59
  • tatish
    #59
    És mikor kilépnek a szimulált küldetésből akkor mindenhol csönd és véres húscafatok lesznek és és és 28 hónappal később ....című zombis horrort láthatjuk :)
  • NEXUS6
    #58
    Igazából sokkal jobb lenne, ha tényleg ilyen technológiával hajtanák a göbzit, az idő ugyan is azt is jelenti, hogy probléma esetén egyrészt jelentős pályamódosítást tudnak végrehajtani, másrészt sokkal kevesebb idő alatt vagy ők érnek már biztos helyre, vagy éri őket utol a mentőhajó.

    Bármilyen végzetes probléma esetén, pl "csak" annyi, hogy megmérgeződik, elfolyik a víz. A kémiai meghajtású rakétával 1-2 évig tartó utónn, az emberiség nézhetné a valóság sót ahogy szépen 1-2 hét alatt kimúlnak. A fejlettebb meghajtással meg gyakorlatilag szinte bármikor menthetők lennének.

    Másrészt a páros dolgot azért sem tartom jó ötletnek, mert az egyik tag elvesztése esetén nagy valószínűséggel lelki okokból még egy ember kiesik a melóból. Egy haverság/barátság azért ennél sokkal lazább kapcsolat. A haverság esetén az ember bármikor kereshet "póthavert", és ez lehet fiú lány tökmindegy. Pár elvesztése esetén kiszámíthatatlanná válik a közösség dinamikája (hú ez szép kifejezés lett:))). Az egyedül maradt lehet öngyilkos, nekiállhat gyilkolni, feldúlhat más párkapcsolatot, bármi lehet.
  • EnxTheOne
    #57
    A mars utazás szerintem egész más lesz. Más a motiváció. Szerintem akik elöször mennek a marsra, azzok kapnak pár oldalt a törikönyvben, meg az életükröl forgatnak vagy 20 filmet. Szóval nem egy "névtelen senki" lesz, hanem akire többszát/ezer év múlva is emlékezni fognak. Szóval lényegében "halhatatlanok" lesznek.

    Lányokat vinni? Ez nehéz kérdés. Több évet eltölteni lány nélkül? Ez számomra lehetettlen. De sokkal rosszabb lenne ha John, és CSin Csiung reszel naponta, nekem meg nincs párom. De pl ha csak én mennék, vagy 10 lányal azmár más lenne. :D:D
  • dzsagon
    #56
    ez csak egy makett
  • hangulati
    #55
    pedig barmi megeshet.
    aki pedig nem erti, hogy ez a kiserlet mirol is szol, az sajnalom. higyjetek el: nem a Marsrol.
  • halgatyó
    #54
  • halgatyó
    #53
    "Ha olyan döntést kell hozni a közösség érdekében aminél a társ esetleg veszélybe kerülhet"

    Ez fogas kérdés. Szerintem erre biztosan jó válasz nincs. (én legalábbis nem tudok)

    Első közelítésben én úgy képzelem, hogy az űrhajósokat leginkább az unalom és a csontritkulás fogja veszélyeztetni.
    Egy ilyen döntési helyzet létrejöttét leginkább el kell kerülni az összes lehetséges eszközzel. Mert akkor már jó döntés nincs, csak rossz vagy még rosszabb.

    Nagyon szűk lesz az a sáv, ahol ilyen döntésnek lenne értelme. Mert ugye ha nem történik semmi a 6 hónapos út alatt (ez a legvalószínűbb) akkor nincs probléma.
    Ha viszont eltalálja őket valami meteor, akkor nincs döntési helyzet, game over.

    Ha csupa férfiak mennek az útra, azzal sem lehet ilyen döntési helyzetet megelőzni. Hiszen barátságok szövődhetnek (most tekintsünk el a férfi-férfi kapcsolattól), aztán ha ketten egy nemzethez tartoznak, akkor is megvan az összefogás veszélye a többség rovására, illetve egyéb történelmi gyökerű ellenszenvek és rokonszenvek is ébredhetnek.

