Resident Evil 6
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
"A szeptemberi tokiói expón leleplezõdik!
A Capcom egyik embere, Keiji Inafune egy spanyolországi interjúban kijelentette, hogy sokkal hamarabb fog megjelenni a Resident Evil 6. Hónapokkal ezelõtt a fejlesztõk pontosan az ellenkezõjét állították, mely szerint nagyon sokat (kb 8-10 évet) kell majd várnunk a folytatásra. Keiji megnyugtatta az Resi fanokat, hogy nem kell aggódni, további információkat majd a hamarosan megrendezendõ tokiói bemutatókról várhatunk tõlük. Érthetõ is, hiszen ez az a város, ahol a Capcom otthonosabban mozog.
Az úriember a játék hamarabbi megjelenését a Resident Evil 5 sikerére fogta rá, ezért a lehetõ legrövidebb idõn belül akarják a piacra dobni a Resident Evil 6 termékét, amely elõször PS3-on és Xbox360-on lesz elérhetõ, késõbb pedig természetesen PC-n is kapható lesz. Remélhetõleg.
A játékról sajnos még semmit sem tudunk hivatalosan, de annyi kiderült, hogy Takeuchi már nem vesz rész a sikerjáték folytatásán a gyors átépítés miatt többek között.
A legutóbbi Resident Evil egyébként 2009 márciusában jelent meg konzolokra, s azóta több, mint 5.3 millió eladott példányszámot értékesítettek a kiskereskedõk."
<#vigyor2>#vigyor2>
e6550, HD6670 1GB, 4GB "Minden játék annyit ér, amennyire a játékos tartja!" "Olyan ember nincs aki nem warezol, csak aki nem vallja be." "A warez-ra kifogás nincs, csak magyarázat!" "Nem mindegy!"

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.
A múlt heti Predators élményei miatt asszem hallgatok az elõzetes véleményekre 😊
Just do it :)
e6550, HD6670 1GB, 4GB "Minden játék annyit ér, amennyire a játékos tartja!" "Olyan ember nincs aki nem warezol, csak aki nem vallja be." "A warez-ra kifogás nincs, csak magyarázat!" "Nem mindegy!"
de a régi street fighter-ben, valamint a Golden Axe-ban emlékeim szerint verekedni kellett, de nem verekedõs vagyis nem VS játékok voltak, mint a Mortal Kombat-Tekken-DoA-Soul Calibur-Bloody Roar...stb 😊
e6550, HD6670 1GB, 4GB "Minden játék annyit ér, amennyire a játékos tartja!" "Olyan ember nincs aki nem warezol, csak aki nem vallja be." "A warez-ra kifogás nincs, csak magyarázat!" "Nem mindegy!"
Nekem közel 30 éves játéktapasztalatom van, még ZX Spectrumon kezdtem, végigjártam a C-64, Amiga, Pc szamárlétrát és természetesen láttam, hogy mindig arra fejlesztenek, amiben a nagy pénz van. A kilencvenes évek elején még futottak háziszámítógépen is a verekedõs játékok, akár a Renegade-szériára gondolok (ez a Golden Axe-vonal), akár a Body Blows-ra (Street Fighter klónok). Akkoriban a tágabb értelemben vett PC "riválisa" a játéktermi automata volt. A játékipart azonban néhány cím valóban jelentõsen befolyásolta, elég, ha csak a DOOM-ra gondolunk, vagy a Dune II - C&C - WarCraft vonalra gondolunk. Arra megy a fejlesztés, ahol a kereslet van, így egy-egy sztárjáték meghatározó a játékpiac fejlõdése szempontjából.
De amíg pl. egy Tekken vagy DoA konzol-exkluzív, addig hiába várjuk, hogy valaki csak azért óriási piaci kockázatot vállal és beleöl egy csomó pénzt, hogy ilyen a PC-seknek is legyen. Ebbõl a szempontból a port sokkal biztonságosabb, hiszen jelentõsen olcsóbb.
A pisztácia elfogyott, csokoládé nem is volt.
lehet rosszul szürtem le a gyenge 13-15éves játékos multamból, de nem ment el más irányba egyikse.
kijött ez-az amaz, ide vagy oda, de nem befolyásolták egymást, a konzolra sincs extra stratégiai cucc, vagy rpg.
pc-re se bodultak meg ezek a tps-ek, meg platformjátékok, próbálkoznak mindkét oldalon, de én úgy látom mindenhol a saját stílus a mérvadó még mindig.
jó most a sok warez miatt nehezebb eldönteni, mert monnyák valóban hogy x-re is van warez, viszont ott nagyobb veszteség, mint pc-n, míg pc--n nem veszít semmit az ember x-en még mindig sokaknak visszatartó a bannolás.
pc-re nem tudsz felsorolni verekedõs játékot, csak portokat sajna (legalábbis nem emlékszem verekedõsbõl pc-re, portot is csak a Street Fighter-t tudnám hirtelen megemlíteni), x-re stratégia ellenben van, csak a hozáértõk szerint valszeg nem olyan mélységû, mint egy Starcraft.
gondolok itt a Halo-ból készült stratégiai cucc-ra, a Halo Wars-ra.
