889
A Nehrim az Elder Scrolls IV: Oblivion motorjára épülő, de történetileg teljesen új RPG
  • SaGa Jr
    #249
    Szerintem simán csak elkerülte a figyelmedet vagy nem tartottad fontosnak felvenni, mert tuti belebotlottál már felszerelésbe.

    Mindjárt ahogy kijössz a templomtól (az első faluban) ahová először menned kellett ott csak maradj az úton és haladj északnak, ott lesz egy árus (szép kis sátor előtt és még a térkép is kijelzi) akinél kaphatsz felszerelést.
    A kezdőhely közelében én 5 helyet végigjárva találtam mozsarat és ez az 5 hely a következő volt: 3 bánya (Old Mining Site, Old Mining Shaft, Burrow), meg a Fladrin Fortress és Aldlefd.
    Találni tehát bőven lehet csak szét kell alaposan nézni, legfeljebb az ember nem veszi észre, de mint írtam, mindjárt az első falutól kicsit fentebb ott az árus is akitől vehetsz.

    Ha meg nem kényelmes módon csónakkal mész a faluba hanem az úton akkor a Mana Chapel Ansa (és a többi ehhez hasonlatos ősi rom) helyen bent szintén találsz felszerelést kutyulgatáshoz.
    Castle Stonefield általános boltosa szintén árusít felszerelést, a fővárosban megintcsak kapni cuccost, de példának okáért az úton mászkáló kereskedők és utazók 50%-a is rendelekzik eladó alkimista alap felszereléssel. Az Aeterna camp, ami útba esik mikor mész Giliad-ból a Sanctum felé szintén rendelkezik eladóval aki elad neked mozsarat.
  • Molnibalage
    #248
    Ezzel csak azt akarom mondani, hogy egyáltalán nem könnyű szerezni. A főváros és a kezdőhely közötti nagy ovális részt végigjártam és SEHOL nem kaptam cuccot hozzá...
  • SaGa Jr
    #247
    Nem szinttől függ a dolog. Legyen alapanyagod meg legyen legalább mortar&pestle (ilyet meg nagyon hamar lehet venni vagy találni) és onnantól már menni fog.
  • Molnibalage
    #246
    13. szintű vagyok és képtelen vagyok bármit kotyvasztani...
  • SaGa Jr
    #245
    Nekem nem volt ilyen problémám és az alap gyógyítóvarázslat is elégnek bizonyult, nem volt szükség lötyire. Ha meg elfogy kit érdekel? Van elég, találni és gyártani egyaránt lehet dögivel.

    Puszta kézzel elég hamar le lehet abálni a patkányhullámot (főleg mert ekkor még nagyobbat sebez mint az elérhető fegyverek bármelyike) ha meg nagyon megszorulsz még mindig hátrálhatsz a többiek felé. A lényeg hogy ne hagyd hogy körülvegyenek és nem lesz bajod.
  • Molnibalage
    #244
    Nekem azért nem volt, mert nekem új volt, hogy tárgyakat meg lehet ragadni és hajigálni őket.
  • Ironman2
    #243
    Addig meg elfogynak a potionjaim
  • PTW
    #242
    :D csak a hangulat miatt, egyik kedvenc hely:




  • SaGa Jr
    #241
    Verd őket míg a karaktered fel nem ismeri mi a szituáció és akkor leírja neked hogy el kell torlaszolnod a patkánylyukakat.
    Innentől egyértelmű mit kell csinálni. El kell torlaszolni a rendelkezésre álló eszközökkel a lyukakat (ezt had ne írjam már le, emrt téynleg egyértelmű mit kell erre használni és hogyan).
    Amíg nem szól a karaktered és nem jelenik meg a képernyőn ez kiírva, addig amúgy sem tudsz torlaszolni.
  • Ironman2
    #240
    Jönnek ezerrel,nem lehet őket megállitani
  • Benevolens
    #239
    hát én most ott tartok, hogy semmi támpontom nincs a patkányos küldetéshez. :S
  • SaGa Jr
    #238
    Itt szerencsére ennyi időt korántsem igényel a dolog. Mivel úgyis gyártod a megannyi piát (kevesebb a tömeg mint az alapanyagoké) így nagyon gyorsan fejlődik az alkímia. Nem kell elállni külön begyűjtő körutakat szervezni meg órákig gyártani a piát. Meg aztán nem kell az sem hogy mind a 4 hatást ismerd, bőven elég 2 is a lötyikhez. Ennél több csak a speciális italokhoz kéne (például a chameleon hatás szokott általában 3. vagy 4. lenni az összes többiből vannak bőven alapanyagok amik a szükséges hatásokat már az első vagy a második lehetőségnél tartalmazzák). ;)
  • Molnibalage
    #237
    Nekem ez nem annyira meglepő, mint másnak, mert én is ehhez hasolnó dolgot művelek, bár messze nem ilyen szitnen. Meg más is csinálja azt, amit én, csak máshogy.

