58
  • WiLDoR
    #58
    A probléma az, hogy te nem látod a lényeget.
    Amit Sola irt, az úgy fog történni, akár tetszik, akár nem. Ezé lesz a jövő, azé, hogy a telefonod lesz majd a személyi számítógéped, a hordozható játékplatformod és irodád.
    Most ugyanezt a notebook-ok teszik, de amilyen ütemben az okostelók fejlődnek, idővel ki fogják ütni a notikat. Pláne, ha eljön végre majd az az idő, hogy polgári felhasználásra is elérhetőek lesznek a szemüvegbe épített kijelzők (katonai felhasználásra már vannak), amik szinkronizálhatóak lesznek a telóval majd.

    Csak úgy megsúgom, hogy én 2 éve váltottam desktop pc-ről noti-ra, jelenleg úgy használom, hogy céghez beviszem, ott dolgozok vele, ha pedig hazaértem, rádugom a 110 cm-es LED tv-met (1930x1050 felbontással), az erősítőt, a laptophűtőt és a wireless keybet+egeret és ágyból fekve játszom, netezek vagy filmet nézek rajta.
    Másnap reggel pedig kihúzom a 4-5 kábelt, bevágom a notebookot a táskámba és irány a munka.

    Ez kényelmes és baromi praktikus, MOBIL megoldás. Persze nem ér fel egy atomerőmű desktop PC-vel, de azt meg vegyen az, aki játékaddikt és a legújabb gamekkal akarja tolni.
    Nekem a mobilitás és a sokoldalú felhasználhatóság fontosabb.

    Viszont várom már azt, hogy ugyanezt itt fenn, meg tudjam csinálni a telefonommal is, mert még kényelmesebb és praktikusabb lesz. Szóval amit Sola írt, az lesz a jövő, akár szimpi, akár nem.

    Telóm Symbian-os, 6 éve vettem, Nokia 6131.
    Eljárt felette az idő, akárcsak a Symbian felett, hamarosan lecserélem a telefonom.
    S olyat fogok venni, ami nekem a fentieket meg tudja majd valósítani a jövőben. Lehet ez még nem az SGSIII lesz, ami tökéletesen meg fogja valósítani, de az is biztos, hogy nem egy Symbian alapú oprendszerrel felszerelt teló lesz a nyerő választás.
    Szóval akárhogy is véded, az érveid nem rúghatnak már labdába semmilyen téren.
    Ez van, fogadd el, lépj tovább.
    Vagy a Symbian-ról vagy erről a fórumról...mert csak feleslegesen téped a szádat, meggyőzni úgysem fogsz senkit, csak jót mosolyognak rajtad az emberek.
    De te rajtad áll, mit csinálsz.

    Az biztos, hogy én abba az irányba fogok elmozdulni a következő telóm vásárlásánál, amit Sola is felvázolt.
  • Csaba42
    #57
    Ha a sebesség fontos neked, akkor iOS vagy WP7. Ha a sokoldalúság, akkor Android. Egyszerű a képlet.
  • locsocs
    #56
    Köszönjük Emese
  • TheCunami
    #55
    Nekem k550i telefonom van és sokkal jobb mint a qwertz billentyűzetes szarok me t9 szótárral szélsebesen tudok írni mert kenem vágom a magyar helyesírás szabályait és nem hülyülök el tőle mint a többi Androidos nyominger akik a azt hiszik hogy a 4 magos procitól okosabbak lesznek és igenis van rajta facebook meg gmail 2d kód olvasó opera mini honfoglaló és FÖRSZT PERSON SÚTER játék és Trollok forEVER
  • farrvince
    #54
    4 mag?:O
    Ezeknek is elment az esze!
    A telefon olyan lessz mind egy gyár, kb annyi áramot fog fogyasztani és az aksi pedig pár ora alatt 0-n lssz!
    Ezen kivül aki kicsit is ért hozzá, tudja, hogy az Android 4,0-s programozásában is, az engedélyezett mag szám a 2!
    Szoval hiába tömködnek bele 4 magot, mert a telefon ugyis csak 2-t fog használni!
  • Daffit
    #53
    Nem tudom ki vagy, de azért jobban meggondolhatnád miket írsz:
    "Ezer és 1x olvastam régen ilyen hozzászólásokat akkor is amikor az Intel kijött az első 2magos procijával." Csak azt felejtetted el, hogy mikor az Intel kijött gyakorlatilag alig volt program és OP rendszer ami ki tudta használni, csak a professzionális felhasználásban. Kellett vagy két év mire elértük azt, hogy átbillent a mérleg nyelve a több szálat kezelő programok felé (nem vagyok benne biztos, hogy átbillent). Hasonló a helyzet itt is, csak azért már tanultak a gyártók és programozók, valószínűleg hamarabb fog bekövetkezni a fordulat.
    "Megveszi most a legújabbat és az még évek múlva is jól teljesíthet." Ez nem logikus és legfőképp nem pénztárca kímélő. Miért vegyek meg most drágán csúcsmodellt, mikor csak fél-egy év múlva tudom kihasználni a képességét? Ennyi idő alatt eshet annyit az ára, hogy akár a feléért is meg lehet venni.

