868

Sons of Anarchy - Samcro
  • SzinesGeza
    #508

    Ennyi ökörséget összehordani. :)
    Hogy mennyi köze van a hazai Hells-nek az eredetihez?
    Konkrétan a HIVATALOS chapter-ük! (és nem bandája) Mára már nemzetközi az egész klub.

    A másik ez a hülye sztereotípia. Az MC-k nem bűnözők! Elég sokat motorozom - bár én túramotoros vagyok - azért eljutok sok találkozóra vagy szezonon kívüli bulikon is találkozok klubtagokkal (Hells tagokkal is piáltam már). Tisztességes, melós emberek akik ugyan nem térnek ki egy-egy balhé elől de a legtöbbjük szimpatikus, jó fej srác.
    Sőt, ismerek olyan társaságot ami - ugyan nem MC - csak nőkből áll. Pl többgyerekes anyuka egy R1-essel tolja (1000-es speedgép).

    Na és ez a ruházat dolog: a lényeg, hogy ne legyen ott az MC! Erre ugranak egyedül. A többit meg maximum kiröhögik. :)

  • Tikal #507
    jaja, azért a hazai motorosokról nem sokat hallani, amíg nem néztem utána, addig nem is tudtam, hogy már van magyar hell's angel banda. Elég csak nyugatabbra elnézni, ott már van nevük az ilyen kluboknak, a balhéik miatt híradóban szerepelnek stb, skandináviában folyamatosan az újságokban vannak a fegyver drog ügyeik miatt és az ebből fakadó összetűzéseik miatt az arabokkal. Persze az is lehet, hogy az itthoni bandák meg olyan profik, hogy ezért nincs róluk hír :D

    De mint ahogy írják is, egy póló még nem gáz, a dzseki már igen, főleg ha van rajta mindenféle rangjelzés stb, ami érthető is, szóval nem tudnám sajnálni azt az embert akit emiatt összevernek egy kocsmában :)
  • ReszegKoldus
    #506
    Ez is a baj ezzel, amit ott írt a pali, hogy "Tehát, közülünk senkit nem érdekel, hogy ez „csak” fikció, nem létezik, satöbbi."

    Mert azt még érteném, ha például a Hell's Angels tagoknak nem tetszik, ha valami civil teljesen ugyanolyan cuccokban mászkál, mint ők (persze ahhoz iszonyat hülyének kell lenni, hogy olyat felvegyen az ember), de itt nem erről van szó.
  • Susarc
    #505
    félreértés ne essék, nem lenézzük a hazai motorosakt Riddick ,de gondolom azzal tisztában vannak,hogy nincs olyan történelmük és gyökerük mint az amcsiknak! ráadásul nem úgy kéne hírnevet szerezniük hazai körökben ,hogy néhány hazai SOA rajongót / ami még mindig egy kitalált MC és nem valós:P/ megruháznak,mert kaptak egy pólót az anyukájuktól a névnapukra:P:)
  • Susarc
    #504
  • haxoror
    #503
    kutatások...

    Hells Angels mikor alakult?
    1948-ban.

    Nálunk mi volt akkoriban?
    Jaja, bizony, KOMMUNIZMUS.

    Amikor az egész MC balhé odaát éppen kiforrott és a fénykorát élte nálunk ezerrel ment a Kádár-rendszer és a "legvidámabb barakk" zéró toleranciával bármilyen deviáns viselkedéssel szemben (pl motorosok, ugye)