    (Repszimfejlesztésről van szó.)
  • Sir Quno Jedi
    #236
    Mondom, manapság már nincs kedvem alkemizálni. Ha nagyon muszáj lesz, megteszem, de amíg van más út, azt járom. Nincs feles 50órám kiegészítő tevékenységekre egy játékban már. Régi Obliban el lehetett ökörködni, de az rég volt. :D
  • Ironman2
    #235
    Azért ez egyszerüen hihetetlen hogy nem kértek a játékért pénzt.Még akkor is ha módról van szó,mert ez több mint egy mód.Elmehetett volna önálló játékként is.Példát mutattak mindenki elött.
  • SaGa Jr
    #234
    No nem mintha nem írná le a program az active quest ablakban mit kell csinálni (mindjárt az első pontban)...


    kill3r21:
    A fő küldetés az amit a varázsló faszi mondott neked a bányában. Menj el a sanctum-ba miután a közeli apátságban leadtad a levelt a főnöknek.
    A többi egyenlőre mellékes. Az is ahol elakadtál.


    Sir Quno Jedi:
    Meg aztán itt nem is nagyon menne a dolog, hogy csak nyomod a varázslatot ész nélkül órákig (restoration és destruction varázslatokhoz kell érvényes célpont ehhez). :)

    A lötyikre ellenben nagy szükséged lesz (nem főzőcske ez, az más).

    Alapanyag akad dögivel, számtalan növénybe belebotlasz akkor is ha csak a főúton mászkálsz és az állatokból hús is nyerhető ami szintén alapanyag. A megannyi a főszálon bebarangolandó barlang és egyéb rom növényi és szörny alapanyagairól nem is szólva.

    A legjobb hatásfokú védelmek a saját magad készítette italok lesznek. A varázslatok közel sem olyan erejűek mint az oblivion esetében és még csak kreálni sem tudsz majd sajátot (legalábbis act 5-ben járok de eddig nem volt rá lehetőség), hogy megfelelő ideig ható megfelelő hatású mágikus eszközöd legyen.

    Például a játékban eddig megtalált legerősebb láthatatlanság varázslat amit láttam kemény 18 másodperces volt, míg ennél már egy alap láthatatlanság lötyi is tovább tartó hatást biztosít míg egy jó skill-el megfelelő felszereléssel kikutyult saját, bizony jócskán túlszárnyalja ezt az értéket (meg aztán a láthatatlanság is másként működik ha italban és ha varázslatként használod, ráadásul utóbbi kötöttebb).
    Védelmi italok időtartama és hatásfoka is többszöröse a varázslatokénak. A mindenféle visszaverő meg elnyelő hatású italkák létfontosságúak lesznek a komolyabb ellenfelek ellen.

    A saját magad kutyulta mana és életerő lötyik is hosszabb hatást biztosítanak majd mint a megvehető, egyszeri hatású italok és be lehet belőlük tárazni bőséggel, mindig lesz utánpótlás és príma kiegészítése a meglévő varázslatoknak.

