Megvan a tökéletes SETI célpont?
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
#67
Szeretem, amikor a hozzád hasonló emberek olyan elõítélettel tekintenek a tudományra, hogy "Az teszi tönkre a Földet!". Igen, ez egyszerûen fantasztikus "megmondás". A tudományt mûvelni annyi, mint megismerni a TERMÉSZETET! Annak mûködését, fázisait, csodálatos tökéletességét! És ez tönkreteszi a Földet... <#whatever>#whatever>
#66
Te mit is állítasz tulajdonképpen, Gombabácsi?
Azt hiszem, leginkább semmit. Olyan dolgokba kötsz bele, amiket egyedül TE állítasz. (lsd.: az ûr meghódítása). Ez tulajdonképpen szükségszerû lenne, a dolgok vagy erre mennek tovább, vagy a feszültségek befelé irányulnak majd. Ráadásul a saját mûveletlenséged villogtatod, amikor ennyire sátáninak akarod beállítani a tudományos gondolkodást, aminek semmilyen körülmények között sem célja sem cáfolni, sem bizonyítani Isten létezését, ami tökéletesen magánügy. Ez egyszerûen kívül esik a tudomány hatáskörén.
Azt hiszem, azok a hívõk, akik ennyire ellenségesek a tudománnyal szemben, valamilyen kisebbrendûségi érzésben szenvedhetnek. Ugyanis a tudomány nem képes bizonyítani az õ hitüket, és ekkor kétségbe esnek, a hitük elpárolog, ezért ilyen dühösek.

#65
"Tau Tang Wou" és "gombabácsi" szerintem valójában jóakaratú tudósok, ugyanis fejlesztik az érvelési képeszségét a jelen levõ tájékozott, és logokusan érvelõ embereknek. De én lebuktattam õket. Bocsi 😊
#64
Én nem akarok az evolúciós vitába belemenni, de valójában az evó hívõk 99%-a ugyanúgy vakon hisz a világnézetében, mint az egyéb hívõk nagy része.
Pl. a materialista evó hívõk nem tudnak számot adni a szerintük a világban mûködõ véletlenrõl. Sõt, errõl beszélgetni se lehet velük annyira sötét bennük ez a téma. Sõt, még rosszabb a helyzet: nem is értik mi ezzel a gond, nem is gondolkodtak el rajta SOHA. Még a nagy tudósaik (fõpapjaik) nagy része se, pl. se a híres fõpap Dawkins és a másik a Hawking fõpap. Röhelyes.
Valamiféle istent a véletlen helyére hinni sokkal LOGIKUSABB dolog mint holmi homályos de szükséges és "élet-forrás" véletlenben hinni.
A nagy tudósok közül egyedül Einsteintõl olvastam hogy õ bizony legalább nem hitt a véletlenben (hanem valami logikus dolognak tartotta azt is). Nem is értették õk a kortársai, se a maiak. Rásütötték hogy "nem tudta elfogadni a kvantumfizika bizonyos részeit". Hahaha.
Hatalmas úr a Véletlen Isten, nagy hatalma van a materialista hívein. 😄

#63
Ez rizsa. Duma. Úgy válaszolhatnék stilszerûen erre, hogy a hozzád hasonlók gondolkodása meg tönkreteszi a Földet. A saját gyerekeitek életét teszitek tönkre, miközben brutális jólétben és pazarlásban éltek és arról álmodoztok hogy meghódítjátok az ûrt és akkor az milyen jó lesz az emberiségnek, sõt, az egyetlen lehetõség (ahogy azt az egyik fõpapotok, a Hawking meg is mondta).
Hazugság! De hamarosan úgyis kiderül minden, pár évtized van vissza szerintem a "jóléti-technikai" társadalmak korszakából. Elfogy az olaj, véget ér a jólét, kihalnak a materialisták, a "bulizósfiatalok" és a hozzájuk hasonlók.
(Most jöjjön az hogy "a vallások sötétsége, inkvizíció, mennyi embert kiirtottak" stb. Muhahaha.)

<#eljen>#eljen>
#61
A forumon folytatott vitákban nagyon szépen ki lehet venni még egy laikusnak is, hogy ki a vitapartnerek közül a tájékozott és ki az aki csak azt hiszi, hogy tájékozott.
Amit lentebb írtam az tulajdonképpen egy megfigyelés 😊

#60
Nos, ha a hozzád hasonlók "gondolkodásmódja" mûködteté a világot, akkor még ma is kõbaltával egyengetnéd a barlangod falát.
Vagy még azzal se, mivel már a kõbalta is technológia. Rendkívül primitív és kezdetleges ugyan, de technológia.