    Azt fogadja el mindenki, hogy a csúcsgépek ebben az iparágban mindig hamarabb fognak kijönni, mint az azokat kihasználó alkalmazások.

    Egy régi Nokia 3210-ben 32MHz-es proci volt, mégis lehetett vele telefonálni. Azért nem árt elgondolkozni, hogy miért kell 4x1,5-1,8GHz-es proci, ha ilyen kevés is elegendő az alapfunkciókhoz. Ami kihasználja ezt a sebességet max a játékok, de pl. én nem játszok mobilon, illetve a Sudokuhoz biztos nem kell :D

    (Kerestem statisztikát is, hogy a mobil programok (a tableteket is ide sorolták) hány százaléka használja ki a több processzort és egy nem megbízhatót találtam: 18%; ezeknek a programoknak a többsége ráadásul nem hétköznapi felhasználásra készült. Nem biztos, hogy hiteles az adat.)

    písz
  • donceleger
    #52
    Nem hangzik annyira rosszul amit írtál, bár egy vérbeli PC-s most háromoldalú szívrohamot kapott!
    Azért ehhez komoly technika kell és hiába a 4 mag a telefonban, azért az sosem fog felérni egy régi, pl Pentium D processzorhoz sem!
    Azt meg, hogy egy komolyabb grafikai igényű játékot futtass rajta, ha ezt tényleg komolyan gondolod.....
    A baj az, hogy még a 2 mag ellenére is meg-megakad egy angry birds, akkor szerintem nincs miről beszélni, ez az illúzió olyan messze van, hogy arra nem is tudok mit mondani.
    Szerintem ennél többet nem lehet kihozni egy telefonból! Most persze a Samsung próbálkozik a projektor beépítésével, ugye ott a Beam, de nem hinném, hogy nagy kereslet lenne rá.
    És végül az android! Na az semmi pénzért nem kéne! Azért a PC terén még a Windows az úr, nem hinném hogy az android ezen a téren is felülkerekedne a Microsofton.
  • Namelesske
    #51
    Szerintem nem a teljesítménnyel van a gond. Felőlem lehet 8 magos is. Az Akkumulátor teljesítményt kéne növelni...
  • sola
    #50
    @Azoknak, akik azt mondják, hogy nincs ekkora teljesítményre szükség

    A mobiltelefonok egyértelműen arrafelé haladnak, hogy sok ember számára az elsődleges számítógéppé váljanak.

    Lehet, hogy az alap mobiltelefon funkciók használatához nem kell ekkora kraft, de ha arra gondolsz, hogy az Androidos telefonok jó része nemsokára képes lesz Ubuntu for Android-or futtatni ha bedokkolod akkor azért egyáltalán nem baj ha megvan benne az delej annak futtatására.

    Ezzel megnyílik a lehetőség arra, hogy egy desktop gép helyett egyszerűen csak hazaérve bedokkold a telefonod a TV elé elhelyezett multimédia dokkolóba és ledobva magad a fotelbe elkezdj videót nézni az Ubuntu TV-s felülettel az otthoni NAS-ról vagy a Youtube-ról. Nem kell hozzá "okos" TV és nem kell hozzá set-top-box. Esetlegesen ugyanezzel a lendülettel előrántod az USB-s vagy Bluetooth-os játékvezérlőt és elkezdesz játszani valami komolyabb grafikás játékot a TV-n. Persze a játék megintcsak a telódról fut.


    Vagy ha dolgozni akarsz, akkor csak belenyomd a telefont a munka-asztalodon elhelyezett dokkolóba, amihez monitor+billentyűzet+egér kapcsolódik. Ekkor megnyílik egy full-desktop felület (LibreOffice, Thunderbird, Firefox és társai) és nekiállhatsz normálisan dolgozni az egérrel és a billentyűzettel úgy hogy közben a szép nagy monitoron bámulod a meló eredményét.

    Dokkolt állapotban a hívásokat szépen felveszed a bluetooth headset-el.

