World of Warships

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#13707
Kicsit elment nagyon a meta BB és DD irányba, én növelném a cirkálók túlélését (több hp, esetleg javítás nekik is), de csökkenteném általánosságban tűzek hosszát, vagy sebzését. A flooding az maradhat, ha bekapsz egy lyukat a vízvonal alatt, az maradjon gond továbbra is.
#13706
Még én se választottam soha ezt a skillt, mert szinte minden nemzetnél fontosabb a nagyobb toronyforgás, a németek viszont alapból leforognak bárkit, gondoltam kipróbálom ezt, hátha nekem ezért van ennyire alacsonyan a gyújtási %-om. De nem. Tényleg olyan szinten szarravaló mind a modul, mind a skill, hogy egyáltalán nem bánom, hogy a normálon egy hajómnak sincs.
Én azon akadtam ki, hogy felvettem minen égést csökkentő bizbaszt is, skill, signal, modul, minden. Kigyújt, oké. Nézem, égek még 10 sec-ig. Oké. Erre jön egy salvo, kigyújt másodjára is, kezdődik az egész elölről. Eloltom, erre kapok egy fókuszt, mert persze a teljes csapat hátraarcot csinál és szokás szerint egyedül maradok... még el se aludt a tűz, már három helyen égtem. Oké mondom, akkor hagyjuk is.
whiskeyman
#13705
Vagy a ruszki vagy az amerikai. Utóbbinál Mahantól már igen jóféle mindegyik, ahogy Tono34 is írta. Benson T8-ban vadállat (3,3 sec reload), de a Fletchert is imádom, ugyanezen ok miatt, illetve nagyobb torpedó táv miatt is. Japókat felejtsd el, 10-12 sec töltés miatt mindegyik egy fos.

٩(̾●̮̮̃̾̃̾)۶ CefreTeam™ ๏̯͡๏﴿

PrasCo
#13704
Ez természetesen így van, de a passzív tűz-csökkentő lehetőségek hatás(talanság)át egy találaton a legegyszerűbb levezetni. 😊
Amúgy a fájdalmat átérzem, tegnap a tesztszerveren talán, ha két hajó vette körbe a Bayern-em, egyikük, úgy emlékszem, egy Cleveland volt. Jellemzően elnéző vagyok a cirkálók HE-jével szemben, mert van, hogy én ülök a cirkálóban és tudom, hogy egy agyonpáncélozott német gépállattal szemben sok más opció nincs (oké, közelről lehet támadni mondjuk, a kazamatát AP-vel, de nem biztos, hogy egészséges az a távolság). De amikor eloltok egy két helyen égő tüzet, majd másodpercek leforgása alatt kigyulladok újra mind a négy helyen, arra már én is elmosolyodtam... 😊
#13703
Na igen, de vedd figyelembe, hogy ez egy lövedékre számítva, tehát ha eltalál egy cruiser sorozat, mondjuk 7-8 gyújtólövedék az ellenbohóctól (ez a szó tetszik, ezt el fogom lopni😛), akkor mindegyikre számolja a tűz esélyének csökkentését.
PrasCo
#13702
Ennek kapcsán egy kicsit beletúrtam a játék számítási metódusába.
Amit találtam, az nagyjából ez:
Alapszázalék * (1 - (Damage Control + Fire Prevention)) * (lövedék gyújtási százalék + Demolition Expert) = a lövés gyújtási valószínűsége

Egy csávó a reddit-en vett egy 0,76-os (T6) alapszázalékot és rápróbált a Colorado-ra (az HE gyújtási aránya 32%), zászlók nélkül:
0.76 * (1 - (0 + 0)) * (0.32 + 0) = 24.3%
Ugyanez kapitányi képességgel és DC 1-gyel:
0.76 * (1 - (0.05 + 0)) * (0.32 + 0) = 23.1%
Tehát a valós különbség egy combos 1,2%. Azt már csak a magam szórakoztatására teszem hozzá, mi történik, ha Demo Expert-et használ a Colorado:
0.76 * (1 - (0.05 + 0)) * (0.32 + 0.03) = 25.3%

Összességében, ha jól értelmezem, a kumulált fire chance csökkentés statisztikailag úgy minden századik esetben, ha ér valamit; ha meg az ellenbohóc Demo Expertet használ, akkor gg van akárhogyan. Ami érdemben befolyásolhatja a tűz sebzését, az a visszajavítás és az R korrekt használata, a passzív képességek nem perdöntőek.
Személy szerint a -10% recharge-et a repair party-ra relatíve sűrűn választom, a papíron 7% tűzállóságot pedig soha.
Tono34
#13701
Mahan, Benson se kutya az alig több mint 3 seces töltésidővel.

