19495
A sorozat aktuális sztoriján túlmutató (tehát a könyvet érintő) kérdéseket, válaszokat, spoilereket
legyetek szívesek az író topicjában [link] tárgyalni.
A viták elkerülése érdekében: amíg NEM adták le a magyar tv-ben az aktuális részt, addig használjátok a spoiler taget,
ha pedig már lement az HBO-n is, akkor lehet nyíltan beszélni a történésekről.
Interaktív térkép
Világtérkép
-
Rony94 #7140 Nyilván dühös volt Eddard-ra is, mivel mindig rossz szemmel nézett Jaime-re. A fürdős jelenetnél ezt nagyon jól el is magyarázta. (btw. itt Nikolaj FANTASZTIKUS volt, bármikor megnézem azt a jelenetet)
És lehet hogy ezért lökte le Bran-t (Ned fiát), hogy rajta töltse ki a mérgét. Mégis csak tele volt már minden szarral a feje. Most így jobban belemélyedve Jaime tényleg jól lett megírva. Logikus dolgokat művelt eddig amiket láttunk tőle. Az viszont nem kétséges hogy emiatt már félig romlott ember ő is, ahogyan sokan mások a történetben.
Robb-ot se bírtam akkor mikor az apja egyik legnagyobb zászlóhordozójának a fejét (Karstark-ot) lefejezte (értitek, "a fejét lefejezte", aztarohadt de vicces vagyok, LOL XD). A sorozatban lehetett is látni hogy Robb-ot elöntötte a sötétség és a művelet után közvetlen ökölbe is szorította a kezét ahogy csak tudta, mintha tudta volna hogy ezzel szörnyű dolgot tett ő is. -
#7139 Bezony Jaime ultranagy hős volt, meghozta a végső áldozatot, csakhogy aztán odaáig zülljön, hogy Brant kibassza a toronyszobából. Nos ez ám a jellemfejlődés kérem! Igaz, most meg megmentette Bryenne-t a medvés arénás sztoriban. Ez már megint valami! -
Rony94 #7138 +1
Egy hős ember pont attól hős hogy feláldoz valamit. Mikor hátba szúrta Őrült Aerys-t, emberek millióit mentette meg, de a köznép csak azt látta hogy a Királyi Testőrség egyik tagja (aki felesküdött a király védelmére) hidegvérrel kivégezte, ergó innentől Jaime egy áruló fasz.
Ez a hősiesség ára a valóságban. (mert hát ugye létezik egy mesebeli hősiesség is mikor jön a szőke lovag és legyőzi a sárkányt és megmenti a hercegnőt és jujj, most ő a nagy hős) -
#7137 GoT ot egy XXI. századi politikai akármihez mérni önmagában vicces. Ennyi erővel a hardcore pronót is összevethetnéd a Sok Hűhó Semmiért című alkotással. Kb. ennyi értelme van. -
#7136 Izé, nem az a lényeg MÁSOK mit mondanak Jamie-ről, hanem hogy valójában mi. Amikor megölte a királyt akkor még HŐS volt, meg is kapta "méltó" jutalmát, jól megb*szták érte. Ettől kiábrándult mindenből és egyre mélyebbre süllyedt. A HŐS egy relatív fogalom, mivel az átlag szürke emberek jól meg fognak büntetni a jó cselekedeteidért és utálni fognak mint a szart. Mivel ők gyarló kis geciek és a saját nézőpontjukból TE vagy az áruló.
Ajánlom figyelmetekbe a Negotiator című filmet Denzel úrtól. Nos az jól példázza, hogyan válhatsz hősből közellenséggé, pedig te még mindig hős vagy, csak éppen a többiek árulók. -
Micsu #7135 a spartacus már bőven kifulladt a 4. évedra, első évad volt a jó meg az előzmény ahol nagyon ment a szarkavarás, kb leszarja mindenki hány liter gagyi cgi vér folyik le a képernyőről -
#7134 4x03 felirat -
#7133 Haha, how about no? Ez az egyik legzseniálisabb történet, amivel valaha találkoztam. Nyilván sajnos a sorozatból nem jön át... -
#7132 mert Jaime mitől "beteg"?