    Az Ubuntu for Android ad neked egy full desktopot (munkára) vagy egy multimédia lejátszó környezetet (ha a TV-vel akarod használni).

    Ilyesmi megoldások később valószínűleg lesznek az iOS-re és a Windows Phone-ra is.
  • donceleger
    #49
    Nap mint nap látom a Belle kezdőképernyőjét. Nálam egy cseppet sem szaggat. Lehet optimalizáltabb a WP, de az androidnál viszont jobb. A kamera valóban csak jön, kb 2013-ra ha sikerül megoldani, és ez még egyáltalán nem biztos. Az üzemidő az miért no comment? Persze le lehet ezt is meríteni egy nap alatt, de ahhoz aktív használat kell, amúgy meg elmegy 3-4 napot is. Ezek meg ha nem csinálsz velük semmit sem, másfél nap után már tápért könyörög!
  • Sith
    #48
    Sracok szerintem nem kene elsiklani afolott az apro reszlet felett hogy nem mindenkinek kell ekkora teljesitmeny. ( ennek ellenere valoszinuleg sokan megveszik ugyan azert mint a terepjarot meg a csili vili szuper fenykepezo gepeket es meg lehetne sorolni)
    De akinek kell esetleg annak jol fog jonni
  • Namelesske
    #47
    optimalizáltság LOL

