World of Warships
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
a jutalmak is egysíkúak. nyerj 5db fogyóeszközt, vagy a huszadik Kongót.
korábban volt róla szó, hogy esetleg beraknak rombolható földi objektumokat, repteret, kikötőt, partvédelmi ütegeket. sok dolgot ki lehetne belőle hozni, védd meg/pusztítsd el a repteret, kikötőt, iktasd ki a földi lövegeket stb. ebből lesz valami szerintetek?
pedig amikor megjelentek a történelmi nevű küldetések, reménykedtem, hogy megcsinálnak pár híres ütközetet térképpel, történelmi felállással, de ezek mögött is csak a lőjj ki 100 hajót és társai vannak.
10 féle amber van a világon, az egyik amelyik ismeri a kettes számrendszert, és a másik, amelyik nem.
FIRE comes pre-installed as standard and the loader/driver are inserted as corpses to save time
há' küldik a számlát :D
٩(̾●̮̮̃̾̃̾)۶ CefreTeam™ ๏̯͡๏﴿
csinálhattak volna ebből az ARP mizériából valami értelmes dolgot (külön ARP pálya/spéci küldetések/spéci fegyverek csak egymás között), de nem sikerült nekik..
Az a gyanús, ami nem gyanús!
Az a gyanús, ami nem gyanús!
10 féle amber van a világon, az egyik amelyik ismeri a kettes számrendszert, és a másik, amelyik nem.
és már most motoszkál bennem a kisördög, hogy holnap születésnapom és jó lenne vagy egy Atago vagy az Indianapolis :D
amúgy én is játékfejlesztő lennék és elkezdtem egy modern korabeli hadihajós játékot. mint fejlesztő, alapvetően jónak tartom ezt a rendszert, ha mértékletesen használják (a WG nem egészen ilyen, túl drágák bizonyos dolgok...), mert akkor a fejlesztő és játékos is jól jár egy hosszabb kifutású játékkal. és persze az is bennem van, ha én fizetek érte, talán az én játékom prém hajóiért is fog majd valaki (én próbálok barátibb árat találni, max párezer forint legyen egy hajó...)
És igen, szerintem a Tegetthof osztály inkább érdekesebb mint a spanyol Espansa, vagy a hollandoké, ami csak papíron létezett.
Nyilván nem önálló ágként gondoltam, de ha lehet lengyel prém hajó, meg bekerülne spanyol meg holland meg kínai (???) akkor a Tegetthoff.
Utoljára szerkesztette: DantesHUN, 2016.06.01. 13:10:29
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
Stage 1 - 1mil damage (Tier V+) - Reward: Kirishima Captain
Stage 2 - 2000 main battery hits (Tier V+) - Reward: Kirishima Ship (Kongo)
Stage 3 - 2mil damage (Tier VII+) - Reward: Haguro Captain
Stage 4 - 3000 main battery hits (Tier VII+) - Reward: Haguro Ship (Myoko)
\"Ritterlich im Kriege, wachsam für den Frieden\"
“Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidr?l.”
Viszont a kis piac nem feltétlen számít. A lengyelek hajója is azért került be mert nagy erőbedobással követelték a fórumon. (Legalább is ezzel magyarázzák, hogy miért az került be előbb, mint akár egy francia,olasz,holland hajó) Szóval ha annyira akarod az OMM hajókat szerezz támogatókat akik a fejlesztőket bombázzák folyamatosan.
Holland hajó topik
Gyűjtő topik kisebb nemzetek hajóinak
Utoljára szerkesztette: Scharnhorst, 2016.06.01. 12:21:54
\"Ritterlich im Kriege, wachsam für den Frieden\"
Meg ha prémhajóval rendelkező nemzet, holland meg spanyol...akkor a OMM-t is akarom. Spanyol meg holland? Akkor már inkább mi, alacsony tierű csatahajónak.
A spanyol Espana osztálynál kicsit komolyabb hajónk volt, hollandoknak i egy tervezett csatacirkáló meg cirkáló?
Nem a magyar-hazafiasság beszél belőlem, és értem én kis piac vagyunk, de azért hajók tekintetében a OMM hajói érdekesebbek mint ezek a említett nemzetek.