    A legerősebb chameleon spell is csak valami 25%-os hatásfokú 30 másodpercre, míg mesteri italban 180 másodpercre 60+-ost kutyulsz. Így nem lesz az ami az oblivion-ban volt, hogy valaki kvázi láthatatlanul, sok, magas értékű chameleon hatása alatt vígan gyilkolászik és lopdos. :)

    Persze lesznek majd igen jó gyűrűk, nyakékek és egyéb felszerelések amik további védelmeket biztosítanak és ahogy halad előre az ember úgy lesz ezekre mind nagyobb szükség de önmagukban még a legjobbak is haloványak lesznek, kelleni fog melléjük a pialerakat. Nélküle sokkal izzasztóbb a játékmenet 8sunyulósan nem vészes csak úgy lassabb a haladás).
  • Molnibalage
    #233
    Éppen ezt akartam mondani. Ennél csak eldugotabb dolgok lesznek és sokkal durvább szövegek.
  • koschwarz
    #232
    ez így elég keserves végigjátszás lesz. és ez szerintem nem egy bonyolult küldetés, főleg hogy elmeséli a szerzetes fazon, mit kell tenni. nem nagyon lesznek nyilak, hogy megmutassák, merre kell menni.
  • koschwarz
    #231
    nekem egy is elég volt...
  • Molnibalage
    #230
    Ott van a bánya bejárat. Bemész és ott kell kiirtani az goblinokat. Az ajtó trükkösen nyílik, de ezt elmesélet a bányász.

    (3 íj lövés fentről az ajtóba.)
  • kill3r21
    #229
    én totál káoszba vagyok, nemtudom mi a föküldi és mi nem, most ezt csinom és halvány lilám nincs mit kéne tenni, összevissza mászkálok de nem lelel a megoldást :S



  • Sir Quno Jedi
    #228
    EMléxem, hogy obliban napokat elkúrtam a főzőcskézésre, csak gyűjtöttem a hozzávalókat, meg vettem, elfőztem, eladtam, tanultam, aludtam, újra. Míg nem tudtam max felszereléssel minőségi négy komponenses italokat gyártani. Nem hiszem, hogy erre egy modban lesz türelmem, pláne hogy felesleges, enélkül is bőnyállal megcsinálható a főszál gondolom. Akkoriban vicces volt, hogy órákon át csak gyógyítok, hogy nőjön a restoration, de erre manapság nem nagyon van időm (se türelmem)...

    Csak a küldik érdekelnek.
  • Sir Quno Jedi
    #227
    Ugyan. Én mindent blade skill-re tolok és már 49, lassan 50. Úgy hullanak az ellenek, mint a fű a jó kasza előtt. Tulajdonságokból meg speed, agility, endurance, néha personality, willpower stb. hogy lehessen dumcsizni és mágiázni. Ezek fejlődnek, mer ezeket használom (érdekes, strength még egyszer sem kapott plusz pontot, pedig folyamatosan hosszúkarddal írtok).

    Most az öreg bányánál vagyok, útban Gilian-ba, az apátságos küldik kivégezve (a vaddisznós vicces volt). Ezek a mágusok azé pláne kemények, ha többen vannak.
  • SaGa Jr
    #226
    Molnibalage:
    A fő vonal az kész van teljesen, simán végigjátszahtó a játék. A mellékes feladatok közül nincs kész még pár darab teljesen.


    Sir Quno Jedi:
    Egyáltalán nem felesleges, mert jó pénzforrás, meg expert kovácsként jól jön hogy 125%-ra tudod berhelni a cuccaidat. Főzőcske meg csak besegít a crafting, így az armorer skill emelésébe (merthogy lassabban fejlődik ám mint az oblivion esetében).
    Amikor meg kijön a patch onnantól majd lehet gyártani a komolyabb tárgyakat is silver meg goldan ingot-ok felhasználásával.
    Aknagyártáshoz és szerszámgyártáshoz sem utolsó dolog az armorer skill fejlesztése.
  • Molnibalage
    #225
    Arra a bányára mutatott emlékeim szerint, ahonnan a láthatatlanság tekerccsel kellett meglépnem. A brutál főlény maradt ott, senki más asszem, bár lehet, hogy rosszul emlékszem.
  • Molnibalage
    #224
    Nekem az fáj, hogy nincs kész. Mert akkor egy nem teljes játékot tolok végig. Annyi időm meg nincs, hogy x idő múlva újrakezdjem. Inkább legyen befejezett, mint széjjelmoddolt.
  • Sir Quno Jedi
    #223
    Akkor nem is érdemes armorerre, meg hasonló crafting skillekre gyúrni!? Jó tudni.

