19495
A sorozat aktuális sztoriján túlmutató (tehát a könyvet érintő) kérdéseket, válaszokat, spoilereket
legyetek szívesek az író topicjában [link] tárgyalni.
A viták elkerülése érdekében: amíg NEM adták le a magyar tv-ben az aktuális részt, addig használjátok a spoiler taget,
ha pedig már lement az HBO-n is, akkor lehet nyíltan beszélni a történésekről.
Interaktív térkép
Világtérkép
-
Oddball29 #16916 Ez innen már szappanopera. -
Prof William #16915 Engem az zavart hogy SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!A Night King halála minden volt csak katartikus nem. Ayra hasba bökte majd úgy halt meg mint egy N+1 -ik White Walker. Megjegült egy másodperc alatt majd kampó. Azért a főnöktől legalább egy epikusabb megjegülést várna az ember. Lehetett volna pár másodperc is mutatni a NK döbbent arcát + aztán egy kicsit mutatni a széthullását úgy 30 másodpercben, hogy had érezzük legalább hogy "na most végre megkaptad" erre meg csak így lezavarták. Ha valaki hosszabban pislogot, akár le is maradhatott az egészről. Szóval végső leszámoláshoz képest nagyon trógerül volt megcsinálva. -
#16914 Westeros világa Westworldben kel életre. Külön tetszik, ahogy a két főcímzenét összehozták. Nem szimplán csak annyi, hogy a GoT főcímzenéje egy az egyben el van játszva, és csak jól meg van effektezve, hanem rendesen átírták a témát. Szép munka.
Utoljára szerkesztette: cylonflatus, 2019.04.30. 14:02:43 -
#16913 OKs, ezt még nem láttam, de nagyon tetszett :) -
#16912 Szerintem nem Aryára gondolt, hanem a kis Lyanna Mormontra... olvasd el még egyszer mit írt, kit ölt meg. SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Mondjuk úgy sem értem mi a baja vele, a szemébe tolta az obszidiánt. Az lett volna hihetetlen, ha erőből lekardozza, vagy mit tudom én. Semmi baj nincs azzal a jelenettel.
Utoljára szerkesztette: cylonflatus, 2019.04.30. 13:59:03 -
#16911 Jah, majdnem stimmel, azt leszámítva, hogy Arya nem 11 éves, és nem kislány, hanem egy mestergyilkos. De jah.
Amennyi baromságot itt összehordotok öröm olvasni :D :D
Utoljára szerkesztette: Kongy, 2019.04.30. 13:51:57 -
#16910 Olyan nagy lehetőségek meg távlatok már nincsenek, kb le van osztva ki kivel lesz, de érdekel, hogy hátbaszúrás vajon történik-e még, mert elvileg nem látom kinek lenne érdeke most, gyakorlatban meg lehet valaki gondol egyet. -
#16909 Köztudtad? Az csak legenda volt.. Még azt se hitték el hogy létezhetnek sárkányok. Szerintem az is meglepő az embereknek hogy léteznek ilyen lények, az hogy Jon lovagol az egyiken az már nem olyan nagy meglepetés. Örülünk neki, de na, gondolják hogy biztos Danny intézte el. :D
Dothraki sereg nagyot ment, de hát ja..... Ezért nem érte meg bejárni a világot. Talán pár azért maradt..