    De egy ilyen (elképzelt) döntési helyzetben mindenféle személyes kapcsolat NÉLKÜL is igen komoly probléma lehet. Pl.: most kinek adjak oxigént: a parancsnokomnak, aki tud navigálni, vagy a többi 4 embernek, akik mégiscsak négyen vannak...nélkülük az expediciónak értelme sincs.
    Szóval a lényeg: ha ilyen döntési helyzet kialakul, akkor ott már minden elromlott.
  • kvp
    #52
    Lenne egy alternativa: Erosebb hajtomu kell a jarmure. Ha felutig 1g-vel gyorsul, feluttol 1g-vel lassul a jarmu akkor vegig foldi gravitacio van a fedelzeten es raadasul az ut is joval rovidebb. (kb. 1-2 het) Ilyen hajtomuvet fejleszt az usa-ban az egyik maganceg is, a prototipus nemsokara megy fel az iss-re.

    A nasa egyebkent urhajos parokat kuldene, ok fel vannak keszitve a kuldetesre, fel vannak keszitve arra, hogy kb. 50% a tulelesi eselyuk es mivel egymast ismero hazasparokrol van szo, ezert biztos nem alakul ki tobb feszultseg, mint amennyi floridaban az urhajosok szallasan a felkeszules soran kialakul. Ez is egy megoldas, sot ha veletlenul maradniuk kell (mert egy hiba miatt nem tudnak visszajonni), akkor konnyebben birjak ki amig odaer a masodik hajo.
  • philcsy
    #51
    Kirúgni a buzikat? Nem szeretem az ilyen liberális megoldásokat. Kiherélni!

    (Én miért nem kapok felkiáltójelet sohasem??? DISZKRIMINÁCIÓ!!!
    Csak nehogy az éhező afrikai terroristák kezére kerüljön!)
  • philcsy
    #50
    Végül is nem hülyeség amit mondasz. J.I.Jane és J.I.Joe párokkal meg lehetne csinálni.
    Előtte lehetne őket tesztelni stresszhelyzetben. Ez nem is lenne bonyolult. Aki bent marad az megy küldetésre.

    Meggyőztél.

    Már csak egy valami lehet probléma. Ha olyan döntést kell hozni a közösség érdekében aminél a társ esetleg veszélybe kerülhet, akkor bizonytalanná válik a dolog. De ez a kockázat szerintem bevállalható, illetve ez is előzőleg tesztelhető. (Lehet hogy utána titkosítani kellene a teszteket. :) )
  • halgatyó
    #49
    A buzulás a hadseregben nem kizáró ok. Legalábbis a néphadsereben (kötelező, sorozás) Amikor én voltam katona, akkor is volt egy rakás homár pedig akkor még eléggé titkolta aki az volt. Egy százados is volt köztük.

    Gondold meg, hogy abban az időben, amikor sok ember még öncsonkításra is képes volt, hogy a katonaságot elkerülje (nem véletlenül, tényleg nagyon szar volt) akkor hányan valloták volna magukat homárnak, csak azért, hogy leszereljék őket?
    Nem, ez így egyáltalán nem működött.

    A zsoldoshadsereg (önkéntes) az persze lehet más (nincs tapasztalatom).
    Ám egy Mars expedicióból nem lehet valakit csak úgy "kirúgni" mint egy hadseregből, félúton a Föld és a Mars között. Tehát valahogyan együtt kell élni azzal, akiről útközben derül ki...
  • halgatyó
    #48
    "ha párok mennek ki. Viszont a párkapcsolatok a szélsőséges körülményeket, és ez az, nagyon megviselik. Semmivel nem lenne jobb a helyzet mint előbb"

    Én pont erre a megoldásra gondoltam.
    Az átlagos emberekből létrejött párokat valóban megviselik bizonyos fajta nehéz helyzetek, ám az is előfordulhat, hogy jobban összehozza őket. Embere válogatja és a helyzetek is sokfélék.
    Egy ilyen expedicióba azonban nem átlagos emberek kerülnek be.
    Az ő sorsukat, reakcióikat nem lehet -- szerintem -- előre megjósolni abból, hogy Kovács 1234 Józsi és Nagy 93444 Marika 2 év után elváltak mert a Jaózsi horkolt...
  • philcsy
    #47
    Miért van az hogy a legjobb kísérletek etikátlanok.
  • NEXUS6
    #46
    A hadseregek többsége alapvetően férfiszervezet és mondhatni a buzulás gyakorlatilag összeegyeztethetetlen vele. Az előző érában simán kicsapták, akiről kiderült, pedig akkor tényleg szinte 100% pure fériközösség volt.

