World of Warships

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#17808
Pont ezt akartam megnézni én is, hogy a többi T5-ös BB-t mikor állitották hadrendbe. Azért ez is sokat elmond egy-egy nemzet hajóiról.
#17807
Gondolom Cizör alatt a Giulio Cesare-t érted. Az is a kikötőmben áll. Én nagyon szeretek vele játszani. Jobb hajó, mint a Viribus Unitis. Főleg a sebessége miatt. A légvédelme is meglepően hatékony tud lenni. A két hajó főtüzérsége a tényleges és a statisztikai különbségek ellenére a játékban érzetre, nekem tök egyforma. De az előbb említett különbségek miatt a Giulio Cesare-val játszani nagyobb élvezet. Én gyakorlatilag úgy használom, mint egy nehézcirkálót. Dinamikusan, bevállalósan, de ha gond van lelépek vele. Ellenben a Viribus Unitisszel nagyon megfontoltnak és óvatosnak kell lenni. Ez nekem nem akkora szórakozás.
Ami még feltűnt, hogy Cesare és az Unitis fő lövegtornyai is elég sérülékenyek. Mindekettővel többször is előfordúlt, hogy valamelyiket kilőtték. ebben is nagyon hasonlóak.
Egyébként a Viribus Unitisen kívül nincs is másik olyan Tier5-ös hajó, ami az eredeti, I.vh-s formájában került bele a játékba. Tehát ez a legóstibb hajó T5-ben. Az összes többi T5 I.vh-s hajó történelmileg hiteles 1930-as 40-es évek beli, vagy pedig WG-s fantasy tuninggal került bele a játékba.
Mondjuk a Viribus Unitis szerintem így szép, ahogy van. Csak ne T5-ös lenne...
#17806
Az első dolgom az volt, hogy összevetettem a statisztikáját a Cizörrel. Azin kivül hogy jobban fordul kb minden másban elmarad. Ráadásul nincs légvédelme, ami a mostani metában, T6-os CV-k ellen elég gáz. Az erősségénél a Wargaying is a lövegeket emelte ki, de a sebzésüket összevetve a Cizörrel jóval elmarad. Pedig nem sokkal kisebb kaliberről van szó. Az élete nagyon kevés, torpedó védelme gyenge, lassú. Bár láttam már olyan hajót, ami a gyér statisztikája ellenére is játszható volt. Azért remélem hogy nem lesz szenvedős, bár a T5-ös besorolást én is kicsit erősnek érzem.
#17805
Most nézem a WoWs honlapján, hogy a leendő olasz cirkáló ágba bekerült egy német könnyűcirkáló is az SMS Strassburg. Ráadásul az eredeti formájában, de már az olasz nevével: Taranto. Az I.vh. után került az olaszokhoz jóvátétel gyanánt. Tier 3-as hajó lesz. Kíváncsi leszek, hogy a "B" hajótesttel megkapja-e majd az 1940-es átépített formáját (mínusz 1 kémény, modernizált fegyverzet stb.).
#17804
Nem bírtam ki. Pusztán gyűjtői szenvedélyből beszereztem a Viribus Unitis-t. Nem annyira sz@r, mint ahogy a paraméterek alapján gondoltam. De azért nem is olyan szuper hajó. T5-T6 meccsen élhető, T6-T7-ben szenvedős.
6 meccs után a szubjektív véleményem a következő:
Ami tetszik benne:
A Viribus Unitis legjobb része a főtüzérség. Lapos szögben, tűrhető lőtávval és viszonylag jó pontossággal tüzel. A tornyok forgási sebessége csatahajós léptékben erős közepes. Forgatási szögük elfogadható, bár teljes oldarsortűzhöz kicsit jobban kell mutatni az oldalát, mint szeretném. Ezt gyorsan lehet korrigálni, mert viszonylag gyorsan reagál a kormánykitérítésre. Rövid, tömzsi hajó és ezért igen szűkeket lehet vele fordulni. Igaz ilyenkor teljes gőznél is akár 15 csomó alá esik a sebessége. Többször előfordult, hogy egy-egy ilyen vészforduló alkalmával messze elém dobták a torpedókat a repcsik, mert olyan lassú a hajó.
Eddigi tapasztalatom alpján, érzetre a Viribus Unitis mérsékelten gyúlékony. Persze gyújtottak fel, de nem volt olyan érzésem, hogy benzinnel fellocsolt fedélzettel megyek a csatában. A cirkálók lövéseit viszonylag jól bítrja. A javítás viszonylag nagy adagokat tölt vissza a HP-ra. Erre szükség is van.
Ami rossz:
Nagyon kevés HP!!!
Citadella mágnes!!! Bármilyen csatahajó, bármilyen szögből képes iszonyat nagyot beleverni. Egyszerűen kerülni kell vele a csatahajókat.
Mindössze csak 4db 70mm-es légvédelmi lövege van, ami szinte nulla.
Lassú. Nagyon. Kb. mint egy alap low tier amcsi csatahajó.
T6-T7 ütközetben már nem elég a 305mm-es AP lőszerek átütő ereje. A HE pedig eleve nem nagy szám, alig gyújt.
Másodlagos tüzérség elhanyagolható. Alacsony lőtáv és kevés cső (oldalanként 6-6 150mm-es). A fedélzeten szétszórt 70mm-es lövegek csak díszletek, nem működnek (kivétel a tornyok tetején lévő 4db légelhárító).
Összegezve:
A kevés HP és a tetű lassú sebesség miatt nagyon ésszel kell vele játszani. Nem egy nagy túlélő.
Kerülni kell vele az 1vs1 csatahajós párbajokat és a magányos hősködést.
A 12db elég pontos 305-ös löveggel azonban komoly citadellákat lehet osztani minden cirkálónak. Cirkálók ellen a páncélzat és a kevésbé gyúlékony fedélzet is hatékony védelmet biztosít. A gyors kormányreakció pedig segíthet a bejövő tűz és a torpedók elkerülésében.
Én személy szerint közepes alára értékelem a hajót.