    Láttad már a Belle kezdőképernyőjét? Úgy szaggat mint a rosseb. Nézd már meg a Metro Ui-t milyen smooth az első generációs WP eszközökön is. A WP sokkal jobban optimalizált mint a legtöbb Symbian vagy Android a piacon. A kamerakezelés meg most jön majd... Üzemidő... no comment.
  • donceleger
    #46
    Pl kamerakezelés, támogatottság, üzemidő, optimalizáltság - a teljesség igénye nélkül.
    programokat szándékosan nem írtam, mert az olyan amilyet írnak rá, de maga a rendszer ezekben jeleskedik!
  • donceleger
    #45
    Szerintem retardált az te vagy! Csak fújod, hogy kell a 2 mag meg a 4 mag, de még sem tudod felfogni te idióta, hogy semmi értelme azon kívül, hogy a telefongyártók jól járnak vele, mert jönnek ilyen buzik mint te, akik mindent benyelnek! Csak fújod a több magot, de egyetlen programot sem tudsz mondani, ami használná! Vagy netán telefonáláshoz kell a több mag? Vagy mihez? Most hogy megjelentek ezek a csúcsfonok, akkor máris használhatatlan lesz egy 1 magos telefon, esetleg el is szégyelli magát és nem fog a továbbiakban működni????
    Nem kell negyedévente telefont venni???? Még el sincs terjedve a 2 mag, máris itt a 4, nem lennék meglepődve ha jövő év elején jönne a 8 mag! És azon se lepődnék meg, ha te akkor ugyanezeket írnád egy olyan embernek, akinek a mostani 4 magos megfelel, mert szerinted az már elavult, szar, használhatatlan, hiszen itt van az új csúcs szuper 8 magos csodamobil!!!!
    Amúgy meg a saját seggembe nem, de a tiedbe szívesen feltolom, mondjuk az N8-at nem, de Galaxy Note-ot szívesen! Tudod az N8 nem érdemli meg, hogy egy ilyen ostoba lény mint te, hozzáérjen!
    Bármennyire is elavultnak hiszed, bármikor lenyomok vele bármilyen többmagos csodát! Lehet mondani óvodás vagyok, de lepereg rólam! Pont olyan idióta vagyok mint ti, de én legalább élvezem, mert látszólag te már ideges vagy!
  • Namelesske
    #44
    Pölö miben tudott többet a Symbian?
  • DDE
    #43
    Nekem is N8-am van. Meg vagyok vele elégedve. Miért? Mert amire nekem kell (magán és főleg céges célra), arra tökéletes. Ez így most baj? Most akkor egy elavult gyökér vagyok, aki egy triceratops szintjén áll telefonilag? Nem hiszem. Szal a user oldali használhatóság dönti el a kérdést + az, hogy a user a NEKI mgefelelő telefont vette-e meg/kapta-e meg.
    Anno (~1 éve) sokat olvasgattam, hogy milyen telót vegyek. Az N8-al nem csalódtam. Megértem vele OP rendszer váltásokat is és most is van gond a telóval ("A kamera, hiba miatt leállt, kérem indítsa újra az alkalmazás vagy a telefont!"). De pl. lányom Samsungja (Galaxy Mini) eldobálja a wifi-t.
    Szal azt hiszem nem kéne fikázni a másikat. Embert meg pláne. Mind hardver oldalon mind szoftver oldalon vannak bugos telefonok. Sajnos lesznek is ...
    Az előbbiektől eltekintve kíváncsian figyelem a droid-winfos háborút. Merthogy leszögezhető, hogy kettőjük között oszlik majd fel a piac jelentős része.
  • Ecology #42
    Tudod mit? Dugd fel a seggedbe az N8-adat és egy másik telóról hívd fel magad. Akkor lennél igazán elégedett vele. Te a múltban élsz ember, képtelen vagy felfogni, hogy senkit nem zavar ha szereted a telefonodat csak ne kezdjél okoskodni miért is jobb a telefonod az újaknál. "A felesleges dolgokra viszont nincs szükség! Mint pl a 2 mag, vagy a 4 mag! " Persze, hogy nincs te retardált! Ezer és 1x olvastam régen ilyen hozzászólásokat akkor is amikor az Intel kijött az első 2magos procijával. Akkor is a sok ostoba lökte a süket dumát, hogy semmi nem használja ki. Annyi eszed persze nincs, hogy elgondolkodj azon ha valaki nem akarja havonta cserélgetni a telefonját akkor mint előre látó ember igen is megveszi a 2 meg 4 magosat, hogy a későbbiekben amikor már teljes mértékben kihasználják a programok akkor se keljen lecserélni. Tudod, te végtelenül ostoba, nem mindenki akar negyedévente 120 ezerért telefont venni. Megveszi most a legújabbat és az még évek múlva is jól teljesíthet. De valszeg akkor sem az lesz az első dolga, hogy az akkori csúcsgépeket fikázza és trollkodjon egy fórumban, hogy minek az új fejlesztések mert az enyém most is mindent tud. Fajakó vagy! "Nyugodtan állj be a sorba a Symbian gyűlölők táborába, sokan vannak már sorszámot osztogatnak! " Ezt pont nekem mondod te szegény szerencsétlen! Kb. eddigi életem során 20 féle Nokiám volt a közép és felső kategóriából. Soha nem fikáztam a Symbiant csak leírtam, hogy eljárt felette az idő. De nem baj, a lényeg az, hogy te még 20 év múlva is N8 tulaj leszel és valamelyik fórumon fogsz trollkodni, hogy még mindig milyen csúcs a teló! Na viszlát!
  • donceleger
    #41
    Úgy látom csak csak offtopic lesz ez!
    Nem tudom miről beszélsz, s40 nem is megy Sym 3-on, inkább s60-as átportolt progik lesznek azok. Igaz, azoknál sem megy mind, de a 90%-a igen. Mellesleg több száz progi van Symbian 3-ra, és ehhez hasonló fagyással még nem találkoztam. Pedig megvan már egy ideje a készülék, és a rá telepített alkalmazások is futottak és volt köztük s60-as is, meg van is!
    Most én is belinkelhetnék néhány videót, ahol az android fagy szarrá. Érdekes nem? Nem akarom kedved szegni, nyugodtan fikázzál tovább, máshogy úgysem értesz, de azért tudd, bizony android is szokott ilyet produkálni! És bizony ilyen videokkal is tele van a net!
  • FtranX
    #40
    Az Android 2.6.35-os kerneltol felfele tamogat tobb processzort. Azt hiszem ez 2.3.3-as Androidot jelent. Valo igaz, a 2.3-as SDK meg nem tamogatja, igy egy alkalmazas csak egy magon kepes futni, a hatterben futo programok/processzusok viszont mehetnek a masikon.

    Az Nvidia tanulmanyarol lehet vitazni, de attol az teny marad, hogy megfeleloen parhuzamosithato feladatnal, egy mag kevesbe energia-hatekony, mint ket fele akkora frekvencian, kiseb feszultsegen jaratott.
  • fergusonpapa
    #39
    Nekem is volt symbianos telom tudom miről beszélek az s40es átportoltolt alkalmazások hada meg lassú oprendszer hasonló kellemetlenségek,