10 féle amber van a világon, az egyik amelyik ismeri a kettes számrendszert, és a másik, amelyik nem.

#13700
szvsz szovjet.
Gnevny, Kiev, vagy a prém Leningrád, ezek jól osztják a többi rombolót is.
sok 130mm-es löveg, jó röppálya, jó ROF, citadella oldalukat mutogató cirkálóknak.
a concealment viszont rosszabb, de valamit valamiért.
#13699
Lesz vajon majd valami Halloweeni event? Mármint olyan amikor Grafika is megváltozik pl tavaly a "Szellem kikötő"

Azt pedig lehet tudni hogy a japán rombolók lecserélése mikor jön? Mert addig már nem viszem velük.

Valamint még egy utolsó kérdés... Ha torpedó helyett a mindenkit szánéjjel lövő-gyújtogató rombolókra akarok rámenni akkor melyik nemzet rombolóágát vigyem?
#13698
mikor amagival mész rankedben és az ellenfélnél van 4 romboló... olyan mint amikor tejködben vezetsz autót😊

FIRE comes pre-installed as standard and the loader/driver are inserted as corpses to save time

#13697
A FDG első csatában 105 találatból 10 alkalommal gyulladt ki, úgy hogy erre is -12%-om van. Aha. Hihető. Ennyit arról hogy a top tier hajókat nehezebb kigyújtani.
#13696
Teszt szerveren mentem egy próbakört a Bismarck-al. Full másodlagosra van húzva, egyedül az AFT hiányzik. A második fejlesztési slotba is a másodlagos fejlesztés került ami ugye -20 szórást ad, ehhez képest is a 750 lövésből csak 50 talált, szóval annyira nem vagyok elégedett. A Gneisau-t meg egy Mutsuki úgy gyújtotta ki, hogy max 30 lövést adott le rám és -12% esélye votl a gyújtsára. És a 30 lövésből kétszer sikerült neki. Aha. Random. Kösz.
Count Adyn
#13695
hát igen de amugy tul op lenne😊 illetve rankedben nincs annyi hajó hogy igazán számitson ez😊

\"A GOTO veszélyes, mire juthatsz véle, a JOIN meg költséges, cseberböl vederbe\"

whiskeyman
#13694
Újra itt, 3 hét után végre ismét működik a laptopom 😄
Meg is ünnepeltem egy meccsel...de nem igazán hittem a szememnek. Történt valami a Tirpitz-cel?
Ellenségből egy Moskva pont az oldalát mutatta. Gondoltam rápróbálok egy sortűzzel. A 8 lövedékből 6 úgy találta el, hogy mindegyik! citadellát talált. 65400 sebzés...persze azonnal süllyedt. <#smile>

&#1641;(&#830;&#9679;&#814;&#814;&#771;&#830;&#771;&#830;)&#1782; CefreTeam&#8482; &#3663;&#865;&#815;&#3663;&#64831;

Prince23
#13693
Hu mekkora meccset mentem előbb. 2 DD-t egy-egy sorozatlövésből (AP shell típussal természetesen) kiszedtem Full HP-ról, aztán jött a CV 😄 Pár respect jött is a chatben 😄 Kasierrel mentem.
Utoljára szerkesztette: Prince23, 2016.10.13. 16:21:57

#13692
Tegnapelőtt rankedben low HP-s Tirpitz-em égette le közelharcban egy Bismarck. Rövid idő alatt 3 helyen is égtem. Cserébe én meg letorpedóztam 😄