Az idézet, amire FAIL-t írsz, totálisan logikus és következetes állítás.
Le pedig senki nem hazugozott, mindössze azt mondta, hogy az állításod nem igaz. Te ettõl hihetsz benne, és õszintén állíthatod, de attól még az nem feltétlenül lesz igaz. Oltári különbség van a kettõ között.

http://www.dock4phone.com - http://gyar.eu/2A-dock4phone \"Az autónak is két tengelye van, mégsem függvény\"
#58
Akkor ezen nem veszünk össze. 😊
Nem is mondhattad volna jobban. 😊
http://www.dock4phone.com - http://gyar.eu/2A-dock4phone \"Az autónak is két tengelye van, mégsem függvény\"
#56
"Miért, szerinted bizonyítják?"
Nem.
Nem.
#55
Sajnos az utobbi idõben elterjedt egy látszat, alternatív szakértelem, vagy minek lehet nevezni.
Sokan megkérdõjeleznek általánosan elfogadott és bizonyított elméleteket azt gondolvá, hogy úttörõi egy egy témának mert szembe mennek a többi általuk hülyénak nézett szakemberrel, akiknek egy egész életnyi tapasztalatuk van az adott témában.
Sajnos ez akkor alakul ki ha a témaban az illetõnek csak részinformációi vannak és amúgy sem remekelt az iskolában, nem azért mert õ a megnemértett zseni, hanem mert ostoba.
A világ nagy misztirumai közül csak néhány van ami valóban felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan, a legtöbb egyszerû tényekre vezethetõ vissza.
Ilyen az amikor valaki azt hiszi szakértõje egy témának, mikor csak sg szinvonalu írásokból merít, nem pedig tudományos pubblikációkat lapozgat fogást keresve azokon.
Szóval én örülök az alternatív tudomány képviselõinek mert ilyenkor fölpezsdül a fórum, és lehet elképedni az emberi beképzeltség határtalan mivoltán.
Célom nem valaki megbántása, csak egy észrevétel megfogalmazása volt, nevek nélkül.

#54
"Szóval a fajok kihalása tökéletesen beleillik az evolúciós elméletbe, ha nem így lenne, bele se vennék."
*EPIC FAIL* <#taps>#taps><#taps>#taps><#taps>#taps>
Látod ebben van valami.
Ami nem illik bele az evolúciós elméletbe arról tudomást sem vesznek.

#53
Te kezdted.
Csak azt akartam érzékeltetni, hogy milyen az, ha minden ok nélkül lehazugoznak.<#kacsint>#kacsint>

#52
Ezzel az magasröptû érvrendszerrel akarsz az evolúcióró vitázni? A további kellemes napot! 😊
Nem azt mutatja. Azt mutatja, hogy a generalista fajok inkább képesek a környezethez való alkalmazkodásra, a specialisták pedig legtöbbször kihalnak, vagy igen erõsen visszaszorulnak. Ami teljesen magától értetõdik.
Mindkettõre számtalan példa volt, van és lesz. A generalistákat pedig legtöbbször nem a cuki és szép, mindenki által jól ismert, kihalással fenyegetett szõrös/tollas, kis/nagy állatok között kell keresgélni... Remélem érted, mire gondolok. 😊

#50
Kiegészítés, mert úgy látom picit félreolvastam. Szóval a fajok kihalása tökéletesen beleillik az evolúciós elméletbe, ha nem így lenne, bele se vennék.
#49
Ne hazudj.
#48
Ezt meg honnan vetted, hogy ez a jelenség csak manapság tapasztalható? Ugyanis a föli élet megjelenése óta fajok milliói pusztultak ki. Sokszor, sokkal gyorsabb ütemben, mint ma tapsztaljuk. Olyannal érvelj, ami igaz is, mert ez az állításod egyszerûen nem igaz.
#47
Azért nem logikus, mert manapság is azt mutatja a tapasztalat, hogy a fajok inkább kipusztulnak, mintsem hogy alkalmazkodnának a megváltozott körülményekhez.
#46
Szerintem neki az a logikus ha egy õsz szakállas emberke valahonnan babrál a DNS-ünkkkel. Persze lehet arra gondol hoy az idegenek köztünk járnak és õk babrálnak, de akkor meg õket ki teremtette? Sõt ha egy sejtbõl nem lesz ember SOHA.. akkor mibõl lett az aki babrál a DNS-emmel mert akkor odamegyek és megrugdosom.. hát milyen joon meri átírni a kódolásom?
S ahogy valaki kérte Tau Tang Wou, magyarázd már el hogy szerinted mi és hogy. Mert eddig semmit sem mondtál.. csak járt a szád, ahogy mondani szokták.

