World of Warships

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Trucker39
#16008
Megtörtént.

#16007
Megtettem!
Köszi!😊
Trucker39
#16006
Játékon belül tudsz jelentkezni. A játék menüjében felül a nevedre kattintasz, a legördülő menüben kiválasztod a Clans lehetőséget. Ott a Klánok keresése és beírod Steel Wolves nevet (lehet már az eleje is elég, mert annak is egyedinek kell lennie), majd jelentkezel a klánba. Nagyjából ennyi lenne.

#16005
És hogyan lehet jelentkezni?
Most talán lenne időm csapatni, úgyhogy én is kipróbálnám!
Trucker39
#16004
Már írtam korábban, hogy nagyon béna vagyok a rombolókhoz. Nos, ehez képest tessenek ezt a csatát megtekinteni. Ezer éve nem mentem ezzel a hajóval. Most is csak azért vettem elő, hogy gyorsan meglegyen a második láda (nem lett meg). Se modulok, se kapitány képzettség, semmi nincs rajta, de legfőképpen a tudásom nincs meg hozzá. Félelmetesen nagy pofozkodásban sikerült részt vennem. Volt minden, mi szem szájnak ingere. (Devastating Strike, Confederate, Double Strike és Kraken Unleashed!).

Szerencsére van visszajátszás is.

Replay
Spoiler (katt a megjelenítéshez)

Tono34
#16003
Most jött el a pillanat, eladtam az Izumót. Nem tartom rossz hajónak, a legnagyobb hibája, hogy kell mögé csapat.

Még 8 milla kell a Yamatóhoz. Missouri napok jönnek 😊

10 féle amber van a világon, az egyik amelyik ismeri a kettes számrendszert, és a másik, amelyik nem.

Trucker39
#16002
Mint már többször volt itt szó róla, a szakaszozást nem erőltetem. Ki mikor ér rá, játszik. Korábban már azt is kifejtettük Darun-l, hogy igazándiból a klán kikötő után kell majd kitalálni, hogyan tovább. Van-e értelme a közös gyűjtögetésnek, lesznek-e olyan feladatok, amit szakasszal kell megcsinálni, stb.

#16001
Azt hiszem belépek. Megnézem milyen ez a klánélet. 😊
Trucker39
#16000
Ilyen is van. Akit érint a dolog, nézegesse.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)

Tono34
#15999
Shirának volt egyszerre füst és torpedó újratöltés, de egy ideje sajnos ezt elvették így már csak vagy ez vagy az.

10 féle amber van a világon, az egyik amelyik ismeri a kettes számrendszert, és a másik, amelyik nem.

#15998
Sokan hanyagolják az az ágat, mert ugye zsákutca. Pár hete találkoztam én is egy Akizukival, hááát... nem kis tűzijátékot rendezett. Anno ki is volt emelve, hogy az a gunship ág, a másik meg inkább a torpedós vonal.

Egyébként a Colo-val és a Nagatoval még szerencséd is volt, hiszen ott a másodlagosoknak is még kicsi a lőtávja. A japánok szórásával meg bármit is eltalálni... A probléma inkább az, ha szemből valaki betalál, az biztos hogy nem overpen lesz, és 1-2 találat után már is oda a fél HP. Csövek számában viszont csak a Nagato szopóka, hiszen a Fuso és az Amagi is el van látva tornyokkal bőven. Ráadásul gyorsabban is töltenek mint pl egy Mexico.
Az éjjel átváltottam operationra és megkukkoltam pár ötös hajót. Véletlenül a New York is sorra került. Mi az a 20 km-es lőtáv? Az rémlik hogy sok hajónak növelték a lőtávját még valamikor a tavasszal, de ennyire? Ráadásul ott van szegény Kawa, még 10 km-re se tud ellőni, a többi hármas bb meg ilyen 13 km-re lő. Nem csoda hogy egyet sem láttam. (nesze neked balansz)
#15997
Ja tényleg füst nem volt csak torpedo. A megszokás. 😊

Mázlim volt mert általában közép és hosszú távról szoktam torpedózni de néha bejön ez a megközelítés is. De szigorúan csak akkor, ha nincs közelben más hajó. Akkor lehetetlen.