    Gondolom főzés és hasonlók is felesleges.
  • SaGa Jr
    #222
    Az inventory-ban ráböksz kétszer (az utolsó részlegben van a mindenféle tárgyaknál). Ha elég magas a szinted és elég jó a vonatkozó skill értéked akkor megtanultad és bekerült a varázslat listádba. Az N betűt formázó varázsjel az meg másra szolgál, nem kerül be az inventory-ba, a mennyiségét azonban a journal-ban tudod követni.

    Fejvadászat:
    Mindig bennt van a célszemély egy barlangban, illetve az egyik egy tavacska mellett lebzsel majd (ez a második célpont) a szabad ég alatt. Lesz aki egy titkos, elzárt helyiségben tanyázik amit neked kell megtalánod és kinyitnod (nem kell komoly rejtekdologra gondolni, mert majd kiveri az ember szemét a megoldás csak fény kell hogy észrevedd). Ráadásul szép nyilacska is jelzi hollétüket a térképen így eltéveszteni sem lehet. Ha a nyilacska zöld akkor úgymond egy légtérben vagytok (ha te éppen a szabad ég alatt tartózkodsz és a célpontot jelölő nyilacska a térképen zöld, akkor ő is a szabad ég alatt van), míg ha vörös a nyíl akkor vagy te vagy zárt helyen vagy ő (ha te kinn vagy a szabad ég alatt és a nyíl vörös akkor ő benn van egy barlangban/romban).
  • SaGa Jr
    #221
    Mert vannak benne hibák és hiányosságok, amiket azért nyugodtan ki leht javítani? Meg amúgy sincs még kész. :)

    Egyébként amik megjelentek azok közül az Interface Extension például hasznos lehet, mert több infót és jobban átlátható kezelőfelületet biztosít. Meg készülget a németül maradt szövegek fordítása is, amiből pár példány már feltűnedezik a hivatalos fórum topicjaiban csak győzze levadászni az ember.

    Vagy ott van a skill-independent mod ami a skill grind-elést hivatott megszüntetni azáltal, hogy átvariálja kicsit a fejlődést és függetleníti a skill-eket és azok fejlődését a tulajdonságok fejlődésétől. Kezdetben még könnyű a tulajdonság bővítés de egyre nehezebbé válik ahogy magasabb szitnre ér a karakter.
  • Molnibalage
    #220
    Ja, egy rúnám már van. Az mire jó? Hogyan lehet használni?

    A fejvadászos küldetést nem tudtam még megcsinálni. Elvben egy bányánál lett volna a rosszfiú, de nem volt ott. Egy halom tápos banditát vertem agyon, de a főnökük nem volt.
  • SaGa Jr
    #219
    Kicsit olvasgatva a játék saját fórumát megtaláltam a kérdésemre a választ (majd Act 2 során jelenik meg az egészet elndító üzenet cetlije az egyik faluban ami vagy Salen vagy az a fura, német nevű falucska kicsit dél keleti irányban tőle). :)

    Pár érdekesség hátha másnak is hasznos lesz:
    - A játékban van pár quest ami még nincs befejezve (ami azt illeti nem sok ilyen van de akad pár). Ezeket folyamatosan későbbi patch-ek által lehet majd a játékba integrálni.

    - A fejvadászos feladatok közül az utolsó ami elkészült az a Bone Fairy. Utána is rá lehet bökni a faliújságra csak felesleges új feladatra várni mert nincs tovább... egyenlőre (állítólag 12 lesz a teljes létszáma a fejvadászos feladatoknak amiből egyenlőre 6 van kész).

    - Tier 2-es fegyvereket (ezek lennének az ezüst és az arany alapú silver, star people és az elf cuccok) és még jobbakat egyenlőre nem lehet készíteni, mert ez az opció sincs benne a játékban. Tehát sem tanulni nem lehet, sem magas armorer skill-el elérni, így míg ki nem jön az ezt bővítő patch addig el kell adogatni a cuccokat vagy a kész ingot-okat betárazni a my chest-be (bár ha addig valaki végigjátsza a játékot akkor úgyis feleslegessé válnak ezek a tárgyak).