    Van még egy tényező, szintén katonáknál figyelték meg. Ha beraknak közéjük egy csajt, akkor függetlenül attól, hogy ki milyen viszonyban van vele vészhelyzetben azonnal automatikusan elkezdik védeni. Ami gáz mert az adot feladatát meg lexarja, ha ezen múlik a többiek túlélése akkor biztos halál mindenkinek.
  • NEXUS6
    #45
    Amúgy csak így belegondolva, hogy miben különbözhet a valóságtól ez a szimuláció?
    Egyrészt tudják, hogy csak szimuláció, bármikor kiugorhatnak, ami megnyugtat.

    A valóságos repüléskor viszont ott van, hogy ők az elsők, a szuperhősök, ami meg óriási motiváció.

    Ha szerencsénk van a két dolog gyakorlatilag kinullázza egymást.

    Amúgy volt egy film, hogy ugyan ezt élesben nyomták és a résztvevők sem tudták, hogy kamu.
    Ja és volt valami novella is, hogy ezt ráadásul több generációs csillagközi utazásra csinálták meg. Dúrva volt. 1-2 emberke szépen öngyi is lett benne.

    De remélem, hogy az amit mi életnek hívünk valójában nem egy ilyen pszichó kísérlet.
  • philcsy
    #44
    Igaz.

    Abban viszont nem értek veled egyet, hogy a garantáltan nőmentes expedíciókra csak buzik jelentkeznének. Az idők folyamán nem véletlenül alakult ki, hogy bizonyos helyzetekben kizárólag férfiakból álló csoportot alkalmaztak. Ennek meg volt az oka. (És ez nem a férfisovinizmus.)

    Alternatív lehetőségek:
    -Ha egy nő is van közöttük, akkor biztos, hogy valakivel kialakul valami bensőséges viszony. Nem fogják körbeadni, hogy mindenki kiélhesse rajta a vágyait. Ha egy valaki baszik a többi meg nem, az rosszabb mintha senki sem baszna.

    -Ha annyi a nő ahány férfi, akkor is kizárt, hogy kialakul az ideális mindenkinek van párja felállás. Valószínűbb, hogy néhányan egyedül maradnak, másokra pedig több jelentkező akad. Ez durva konfliktushelyzetet szülne.

    -Egy alternatíva ha párok mennek ki. Viszont a párkapcsolatok a szélsőséges körülményeket, és ez az, nagyon megviselik. Semmivel nem lenne jobb a helyzet mint előbb.

    Azt hiszem semmit sem hagytam ki.

    Addig amíg nincs akkora űrhajó amiben hosszabb távon elkerülhetik egymást az emberek, a legjobb megoldás az egynemű közösség.

    Lehet hogy ifjú titánként szinte hihetetlen, de egy férfi kibír hosszú időt is nő nélkül. A tengerészek, katonák vagy a hosszabb expedíciók tagjai is kibírják sex nélkül. És képzeld el van olyan férfi akit évekre elszakít a sors a párja mellől és nem csalja meg. És ezek nem buzik.
  • NEXUS6
    #43
    "Említették a pszichológiai (előzőleg rosszul írtam) kísérletet is. Ezer egy hosszú idejű összezárási kísérlet volt már. Ez miben más? Vörös homok a díszlet?"

    Igen, mert a vörös szín az nyugtat! (Csaplecsacsi)
  • NEXUS6
    #42
    Ha bebizonyították, akkor elhiszem, biztos úgy volt. Már csak arra lennék kíváncs, hogy pontosan hogy is hasonlították össze pl. a női, és a férfi vetélések számát, illetve a nők illetve a férfiak által kihordott magzatok károsodását.

  • halgatyó
    #41
    A sztochasztikus hatás a hosszú időn keresztül, kis adagokban kapott sugárterhelésre jellemző. (ún. foglalkozási sugárterhelés)

    2-4 Gy már komolyabb sugárbetegséget kiváltó tartomány.

    "Van egy olyan dózistartomány ami egyes embereknél pár napon belüli halált okoz, másoknál viszont még hosszú távon sincs semmi."
    Pontosítsunk: az azonnali hatásokban (egyszeri nagydózis) nincs ekkora különbség. Van egy ún. <félhalálos dózis 30 napon belül> nevű mennyiség, ha valakit pár nap alatt akarunk kinyírni, ahhoz legalább 8 Sv kell, amibe mindenki belehal 30 napon belül.

