SG.hu·

Samsung Galaxy S III kép és részletek

Szépen szivárognak a Samsung sorozatának legújabb tagjáról szóló hírek, ezúttal két renderkép is felbukkant, amelyeket a korábban megszellőztetett részletek egészítenek ki. A Nokia szerint feleslegesek a többmagos chipek.

Az elmúlt hetekben megjelent, valamint a most napvilágot látott morzsákból már lassan mi is fel tudjuk építeni az okostelefont, amely minden bizonnyal sikeres rajtot vesz majd, hiszen a család eddigi két tagja is rendkívül népszerűnek bizonyult. A Galaxy S III azonban még mindig némi köd homályába burkolózik, hiszen a gyártó továbbra is hallgat.


Mindössze annyit árultak el még februárban, hogy nem az MWC, hanem a Samsung egy saját külön rendezvényén rántják majd le a leplet a készülékről, vagyis a rajongóknak még várniuk kell picit. A hardveres információk azonban idejekorán felbukkantak, ezekből pedig azt tudhattuk meg (továbbra is szigorúan nemhivatalos alapon), hogy a telefon listáján Android 4.0, 4,8 hüvelykes Super AMOLED Plus kijelző, 1,5-1,8 GHz-es négymagos Exynos 4412 processzor, valamint 12 megapixeles hátoldali és elülső HD-kamera, illetve 7 mm-es vastagság található. Orosz források szerint a tervezési fázison már túl vannak a cégnél, a Galaxy S III a sorozatgyártás felé halad, a forgalmazók pedig rekord számban rendelték elő a megoldást.


A napokban egy render látott napvilágot, amely állítólag a végleges dizájnt mutatja be nekünk, bár erről megoszlanak a vélemények, előfordulhat, hogy a kép inkább a Galaxy S II Plus változatot ábrázolja. Felbukkant továbbá egy korai reklám is, az ezen látható készülék pedig hasonlít a korábban kiszivárogtatott példányokra, ami jelzésértékű. A Picasa portálon eközben egy olyan felvétel jelent meg, amelyet a GT-I9300 típusú telefonnal készítettek, ez nagy valószínűséggel ugyanezen változatot takarja, bár a kép a maga felbontásával inkább 8,1 megapixeles kamerára utal.

A Nokiát az utóbbi időben több kritika érte, amiért hanyagolják az ikermagos és négymagos chipek felhasználását, erre most a cég első embere válaszolt. Stephen Elop elmondta, hogy szerintük a többmagos változatok mai állapotukban elsősorban az akkumulátor gyors lemerítésére alkalmasak, egyéb hasznuk nemigen van, ezért sem erőltetik ezen példányok alkalmazását. Mindenki döntse el magában, hogy ez valóban így van-e.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© WiLDoR2012. 03. 31.. 20:35||#58
A probléma az, hogy te nem látod a lényeget.
Amit Sola irt, az úgy fog történni, akár tetszik, akár nem. Ezé lesz a jövõ, azé, hogy a telefonod lesz majd a személyi számítógéped, a hordozható játékplatformod és irodád.
Most ugyanezt a notebook-ok teszik, de amilyen ütemben az okostelók fejlõdnek, idõvel ki fogják ütni a notikat. Pláne, ha eljön végre majd az az idõ, hogy polgári felhasználásra is elérhetõek lesznek a szemüvegbe épített kijelzõk (katonai felhasználásra már vannak), amik szinkronizálhatóak lesznek a telóval majd.

Csak úgy megsúgom, hogy én 2 éve váltottam desktop pc-rõl noti-ra, jelenleg úgy használom, hogy céghez beviszem, ott dolgozok vele, ha pedig hazaértem, rádugom a 110 cm-es LED tv-met (1930x1050 felbontással), az erõsítõt, a laptophûtõt és a wireless keybet+egeret és ágyból fekve játszom, netezek vagy filmet nézek rajta.
Másnap reggel pedig kihúzom a 4-5 kábelt, bevágom a notebookot a táskámba és irány a munka.

Ez kényelmes és baromi praktikus, MOBIL megoldás. Persze nem ér fel egy atomerõmû desktop PC-vel, de azt meg vegyen az, aki játékaddikt és a legújabb gamekkal akarja tolni.
Nekem a mobilitás és a sokoldalú felhasználhatóság fontosabb.