Sokan úgy sejtik, hogy a francia cirkáló ág jön, de vannak szkeptikusok is, akik a kínaiakra gondolnak vagy akár új nemzet alatt nem teljes ágat gondolnak, hanem mint a Pan-Asian és lengyel nemzet csak prémhajóval rendelkező új nemzetet hoznak be. (a holland, spanyol, argentín, svéd de még poénból a svájci is felmerült)
Az újabb pofátlanság, hogy az Alpha (Iwaki) és a Beta (Arkansas) hajókat az Alpha és Beta jelzők nélkül beraknák a prémboltba.
Utoljára szerkesztette: Scharnhorst, 2016.06.01. 11:01:19
\"Ritterlich im Kriege, wachsam für den Frieden\"
“Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidr?l.”
“Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidr?l.”
https://translate.google.com/translate?hl=hu&sl=en&u=http://forum.worldofwarships.com/index.php%3F/topic/81514-premium-ship-review-uss-indianapolis/&prev=search
http://wows-numbers.com/ships/compare/?type=cruiser&tier=7
Utoljára szerkesztette: Darun, 2016.06.01. 04:23:31
FIRE comes pre-installed as standard and the loader/driver are inserted as corpses to save time
Utoljára szerkesztette: Avenger93, 2016.05.31. 20:05:11
amúgy nem lehet rossz, kb. hasonló lövegek, mint Pensacola (-1), de jobb lőtáv. a radar is jó lehet rajta, sima amerikai cirkálón csak legközelebb a New Orleans-on van.
de én is kíváncsian várom annak a véleményét, akinek már horgonyoz egy a kikötőjében :)
A Seydlitzre tippelnek mivel a Kaisert a tech treebe vízionálják.
\"Ritterlich im Kriege, wachsam für den Frieden\"
FIRE comes pre-installed as standard and the loader/driver are inserted as corpses to save time
10 féle amber van a világon, az egyik amelyik ismeri a kettes számrendszert, és a másik, amelyik nem.
- USS Arizona kész van
- T4 német csatahajó készül
- T6 német (nem tudni milyen) készül
- idén még jön egy Red Crimea orosz cirkáló event ami olyan lesz, mint a Project R a Kamikaze esetében
- ígérnek egy francia VAGY olasz prémet idénre
\"Ritterlich im Kriege, wachsam für den Frieden\"
Leszedett 2x3,5 GB csomagot, most meg egy 6,5 GB-os csomag jön. <#merges2>#merges2>
"Roger, Roger! Mi a vektor Viktor?"
Az a gyanús, ami nem gyanús!
ezek a 10-15 ezres /AAA kategóriás játék áron adott!/ prémium hajók,pofátlanul drágák.....
a prémiumból meg a gold vásárlásból bőven nyereséges lenne a cég,de szinte csak a prémium hajókra fókuszálnak
Utoljára szerkesztette: Lópikula, 2016.05.31. 11:12:34
Az a gyanús, ami nem gyanús!
az orosz sosemvolthajók meg tudjuk miért kellettek a játékba...
FIRE comes pre-installed as standard and the loader/driver are inserted as corpses to save time
némelyik talán kissé OP (de inkább a Kirovot tartom annak Tier 5-ben), de azért mindegyiknek megvan a maga hátránya is.
a Kutuzovval ez az első igazán jó eredményem, pedig megvan egy ideje. eddig nem nagyon sikerült ráérezni. egy dologra jó: jó messziről kigyújtani a másikat, ezen a meccsen csak 43K volt a tűz (ráraktam még a Demolition Expert-et is). de amúgy papírból van és 8-as Tierben a 152mm-es a 203-asok lőtávjában nem sokat ér. és a Moszkváig ez így is marad: a lőtáv frankó, de a sebzés pocsék.
szóval Tier 8-as cirkálók között annyira nem OP szerintem, a Hipperrel ma mentem egy 6 killes játékot :)
személy szerint én is jobban várom a brit tech fát és a német csatahajókat, de azért nem árt egy kis színfolt (ha magyar lenne a fejlesztőcég, akkor az OMM haditengerészet és a Szent István került volna bele :) )
ezzel a hajóval az átlagot nézve nem OP. kicsit meg is bántam, hogy megvettem - a Tirpitz sokkal jobban megérte...