Cameron felkutatja a mélység titkát
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
#47
james cameron elsüllyed
#46
igen a hamburger is isteni csoda valóságos gasztronómiai mestermû, ahhoz képest elég sokan zabálják
#45
Istenem ments meg... Biztos a számtalan Oscar díjat és egyéb elismerést azért kapták a filmjei, illetve azért döntöttek bevételi/nézettségi rekordot mert annyira középszerû figura. Lehet nem szeretni a filmjeit, de elvitatni a munkásságát és átlagosnak titulálni mérhetetlen ostobaságra vall!
#44
> Vagy nehezebbek a víznél és így a fajsúlyuk révén. (Ezek egy bizonyos mélység után már nem képesek felemelkedni)
Ez csak a "normál" tengeralattjárókra igaz. A korábbi rekordtartó hajó is víznél nehezebb volt. Az alján volt egy vasreszelékkel teli ballaszt, ezt eresztették el és ezután jött föl a felszínre. Tehát, megfelelõ felépítés esetén lehetséges a fajsúly "változtatása", hasonlóan mint amikor a hõlégballonból kiszórják a homokot.
A másik érdekes dolog, hogy ha jól tudom akkor az a tengeralattjáró más szempontból is hasonlított egy ballonra. Egy nagy tartály alkotta a nagy részét, amit - emlékeim szerint - valamiféle szerves folyadékal (olajjal???) töltöttek föl. Ez rendkívül ellenáll a nyomásnak (mert hasonlóan a vízhez, alig lehet összenyomni), és a tartály tömegével együtt a vízhez közeli, de annál valamivel kisebb össz-sûrûségû szerkezetet alkot. Jól ki volt találva.

#43
De ha õ nem mehet le, valószínû nem adna rá pénzt. A szerencsétlen mélytengerkutatóknak, meg ki tudja mikor gyûlne össze egy ilyen eszközre való. Legalább valami értelmes dologra költi pénzét, nem arra, hogy a kutyájának szülinapi zsúrt rendezzen, mert ugye erre is lehet példát látni :S
#42
Még egy kiegészítés: nagyon régi tengeralattjárókban próbálták a vizet levegõvel kiszorítani, nem is sikerült mindig. A ballasztokból a vizet kiszivattyúzzák, és persze, hogy ne keletkezzen vákuum, levegõvel töltik ki az ûrt.
http://vakond.hu/
#41
A búvárhajók kétféleképpen tudnak merülni.
Vagy nehezebbek a víznél és így a fajsúlyuk révén. (Ezek egy bizonyos mélység után már nem képesek felemelkedni)
Vagy egy erõforrással (motorral) küzdik le a felhajtóerõt. (Ezek, ha megszûnik a tolóerõ, feljönnek a víz felszínére)
Ez a szerkezet talán mindkét eljárást ötvözheti, azért próbál minél kisebb felülettel haladni lefelé. A motorjai, vagy hajtómûve pedig tolják hátulról. A súlypontja az orrában lehet.
Több lehetõség van rá, hogyan jöhet vissza.

#40
Ha jól emlékszem, petróleumot használtak, és nem benzint, de az általad leírt módon.
http://vakond.hu/
#39
Ha találnak majd valami érdekeset odalent, azt nem biztos, hogy meg is fogják osztani velünk.<#kuss>#kuss>
#38
inkább merüljön, mindenki jobban jár.......
#37
Ja es a titanic, az nagyon gaz volt, meg most is az. <#falbav>#falbav><#csodalk>#csodalk><#mf1>#mf1><#violent>#violent><#gun>#gun><#boxer>#boxer>
#36
morden :"
Nem értem, minek kell embert küldeni, ha úgy sem fog semmit látni inkább +2 jófajta kamera és máris több értelme van mint kukucskálni."
Ez ilyen erzelmi dolog, hogy elmondhassak, hogy valaki jart ott es megtapasztalta. Persze valojaban semmit sem tapasztal, mert mozdulatlanul fog allni egy konzervdobozban, amibol szinte egyaltalan nem fog kilatni, es orul ha megussza elve. <#conf>#conf><#shakehead>#shakehead><#nyes>#nyes>
Egyertelmu, hogy hatekonyabb lenne, egy fele ekkora robot, ami a rendelkezesre allo energiabol sokkal tobbet tudna ki hozni. Jobb es tobb felvetelt tudna kesziteni.

