Nem válthatnának retúrjegyet a Mars kolonizálói

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

dronkZero
#58
Csak úgy megemlítem, hogy a Marsra a ping félmillió és két és fél millió közt változna. Ez nyolc, illetve negyvenegy perc. Hát nemtom, fél órás késéssel elég szar lehet CSézni...
És akkor még arról nem volt szó, hogy amikor épp távol van a Föld, akkor a két bolygó közt útban van a Nap is, amin szerintem nemigen megy keresztül a rádióadás...

Steam: Zero_hu Live!: Zero HUN

#57
"Te omlanál össze legelõször marsi körülmények között."
sztem a CS életben meg totál elzárva a külvilágtól fíling nem ugyan az.
Az egyikben teljesen igazad van. A másikban már nem annyira.
A háború nem járék.
De itt arról van szó, hogy olyan emberek kellenek ide akik bírják a pszichés terhelést, és képesek - ha kell - éjt nappalá téve melózni.
Természetesen kellenek ûrhajósok is, de pl. az doki is, aki nem ûrhajós. Meg szakemberek, akik pl. értenek a villanyszereléshez, vagy esetleg a szgépekhez.
Általában a nagy pszichés nyomás alatt nem feltétlenûl a kockák fognak összeomlani, ui. õket (engem is) szinte mindenki csúfolt és piszkált az életemben. És egy saját példa: 2008-ban khemon voltam. Ott mesélték, hogy a statisztika az, hogy idegileg kikészûlni álltalában a szépen kigyúrt arcok szoktak. Ui. ott nem izomból kell gondolkodni, hanem az agyaddal kell kontrollálni azt, hogy mennyire hagyod a parát eluralkodni magadon.
Tehát könnyen lehet, hogy a Marson nem lesznek izomagyak, csak csupa csoffat kocka meg hasonló doki, akik bírják a terhelést. Sztem.
#56
Lehetek az egyik fõszereplõ, ha megfilmesíted? XD

]-[7]-[

#55
Végülis honvágyam az van. Gyerekkorom óta úgy érzem magam, mint akit ledobtak egy idegen bolygóra és magára hagyták, mindig is vágytam elhagyni ezt a bolygót, ezért is vagyok nagy sci-fi rajongó XD Honvágyam van, haza a Marsra 😄

]-[7]-[

#54
Amúgy tényleg jó sci-fi -t lehetne írni belõle, de olyan igazán jót. Lenne benne minden! Kockák 😊 poén, dráma, ûrtechnika, látvány (fõleg ha 3d forgatnák le a filmet), paráztatós thrilleres/horroros elemek, és ami legalább annyira fontos mint ezek lenne mondanivalója és elgondolkodtató lenne. Hu neki is állok megírni 😊
#53
Azzal az a baj, hogy ez a társadalom túlzottan pénzelvû. Magának az emberiségnek kellene már kinõnie ebbõl a pénzelvûségbõl. Ez pedig addig nem lesz lehetséges, míg versengenünk kell a véges erõforrásokért. A versengés legyõzésére az egyetlen lehetõség, hogy továbblépünk, kitágítjuk a határokat. Magyarán megkezdjük más bolygók kolonizálását. Az ottani társadalmak már tanulhatnak az itteni hibákból és még idõben megelõzhetik azok kialakulását.

]-[7]-[

#52
elolvastam a hsz-ad... namost lehet mi ketten vagyunk hülyék, de én is szívesen mennék innen a fenébe. Gondolj bele: bármit is csinálnak a kolonizálók a Marson az biztos, hogy örökké beirják magukat az emberiség nagy történelem könyvébe.
A Marson meg biztosan tanítanák is, hogy kik voltak az elsõk.
Honvágy? Hát nem is tudom. Honvágya az embernek oda szokott lenni ahhová vissza szeretne menni. Sztem. De mivel pl. Én v. Te nem szeretnénk visszajönni, ezért nem is lenne honvágy. A szülõk hiánya is feldolgozható, ui. komoly erõt tud adni nekem az ha tudom, hogy õk büszkék rám azért amit csinálok. És õk büszkék lennének! A fiuk egy szûk, kíváltságos csoportba kerûlt, és együtt fogjág emlegetni Kolumbusszal, vagy Scottal! 😊 Tovább: nincs többé anyagi gond. 😊
Azért ez sem mellékes. 😉

Régi felfedezõk: õket is sokan visszafogták. Amikor Kolumbusz indúlt, akkor sokak szerint a Föld lapos volt, és a végén leesnek az arcok. Azért ez is kemény para lehetett akkor egy hajós számára. Ha a sok felfedezõ, az akkori dogmákat elhitte volna, akkor talán még ma sem tudjuk, hogy van amerikai és az egy kontinens, vagy van Ankartisz.

