegade ír, miért is kéne találkozniuk a Reaperekkel, vagy miért mennének utánuk? Mi van? Egy évvel a Reaper invázió előtt elindulnak el az Androméda felé, és 600 év múlva érik el. Elég egyértelmű. Az, hogy ezek után mi történik a Tejútban, teljesen irreleváns a játék történetének szempontjából, nyilván pont ezért döntöttek egy ilyen történet mellett. A Reaperek a Tejútra lettek beállítva, az Andromédához semmi közük, nincs ott se Citadel, se Mass Relay, amivel csapdát tudnának állítani, az egy teljesen ismeretlen terep, ahol akár seggbe is rúghatják őket. Azt meg nem is értem, hogyan botlanának beléjük út közben, amikor többszörös fénysebességgel utaznak. Mindenesetre a háború után a győztesek vagy egy jó hosszú ideig újraépítkeznek, akár száz vagy több száz évig is, vagy kiirtották őket, és akkor nincs miről beszélni. Viszont előbbi esetben sem látok rá igazi indokot, hogy elmenjenek utánuk az Andromédába. Ha még nem felejtették el az egészet, akkor is az egy egy irányú, nagy veszéllyel járó expedíció volt. Vagy túlélték, és sikerült a céljukat elérni, vagy nem. És ha csak nem találnak fel a többszörös fénysebességre képes csúcsszuper hajtóműveknél is valami még durvábbat, akkor az 600 év út oda-vissza, vagyis 1200... Egyszerűen túl messze vannak és még többszörös fénysebesség mellett is túl sokáig tart az út. Semmi értelme.
A Manswell expedícióról is nagyon hamar elfeledkeztek, pedig az esetükben csak 100 év telt el, nem 600...
Utoljára szerkesztette: Pares, 2016.11.08. 15:24:31

"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB

VO101Tom
#562
Az ME3 befejezése két okból lett olyan amilyen, egyrészt az eredeti író Drew Karpyshyn lelépett, és a sajnos szerényebb képességekkel megáldott Mac Walters sokkal elvontabb irányba vitte el az új sztorit, ráadásul az ötletekből is kifogyott, ekkor jött az a bullshit, hogy "majd a játékosok fantáziájára bízzák" a történetben futó rengeteg hiányt, és elvarratlan szálat. Fasza, ennyi erővel könyvet sem kell írnia senkinek, adják ki üres lapokkal, és majd mindenki azt képzel oda, amit akar. Best story ever. Oké, megértem, más sztoriját folytatni a legszemetebb dolog, de hát akkor nem kell szerződést sem aláírni, ha ezzel gondja van... Másrészt nem volt idő több féle befejezést leprogramozni, szinkronizálni, animálni, úgyhogy csak a narráció meg a fényoszlop RGB csatornái voltak a különbség. Én akit ismerek, mindenki sokkal többet várt egy ennyire érdekes sztorit kitaláló trilógiától, szégyen volt amit a játék utolsó 20 percével műveltek.
Ezek után senki nem csodálkozik azon, hogy az egész ME3 sztorit kukázták az Androméda történetből. Mac is lelépett az Androméda írói stábból, már a Destiny csapatát erősíti, talán szerencséjére ott is a sztori vonal az, ahol -mondjuk úgy- nem kellett túl magas lécet megugrania az újonnan érkezőnek 😊 Talán megint kicsit az erős történet felé megy el a balansz mint az 1 és 2-ben, nem a konzolos lövölde irányába mint a 3. Én drukkolok neki.

www.pumaszallas.hu

Doom 4
#561
Hát lehet egyedül vagyok ezzel, de nekem tetszik a koncepció <#nemtudom>
Utoljára szerkesztette: Doom 4, 2016.11.08. 14:37:30

"...közösség elleni izgatás, már lassan minden nyelvbotlás..."

PiszkosFred
#560
Majd kiderul, hogy az Andromeda projekt gazdai (is) talaltak anno egy prothean beacont, es emiatt kezdtek el az egeszet, csak epp a tuleles melle - mint cel - hozzaraktak nemi onos erdeket is (mert hat miert ne...). Gondolom ez utobbi miatt lesz majd eleve parazs a hangulat, amikor az Ark megerkezik es kiderul, hogy az eloors (Nexus) nem karba tett kezzel varta oket, hogy odaerjenek.