    az ilyen videókkal tele van a net és érdekes mindenhol az n8 ról szól :D

    video
  • skinnyman
    #38
    A Windows Phone semminél nem jobb, a Symbian is 100-szor többet tudott, a Windows Phone egy híg fos...
  • Nabateus
    #37
    Na es mit gondoltok az uj Samsung telefonrol?
    Valaki? :)
  • donceleger
    #36
    A 3. hsz-ben említik a symbiant és a rendszer alapján, amit leírt a user, valószínűleg hasonló Nokiája lehet. Én elsősorban az ő irományára reagáltam, mert megkérdőjelezte a media funkcióját a telefonnak. Ez után jött pár Nokia és Symbian fika, vagyis én csak megvédtem a továbbiakban a platformot.
    Ha szerintetek ez nem az a topic, akkor minek fikázzátok? Mert amíg ez nem történt meg, addig nem is volt szét offolva a topic. Csak hát én olyan vagyok, aki nem hagyja magát, és miért is tenném? Ha szerintetek szar és ezt leírjátok, akkor meg leírhatom hogy jó, még ha nem is tetszik ez nektek! Ezen gondolkodj el, mielőtt oktató stílusban kezdesz beszélni.
    És nem hinném, hogy én csinálnék magamból hülyét! Ha látnák a Nokia N8 userek miket írtok a rendszerről és a telefonról, kb szarrá röhögnék magukat a butaságaitoktól!
    Mellesleg foglalkoztam a témával is, leírtam hogy teljesen felesleges ez a hw egy telefonba, még az SGS2 sincs kihasználva. Továbbra is tartom, hogy semmi értelme, de persze vinni fogják mint a cukrot, mert lehet vele villogni hogy 4 mag vazze, persze a fele azt se tudja mire jó!
    Szóval ez rossz irány, nagyon rossz!
  • Pretorian
    #35
    Hagyjátok már, tipikus szemellenzős fanboy aki még a napot is tagadná. Az Apple-nél pl. csupa ilyenek dolgoznak, ezért olyan erős a gecimarketingjük, a sok porhintés miatt.
  • Namelesske
    #34
    A Symbian egy nagyon jó rendszer, de nincsen jövője. Nincs értelme már rá építeni. Aki a Symbian-t szerette a Windows Phone-t is fogja. Hasonló kaliber, csak a Windows Phone JOBB. Az Android meg... jó jó, csak van akinek nem jön be a felfogása köztük nekem sem, mégis androidos telefonom van. Bármit rá lehet haxolni amiatt jó, de ha kinövi az ember akkor már rájön mekkora szar is a romfőzés, meg az elvesztett garancia.
  • VRSDM
    #33
    aki tanult itt processzort programozni az okoskodhat. a többiek mind bénák és tudatlanok. ne osszátok az észt mert elfogy hamar. az a kicsi is.
  • Venom T
    #32
    Látom sikerült leszűrni a lényeget...

    Az az unalmas, hogy a témának kb. semmi köze az N8-hoz, és a kutya nem foglalkozott volna a Symbiannal, ha te nem jössz ide piar managert játszani!

    Az meg, hogy valaki N8 tulaj létére nem tartja korszerűnek a telefonját, szintén szuverén joga!

    Fel kéne fogni, hogy lehet a te igényeidhez nem passzol az Android, de másnak meg nagyon is. Sajnos az a nagy büdös helyzet, hogy rajtad kívül még van pár millió user, aki szarik a HDMI portra, ami mellesleg nem egy androidos telefonon található, (Motorola XT720 pl.)szarik az fm transz.-ra, meg a 12 megapixelles carl zeiss optikára.

    Helyette jó neki az a "silány" minőségű kép amit egy átlagos androidos 5-8-12 mp-es telefon tud lőni, mert ha komolyabban akar fotózni annál, mintsem, hogy pár képet lőjön a névjegyzékbe, azért, hogy tudja vizualizálni, mégis ki hívja, akkor visz magával egy kompaktot mondjuk. Ha meg még komolyabban fotó orientált az illető , akkor komolyabb tükörreflexes gépekkel nyomul és szarik az N8-ra.

    Attól még tény marad, hogy a Symbian mint operációs rendszer kiöregedett a "nagyok" mellől. Nem mondom, hogy nem lehetne egy jó rendszert tákolni belőle, de már késő bánat, mert mindenki kisorakozott mögüle és idővel halott platform lesz. Pont.

    Szóval neked szabad védeni az imádott nokiádat, csak kb a témának semmi köze ehhez, és épp szarrá offolod a topikot!

    De tudod mit? Írd le inkább újra, hogy te milyen barom elégedett N9 tulaj vagy, mert hátha nem fogtuk még fel.

    Majd én átmegyek valamelyik topikba nyomni a DHD-met, mert baromi elégedett vagyok vele.
    Mondjuk ha fizetnek neked érte akkor még megérteném, na de ingyen hülyét csinálni magadból...

    Te tudod!