Így is majdnem minden HP-m elveszett de megérte a két süllyesztés. A két süllyesztés meg... hatalmas mázli. Ilyen még nem volt.

A japán hajók nagyom gyengék ágyúszámban és újratöltésben szóval velük ez kivárásos torpedózás mehet. Egy Orosz Tier 5 -ös romboló is röhögve lealázza a Tier 7-es japán rombolót tűzharcban.

Ahogy nézem az Akizuki viszont már gunship lesz a 3mp-s töltési idejével. Annak meg majd torpedója lesz kevés. De az legalább 10Km-s lesz.
Trucker39
#15996
Pedig a Shimakaze-nek, meg a kisebbik testvérének csak addig van esélye, míg nem látja a csatahajó. Nincs meg egyik sem nekem. Teszt szerveren végig kínlódtam a 10-s rombolóig, de nekem nem okozott különösebb élvezetet, vagy sikerélményt menni vele. Nagyon nem megy a rombolózás nekem, így nem is nagyon erőltetem a témát. Ellenfélként viszont gyakran összefutok velük. Német csatahajóval ha megyek és felspottolódnak, máris rájuk akasztom a manuális célzást, azután meg majd csak előkerülnek. Persze csak akkor, ha nincs más fontosabb cél a közelben. Fájni szokott az ellenfélnek, amit a másodlagosok művelnek vele.

#15995
Ha engine boost-al mentél feléjük, akkor minek kellett a füst? (direkt miattad megvettem most én is a Shira-t, mert a Kagero-n a füst helyett van a torp reload és kicsit nehezemre esett elhinni, hogy a Shira-n mind a kettő egyszerre van)

Egyébként ezt a taktikát már én is sokszor próbáltam, főleg olyan hajókkal, amik sokkal gyorsabbak a Shira-nál. Biztos én vagyok béna, de nekem még az első hajót sem sikerült szinte soha kiszedni... talán T3-ban volt ilyen utoljára, a Derzki-vel. Illetve múlt héten volt egy csatám, ha jól rémlik Sims-el. Egy Dánkörk leállt kempelni egy kis sziget mellé, én meg a másik oldalról megkerültem. A másodlagosai elkezdtek rám lőni, ő meg próbált elindulni, de 3,5 km-ről nem sok esélye volt 10 torpedó ellen.
A teszt szerón kihúztam a Shima-t a küldi miatt. Négy csatát mentem, négy vereség. A 8km-es torpedókat használtam, mivel full Concealment-re volt húzva, még igy is volt egy táv, ahonnan láthatatlanul tudtam torpedózgatni, de rá kellett jönnöm hogy ezek a torpedók szinte használhatatlanok, hacsak nem úgy, ahogy te is használtad, csak sajnos T10-ben várni a magányos BB-t még egy türelmes tengerésznek is kihivás. Sajnos a 100%-os vereségi ráta elvette a kedvem a teszteléstől, pedig jó lett volna kipróbálni a többi torpedóvetőt is.
#15994
Tegnap olyat mentem Shiratsuyu -val hogy el sem hittem.

Szokásos csata amikor megláttam egy Nagatot és egy Coloradot amint egymás mögött haladva osztják az ellenséget. Gyorsan eléjük sunnyogtam, majd amikor az észlelési határra értem speed boost és füst benyomva és teljes gőzzel szembe mentem a Nagatoval mintha frontálisan szeretnék üszközni.
Mivel szemből jöttem így az észlelés után a Nagato már nem tudta időben felém fordítani az első ágyúit így aztán szépen kitértem és mellette elhaladva az összes torpedómat az oldalába engedtem.
Utána persze rögön benyomtam a torpedo reload boostot.
Közben a -néhai- Nagatot követő Colorado oda tudta fordítani az orrlövegeit de csak egy sorozatra volt ideje mielőtt mellette elhaladva az ő oldalába is beleengedtem a halacskákat.