Vagy nem 😊
Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2016.11.08. 12:56:36

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

#559
félek jól látod, a földi hajók kb 10 fényév/nap sebességgel képesek haladni kapuk nélkül, nem kéne sok idő a teljes Tejútrendszer felfedezéséhez.

szerintem egyelőre a "hurrá új ME", "mi ez a szar koncepció" érzése van sok embernek.



a külön fan fact: valaki kiszámolta, hogy egy reaper kevesebb mint 300 év alatt el tud röppeni az Andromédába, szóval, ha nem kukázzák a teljes hármat, akkor a Reaper szövik segítségével a fajok szövetsége akár 300 év előnyben lesz az Andromédában a Pathfinderrel szemben.

Szó se róla, kíváncsi vagyok, hogy jönnek ki ebből a logikai bukfenc halomból.

Utoljára szerkesztette: Renegade, 2016.11.08. 12:55:31

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

#558
Megnéztem az Andromeda Initiative oldalt és a trailert és egyvalamit nem értek: Mi a fészkes fenének indítanak egy felderítő-kolonizáló hajót (Hyperion) 600 (!!!) éves útra a szomszéd Androméda galaxisba, amikor a Tejútrendszerben is bőségesen van élettér és felfedezetlen helyek?? Az Andromeda Kezdeményezés 2185-ben indítja a hajót, tehát még a Reaper invázió előtt, ez nem egy menekülés (mondjuk B-terv, ha nem sikerül Shepard-nek legyőzni a Kaszásokat). De a Tejút galaxis teli van emberi életre teljesen alkalmas, "garden-like" bolygókkal, ezek közül pl. a Benning populációja a legnagyobb (2.5 millió telepes), Horizon a második (800.000-1.000.000 telepes). És ott van még az Eden Prime, vagy a Pragia, és még sok másik terraformálást nem igénylő lakatlan bolygó. Nem kell 600 éves útra menni, hogy életteret találjon a 13 milliárdos emberiség.. Ha meg felfedezni akarnak, a Tejútban csak a Mass Relay hálózatba kötött rendszereket ismerik, ezért nem tudták pl. Ilos helyzetét sem. Imádom a Mass Efffect sorozatot, ezért nem kellene már az új rész induló koncepciójának teljesen logikátlannak lennie.. Vagy ha rosszul látom, akkor valaki tőlem okosabb magyarázza meg..

Gigabyte B760M DS3H, Intel Core i5-12400F, 32 GB DDR4, SSD M.2 Kingston 1 TB, Gigabyte RTX 3070 GAMING OC 8GB

Doom 4
#557
IGN-HUN Bár még nem olvastam végig itt van magyarul is 😄

"A tegnap írtak kiegészítése és pontosítása: az Andromeda Initiative a Mass Effect kezdete előtt 8 évvel indult be, a kolonizálókat szállító hajók pedig a Mass Effect 2 elején (valamikor azt követően, hogy Shepard feléledt a Lazarus-projekt kómájából) indulnak el. A cél mindig is egy egyirányú, kommunikációt nélkülöző út volt a kezdeményezés részéről, részben óvatosságból, részben pedig a négy faj (ember, asari, salarian, krogan) barátságát szimbolikusan jelző projektként. És persze azért, hogy az automatizált felderítők által az Androméda galaxisban jelzett elképesztő mennyiségű nyersanyagot begyűjtsék."

"...közösség elleni izgatás, már lassan minden nyelvbotlás..."

#556
koschwarz
#555
Aha. Akkor így lehet jó kis enciklopédiákat is írni a játékba. 😄

\"...gyönyörű, fiatalos, matrózos...\"

PiszkosFred
#554
Lesz tuti first contact, de a sztori szerint - ha jol ertettem - akkor volt mar eloors, akik par evvel hamarabb erkeztek az Andromedaba es nagyjabol katalogizaltak a dolgokat.

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

koschwarz
#553
Kíváncsi vagyok, hogy ez az egész hogyan fog megjelenni a játékban. Pl. most kell majd felfedezni új civilizációkat, élőlényeket, a játékban lesznek az első kapcsolatfelvételek? Vagy belecsöppennünk egy már viszonylag felfedezett világba (mármint pl. a játék az "Érkezés Után 100 évvel" kezdődik)?

Valahogy egyébként nem tudom úgy kezelni a játékot, mintha ténylegesen ME lenne, mert így annyira kiszakadt a trilógia eredeti univerzumából, hogy a külsőségeken kívül, meg persze a háttértörténeten kívül nem sok köti össze őket (ezt nem negatívumként írom).
Utoljára szerkesztette: koschwarz, 2016.11.08. 11:02:08

\"...gyönyörű, fiatalos, matrózos...\"

Doom 4
#552
Nem tudom. Shepardnak nem sok köze volt hozzá. Az eredet történetek folyamán is eléggé elfoglalt volt, az első és második rész történései alatt meg nem olyan helyeken jártunk ahol egy ilyen projektet nagyon reklámoznak. Nem hiszem, hogy a Terminus rendszerből toborozták az embereket. Maximum a Citadell lehet a kivétel ez alól, de annak se jártunk minden részén.