Szóval ketten már lennénk 😉
#51
Fordítsunk csak:

"Te omlanál össze legelõször marsi körülmények között."

- Te halnál meg elõször a pusztában.


"Na mindegy, ebbe ne menjünk bele mert úgysem értenéd még."

- Én vagyok az okosabb!


"Egyszer vitatkoztam egy fanatikus CS (counter strike) játékossal, arról hogy mennyire lenne hasznos a CS tudása egy valós háborúban, és nem tudtam meggyõzni arról valószinüleg õ lenne az elsõ akit agyonlõnének éles helyzetben, mert az egérrángatásnak nem sok köze van egy valódi fegyverrel való célzáshoz és lövéshez és a golyók elõl ugrálás sem pont úgy zajlik mint a játékokban..."

- Egyszer vitatkoztam egy fanatikus ábrándozóval, aki a pusztában akart rohanni és nem tudtam meggyõzni, hogy valószínüleg õ lenne az elsõ akit elkapna a kardfogú tigris, mert a kõdobálásnak és a botlengetésnek nem sok köze van a valódi harchoz, a kardfogú elõl ugrálás sem pont úgy zajlik mint a játékokban...

"Mindenesetre õ kötötte az ebet a karóhoz, miszerint mivel õ kurva jól játékos CS-ben, valódi harci helyzetben is kurva jó lenne mert ekkora nagy tapasztalata van..."

- Mindenesetre õ kötötte az ebet a karóhoz, miszerünt õ jól játszik és valódi helyzetben is jó lenne, mert akkora nagy tapasztalata van...

"Arról az apróságról nem beszélve, a fizikuma alapján kb. fél perc futás után már kilógna a nyelve..."

- Arról az apróságról nem beszélve, a fizikuma alapján kb. fél perc futás után már kilógna a nyelve és megenné a kardfogú. Az ember ugyanis sose lesz olyan jó futó, mint a kardogú...

]-[7]-[

Tetsuo
#50
Sajnos egyet ertek..

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

Laza
#49
Mi a fenének akarunk mi arra a bolygóra 'költözni'?
Inkább azt a lóvét arra fordítanák, hogy a saját, normális bolygónkat ne pusztítsuk el ...

Online game stream csatorna: http://hu.twitch.tv/lazahun X360 Live GamerTag: LazaHunter; PC BF3: LazaHunter; Diablo 3: LazaHunter#2295; Steam: **Laza**

#48
Ez csak egy elméleti elgondolás, ami nem veszi számba a lehetséges katasztrófákat pl.
De erre azt tudom mondani, hogy elõtted is sokan mondták, és még is itt írunk egymásnak...
#47
Egyébként meg ne legyél abban olyan biztos, hogy én omlanék össze elsõnek. Még csak azt se tudod milyen életutam volt eddig. Annyit elárulok, hogy nem egy leányálom, többnyire ezért is lettem ilyen hülye kocka, amit te annyira megvetsz.

Az ilyen hozzád hasonló pesszimista emberek pedig sajna hátráltatják az emberiség fejlõdését. Mindig ti morogtok, hogy "ezt nem lehet megvalósítani", "nem bírjuk ki", "nem vagyunk képesek rá". Még szerencse, hogy azért a megfelelõ helyekre idõnként nem ilyen emberek kerülnek. Ha a morgósok lennének csak a kulcsfontosságú helyeken, még mindig a fákon csüngenénk afrika mélyén 😄

]-[7]-[

#46
Én spec megkerestem a földet, az Antarktiszra telepítettem egy koloniát, mely érthetetlen módon eltûnt...(hogy gyõzték le, vagy miért nem tudom...)
Csak azt vettem észre mire visszatértem, hogy kifejlõdött az értelmes élet a bolygón, igaz még csak primitív formája...Mindenesetre hagytam õket... érdekel mire viszik 😄 (közben meg terra formáltam egy másik helyen egy bolygót, amin csak 1 kis sziget van, ami a városomnak ad otthont (Atlantisznak neveztem el) 😄
#45
illetve a sajátjaidat is megoszthatod...
#44
3000-re már sehol sem lesz az emberiség de jó esélyel már 2100, 2150-re sem..
100 év alatt volt 2 világháború, következõ 100 évben is lesz.. nem csak atom de bio/kémiai fegyverek is bevetésre várnak. Ha pedig mégsem akkor az esztelen pazarlással, környezetszennyezéssel nyírjuk ki magunkat. Madách: Az ember tragédiája. Szóról szóra igaz!
#43
De spore pl...(de van más is...)
A Spore, több is egy kolonizációs játéknál...
Szinte bármit megtehetsz, módosíthatod más fajok dns-ét, új fajokat hozhatsz/telepíthetsz, új intelligens lényekkel kerülhetsz kapcsolatba/háborúba