    ...és ez a mai napig sem változott, a magyar jogrendszer sokkal kötöttebb mint az amerikai, több joga van a rendőrnek is, a "bájkert" bármikor igazoltathatják és átkutathatják, nem mászkálhat fegyverrel, sőt, még egy nyamvadt kés sem lehet nála!
    Az MC életnek errefelé kb annyi gyökere van mint a fekete getto kultúrának vagy a halloween-nek
  • ReszegKoldus
    #502
    Ha más sorozatot is beleveszek van az több is. Ezt csak azután kezdtem nézni, hogy már lement 2 évad.
    De pozitívumot mindig találok mindegyikben, pl ha éppen meghal egy nem kívánatos karakter, vagy lecsukják :)
  • Riddick21
    #501
    Elvileg 6 éve ugyanazon röhögsz. Csak úgy mondom :)
  • ReszegKoldus
    #500
    Engem mondjuk a törvénnyel való szembeszegülés nem (sem) szórakoztat különösebben, viszont mindig jót röhögök ezen az érdekes hozzáálláson, hogy "szemét rendőrök folyton minket cseszegetnek, pedig mi csak fegyverekkel kereskedünk és legyilkolunk mindenkit, aki nem tetszik, nem igaz, hogy miért nem tudnak minket békénhagyni". :D
  • Riddick21
    #499
    És szarkazmusból nem beszéled az anyanyelvedet sem? :D
  • Riddick21
    #498
    1. Ezeket a megállapításokat mire alapozod? Milyen jellegű kutatásokat végeztél/olvastál ez ügyben? Mert az én is le tudom írni tényként beállítva, ami eszembe jut, de attól még nem lesz az.

    2. "ők nekik"? Komolyan? :D
  • ForzaInter
    #497
    nem lebecsülve az itthoni motorosokat, de azért ők nekik nem sok közük van a soa-ban szereplő motorosokhoz, meg úgy az eredeti hells angels meg többi komolyabb amcsi motoros klubhoz sem.

    a sorozatban vannak túlzások, de a kint amcsi motorosok tényleg nem sok mindenben különböznek a sorozatban látott emberektől.
  • Susarc
    #496
    szarkazmust még véletlen sem veszed észre....:P
  • Riddick21
    #495
    Jól van, nekem teljesen mindegy, csak jeleztem, hogy ilyen gondok lehetnek.
    (zárójelben: abból a 22 év sportból - amihez gratulálok - azért lecsíphettél volna egyet-kettőt még az anyanyelved megfelelő helyesírásának tökéletesítésére)
  • Susarc
    #494
    én felveszem nem csicskulok be és 1-2 gyereket magammal viszek a balesetire ha kell! jónapotkívánok:P

    22 év sport kisegít:)

    nyilas Misi is megvédte az üveggólyóit az einstand-al szemben/túlerővel szemben!:P
  • Riddick21
    #493
    Az a helyzet, hogy én sem igazán értek egyet ezekkel a dolgokkal, de elfogadom, hogy így van és nem hőbörgök. Ugyanis semmi más dolgom nincs, mint NEM felvenni a jelzett ruhadarabokat.
    Arról nem beszélve, hogy ezek nélkül az általad kritizált emberek nélkül nem létezne sem a sorozat, sem a topik, amiben beszélgetünk róluk, nem beszélve a merchandise cuccokról.
    A filmben szórakoztat minket ez a vagány, laza, outlaw stílus, a kötetlenség, a szabadság és az öntörvényűség, olykor az önbíráskodás és a törvénnyel szembeszegülés is, de ha mintaadókra levetítjük mindezt, akkor már háborgunk? Nem ellentmondásos ez egy picit?

    Amúgy szerintem marha egyszerű a dolog :) A sorozat előtt is jártatok valamilyen ruhába és akkor is fogtok, amikor már nem is emlékeztek rá, úgyhogy egyszerűen csak nem kell meg- és felvenni ezeket és kész. Lehet itt vergődni és hisztizni a dolgokon, aztán ki lehet próbálni élesben, hogy kit mennyire hatott meg.