És mivel privát kezdeményezés az alapítók finanszírozzák a reklámot is. Független a szövetségtől a dolog. Lehet, hogy csak az extraneten volt reklámozva, ahova azért nem gyakran jártunk fel, az is lehet, hogy a kormányok direkt nem beszéltek róla.

Sok mindent ki lehet találni még, de nekem tetszik az elképzelés, és tudjuk nagyon jól, hogy nem lettek volna képesek a harmadik rész végével mit kezdeni, ezért mindenféleképpen sikerült kikerülni. Egyik véget sem lehet kanonizálni, mert akkor akik mást választottak azok nem tetszésüket fejeznék ki, másrészt eredetileg nem azokat a végeket tervezték be, csak az lett belőle. Holott tudták, nagyon jól, hogy ezzel nem lesznek képesek normálisan folytatni a dolgot, és azt is tudták, hogy lesz folytatás.

"...közösség elleni izgatás, már lassan minden nyelvbotlás..."

#551
hát ez az, leszarni a második leggrandiózusabb projektet a tejútrendszer történelmében, kb olyan, mint a II. VH után, a szövetségesek elfelejtették volna megemlíteni, hogy ja amúgy nyertünk.

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

Doom 4
#550
De most na. Itt jártatok már? 😊 Van infó bőven...

Eligazítás alján, van egy kis idővonal:

2185 - The Andromeda Initiative is scheduled to launch. Privately funded and operating independently from the Systems Alliance, the Initiative’s mandate is to make a 600-year journey to the Andromeda galaxy in hopes of establishing a new home world. This impending galactic journey represents the most ambitious undertaking of any Milky Way race to date…

Az eddigi idővonalban mi történik akkoriban?

2185 CE - The events of Mass Effect: Paragon Lost continue....
The events of Mass Effect 2 continue. Commander Shepard is revived and tasked by the Illusive Man to investigate the mysterious disappearances of entire human colonies in the Terminus Systems.

THE ANDROMEDA INITIATIVE:
Founded in 2176 and launched in 2185, the Andromeda Initiative is a civilian, multi-species project created to send scientists, explorers and colonists on a one-way trip to settle in the Andromeda Galaxy. With powerful benefactors lending their support, the program has grown substantially in scope since its inception. The Initiative’s ultimate goal is to establish a permanent presence on the seemingly resource-rich frontier of Andromeda, and eventually create a reliable route between it and the Milky Way Galaxy.

Szóval akkor indultak el, amikor a Collectorok elkezdték betámadni az embereket. Ha használják a reléket, hogy meggyorsítsák az útjukat, (és miért ne?) Akkor "pillanatok alatt" eljuthatnak a tejút rendszer szélére. Onnan meg elindulnak ~600 éves útjukra. És elég nagy az az űr, simán elkerülhetik a reapereket. És nem hiszem, hogy a 3 eseményei utána jó darabig valaki bele is gondol, hogy "elküldtünk pár hajót az Andromédára, utánuk kéne menni, hogy mi történt velünk" Meg hát az nekik is ugyan úgy kb. 600 év lenne...

"...közösség elleni izgatás, már lassan minden nyelvbotlás..."

#549
Miért?
#548
na már pont nem fért bele az 5 percbe:

red ending: a 3 hajó eldöcög az Andromédába, kezdődik a játék, abban az esetben, ha az ME3 utáni 600 évben nem fejlesztenek ki egy még gyorsabb intergalaktikus hajtóművet. Itt persze lehet még több csavar, hiszen nem egy könyv foglalkozik azzal a helyzettel, hogy a legrégebben indult hajó érkezik meg legkésőbb, akár évszázados késéssel a később indított hajókhoz képest.

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

#547
ja, várj, az én verzióm szerint azért nem érnek oda, mert idő előtt felkelti őket egy happy reaper, hogy heló srácok, elévült a küldetésetek.

a lehetőségek:

a szövetségesek veszítenek: a 3 hajó eldöcög az Andromédába, elvégre a eredeti reaperek még takarítanak pár száz évet a tejútrendszerben, mielőtt visszavonulnak, kezdődik a játék

red ending: a 3 hajó eldöcög az Andromédába, kezdődik a játék, abban az esetben, ha az ME3 utáni 600 évben nem fejlesztenek ki egy még gyorsabb intergalaktikus hajtóművet.

blue: egyik kis Shepard elszalad értünk, upgradeli a hajókat, majd előreszalad kapukat építeni

green: egyik kis szabad reaper...a többi lásd blue. 😊

jolly joker: pont azok az emberek/asarik stb haltak meg a háborúban akik tudtak a küldiről, a feljegyzések szintén megsemmisültek, így a Pathfinder projektről senki sem tud.