Most lehet majd szövetkezni meg sereget toborozni újra... - a következő részek szerintem erről szólnak. -
#16908 sztem ez nem olyan hogy csak a németeknek lehet németjuhászuk,ha szerzel egy tojit,kikelteted és etetet akkor sztem téged fog szeretni.. csak gondolom a targaryen ház monopolizálta a sárkánytartást,egymás között szaporítva,ezért is korcsosultak el. bár voltak vadon élő sárik is,nyilván volt pár próbálkozó de azért az nem egy életbiztosítás,hogy vadon élő saritól tojást lopj
Utoljára szerkesztette: Caliph, 2019.04.30. 13:32:58 -
Mirk #16907 Nem az van a köztudatban, hogy csak Targaryenek lovagolhatnak sárkányon? -
#16906 Miért kellene furcsállniuk? Daenerys és Jon együtt vannak már egy ideje, amit nem is titkolnak, abszolút nyíltan kezelik, mindenki tudja, hogy ők egy pár. Jon nem egy teljesen idegen, random sárkányra mászott föl és lovagolta meg, ő Dany sárkányán lovagol. Az asszony fölengedte a fiúját a sárkányra. :) Én legalábbis biztos erre gondolnék, és eszembe sem jutna, hogy esetleg azért, mert ő is Targaryen. -
#16905 Szerintem most el voltak foglalva mással, de a következő nyugodtabb epizódban tényleg megkérdezhetné valaki hogy mi van :D -
Mirk #16904 Nekem már csak az a kérdésem, hogy miért nem furcsállja egyik szereplő sem, hogy Jon tud sárkányon lovagolni? -
Prof William #16903 Egy egész jó magyarázat a 7-ik és a 8-ik évadban elharapódzó "teleportálás" problémájára.
-
#16902 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
lovasrohamra lehet nem ez volt a legjobb taktika, de abban a sötétben azt se tudták, hol az ellenség eleje - vége - széle, úgy meg nehéz oldalba kapni őket..
plusz ha meg már harcba bocsátkoztak a gyalogsággal, úgy elég necces belerohamozni a sötétben ..
igazából bárhonnan próbálkoznak, bedarálják őket..
"tisztességes pajzsfal"-nak meg ott voltak a Makulátlanok.. láttuk, hogy mennyire "hatásos" az elsöprő tömeg ellen..
-
Oddball29 #16901 Igen, jogos, de a divine intervention-re volt már azért példa azelőtt is. Amit nem bánok, ha jól van megírva. -
#16900 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Na ez így leírva tényleg vicces és tényleg így van, de másrészről meg az is igaz, hogy van még 3 rész és kellenek a szereplők... Mondjuk igaz hogy 2 szereplőrős is szólhat a sorozat és Cersei már tuti életbe maradt, a vas szigeteken is életben maradnak, szóval már nem is kellett volna olyan sok ismert szereplőt kihozni Deresről, Jamiet, meg Tyriont párban kell kihozni hogy ne legyen egyértelmű ki öli meg Cerseit, Danyt is nagyjából ki kell mert összetartja a szövetséget bár szerintem Jon mögé is beálltak volna, szóval egyikük akár el is eshetett volna. Sandor kell a Hegy miatt, nagyjából a többiekre nem lett volna nagy szükség, persze ez alakulhat még máshogy és majd ők is kapnak fontos mozzanatot. -
#16899 Nem mindenki. -
Nirz #16898 Illetve
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Walder Frey több fontos szereplővel végzett mint az Éj Király és mások együttvéve xddd ez volt az előrevetitett világvége 8 évadja rémisztgettek vele , ha jobban belegondolunk Cerceinek van igaza illetve akik leszarták ezt a "veszélyt" 1 epizódot érdemelt az egész és nem értek el semmit a mások , jah Jorah meghalt , vörös papnő öngyilkos lett, a 11 éves kisjány megölte a zombi óriást. meg 99% a névtelen szereplőknek befelefzett, viszont a dagadék visitozó Sam karcolás nélkül túlélte... A kedvencem mikor sokszor mutatták szereplőket körülvéve zombikkal aztán másik jelenetben már alig 1-2 , különösen feltünő volt ez Jon esetében mikor próbálta Éjkirályt lerohanni és az feltámasztott vagy 100 zombit teljesen körülvéve Jon-t SEBAJ KÖVI jelenet Jon már nincs is körülvéve zombik eltüntek teljsen fasza -
Micsu #16897 vége lett már jon respawnál :P -
Oddball29 #16896 Igen, ennek lett vége.
Aztán persze lehet, hogy húznak valami merészet, és még nagyon meglepődünk. Ellenben vészesen fogy a játékidő.
