6314
-
lonvard #5871 A főtörténet volt az összetettebb ugye, de azon kívül majd minden más csak ilyen kis csattogós lófütyi. Néhány mellékszál volt jó, pl. az autóversenyes, meg Panam sztorija, pl. mikor a homokviharban behúzódtunk egy épületbe és ott kellett kihúzni és akkor a viharban enyelgünk, hehe. De ezek csak ilyen kis felvillanások voltak. A küldetések 95%-a olyan egyszerű, mintha a World of Warcraftban kaptam volna küldit, hogy menj oda, ölj meg mindenkit. Akartak bele vinni egy kis lelket azzal, hogy mindig volt valami írásos anyag a talált tárgyak között, csak mivel mindig volt anyag, érződött, hogy kötelező jelleggel belerakták, hogy na tessék lore. Csak miután mindenkit megöltem és kész a küldetés és hagynám el a terepet, nem fogok olvasgatni emaileket a hullák sztorijából, ráadásul úgy hogy látom hogy csak azért van ott, hogy legyen valami. Mindenbe csak belekóstolunk. Tök jó volna, ha csinálhatnánk, de nem hagyja. Egy élményt kapunk belőle, azt mehetünk tovább.
A gameplay-t viszont imádtam. Maxra fejlesztett sandeviestannal száguldozni karddal kaszabolva, uuuu. Szívesen autóversenyeztem volna még, szívesen boxoltam volna pénzért, szívesen csináltam volna ezer dolgot, ha kidolgozzák, de nem tették. Tudomásul vettem, hogy ez egy olyan típusú nyílt világ, mint a Mafia 2, hogy inkább díszletként szolgál, mert nincs mit csinálni a küldetéseken kívül. Ami persze ordas hiba, mivel ha már csinálnak egy ekkora világot, akkor érdemes volna megtölteni tennivalóval azon kívül, hogy odamegyek valahova, és megölök mindenkit.
-
Ironman2 #5870 Epic Store-ba nagyon jó vétel most,meg is vettem.50 százalékkal le van árazva,plusz még egy játékra ugye be lehet váltani a 25 százalékos kupont,igy nekem csak 7773 ft volt a játék.Még pár napig tart az akció.
Utoljára szerkesztette: Ironman2, 2022.12.29. 23:20:27 -
#5869 Ilyen volt az én első végigjátszásom is kb. Elvileg ez a "rossz" befejezés, de a többi sem jobb igazából semmivel sem. Később azért még érdemes szerintem visszatölteni a végső mentést (mondjuk a DLC után) és feltolni 45+ szintre, aztán nekimenni a titkos befejezésnek (google-zd ki).
A fixer küldetések nekem eléggé egyedinek tűntek, nem nagyon éreztem copy-paste-nek, inkább a baj az volt, hogy volt olyan, amit 5 perc alatt teljesíthető volt és volt olyan, amivel fél órát szenvedtem. -
caps lock #5868 Kerek 50 óra lett ez a végigjátszásom, úgy hogy a fixer megbízások nagy részét kihagytam. De így volt az igazi, mert nem vált önismétlődővé a játék. A főszálat imádom változatlanul, de a karakterekhez kapcsolódó küldetések is annyira jók hogy egy percig nem unatkoztam. Technikailag sem voltak problémák, csak pár apró bugba futottam bele, de ez megbocsátható egy ilyen nagy volumenű alkotásnak.
Ami az endinget illeti, eladtam magam az Arasakának, de úgy gondolom nincs jó választás, csak rossz és rossz között dönthetünk. Mindegyik keserédes, mert fel kell adnunk valami fontosat érte. Egy kezemen meg tudnám számolni hány olyan játék van, ahol ekkora súlya lenne a befejezésnek, ami emcionálisan ennyire megérintene, ami annyi sok kérdést vetne fel az emberben.