Remélem kapunk valami értelmes magyarázatot, mert ez így fura.
Utoljára szerkesztette: Renegade, 2016.11.07. 23:06:05

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

Maala
#546
Próbáltam keresni képet a két galaxis relativ poziciójáról, ez alapján azért van esélye, hogy elkerüljék egymást. Meg itt egy másik is., talán könnyebben értelmezhető. 😊

Kérdés, hogy a Reaperek hogy vártak a Voidban. 😊 Egy nagy pakkban, több kisebben, vagy teljesen elaprózva. Bár a 2. rész végén lévő animációban egy nagyobb pakkot látunk csak.

Maala | Shyuri i7-8700K@5GHz, Asrock Taichi, 16GB DDR4 3000MHz, MSI Gaming X GTX 1080 Ti, Acer XB271HU

#545
egyelőre nekem se nagyon tetszik

szigorúan ennyi info után szerintem a Hyperion és társhajói csak akkor érik el az Andromédát, ha a Tejútrenszerben a Reaperek győznek.


Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

#544
szó se róla nagy az áldozat, de azért nem volt ez annyira elbaszva, mint sokan hiszik:


This section intentionally does not take into account changes made by the Extended Cut DLC. See the following section for a breakdown of Mass Effect 3's ending with Extended Cut installed.
The Catalyst approaches Shepard and explains the purpose of the Reapers, as well as the ways in which Shepard can utilize the Crucible to stop them; Destruction, Control, or Synthesis. The availability of choices and the severity of the collateral damage on the galaxy will be determined entirely by the player's Effective Military Strength.

If EMS is between 0-1749, only the Destroy or Control option will be available (determined by whether or not the Collector Base was destroyed or preserved in Mass Effect 2). If the Collector Base was left intact, only the Control option is possible; if it was destroyed, only the Destroy ending will be available. Both options will result in massive physical damage to Earth, with Destroy killing everyone on Earth.
If EMS is between 1750-2349, the choice between Destroy or Control options becomes available, but either choice will cause some substantial damage to the galaxy.
If EMS is between 2350-2649, the Control option will cause no physical damage and the Destroy option will still massively damage the galaxy.
If EMS is 2650+ the Destroy and Control options will no longer cause any physical harm to the galaxy.
If EMS is 2800+ the Synthesis ending becomes available.
If EMS is 4000+ and the Destroy option is chosen, Shepard is seen barely alive, gasping for breath (if Anderson is shot by the Illusive Man, the player needs 5000+ EMS to see this short scene).<1><2>
The Destroy (red) option will result in the destruction of all synthetic life. The Crucible will fire a beam/pulse into the mass relay network, spreading the blast across the galaxy but destroying every relay in the process. The Citadel is also destroyed, breaking into pieces. Before choosing the Catalyst warns Shepard that it is possible new machines will be built in the future.

The Control (blue) option results in Shepard sacrificing corporeality to command the Reaper fleet. The Reapers will then leave Earth; presumably at the will of the Commander. Instead of firing a beam, only a pulse will be released from the Citadel. The pulse spreads throughout the mass relays network, causing them damage, but not as much as the other endings. No harm will be caused to the Citadel, which then seals itself.

In the Synthesis (green) ending, Shepard adds their energy to the Crucible's, thus creating a new, synthesized DNA. The Catalyst explains that this is the best option, since synthesis is the pinnacle of evolution, and will render the Reapers obsolete. The Crucible emits a green light/beam, altering all denizens of the galaxy on the genetic level. The mass relays are destroyed during the Crucible's use. The Citadel is also destroyed, breaking into pieces.

In every ending, the Crucible's blast causes the Normandy to crash land on an unknown planet. The survival of the Normandy's crew will rely solely on EMS:

If EMS is substantially low (below ~2000), nobody exits the Normandy.
If EMS is moderately high (above minimum, below maximum) and Destroy or Control are chosen, Joker and the player's most-favored crew mate will exit the ship.
If Synthesis is chosen, Joker, EDI, and the player's most-favored crew member will exit the ship. Joker and EDI will embrace.
If EMS is 4000+ then three crew members will exit in the Destroy and Control endings; Joker and two of the player's most-favored crew mates.❤️><4>
After the credits, a scene will be shown in which an old Stargazer tells tales of "The Shepard" to a young child.

