19500

A sorozat aktuális sztoriján túlmutató (tehát a könyvet érintő) kérdéseket, válaszokat, spoilereket
legyetek szívesek az író topicjában [link] tárgyalni.
A viták elkerülése érdekében: amíg NEM adták le a magyar tv-ben az aktuális részt, addig használjátok a spoiler taget,
ha pedig már lement az HBO-n is, akkor lehet nyíltan beszélni a történésekről.
Interaktív térkép
Világtérkép
-
#18658
Ha jól látom, egy fontos dolog nem került említésre a producerek lincselése vs. szentté avatása vitában: a legnagyobb bűnük az hogy nem várták meg Martint. Lehet hogy ebben a HBO is ludas, de bárki is volt az, a türelmetlen pénzéhségük vezetett oda, hogy az író dolgát nem az író csinálta, hanem olyanok, akik ehhez semmit sem értenek. Az hogy nem értenek hozzá, önmagában még nem az ő hibájuk, de az hogy Mekk-mesterként elvállalták, az már nagyon is. Ha vótmá' akkor bocs. -
Prof William #18657 Ami valójában történt...
-
M2 #18656 Az HBO itt csak megrendelő, soha nem akarta befejezni a sorozatot.
A készítő író-producer páros mondta azt, hogy ennyit vállanak, aztán többet nem. Igazából akiket most szidunk, azoknak köszönhető, hogy létezik egyáltalán ez az egész sorozat. Ők felállnak az asztaltól, más munkát vállalnak és ezzel vége is. -
ROBREGGAE #18655 El nem tudom képzelni, hogy minden idők legnagyobb hype-jával rendelkező sorozatánál az HBO minden áron beakarja fejezni a sorozatot, ami elég hamar felkerült a Star Wars szintjére minden aspektusából vizsgálva és vált réteg sorozatból valami többé, ez is okozhatta valahol ezt a felháborodás kiteljesedését, azért nem írom feltétlen, hogy a vesztét okozta, mert akkor is milliók fognak leülni hétfőn hajnalban megnézni a befejező epizódot, ha összességén gyenge az évad... Szóval, ha egy Walking Deadet képesek még folytatni, furcsa, hogy a valaha legnépszerűbb sorozatot hirtelen 13 részben le kell zárni..
Én már akkor nem értettem, mikor írtak erről, de, hogy tegnap láttam a Disney nagy bejelentését meg mentek a pletykák... Amúgy meg kurvára ki fog derülni mennyire jó írók ott is. Jó ideje ebben az irányban van a filmipar, amit láthatunk most a GoT-nál, vagy a SW-nál.
Aztán az is lehet, hogy tévedek sok más emberhez hasonlóan, de ez a véleményem. -
#18654
En kerek elnezest, folytasd csak nyugodtad az amokfutasodat, de erre a szintre mar nem kovetlek. Tovabbi szep estet! -
Kingtiger15 #18653 Az is a stúdió döntése volt, hogy az egyértelműen elégtelenre szabott maradék időt Brienne szüzességére, Havas örömröpködésére, Bronn teljesenhülyevagyokhakastélyrólvanszó jelenetére pazarolják?
Mi földi halandók, ha kapunk egy munkát kínosan szűkös határidővel, akkor hagyjuk a sallangot és a lényegre koncentrálunk, nem? -
#18652
nem akarok belekontárkodni, de "A röhej az, hogy az HBO az előző évad előtt 2x10 részt kért az alkotóktól, és erre adott is volna pénzt, de Benioffék 13 részt vállaltak csak."
forrás -
DantesHUN #18651 Nos, nem tudok angolul, így nem olvasom el. Tudom tudom szar vagyok.
