24
  • [NST]Cifu
    #24
    Abba sokkal nehezebb belerondítani olyan szinten, mint a felülről ráerőszakolt Constellation programnál láthattuk. A COTS és a CCDeV egy teljesen más világ ebből a szempontból.
  • teddybear
    #23
    Abba is beletudnak rondítani. Egyszerűen nem adnak elég pénzt ahhoz, hogy a leghasználhatóbb típus repülhessen...Majd a haveri cég megcsinálja!
  • [NST]Cifu
    #22
    Csak éppen a NASA annyira nem vergődik az SLS látszatáért sem. Elhúzódó döntések, ami miatt Boldent már többször is kérdőre vonták. :)

    Én is úgy látom amúgy, hogy Boldenék már inkább bíznának a civil szereplőkre az emberes űrutazást, ahova talán az állami lobbygépezet kevésbé tud belenyúlkálni...
  • [NST]Cifu
    #21
    Pontosan ezt írtam én is. Jelenleg az Enterprise van ott. De a jelenlegi állapotok szerint az Udvar-Hazy center megkapja a Discovery-t, és az Enterprise-t pedig átadja az USS Intrepid-nek.
  • kvp
    #20
    Ha olcsok akarnanak lenni, akkor hasznalhatnanak kormanyozhato es reszleges sugarforditassal szabalyozhato teljesitmenyu szilard hajtoanyagu raketakat is, a masodik folyekony uzemanyagos fokozattal pedig korrigalnak az esetleges kisebb eltereseket. De ott van az a B terv is, hogy vesznek az oroszoktol hajtomuveket vagy komplett raketakat. (ez utobbival egyebkent fu alatt az usa es az eu is probalkozik)

    Szerintem ez az egesz SLS terv egy probalkozas arra, hogy fenntartsak a munka latszatat amig valaki a maganszektorbol eloall egy kesz es olcso megoldassal. Utanna meg az a ceg nyeri a szallitasi szerzodest amelyik a legolcsobb ajanlatot teszi.
  • llax
    #19
    Politika...

    Egyszerűbb - ésszerűbb - olcsóbb lenne első fokozatnak RP1/LOX, még akkor is, ha ez sokak szemében visszalépés lenne. Akár licenszelt hajtóművekkel is, mint pl. az Atlas-V esetén (persze ehhez túl büszkék, no és ott a politika)...

    Az LH2/LOX hajtómű nagy méretben nagyon drága, főleg a turbószivattyú LH2-t szállító része miatt. Arról nem is beszélve, hogy a leendő RS-25E -nek is két független szivattyúval kell készülnie (ha nem, az azt jelentené, hogy 0-ról kellene egy új hajtóművet fejleszteni), így olcsó semmiképp sem lesz...
  • kamov
    #18
    1. Azért lesz iszonyatosan drága az SLS mert politikai okokból ezeket az embereket nem lehet kirúgni (az adott állam bevételtől esik el), így a meglévő RS-25D(SSME) hajtőművekre fenntartható egy képzett csapat.

    2. Ha ez mégsem jönne össze akkor meg képeznek embereket az RS-68-asok meg az RL-10 esek fejlesztőcsapataiból.
  • agyorgy
    #17
    Az Enterprise eredetileg az Udvar-Házy központban foglalt volna helyet, de mivel a Discovery képében oda egy valódi, világűrt megjárt űrsikló kerül, ezért a légköri tesztelésre használt gép az USS Intrepid múzeumhajóra kerül, New Yorkba.
    Az Udvar-Hazy Centerbe az Enterprise került:
    https://picasaweb.google.com/lh/photo/ZwZeJbynvte6idmR5m1VeA?feat=directlink
  • Molnibalage
    #16
    És ki lesz, aki kifejleszti? Addig szétszéled a szakember gárda és azok, akik bármi érdemi munkát végeztek az STS tervezése során mind nyugdíjasok vagy halottak lesznek...
  • [NST]Cifu
    #15
    Ezek a raketak csak egyszer felhasznalhatoak nem? Tehat a 3 ursiklo hajtomuveivel max. 3 inditast tudnak vegezni, ami annyia keves, hogy nem tudom miert eri meg egyaltalan foglalkozni vele.

    Az SLS rakéták igen, egyszer használatosak lesznek, de mivel kevés a pénz, a jelenlegi ütemterv alapján a három indítás három évet (!) jelent, lévén évente egy indítás lesz - majd. A várható ütem:

    2017: SLS-1
    2021: SLS-2 (manned, vagyis személyzettel repül)
    2022: SLS-3 (manned)
    2023: SLS-4 (manned)
    2024: SLS-5 Cargo
    2025: SLS-6 (manned)
    2026: SLS-7 -> RS-25E, vagyis az egyszer használatos SSME-k első repülése

    Ha így nézzük, akkor bizony az a 9 SSME hajtómű nem is olyan kevés, nem igaz? Hiszen az RS-25E kifejlesztése "ráér" egészen 2026-ig!

    Azert nem lenne jo, ha az ursiklok mukodeset is hasonlo modon kellene kesobb osszevadaszni.

