Europa Universalis IV
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
#5239
Nekem az még hiányzik 😄
Előbb-utóbb Ausztria belekeveredik egy Franciao/Burgundia elleni nagyobb háborúba, talán a magyarokkal együtt, az egy jó lehetőség. Én kb. 20 évet vártam erre, amikor a lengyelekkel karöltve (csak velük, ugyanis a PU a litvánokkal nem jött létre, és ez bizony kellene) megtámadtam a magyarokat, kifejezetten jól ment, de a lengyel dilettáns módon gyakorlatilag az összes csatáját elvesztette, és különbékét kötött. Ekkor azonnal rámtámadott a török. Bár a lengyelek bejöttek velem, de alig volt valamijük, a törökkel szintén különbékét kötött, innentől megette a fene az egészet, el is ment a kedvem tőle.
Kell a lengyel-litván unió, majd várni kell az alkalmas pillanatra, ami lehetőleg azelőtt bekövetkezik, hogy a török túlságosan megerősödik. Ha szerencséd van, nem kell annyiszor nekifutni, amennyi már a kedved szegi. Sajnos legtöbb esetben a túl erős ellenséges szövetségi rendszer idegőrlő várakozásba kényszeríti az embert, egyszer persze összeállnak a csillagok, csak túl kell élni addig, és gyűjteni a legjobb szövetségeseket. 😊

#5237
benne vagyok, csak befejezem ezt a wc-t 😊
Helyzet (elfelejtettem 1544 ben scrshotolni 😞 )
Utoljára szerkesztette: Timakrisz, 2015.11.09. 20:47:00
Helyzet (elfelejtettem 1544 ben scrshotolni 😞 )
Utoljára szerkesztette: Timakrisz, 2015.11.09. 20:47:00
#5236
tudjuk te vagy itt a király
nekiállhatunk sértegetni egymást,abba egész jó vagyok xd
nekiállhatunk sértegetni egymást,abba egész jó vagyok xd
#5235
Hidd el a románok iránt én se érzek különben... 😄 De jó lenne megcsinálni, mert nem egy könnyű achi
#5234
Jézus, inkább nem 😄 (de ebbe mondjuk az is közrejátszik hogy a szőröstalpúakkal nem játszok sose..) 😛
Utoljára szerkesztette: --deathstroke--, 2015.11.09. 20:31:03
Utoljára szerkesztette: --deathstroke--, 2015.11.09. 20:31:03
#5233
Nem akarunk erre a Draculás achira rászállni úgy mint anno a Basileosra? Beletrafáltam, vagy van remény? 😄
#5232
Bohemians nem nehéz. Nekem 1520-ra meglett csak annyi kell, hogy edd meg Pomerániát, szerezz partokat támadj meg valami angol szövit, (nálam ez Magyarország volt) És érd el, hogy valahol máshol pl. Norvégia,Svédország parta szálljanak az angolok és addig a te full transportból álló flottáddal vigyél ki sereget Írországra. Attól sem kell félni, hogy Anglia megtámadna a seregével, mert ő ugye közben parta szállt. Csak jó helyzetet kell teremteni.
#5231
mennyi development ez?
#5230
te szintén
#5229
az előző török játék is iron volt meg ez is az
a probléma igazából az, hogy balfék vagy hozzá és úgy gondolod más is az
a probléma igazából az, hogy balfék vagy hozzá és úgy gondolod más is az
#5228
ha tudod, csináld, mi tart vissza
#5227
nekem most a bohemians tetszett meg
#5226
ő biztos h nem ironmanbe csinálja xd
lehet menőzni itt ,majd ironmanbe
addig csak érdekesség az egész
lehet menőzni itt ,majd ironmanbe
addig csak érdekesség az egész
#5225
Ott a Ryuku achi 😄
Helyzetjelentés: Westernizáció Kész (kicsit előbb is meg lehetett volna csak kiment a fejemből 😞 ):
Helyzetjelentés: Westernizáció Kész (kicsit előbb is meg lehetett volna csak kiment a fejemből 😞 ):
#5224
Hát én már nem 4 újrakezdésen vagyok túl. 😄 Komolyan, Basileos 2 😄DD De nem baj, most ez lesz a fő célom.
Ohhhh, Shennek sem ment olyan könnyen, vagy 4x újrakezdte, élőben néztem twiccccsen
ugye az elején azon gondolkodott hogy Wallachia vagy Moldavia.. meg ilyesmik, végül szerintem Wallachiával csinálta meg de neki is nehéz volt, hát még így
ugye az elején azon gondolkodott hogy Wallachia vagy Moldavia.. meg ilyesmik, végül szerintem Wallachiával csinálta meg de neki is nehéz volt, hát még így
I met God. She's black
#5222
El akarok kezdeni egy achit, de azért nem túl könnyű. a "Dracula's revenge" achiról lenne szó. Régen relatíve könnyű volt... Shenryt néztem, Wallachiával lengyel szövi azt ment a war a magyaroknak. Viszont mióta bejött ez a dev. rendszer Ausztria puszipajtása a magyaroknak és hát nem nagyon lehet megtámadni őket így. Na most van ugye egy másik út is, Moldavia, dehát azzal is próbálkoztam már a függetlenedésemet se nagyon akarják támogatni. Szóval tippeket,tanácsokat elfogadok 😊
#5221
de ironmanban nem lehet csalni 😞
#5220
http://www.gamefaqs.com/pc/679874-europa-universalis-iv/cheats
#5219
Got mit Ulm! 😄
#5218
komolyan ,egyszer megcsinálom valami kis ,egy tartományos államot 1500-ra megteszem a világ urává
és akkor én leszek itt a király xd
és akkor én leszek itt a király xd
#5217
berak riválba ,de nem támad meg
#5216
királynő és utódja
ugyanúgy hivják és egyforma idősek xd
http://kep.psharing.com/842721
ugyanúgy hivják és egyforma idősek xd
http://kep.psharing.com/842721
#5215
nálam nem estek szét, de nem hóditottak indokinába, de folyamat berak rivalnak és nem tudom miért, ha elég erős leszek akkor azzonal berak rivalnak. de +300% armeeja van szóval sokat szoptam vele de viszonylag könnyen ment, de Qing megalapításához, területett kell tőle elfoglalni és az már nem megy.(csak ha szét esik)
#5214
ayutthaya kész kinszenvedés,ha ming nem esik szét,bukta xd
1 tartomány kelllett volna,egész indokina el volt foglalva v vazallus volt
neki menni meg kész öngyilkosság
1 tartomány kelllett volna,egész indokina el volt foglalva v vazallus volt
neki menni meg kész öngyilkosság
#5213
de van,csak event formájában
#5212
te miről beszélsz?
#5211
már nincs francia pu, 1.12-ben törölték, A wiki nem ír semmi hasznosat. Most játszottam végig Ayutthayat, japánt és most a qinget csinálnám, de nem esik szét a birodalom és előtte sem este szét valamiért nagyon egyben maradnak.
#5210
De már nem kezdődik a játék a 100 éves háborúval..Így nem lehet pu-ba verni őket nem?
#5209
Ez nem túl szerencsés stratégia.
Egy vmirevaló angol játék ott kezdődik, hogy nem megcsócsálod, hanem láncra vered a francia vérebet PU-val. Onnantól kezdve úthenger Kasztílián keresztül Portugáliáig, majd mindkettőt addig ütöd, amíg vazallusok nem lesznek, hogy neked kolonizáljanak. Majd ugyanez Norvégiával is.
Mindezeket követően tetszőleges kattintgass jobbra-balra és görgesd az arcod a billentyűzeten, mert úgyis mindenkit agyonversz. 😊