Különleges darab a CP a játékok világában, több szempontból is, és bár nagyon döcögős volt a kezdés, de jó úton halad afelé hogy ugyanolyan klasszikussá váljon mint a witcher. Sőt, azt hiszem a Phantom Liberty könnyen lehet a következő év legnagyobb dobása. Várom nagyon. -
#5867 Menekülés New Yorkból. Ez ugrik be az elejéről. :) Apropó: azt tudtátok, hogy a Metal Gear Solid Snake karakterét egy az egyben a Kurt Russel által megformált Snake Plisskenre találta ki anno Kojima? Ám Russel, vagy aki(k) a jogokat birtokolták - nemet mondtak... :) Ma már lehet bánják. -
caps lock #5866 -
#5865 Hogy felkavaródott az állóviz... :D ..és megint én voltam a kiváltó oka... :D :D :D
Közben az senkit nem érdekel, hogy megjelent egy újabb étvághycsináló videó, amiből megtudjuk, hogvy egyelőre 2023 az új halasztásra váró ígéret a kiegészítővel kapcsolatban. Illetve ami talán már biztosabb pont, hogy Keanu Reeves mellett IDRIS ELBA is szerepet kap a kiegészítőben. :) Remélemsenki ízlésének és érzéseinek nem voltam túl SPOILERES.
Amúgy 1.6 talán már tovább várni bárkinek is nem nagyopn érdemes. Ha elkezdené, persze aki inkább imád hisztizni a SPOILEREK miatt, az neki ne kezdjen soha, hisz ez esetben saját maga hisztizési lehetőségeit kezdené szűkíteni... :P -
lonvard #5864 Csak lehet valaki évekkel később játszik egy játékkal először. Nem csak hardcore gamerek vannak. SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!És mostantól a spoiler szót is rakd kérlek spoilerek közé, különben spoilerezel.
:)
Utoljára szerkesztette: lonvard, 2022.12.09. 10:49:37 -
#5863 CDPR tanult a CP2077 launch hibájából és végre oda teszi az erőforrást, ahol arra nagy szükség van ... Nem, nem a repülő autók, a trauma team implementáció, az effektív rendőrség, a megígért dinamikus bandaháborúk stb. hozzáadásába, hanem...
Keanue Reeves mellé beszáll Idris Elba is a kiegészítőben. :D Újabb hollywoodi A-listás színész. Ez hiányzott a játékból, jól ráéreztek a fiúk Lengyelorszában. (és semmi bajom Elbával, az egyik kedvenc színészem) -
#5862 Ne egymást szapuljátok.
Nézzétek inkább Mogácst szájberpank közben.
-
#5861 > Amugy meg a tobbseg eleg ertelmesen megfogalmazta a velemenyet, esetleg te is megtehetned, es oszinten erdekelne, nem kell elbujni hogy hiszti van miatta meg hasonlok hanem te oszinten mit gondolsz errol, van 8 tagi egy szobaba es beszelgetnek es bejon Jani hogy uss mar a szadra mert olyat mondtal amit o meg nem akart halani majd csak jovo heten.
Nalam nincs lejarat a spoilernek, eddig is hasznaltam a spoiler taget, ezutan is fogom. Eddig is toroltem minden kommentjet annak, aki nem hasznalta (vagy direkt spoilert irt masik kozossegi feluleten, amit vagy felugyelek vagy uzemeltetek), ezutan is fogom.
Hogy mi a velemenyem a spoiler dologrol? Teljesen mindegy, mert egy, nem szamit, ketto, ha szamitana is le lenne szarva, igy megint eletbe lep az egyes pont.
Minden kozossegi feluleten, ahol nincs moderacio (es az SG kvazi halott, vagyunk tucatnyian, joreszt megszokasbol es ennyi) kb ez a helyzet: az altalad irt 8 darab "anonim" emberbol kb max. 4-5 tud egyuttmukodni, 3-4 vagy szarik az (neha irt, neha iratlan) szabalyokra, vagy direkt ellene tesz/bomlaszt, mondjuk fele-fele aranyban 2-2 fo. Ezt pedig moderacio nelkul nem tudod kordaban tartani. Akkor meg felesleges minden, es minden ezzel kapcsolatos komment, okfejtes, velemeny csak olaj tuzre, amelybol hisztike lesz, meg cirkusz.