    Na pacsi!
  • donceleger
    #31
    Már megbocsáss, de az áldozat itt most a Nokia és nem pedig az android userek. Senkire sem erőltetem a véleményem, de azért engedd meg légy szíves, hogy megvédjem a Nokiát és a Symbiant, vagy legalább szólj rá azokra is, akik megállás nélkül fikázzák, holott fingjuk sincs róla, mire is képes a teló! Mert ők beálltak a tömeg mögé, és skandálják vakon hogy szar!
    Ettől hányingerem van! És nekem meg már ezt unalmas olvasnom!
    Mellesleg az androiddal naponta találkozom, asszonynak az van, de nem bírok megbarátkozni vele. Kezelhetetlen a számomra, a Symbian meg sokkal egyszerűbb és értelemszerűbb! Az IOS-ról meg ne is beszéljünk, egy végtelenül korlátolt rendszer!
    Amúgy pont te akarsz csitítani, aki rám akarja erőltetni a véleményét. Mert még véletlenül se azt írod, hogy hát igen, az N8 tényleg képes ezekre és jó teló, csak hát a tömeg stb..., hanem jössz itt azzal hogy nem nagy durranás.
    Mégis, mi az ami népszerűvé tesz manapság egy mobilplatformot? A fingós, böfögős appok? Mert akkor tényleg az android meg az ios a király! Viszont nekem ez nem elég, én kinőttem már abból, hogy nézd már, elfújom a lángot a telefonomon, húdekurvajó!!!
    A többi program megtalálható Symbianon is!
    És még egyszer leírom, inkább kérem, hogy ha kb ezren fikázzák a Nokiát és a Symbiant, akkor legalább egyvalaki, pl. én a védelmére keljen, azt engedd már meg légy oly kedves! Akinek meg nem bírja a szeme, ne olvassa, van más fórum is.
  • Daffit
    #30
    A Nokia emberének részben igaza van. A jelenlegi mobilokba tényleg felesleges a több processzor, mivel egyelőre nagyon kevés program használja. Az Nvidia tanulmánya ott sántít, hogy hiába van két (vagy több) CPU ha a programok és az Oprendszer (!) nem tudja kihasználni, ergo egy procit maximumon futtat így is, 1-2 nap üzemidő ami reális, ami szánalmas (Azt is tegyük hozzá, hogy az Nvidia tanulmány erősen reklám anyag, termék eladását célozta meg némi "tudományosnak" vélt keretben).
    Ellenben a Nokia és az elavultnak hitt Symbian (rengeteg program van a Nokia áruházban!) tovább bírja és multimédiában tényleg nagyon ott van. Nincs olyan program, ami ne található meg Symbianra.
    Jelenleg a 4 processzor és a hatalmas kijelző csak parasztvakításnak jó és hogy lehessen dicsekedni vele. 10 év múlva biztos lesz haszna, ma nincs.

    Mindenki olyan telefont vegyen amilyen az igénye.

    Ha pedig a piaci részesedést nézzük, akkor azt nem a termék értéke (előállítási érték), hanem a hozzáadott értékek befolyásolják. Ajánlom Steve Jobs-ról szóló könyveket, amiben a marketing stratégiájáról szól. (Vagy egy másik példa a Red Bull, a recept legálisan hozzáférhető, ugyanis szintén a marketing adja el.) Ergo, az embereket meg lehet vezetni, hogy vegyék a terméket és még tudományosan is alátámasztják. Miért lenne pl. az Nvidiának ellenkező a célja, amikor mostanában jelennek meg az ő procijaival szerelt készülékek...
  • Venom T
    #29
    Légyszi ne nyomjad már itt magad azzal az N8-al mert kurva unalmas már a szövegelésed olvasni, hogy szerinted ez az egy telefon mobilok alpha-ja meg az omega-ja!

    Én sem vagyok a "többmagos" telefonok híve, de az N8 mint olyan egyáltalán nem nagy durranás. Nem azért mert ne megy jó telefon. Sok ember számára ideális is
    de azok a dolgok amik népszerűvé tesznek egy mobilplatformot, hiányoznak belőle.
    A symbian elavult, vagy csak basznak foglalkozni vele, (ezen lehet vitatkozni, de tény, hogy megpróbálták láncfelvarni) jóval körülményesebb a kezelése mint egy Droidnak, iOs-nek. A symbian nem elég eyecandy és a népnek ez kell. Minden másban igazad is lehetne, de te meg azt fogd már fel, hogy a "szarok" amiket te annak tartasz, tökéletesen elég egy átlag user számára. Na ezt mutatja jelenleg a Nokia piaci helyzete is.