    A sugárzás nemcsak rákot okoz (késői hatás, sztochasztikus, a baj valószínűsége a gyakorlatban jóval 1 alatti)) hanem egy sor szervet károsít: csontvelő, szemlencse, bőr, hajhagymák, általában is minden élénk anyagcseréjű szervet (azonnali, determinisztikus hatás)
    Az eset (más tapasztalatok mellett) arra utal, hogy a szervezetben (sejtekben) van valami védekező és önjavító tulajdonság, talán nem minden életkorban egyforma.

    Szóval csak azért írtam erről az esetről, mert borzasztónak találom ezt a nőellenes hozzáállást, amit némelyik döntéshozó megpróbál kierőszakolni.
    Ráadásul az ésszerűségtől is messze van, ugyanis egy garantáltan nőmentes expedicióra szerintem garantáltan csak buzik jelentkeznek.
    Onnantól pedig ugyanott vagyunk: szerelem, verekedés, kés...
  • Lucy in the Sky
    #40
    A sugárzásvédelem az egyik sarokkő, ezt a problémát mindenképp meg kell oldják mielőtt fölskiccelik az első marshajó-terveket, nő/férfi kérdés itt már egyre megy, másfél év a Földtől ilyen távol nagyon sok idő - amíg ebből van bármilyen számszerűsíthető kockázati tényező, amíg a legénység nettó halálraítéltként indul útnak, az nem biztos hogy jó ómen.

    A világtól és minden segítségtől elzárt kis kutatócsoportok problematikájára számtalan korábbi példa áll rendelkezésre, a történelem hajnalán a világot kenukon behajózó ősemberrel kezdve, Kolombusszal együtt a legtöbb korabeli felfedező, a sarki kutatóállomások személyzete (persze nem a mai ellátási szinten) vagy a megboldogult MIR ill. az ISS mindenkori lakói /és nyilván lehetne még hosszasan sorolni/ nagyon hasonló problémával álltak/állnak szemben, testközelből, élesben, tisztában egy apró technikai malőr várható következményeivel (amelyek adott esetben sokkal kellemetlenebbek, mint a hirtelen dekompresszió az űr vákuumában) - tehát nagyon jól tudjuk, hogy a megfelelő emberek csoportja lelkileg alkalmas a feladatra.

    A kérdés itt sokkal inkább az, hogyan választod ki a _megfelelő_ csapatot. Erre ez a "kísérlet" semmiféle választ nem ad, illetve annyit elárul hogy ez a konkrét válogatási procedúra működött-e egy olyan tesztcsoportra, akik "mindössze" a valódi küldetés leginkább megterhelő tényezői alól mentesültek - mindezt 1x, statisztikailag feldolgozhatatlan módon. Ezért szvsz. ez inkább tekinthető pénzkidobásnak, esetleg PR/marketing tevékenységnek mint előrelépésnek az emberes Mars-programban.
  • philcsy
    #39
    "1954-ben méhnyakrákot diagnosztizáltak egy TERHES nőnél (valahol az USA-ban). Abban az időben ezt rádiumos tűk beszurkálásával "gyógyították". (úgy nézett ki egy ilyen tű, mint egy nagyon nagyfejű gombostű, a fejében volt rozsdamentes fémburokban a rádium)" Sugárterápia. Ebben nincs semmi meglepő.

    "1978-ban a "magzat" 24 éves volt, és két egészséges gyermeke is volt." A radioaktív sugárzásnak sztochasztikus (véletlenszerű) hatásai vannak. Ezért ez sem meglepő.
    Pl.: Van egy olyan dózistartomány ami egyes embereknél pár napon belüli halált okoz, másoknál viszont még hosszú távon sincs semmi.
    Vagy ott van annak a japán férfinak az esete aki mind a két atombomba támadásnál ott volt túlélte és 9X évesen halt meg és soha sem volt rákos.

    A radioaktív sugárzás szó szerint oroszrulett, csak éppen sokkal több a variáció.
  • philcsy
    #38
    "Amúgy meg igen okos vagy,vélhetően pr-ból kibasz az ESA meg az Orosz Űrügynökség milliókat egy ilyenre." Igen. Sokszor van olyan hogy egy projekt kap pénzt és azt el KELL költeni. (Azért KELL mert ha nem költik el akkor az azt jelenti hogy több pénzt kaptak mint amennyire szükségük lett volna. Ez pedig azért baj, mert a következő pályázatukon éppen ezért kevesebbet fognak kapni.)