És ami a társadalmat illeti, az is rád van bizva milyen lesz, hogy alakitod ki a történelmed folyamán, nem csak a társadalom de a faj jellemzõit is meghatározhatod, ezen kívül az épületeket, jármûveket is te tervezheted meg, egyszóval szinte mindent. (és rengeteg más álltal kreált lényt/objektumot, jármûvet stb tölthetsz le ingyen.
#42
Akkor bizony nagyot tévedtél. Az egyik haverom aki velem együtt volt katona az ország legjobb CS játékosai közül került ki, õ volt a legjobb lövész köztünk. A fizikumára se volt panasz, mivel hozzám hasonlóan õ is gyerekkora ótta sportol.
Nagyon el vagy tévedve, ha a kockákról azt gondolod, hogy mind csontsovány és sosem mozognak. Én se vagyok épp az a kategória a közel 90 kilómmal a 174 centimhez képest 😄

Egyébként meg voltak már errõl tanulmányok, hogy a számítógépes játékok növelik-e a koncentrálóképességet és a reflexeket. Igen meglepõek voltak az eredmények a hozzád hasonló szkeptikusoknak 😄

]-[7]-[

#41
Ez a városok lesznek a marsaon é is hallotam, de úgy 3000 -re teszik.
Mint egy másik Föld.
Gyanítom 3000-ben már nagyon más lesz a világ...
Feltételezem már elhagytuk a naprendszert is, talán már a galaxisunkat fedezzük fel...
Persze most lehet azzal jönni, hogy nézzem meg mi volt 1000-ben és mi van 2000-ben nincs sok változás alapvetõen. Ez részben igaz, viszont az utóbbi idõben gyorsabban fejlõdött az emberiség mint az ezt megelõzõ 1000 év alatt.
Így tehát egy újabb 1000 éves ciklusban alapvetõ változások áthalnak be, sok ma még fikció, már valósággá válhat, akár gyakorlatban is használhatják már.
#40
Te omlanál össze legelõször marsi körülmények között.

Na mindegy, ebbe ne menjünk bele mert úgysem értenéd még.
Egyszer vitatkoztam egy fanatikus CS (counter strike) játékossal, arról hogy mennyire lenne hasznos a CS tudása egy valós háborúban, és nem tudtam meggyõzni arról valószinüleg õ lenne az elsõ akit agyonlõnének éles helyzetben, mert az egérrángatásnak nem sok köze van egy valódi fegyverrel való célzáshoz és lövéshez és a golyók elõl ugrálás sem pont úgy zajlik mint a játékokban...

Mindenesetre õ kötötte az ebet a karóhoz, miszerint mivel õ kurva jól játékos CS-ben, valódi harci helyzetben is kurva jó lenne mert ekkora nagy tapasztalata van...

Arról az apróságról nem beszélve, a fizikuma alapján kb. fél perc futás után már kilógna a nyelve...

#39
Annyira egyetértek 😄

Nincs valami kolonizációs számítógépes játék? 😄

Bocs, nem bírtam kihagyni, amúgy az egész dolog érdekes, és szerintem is a kolonizáció nem arról szól, hogy ide-oda röpködjünk haza a "víkendtelek" között. Én bízom egy ilyen kísérlet sikerében (nem ezért tesztelik Oroszországban azon a néhány emberen, hogy milyen érzés ötszázakárhány napig bezárva lenni?).

\"Don\'t worry, I bring someone back. I promise.\" - Dr. Lawrence Gordon @ Saw

#38
Én biztos hogy nem mennék. Nem tudnék kockulni (se játék, se új filmek). Az életemet egy laborban képzelem el, és a marson nem hiszem hogy van forrás hozzá. És a legfontosabb ok amiért nem megyek, az az hogy alig lennének ott lányok. 😄

"I am the man who surpasses God!" "Kill me and become a hero, or die by my hand and become one of my victims."" "See you space cowboy..." "Roger, roger."