    - A varázslatok tier-ekre vannak bontva és ezek elérhetősége/beszerezhetősége a karakter szintjétől függ.
    Tier I-es varázslatok mindjárt a játék elején elérhetőek a megfelelő árusoknál, a II-es fokozatúak 7-es szinttől, a III-as fokozatúak 14-es szinttől, a IV-es 21-től és így tovább egészen 7-es fokozatig amik 42-es szint fölött lesznek elérhetőek/megvehetőek/tűnnek fel a boltosoknál.
    A fixált tartalmú ládákban megtalálható varázslat rúnák természetesen előbb is megtalálhatóak, legfeljebb megtanulni és használni nem fogja tudni még a túl alacsony szintű/túl gyengén képzett a delikvens.
  • Molnibalage
    #218
    Miért kell egy ilyen remekműhöz mod?
  • Molnibalage
    #217
    Valaki már végigtolta a németet? Az 50 órás játékidő az hogyan jött le? Nekem még a főszál is hosszabbnak fog tűnni. Én gyak a legelején vagyok a sok bóklászás miatt és már több, mint 10 órás játékidővel büszkélkedhetek.
  • koschwarz
    #216
    én elhatároztam, hogy egyetlenegy modot sem fogok használni a nehrimhez (illetve egyet igen, de azt én fogom megcsinálni, ha sikerült: a "loading area" szöveget gyűlölöm, azt kiveszem belőle).
  • SaGa Jr
    #215
    Jut eszembe, azért készülgetnek ám modok a Nehrim-hez is. Németül van már dögivel mod, de angolul is szép lassan jövögetnek ki, illetve van amit elkezdtek átdolgozni angolra.
    Egyenlőre 5 van kész stabil változatban.
    angol nyelvű modok


    más:
    Valaki belfutott már a Darius Treasure küldetéssorozatba? Hol lehet ezt felvenni?
  • mindero
    #214
    Azon én is hogy dühöngtem. Ráadásul azt a szemét Jaredet se lehetett kinyírni a végén!
  • SaGa Jr
    #213
    Igazából ha ennyin fennakadsz, akkor a sztori elég drámai hatással lesz majd rád.
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Gyakorlatilag mindenki ki fog purcanni aki kicsit is segít neked és a társadul szegődik.
    Illetve a főmanus, akit majd kiszabadítasz, végülis túléli mondjuk más formában mint ahogy találkozol vele, de mindenki más megy a levesbe. De ettől jó a történetorientált játék.



    A kezdetben melléd csapódó delikvens csak egy epizódszereplő volt, aki eljátszotta szerepét és utána már feleslegessé vált (kb mint az original star trek sorozatban a negyedik szereplő akit lesugároztak, egyszerű statiszta minimál szöveggel és érdemi szereppel). Minek menne veled?
    Egyébként meg le lehet verni a trollokat, még a feketét is, csak ez utóbbi nem döglend meg, csak elájul. Tudom, kipróbáltam a kezdőhelyen felszedett sharpen dagger és sharpen pick segítségével (bár érdekes módon sokáig a puszta kezes pofozás jóval nagyobb károkat tud okozni az ellenfelekben). Sőt még le is pofoztam a feneketlen mélységbe de a program akkor is visszapakolta mellém, mert szerepe van a mocskos dögnek.

    A fekete troll-t meg majd egy bizonyos ponton fogod tudni kinyírni de erről van egy papíros is amit elolvasva ez világossá válik. A kinyírásához még csak megütnöd sem kell majd, addig meg csak lécelj le előle.
  • Benevolens
    #212
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    nem, hanem a korábbiak logikájából kiindulva azt vártam, hogy végig csinálja velem a küldetést. Vagy legalább tovább jut. Igaziból az elején, miután elmondta a monológot, szívrohamot is kaphatna :)
  • Molnibalage
    #211
    Az RPG részben egy történet elmeséléséről, egy érzésről szól. Vannak srciptelt események stinte minden RPG-ben.

    Ez az első RPG amivel játszol? Ha nem, akkor nem értem csodálkozásodat.

    Az NWN2-ben pl. a történet számomra az egyik legkedvesebb karaktert nyírja ki és nem tehetek ellene semmit...
  • Benevolens
    #210
    igen, csak nem tudom, hogy minek van egyáltalán, ha az első adandó alkalommal ez történik.