#17803
A Ladikos Betyárok klán szívesen lát minden jelentkezőt. Ahogy látom nálunk elég aktív klánélet folyik, rendszeres szakaszozással. Elvárások nincsenek, csak szórakozni akarunk, és jókat nevetni. Ha valaki hosszabb ideig nem tud játszani valamilyen oknál fogva, akkor az lehetőség szerint jelezze. Senkit nem akarunk kirakni a klánból, de ezt sem szeretnénk, ha valaki olyan foglalná a helyet, aki nem játszik. Akit érdekel a lehetőség, az írjon privátban.

Ami pedig a T8-9-10-es játékosállományt illeti, tényleg siralmas. A minap találkoztam ilyen játékosokkal (zárójelben az átlag sebzés az adott hajóval): Yamato (47k), North Carolina (37k), Atago (25k), Shimakaze (16k).

"Roger, Roger! Mi a vektor Viktor?"

#17802
Ill. alacsonyabb tier-ekkel nem is lehet akármikor játszani, mert biztos a +2 tier-ű csata a kevés játékos miatt!

"Oh, you misunderstand me, Lieutenant. All I meant was it's a little foolish to worry about your careers at a time like this when there's a good chance we're all about to be killed." (Garak)

#17801
Fú de rohadt jó.
#17800
Mert elég inaktív a Klánom főleg így napközben.