Asus Maximus HERO VIII, Core I5 6600K 4.4Ghz, 16Gb Corsair Vengance, MSI 1080TI

#13691
Köszi a választ !
Mennyire gyakran adja be a tüzet ? Gyakrabban mint a myoko mert ha nem akkor nem veszem meg amíg nincs meg a boot camp 75 tűzgyújtás része.
PrasCo
#13690
Az AA-specis Cleveland-emen is az MAA így működik, ha elfelejtem mikromenedzselni a légvédelmet, akkor 6 km-en 200 DPS ugrik a levesbe, de ez szerencsére igen ritka, így a hozzáadott érték bőven túlszárnyalja a potenciális veszteséget.
#13689
Én is használom, de én megkérdőjelezem a hasznosságát, mert két hátránya is van: csak az egyik oldalra tüzelsz vele max egy célpontra, illetve nem kapcsol be magától. Így ha egy dd megközelített annyira, hogy kiszúrod (akár radarral), nem lő rá, amíg észre nem veszed saját magad, és be nem állítod rá.
Utoljára szerkesztette: silverchain, 2016.10.13. 11:46:39
Count Adyn
#13688
Használok mert amugy durván pontatlan😊 advanced ft+manual 5 ér és kész😊

\"A GOTO veszélyes, mire juthatsz véle, a JOIN meg költséges, cseberböl vederbe\"

#13687
Használsz manual secondaries-t? Mert igaz, hogy pontosabb lesz vele a célzás, de csak az egyik oldali ágyúsor működik.
Utoljára szerkesztette: silverchain, 2016.10.13. 09:42:45
Count Adyn
#13686
Én secodarys Bismarck-al tolom a rankedet és egyszeruen brutalis😊 dd-kel bátran lehet közelharcolni mert szétdarálja őket meg gyujtogat mint az állat😊 Másik BB mellé beuszva meg két salvo közt indit 2-3 tüzet meg 10k hp-t ledarál siman😊

\"A GOTO veszélyes, mire juthatsz véle, a JOIN meg költséges, cseberböl vederbe\"

#13685
Alapból én is AFT-re voksoltam, csak gondoltam körbe kérdezek itt, hátha valakinek van valami észrevétele 😊 Én is olyan Bismarckba gondolkodom mint te. 😊
Utoljára szerkesztette: Avenger93, 2016.10.12. 23:04:21
PrasCo
#13684
Ilyenkor érdemes mindig előre nézni.
Ha van olyan későbbi megtartós hajó az ágon, ahol van értelme az MAA-nak (értelmes DPS-ű nagy kaliberű légvédelmi ágyúk), akkor hadd menjen, de én már most AFT-zem majd a kapitányt, mivel egy másodlagosra fegyverzetre kihegyezett Bismarck-ot akarok összerakni.
#13683
Most értem el a Bayern-t és vele együtt a kapitányon az első 4 pontos skill-t. Mit javasoltok? Advenced fire traning vagy Manual AA control?
#13682
Bevallom, én elsőre azokkal kezdtem és a hétvégén vettem meg a Ranger-t. Igazán nem lehet panaszom rájuk, nekem tetszenek és egész jó csatákat szoktam menni velük, bár CV kapitánynak is inkább átlagos vagyok. Most hogy a Landgley is 3 rajt kapott, egész jónak tűnik. Mondjuk én azóta nem játszottam vele, az utolsó csatámban még csak vadász/torpedóvetője volt, viszont japán CV-ként és alacsony tierű nem CV-ként is találkoztam már vele. Sokat számit a rajonkénti +2 repcsi és szerintem a torpedóvetőknél is előnyösebb a legyező alakban dobott torpedó. Viszont egy ügyes japán kapitány lefoglalja a vadászaidat, amig a többi gépe szépen kiszedi a hajókat. Illetve arra sem árt figyelni, hogy ha sokáig nem tűnik fel egy ellenséges japán raj sem, akkor a pálya szélén próbál meg becserkészni, sokszor láttam már ilyet. Maguk a hordozók viszont szinte mindenben gyengébbek, kivéve a légvédelmet. Lassúak és nehézkesen fordulnak, általában messziről észre lehet venni őket. Mondjuk a japóknál még csak T5-ben tartok, most fejlesztem a Ryu-t. A bombavetők szórása is érdekes. Valamelyik nap manuális célzással bombáztam egy BB-t. A célkör jóval kisebb volt mint a BB maga, ráadásul a hajó állt, a hatból még is csak két bomba találta el. Persze... WG logika. Viszont az Air Szupermacis japán hordozókra már nagyon kell figyelni, mert ahogy néztem, a japán gépek jobbak, ezt próbálják a +2 fős amcsi rajjal kompenzálni. Viszont ugye ez a kapitányi skillel már csak +1, ami lehet hogy nem lesz elég.
Tono34
#13681
Nem tudjátok mi volt a mai mini patch?