Két sülyésztes kb 30 másodperc alatt ráadásiul csatahajók. Szép sorozat. 😊
#15993
Nekem sem mutatja (szűrők nélkül is megnéztem, de úgy sem) Viszont rákerestem a böngészési előzmények között, nekem is 404 error-t ir ki. El akarják sumákolni az egy nap prém jutalmat?

Nagyon ritkán velem is megesik, hogy alacsony tierben cv-zek, de nekem sem az az általános tapasztalat, hogy rám se mozdulnak a hajók. Olyan volt már, hogy egy bb annyira bele volt feledkezve a lövöldözésbe, hogy nem vett észre. De hogy az egész csapat, pláne amikor 2 cv is van oldalanként!?
Trucker39
#15992
Lehet a reggeli őrség volt még a hídon és azok is aludtak többnyire.

#15991
Akkor te kifogtad a legnoob csatahajókat. Ha én már közeledem feléjük, elkezdenek össze vissza menni, kanyarodni...

Asus Maximus HERO VIII, Core I5 6600K 4.4Ghz, 16Gb Corsair Vengance, MSI 1080TI

Trucker39
#15990
Vesztettünk, meg csak második lettem a listán, de azért jól esett így reggel.
Fura volt kis tierben CV-vel csatázni. Nincs strafe, a csatahajók nem manővereznek, csak mennek szépen egyenesen.

Spoiler (katt a megjelenítéshez)



Darun : Beszoktam az oldalon kapcsolni a szűrőt, úgy keresek. Link
Utoljára szerkesztette: Trucker39, 2017.09.13. 08:37:32

#15989
A WG honlapján szereplő hirfolyamot nem tartom valami megbizhatónak, velem már többször megesett hogy nem találtam valamit, amit korábban ott olvastam. (ez egy evint leirás esetében azért elég komoly dolog)
Az olaj beadást én se úgy gondoltam, hogy kedvem szerint adok be 😄 De ha tényleg ehhez is lesz valami napi küldi, tekintve hogy napi szinten játszok, talán sűrűbben tudok beadni mint mások. Én a teszt szerón sem láttam olyant, hogy "nah, ha ezt megcsinálod, kapsz x olajat", a mission alatt csak az a két feladat volt, ami a fő acc-ra adta a jutalmat. Ráadásul az első csata után hozzám vágott 100k olajat, amiből kapásból kihúztam a fél kikötőt. Persze ahogy a hajók, úgy gondolom a kikötő fejlesztések ára is le volt nyomva, csak hogy lássuk a dolog mekkanikáját.
Én az általad idézett cikk részletet úgy értelmezem, hogy a napi/heti feladatok maradnak azok, mint eddig, csak a klán tagok a teljesitésért még pluszba kapnak olajat. Ez mondjuk jó, mert napi egy konténer garantáltan van, de talán nem túlzok, ha átlagnak kettőt mondok. Illetve a heti feladatokból is ált eljutok a negyedik feladatig.
Bár most a jutalmat is levették 1 milláról félre, és ez német küldi is marhaság, sztem 20k xp-ért nevetséges az az 5+5 prém fogyó.
Trucker39
#15988
Sajnos nem találom a public test 0.6.11-s ismertetőjét. Nálam 404 hibaüzenetet ír. Nos abban olvastam, hogy az alapanyag a fejlesztéshez ugye az olaj. Az olaj beszerzésének módját... idézni nem tudom, ezért kellett volna az oldal. A lényege, hogy különböző küldetések teljesítéséért lehet majd kapni. Különösebben nem részletezték. Úgy gondolom, olyasmi lehet, mint a mostani event küldetések. Üss agyon 30 disznót, szedj össze 12 virágot... ja nem az egy másik MMO-ban van. A lényeget viszont írtam, küldetésekből lehet szerezni. Arról nem írtak, hogy ez csoportos vagy egyedi küldetések lesznek. Szerintem még ők sem tudják.