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

TBTPumpa
#543

"You live your life just once, so don't forget about a thing called love..."

Maala
#542
Hmm, ez az "Embarkment 1 évvel a 3. rész előtt" nagyon beleerőszakoltnak tűnik, szvsz inkább azért történt, hogy ne kelljen foglalkozni az ME3-ban történtekkel. Sokkal hihetőbb lenne, ha X évvel a 3. rész után indultak volna.

#527: Értem. Hát, mivel nekem addigra már meg kellett békélnem a Lost és a BSG befejezésével is, nem okozott nagy nehézséget elfogadni olyannak, amilyennek eredetileg megálmodták. :-) Nem volt vele semmi baj.

Maala | Shyuri i7-8700K@5GHz, Asrock Taichi, 16GB DDR4 3000MHz, MSI Gaming X GTX 1080 Ti, Acer XB271HU

#541
http://www.gamestar.hu/hir/mass-effect-andromeda-screenshots-219834.html

Megmondtam, vagy megmondtam? 😊
Utoljára szerkesztette: BreakDown89, 2016.11.07. 20:33:11
#540
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
esetleg bannerba

Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.

Mimasz
#539

#538
#521

#536 <#worship><#eljen>

Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.

#537
Ez jobban bepörgetett mint a másik videó. Nem olyan látványos, de valahogy még is jobban bejön.
Ainz
#536
PiszkosFred
#535
December 1-en (VGA-n lesz a premier) jon az elso valodi gameplay, addig max tenyleg csak kepek es hatterinfok.
Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2016.11.07. 18:39:50

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

#534
Állítólag mostantól kettes fokozatba kapcsol a csapat és gyakrabban jönnek majd infók/képek/videók.

Nekem az a tippem, hogy még ma jönni fog egy csokor kép is meg némi plusz tartalom.
Utoljára szerkesztette: BreakDown89, 2016.11.07. 18:28:07
Ainz
#533
Amúgy engem jobban érdekel, hogy várható még valami infó ? vagy thats all ?😄
Ainz
#532
2185
"The Andromeda Initiative is scheduled to launch. Privately funded and operating independently from the Systems Alliance, the Initiative’s mandate is to make a 600-year journey to the Andromeda galaxy in hopes of establishing a new home world. This impending galactic journey represents the most ambitious undertaking of any Milky Way race to date…"
#531
http://www.pcgamer.com/mass-effect-andromeda-teaser-sets-it-600-years-after-mass-effect-3/

Meg egy halom másik oldal is ugyanezt írja, meg azt hiszem a fejlesztők is nyilatkozták, hogy 600 év telik el, mire megérkeznek a szomszéd galaxisba.
#530
Beszarok, h még 4 év után is azok, akik elégedettek voltak a befejezéssel, azzal jönnek, hogy akiknek nem tetszett, azoknak azért nem tetszett, mert nem értették. Százszor el lett mondva mindenfelé, hogy nem erről van szó. Nem a "szájbarágás" hiányzott.
#529
fuck

akkor lehet, hogy buktuk a háborút, a Reaperek megint győztek

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

Ainz
#528
Pedig ez a hivatalos oldalon van fent :S
MerlinW
#527
Jah sírtak az népek, hogy mindenki meghalt, nem volt a szájukba rágva mi történt, ezért kiadtak egy casual ending patch-et, amivel szvsz csak elcseszték a jól megkomponált misztikus gondolkodj mi történhetett koncepciót. Persze nem kötelező a kiegészítőt telepíteni így nem para. Én is csak YT-on néztem meg. Kaptunk szomorú Shep-et sirató tántorgást, könnycseppeket, stb.

[merlinw.org]

#526
sajnos ennek így sincs értelme 😊

valószínűleg utánuk küldtek volna egy reapert, hogy hahó srácok a háborúnak vége, a hajótok meg fejlett mint egy oldallapátos gőzős. 😊
Utoljára szerkesztette: Renegade, 2016.11.07. 18:20:52

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

Ainz
#525
1 évvel a mass effect 3 történései előtt.
Ainz
#524
2185-ben indultak el az Andromédába.
#523
érdemes figyelni a számlálót o0

kb percenként ugrik ezret.
Utoljára szerkesztette: Renegade, 2016.11.07. 18:13:07

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

#522
Hyperion, kééééész 😄

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

Ainz
#521
#520
twitteren új tartalom

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,