Közben megvan 😊
Utoljára szerkesztette: Tono34, 2016.10.11. 18:45:45

10 féle amber van a világon, az egyik amelyik ismeri a kettes számrendszert, és a másik, amelyik nem.

Count Adyn
#13680
mostmár elvileg van értelme mert a lelőtt repcsikért is normális reward jár

\"A GOTO veszélyes, mire juthatsz véle, a JOIN meg költséges, cseberböl vederbe\"

Count Adyn
#13679
Összeszoptam a rank 12őt nagy parával ma😄 Két vereség is becsuszott de mindkettőt lehoztam top xp vel 😄

\"A GOTO veszélyes, mire juthatsz véle, a JOIN meg költséges, cseberböl vederbe\"

Prince23
#13678
Most elég jokat megyek, ahhoz képest hogy weekend van :S 😮 :S
😊

gergod
#13677
A flint egy reward hajo ha 2 ranked seasonban is elered a rank 1et. Jah es amerikai.

SWTOR: Dee'Greg, Conqueror of the Dread Fortress, lvl 55 commando - The Red Eclipse

#13676
US CV-ket nem éri meg húzni? Ennyivel jobbak a japók? Milyen jó, hogy ma vettem meg a Langley-t. Mi a különbség?

Save yourself a penny for the ferryman Save yourself and let them suffer

#13675
Megvettem a Bayern-t. Első csata, T7 CV, aki persze engem szemelt ki. A Cleve első dolga volt, hogy jól otthagyott egyedül a bombázókkal meg torpedóvetőkkel. A második csatában meg szétágyúzott egy Flint. Mióta vannak T7 angol cirkálók a játékban?

Viszont a Mexico-val már harmadik napja csak győztes Rankedet megyek. Igaz hogy csak egyet öltem, de a 100k sebzés azért meg volt. Mivel volt CV is, felmerült bennem a kérdés, hogy US CV-vel mennyire van értelme full attack konfiggal menni? Mert a japán szerintem igy is erősebb és neki még vadászai is van, ha meg az ellenfélnél is amcsi van, akkor a vadászok úgy is leszopatják. Én minden a szart feltettem a hajómra, full signal, camo... egyedül a prém fogyóeszközt nem. Erre a gyerek bejön egy stock Bayern-el. Hát azért nah...
#13674
Valaki azt mondta, a top tier német BB-knek nincs citadellájuk. A csatában is ezt mondta valaki, mert szerinte hülye voltam hogy egyedül rámentem egy német T9-es BB-re. Ehhez képest azzal kezdtem a csatát, hogy 2 citadellel és 3 találattal lerántottam több mint 30k-t a Friciről. Még talán 1v1-be meg is ettem volna, ha ne fedezi egy 9-es dd. Egyébként érdekes volt megint a leosztás, nálunk 3 nyolcas meg egy tizes dd, az ellenfélnél 2 kilences meg egy tizes. Szerencsére a végén a két megmaradt dd szépen összedolgozva lehozta a meccset, de azért szoros volt igy is.
#13673
Már elve azon bekamilláztam, hogy szegény Carolinát T10-es csatahajók ellen dobta, meg 9-es cv... És amikor a csata végén szembe jön a Yamato/Montana/G.Kurfürst trió, miközben oldalról egy Benson próbál gyújtani... az megfizethetetlen. Mondjuk a Yamato-t igy is kikaptam, de a három top tier BB igy is olyan össztüzet zúditott rám... És csak másodiknak lettem jó a végén 😞 Jah, egyébként először a német köszönt be távolról... -17k HP max két találattal, másodikra a Yamato, egy lövéssel még -11k. És gondolom hogy kapásból citadellt lőttek, mert még javitani se tudtam. A poén az, hogy pont a meccs előtt gondolkodtam hogy mennyire felesleges erre a hajóra másodlagos, erre majdnem azzal szedtem ki a Yamatot-t.
Tono34
#13672
Gyújtani jobb a 155.

10 féle amber van a világon, az egyik amelyik ismeri a kettes számrendszert, és a másik, amelyik nem.

#13671
Hali !

Mogamit mivel érdemes használni 203-as ágyúval vagy 155-sel ?
#13670
hétvége van, nem mertem belevágni a rankedbe..