    "Volt váratlan(a személyzetnek váratlan) vészhelyzetük,amit maguknak kellett megoldani,és sikerrel megoldották"
    Természetesen az űrbeli tevékenységeket a földön szimulálni szokták. A konkrét tevékenységeket! Van egy földi makett és azon begyakorolják a különböző műveleteket. De itt nincs konkrét eszköz. Ráadásul ezek az emberek nem fognak a Marsra menni hiszen addigra túl öregek lesznek.

    Említették a pszichológiai (előzőleg rosszul írtam) kísérletet is. Ezer egy hosszú idejű összezárási kísérlet volt már. Ez miben más? Vörös homok a díszlet?

    Milyen tudományos eredménnyel járt ez az egész? Megtudták hogy az a 6 ember együtt tud tölteni 2 évet és közben meg tudnak oldani bizonyos technikai problémákat. Ez ValóVilág (ál)tudományos köntösben. "Golbin"-nak teljes mértékben igaza van: "Drága játék, és valójában csak pótszer, a valódi utazást próbálja helyettesíteni, olcsó hülyeséggel."

    Bár a drága elég relatív dolog. Nekünk ez a pénz rengeteg, nekik viszont a költségvetés egy kis része. Lehet róla írni majd ár tanulmányt "A Marsra való utazást szimulációja"-címmel.

    Ráadásul meg lehet érteni őket is hiszen van egy "Marsra megyünk" nevű alulfinanszírozott project. De mivel alulfinanszírozott nem nagyon lehet lényegi előrelépést tenni. Azt a pénzt amit kaptak viszont el kell költeniük, illetve "eredményeket" kell felmutatni, mert ha nem teszik akkor megszüntetik a projectet. Na ebből született ez az egész. A tanulmányt majd oda lehet rakni a politikusok elé. Ők elkönyvelik hogy haladunk. És mindenki boldog.

    Szerintem.

    De győz meg az ellenkezőjéről, hogy ez az egész pótolhatatlan információkhoz juttatott minket.
    Az meg nem érv hogy ők az ESA és ezért minden amit csinálnak kétségbevonhatatlanul fontos. Ha tudnád hogy mennyi bullshit téma van a tudományos világban...
  • Sidewinder
    #37
    A nők kérdése valóban érdekes. Az oroszok Tyereskova után jópár évig nem engedtek nőt az űrhajóik közelébe,mert ezt Tyereskova repülése után,Koroljov maga parancsolta meg. De Szavickaja például többször is repült,űrsétát is tett,viszont az tény,hogy az oroszoknál máig nincs valami sok női űrhajós. A Mars utazásra,meg vélhetően a korábban leírtak miatt nem akarják őket az oroszok: nem hiányzik a legénységi bunyó,ne adj Isten késelés,és egy terhes űrhajósnő sem.
  • halgatyó
    #36
    A sugárzás nemcsak az emberekre jelent veszélyt, hanem az elektronikára is. Persze meg lehet oldani (ld. Pioneerek) de figyelembe kell venni, és a Marsra elküldhető elektronika nem biztos hogy hasonlítani fog az asztalunkon terpeszkedő számítógépre.
  • Sidewinder
    #35
    Eddig nem tudtam meg pontosan,hogy volt e a "Mars-felszínen" oxigén.Az ESA-s ember annyit mondott a híradóban,hogy a kísérlet során mindent jól tudnak szimulálni,kivéve a gravitáció hiányát. Ez arra enged következtetni,hogy nem véletlenül voltak szkafanderben.
  • halgatyó
    #34
    A sugárzás szerintem nem indokolja a nők mellőzését. Sőt, kizárólag férfiakból álló csapat tagjának lenni kifejezetten RETTENETES!
    Pl. a börtönben is -- szerintem -- ez lehet a legszörnyűbb. Nem véletlen, hogy kínjukban egymást izélik