    Megkéne tanulnod kicsit disztingválni és nem ráerőszakolni másra a véleményed!
    Jó teló a N8, de nem váltja meg a világot, mint ahogy egy műszaki "csoda" sem.
  • donceleger
    #28
    Egyáltalán nem bántottál meg, inkább saját magadat égetted le! Szegény idióta! Szinte már sajnállak!
    A fejlesztéseknek nem állok ellen, hiszen akkor a Nokiámban lévő feature-öket sem kaptam volna meg soha a büdös életbe! Ezen gondolkoztál mielőtt fostad a száddal a hozzá nem értésedet? A felesleges dolgokra viszont nincs szükség! Mint pl a 2 mag, vagy a 4 mag! Az meg külön érdekes, hogy úgy véded ezt a fejlődést, mintha nap mint nap kihasználnád a benne rejlő lehetőségeket. A Samsung Galaxy S2 már egy éve 2 magos, de az op. rendszer ami támogatná még nem érkezett meg hozzá frissítés gyanánt! Vagy csak mostanság a napokban, mintha hallottam volna erről valamit! Gondolom nagy hiány volt az SGS2 tulajok körében, addig nem is tudták használni a telefonjaikat, mert a 2 magból csupán csak egyet használt!!!
    Még szerencse, hogy nem akarnak Nokiákba android rendszert varázsolni, az maga lenne a szégyen!
    Nyugodtan állj be a sorba a Symbian gyűlölők táborába, sokan vannak már sorszámot osztogatnak! Szóval nem haraxom rád, idiótáknak elnézem a szitkozódást és veled sem teszek kivételt. Te meg vedd csak a 4 magos csodát, sőt 1 év múlva meg kukázd mert akkor megjelenik majd egy 8 magos csoda, így ez a mostani 4 magos már elavult, szar, ótvar, akadozó, semmire sem használható rendszer lesz! Ékes példája vagy a számmisztikumosoknak, kiknek semmi sem számít, csak minél nagyobb szám legyen rá írva!
    Gondolom az a fajta vagy, akinek leesik az álla ha a tescoban meglátja egy minihifre írva, hogy 2000W P.M.P.O. Aztaaaa, 2000W-os ez beszarás!!!!!! Meg kell venni mi???? Idióta! Na húzzál vissza tanulni még, mert ökör maradsz!
  • Ecology #27
    Alulról a harmadik sorban a nem szó kimaradt a felesleges szó elől! :-)
  • Ecology #26
    Elképesztő egy ember vagy! Ha az emberi faj a te példádat követte volna a történelem során akkor még mindig a kőkorszaknál tartanánk mert gyakorlatilag minden fejlesztésre rá lehetne mondani, hogy felesleges. Annó a repülést is egy lehetetlen hülyeségnek tartották és nézd meg hová jutottunk azóta. De te biztos azóta is csak gyalog jársz, gondolom a Nokiádért is kigyalogoltál a Finnekhez mert a repülő vagy vonat vagy kamion mind felesleges dolgok amikor gyalog is el lehet jutni a-ból b-be. Minek úgy sietni, igaz. Nem kell a 2 meg a 4 mag. Egy mag is viszi a dolgokat. Sajnos elképesztően el vagy tájolódva. Ha egy N8-ra androidot raknánk, összeszarná magát. Elképesztően akadozna. Egy Symbian hardver igénye messze az Androidé alatt van a rengeteg feature miatt. Feleslegesen hasonlítasz egy Synbiant egy Androidhoz. Egy Windows 3,1-et se lehet hasonlítani egy Win7-hez. Ostoba és buta vagy ha nem látod be, hogy fejleszteni és kutatni az új dolgok után felesleges. Bár vannak dolgok amik feleslegesnek tűnhetnek még most de a történelem 1000 és 1x bizonyította, hogy a kutatás, fejlesztés emelheti az emberi fajt egy magasabb szintre. Nem akartalak megbántani a hozzászólásommal de ne legyél ostoba!
  • FtranX
    #25
    A gyakorlatban azert tunhet maskent, mert a gyartok a vekonysag oltaran hajlamosak felaldozni az akksi meretet. Az uzemido amugy soktenyezos dolog. Az biztos, hogy onmagaban a tobb mag inkabb javit rajta.
  • donceleger
    #24
    Te meg ezzel nyugtatod magad, mert neked nem lehet ilyen telefonod? Vagy csak szimplán irigykedsz! Szólj anyádnak, hátha vesz neked egyet, bár nem játék telefon, de az esetedben kivételt tehetünk!