Vérfertőzés tetszhet,nem tetszhet, de attól még nem titulálnám betegnek a karaktert, főleg hogy elvileg kölcsönös szerelem van közöttük szóval hol itt a gond?:D
Még mindig szimpatikusabb és könnyebb vele azonosulni, mint pl a szereplők nagy részével.
az is érdekes hogy milyen erkölcsöket nézünk.
Mert pl a got univerzumba is elég tág az erkölcsi szakadék területek között.
-
#7131 Tudom, korai még, nem is nézd meg, ha még nem láttad a mai részt! :)
Game of Thrones Season 4: Episode #4 Preview
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához! -
G_ArchAngel #7130 Ez egy rém egyszerű kardozós/baszós sorozat, nem a Suits vagy a House of Cards. -
sandor8206 #7129 de pont az a lényeg, hogy ők nem betegek, pont azért írtam, hogy Jaime még az akkori kor által képviselt ideológiák alapján is egy "beteg" elme, abban a korban is megvetik/megvetnék őt ha kiderülne az igazság
szimpla erőszaktevés, gyilkosság, gyerekgyilkosság "mindennapos" dolog a GoT-ban (középkorban) -
Rony94 #7128 Véreb nem beteg, csupán gyermekkorában hatalmas trauma/bántalmazás érte. Ha már mondani akarsz egy Clegane-t akkor inkább Gregore Clegane (A Hegy) az, aki beteg. -
#7127 Vannak itt azért jóval "betegebb" és erkölcstelenebb szereplők.
Pl a véreb,vagy bolton, na az ilyenektől nincs lejjebb.
Jaime meg "csak" szerelmes a nővérébe, a fentebb említett 2-höz képest ez lófasz:D
-
sandor8206 #7126 Jaime azért egy erkölcsi 0 ember, mert még a GoT környezetében (lsd: sima középkori dolgok, erőszaktevés, gyilkosság, gyerekgyilkosság stb.) is egy "beteg ember": szerelmes az ikertesójába és dugja, ennyi
ok, hogy sok történelmi korban elfogadott volt a testvérházasság, de legtöbbször "racionális" vérvonal okokból, ő meg kajakra bele van zúgva a tesójába -
#7125 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Sztem egy kicsit túlzás erőszakolásnak nevezni am tényleg durva volt. :D
Danny pedig... sztem övé a legérdekesebb sztori. -
#7124 Eddig sem védtem. A környezethez képest volt benne (eddig) több tisztesség. Mindenki elárult mindenki már, ő meg "csak" (?) egy őrült királyt, aki végül mindenki meg akart ölni maga körül. Az ő tettét soha nem fogják elismerni, hiszen ez példa lenne arra, hogy akkor majd mindenki szúrja hátba az ő kis királyát. Egyébként az öccse tetteit sem ismeri el senki, pedig ő a fővárost védte...
Ez van, egy mocskos világ ami a filmban van. Néha elgondolkozom azon, hogy mennyire történelmi ihletésű a regény, amiből született, vagy csak ennyire depi az szerző.