#45
Ja, én meg azt állapítottam meg, hogy fogalmi tévedésben vagy.
Igen. A fajfenntartás fontos. Ennek szükséges része, hogy a DNS ne károsodjon. Ugyanakkor a külsõ körülmények olykor változnak. Ehhez pedig alkalmazkodni kell, akár a DNS megváltozása árán is.
Ez miért nem logikus?

#44
Azt hiszem nem értjük egymást.
1) Én a te elméletedet vártam.
2) Nem, egy elmélet nem ettõl lesz tudományos, hanem attól, hogy az elméleteket bizonyítékok támasztják alá, valamint képes a jövõre vonatkozó állításokat is tenni, amik utólag bebizonyosodnak. Természetesen ez még nem zárja ki, hogy MÁS elmélet is igaz legyen ezen túl, vagy ezzel egyidõben.
3) Akkor felállítanak egy újat.
4) Igen, attól még tudományos, legfeljebb nem igaz. A falszifikáció abszolút része a tudománynak, ahogy azt már elõtte le is írták.
Melyik ez a másik elmélet pontosan? És mire ad választ? Mik támasztják alá? Mit látunk belõle és mi vonatkozik a jövõre? Ezt még mindig nem fejtetted ki.
5) Sokat számít, mert feltételezi, hogy tudományos módszert alkalmaztak a kidolgozása közben, ami ugyan nem tökéletes, ám mégis az észbeli megismerésünk eddig kifejlesztett legjobb eszköze.
6) Hogy szerinted semmit, az vajmi keveset számít, mert itt igyekszünk objektív kérdésekrõl beszélni.
Véleményed lehet a gravitációról. Azt is mondhatod, hogy szerinted Isten teremtette és ezzel senki sem fog vitába szállni. De a mûködésének feltárását hagyd a tudományra!

"Soha nem lesz az egysejtûbõl ember."
És "voilá": mégis lett valahogy...
Vagy az embert a földönkívüliek hozták a Földre? 😄 (Ami persze nem kizárható, de ebbe megint ne menjünk bele)
"Én se értem miért kell folyton az evolúciót emlegetni"
Mert te kezdted az egészet: #2
És "voilá": mégis lett valahogy...
Vagy az embert a földönkívüliek hozták a Földre? 😄 (Ami persze nem kizárható, de ebbe megint ne menjünk bele)
"Én se értem miért kell folyton az evolúciót emlegetni"
Mert te kezdted az egészet: #2
http://www.dock4phone.com - http://gyar.eu/2A-dock4phone \"Az autónak is két tengelye van, mégsem függvény\"
#42
Azért logikusabb (számomra), hogy nem mûködõképes, mert ezt állapítottam meg.
A legtöbb evolúciós hajtóerõként számon tartott dolog pont, hogy az adott faj DNS-ének minél jobb állapotban történõ megõrzését szolgálja. Mindössze nézõpont kérdése és az utóbbi a logikusabb.

#41
Tudományos elméletet vársz.
Mitõl lesz egy elmélet tudományos?
Attól, hogy egy csomó tudós annak szellemében végzi a kutatásait?
És, ha téves az elmélet?
Attól még tudományos ugye?
Viszont egy másik elmélet, ami lehet, hogy igaz, meg nem tudományos, mert a tudósok nem annak szellemében végzik a kutatásaikat.
Akkor most szerinted mennyit számít, a rang, hogy "tudományos elmélet"?
Szerintem semmit, az ég világon.

#40
Tau Tang Wou: Mért logikusabb az, hogy nem mûködõképes? Mert neked így tetszik?
Továbbra is várom a "logikus" magyarázatodat.

#39
"De mi köze van ennek ehhez a cikkhez..."
Én se értem miért kell folyton az evolúciót emlegetni (lásd a cikket), ráadásul tényként kezelve, holott sokkal logikusabb az, hogy az evolúció nem mûködõképes. Soha nem lesz az egysejtûbõl ember.