#37
Ja és hogy példát is mondjak a szkeptikusoknak én pl naponta általában egyszer eszek, ráadásul rendszeresen 3-4 napokat egyhuzamban ébren vagyok. 3 napot még mindenféle teljesítménycsökkenés nélkül kibírok, ehhez alkalmazkodtam ugyanis hosszú évek alatt 😉

]-[7]-[

#36
Én ezt úgy képzelem el, de tudtommal igy is tervezik, hogy egy x idõtartamig tart egy expedíció, ezalatt kiépítenek meg felfedeznek dolgokat. Aztán jönnek mások akik folytatják pl.
#35
Nem kell még internet se 😉

És valóban a kockák ilyen szempontból költséghatékonyak. ha elfoglalják magukat akkor az átlagtól sokkal kevesebb élelemmel és vizzel is elvannak 😄

]-[7]-[

Grr1234
#34
Ha én egyszer elmehetnék errõl a piszok bolygóról... 😊

Grr1234
#33
Ha felküldenek egy kockát internetes kapcsolattal együtt, meg egy jó kis gépezettel, annak nem kéne se víz, se étel... 😄

#32
Egyébként meg persze, az aki itt jól érzi magát meg az életútja is sokkal jobb volt, mint a hozzám hasonló kockáknak az természtes, hogyszkeptikus a kolonizálással kapcsolatban. De én erre csak azt mondom, szedjétek össze a legelvetemültebb kockákat (köztük pszichomókussal és orvossal is) és küldjétek el õket a Marsra, majd várjátok meg az eredményt 😉
Meg fogtok lepõdni, mert még 90 éves korotokban is azt kell majd látnotok, hogy még mindig nincs semmi probléma 😄

]-[7]-[

#31
Voltam külföldön és ott is ugyanez az idióta társadalom van.

Nos, mibõl gondolod, hogy a kockák nem megfelelõen képzettek szakmailag? Én pl programozó vagyok, nem hinném, hogy oda nem kell egy programozó 😄 Sõt ott nagyonis létfontosságú lenne. 😉

]-[7]-[

#30
Voltam katona és nem a fegyelem és a hierarchia volt a legnagyobb problémám. Pontosan az a bajom ezzel a társadalommal, hogy nem elég fegyelmezettek és egymást marják ahelyett, hogy összetartanának, valamint mindig azt keresik az emberek, hogyan lehet a másikba belerúgni.

Megjegyzem a katonai pálya is nem véletlen vonzott anno, csak sajnos csalódnom kellett benne, mert nem azt kaptam amire vágytam. Ellenben a Mars kolonizálásánál már ezek a problémák is megoldódnának 😄

]-[7]-[

#29
micsoda bulvártudományos álmodozás...

#28
ja persze egy átlagos ruter nem fog átvinni 56 millió kilométer távolságot, min.
Viszont vhogy kommunikálnak a mûszerekkel, így elképzelhetõ hogy lehetne, pl e-mail írni a Marsról. Viszont ez 30 perc alatt érne el a Földre kb.

Egyszó mint 100 nem ilyenre tervezték a kommunikációs eszközeinket. Erre majdhogy nem alkalmatlanok.
#27
" így ez a 2 év nagyon nem valós."

Én a mostani helyzetbõl indultam ki. 25 évvel ezelõtt meg azt mondtak, hogy mára már városok lesznek a marson én úgy járkálunk az ürben mint autóval a szomszéd falvak között 😊

Másrészt a cikkiróval vitatkozz, õ találta ki hogy nem lehet visszajönni a marsról, szerintem igen.

#26
A visszatéréssel igazából egy gond van, hogy rohadt nagy erõforrás igénye van annak, hogy elhagyjuk a bolygó felszínét. Lefelé kap a kabin egy ejtõernyõt, lassító raksikat és csókolom. Fölfelé azért kell a kraft rendesen és talán az elsõ lakosoknak nem az kéne hogy az elsõ dolguk legyen hogy mindezekkel szórakozzanak ott. Idõvel persze ki lehet építeni ennek az infrastruktúráját is és aki akar visszajön, ír egy könyvet hogy mennyire kurva unalmas és monoton volt általában és mennyire meg volt tervezve minden nap elõre, aztán szarrá keresi magát rajta... 😊

Amúgy meg tényleg kolonizálásról beszélünk akkor meg minek visszajönni?
#25
Ott katonai fegyelem lenne. Még erõsebb hierarchiával mint itt földön. Szóval kinek ez itt sok (7HTH7), annak ott sem tetszene.