Másrészt nem is érdekel. Egymilliárdszor is belinkelheted, a filmgyártás akkor is úgy működik ahogy írtam. Mégegyszer: igen van olyan hogy a készítők szabadkezet kapnak. De ha így is van, akkor is stúdióé a végső döntés. Mit nem fogsz fel ezen? A készítők a stúdióval szerződnek. Övéké a szellemi tulajdon. Ők határozzák meg a költségvetést. Te alkalmazott vagy? Akkor kié a legvégső döntés? Nem cég tulajdonásái, illetve a cégtulajdonos által oda tett vezetőké?
Vagy tulajdonos vagy? Akkor nem te döntesz hanem az alkalmazottaid? Fasza lehet.
Szerinted másképp van? Szerinted a forgatókönyv író dönti el hogy HBO mekkora költségvetéssel dolgozzon? Vagy az írók döntötték el ,hogy, áh, nincs kedvünk annyi epizódot megírni, jó lesz kevesebb is?
-
DantesHUN #18650 Mármint hogy ne engedjék a star wars közelébe.
Értem én, de figyelj már. Te mennyire tudod, hogy a sorozat hibái mekkora részben a írók, mekkora részben a fejeseik hibája? Ott voltál talán a meetingen, és onnan tudod? Én nem voltam ott.
De az látszik ,hogy ennél több epizódra terveztek volna, de a stúdió úgy döntött kevesebb lesz, ezért össze kellet csapni a szálakat.
A két szerencsétlen: bár nem értek hozzá, de megnéztem gyorsan a wikipédia oldalát, és elég sok díjat elnyertek. Azért mert olyan tehetségtelen szerencsétlenek?
De mondok egy másik dolgot. Most a Csernobil sorozat forgatókönyvét, az írta, aki a Scary Movie 3-4-et. Ezek a filmek szutykok. Szarok. Érdekes, az írójuk most mégis letett egy komoly értelmes dolgot az asztalra. Ez hogy lehet? -
#18649
Akkor megegyszer belinkelem, mert bar olvasasra buzditasz mindenkit (nagyon helyesen, respekt), de ezek szerint te magad nem vagy gyakorloja.
Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2019.05.16. 20:45:46 -
DantesHUN #18648 Nem vagyok zaklatott de ez egy tény. Mindegy ,hogy sorozat vagy film, a stúdió kezében van a döntés joga. Ők szerződtetik az egész stábot. Ők döntenek mindenről. Ezt hívják filmgyártásnak.
Kivéve a független filmeseknél. Ők a maguk urai.
Akadnak persze kivételes esetek, hogy a stúdió vezetői annyira bíznak a dologban ,hogy szabadkezet adnak , de ez ritka, és pénzről és költségvetésről ők döntenek.
Ezek tudod ilyen tények. Az dönt, az a főnök aki adja a pénzt. Például eldöntik hogy egy sorozat folytatódjon-e. Megnézik mekkora a nézettsége, mibe kerül mennyi a nyereség , és döntenek.
Vagy, hogy hogy melyik rendezőt szerződtetik.
És ez így működik a filmeknél, a sorozatoknál, a videójátékoknál, azaz sok pénzt hozó, szórakoztató ipari termékeknél.
-
#18647
inkább már most arra kéne petíciót indítani, hogy a star wars közelébe engedjék ezt a két szerencsétlent. Arra talán még van esély. -
#18646
Ertem, hogy valami miatt zaklatott vagy, ideges es erzelmileg feldult, de attol meg nem kell minden egyes kommentre tagadolag reagalni, ez mar nem meno 2019-ben...
Egy korabbi interju errol. Szivesen.
Azert akar (es gyart) a studio megannyi spinoffot -
DantesHUN #18645 Minden a stúdió döntése. Ők adják a pénzt, ők a főnökök. -
#18644
Nem feltetlen a studio dontese volt, ha rajtuk mulna csinalnak tovabb, mint a TWD-t az AMC. -
Kingtiger15 #18643 Én korábban is hisztiztem, becsszó, csak akkor még nem jártam SG-re.