    MÁS:
    Sutter nemrég hírül adta, hogy az utolsó évad utolsó része után kapható lesz John Teller "The Life and death of SAMCRO" c. kézirata! Gondolom magyar fordítást basznak csinálni hozzá, de attól még az angolul tudókat érdekelheti! Én abban bízom, hogy majd a Collector's Edition Blu Ray-hez csapják, mert azt úgyis megveszem. Azért nem ver meg senki :)
  • Susarc
    #492
    én amúgy még a 36 évem alatt soha nem láttam motoros vandát MO-n élőben úgyhogy büszkén feszítek a helyi TESCO-ban a SOA-s pólómban:) mellesleg az edzőteremben ahova járok a tulaj srácnak is van SOA pólója,de ő azt ajándékba kapta nem is tudja,hogy létezik ilyen sorozat:P őt azért kéne verni egy darabig a ratboyoknak:)

  • Susarc
    #491
    jól mondod!
  • ReszegKoldus
    #490
    Nekem a sorozat nézése közben is van némi ellenérzésem, amikor csoportosan keménykednek, értem, hogy összetartozás, bajtáriasság stb és hogy arrafelé rengeteg különböző banda van, de sajnos nekem itt Magyarországon nem ez az első, ami erről eszembe jut.
  • ReszegKoldus
    #489
    Értem miért van ez és nekem eszembe nem jutna ilyen cuccokat felvenni, úgyhogy nem ezzel van a gondom, inkább az írás stílusa volt fura.
    Én arra lennék kíváncsi, ha valami kétajtós szekrény mászkál SoA mellényben, akkor egy Ratboy féle tag egyedül(!) beleköt-e.
    Mert ugye nemcsak az interneten van hatalmas arca mindenkinek, hanem csoportosan is. :)

    Bár van egy hasonló pólóm, amin ilyen logo van, igaz nem fekete, nem a hátán van és a szöveg se ugyanaz, de legalább most már tudom, hogy ne menjek benne motoros és rock rendezvényre.
  • Susarc
    #488
    nah elolvastam.....neharagudj,de ez szánalmas! kb. olyan mintha valakit azért összevernének SOKAN!!! ,mert azt többször kihangsúlyozza az illető,hogy ők sokan vannak te meg egyedül...ergó hiába zúzol le valakit jön még 8 tehát úgyis szarrá vernek! GRATULÁLOK A BÁTOR IFJAKNAK EHEZ A MUTATVÁNYHOZ!

    ami viszont a lényeg a SOA egy KITALÁLT!!!!!!! FILMES!!!!!!!! motorosklub! A vendégszereplő Hells Angels-es emberkék hitelesebbé teszik az nem vitás ,de abban a klubban rengeteg nagyon dúrva gyilkos meg bűnöző is volt /van?/.Tehát megverni valakit azért ,mert felvesz egy SOA cuccot ami egy fantázia motorosklub kb. olyan mintha a SW fanek összevernének ha egy Star Wars pólóban meglátnának az utcán!

    visszatérve a gyerek irományára a rendőrségnek csemege lenne a verés után begyűjteni azokat akik olyan balgák,hogy nyílvánosan azt reklámozzák,hogy ők gond nélkül szarrávernek bárkit,mert nem tetszik nekik ahogy öltözködik....