    Kérdés, hogy pontosan mit akarunk. Az SSME-k működési elve ismert, erről rengeteg ábrát találni jelenleg is a neten. A tervrajzokat mondjuk nem találtam róla, de érdemes megjegyezni, hogy a SpaceX a Merlin rakétahajtóművek tervezésénél például NASA-s feljegyésekre, tapasztalatokra támaszkodott...

    Szóval azért ez nem ugyanaz a kategória...
  • kvp
    #14
    "Korábban arról volt szó, hogy "csak" a Block II. hajtóműveket (16db) rakják félre a későbbi hordozórakéták számára (típusjelzésük: RS-25D), de most úgy tűnik, hogy az összes SSME hajtóműre ez a sors vár,"

    Ezek a raketak csak egyszer felhasznalhatoak nem? Tehat a 3 ursiklo hajtomuveivel max. 3 inditast tudnak vegezni, ami annyia keves, hogy nem tudom miert eri meg egyaltalan foglalkozni vele.

    "Önmagában egy példány megléte nem feltétlenül jelenti azt, hogy ugyanolyan minőségben le tudod azt gyártani."

    Azert a technika megismeresehez (reverse engineering) az is eleg. En peldaul egy ideje vadaszom az eredeti new york-i irt es a chicagoi l sprague fele elso generacios vezerlorendszereinek leirasara, de csak odaig jutottam hogy masok is keresik, mivel pl. new york-ban a 617 darab 1910-ben legyartott vonatbol egyet sem oriztek meg es a gyar sem letezik mar evek ota. Ehhez kepest ha meg meglenne 1 darab valahol, akkor a muzeumot meg lehetne kerni, hogy keszitsenek par fotot, a tobbi meg mar csak egy kis mernoki munka kedese. Igy viszont marad a regi dokumentaciok mellekleteinek nezegetese, ami par kezzel rajzolt kapcsolasi rajzot jelent, szakadt kockaspapiron. (a new york-i kozponti konyvtar digitalizalt anyagaban taltaltam meg oket) Azert nem lenne jo, ha az ursiklok mukodeset is hasonlo modon kellene kesobb osszevadaszni.
  • [NST]Cifu
    #13
    Olyat tőlem nem kapsz. :P
  • EnxTheOne
    #12
    Jó cikk, várjuk a következöt. :D


    Antigravitácios hadi csillaghajot akajoook. :(
  • [NST]Cifu
    #11
    Öreg hiba, Kamov sokkal naprakészebb és alaposabb a témában, mint én valaha is leszek. ;)
  • Cef
    #10
    Na basszus, Kamov hozzászólása felett teljesen elsiklottam. Köszi a választ.
  • [NST]Cifu
    #9
    Lásd Kamov válaszát. Az alapképzés két év, függően a feladatkörtől, ez további évekkel terhelhető. Anno az űrrepülőgépnél a pilóta és a kapitány kapott ugye külön kiképzést a gép vezetésével kapcsolatban, a Küldetés Specialisták meg a robotkarra és a dokkolásra / rakománykezelésre. A legprontóbb űrhajós innen nézve a Hasznosteher Specialisták, akik az alapképzés után csak az adott küldetésre vonatkozó feladatokat sajátították el, vagyis a küldetés előtt megtanulták, hogy milyen kísérleteket kell majd odafent végrehajtani.
  • Cef
    #8
    Az a két éves képzés magában foglalja a különféle űrhajókra meg az űrállomásra történő képzést is, vagy csak egy általános képzést tartalmaz és majd később képzik ki az űrhajósokat valamelyik specifikus űreszközre?
  • kamov
    #7
    Az alapkiképzés két év. Ezt a 2009-es ASCAN tagjai most fejezték be. Ezután még két és fél év az ISS kiképzés.
    A 2009-es ASCAN tagjai közül, a tervek szerint elsőként Michael Hopkins indul az ISS-re kb.2013 szeptemberében a Szojuz TMA-10M fedélzetén.
  • [NST]Cifu
    #6
    Sorba állhatnak, de azért annyira nem egyszerű a dolog. Egy vadászpilóta kiképzése 2,6 millió dollár, egy űrhajós kiképzése mintegy 20-25 millió dollár (és két év). A 2009-es osztályba ha jól rémlik 14 űrhajóst képeztek ki, legjobb esetben is 2014-ben, de reálisabban inkább 2016/2017 környékén repülhetnek. Már amelyikük még meg fog felelni az egészségügyi teszteken...

    Ez is egyfajta pazarlás, ha belegondolsz, hiszen ha csak négyük megbukik, akkor már is hozzávetleg 100 millió dollár úszott el gyakorlatilag a semmire...
  • [NST]Cifu
    #5
    Amire lesznek uj jarmuveik (ha lesznek), addigra nem marad hozza urhajosuk. Sot a nasa tevekenyseget nezve ujabban egyre inkabb kezdenek kutatointezet es fejleszto labor helyett kormanyhivatalnak latszani.

    Két érdek dolgozik egymás ellen, az egyik az, hogy a NASA valóban az lehessen, aminek szánták, egy tudományos és technológiai kutatással foglalkozó ügynökség. A másik érdek, hogy az erre adott dollármilliárdokat úgy használják fel, hogy az adott tagállamokban realizálódjon, illetve az adott lobbycsoportok által képviselt cégek nyerjék meg.