#35
Nem lenne egy rossz ötlet bevezetni az offtopic törlést, elég szánalmas hogy minden cikk után az idióták háborúja megy. Fõleg hogy a legtöbbnek fogalmam sincs arról amirõl okoskodik.
#34
Bocs Tetsuo,ezt finizliknek szántam!
#33
Nem tudom, ki bírnátok, hogy nem fikáztok valakit? Ha annyira nincs sehol Cameron teljesítményben, akkor ajde, csináljad utána barátom!
#32
Szánalmas! Az eddigi 31 hozzászólásból jó ha 5 szólt a valós hírrõl a többi vagy szapulta Cameront mint rendezõt vagy dicsõítette.Tiszta szerencse vagy csak a véletlennek tudható,hogy nem kezdtek el a hozzászólók politizálni.
#31
Ami a batiszkáf mûködési elvét illeti, az inkább a léghajókéhoz hasonlít, nem pedig a hagyományos tengeralattjárókéhoz.
A felsõ úszótestben benzin volt, ami a tengervízben épp elég felhajtóerõt adott az emelkedéshez. A függõleges mozgást a vasballaszt ledobása illetve a benzin kiengedése szabályozta. Sûrített levegõt nem használtak, a több mint ezer atmoszférás nyomás megoldhatatlan technikai problémát jelentett akkor is, és mai azt jelentene.
Ami a Challanger útját illeti, készült felvétel odalent, és teljes meglepetésükre láttak halat és más élõlényeket. Az elsõ hal egy lepényhal volt, azaz egy olyan fenéklakó, amely ott élt, nem pedig leúszott magasabbról.
Hogy Cameron kapszulája hogyan mûködik? Gondolom ez is leoldható balansszal mûködik.

#30
A cikk témájához -és nem a filmipar világához- kapcsolódóan:
Cameron tengeralattjárójának mûködési elvérõl ejthettek volna pár szót. Anno a Trieste batiszkáfnak kicsiny, gömb alakú "utastere" volt, felette óriási tartállyal, amibõl fokozatosan engedték ki a levegõt, így ereszkedtek órák alatt le a fenékre. Emelkedéskor pedig súlyokat hagytak lenn és sûrített levegõt pumpáltak a tartályba. A Deepsea Challengerrõl írták, hogy "függõleges torpedó". Valóban, úgy is néz ki, de hogyan ereszkedik? Kiegyenlítõ tartályt nem látok rajta. Csupán a súlyánál fogva függõlegesen "zuhanna"? És hogyan, mitõl jönne vissza?

#29
Jobb lett volna ezt a hírt a film kategóriába tenni, mert úgy látszik, maga az a dolog, hogy mélytengeri kutatást végez, ami eléggé kuriózum.... na az senkit se érdekel :)
#28
Nem értem mi értelme ennek?
Nekem, amelyik filmje tetszett azt szerettem amelyik nem azt nem ennyi.
A rendezõt meg ettõl függetlenül nem akarom szeretni vagy utálni, hanem az alkotásait élvezni akarom ha tudom.<#rolleyes>#rolleyes>

#27
Megint ez a "sehol sincs". Meg "esetleg értékelhetõ". :)
Ja, az Aliens is tök szar film, meg a Terminator 1-2 is akciómûfajban egy nagy lóf*.
Most az a baj, hogy nem rendezett Keresztapát, vagy egyébként se vennétek észre, hogy a filmtörténelemben az alkotásai megkerülhetetlenek? Lehet szeretni vagy nem szeretni a manust, de nem kicsit ért ahhoz, amit csinál. Elfér a polcon a Tarkovszkij mellet, nem? Mondjuk egyszerûbb felvenni a szemellenzõt, aztán simán leszarozni.

486SX 100MHz, kislemez meghajtó, 2 MBRAM, 160MB HDD
Most akkor azt lehet csak a legnagyobbak között emlegetni, aki vezeti az imdb top250-et? Ilyen alapon akkor Darabontnak két filmje van a 250-ben, Cameronnak meg négy.
#25
nevételben õ a király teljesítményben sehol sincs.
Mi is a minden idõk legjobb filmje 250 körül? A remény rabjai Frank Darabonttól.. Nem véletlenül.

#24
Az egyik legnagyobb rendezo, az ugyanugy szubjektiv kategoria, mint finizlik velemenye.
Az egyik legsikeresebb vagy ilyesmi... az talalobb ill. pontosabb lett volna. Az anyagi sikert ill. a dijak szamat azt objektiven lehet osszehasonlitani;
Filmesztetikai szempontok alapjan az "alkotasai" mar mas szintet jeleznek, persze ez az, ami vitathato.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
#23
Nem értem, minek kell embert küldeni, ha úgy sem fog semmit látni inkább +2 jófajta kamera és máris több értelme van mint kukucskálni.
A szubjektív toplistádon nincs ott. Mérhetõ dolgokban ott van.
#21
Top 10 ben nincs benne. Így már azt jelenti hogy nincs a legnagyobbak közt, de mint tudjuk bõvíthetjük addig amíg benne lesz de az szintiszta hazugság lenne
#20
Ha eléri az árok mélyét akkor mélyebbre már nem is tud süllyedni...<#nevetes1>#nevetes1>
Azért ez nem kis teljesítmény. Remélem sikeres lesz az expedíció.