Közben mégis találtam egy oldalt, ahol még nem törölték le, így idézem:

"You will need to earn special clan resources — “Oil” — to expand your base structures.

The total amount of Oil obtained by your Clan mates will be collected in the clan’s deposit. Oil will only be obtainable only if you are a part of a Clan. In Update 0.6.11, you may earn Oil upon receiving containers for completing daily missions and challenges. In the future, you will be able to obtain Oil for winning Clan Battles." Forrás

Ez alapján én úgy gondolom, hogy lesznek napi küldetések és kihivások, mint eddig. Annyi a különbség, ha valaki klán tag, akkor még olajat is kap. Nem ő fogja eldönteni, mennyit ad a közösbe szerintem, hanem a feladat teljesítésekor kiszabott olaj mennyiséget a klánja automatikusan megkapja.
Ki mennyit teljesített az a klán oldalon látszik, legalábbis a tesztszerveren látszott. Ott két nap szereztem ládát és nyitottam is. Mind a kettőért adott olajat is.

Gondolom, másoknál is gondot okoz az idő egyeztetés és talán, hangsúlyozom talán a klán kikötő fejlesztését nem kötik csoportos bevetéshez.

Ha megjelenik a klán kikötő egy frissítésben, sokkal okosabbak leszünk ebben a dologban.
Az mindenesetre fura számomra, hogy a puplic test híre eltűnt a wg oldaláról, miközben a régebbiek ott vannak.

#15987
Bennem felmerült pár kérdés ezzel kapcsolatban. A szerón sehol nem irta (vagy én nem találkoztam vele) hogy miért mennyi olaj jár. Nekem úgy tűnt, csak az első csatákért adott. De ha nem, akkor sem vágom hogy miért mennyit ad, sehol nem is láttam feltüntetve az eredmény lapon, sem leirást nem láttam a klán oldalon. És csak hogy akadékoskodjak még egy kicsit, mivel mindenki máskor ér rá, illetve egy héten eltérő mennyiségű csatát tud lenyomni, igy az sem lesz kiegyenlitett hogy ki mennyi olajat visz be. Viszont az előnyöket mindenki élvezni fogja. Az egyes fejlesztéseknél figyelembe veszed majd ezt? Egyáltalán valahol számolja a rendszer, hogy ki mennyi olajat adott a közösbe?

Én minden nap hajózok, ha esetleg sima csatával is lehet jelentősebb mennyiségű olajat harácsolni, szivesen segitek a gyűjtésben.
#15986
Persze, ez ki van balanszolva meg szép és jó és mindenkinek tetszik...

FIRE comes pre-installed as standard and the loader/driver are inserted as corpses to save time

Tono34
#15985
Eloltok 2 tüzet, következő salvo újra 2 tűz ....

Ki is felejtettem, hogy HE-vel kapom az 5k+ sebzést..

Csatahajóknak: gyorsabban töltsék a javítót, esetleg "kisebb" HP veszteség mellett égjen vagy gyorsabban töltsenek be...
Utoljára szerkesztette: Tono34, 2017.09.12. 21:43:06

10 féle amber van a világon, az egyik amelyik ismeri a kettes számrendszert, és a másik, amelyik nem.

#15984
Ez a jövő, ebbe az irányba megy a "játék"

FIRE comes pre-installed as standard and the loader/driver are inserted as corpses to save time

Tono34
#15983
30k xp hiányzik a Yamatóhoz, de olyan masszív HE spam megy.... két sorozat között simán leégek..

10 féle amber van a világon, az egyik amelyik ismeri a kettes számrendszert, és a másik, amelyik nem.