    Erről már írtam többször is a cikksorozat kereteiben, és jelen van igazság szerint az 1960-as évektől. Szó lesz róla még az utolsó részben is, mert a NASA jövőjét alapvetően befolyásolja az ettől a kolonctól való szabadulási szándék...

    A cikkben leirt otlet, hogy az ursiklok hajtomuveit felhasznalhatjak uj jarmuvekben nem igazan tunik jonak, mivel a 3 sikloban csak 3 kuldetesre eleg hajtomu volt es nem eppen jo allapotban.

    Az SSME hajtóművek "össze-vissza" kerültek beépítésre, hiszen minden út után kiszerelték őket, majd ellenőrzés után bekerültek az "aktív" készletbe, amiből a következő útra szántakat kiválogathatták.

    Például az STS-135 esetében a három hajtómű szériaszámnai:

    SSME 1: 2047
    SSME 2: 2060
    SSME 3: 2045

    Korábban arról volt szó, hogy "csak" a Block II. hajtóműveket (16db) rakják félre a későbbi hordozórakéták számára (típusjelzésük: RS-25D), de most úgy tűnik, hogy az összes SSME hajtóműre ez a sors vár, mivel az SLS (a hordozó elemeiből összelegózott jövőbeni hordozórakéta) számára véglegesen szánt egyszer használatos változat kifejlesztésére nincs / kevés a pénz, tehát csak valamikor 2030 körül várhatóak az RS-25E jelzésű, egyszer használatos (remélhetőleg olcsóbb) változatok. Addig az SLS rakétákat az újrafelhasználható SSME-kkel kellene reptetni. Sőt, arról is volt szó, hogy úgy anblokk a teljes MPS (Main Propulsion System - a teljes hajtómű és üzemanyagrendszer, gyakorlatilag az űrsikló farokrészében található teljes gépészeri rész) egy-az-egyben kerülne át az első SLS-ekbe, vagyis ennek elemeit is kiszerelik az űrsiklókból. Igaz úgy tudom, hogy erről azóta letettek, de a hajtóművekre igényt tartana a NASA.

    Nem akkora anyagi veszteseg, de elkerulheto lenne a technika elvesztese. A dokumentaciot elhagyhatjak (ez a nasa-ra jellemzo), de a muzeumi peldanyok tobbnyire megmaradnak.

    Önmagában egy példány megléte nem feltétlenül jelenti azt, hogy ugyanolyan minőségben le tudod azt gyártani. A gyártástechnológiáról például nem sokat tudhatsz meg belőle, márpedig az a kulcsfontosságú része az egésznek.

    Azon kívül azért ne feledjük el, hogy itt nem csak a NASA-ról van szó. A gyártó cégnél is megvannak a szükséges dokumentációk. Tehát ez nem olyasmi, mint az az eset, amire gondolom utalsz, miszerint az Apollo-program eredeti filmtekercseiről kvázi megfeledkeztek...
  • Doktor Kotász
    #4
    Mi az, hogy nem marad űrhajósuk?
    A vadászpilóták sorban állnának a lehetőségért.
  • llax
    #3
    Azok a kábelek nem automata működéshez, hanem egy kezdetleges távirányítás megvalósításához kellettek.

    Ha lett volna bármilyen lehetőség precízebb távirányításra, akkor opcióként a Vandenberg is szóba jöhetett volna a leszállás megkísérléséhez. Ha szétesik, akkor a darabjai a Csendes-óceánban végzik, ha épségben túléli a légkörbe lépést akkor távirányítással leszáll.
  • kvp
    #2
    Tenyleg jo cikk, varjuk a kovetkezot!

    Az az RCO-ICM-GCIL patch kabel durva. Az pedig, hogy tenyleg csak ennyi kellett volna az automata ember nelkuli mukodeshez eleg meglepo, bar muszaki szempontbol realisnak tunik.

    Azert jo lenne latni mar a fenyt az alagut vegen a nasa szamara, de egyelore csak egy kinai vonat megy veluk szemben. Amire lesznek uj jarmuveik (ha lesznek), addigra nem marad hozza urhajosuk. Sot a nasa tevekenyseget nezve ujabban egyre inkabb kezdenek kutatointezet es fejleszto labor helyett kormanyhivatalnak latszani.

    A cikkben leirt otlet, hogy az ursiklok hajtomuveit felhasznalhatjak uj jarmuvekben nem igazan tunik jonak, mivel a 3 sikloban csak 3 kuldetesre eleg hajtomu volt es nem eppen jo allapotban. A meglevo raktarkeszletekbol erdemes lenne 3 keszlet selejtezesre varot berakni es ugy kiallitani oket. Nem akkora anyagi veszteseg, de elkerulheto lenne a technika elvesztese. A dokumentaciot elhagyhatjak (ez a nasa-ra jellemzo), de a muzeumi peldanyok tobbnyire megmaradnak.
  • Garou
    #1
    Megszokott minőség ismét, köszönjük!