Tomb Raider
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Utoljára szerkesztette: TBTPumpa, 2015.08.08. 16:18:17
"You live your life just once, so don't forget about a thing called love..."
Mert a Rise brutalitása már-már bántóan sok. És hogy ebbe az irányba viszik el Larát (csak mert így több fogy belőle), az nonszensz. Persze azt sem értem miért a 18-as korhatárt tűzték ki célul a fejlesztők. Így kevesebb példányt tudnak értékesíteni belőle, mintha mondjuk csak 12-es korhatár lenne rajta. Hisz korábban ha Tomb Raideről beszélgettek az emberkék, akkor csak a csöcs, fejtörők és peremről-peremre ugrás került szóba vele kapcsolatban. Minden korosztály számára fogyasztható volt. Ellenben a 2013-as rész? Konkrét mészárszék az egész, Lara egy bizonyos ponton csupa vér, igazából merő ellentéte a korábbi részeknek. Nehezebben befogadható játék, viszont a folyamatos pörgés és Lara "eladja" az egészet. És az aktuális célközönséget már az sem zavarja, ha alig van kifosztható sír és puzzle elem. Csak pörgés legyen, sok látványos robbanás aztán a gyerkőcök rohannak érte is a boltba. Ha nem a 18+ lett volna a cél (ez nemcsak erőszakot jelenthet olyan szülők számára, akik nem jártasak a videojátékokban!), akkor többet is elpasszolhattak volna belőle. És egy szülő hamarabb vesz meg egy alacsonyabb korhatárú játékot a gyerkőcnek, mint egy 18+ besorolású alkotást. Persze idehaza egy 13 éves is vásárolhat 18+ játékot, csak dohányárut és alkoholt nem, viszont számos szoftver bolt van külföldön, ahol erre is figyelnek (mondjuk ott más törvények is vannak)!
De legalább az új Larát szépen kidolgozták:

Utoljára szerkesztette: TBTPumpa, 2015.08.08. 15:58:32
"You live your life just once, so don't forget about a thing called love..."
Szeretem a cicákat

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
Utoljára szerkesztette: TBTPumpa, 2015.07.22. 20:03:52
"You live your life just once, so don't forget about a thing called love..."
Szeretem a cicákat
brawler: Axe strikes, Axe Expert
I decide when I'm done.
hogyan, melyik gombbal lehet fegyvert váltani? Íjról szeretnék a baltára (vagy mi az)
Köszönöm a türelmes válaszokat
"Egyszer rájöttem mire gondol egy nő, aztán meggondolta magát...."
[merlinw.org]
[merlinw.org]
Eddig az első két fejezet van meg az AW-ből. Nem rossz, de félelmetes, hogy mennyire csőjáték az egész. A TR-ben azért minimálisan, de több szabadság volt. Ez tipikusan a történetmesélős játék, de ennyi erővel ez mozi is lehetne... :)
Félelmetes, hogy mennyire szép egyébként a játék, pedig azért már 5+ éves fejlesztés.
ON
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
[merlinw.org]
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
Tudod, ne érezze savanyúnak az almát csak amiatt, hogy előtte beleharapott egy körtébe.
[merlinw.org]
ASUS P5B | Core2 Duo-2,4GHz/1066MHz (E6600) | 2GB 800MHz DDR-II Geil Ultra | ASUS GTX 650 Ti DC | SB Creative X-Fi XtremeMusic

̊ ̊̊ ̊̊̊ ̊̊̊̊ ̊̊̊̊̊ ̊̊̊̊̊̊ ̊̊
Ha választani kell, hogy Alan Wake vagy Remember Me legyen előbb, akkor melyikre voksolnátok?
ON
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
Ötletes, hogy szerkeszthető a kombó és sebezni is, gyógyulni is lehet egy csapássorozatban!
"A jó szándék is: gazdagság, az önzetlenség: szép S a tisztességet díjazzák: egy mosoly a tiéd!"
[merlinw.org]
Az AC valahogy engem nem hoz lázba, pedig tényleg szép. Egyedül a velencés részt próbáltam volna ki.
Első körben a RM és AW is elég lesz, mostanában RPG-t tolok. 5 év (!) után végre eljutottam oda, hogy az NWN2 két kiegjére jutott időm. Aztán jöhet a RM és aztán a Dragon Age széria. A sarkon már itt van a Pillars of Eternity és akkor még a Witcher széria nem is került sorra és van legalább 2-3 NWN1 mod, amit kipróbáltam volna, de olyan hosszúak / nehezek, hogy a jóég tudja mikor lesz rá időm. Sok év után kb. 1 éve kezdetem el többet játszani.
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2015.02.26. 16:00:53
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
̊ ̊̊ ̊̊̊ ̊̊̊̊ ̊̊̊̊̊ ̊̊̊̊̊̊ ̊̊
Ja meg azért az Asssassin's Creed 2-BH-Rev-3 quatro-t és a Prince of Persiákat is pótold, ha lesz rá alkalmad:)
Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2015.02.26. 15:51:26
[merlinw.org]
[merlinw.org]
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2015.02.26. 15:47:58
[merlinw.org]
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2015.02.26. 15:38:00
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – > ¯\_(ツ)_/¯
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
Steam:chase_2021|Origin:CHS2021|Uplay:chase2017 i7-9700K@4900|GTX970oc|ASUSTUFZ390-PLUSGAMING|16GBDDR4-2400|Win10x64|pirosegérpad