Megorultem, na mondom van 6-7 uj uzenet, mondom tortenes van, meloban minden kis infomorzsanak orul az ember, csak dolgozni ne kelljen. Erre lof.szt van ujdonsag, megy a pro es kontra ket meggyozhetetlen fel kozott. EZREDJERE (csak ezen a forumon mininum) :)
Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2022.12.08. 19:02:03 -
Sunrider924 #5860
OFF
Annyiban van igazad hogy ezt a topicot higitjuk fel vele, de amugy a spoiler tag miatti beszologatas volt a tema es nemcsak ezen egy jatekkal kapcsolatban hanem altalanossagban minden jatek/film/akarmilyen tartalom eseten van nehany joember akinek ez legalabb annyira fontos mint a nyelvtan nacinak hogy mikent kellene helyesen mondani, a tema maga nem is fontos csak hogy be tud erte szolni es utana orulhet mert mar valakibe sikeresen belefojtotta a szot. Eloben tuti nem merne ezt megjatszani mert kihajitanak az adott szobabol(forumtopic) hogy a laba sem erne a foldet de milyen szep dolog is az internet itt aztan kitorhet az allat akarkibol es szepen el lehet bujni spoiertag meg mas hasonlo cifrasagok moge csak hogy basztassunk valakit aznap is...
Amugy meg a tobbseg eleg ertelmesen megfogalmazta a velemenyet, esetleg te is megtehetned, es oszinten erdekelne, nem kell elbujni hogy hiszti van miatta meg hasonlok hanem te oszinten mit gondolsz errol, van 8 tagi egy szobaba es beszelgetnek es bejon Jani hogy uss mar a szadra mert olyat mondtal amit o meg nem akart halani majd csak jovo heten.
De legyszives ne legyel mar polkorrekt hogyhat annak ez egy szegeny Janinak is tegyen mar valaki a kedvere van az 8 masik ember annyira jolnevelt... -
#5859 En ertem, hogy a kiegig sok ido van meg es nincs mirol beszelni, de beszaras, hogy ket evvel a premier utan meg mindig a spoileren hisztikeztek... Nem a spoiler lehetetleniti el a jatekforumokat, hanem ez a cirkusz, ami azt koveti. Akkor inkabb ne irjon senki sem, mert az ember azt hiszi, hogy van par ertelmes komment, amit lehet meloban olvasni... hat nem. :D -
Kotomicuki #5858 Pedig a megoldás nagyon eccerű: ha nem akarsz infót, akkor nem mész föl a netre és pláne nem mászol bele a külön csak ezzel foglalkozó topik(ok)ba!
Vagy, ha mégis így teszel - de miért is kéne így tenned ha eccer annyira nem akarod ezt?; ha meg gond van a terménnyel, akkor kiadó és fejlesztő megkeresés! - , akkor azt előre jelzed a társaság felé és nem utólag kéred rajtuk számon, különösen nem 2 évvel a megjelenés után!
Na nehogy má' az adott dolognak szentelt topikba' ne lehessen pont arról és nyíltan beszélni!
Eztet a zóvodába' má' tanítják, jobb helyeken és a jobb környéken ennek ismeretét el is várnák... -
#5857 Körülbelül a világ leszarja, hogy mik az érzéseid. -
#5856 Bárcsak valaki elspoilerezte volna nekem azt a SW epizódot. Azóta is szeretném valahogy az egész új trilógiát kitörölni az emlékezetemből. Egyetlen erényük az volt, hogy visszatekintve megszépítették a prequel sorozatot ... -
Paxton #5855 Ez az egész SPOILER hiszti 2 évvel (!!!) a megjelenés után csak arra jó, hogy ellehetetlenítsen bármilyen diskurzust egy játékról vagy filmről. Folyamatosan fésülni kell a gondolataidat, hogy éppen mit kell SPOILER tag-ba rakni. Akit zavar a SPOILER, az egyszerűen ne menjen játék vagy film kibeszélő fórumba, mert ez az egész ön-cenzúra értelmetlenné teszi a fórum alapfunkcióját. -
lonvard #5854 Azé' nem olyan sima. Tehát én is még csak 1 féle végigjátszást csináltam meg, érdekelhet a többi úgy, hogy nem tudom a konkrét véget.
Leggyönörűbb példa számomra az volt, mikor a Star Wars vonatkozó epizódját valami fél évvel később láttam csak, és úgy tudtam megnézni, hogy nem sütötték el nekem semmilyen fórumon, youtube kommentben, kritikában és sehol, de még csak utalni se utaltak rá, hogy aSPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Tehát én olyan hálás voltam ott, hogy ezt a csattanót valami isteni csoda folytán nem kaptam korábban az arcomba, és hatással tudott lenni rám, hogy azóta különösen figyelek az ilyen dolgokra.Kylo Ren kinyírja a Han Solo-t a végén
Utoljára szerkesztette: lonvard, 2022.12.07. 18:08:21 -
TomStorm #5853 Attól még leírja ha spoiler tag közé rakja csak rejtve.