Petíciót nem írtam, pedig IRL mindig azt mondogatom, ha gebasz van, hogy mingyá' írok a polgármesternek! :) -
DantesHUN #18642 Arról se volt egy mondat se, hogy hová lett a dorne-i sereg, vagy honnan szültek ki Euron a flottát. Tessék, onnan voltak Dany-nek katonái, ahonnan a flotta. A varázscilinderből. -
DantesHUN #18641 Mert gyorsabb a tempó, ezért. Az is világos, hogy miért kell a gyorsabb tempó, mert a stúdió úgy döntött, ennyi részbe kell beletenni a cselekményt. A forgatókönyvírók nem a saját kis fejecskéjük után mennek. Kivéve persze a független filmeseknél. -
Kingtiger15 #18640 Csak az újabb csilivili izékben, a régiekben bizony haza kellett vinni őket és manuálisan feltölteni, sőt, egyes modokban bizonyos egységeket csak egyetlen helyen lehet képezni és újratölteni.
Ez az egész blama elkerülhető lett volna Daenerys egyetlen mondatával, felküldöm a seregem felét, háromnegyedét, mittudomén, a többi itt marad tartaléknak, Sárkánykövet biztosítani. Talán ebbe nem roggyant volna bele a költségvetés. -
#18639
De meg a finale elejen Tyrion kivegzesenel kiderul, hogy igaz a fanfiction, es Tyrion a Targ, nem Jon. Miert ne? A blizz is berakta a pandakat, pedig az is csak egy hulye viccnek indult... :D -
hapi #18638 Szerintem így lesz vége:
-Dany megöli Jhon Snow-t
- Arya Megöli Dany-t
-A kovács lesz a Király Arya a királynő
:)
-
MrAndree #18637 Na még csak az kéne, hogy emberektől azért vegyenek el filmeket meg sorozatokat mert páran tolják az ovis hisztit. Ami amúgy is divat lett az utóbbi pár évben, valami nem úgy van ahogy én elképzeltem és irok róla egy peticiót... -
#18636
amiket felsoroltál azok évadokon át nyúló hülyeségek. itt egy évadon belül,részről részre jönnek a faszságok,részenként egy rakással...én nem hiszem el,hogy egy értelmesnek tűnő ember aki eljut odáig hogy a disneynek csinál sorozatot,nem látja hogy faszság az egész. és a mögötte állók sem,és a disney főnökei sem. a pénz adott. a nézettség is,nem néznék többen ha jól megcsinálták volna sem,2 éve erre vár minden rajongó,szal az sem tűnik jó indoknak hogy mert a popularitás és a nézettség miatt sablonos...
az aláírás már nem változtat semmin sem,ugyanilyen faszságok lesznek majd máshol is,évek óta ilyenek vannak minden filmben sorozatban,nagyon ritka az ennél eltérő(pl black mirror) . és a nép zabálja,nézettség van,divat a hiszti is,minek változtatnának bármin is :D -
DantesHUN #18635 Mert hülyeség is. Annyira a haszna,. mint ha otthon hangosan dobbantanál. Ja biztos érdekel bárkit is főleg a stúdió fejeseit...nevetséges.
De amúgy, nem divat már manapság olvasni? Miért nem megy senkinek?
Na akkor mégegyszer! Tessék figyelni! A könyre már nem hagyatkozhattak, csak elvileg Martin által megadott sarokpontokra. A stúdió megköti a forgatókönyvírók kezét: van egy elvávárásuk hogy milyen legyen, a lehető legnagyobb nézettség érdekében, és erre van ekkora mennyiségű pénz, és ennyi perc játékidő. Ezért olyan amilyen.
Nem úgy van hogy van egy hülye forgatókönyvíró aki direkt elbaszta, hogy téged idegesítsen. A film, sorozat , videójáték készítés így működik.
Igen, a minőség rosszabb. És ez ami,ami miatt még szánalmasabb ez a hiszti. Miért nem hisztiztetek akkor:
-Arya a szétszúrt hasával ugrál?