Most komolyan, az eddigi 3 évad után a hatalommam rendelkező emberek közül ki és mennyi ideig volt valóban boldog...? -
#7123 Na a mai rész után védje még valaki Jamie-t, hogy milyen jó:
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!A halott gyermekük mellett erőszakolta meg a saját testvérét, egy igazi lovag :D a vége megint csak durva volt, Danny most sztem úgy veszi be azt a várost hogy egy katonája sem fog meghalni megint :D -
sempronius18 #7122 Miért attól lesz jó egy rész, ha elfolyik benne 200 hektó vér? -
Konyigery #7121 Houndon megint szakadtam :DD Nagyon jól működik a két színész együtt :D -
#7120 Szerintem olyan dolgon vitatkoztok amin nem is kéne, a fa, az erdő és a látással kapcsolatos mondás jut hirtelen eszembe. A történet attól szép és jó, hogy nincs benne sarkalatos jó és gonosz szereplő. Amit szerintem Martin bá' remekül bemutat az az emberi gyarlóság, illetve az emberi döntések. A könyvben a 2. kötetben Jaime elmondja miért látta ő helyes döntésnek megölni akkor a királyt. Azt is elmondja, hogy annyi rohadt szabálynak kellene megfelelni (lovagiasság, eskük stb.), aminek képtelenség. Mert bármit is csinál, valamelyiket biztosan megszegi. És ez egy igen lényeges motívum, ami igaz az összes szereplőre is. Ha belegondoltok mindenki igyekszik jó döntéseket hozni, még akkor is ha önös érdekek vezérlik. Ami aztán más szemében aztán tűnhet nagyon rossznak vagy gonosznak is. Gondoljunk csak Tyrionra, amikor a Királyvárat védte. Ha ő nincs, 100% hogy elesik a város, mégis a városlakók gyűlölték a törpét, holott előtte is többet tett értük mint előtte bárki.
Minden tettnek más az értéke más szemében. És ugyanaz a tett megítélhető többféle képpen is. Úgyhogy kár itt tekintélyekről meg becsületekről vitázni, mert az emberek között ezen a téren nincs szakadéknyi különbség. Nem azt mondom, vannak bizonyos embereknek rossz húzásai is, amiket még ők maguk is annak tartanak, de általánosságban véve szerintem nem tehetünk olyan kijelentéseket alaposan elolvasva a karakterek jellemrajzait, hogy pl. Ned Stark, vagy Robb Stark sokkal becsületesebb volt mint pl. Tyrion vagy Jaime Lannister. -
Belkar #7119 Pontosan. Amikor ledöfte Aeryst, Jaime elveszítette minden tekintélyét a háta mögött mindenki undorodott tőle és "Királyölőnek" csúfolta az már más kérdés hogy a szemébe nem nagyon merte senki mondani mert mégiscsak Lannister + a királyság egyik legjobb kardforgatója (volt). -
G_ArchAngel #7118 Elég húsvéti rész volt, Spartacusban 1 perc alatt több paradicsomlevet használtak, mint itt egy órában. -
#7117 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Gyakorlatilag kiderült az új részben, hogy ki ölte meg a királyt. :D -
#7116 Stop. Egy hősre nem aggatnak olyan címet, hogy a "kingslayer"... -
#7115 Vakok közt a félszemű a király... -
Rony94 #7114 "Vajon mi az, ami elégséges ahhoz, hogy múltbéli bűneit jóvátenné?!"
Bran imádott magas helyekre mászni, de Jaime lelökte egy toronyból és béna lett.
Jaime imádott harcolni, Bolton egyik alattvalója levágta a jobb kezét, ezzel gyakorlatilag elveszített mindent amiben jó volt.
Bizonyos értelemben kvittek. -
#7113 Jamie karakterfejlődése nem annyira átütő a sorozatban. Ezért érthetőek ezek a kommentek :) -
#7112 Jamie jó és becsületes ember? Ahahhahahaha no. -
sandor8206 #7111 Jaime egy fasz -
#7110 az, meg szeretet is.. a nővére iránt, egy igazi példakép :D -
#7109 Pontosan, az emberek szürkék. Főleg a főnemesek, akiknek szörnyű súlyú döntéseket kell meghozniuk nap, mint nap.