Utoljára szerkesztette: Oddball29, 2019.04.30. 12:05:37 -
Micsu #16895 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!nagy dramaturgia hogy 8 évadon keresztül az éjkirálytól kellett tartni most meg a nyakába ugranak és meghal :D -
#16894 Pedig pont ettől lett népszerű a sorozat, hogy nem akart megfelelni senkinek mégis mindenki imádta. -
Oddball29 #16893 Szóval. Én nem vagyok benne a lore-ban. Viszont nálam az a benyomás véglegesedett ezzel a 3. epizóddal kapcsolatban, hogy a fókuszcsoportok kiszolgálása legyőzte a történetmesélést. Ami pár éve eredeti volt, merész, tökös, az kommersszé vált. Viszont akkora a széria körül a hype, hogy az már csak a tehetetlenségi erejénél fogva is ki fog tartani az évad végéig, különben úgy járna, mint a Kipke utáni Supernatural. Van, de minek?
Ja, és így kiírni a legérdekesebb karaktert a sorozatból. Kriminális.
Utoljára szerkesztette: Oddball29, 2019.04.30. 11:45:21 -
#16892 Mi volt azzal a gond? Én emlékszem még mikor a 2. évadnál már kis részeket kezdtek nem a könyv szerint csinálni és felhördült mindenki. Utólag szerintem sem hiba mert nem lett volna idő annyi szereplőre már, de azért most is sokan vannak azon a véleményen hogy érezhető a sorozaton hogy nincs már mögötte könyv és a forgatókönyv olyan amilyen -
#16891 Upsz, tényleg. Az Palinko volt. -
M2 #16890 Remélem az a poén benne lesz a következő részben, ahogy az a pár dothraki eszelősen elfut Cersei mellett, a legdélibb csücsökig meg se állva. :-) -
#16889 1. És? Danerys sárkányai nagyon jól elvoltak John nélkül is a sorozat előző részeiben.
2. Ebben van ráció.
3. Én nem írtam semmi olyat, hogy a "2. évadban láttuk". -
LAnders #16888 Egyébként én először azt hittem, hogy valamiféle elővédnek használják a lovasokat, ami akár még ésszerű is lehetett volna. Ilyen logikai alapon csak azzal számították el magukat, hogy az élőholtak durva rohammal támadnak, ezért nem tudtak kibontakozni. A dothraki harmodor vélhetően az újabb és újabb rohamra és folyamatos kibontakozásra épül. Itt az utóbbi mozzanat vallott kudarcot.
-
#16887 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Hagyján, hogy a lemezvértezetet átszúrják késsel, tegyük fel Arya valami nagy erőt kapott erre a mozdulatra és a kés sem volt végtelenül vastag, bár a tű jobban megfelelt volna a feladatnak de az nem valíriai acél. Na de ha jobban megnézed Theont mikor megöli az éjkirály eltöri a lándzsát és nem a fém felével szúrja át, hanem simán a fát átnyomja szerencsétlenen :D Na ahhoz mekkora erő kéne, mert oké hogy erős és eltöri a lándzsát, de valami hangsebesség feletti lendülettel kéne belevágja hogy átmenjen a lemezvérten és ráadásul mindkét oldalon :D -
LAnders #16886 Persze ebben teljesen igazad van, nem is értem, tényleg mehetett volna a roham oldalról, ez nem csökkentette volna a hollywoodi hatást. Bár a lovasrohamból a Gladiátorban se láttunk sokat, legfeljebb tudta a néző, hogy az a pár megjelenített lovas tényleg hátulról érkezik. De a hagyományos lándzsával menetelő legionáriusok, a vékony vonalak, az 1 vs 1 küzdelemmé, birkózássá fajuló közelharc, a modern kori tüzérséggel vetekedő intenzitása a tüzes nyilvbesszőknek, katapultoknak, azért erősen kritizálható, főleg hogy egy történelmi hátterű filmről volt szó. Itt legalább mélységben álltak fel a katonák, valamiféle vonalban küzdöttek. Nem mondom, hogy jó volt ez a csata, csak azt, hogy általában a többi alkotás se sokkal jobb, ez meg ráadásul fantasy. -
M2 #16885 Én hoztam fel a Gladiátort, mert ott úgy volt használva a lovasság, ahogy kell. Gyors mozgással a szárnyakon oldalról, hátulról kerülve.