Aha, tény. mert te azt írod. értem....😊 komoly érvelés....
Olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó...
Csak arra akartam kilyukadni, hogy kezeljük helyén a dolgokat. Az evolúciós elmélet nem "mindent" magyaráz meg, csak azt, ami a nevében is benne van... az evolúciót. Azaz a biológiai evolúció mechanizmusait. (De ezt amennyire csak lehetséges, minden kétséget kizáróan. 😊)
#36
Lehet, hogy nem jó terminológiát használtam, de szerintem ugyanarról beszélünk.
A bizonytalanságot én az események lezajlásának a módjában értettem, nem magukban az eseményekben.
Pl.: folyamatos, vagy ugrásszerû? Vagy mindkettõ elõfordulhat? Mi okozza az életet elõször?
Aztán a transzcendensebb kérdések: Szükségszerû az élet? Van valami szabály, ami a megfelelõ feltételek mellett létrehozza az életet, vagy ez kis valószínûségû véletlen?
Figyelem! Itt még nincsen szó Istenrõl, ami kizárólag személyes hit kérdése.

Az evolúció egy tudományos elmélet. Nem csak egy elmélet. Itt a definíció arra, hogy mi az a tudományos elmélet (angolul):
"A scheme or system of ideas or statements held as an explanation or account of a group of facts or phenomena; a hypothesis that has been confirmed or established by observation or experiment, and is propounded or accepted as accounting for the known facts; a statement of what are held to be the general laws, principles, or causes of something known or observed."
Az evolúciós elmélet semmivel sem több vagy kevesebb, mint pl. a gravitációs elmélet.
Amit nem tudunk (aminek kapcsán hiányosak az ismereteink), hogy ezekkel a most, ma megfigyelt mechanizmusokkal, amit evolúciós mechanizmusnak nevezünk, milyen úton fejlõdött ki a ma ismert élõvilág. De szerintem ezt most írom le 600-adszor.
Az evolúciós mechanizmusokat látjuk, tudjuk, hogy vannak. Azt nem láthattuk, hogy az élõvilág milyen úton fejlõdött ki ezekkel a mechanizmusokkal, ezért ebben a kérdésben sok a találgatás.

#34
Persze. És az Óceánon sem lehet áthajózni, mert leesel a szélén. Pff...
Tau Tang Wou: Akkor itt a lehetõség, engem õszintén érdekel: hogyan jön létre az élõvilág? Kérlek adj rá legalább egy munkahipotézist. Mert ennyiben igazad van. Az evolúció munkahipotézis. Senki sem állítja, hogy tökéletesen megmagyarázza a dolgok mikéntjét, ám kísérletet tesz rá. Késõbb talán találunk olyan dolgokat, amik a mai tudásunkat kibõvítik, ám addig is abba tudunk tudományosan - ismétlem: tudományosan - kapaszkodni, amink van.
Szóval, várom a tudományos elméletedet!

Gondolom rezisztenciagénekrõl még nem hallottál, amik konjugációval transzdukcióval vagy transzformációval kerülhetnek át a célsejt (baktérium) egyik plazmidjába.
A rezisztencia megszerzése - akármilyen módon is történt - egy evolúciós mechanizmus.
Az evolúció pedig a pillanatnyi környezethez való alkalmazkodásról szól, nem "feltalálásról". Minden változás a genomban az eredeti genomhoz képest defektnek minõsül, de nem letális defektek esetében a környezet "dönti el", hogy az illetõ mutáció szükséges (rövid- vagy hosszútávon állandósul), felesleges (idõvel eltûnik a populáció egyedeinek genomjából, vagy háttérbe szorul, és esetleg késõbb megint elõkerülhet) vagy káros-e (rövid idõn belül eltûnik a populáció génpooljából).
De mi köze van ennek ehhez a cikkhez...

#32
"Akkor azt minek nevezed amikor egy baktérium rezisztensé válik egyes antibiotikumokkal szemben ..."
Pillanatnyilag elõnyös meghibásodás.
A rezisztens bacid a sérült DNS-e miatti selejtes, pl. sejtfala, miatt az antibiotikum nem tud benne kárt tenni.
Csakhogy ez nem evolúció, mert a baci nem feltalált egy ellenszert, hanem kiesett egy darab a tervrajzából.
Az így keletkezett selejt baci életképtelenebb az eredeti tervrajz alapján készülttel, de abban az egy környezeteben, ahol az adott antibiotikummal próbálják meg irtani ott õ marad életben.
Szóval nagy tévedés azt hinni, hogy az a baci fejlõdött, evolúciós lépést tett, mert ahogy az ember abba hagyja az antibiotikum zabálást a rezisztens bacit kiszorítják, végsõ soron kiirtják a fajtársai.