Aki írta megértette úgy 10mp-en belül.
Aki meg rugózik rajta háát..:D -
#5852 Igen, a kalsszikus Snape kills Dumbledore meme. :D -
#5851 Úgy gondolom, hogy aki sir a spoiler miatt egy 2 éves játéknál az baszódjon meg!
Nem érdekel, hogy neki új. Nem új.
Most akkor a terminátor 1-ről se beszélgessünk, mert jön valaki aki még nem látta? Leszarom. Ha nem tetszik neki, menjen máshova. -
#5850 Köszönöm!
+1 -
Sunrider924 #5849 "mert nem éri meg az a hiszticunami, ami jönni szokott" -
#5848 Én azt gondolom, hogy a spoiler úgy a megjelenés környékén és +3-6 hónapig még oké. Az emberek olyankor azért is ellátogatnak fórumokra, hogy pl benyomásokat, véleményeket szerezzenek be, nem feltétlen a végigjátszást akarják megbeszélni. De úgy bő fél év után már necces ez a spoilerfrász a véleményem szerint.
Valakinek mindig új lesz minden játék, ezzel az erővel 20-30-40 éves játékokról se szabad beszélni, csak spoiler taggel, a saját fórumában. Ez meg megöli az amúgy sem túlságosan pörgő fórumokat. Ettől még használom a taget, mert nem éri meg az a hiszticunami, ami jönni szokott, ha mégsem teszem. A saját nyugalmam értékesebb. -
Sunrider924 #5847 Ez az egesz spoiler mizeria egy kitalalt marhasag, aki erzekeny a spoilerekre az minek jar fel olyan forumra ahol az adott dolgot targyaljak olyanok akik mar VEGIGjatszottak/neztek a jatekot/filmet? engem kb arra a viccre emlekeztet amikor a kezdo sofor hallgatja a radioban hogy egy orult szaguld szembe forgalommal az autopalyan... kb ez is olyan, tehat egy bizonyos valaki miatt az osszes tobbi ne beszelgethessen normalisan hanem kodnyelven meg a szajat eltakarva stb. -
#5846 Ez volt az úgynevezett mogyispoiler-csak az érti, akinek már úgyis mindegy.
De komolyan elnézést kérek, a jövőben használni fogom a megfelelő teg-eket. -
TomStorm #5845 Igen.Szokták használni évek múlva is -
Probatbicol #5844 Én pl. a múlt héten vettem meg...
Ettől függetlenül szerintem ez nem volt spoiler mert szerencsére egy szót sem értettem belőle. -
#5843 Könyörgöm.. 2 évvel megjelenés után? -
TomStorm #5842 Spoiler ON! -
#5841 Én most a titkos endingre gyúrok.
A Panam-es ending olyan szirupos volt, hogy összeragadt tőle az összes testnyílásom.
Amikor Johnny - t engedtem vissza, még azzal tudtam leginkább kiegyezni.
Hanakós ending szerintem is elbaszott, plusz az első karakterem addigra már elvesztette a Senseit. Meg se próbáltam, pedig az corpo-s kezdés volt.
-
#5840 Szerintem meg a legelbaszottabb... mondjuk ha corpo -val kezdesz akkor az a logikus. -
#5839 A legteljesebb talán a történet céges kezdés - Hanakós befejezés. Vagy inkább a leginkább úgy klappol. :) -
Kancsalborz #5838 Jó ezt olvasni végre, hogy van még más is aki játszik is a játékkal, nem "kimaxolja", vagy "acsizza".... :) -
#5837 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
Az űrállomásos nem az egyetlen befejezés, van több másik is, amiben nincs benne ez a jelenet. Ha klasszikusabb happy endet akarsz, akkor javaslom a nomád-Panam befejezést. V ugyan itt sem gyógyul meg, de legalább a remény erősebb.
Számomra az egyetlen befejezés a titkos, ami fix 50. szintre teszi a végső harc nehézségét.
-
lonvard #5836 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Köszi, ez így érthető.