Soha az életben nem rohantak neki lovakkal zárt ellenséges falnak, bármennyire is szereti ezt Hollywood mutogatni a látvány miatt. -
#16884 1. Ő lovagolta az egyik sárkányt. Ha ez neked semmi...
2. Ő hozta fel eleve Danny-t seregével ás sárkányaival. Ha ez neked semmi....
Már a "2. évadban láttuk" kommentednél fogtam padlót. -
#16883 Hozzá se kellett nyúlni a gépemhez. Csak a többségnek lövése nincs róla, hogy egyes videólejátszók többféle módon tudnak renderelni és ezek között állítva tök más a képminőség a kontrasztot és egyebeket nézve. Én belőttem arra, ami nekem a legjobb. Hónapok óta nem kellett rajta állítani. Ennyi. -
LAnders #16882 Nem nagyon értek egyet azokkal, akik a hadvezéri teendők szempontjából kifogásolják a csatát. Az ókori, középkori harcászat taktikai elemei mind alapvetően a morál megtörésén alapulnak. Az élőholtaknál ugye ez nem működik, így szerintem alapvetően rendben volt a koncepció, hogy egyszerűen csak zárt alakzatban megpróbálták feltartóztatni őket.
Hogy miért nem a várfal vagy legalább egy sánc, szekérvár stb. mögött, egy tisztességes pajzsfalban harcoltak, nos ez tényleg jogos kritika. Meg a nomád lovasroham valóban mehetett volna hátulról, oldalról stb.
Illetve engem mindig zavar, hogy a filmiparban egyszerűen nem tudják megérteni, hogy egy tisztességes lemezvértezet nem lehet egyszerűen átvágni, átszúrni stb. A tyúklépésben masírozó, bőrvértes "hoplitaszerűségek" meg kifejezetten nevetségesek.
Összességében nem volt ez rossz, jellemzően a filmipar többi próbálkozása se jobb. Valaki felhozta a Galdiátor nyitó jelenét, amely a készülődésnél, a mustránál tényleg király, de maga a küzdelem, a csata szerintem ehhez képest is bénább.
Utoljára szerkesztette: LAnders, 2019.04.30. 10:44:00 -
#16881 Megnyitottam. Bezártam. -
lonvard #16880 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Ja, ami a végén történt azért nem okolom. Csak hát leesett sárkányról, kitette magát sárkánytűznek, dragonglass nyilaknak, Theon is rárontott, Dzsoni ha ráhajítja a kardját az is egy esély. De persze, ha tökéletes stratégiát visz, akkor Cersei marad életben a főszereplők közül, aztán az a legvége, hogy kihajóznak a kontinensről, mert annak befellegzett. :) -
#16879 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!A vezérek is érthetően bújkáltak mert ez a rendszer ilyen piramis felépítésű volt és ha vezért ölnek meg az általuk élesztett hullák is mennek vele, de ugye a piramis csúcsán meg az Éjkirály volt. Szóval a vezérek sem nagyon kockáztathatták, hogy megöljék őket és a sereg nagy része bukjon velük. A logikus az lett volna, hogy csak hullákat küldeni és fejezzék be azok, de hát sokszor az ember érzelmi alapon dönt úgy néz ki az Éjkirályban is maradt ennyi emberi és ő akarta befejezni Bran pályafutását. -
lonvard #16878 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!HBO összes pénze nem lett volna elég rá, de tetszik. :D
Jaa, zabáltam mikor a kriptában kikeltek a holtak! Még itt a fórumon fel is vetette valaki , hogy biztos jó ötlet kriptában bujkálni a halottfeltámasztós Éjkirály elől? :D Vajon elemezték már, hogy kik ugrálhattak elő a családi kriptából? Ned Stark fejetlenül előmászott például? :D -
lonvard #16877 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Jah, az egy szép jelenet, hogy Jorah küzd Daeneryssel egy hullahegyen, Dzsoni meg teljesen magában hadakozik, nem is tudom mit akar kezdeni azzal a sebesült sárkánnyal, de mindenkitől leszakadva ott ugrabugrál. Tisztára mint mikor én meghaltam a csajért, aki persze a másik osztályból a Pistit szerette, aki le se szarta. Jorah az én hősöm! :D