Viszont várom már azt, hogy ugyanezt itt fenn, meg tudjam csinálni a telefonommal is, mert még kényelmesebb és praktikusabb lesz. Szóval amit Sola írt, az lesz a jövõ, akár szimpi, akár nem.

Telóm Symbian-os, 6 éve vettem, Nokia 6131.
Eljárt felette az idõ, akárcsak a Symbian felett, hamarosan lecserélem a telefonom.
S olyat fogok venni, ami nekem a fentieket meg tudja majd valósítani a jövõben. Lehet ez még nem az SGSIII lesz, ami tökéletesen meg fogja valósítani, de az is biztos, hogy nem egy Symbian alapú oprendszerrel felszerelt teló lesz a nyerõ választás.
Szóval akárhogy is véded, az érveid nem rúghatnak már labdába semmilyen téren.
Ez van, fogadd el, lépj tovább.
Vagy a Symbian-ról vagy errõl a fórumról...mert csak feleslegesen téped a szádat, meggyõzni úgysem fogsz senkit, csak jót mosolyognak rajtad az emberek.
De te rajtad áll, mit csinálsz.

Az biztos, hogy én abba az irányba fogok elmozdulni a következõ telóm vásárlásánál, amit Sola is felvázolt.
© Csaba422012. 03. 31.. 19:48||#57
Ha a sebesség fontos neked, akkor iOS vagy WP7. Ha a sokoldalúság, akkor Android. Egyszerû a képlet.
© locsocs2012. 03. 26.. 10:17||#56
Köszönjük Emese
© TheCunami2012. 03. 25.. 22:15||#55
Nekem k550i telefonom van és sokkal jobb mint a qwertz billentyûzetes szarok me t9 szótárral szélsebesen tudok írni mert kenem vágom a magyar helyesírás szabályait és nem hülyülök el tõle mint a többi Androidos nyominger akik a azt hiszik hogy a 4 magos procitól okosabbak lesznek és igenis van rajta facebook meg gmail 2d kód olvasó opera mini honfoglaló és FÖRSZT PERSON SÚTER játék és Trollok forEVER
© farrvince2012. 03. 25.. 13:54||#54
4 mag?😮
Ezeknek is elment az esze!
A telefon olyan lessz mind egy gyár, kb annyi áramot fog fogyasztani és az aksi pedig pár ora alatt 0-n lssz!
Ezen kivül aki kicsit is ért hozzá, tudja, hogy az Android 4,0-s programozásában is, az engedélyezett mag szám a 2!
Szoval hiába tömködnek bele 4 magot, mert a telefon ugyis csak 2-t fog használni!
© Daffit2012. 03. 23.. 11:18||#53
Nem tudom ki vagy, de azért jobban meggondolhatnád miket írsz:
"Ezer és 1x olvastam régen ilyen hozzászólásokat akkor is amikor az Intel kijött az elsõ 2magos procijával." Csak azt felejtetted el, hogy mikor az Intel kijött gyakorlatilag alig volt program és OP rendszer ami ki tudta használni, csak a professzionális felhasználásban. Kellett vagy két év mire elértük azt, hogy átbillent a mérleg nyelve a több szálat kezelõ programok felé (nem vagyok benne biztos, hogy átbillent). Hasonló a helyzet itt is, csak azért már tanultak a gyártók és programozók, valószínûleg hamarabb fog bekövetkezni a fordulat.
"Megveszi most a legújabbat és az még évek múlva is jól teljesíthet." Ez nem logikus és legfõképp nem pénztárca kímélõ. Miért vegyek meg most drágán csúcsmodellt, mikor csak fél-egy év múlva tudom kihasználni a képességét? Ennyi idõ alatt eshet annyit az ára, hogy akár a feléért is meg lehet venni.

Azt fogadja el mindenki, hogy a csúcsgépek ebben az iparágban mindig hamarabb fognak kijönni, mint az azokat kihasználó alkalmazások.