Azonban csak felhívtam a figyelmet, hogy NEM kell beájulni Jaime-től. Sármos fickó, de ez nagyon megtévesztő. Túl sokat volt a sötét oldalon. Talán lesz még belőle valaki így is, talán nem... :D -
#7108 Mikor Jaime megölte anno a királyt, akkor még hős volt és mások védelmében tette amit tett. Felvállalta a következményeit (bár ő maga sem volt előre tisztában vele). Mikor kilökte a kisfiút az ablakon, már egy megtört, megkeseredett gyilkos volt csupán és nem hős. Nem is az a gond, hogy "megölte", az még hagyján, de nem különösebben volt ezzel kapcsolatban lelkiismeret furdalása sem, sőt, mikor megtudta, hogy él a gyerek... Szóval a filmben legalábbis nincsenek különösebb vívódásai magával ezügyben.
Aztán persze a megpróbáltatások és viszontagságok idővel megint elkezdik terelni a jó út felé és megint kezd hőssé válni, azzá aki egykoron volt. Bryenne jó társa ebben. A jó példa hatására, azért már Jaime is elszégyellte magát és kezd megint kiállni az igazságért. Lassan, de biztosan javulgat az aligmentje, de a megváltás nem ilyen 1xű. Vajon mi az, ami elégséges ahhoz, hogy múltbéli bűneit jóvátenné?! Hmmm... -
Neoncsoves #7107 Ez a szép a mai világban, - és a könyvben, illetve a sorozatban - hogy nincsen kimondottan jó és rossz ember. Én nem mondtam, hogy Jaime egy jó ember, de én meg tudom érteni azt, hogy mit miért csinált. Nem jókedvéből lökött ki egy gyereket az ablakon, nem is azért, mert ez a hobbija. -
#7106 Már válaszoltam a kérdésedre. HA a cél szentesíti az eszközt, akkor már nem vagy jó ember. Ilyen 1xű. Ha egy gyerek megölésével kívánod eltitkolni a saját bűneidet/hibáidat, akkor egy szimpla, lelketlen gyilkos vagy, semmi több.
Ennyi erővel az összes negatív karakter is jó fej és rendes ember, még az öreg Lannister is, hiszen mindig van jó indokuk, hogy miért ölik halomra az ártatlanokat, nemdenem?! Ha indok van és szépen meg lehet magyarázni, észérvekkel megindokolni, hogy miért is tettük és ez megnyugtatja a piciny, alig-alig létező lelkiismeretünket, akkor máris jó emberek vagyunk?!!?
Theon is jól tette, hogy megölte és elégette a két parasztgyereket, végülis kiváló indoka volt rá? hmmm? -
Neoncsoves #7105 Azt is tegyük hozzá, hogy a pillanat tört része alatt kellett döntenie, ilyenkor szerintem az ember reflexszerűen a saját érdekeit nézi. -
Neoncsoves #7104 Akkor képzeld magad Jaime helyébe. Az egyik legnevesebb és legtiszteltebb és az egyik leghatalmasabb család sarja vagy és a nővéredet kúrogatod, majd az egyik legerősebb család majdnem legkisebb sarja felmászik a toronyba ahol rajtakapnak. Van 2 esélyed:
1, Hagyod elmenni, ezzel felvállalva azt, hogy a többszáz/ezer éves családod történelmét bemocskolod, szégyent hozol magadra és a családra, illetve kilököd a vezető pozícióból a saját családodat (mert gondolom egyértelmű, hogy ha ez kiderült volna, egyszerűen ki lettek volna söpörve a Lannisterek a jelentősebb családok közül).
2, Lelököd a picsába, de senki nem tud róla (legalábbis egy darabig), mert mindenki azt hiszi, hogy egyszerűen leesett. -
#7103 NEM ÖLNÉK MEG RUTINOSAN EGY KISGYEREKET. Már ha ez a kérdésed lényege... -
Neoncsoves #7102 ha már ilyen IRL példát hoztál fel, kiváncsi lennék, hasonló helyzetben mit tennél. -
#7101 Igen, aki egy kisgyereket kibasz egy toronyból, hogy dögöljön meg. Tényleg jó fej, de nem bíznám rá a kutyáimat.