-Eltűnt a Dorne-i sereg?
-Euron elővarázsol egy flottát a semmiből?
-Ami ráadásul láthatatlan és teleportál?
-Hogy kerültek oda a Völgy lovagjai a Fattyak csatájába? Ők is teleportáltak?
-Az állítólag nagy hadvezér Stannis, miért segghülye?
Soroljam még? De azt hiszem elég ennyi.
Én azzal egyetértek, hogy rosszabb lett a színvonal. Ha már a 5 évadtól fogva, szépen nem néiztek te meg a többi hisztiziző aki petíciót ír, akkor csökkent volna a nézettség, és akkro másképp alakul a sorozat.
De néztétek, csak most azért hisztiztek mert nem az lett a sorozatban amit ti akartatok ,mint az ovisok. Illetve, hát ügye a tömegpszichózis. Tömeghisztéria. Legyen az bármekkora hülyeség,-és msot nem a sorozatról beszélek- a hiszti egy öngerjesztő folyamat. Egyre többen csatlakoznak. -
Oddball29 #18634 Újraforgatni nyilván nem fogják. Annyit tudsz csinálni, hogy megvárod a két zárókönyvet és a TV-verziót nem veszed kánonnak. Ha ennyire számít. -
NonameMan #18633 Az a vicces, hogy ez a paródia is reálisabb és a valóság röhejesebb.
-
#18632
nem gondolom, ha visszaolvasol, én még többször meg is védtem számos jelenetet.. attól még egyet értek azzal, hogy rosszabb a minőség, mint a 6. évadig.. nem egy rész miatt mondom, hanem a 2 évad lefelé mutató minősége miatt..
aláírtam, mert így látom logikusnak, és hiszek abban, hogy ha pár millió aláírás összejön, akkor nem fogják ezt a két szerencsétlent engedi, hogy további filmeket, sorozatokat elb@sszanak..
és hogy téged idézzelek, "búbánatos francot érdekel", hogy te meg nem írod alá és hülyeségnek gondolod... -
#18631
a 4. részben elhangzott, hogy a fele veszett oda a töketleneknek (32. perc környékén ezzel indít a jelenet).. nem sokra rá meg egy Dotharki forma fickó veszi le a lovasokat jelképező háromszögek felét.. szóval maradt belőlük pár tízezer még így is.... az más kérdés, hogy a hatásvadászat érdekében a 3. részben látszólag tán egy tucat ha életben maradt a nomádokból... ha nem lényeges a számukat mutatni, akkor kevesebbet mutatnak (spórolnak a CGI-n), ha meg nagyzolni akarnak, éreztetni a sereg számát, akkor többet... abba persze nem gondoltak bele, hogy ez így mennyire hülyén mutat...
-
DantesHUN #18630 És elmondanád, hogy mégis ki a búbánatos francot érdekel ,hogy ti mit írtatok alá? A készítők szarnak rátok. Aláírtátok, és? Jó jelzés hagyjál már.
Nem gondolod, hogy kicsit túlzottan hisztizel? Két kutyaütő elbaszta....te tudod hogy működik egyáltalán a sorozat készítése? Mondjuk hogy kaptak x időt, és y mennyiségű pénzt, illetve bizonyos irányelveket stúdiótól, illetve Martin sarkokköveit, elvileg, hogy milyennek kell lennie, és ez alapján ezt hozták össze.
Ja erről fingod nincs.
Az meg csak hab a tortán ,hogy hány rész volt eddig is, ami totál hülyeség volt. És mégse hisztiztetek. Miért most? Most mi változott meg? Azt hagyjuk hogy jaj most sokkal rosszabb lett a színvonal mint eddig. Eddig is navyon sok fájdalmasan hülye húzás volt. Mégis, hiszti sehol. -
Prof William #18629 Hát igen ha közölte volna szürke Féreggel a jó hírt az lett volna a legkevesebb, hogy az furán néz.