X6 1090T,Thermaltake Spin Q,Asrock 770 Extreme3,8 GB 1600,GTX 1060,FSP Hexa 500 (HS)Hülye suttyók. WOT:GyuszopapaHun

#17799
És akkor miért nem jatszol klánban csapatársakkal? Mit vársz random emberektől? Főleg miért kell leírni hogy mindenki hülye, csak te vagy helikopter? 😊
#17798
Hát elég siralmas lehet az életük ha ezt az állandó lealázást szórakozásnak érzik.8-as hajókkal csinálnak ilyen 18000 sebzést csatánként.Ez szerintem siralmas és szánalmas.
Egy Bismark-al 39000 sebzés átlagban szintén vicc.
Utoljára szerkesztette: Gyuszopapa, 2019.10.04. 14:52:36

X6 1090T,Thermaltake Spin Q,Asrock 770 Extreme3,8 GB 1600,GTX 1060,FSP Hexa 500 (HS)Hülye suttyók. WOT:GyuszopapaHun

#17797
Gondolom az emberek akik játszák ezt a játékot a saját szórakozásuk miatt teszik és kurvára leszarják mi a véleményed vagy gondolsz róluk. Bár ez csak egy tipp...
#17796
A tököm ki van a játékosállománnyal.A nulla sebzéses DD-től kezdve az rengeteg AFK-s idiótával együtt.Nem beszélve ilyen 5000-10000 csatájú 20000-30000 átlagsebzésű barmok tömkelege.Tulajdonképpen nem értem hogy ezek miért játszanak mert teljesen szánalmasak.
7-8 csatát kell menni hogy legyen 1 nyertes csata is.

X6 1090T,Thermaltake Spin Q,Asrock 770 Extreme3,8 GB 1600,GTX 1060,FSP Hexa 500 (HS)Hülye suttyók. WOT:GyuszopapaHun

#17795
Végre elérhető a játékban az első OMM hadihajó, a Viribus Unitis. Igaz csak prémiumként, de ez várható volt.
Sajnos azonban maradt Tier 5-ös hajó. Ami nagy gond. Szerintem max T4-ben a helye. Így viszont akár T7-es meccsbe is besorolja majd az MM. Ami szerintem vicc. Pláne a nevetségesen alacsony HP és a légvédelem teljes hiánya miatt.
Ennyi erővel a Giulio Cesare-ét is az első világháborús formájában rakhatták volna be a játékba T5-ként.
Vagy a Viribus Unitis is kaphatott volna a német T5-ös König csatahajóhoz hasonló II.vh.-s légvédelmi fegyverzetet. Mert ugye a készítők a low tier német csatahajóknál eljátszották, a mi lett volna, ha a hajók megérik a II. vh.-t és modernizálják.
Értem én én, hogy egy T5-ös Viribus Unitisért több pénzt lehet elkérni, mint ha a többi kortársával megegyezően T3-ban vagy T4-ben lenne.
Csak akkor ne heréljék ki ennyire!!!
#17794
Azért azt tegyük hozzá, amikor bevezették a napi konténert és adott SC-t, már akkor se dobálta sűrűn nem csak a prém hajókat, de az értelmes jutalmakat sem.
#17793
Ez így volt az első gyors vásárlók dúskáltak a tankokban,másnap már semmit nem adott.

X6 1090T,Thermaltake Spin Q,Asrock 770 Extreme3,8 GB 1600,GTX 1060,FSP Hexa 500 (HS)Hülye suttyók. WOT:GyuszopapaHun

#17792
A születésnapi bizbasz miatt én is elég sok SC-t kaptam. Mondjuk elvileg a signalok is lehetnének jók, ha nem olyanokból adna, amibőlr 1000+ van, hanem mondjuk kevés. Én a free xp-nek és szénnek is örülök, illetve egyben volt acél is, annak főleg nagyon örültem.
#17791
Ebből legfeljebb a legelején, az első pár órában éri meg venni, HA engedékenyebb %-ot állítottak be - lásd a wot egyik karácsonyát: az elsők 10 ládából 2-3 T8-at nyitottak, míg az utolsóknak volt, hogy 30-ból sem esett semmi sem, mert közben, ahogy szokták: bejelentés nélkül, átírták a %-okat.