#19
Cameronban az a jó, hogy õ félig tudós-szellem. A mélytengeri kutatásai és elméletei más energián élõ lényekrõl az, ami a legjobban érdekli, de emellett nem sok más rendezõt foglalkoztat a mozi technológiájának feljesztése. (CGI, 3D kamera, fanatikus makettek)
Annó Hitchcock volt a nagy úttörõ a kamera-bravúrjaival. Peter Jackson a méretek illúzióját fejlesztette mai szinten tökélyre, valamint szintén nagy makett-fan. Van jópár fanatikus rendezõ, de egyik sem annyira elszállt, mint Cameron.
Rendezésének minõségétõl függetlenül is elismerést érdemelne ezekért, hisz nagyban megváltoztatta magát a filmezést.

Még mindig nem cáfolja azt, hogy Cameronnak a legnagyobbak közt a helye.
#17
Számomra?
Itt az ideje IMDB-t nézned. Vagy bármilyen filmekkel foglalkozó VALÓDI portált.

Számodra lehet, hogy õ sokkal jobb, de ez nem kérdõjelezi meg Cameron helyét a legnagyobbak közt.
#15
"Júúj, megint trollkodtam! Csak a tömegvélemény a vélemény. Mindenki más troll."
Azért vagy troll, mert amit te csinálsz az nem egy szubjektív véleménynyilvánítás, kritika, hanem fikázás (illetve az elsõ kommented még annak sem minõsíthetõ).
Akinek meg tetszik, az meg "disznajcsordaszellemnek engedelmeskedik". No komment...

#14
Tehat, ha neked valami nem tetszik, akkor az szar es aki mas velemenyen van az egy csordahoz tartozik? Csak szolok, hogy a nepszeru dolgok fikazasatol nem leszel egyeniseg.
#13
Frank Darabont-tól tudod milyen messze van Cameron?
#12
Mondjuk ha James Cameron akkor szerintem inkább aliens,terminator 1-2-t érdemes megemlíteni.Ezeket szinte 1-2 évente újranézem,megunhatatlanok!Nekem pl az Avatar már nem igazán jött be...
Az egy dolog, hogy nem tetszenek a filmjei, ettõl még azt nem lehet megkérdõjelezni, hogy az egyik legnagyobb rendezõ. Szimplán az a két tény, hogy a Oscar-díjas, és az összbevételi lista elsõ két helyén az õ filmjei vannak, a legnagyobbak közé emeli.
#10
"Az Alien film teljesen tévútra vivését pedig sose bocsátom meg neki."
Szegény James, biztos szenvedve hal majd meg.

Gaming is believing.
Ja, és hogy mi a bajom a rendezésével? Pl. az hogy nem engedi a színészeit dolgozni, mindegyik 1:1-ben Cameron parancsait teljesíti. Emiatt a karakterei totálisan sablonosak, unalmasak, 1-2 kivételtõl eltekintve. Mintha 1 ember játszana minden karaktert: James Cameron, a rossz színész.
Amit meg ezen kívül csinál, az sima iparosmunka, annak is közepes.
Júúj, megint trollkodtam! Csak a tömegvélemény a vélemény. Mindenki más troll.
Csináltam is errõl egy kis animációt: http://www.youtube.com/watch?v=moaxF7NxzKg
:)
Az Alien film teljesen tévútra vivését pedig sose bocsátom meg neki.

számomra a terminator 1 esetleg értékelhetõ rendezés
persze ez nem számít, hiszen a filmjei sok pénzt hoztak, a legtöbb embernek tetszenek, akinek nem, azt TROLLnak kell nevezni, eztet parancsolja a disznajcsordaszellem
a disznajcsordaszellemnek való 100%-os engedelmesség az megy látom

#7
Amúgy konkrétan mi bajotok James Cameron rendezésével? Avatar, Titanic, Terminator, szerintem mindegyikben nagyot alkotott, mint rendezõ. A cikkíró is úgy írta, hogy "minden idõk EGYIK legnagyobb filmrendezõje".
Divatfikázás meg trollkodás az megy látom (finizlik, gombabácsi)...

#6
Richárd kedves, "tengergeológiai", "mikróbagenetikai"; ezek egybeírandóak! Annyira zavaró (és helytelen) különírva látni ezeket.. :)
#5
Moderátort pls...
#4
"Március 7-én minden idõk egyik legnagyobb filmrendezõje, James Cameron"
:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:DD::D:D:DD:D:D:D:D:D:DD::D:D:D:D:D:D:D

#3
A cikk írója helyében azért én megemlítettem volna Jacques Piccard nevét.
A pontos adatok: 1960 január 23, Jacques Piccard és Don Walsh, a hajó neve Trieste. Mélység: 11 034 méter.
Valahol van egy könyvem errõl, úgy emlékszem fényképeztek halakat és tengeri csillagot is abban a mélységben.

#2
Szerintem a magasságára gondolt.
http://muszaly.hu A szingularitás fel fog robbanni. Akármit is jelent.

Hahaha.
Hahaha.