Igazad lehet.
http://www.dock4phone.com - http://gyar.eu/2A-dock4phone \"Az autónak is két tengelye van, mégsem függvény\"
#29
Na, a zemberiség megint meghódiccsa az ûrt?
Pedig lassan szembe kell nézni azzal hogy a nagypofájú, Föld-tönkretevõ, brutális jólétben élõ "civilizált" világ sose hódítja meg az ûrt, semmilyen formában.
Persze a doom-on, quake-n meg gagya (ál)scifi sorozatokon felnõtt generációnak bizonyára nehéz ezt felfogni, de hát a valóság kemény dolog.
200 fényév bruhahaha...

Te valami szatyorban élsz, vagy egy távoli barlangban?
Had ne kezdjem már sorolni a különféle cikkeket a témában. Egyik ilyen cikk, amit a NatGeo hozott le egy kujtatásról, mely egy afrikai gyors sodrású folyó két átellenes partján jónéhány évtizede egymástól elszigetelten (sodrás által elszigetelve) élõ halfajok között mutatott ki igencsak számottevõ genetikai különbséget. Ez is biztos csak a véletlen mûve, igaz? A kiválasztódás meg csak egy mese, amivel áltatnak minket, és valójában nem mûködik, csak ott, ahol eddig elméleti kutatásokban alkalmazták a természet mintájára. Fura, nemde?
Azt gondolom, itt nem nekem kéne észhez térni...<#wave>#wave>
Had ne kezdjem már sorolni a különféle cikkeket a témában. Egyik ilyen cikk, amit a NatGeo hozott le egy kujtatásról, mely egy afrikai gyors sodrású folyó két átellenes partján jónéhány évtizede egymástól elszigetelten (sodrás által elszigetelve) élõ halfajok között mutatott ki igencsak számottevõ genetikai különbséget. Ez is biztos csak a véletlen mûve, igaz? A kiválasztódás meg csak egy mese, amivel áltatnak minket, és valójában nem mûködik, csak ott, ahol eddig elméleti kutatásokban alkalmazták a természet mintájára. Fura, nemde?
Azt gondolom, itt nem nekem kéne észhez térni...<#wave>#wave>
http://www.dock4phone.com - http://gyar.eu/2A-dock4phone \"Az autónak is két tengelye van, mégsem függvény\"
#27
Ajjaj. Újabb parttalan vita. Csak halkan jegyzem meg: a vallás nem tudomány. A tudomány nem vallás.
#26
"Az evolúció létezését, mint olyat évtizedekkel ezelõtt vitatták utoljára."
Ja, Kopernikusznak is mondták, hogy te esztelen, utoljára 1800 évvel ezelõtt vitatta egy görög, hogy a Föld a világ középpontja. Jobb, ha észhez térsz, mert meg találunk égetni. <#wave>#wave>

#25
Nem laposh hanem rücskös banán alakú.. a földrengéseket pedig birkavese megfelelõ használatával meg lehet elõzni.
Amúgy ha a zIstenetek teremtette az életet akkor miért teremtette emg a más vallásokat, és miért vannak gyerekek? Nem lehetett volna egy csak megjelenõ felnõttet csinálni mint azt a két prototípusnál is tette? Tuti hogy nem isten teremtette a földet, max talán valamelyik inasa... egy tökéletes lény hogy hogy nem tud tökéletest alkotni? Ne jöjjenek a hitbuzgók a paradicsom és a tökéletesség dumájával, mert nem lett volna almazabálás ha tökéletes lett volna már az is.
Mellesleg lehet a csillagrendszer evolúciójáról beszélni... mert hát ami fejlõdik és változik az már az evolúció része.
Ami pedig az idõsebb civilizációt illeti, lehet õk is keresgélnek, csak mivel ma már csak egy állandó rádiózajt kapnak nem tudják hogy ez értelmes is lehet. Pláne ha õk már réges rég fejlettebb módon kommunikálnak, és nem ilyen primitív technikát keresnek.

#24
az evolúció nem elmélet, hanem tény
úgyhogy nem kéne okoskodni, meg hülyeségeket irogatni

#23
Miért, szerinted bizonyítják?
Megbocsátom😊..jaa vazee..lehet már jupiternél vannak..éééés jöönnek 😊
Olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó...
#21
Ja...A szent könyvek pedig nem bizobyítják Isten létezését...
Statisztikailag rendkívül kicsi az esélye, de a világegyetem elég nagy ahhoz, hogy ez a nagyon kicsi esély realizálódjon (nem is egyszer). És lehetséges, hogy pont ott... Lehet, õk már pár éve elindultak hozzánk leigázni bennünket. 😄