"Oh, you misunderstand me, Lieutenant. All I meant was it's a little foolish to worry about your careers at a time like this when there's a good chance we're all about to be killed." (Garak)

#17790
Nekem volt az egyikben 2500 doubloon. <#awink>

"Roger, Roger! Mi a vektor Viktor?"

Caliph
#17789
flambass nyitott 30+ superkonténert,a 90%semmit érő signalok voltak vagy camok 😄 itt is jól leadta a wg 😄

CefreTeam&#8482; A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.

#17788
A kezdéstől. De ha rámész bal oldalon a Ranks-ra, ott kiirja. Még 4 nap van hátra, ha jól emlékszem.
ChevyG
#17787
Sziasztok!
A mostani ranked VII-es hajókkal meddig tart? (12 napot írnak mindenhol, de mikortól?)
whiskeyman
#17786
Többször is elfogadja mindet, de csak egyszer kapod meg.

&#1641;(&#830;&#9679;&#814;&#814;&#771;&#830;&#771;&#830;)&#1782; CefreTeam&#8482; &#3663;&#865;&#815;&#3663;&#64831;

#17785
Ezek most még működnek. MOARRESOURCES
NICEANDSHINY
CHEERSTO4YEARSOFWOWS
STOLENFROMOFFICIALCHANNEL
STOPASKINGFORCODESPLS
DONOTSHARETHISCODEKAPPA
PURRFECTCODE

X6 1090T,Thermaltake Spin Q,Asrock 770 Extreme3,8 GB 1600,GTX 1060,FSP Hexa 500 (HS)Hülye suttyók. WOT:GyuszopapaHun

Caliph
#17784
köszi
érdekes hogy újrahasználnak kódokat 😄 tegnap is volt pl a purrfectcode,és ma is elfogadta
Utoljára szerkesztette: Caliph, 2019.09.21. 18:22:28

CefreTeam&#8482; A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.

#17783
Mai kódok: NICEANDSHINY, MOARRESOURCES, DONOTSHARETHISCODEKAPPA, STOPASKINGFORCODESPLS, PURRFECTCODE.
#17782
Nekem még ilyen jó sem jött.
Kaptam asszem 2800 free xp-t meg talán 250 ezer creditet és sok zászlót.
De asszem mára hagyom,eddig egész jó csaták voltak.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)

Utoljára szerkesztette: Plata, 2019.09.20. 21:58:39

Tono34
#17781
Köszi

10 féle amber van a világon, az egyik amelyik ismeri a kettes számrendszert, és a másik, amelyik nem.

Caliph
#17780
3 scből 1000 dublon 25 leviathan signal és még egyszer 25 leviathan szignál....azért legalább dobhatott vna valami értelmesebbet is az egyik signalos 😄

CefreTeam&#8482; A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.

#17779
404BONUSCODENOTFOUND // BDAYCAKENOTINCLUDED // LETSGETSHIPTFACED // 4YEARSSHOOTINGBOATS // 4YEARSOFGETTINGSHIPT // CHEERSTO4YEARSOFWOWS // MEOWHAPPYBIRTHDAY // THUMB // HAPPYPURRRRTHDAY // STOLENFROMOFFICIALCHANNEL // BIRTHDAYPARTYMADNESS // PURRFECTCODE // DONOTSHARETHISCODEKAPPA //STOPASKINGFORCODESPLS

Lehet válogatni.

X6 1090T,Thermaltake Spin Q,Asrock 770 Extreme3,8 GB 1600,GTX 1060,FSP Hexa 500 (HS)Hülye suttyók. WOT:GyuszopapaHun

#17778
STOPASKINGFORCODESPLS

"Oh, you misunderstand me, Lieutenant. All I meant was it's a little foolish to worry about your careers at a time like this when there's a good chance we're all about to be killed." (Garak)

Caliph
#17777
PURRFECTCODE
DONOTSHARETHISCODEKAPPA

CefreTeam&#8482; A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.