Amúgy megtaláltam a megoldást, hogy miért van egyre több Dotharki meg Unsullied minden részben.
Lehet hogy úgy meg az egész mint a Total War sorozatban... Ott is ha egy csapategység megfogyatkozik, akkor pár kör alatt feltöltődik a létszám. A környezettől függően minden körben 10-20-50 katona töltődik vissza és idővel újra teljes lesz a sereg.
Logikus nem? :)
Utoljára szerkesztette: Prof William, 2019.05.16. 19:12:03 -
#18628
Az meg hagyjan, de Martin ennel nagyobb "ingyen" reklamot nem kivanhat :D Eddig is istenitette mindenki az Oreget, de most a 8. szezonban latottak utan azok kozul is sokan el fogjak olvasni az utolso ket konyvet, akik eddig csak HBO-t neztek es nem olvastak a regenyeket... -
#18627
én speciel aláírtam.. tudom, hogy nem fogják újra forgatni, nem is azért.. de lassan 466 000-nél tart úgy, hogy tegnap még csak 15 000 volt.. ha így folytatják, elérhetik pár nap alatt az 1 milliót is, sőt, ki tudja meddig pörög.. és nem, akkor sem fogják újra forgatni.. de egy jó jelzés lesz mindenki felé, hogy ezt a két kutyaütő elb@szta, és ne engedjék többet filmek, sorozatok közelébe őket.. és talán a Disney fejesei is elgondolkodnak rajta, hogy jó ötlet volt őket megbízni az új Star Wars filmekkel, hogy nem-e kellene lecserélni őket.. tán meg is teszik.. én ezért írtam alá..
Utoljára szerkesztette: Shiwo, 2019.05.16. 19:02:33 -
#18626
lehet inkább a showrunnereket meg a cgit kéne megfizetni a forgatókönyvírókkal együtt,és akkor talán lenne értelmes sorozat is világon :D
mert a színészek azok kapnak bőven,cersei 25 percet volt képernyőn összesen az utsó évadban,és 3.6 misit vitt haza ezért :D
index cikk -
Kingtiger15 #18625 Van még egy rész. Talán kiderülnek dolgok, amitől néhány baromság utólag nem fog annyira annak látszani.
Kivéve Deres védelmét és a zombiszerző kommandót, természetesen. -
M2 #18624 Nekem a nyolcadik évad szinopszisa teljesen tetszik. A részleteket nem sikerült jól kitalálniuk és megírniuk. -
Kingtiger15 #18623 Te is csak a negatívumokat veszed észre. Pl. Missandei nem esett teherbe. -
M2 #18622 A sorozatban senkinek nem működik semmije. Kivéve amikor az írók szerint kell működnie, na akkor meg aztán nagyon működik.
Varys hány királyt él volna túl, ha úgy konspirál, mint itt a végén?
A két sárkánynak mennyi idő lett volna eltakarítani a zombihordát, ha úgy működnek, mint az az egy a városnál?
... lehetne még pár ezret írni, csak a nyolcadik évadhoz -
Kingtiger15 #18621 Egy felderítő biztos volt, akit Robb szabadon engedett. :) -
DantesHUN #18620 A sorozatban senkinek nem működik a felderítése. Stannis nem tudja, hogy Királyvár felé tart a Lannsiter sereg.
Ramsey nem tudja hogy arra felé tart a Völgy serege
Soha senki nem tudja, hogy Euron ott van.
Felderítés itt nincs. -
Kingtiger15 #18619 Nem én tartom annak őket, a történet szerint kellene annak lenniük, csak valahogy iszonyúan nem sikerül ezt képre vinni.
Robb zsenialitásából nem láttunk semmit, amit megmutattak, abból talán Ramsay volt a legjobb, leszámítva a saját lovasság lenyilazását.
Neki csak a felderítése volt szar, sikerült nem kiszúrni egy Deres felé tartó nehézlovas sereget saját területen belül.