    Ami az ionizáló sugárzásokat illeti, nem egyértelmű a helyzet. Az egyik folyóiratban (Health Physics 1978 februári szám, ha jó az emlékezetem) leírtak egy esetet:
    1954-ben méhnyakrákot diagnosztizáltak egy TERHES nőnél (valahol az USA-ban). Abban az időben ezt rádiumos tűk beszurkálásával "gyógyították". (úgy nézett ki egy ilyen tű, mint egy nagyon nagyfejű gombostű, a fejében volt rozsdamentes fémburokban a rádium)
    A nőt 3 részletben kezelték: 3 hónapos, 5 hónapos és 7 hónapos terhes korában. A magzat által kapott dózisokról térkép készült (mérések és számítások által) Ennyi év után már csak egy adatra tudok visszaemlékezni: a magzat csípője 4,5 Gy dózist kapott. Úgy rémlik, hogy mellkastáján 1,7 Gy volt, de ez nem biztos (elő kéne keresni a lapot, néhány könyvtárnak biztosan megvan)
    1978-ban a "magzat" 24 éves volt, és két egészséges gyermeke is volt.

    Másik, hogy egy Marsra utazó űrhajóban nyilván az összes üzemanyagot és a raktárkészletet az utaskabin körül (nagyobbrészt talán a Nap irányába) fogják felhalmozni.
  • philcsy
    #33
    "Orvosi tények bizonyítják, hogy a nők sokkal érzékenyebbek a sugárzásra"
    Ez tény. De az eltérés nem jelentős. Illetve az eltérés oka is csak az eltérő átlagos testalkat. A nőkön kevesebb az izom mint a férfiakon. De egy hasonló testalkatú férfi és nő esetében nincs eltérés. Ember és ember között van akkora eltérés mint férfi és nő között. Épen ezért sugárvédelmi szempontból (pl munkahelyen) a férfit és a nőt azonosként kezelik, és csak a terhes nőt különböztetik meg.

    Sugárvédelmi szempontból a >100kg-os kigyúrt, vitaminokat és antioxidánsokat szedő, sok folyadékot fogyasztó (tehát nem a ki vízhajtózott) emberek a legellenállóbbak.
  • Sidewinder
    #32
    Tudtommal nem volt levegő a szimulált Mars felszínen,de utánanézek. Amúgy meg igen okos vagy,vélhetően pr-ból kibasz az ESA meg az Orosz Űrügynökség milliókat egy ilyenre. Volt váratlan(a személyzetnek váratlan) vészhelyzetük,amit maguknak kellett megoldani,és sikerrel megoldották ha nem tették volna meg akkor nyitják a kamrát ők pedig szépen mennek haza mint "halottak" és a bérük további részét vélhetően nem kapják meg. A rádiózásaikra is 20 perc késéssel válaszolt az irányítás,valószínű,hogy a vákum dolgot is meg tudták oldani. Nem kell hozzá más,mint egy barokamra,amiben például a vadászpilóták,helikopterpilóták orvosi vizsgálatának egy része is zajlik. Kecskeméten,Budapesten is van ilyen.Nem valószínű,hogy pont a moszkvai, űrorvostannal foglalkozó intézetben pont ne lenne,akár több is...
    De persze te jobban tudo mint az ESA meg az orosz szakemberek,melleseg az oroszok máig rekorderek a hosszú időtartamú űrutazásban, egy felszállásból 438 napig volt az űrben egy Poljakov nevű űrhajósuk a MIR-en aki civil szakmájára nézve orvos,jól felkészült és ennek eredményeként nem lett maradandó károsodása,jól visszailleszkedett a földi életbe,az egészségügyi minisztériumban dolgozik.De persze te jobban tudod,hogy van e értelme az egésznek. Bár érzésem szerint inkább a csillagos-sávos zászlót hiányolod.
  • philcsy
    #31
    A terhes nők igen.
    A szaporítószervek érzékenyek, de ebben a férfiaknál a nagyobb a kockázat. A nőknél sokkal több szövet védi az érzékeny sejteket mint a férfiaknál.
  • teddybear
    #30
    A két dolog nem függ össze. Pontosabban, ha már ledobták az atomot, és elfoglalták az országukat, azt tehették velük, amit akartak. Az orvosokat meg komolyan érdekelte a sugárfertőzés hosszútávú hatása. De nem azért dobták le az atombombákat, hogy aztán jót kísérletezhessenek rajtuk.