    fergusonpapa
    Látom szúrja a szemed, ha valami jobb mint ami a tiéd! Felőlem szarozhatod a Symbiant meg az N8-at is, ettől még tudja amit tud, és bármikor kenterbe veri a divat droid és társait a több maggal együtt! Látom tájékozott vagy a programokat illetően is, biztosan naprakész a tudásod! Per pillanat kb 30 progi van a telómon, amiből egy naptár, de biztos neked van igazad mr mobil nagyúr!
    Láttam én már szifont is, meg többmagos csodát is úgy szaggatni, mint öreganyám a tésztát, de mit is beszélek, nem akarom hogy rémálmaid legyenek! Felőlem élhetsz egy olyan világban, ahol szerinted a Symbian egy szar, csakhogy ez a valóságban nem így van!
    És adtam esélyt más telefonoknak is! Legutóbbi Nokiám egy 7610-es voltm azóta volt LG, Samsung, Motorola stb... Próbáltam szifont is de semmi. Majd visszatértem a Nokiához és a Symbianhoz, és jól tettem!
    Amúgy meg igen, megnyugtató hogy jól döntöttem és nem esete bele én is a marketing csapdába. Olcsó is volt, és sokkal többet tud, mint a konkurencia!
    Ti meg vegyétek ezt a méregdrága szarokat és növeljétek az e-péniszt! Biztosan szükségetek van rá, ti dolgotok, nekem inkább az ésszerűség, használhatóság, és a támogatottság a lényeg!

    Kovász
    Igen a Jack sem egy rossz megoldás, de hát zsinóros, vagyis kompromisszumokkal jár! Csak egy példa. Haverral darts-ozunk a garázsban, közben autóban szól a zene fm transmitterről, miközben a telefon ott van nálam. Így ha csörög fel tudom venni. És tudja, mert 6 méterről simán veszi sztereóban! Mellesleg a zsinór plusz beruházás.
    Azért a HDMI kábel az mégis csak jobb a kép átvitelére! Nem mellesleg adja a telefonhoz a Nokia, ez máshol nem így van, ami szomorú, mert szintén plusz beruházás, ráadásul 8-10 eFt körül van. És ahogy írod te is, DLNA nincs minden tévében, viszont HDMI igen!

    FtranX
    Mindenki az üzemidőre panaszkodik! Tanulmány ide vagy oda, a gyakorlatban ez máshogy működik. Minél nagyobb a hw, annál hamarább merül. Egy tesztben írták a fórumba, hogy a teló aksi szintje 95% volt, a csávó csak magyarázott a teló mellett és annyira ért hozzá, hogy ne zárjon le a készülék, ezt kb 10 perig csinálta és semmit sem nyitott meg közben, az aksi 10 perc elteltével már csak 85%-os volt! 2 magos új Sony! Vicces nem?
  • Vadnokedli
    #23
    Én se értem ezeket az N8 Fanboyokat. Rohadt gagyi vétel, már a megjelenésekor elavult volt. FACT!!!
  • fergusonpapa
    #22
    Már megint az N8 ,komolyan szakadok, az elavult szagatos symbian és az a rengeteg átportolt program rá :D hány használható alkalmazás van rá? max 10 abból 5 naptár :DD

    Lassan egy éve minden cikknél leírod hogy az N8 király,majd visszajövök 10év után is itt leszel,már lehet szétesik a kezedbe és egy kimenete se lesz már komptatbilis de neked akkor is ez az etalon ,olyan mintha magadat nyugtatnád hogy jó vételt csináltál.
  • Kovász
    #21
    Ez az FM transzmitter legfeljebb akkor jó, ha kazettás fejegységed van... ha ennél egy fokkal jobb hifid van a kocsiba, akkor ahhoz Bluetoothon vagy jack kábellel is tudod csatlakoztatni a telót, és akkor ugyan ott vagy. És ezt az utóbbi két megoldást gyk. mindegyik teló tudja... HDMI csati meg ugyan nincs minden telón, viszont van helyette DLNA, amivel wifi-n lehet tolni a kontentot a tévére (igaz, ezt csak az új "okostévék" tudjak még csak)
  • FtranX
    #20
    Itt van az Nvidia tanulmanya
  • FtranX
    #19
    En elarulom: a tobb mag energiamegtakaritas szempontjabol elonyos. Tobb processzt sokkal gazdasagosabb tobb magon futtatni. Egyreszt nem kell annyiszor taskot valtani, masreszt az egyes magokat joval alacsonyabb orajelre/feszultsegre lehet skalazni. Egy 1 Ghz-es proci tobbet eszik, mint ket 500 Mhz-es.