FIRE comes pre-installed as standard and the loader/driver are inserted as corpses to save time

Tono34
#13669
7 menet, 2 győzelem ... annak örülök csak, hogy sikerült a lvl14-es szintet megtartani ..

10 féle amber van a világon, az egyik amelyik ismeri a kettes számrendszert, és a másik, amelyik nem.

#13668
annyi, hogy ellenségként idegesítő. gyors, alig találom el...

FIRE comes pre-installed as standard and the loader/driver are inserted as corpses to save time

Tono34
#13667
Leningráddal kapcsolatban van valakinek tapasztalata?

10 féle amber van a világon, az egyik amelyik ismeri a kettes számrendszert, és a másik, amelyik nem.

#13666
Az orosz hajók szerintem nem is HE lőszert hanem molotov koktélokat lőnek folyamatosan. 😊
Utoljára szerkesztette: Prof William, 2016.10.07. 15:31:15
#13665
szerintem a citadel lövésnek jóval kevesebb esélye van, mint a gyújtogatós harcmodornak. értem én,hogy kevés esélye van egy CA-nak egy BB-vel szemben, de amíg BB-vel 30 másodpercenként lősz minden irányba, addig az ilyen tűzköpők legalább 4-5 sortűzzel megtalálnak, ami legalább olyan durván sebez, és akkor ott van még a tűz is ugye.
Az is érdekes hogy egy hajón, ahol 1000-2700 ember közötti létszám van, 1 db repair party van...

FIRE comes pre-installed as standard and the loader/driver are inserted as corpses to save time

PrasCo
#13664
Ez egyébként tény. Jelenleg a ruszki ággal a Budyonny-nál tartok, a B testen a három helyett már öt torpedó van, de 4 kilósok, úgyhogy ritka, hogy valakit meg tudtam sz*patni velük. Az AP a "sok sikert"-kategória, úgyhogy marad a napalm. Ha pedig oldalba kapok egyetlen szalvót egy Bayern-től, akkor a HP 70%-ának kezitcsókolom van.
Így aztán én is marhára imádom, amikor lángokban áll a csatahajóm, de valahol azt is elfogadom, hogy a szembe-majomnak nagyjából ez az egy eszköze van. 😊
#13663
úgy értettem 70 találat... és célzás... RNG világában majdhogynem felesleges. az orosz vasak meg aztán mást se tudnak csak HE-t spammelni...

FIRE comes pre-installed as standard and the loader/driver are inserted as corpses to save time

#13662
Lehet, jobban céloz? 😊
Nem azért mondom, mert akkora ász lennék 😊 De a Kutuzovval már ott kezdek ott tartani, hogy 15-20 között van a gyújtásom csatánként. A több hajóval még nem megy ennyire. Tűzgyújtó skill és zászlók persze mindig fent vannak.
Rombiknál megtévesztő lehet a szám, mert bár kisebb az esély, de nagyobb a tűzgyorsaságuk. Pl. egy Kievvel is tudok gyújtani rendesen, de majdnem kétszer annyi találatom is van, mint a Kutuzovval.
#13661
Én azt értem,hogy vannak különbségek, meg módosítók, de ne mondja már nekem senki, hogy 70HE-ből egy tűz ha én lövöm, ez ellen meg minden lővése gyújt, és 30-40k HP ég le egy BB-ről.

FIRE comes pre-installed as standard and the loader/driver are inserted as corpses to save time

#13660
A tűzgyújtásba nem csak az adott lövedék értéke számít hanem az adott hajó tűzvédelmi paramétere is(modul, kap képesség + mely tier-be tartozik). Tehát minél magasabb tierbe tartozik az adott jármű annál nagyobb védelme van még csupaszon is. Ezt valamelyik dev forumban közölték még régebben.

gergod
#13659
Mintha olyat is olvastam volna, hogy ha a hajo oldalad lovod akkor sem tudsz tuzet gyujtani.

SWTOR: Dee'Greg, Conqueror of the Dread Fortress, lvl 55 commando - The Red Eclipse

gergod
#13658
Mintha olyat is olvastam volna, hogy ha a hajo oldalad lovod akkor sem tudsz tuzet gyujtani.

SWTOR: Dee'Greg, Conqueror of the Dread Fortress, lvl 55 commando - The Red Eclipse