Azért vártam úgymond happy befejezést, mert azt tudtam, hogy a befejezés után Night Cityben maradva játszhatunk még, tehát igenis joggal várhattam, hogy V megoldja a helyzetet. Plusz például a Witcherben is eltérő végjátékok vannak, és van köztük úgymond happy end is. Tehát az fel sem merült bennem, hogy gyakorlatilag minden befejezés arra fut ki, hogy V-nek kampó.
Plusz annyit azért tegyünk hozzá, hogy az űrkaszinó elleni támadást kidolgozhatták volna legalább annyira, hogy lássuk mi történik V-vel. Ha felrobbantja magával az űrállomást, akkor rakják már bele, lássunk már egy robbanást a Földről az emberek szemével, vagy mittudomén. Mer az hogy V kiúsztat az űrbe az űrállomás felé, és közvetlen utána vége az szerintem egyszerűen gyenge és nehezen értelmezhető befejezés.
Utoljára szerkesztette: lonvard, 2022.12.02. 21:11:18 -
#5835 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
1. A CP az ilyen stílus, nincs happy end. Mit vártál? Ebben a városban? Ezekkel a szereplőkkel? (Hogy Johnny szavait idézzem.) Az Edgerunnersnek se lett happy end a vége. De az afterlife-ban is megmondják: úgy leszel legenda, ha meghalsz. Egyébként nincs olyan befejezés, ahol ez a dolog megoldódna, mármint nincs happy end, ahol V boldogan él, míg meg nem hal.
2. Az egy óriási nagy balhé, az Arasaka űrben lévő kaszinójának mész neki, kirabolni. Ez egy legendás, öngyilkos küldetés. Méltó a legendás edgerunnerhez, ami V lett a végén. Nem fejezik be, mert nem kell befejezni. Azt sem hiszem, hogy innen folytatnánk, szerintem V-nek kampó és a folytatásban már lesz a főszereplő, de meglátjuk.
3. ME3 végével az volt a baj, hogy k mindegy volt mit csináltál, a nap végén választottál a két szín közül és kaptál két gagyi befejezést. Ha elég sok mellékküldit csináltál, akkor kaphattál egy harmadik színt is, ami ha lehet még rosszabb befejezés volt. Shepard halála nem volt akkora baj (és ahogy nézem, abból is visszajönnek a ME4-re ...), nagyobb baj volt, hogy tök lényegtelen volt, mit csináltál, a történet végét nem befolyásolta. Három játék. Ez egyébként a CP-re nem igaz. És ráadásul még értelmetlen is volt a ME befejezése: a mass relay-k megsemmisülését a korábbi részekben úgy írták le, hogy egy egész szektort elpusztít egy ilyen esemény, Aztán nézzük, ahogy az összes mass relay megsemmisül, ami lényegében azt jelenti, hogy az egész galaxis semmisül meg. Wtf. Ebből az extended ending dlc-ben kimagyarázták magukat, de az alapnál nagyon gáz volt. Plusz a Normandy meg valami lakatlan bolygóra kerül, mass relay nélkül sose tud onnan elmenni, tehát nemcsak Shepard hal meg, hanem lényegében az egész világ. Kb mintha a CP úgy ért volna véget, hogy Night City felrobban ...
A végén az utolsó küldetés elé tesz vissza, pont mint a ME3-ban is egyébként. Szóval nem, nem kell úgy sétálnod NC-ben, hogy már halott vagy, hanem az még meg se történt.
-
#5834 Nem basztam el a lehetőségeimet. :)
Megvolt mind az 5 házikó ikon a térképen, mire találkoztam Hanakóval.
A szociális - baráti - hálót igyekeztem kimaxolni, mert azt nem igen pótolja, sem a kiberver, sem a narancssárga fegyverek. -
lonvard #5833 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Jó, akkor mi történik az űrben? Megindulunk valami ojjektum felé egy pisztollyal, és vége a játéknak. Ha úgy is meghalok, akkor feltételeznék itt valami magamra nézve halálos akciózást, na de nem viszi végig a játék, tehát érhtetetlen mit csinálunk a végén. Én benne lettem volna egy grandiózus halálban, de ez nem az.
Utoljára szerkesztette: lonvard, 2022.12.01. 22:18:00 -
#5832 Már ha nem basztad el valahol a végigjátszást.
Voltak olyanok akik csodálkoztak, hogy csak az arasaka meg az öngyilkosság ending volt opció nekik.