Viszont lehetne belõle valóságshow-t csinálni!

Ĥ|Ψ>≈iħ∂|Ψ>/∂t (Az ember) \"Tudásra törpe és vakságra nagy.\" \"Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.\" Használj TE is szinkrotronsugárzást!

#24
A most tesztelt új hajtómûvek már fél év alatt elérnék, min. De lehet már ennyi sem kell. 2025-re tervezik az elsõ Mars expedíciót. 50-100 éven belül meg még jobb technika áll majd rendelkezésre, így ez a 2 év nagyon nem valós.
Pláne ha feltalálnák a korábbi sg.hu-s cikkben említett hiperhajómûvet, akkor radikálisabban lecsökkenne az utazás ideje.

2. - "jó buli" nem bulizókat, meg kockákat küldenek oda, hanem szakembereket, és a késõbbiekben is hasonlóan lenne. Biztos alapos szelektálás menne végbe a jelentkezõk között. (lásd sg Atlantisz) ez szinte ugyan az a helyzet (nem számíthattak arra hogy visszajutnak...)

Szerintem 1 pszichológus, egy orvos,meg ugye ûrhajósok mindenképp kellenek a csapatba. A 4 ember meg talán kicsit kevésnek tûnik...

Ja igen és a 2025-re tervezett küldetésnél vissza is térnek, egy modul leválik a hajóról ami leszáll a felszínre, a küldetés végekor pedig ezzel térnek vissza a bolygókörül keringõ ûrhajóra, hogy megkezdhessék a haza utat.
#23
"Miért jönnék? Rabszolgaként szolgálni és fizetni az adót? A társadalomba vágyakozzak vissza, amelyet sosem kedveltem?"

Persze persze.
Mondcsak jártál te már külföldön? Én igen, és elmondhatom bármennyire is gáz az ország, egy idõ után mégis alig vártam hogy végre hazajöjjek, magyar szót halljak, álljak a szokásos dugóban stb stb, de mégis itthon legyek. És gyanitom ezzel mások is igy vannak.

Na most, ez esetben te nem egy másik országba mennél, hanem egy másik bolygóra, hidd el nekem egy idõ után még az is hiányozni fog hogy nem hánynak a nyakadba a metrón a csövesek hanem helyette egy élettelen bolygón élsz ahonnan nincs visszaút.

Mellesleg ne legyenek illúzióid egy mars kolóniával kapcsolatban. Mivel nem fenyeget a veszély hogy a földre visszatérve számonkérnek a tetteidért, és mivel egy nagyon speciális helyzetben vagy (nagyjából mint egy börtönben), sokkal durvább dolgok is történhetnek veled, mint hogy adót kell fizetned.
Például hogy te lennél a lány a fiúk között, mivel gyanitom te lennél a legnyápicabb, és törvény, rend és társadalom nélkül csak a puszta izomerõ számitana.

mousee
#22
Mondjuk az tényleg tök jó lenne, ha egy olyan társadalom alakulni ki, ahol tényleg számít az, hogy az ember önzetlen, és jó, nem pedig elítélik emiatt. Ez lehetne az új "szép új világ". Tudom, hülye hippi...

(sajnos tudom, hogy erre semmi esély nincs 😞)

The EULA sounds like it was written by a team of lawyers who want to tell me what I can\'t do. The GPL sounds like it was written by a human being, who wants me to know what I can do.

#21
Miért jönnék? Rabszolgaként szolgálni és fizetni az adót? A társadalomba vágyakozzak vissza, amelyet sosem kedveltem? Jöjjek vissza a sokmilliárd versenytárs közzé akik minden téren letaposnak állandó jelleggel, miközben ott versenytárs se lenne?
Kevés ember lenne ott ezért mindenki valamiben sokkal jobb lehetne a többieknél, magyarán mindenki a helyi társadalom megbecsült tagja lenne.

Számomra a legkedvezõbb a Marson élni, mint itt. Ha hozzám hasonló egyéneket toboroznak, akkor nem lenne semmiféle pszichológiai probléma 😄

]-[7]-[

#20
Ügyesen kell csinálni. Az ott születetteknek már nem lenne honvágya.

#19
Ja és arról ne feledkezzünk meg, hogyha már képesek vagyunk egy másik bolygóra eljutni és ott életben maradni hónapokig, akkor a kolonizáció sokkal hasznosabb az emberiség számára, mint a visszatéréses küldetés.