Caliph
#17776
biztos scriptelt 😄

streamben mondták hogy a játékban megjelenik az ajándék annak ellenére hogy a honlap errort ir

Utoljára szerkesztette: Caliph, 2019.09.20. 20:35:20

CefreTeam&#8482; A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.

#17775
Csak most fogadta el..., röpke 25 perc, folyamatos próbálkozás után! <#taps>
Utoljára szerkesztette: Kotomicuki, 2019.09.20. 19:49:33

"Oh, you misunderstand me, Lieutenant. All I meant was it's a little foolish to worry about your careers at a time like this when there's a good chance we're all about to be killed." (Garak)

Caliph
#17774
birthdaypartymadness

CefreTeam&#8482; A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.

Caliph
#17773
szülinapi stream megy,wgsek játszanak,szal terheltek lesznek a szerverek amig ez tart,és gondolhaton párezren akarják beváltani a kódokat épp most is 😄

CefreTeam&#8482; A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.

#17772
Kellett pár perc, mire elfogadta!
Nem hiába vannak az "ugrások" a játékukban: némi szerveroldali fejlesztés megint rájuk férne!

"Oh, you misunderstand me, Lieutenant. All I meant was it's a little foolish to worry about your careers at a time like this when there's a good chance we're all about to be killed." (Garak)

Caliph
#17771
stolenfromofficialchannel

CefreTeam&#8482; A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.

Caliph
#17770
thumb-15 konténer
Utoljára szerkesztette: Caliph, 2019.09.20. 18:35:42

CefreTeam&#8482; A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.

#17769
Melyik adott hajót? És milyet?
#17768
Köszönöm, én is a kódokat, mindenkinek!

A hajót adó val'sz'eg limitálva volt! 😊)

"Oh, you misunderstand me, Lieutenant. All I meant was it's a little foolish to worry about your careers at a time like this when there's a good chance we're all about to be killed." (Garak)

Caliph
#17767
HAPPYPURRRRTHDAY

CefreTeam&#8482; A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.

#17766
Az egyik nekem se működöttSajna.

X6 1090T,Thermaltake Spin Q,Asrock 770 Extreme3,8 GB 1600,GTX 1060,FSP Hexa 500 (HS)Hülye suttyók. WOT:GyuszopapaHun

Caliph
#17765
köszi itt is

CefreTeam&#8482; A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.

#17764
Köszi,majdnem mind jó volt.

Caliph
#17763
és lehet jelentkezni a submarine beta testre

CefreTeam&#8482; A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.

#17762
MEOWHAPPYBIRTHDAY Siessetek.
Utoljára szerkesztette: Gyuszopapa, 2019.09.19. 11:57:10

X6 1090T,Thermaltake Spin Q,Asrock 770 Extreme3,8 GB 1600,GTX 1060,FSP Hexa 500 (HS)Hülye suttyók. WOT:GyuszopapaHun

#17761
404BONUSCODENOTFOUND ; 4YEARSSHOOTINGBOATS ; 4YEARSOFGETTINGSHIPT ; BDAYCAKENOTINCLUDED ; LETSGETSHIPTFACED ; GETSHIPT4WOWSBIRTHDAY ; CHEERSTO4YEARSOFWOWS

X6 1090T,Thermaltake Spin Q,Asrock 770 Extreme3,8 GB 1600,GTX 1060,FSP Hexa 500 (HS)Hülye suttyók. WOT:GyuszopapaHun

#17760
Megoldottam! 😊 Ha csak simán letöltöd, akkor valamiért olyan GC-t szed le ami automatikusan telepíti magát.
DE megtaláltam a trükköt! Amikor rámész, hogy leszeded akkor a nagy sárga Download alatt van egy olyan, hogy "download classic launcher"
Ez már megkérdi, hogy hova és mit szeretnél telepíteni.
#17759
Ez érdekes, mert nekem spec az E-n van a GC.