😊
e6550, HD6670 1GB, 4GB "Minden játék annyit ér, amennyire a játékos tartja!" "Olyan ember nincs aki nem warezol, csak aki nem vallja be." "A warez-ra kifogás nincs, csak magyarázat!" "Nem mindegy!"
A pisztácia elfogyott, csokoládé nem is volt.
az rpg legfõbb jellegzetessége hogy lehet fejlõdni szinteket, és képességpontok vannak, valamint HP MP ienek.
és van ahol ötvözik a 2 dolgot, azok se véletlen lesznek azok amik, ezt elõre eldöntik a fejlesztõl.
amúgy a resident evil-bõl indult ki a DMC sorozat. de az megint más dolog.
amúgy énis ezt mondom, fps meg stratéga a pc-n inkább, a tps meg konzolon, csak sokan nem hiszik el.
ezt jól irtad le. fps-t könnyebb bill+egérrel.
van konzolhoz is bill+egér meg pc-re is joy, mégis a játékonál megjelenés meg fejlesztés alapján más a tendencia.
e6550, HD6670 1GB, 4GB "Minden játék annyit ér, amennyire a játékos tartja!" "Olyan ember nincs aki nem warezol, csak aki nem vallja be." "A warez-ra kifogás nincs, csak magyarázat!" "Nem mindegy!"
Szóval PC-n, ha fantasy TPS-nek indul egy játék, akkor tuti, hogy egy Spellforce lesz végül belõle.
A pisztácia elfogyott, csokoládé nem is volt.
Tomb kihúzva
POP kihúzva
Overlord is konzolról ment pc-re, kihúzva...talán az elsõ része jött elõbb pc-re
Dead Space naná hogy konzolra jött elõbb, kihúzva
GTA:
az monnyuk megint egy cseppet másabb, mint amire én gondolok stílus, de ám legyen viszont konzolra jött elõször az is. KIHÚZVA
maffia 1-2:
ebben nem vagyok otthon nem tudom mien kategória ez meg a GTA de nem ien stílusra gondoltam, lehet PC-re jött ez a 2 játék elsõnek.
Harry Potter is tudtommal konzolos, de ha pc-s is, írtam a jobb kategóriából írjatok, ne ien silány gyerekeknek készült szart, énse jöttem a Crash-el, a Ratchet és Jak játékokkal...meg stb.
Hidden & Dangerius:
te kapcsolhatsz, de az nem TPS, de mivel eddig max a Maffia 1-2 ami nem egészen szokványos TPS hanem egy sandbox játék, egye fene akkor max eddig 3 amit írtál, és abból a mafia 1-2 még függõben van. nem néztem utánuk.
eddig nem volt meggyõzõ. 😊
e6550, HD6670 1GB, 4GB "Minden játék annyit ér, amennyire a játékos tartja!" "Olyan ember nincs aki nem warezol, csak aki nem vallja be." "A warez-ra kifogás nincs, csak magyarázat!" "Nem mindegy!"
Tomb Raider összes része
Prince of Persia összes része
Overlord I-II
Dead Space
GTA 3 és összes folytatása
Mafia I-II
Harry Potter összes része
Hidden & Dangerous részek (átkapcsolható FPS/TPS)
Így hirtelen...
A pisztácia elfogyott, csokoládé nem is volt.
e6550, HD6670 1GB, 4GB "Minden játék annyit ér, amennyire a játékos tartja!" "Olyan ember nincs aki nem warezol, csak aki nem vallja be." "A warez-ra kifogás nincs, csak magyarázat!" "Nem mindegy!"
e6550, HD6670 1GB, 4GB "Minden játék annyit ér, amennyire a játékos tartja!" "Olyan ember nincs aki nem warezol, csak aki nem vallja be." "A warez-ra kifogás nincs, csak magyarázat!" "Nem mindegy!"
Max Payne 1-2 oké....
Jedi Knight...oké
Kane and Lynch 1 az meg nemtuom biztosra, de szerintem az is konzolos volt elõször, de ha nem akkor oks.
bár ezek azért tegyük hozzá jó öreg játékok, sõt vannak amik még a konzolok elõtti idõkbõl vannak...😊
sorolhatod tovább mert ez picurkát nyúlfarknyi. de majd egy összefoglalt privát üziben lennék esetleg rá kíváncsi, lehetõleg ne 1996 (1994-1996 ps1 megjelenése) elõtti játékokat írj majd. 😊
meg 1-2 5 évesnél nem öregebbre is kíváncsi lennék azért. 😊 ha majd küldesz címeket.
e6550, HD6670 1GB, 4GB "Minden játék annyit ér, amennyire a játékos tartja!" "Olyan ember nincs aki nem warezol, csak aki nem vallja be." "A warez-ra kifogás nincs, csak magyarázat!" "Nem mindegy!"