#5207
Ja, hát visszatöltéssel könnyű... 😊
#5206
Én Minggel vagyok jelenleg.Úgy tudom ha lemegy a stabilitása nulla alá,vagy ha a legitimacy alacsony lesz,akkor következik be,és addig tart míg vissza nem redukálod helyes értékre.
#5205
Hát ez jó kérdés, amikor Ayutthaya-val megcsináltam a white elephant achit akkor szétesett a ming birodalom, de már nem tudom hogy.. eu4 wiki nem ír róla valamit?
#5204
Aki játszott már keleten az nem tudja hogyan lehet a ming-ből a "temple of heavent lost"-tót kihozni? sehogy nem akar szét esni a birodalmuk és már nagyon kéne.
#5203
1.13.1
#5202
Bécs elesesett:
Szövettségek (igazából Bohémia csak most állt mellém, a törpiek meg vazallusok).

Utoljára szerkesztette: Timakrisz, 2015.11.09. 13:41:12
Szövettségek (igazából Bohémia csak most állt mellém, a törpiek meg vazallusok).

Utoljára szerkesztette: Timakrisz, 2015.11.09. 13:41:12
#5201
most tolom 6.ra, és nem értem hogy a francba sikerül neked egyszerre a Golden horde fele és Etiopia fele is akkora teruleteket begyűjteni 😞
#5199
Milyen patch alatt tolod?
#5198
A különbékék nagyon megdrágultak 1.12-ben. Amikor a fő ellenfél szövijeivel köt békét az ember. Ha jól vettem észre ilyen esetekben kétszeres szorzót alkalmaz a progi. Tehát ha az adott tartomány 17 százalékba kerülne, akkor a különbékén 34-be fog. Ugyanez igaz a vazallussá tételre vagy a force religionra is. Tehát nem tud az ember úgy haladni, mint korábban. :-)
#5197
fura, hogy a 100as warscore nem elég 100 developmentre (50-60 ra kb.), tehát nem tudom teletölteni magam 😞
#5196
lassan posztolhatod az 1500-as képet, aztán méregetjük a méregetnivalót 😄
#5195
ez relatív...ha ezzel az erővel az egyipteket (vagy bárki mást) ütöd akkor többet hozol
#5194
Nem én... hanem az osztrák nullázta le magát és mégis beszállt a háborúba 😊 Mondom én jól jöttem ki az egészből.
#5193
ezt csinálja a gép...menet közben szöviz és behívja őket
ahammm, tehát lenulláztad a manpowert, teleszedted magad loannal és még temes is a tiéd 😄 quest volt...másikat kell választani 😉
ahammm, tehát lenulláztad a manpowert, teleszedted magad loannal és még temes is a tiéd 😄 quest volt...másikat kell választani 😉
#5192
Nem őket támadtam, quest volt genovára caffára, egyedül az Osztrák segített volna neki (nem is volt szövije, osztrák is csak azert mert o volt az emperor), de az is 0 manpowerrel állt -2 millitary tech hatránnyal, na gondoltam neki esek, nekiestem, és közben az osztrák szövit kötött mindenkivel és be is hívta őket... a vicc, hogy megvertem őket, és még megszereztem temest is 😊)
Utoljára szerkesztette: Timakrisz, 2015.11.08. 23:09:19
Utoljára szerkesztette: Timakrisz, 2015.11.08. 23:09:19
#5191
miért támadtad meg?
#5190
Na szerintetek ki nyer ma? 😄