    én csípem egy bizonyos pontig azt amit képviselnek,de a bűnöző dolgokkal már nemtudok azonmmosúlni! Igaz a filmbena SOA-nak "drukkolok" ,de amikor gondolkodás nélkül lövik fejbe az embereket az már dúrva.Mellesleg elég pozitív figuraként vannak beállítva lásd kimentették a pedofiloktól a kisgyereket vagy segítenek Charmingnak vagy a Caracara lányoknak ha kell.
  • Riddick21
    #487
    Nyilván nem gond, ha kineveted őket, de azért megnézném :) Interneten hatalmas arca van mindenkinek, de kíváncsi lennék, ki akkora kemény, hogy szemközt röhögjön ilyen motoros arcokat.
    Amúgy le lett írva, hogy miért van mindez, meg is lett indokolva, vagy elfogadja az ember, vagy erősködik, okoskodik tovább.
  • ReszegKoldus
    #486
    jó hogy így kiemelik, hogy kinevetik az embereket
    akkor nyilván nem gond, ha én is, mert a bőrmellényesekről mindig ez jut eszembe :)
  • ForzaInter
    #485
    jó hát az egyértelmű, hogy a mellényeket amilyet hordanak amin van valami felvarró, vagy város/ország megjelölés azt nem díjazzák, mivel elég megtévesztő is lehet. de hát elég hülye aki ilyet vesz..
  • Riddick21
    #484
    Mégiscsak: Erre tessék!
  • Riddick21
    #483
    Motoros klubok köreiben nagyon komoly szabályai vannak a különböző colorok és felvarrók viselésének, és vannak bizonyos merchandise cuccok, amik ezt nem igazán veszik figyelembe!
    Persze egy sima póló még nem probléma, de az alább linkelt kabát szerűség már necces.
    Ezeket a dolgokat nem én találom ki, ha pl. valami tag (és rendszeresen olvasgat) a SoA hazai facebook fan clubjában, akkor pontosan tudja, hogy miről beszélek. Motoros klubok tagjai konkrét példákkal is nagyon szívesen alátámasztják akárkinek, de majd linkelek ide egy erre vonatkozó összegzést is, fel szokott bukkanni a csoportban, csak most már fáradt vagyok, megyek aludni...
  • Susarc
    #482
    ??? mint pl. egy bazinagy horogkereszt? vagy mire gondolsz?
  • Riddick21
    #481
    Azt ugye tudjátok, hogy érdemes vigyázni ezekkel a holmikkal? :)
    Bele lehet szaladni egy-két kellemetlen szituációba, ha nem jól kiválasztott ruhát találnak az emberen.
  • ForzaInter
    #480
    Én angliából szoktam rendelni az ebay-en.
  • Susarc
    #479
    tudom,de pólón meg rövidgatyón kjvül nem szoktam netes ruhanemüket bevállalni...,mert hiába a mérettáblázat máshogy áll rajtad....

    armyshop.hu-ról szoktam rendelgetni,de már oda is kellett cserére visszaküldenem....ez meg ugye USA.....
  • ForzaInter
    #478
    Én csak sima pulcsit akarok, amilyet Jax is hordani szokott. Van amúgy a legtöbbnél pontos mérettáblázat.
  • Susarc
    #477
    azt nem mertem....ha elbaxom a méretet.....:P bár lehet karácsonyra bevállalom /max eladom havernak/ nekem ez a szivem vágya:


  • ForzaInter
    #476
    Fasza.:) Én majd kapucnis pulcsit akarok venni.
  • ReszegKoldus
    #475
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Lehet én tudom rosszul, de nincs arra valami vizsgálat, amivel utólag meg lehet állapítani, hogy valaki terhes volt-e? Vagy nem lehet Tarat kötelezni, hogy vesse alá magát ilyennek?

    Ha Wendynek csak ennyi volt a szerepe, akkor szomorú vagyok. Azért remélem meg nem ölik, se a drogok, se más :)
  • Susarc
    #474
    Off:P végre megjött:) 5 rugó volt nem vészes





  • Quantumleap
    #473
    Én egyáltalán nem haragszom Tarára. Az viszont esélyes, hogy eme lépése miatt a főnökasszonya nem éri meg a sorozat végét.
    Jól emlékszem, hogy ez volt az első Clay-mentes epizód?
  • Tikal #472
    nem :)
  • SzinesGeza
    #471

    "nekem elfut kisablakban böngészés közben néha"

    Na most ne haragudj de te tényleg így nézed ezt a sorozatot?
    Csak mert azért ez mégsem egy, az arckönyvre betolt youtube videó. ;)

  • ForzaInter
    #470
    Ne foglalkozz vele, mindenhol ezt csinálja. A stílus maga az ember..:)
  • Tikal #469
    Ha meg minőségi sorozat kell, akkor nézd meg a másik sorozatát, a The Shield-et, messze jobb mint ez szerintem… de lehet meg sem érdemelnéd :D