"The trees move. Do you not see it?"
a www.gametrailers.com-on lehet keresõbe írni címeket, és nézegetni...(ez persze nem neked szól, hanem aki nincs tisztában még mostsem a játéktípusokkal)
ez nem olyan mint te is irtad hogy hát talán igen van benne ez is...NEM.
Van egy hivatalos besorolás kész ennyi vége. 😊
ettõl én azért még értem hogy sokan mire céloznak, hogy TPS nézetben lehet, vagy kell játszani sok rpg-t meg mindent, de hát ez van.
e6550, HD6670 1GB, 4GB "Minden játék annyit ér, amennyire a játékos tartja!" "Olyan ember nincs aki nem warezol, csak aki nem vallja be." "A warez-ra kifogás nincs, csak magyarázat!" "Nem mindegy!"
Nem, az egy RPG.
FPS nézetû is de nem klasszikus fps lesz és nem is elsz klasszikus tps se, mert tps nézetû is.
DMC4,GOdW3,GOfW2 klasszikus tps-ek mondjuk.
Egy dragon age az csak egy tps nézetû rpg.
Deadliest Project LIVE acc:DPmurdeer
leszarom az rpg-ket, TPS-t kértem, lehet nem olvastad el rendessen:
#16-ból idézet:
"nem kell vitatkozni, csak mondj 1 címet...TPS-t PC-re JÓT! kedves barátom. 😊
kíváncsi leszek meiket fogod ideírni...😊"
de mindegy kár vele foglalkozni, vágom a játékokat, ez csak költõi kérdés volt, tudom a választ rá, Infernal.
e6550, HD6670 1GB, 4GB "Minden játék annyit ér, amennyire a játékos tartja!" "Olyan ember nincs aki nem warezol, csak aki nem vallja be." "A warez-ra kifogás nincs, csak magyarázat!" "Nem mindegy!"
"A barátok olyanok mint a hópelyhek. Ha lepisiled őket eltűnnek" :)
Falout az meg RPG...mirõl beszélünk haver? 😊
e6550, HD6670 1GB, 4GB "Minden játék annyit ér, amennyire a játékos tartja!" "Olyan ember nincs aki nem warezol, csak aki nem vallja be." "A warez-ra kifogás nincs, csak magyarázat!" "Nem mindegy!"
-Freedom Fighters
-Fallout 3
Ezeket többször lejátszottam, biztos van még bõven.
Kicsit elhamarkodott kijelentés volt ez részedrõl <#vigyor5>#vigyor5>
"A barátok olyanok mint a hópelyhek. Ha lepisiled őket eltűnnek" :)
e6550, HD6670 1GB, 4GB "Minden játék annyit ér, amennyire a játékos tartja!" "Olyan ember nincs aki nem warezol, csak aki nem vallja be." "A warez-ra kifogás nincs, csak magyarázat!" "Nem mindegy!"
ASUS Z170 Pro Gaming,Intel i7 6700k,MSI GTX 1080 Gaming X,Corsair 16GB DDR4 3000Mhz PSN: Uncle_zzEN
e6550, HD6670 1GB, 4GB "Minden játék annyit ér, amennyire a játékos tartja!" "Olyan ember nincs aki nem warezol, csak aki nem vallja be." "A warez-ra kifogás nincs, csak magyarázat!" "Nem mindegy!"
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.
reméljük nemsokára tudok véleményt mondani a filmrõl.
e6550, HD6670 1GB, 4GB "Minden játék annyit ér, amennyire a játékos tartja!" "Olyan ember nincs aki nem warezol, csak aki nem vallja be." "A warez-ra kifogás nincs, csak magyarázat!" "Nem mindegy!"
mondok neked jobbat:
Siren 1-2-3 stb
Project Zero (Fatal Frame) 1-2-3-4 stb
nah ezek a kemények. bár szerintem biztos ismered õket.
e6550, HD6670 1GB, 4GB "Minden játék annyit ér, amennyire a játékos tartja!" "Olyan ember nincs aki nem warezol, csak aki nem vallja be." "A warez-ra kifogás nincs, csak magyarázat!" "Nem mindegy!"