Egy régi Nokia 3210-ben 32MHz-es proci volt, mégis lehetett vele telefonálni. Azért nem árt elgondolkozni, hogy miért kell 4x1,5-1,8GHz-es proci, ha ilyen kevés is elegendõ az alapfunkciókhoz. Ami kihasználja ezt a sebességet max a játékok, de pl. én nem játszok mobilon, illetve a Sudokuhoz biztos nem kell 😄

(Kerestem statisztikát is, hogy a mobil programok (a tableteket is ide sorolták) hány százaléka használja ki a több processzort és egy nem megbízhatót találtam: 18%; ezeknek a programoknak a többsége ráadásul nem hétköznapi felhasználásra készült. Nem biztos, hogy hiteles az adat.)

písz
+1
© donceleger2012. 03. 22.. 19:17||#52
Nem hangzik annyira rosszul amit írtál, bár egy vérbeli PC-s most háromoldalú szívrohamot kapott!
Azért ehhez komoly technika kell és hiába a 4 mag a telefonban, azért az sosem fog felérni egy régi, pl Pentium D processzorhoz sem!
Azt meg, hogy egy komolyabb grafikai igényû játékot futtass rajta, ha ezt tényleg komolyan gondolod.....
A baj az, hogy még a 2 mag ellenére is meg-megakad egy angry birds, akkor szerintem nincs mirõl beszélni, ez az illúzió olyan messze van, hogy arra nem is tudok mit mondani.
Szerintem ennél többet nem lehet kihozni egy telefonból! Most persze a Samsung próbálkozik a projektor beépítésével, ugye ott a Beam, de nem hinném, hogy nagy kereslet lenne rá.
És végül az android! Na az semmi pénzért nem kéne! Azért a PC terén még a Windows az úr, nem hinném hogy az android ezen a téren is felülkerekedne a Microsofton.
-1
© Namelesske2012. 03. 22.. 18:48||#51
Szerintem nem a teljesítménnyel van a gond. Felõlem lehet 8 magos is. Az Akkumulátor teljesítményt kéne növelni...
© sola2012. 03. 22.. 14:41||#50
@Azoknak, akik azt mondják, hogy nincs ekkora teljesítményre szükség

A mobiltelefonok egyértelmûen arrafelé haladnak, hogy sok ember számára az elsõdleges számítógéppé váljanak.

Lehet, hogy az alap mobiltelefon funkciók használatához nem kell ekkora kraft, de ha arra gondolsz, hogy az Androidos telefonok jó része nemsokára képes lesz Ubuntu for Android-or futtatni ha bedokkolod akkor azért egyáltalán nem baj ha megvan benne az delej annak futtatására.

Ezzel megnyílik a lehetõség arra, hogy egy desktop gép helyett egyszerûen csak hazaérve bedokkold a telefonod a TV elé elhelyezett multimédia dokkolóba és ledobva magad a fotelbe elkezdj videót nézni az Ubuntu TV-s felülettel az otthoni NAS-ról vagy a Youtube-ról. Nem kell hozzá "okos" TV és nem kell hozzá set-top-box. Esetlegesen ugyanezzel a lendülettel elõrántod az USB-s vagy Bluetooth-os játékvezérlõt és elkezdesz játszani valami komolyabb grafikás játékot a TV-n. Persze a játék megintcsak a telódról fut.


Vagy ha dolgozni akarsz, akkor csak belenyomd a telefont a munka-asztalodon elhelyezett dokkolóba, amihez monitor+billentyûzet+egér kapcsolódik. Ekkor megnyílik egy full-desktop felület (LibreOffice, Thunderbird, Firefox és társai) és nekiállhatsz normálisan dolgozni az egérrel és a billentyûzettel úgy hogy közben a szép nagy monitoron bámulod a meló eredményét.

Dokkolt állapotban a hívásokat szépen felveszed a bluetooth headset-el.

Az Ubuntu for Android ad neked egy full desktopot (munkára) vagy egy multimédia lejátszó környezetet (ha a TV-vel akarod használni).

Ilyesmi megoldások késõbb valószínûleg lesznek az iOS-re és a Windows Phone-ra is.
© donceleger2012. 03. 21.. 20:52||#49
Nap mint nap látom a Belle kezdõképernyõjét. Nálam egy cseppet sem szaggat. Lehet optimalizáltabb a WP, de az androidnál viszont jobb. A kamera valóban csak jön, kb 2013-ra ha sikerül megoldani, és ez még egyáltalán nem biztos. Az üzemidõ az miért no comment? Persze le lehet ezt is meríteni egy nap alatt, de ahhoz aktív használat kell, amúgy meg elmegy 3-4 napot is. Ezek meg ha nem csinálsz velük semmit sem, másfél nap után már tápért könyörög!