Trucker39
#15982
Azért van akit érdekel a dolog. Remélem a lelkesedés kitart a klános kikötő fejlesztéséig is és akkor jobban lehet majd látni, hogy van-e értelme csoportba tömörülni és egy helyre hordani a nyersanyagot (olajat).

Spoiler (katt a megjelenítéshez)


Ilyen lesz a klán zászló, ha egyszer a WG méltóztatik venni a fáradságot és bele teszi a lehetőséget a játékba. Értelem szerűen olyan logo, mint a WoT-ban van szerintem fantáziátlan és hülyeség lenne a hajós játékban.



Klántagok máris kipróbálhatják, bár csak MOD formában. Az alábbi helyről le kell tölteni egy .dds file-t Link

Ezt be kell másolni a C:\Games\World_of_Warships\res_mods\0.6.10.0\content\gameplay\common\flags alkönyvtárba. Ilyen alapból nincs, így létre kell hozni. A játékba belépve az exterior menüpontot kell választani és ott a Flags lehetőséget. Sajnos csak egy bizonyos zászló beállításakor aktiválódik a klán zászló. Ez jelenleg a Dunkirk. Olyat kellett válasszak, ami nem régi és esetleg az újabb játékosoknak is volt lehetőségük a megszerzésére. Fogalmam sincs már, hogy kezdő játékosnak, most milyen zászlója van alapból. A nemzeti zászlókat nem akartam átalakítani, mert az máshová kerül és a hajót építő, üzemeltető nemzet zászlaja. Ha van esetleg jobb ötlet, melyiket cseréljem le, mert megvan, akkor arra teszem rá. A zászló egyébként a játékban teljesen jól mozog a szélben. A program szépen lekezeli, hogy mind a két oldalán helyesen jelenjen meg.

Utoljára szerkesztette: Trucker39, 2017.09.12. 21:04:31

#15981
Nekem meg egy sincs 😉 És a 4k csatám se lesz meg egy héten belül. Mondjuk nekem annyira az SC nem is fog hiányozni, ellenben a camokra rá fogok startolni. Eddig még mindet sikerült beszerezni, remélem ez is menni fog. Viszont ha ez is collectibles lesz, akkor a Yamamoto megint nem fog jönni. Esetleg megvárják vele, mig a teljes kampány elérhető lesz? Akkor viszont a WG-t ismerve megint az lesz, hogy vagy csak a kapitánnyal lehet elkezdeni, vagy venni kell valamit.
Trucker39
#15980
A francba, csak egy tier 10 hajóm van.

Tono34
#15979

10 féle amber van a világon, az egyik amelyik ismeri a kettes számrendszert, és a másik, amelyik nem.

Trucker39
#15978
Az ezévi SC mennyiséget valószínűleg ezzel le is tudtam.

#15977
Aki egymás után két SC-t nyit, annak ne sirjon a szája xD
Trucker39
#15976
Játék(om) történelmi esemény(e). Ma 2 db!! SC-t sikerült nyitnom. Nem gyűjtögetek, nyitom amikor összegyűlik az XP.

A tartalmak? Egyik jobb mint a másik. WG-nél lomtalanítás van láthatóan.

Spoiler (katt a megjelenítéshez)

#15975
Várod az Izumot? Nem az amagit fogod visszasírni, hanem a Kongo-t 😄

FIRE comes pre-installed as standard and the loader/driver are inserted as corpses to save time

Caliph
#15974
kitartás,nekem dobott múlt héten 14 nap prémet is,napi harmadik konténerre...sokáig csak napi egyet nyitottam,a 2000xpset,de múlt héten nekifeküdtem az amaginak,mert az izumo régi nagy álmom,az amagival meg szenvedtem(de természetesen az utolso 20k xpre rohadt jó csatákat mentem vele,hogy majdnem megtartottam 😄 ) aztán napi harmadikra több hónap után jött...a wg nem vallja be de sztem a napi harmadik sok xps konténernél nagyobb az esély scre...
izumohoz már csak 3 milla kredit kell,az meg is lesz torpitzel és prem accal gyorsan...aztán ahogy irjátok visszasírom majd az amagit,de annyira régóta várok izumora hogy nem nagyon fog érdekelni pár napig a papír volta 😄

CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.