    Az ilyen jellegű "kísérleteket" az ötvenes években végezték el az atomhatalmak, amikor az atomkísérletek területére százával parancsolták a saját katonáikat.
  • drfaust
    #29
    Na ez az amerikai pofátlanság, először felrobbantják őket atommal aztán még kicsit kísérleteznek velük.
  • torreadorz
    #28
    "Nincs, és várhatóan sokáig nem is lesz visszatérési lehetőség egy ilyen misszióról. Ezzel a majdani első "telepeseknek" is tisztában kell majd lenniük."

    Ez nettó hülyeség, bár terjeszti itt néhány ember.

    A marsnak gyakorlatilag alig van légköre, alig van rajta oxigén, alig van rajta viz, nincs termöföldje és semmilyen infrastruktúra nincs.

    Szóval jobb ha tisztában vagy vele, hogy sokkal olcsóbb és egyszerübb odaküldeni egy ürhajót, leszálni rá, kitüzni a zászlót majd hazajönni, mint éveken át odaküldeni a szükséges felszerelést, nyersanyagokat, élelmiszert, vizet, levegőt majd elmenni oda, leszállni rá és az un. telepeseket életben tartani évtizedekig (ne legyen kétséged, földi utánpotlás nélkül nem sokáig húznák).

    Nem mellesleg, marketing értéke pont annak van, ha odaküldesz ürhajósokat, leszálnak a marsra, majd a zászló után épségben hazajönnek. Ha odamennek és szándékosan meghalnak, azzal rosszabbul jársz mintha meg se próbáltál volna eljutni a marsra.
  • philcsy
    #27
    Mert sehol nem említik (nem csak ebben a cikkben).
    Pedig ez hype faktor, tehát ha tényleg így lett volna akkor minden bizonnyal megemlítik.
  • NIBI
    #26
    Honnan tudod hogy az a szimulált Mars talajos kabin nem vákuumkamra volt?
    Nem véletlen voltak űrruhában...
  • teddybear
    #25
    "Szerintem nem érzékenyebbek, csak nagyobb gáz ha nekik károsodnak a szaporító szerveik, hogy szakszerűen fejezzem ki magam."

    Orvosi tények bizonyítják, hogy a nők sokkal érzékenyebbek a sugárzásra, illetve a fejlődő magzat pláne. Például a mikrohullám, de a többi sugárzás is nagyon sok vetélést okozhat a terhesség korai szakaszában. Ugyancsak magasabb a sugárzásnak kitett terhes anyák körében a fejlődési rendellenességgel világrajött babák aránya. Ezeket az állításokat a nagaszakii és a hirosímai túlélők közötti, az amerikai hadsereg által végzett orvosi kutatások egyértelműen bebizonyították.
  • teddybear
    #24
    Az európai kultúrában könnyebben küldünk halálba, vagy nagy kockázattal járó küldetésbe férfiakat. Persze, ha egy nő mindenáron el akar menni, az az ő dolga, de jobb, ha tisztában van a kockázattal.
  • philcsy
    #23
    Mintha gyerekek játszanák hogy ők űrhajósok. :)

    Persze pszichiátriai kísérlet is egyben, de olyat már végeztek csak éppen nem "Marsa megyünk" sztorival. A sztori szerintem mellékes, szóval egyetértek. Szerintem is pótcselekvés, valami minimális haszonnal.

    A díszlet szerintem is felesleges. Így is úgy is tudják hogy mi a valóság. Ennek így több a PR, mint a tudományos értéke.

    Ha már mindenképpen szimulálni akartak, akkor építhettek volna egy mélytengeri teszthelyet, vagy lehetett volna vákuumkamrában meg széndioxid atmoszférában a makett. Lehet hogy nincs meg a Mars feeling, de legalább ott a stresszfaktor hogy ~2 évig kell potenciális életveszélyben lenniük. Itt milyen veszély volt? Rájuk dől a díszlet? :)

  • Willenbrock
    #22
    Meg egyébként is ez az egész férfidolog.
  • dorje
    #21
    Ha a Vágót fellövik, akkor utazzon Pákó is!
  • Globalmaster
    #20
    LOL

    ---

    Egyébként mi lett volna akkor, ha mondjuk probléma merül fel a felszállásnál, kikapcsol a hajtómű, és visszazuhannak a földre? xD

    Esetleg repedést találnak az üzemanyagtartályon? Elhalasztják a küldetést fél évvel -amíg ki nem javítják a hibát? :D:D:D:D