In my restless dreams, I see that town... Silent Hill.
annyira úriember vagyok, hogy még k*rvához is virágcsokorral megyek. :)
túlélõ horror? van túlélés, menekülés, van horror is...😊
igazából a "Lost in Nightmare" DLC az amit mindenki elvárt volna a készítõktõl szerintem.
régebben is irtam a túlélõhorror, nem a sötét félelmetest jelenti, csak azzal kezdték el azonosítani a fogalmat. 😊
amugy a logo-dról jut eszembe egy régi kurvanagy cucc.
a PS-re megjelent, Vampire Countdown...nehezen beszerezhetõ cucc volt, nah ottse volt bitang sõtétség...😊 asszem.
e6550, HD6670 1GB, 4GB "Minden játék annyit ér, amennyire a játékos tartja!" "Olyan ember nincs aki nem warezol, csak aki nem vallja be." "A warez-ra kifogás nincs, csak magyarázat!" "Nem mindegy!"
In my restless dreams, I see that town... Silent Hill.
<#buck>#buck>
Update: jah a felsõ az a Fable 3 akar lenni.
e6550, HD6670 1GB, 4GB "Minden játék annyit ér, amennyire a játékos tartja!" "Olyan ember nincs aki nem warezol, csak aki nem vallja be." "A warez-ra kifogás nincs, csak magyarázat!" "Nem mindegy!"
Konzol... (zsörtölõdés-zsörtölõdés)
ilyen hülyeségeket..(morgás-morgás)
megyek is kezet mosni 😄D
Just do it :)
és én a tipikus TPS-ekrõl beszélek, ami hivatalossan gyárilag TPS ha egy cikkben bemutatják, odaírják hogy TPS míg a Wicherhez azt írnák hogy RPG.
de ma még azért én személy szerint meg tudom erõssen húzni a vonalat ezek közt... 😊
Witcher
Dragon Age 2
Fable 3
--------------
Dead Space
Resident Evil
Devil May Cry
szóval oks amiket flesoroltál, énis lehet pontatlanul fogalmaztam, azokra a játékokra gondoltam, ami "hivatalosan" TPS. 😊
e6550, HD6670 1GB, 4GB "Minden játék annyit ér, amennyire a játékos tartja!" "Olyan ember nincs aki nem warezol, csak aki nem vallja be." "A warez-ra kifogás nincs, csak magyarázat!" "Nem mindegy!"
míg lehet picit fejleszteni fegyókat egy TPS-ben ami Hack & Slash, de lényegessen elválasztható egy nagy vonalakban RPG-nek tünõ játéktól...
meg legtöbb esetben a TPS igazából válnézetes, csak a Hack & Slash játékok amik kicsit vegyesek...
ez nagyrészt a DMC-nek köszönhetõ, hogy elindult. hálistennek.
e6550, HD6670 1GB, 4GB "Minden játék annyit ér, amennyire a játékos tartja!" "Olyan ember nincs aki nem warezol, csak aki nem vallja be." "A warez-ra kifogás nincs, csak magyarázat!" "Nem mindegy!"
Pl az Oblivion az egy RPG de egyben fps is mert belsö nézetes.
Pl a Bloodlines az is egy RPG de egyben TPS is mert külsö nézetes.
Remélem igy már érthetö valszeg én fogalmaztam pontatlanul.
In my restless dreams, I see that town... Silent Hill.
de van egy ien dolog: TPS, FPS, RPG, RTS stb
meg a másik, amire te gondolsz: horror (horror), action (akció), adventure (kaland) stb
e6550, HD6670 1GB, 4GB "Minden játék annyit ér, amennyire a játékos tartja!" "Olyan ember nincs aki nem warezol, csak aki nem vallja be." "A warez-ra kifogás nincs, csak magyarázat!" "Nem mindegy!"
In my restless dreams, I see that town... Silent Hill.
mert én innen rendeltem: Alan Wake postával 5980ft (kb)
havernak szóltam, és megrendelte. 😊 bár igaz írtad hogy gépet nem tudsz szerezni...:S
e6550, HD6670 1GB, 4GB "Minden játék annyit ér, amennyire a játékos tartja!" "Olyan ember nincs aki nem warezol, csak aki nem vallja be." "A warez-ra kifogás nincs, csak magyarázat!" "Nem mindegy!"
"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!
szóval Dead Space 2.
e6550, HD6670 1GB, 4GB "Minden játék annyit ér, amennyire a játékos tartja!" "Olyan ember nincs aki nem warezol, csak aki nem vallja be." "A warez-ra kifogás nincs, csak magyarázat!" "Nem mindegy!"
e6550, HD6670 1GB, 4GB "Minden játék annyit ér, amennyire a játékos tartja!" "Olyan ember nincs aki nem warezol, csak aki nem vallja be." "A warez-ra kifogás nincs, csak magyarázat!" "Nem mindegy!"
ez nem jelenti hogy más csinálja ugyanezt.