A Hold utazásokat is azzal szurták el, hogy nem építettek ki egy állandó állomást, hanem mindig visszatértek és egyszer csak megszakadt az odaút érdeklõdés hiányában. Beleöltek egy halom pénzt és semmi haszna nem lett. Maradt néhány lábnyom és eldobált eszköz a holdon meg pár kõdarab és kép vagy videó a múzeumokban, semmi több. Ha a kezdeti nagy lendületet egybõl arra használtuk volna, hogy ott egy állandó bázist hozzunk létre, akkor hatalmas nyersanyagkészletekre tettük volna rá a kezünket. Ráadásul a Hold az alacsony gravitáció és a légkör hiánya miatt sokkal alkalmasabb a nagyobb távolságú utazások indítására.

]-[7]-[

#18
A Marson az internet jó esetben a te és pár szomszédod hálózatából állna, szal vigyázz mit kérsz. 😊)
Egyébként nemrég olvastam cikket, hogy az ûrben teszteltek router-eket sikerrel. Ha szerzel pár wifi router-t, megspékeled napelemekkel, lehet el tudod juttatni a Marsra az itteni internetet 😄

mousee
#17
Ez egy egész jó sci-fi alap 😄

The EULA sounds like it was written by a team of lawyers who want to tell me what I can\'t do. The GPL sounds like it was written by a human being, who wants me to know what I can do.

#16
Ebben nem hiszek. Aki odamegy, az vissza is szeretne jönni a kérdés csak az hogy elõbb vagy utóbb. Szerintem még a nagyon fanatikusak is pár év után megbuggyannának attól a gondolattól, hogy nem tudnak hazajönni, szóval a marson nem kolonizálás lenne egy idõ után, hanem õrültek telepe.

#15
De itt kolonizálásról van szó, vagyis aki oda megy az nem azért megy, hogy visszatérjen 😉

]-[7]-[

#14
Azért azt is vedd figyelembe, hogy MOST 2 év az út, viszont mire elkezdõdik ez az egész hóbelebanc, valószínûleg redukálódik az idõtartam néhány hónapra. Legalábbis nagyon remélem...
#13
Nem hinném hogy nem lenne lehetõség visszaútra vagy hogy az olyan bonyolult lenne, ha már egyszer embert tudnak oda küldeni megfelelõ felszereléssel a túlélésre (mert nyilvánvalóan egy sátor nem elegendõ).

Én ugyan nem dolgozok a NASA-nal, de nyilván maga az ürhajó maradhatna bolygó körüli pályán, üzemanyagot odaküldeni és bolygó körüli pályára állítani megint csak megvalósítható távirányitással és automatákkal is, innentõl kezdve már csak egy megfelelõ felszállóegység kell a bolygón ami felviszi a telepeseket az ürhajóra.

Szóval szerintem a relaitás sokkal inkább az, hogy egy-egy ilyen misszió idõtartama 5-10 év lenne (alapból ~2 év az oda vissza út), és nem az hogy örökké.

#12
Akkor a legjobb, ha hozzám hasonló társadalomtól elzárkózó kockákat toboroznak. Nekem nem okozna semmi gondot az unalom, vagy a tudat, hogy nem jöhetek vissza. Hogy miért? Mert számomra a külvilág az unalom, azért vagyok ennyit a gép elõtt, emiatt pedig mindegy hogy a Marson vagy a Földön kockulok XD
Sõt a Mars még kedvezõbb is lenne, mivel megszabadulnék a társadalomtól, amit nem kedvelek, ráadásul végre lenne értelme az életemnek (felfedezés, az ismeretlen meghódítása).
Szóval szerintem a becsavarodás megelõzhetõ, ha olyan embereket keresnek, akiknek az ottani körülmények kedvezõbbek az ittenieknél 😊

]-[7]-[

Teppik Amon
#11
Dehogyiiis, már most is a számítógép elõtt él egy csomó ember. Erre nevelik a társadalmat! Legyen internet kapcsolat a marson is, és minden meg van oldva 😊

Teppik Amon, Dzsel-völgy, Piramisok

immovable
#10
:SA😄A::ADD
#9
Így elsõre bulinak tûnik odamenni, de azért.. nem jöhetsz vissza.. és nem a tengeren túlra mész, hanem más bolygóra szóval a honvágy 10x erõsebb, valamint idegen környezet, ismeretlen veszélyek, unalom, stb.. Hát ha tényleg elkezdõdik majd akkor lesznek "fura" dolgok, becsavarodások odaát az tuti.