Trucker39
#15973
Nem azt szedték, ki vagy csökkentették? Valaki mintha írta volna korábban.

#15972
Nekem kredited dobhatna a SC. Pár millió plusznak nem kicsit örülnék.
Trucker39
#15971
Nem baj. van belőle most már 450 darab. Persze használhatóbb dolgokat azért véletlenül sem dob a láda.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)

#15970
Bár az az 5% nem tűnik nekem olyan soknak, azért én is mindig mellé dobom a -100%-t. Csak a RNG miatt. Az az 1% meg attól függ, mire rakod. Csatahajóra totál felesleges, mert a 40-41% közötti különbséget nem hogy érezni, még mérni sem fogod tudni. De azért van jópár olyan olyan hajó, aminél meg még az a fél százalék is számit. (hogy ténylegesen mennyire effektiv, az mondjuk más kérdés)
Caliph
#15969
én is ezt kaptam valamelyik nap...azért 1% gyújtási esély elég csekély,és 5% több esély a detonationra...bár azt meg gondolom kioltja az anti detonation flag 😄

CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.

Trucker39
#15968
Ma is lett egy SC. A semminél több mindenesetre.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)

Caliph
#15967
nem,HE vel nem lesz overpen,csak AP val. én sem látom sok értelmét,főleg a brit HE bb ág után..

CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.

Tono34
#15966
Ez esetben jöhetnek a bedöglő torpedók. Minimum 20% ami kötelezően dögöljön be vagy menjen más irányba (esetleg forduljon vissza).

10 féle amber van a világon, az egyik amelyik ismeri a kettes számrendszert, és a másik, amelyik nem.

Pluskast
#15965
Faszság. Leadok egy full salvó 420-as lövést egy nyamvadt DD-re és overpen?? Ha ezt megteszik akkor innentől kezdve vezessék már be, hogy lehet lézerágyút meg maglev ágyút felpakolni a hajókra. Ja! Meg akkor legyen már GPS is beépítve és jöhetnek a cirkáló rakéták is. Komolyan... A DD (nagy tierben) képes 20km-ről kilőni egy rakás torpedót, a láthatósági értékei annyira jók, hogy azt egy klingon ragadozó madár is megirigyelné, vígan lövöldözik a füstből, gyújt mint egy piromán és akkor még overpen is?? Kis kukim nem kéne még!!?? WG nem bír magával szokás szerint...

“Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidr?l.”

#15964
Ezaz! Overpent mindenkire!

FIRE comes pre-installed as standard and the loader/driver are inserted as corpses to save time

#15963
a másodlagos tüzérséget a dd-k kedvéért, már ígyis legyengitették kb minden nemzetnél, és használható szintre csak kapitányi skillel lehet fejleszteni. Értem én, hogy játékbalansz, meg hasonlók, de én inkább hagynék erősebb másodlagost a cstahajóknak, és dd-vel mondjuk 2szer lehetne menni egy csatában.
#15962
team killer státusz többedszeri eléréséből lehet valami komoly baj? véletlen egy lövésemmel megöltem egy low hps csapattársat, és már nem 6, hanem 9 csata mire "ledolgozom". Ban ebből nem lesz?
#15961
De akkor HE-vel is Overpen? Miből lesznek a DD-k? Tűzálló papír masséból??

Asus Maximus HERO VIII, Core I5 6600K 4.4Ghz, 16Gb Corsair Vengance, MSI 1080TI

Trucker39
#15960
Nagyon rossz ötletnek tartom. HE spammolós játékot akarnak.

#15959
Eddig is 90 %ban azt kaptak, viszont egy ddnek 1000hp minusz se kevés, a he meg továbbra is aprítaná. De nem lenne túl jó ötlet ettől független.