19
  • dchard
    #19
    Van a szálhegesztésnél olcsóbb megoldás is, ami nem igényel másfél millás berendezést, úgy hívják hogy roppantásos módszer, ahol a felszálló ágra roppantják rá midnen emeleten (vagy kertes házas övezetben minden ház előtt) az ügyfelet. A telekom nem ezt csinálja, ott többségében a panelban behúznak n+2 szálat, és abból húzzák le adott emeletre elfőizetőhöz a kábelt. Bár kétségtelen, hogy a szálhegesztésnél kisebb lesz a beiktatási veszteség (csillapítás).

    Nem mondtam, hogy olcsó hozzá a szerszám, de azt csak egyszer kell megvenni, maga az üvegszálas kábel olcsóbb mint a réz, az olyan 2,5gigás transcieverek, amik SOHO modemekbe is mennek pedig viszonylag olcsók, bár még mindig lehetnének olcsóbbak, az áruk mindenesetre folyamatosan megy lefelé. Meg egy szolgáltató nem darab árra megy, a telekomnál például az a cég aki az FTTH tendert nyerte, megnyerete a Magyar Telekom mellett még fél európát (na jó, 5 országot). Így elég jól lehet alkudni az árból minden tekintetben.

    Dchard
  • labzo
    #18
    Igen, technikailag nálunk, és nagyobb területű országokban, inkább az átjátszó-állomás rendszert kéne kiépíteni, de ezt mobilan kell megoldani, vagyis az autósokat/kamionosokat is be kell vonni.
  • Mcsiv
    #17
    igen, pont ezt akartam írni én is, hogy míg egy utp-t 15 másodperc alatt lekrimpelsz úgy is, hogy a 8. emeleten lógsz ki és tartják a lábad, addig egy optikai kábelt ledugózni merő szívás néha, ráadásul a szerszám se mindegy (utp krimpelő: 1500 huf, szálhegesztő: 1.5m)
  • terbes
    #16
    Ja mégvalami: igen, mostmár kezd egy árban lenni az optika a rézzel, de azt is nézd meg hogy az optikai kábel kötéséhez mi minden kell még, és azok mennyibe kerülnek (kötésdoboz, pigtailek, stb) Nem beszélve pl. a mi Fujikura hegesztőnkről, száltörőről...
  • terbes
    #15
    Hát nem tudom, nap mint nap optikai kábelekkel dolgozom, úgyhogy lehet láttam már olyat. Én egy vidéki kábeltv-s cégnél melózom, 2 éve kezdtük a szolgáltatást. Mi is egyenlőre a lakótelepeket és a nagyobb tömböket céloztuk meg, mert családi házas övezetre még nincs igazán kitalált technológia, pláne nem kis hazánkban. Mi egyelőte fttb módszerrel megyünk a lépcsőházakba, onnan meg már hagyományos koax és utp kábellel az előfizetőig. Sajnos nem IPTV, de DVB-C adásaink vannak. Az hogy optikát vigyünk be lakásba, és minden előfizetőhöz berakjunk egy 50 ezres Gepont (meg netalán IP set-top boxokat), egyenlőre totálisan veszteséges. (Tudom, a T-Home azt csinálja, de azért ők kicsit más anyagiakkal rendelkeznek.)
    Egyik előfizetőnk akinek van IP telefon előfizetése, pár hét múlva úgy hozta vissza a Linksys ATA tápegységét, hogy az szó szerint szét volt rágva. ('hát á kis Márkóka... az volt) Így hogy akarjon bárki is optikát bevinni minden előfizetőhöz? Láttam a T-Home Ftth módszerét is, villanyóra szekrényen keresztül-kasul áthúzták az optikát (had lógjon) Kíváncsi leszek mikor vágják el. Nekünk múltkor az egyik lépcsőházban központi fűtés felújítások során szépen megpörkölték egyik utp lakásbekötésünket. És egy akkora cég mint a T-Home se terjeszkedik családi házas övezetekbe, pedig ők azért elég sok alépítménnyel rendelkeznek.
  • Dj Faustus #14
    "Gondolhatod, mint ahogy külföldön, úgy nálunk sem a nagykőrösi tanyákra fog eljutni először, hanem a sűrűn lakott városi területekre"
    Igen, csak a terbes válasza pont egy olyan felvetésre volt válasz, ahol a delikvens valószínűleg kertvárosi övezetben (a paneltöl nem messze) lakik.
    Kertvárosi övezetben jelenleg Magyarországon pedig még drága az optika bevezetése.

    " ahol olcsón sok usert lehet elérni, és igény meg fizetőképes kereslet is van rá"
    Fizetőképes kereslet? Öregedő, fogyatkozó, rossz egészségi állapotban levő társadalom, nagy része nyugdíjból, szociális segélyből, minimálbérből próbál megélni, alacsony a foglalkoztatási ráta.
    Szingapúrhoz képest nagyobbak a távolságok, rosszabb az infrastruktúra; nagyobb az érdektelenség, a motiváció hiánya.
  • dchard
    #13
    Gondolhatod, mint ahogy külföldön, úgy nálunk sem a nagykőrösi tanyákra fog eljutni először, hanem a sűrűn lakott városi területekre, ahol olcsón sok usert lehet elérni, és igény meg fizetőképes kereslet is van rá. Arról nem beszélve, hogy az optikai hálózat nem csak internetezésre jó, rajta összetett távközlési szolgáltatást lehet emgvalósítani, ami lóvé a szolgáltatónak.

    Dchard
  • Dj Faustus #12
    Ne felejtsd el, hogy Magyarországon vagyunk. Hiába egyre olcsóbb az optikai hálózat építése, igen árérzékeny a piac, fejletlen az infrastruktúra és az oktatási/kulturális színvonal sem olyan, hogy indukálná egy ilyen hálózat kiépítését.

    Nem az a fontos kérdés egy család számára, hogy 80 Mbps-os vagy 120 Mbps-os netet köttet be, hanem hogy befizeti-e az áramszámláit (vagy hogyan oldja meg az áram lopását - áthúzza a szomszédból kerti hosszabbítókon, vagy "megcsáklyázza" a légkábelt), vagy kajára költi a pénzt, vagy a gyógyszerekre.

    Illetve lásd továbbá a kiépítetlen gerinchálózatokat, a Nemzeti Digitális Közmű felülvizsgálatát, hogy a nagykőrösi tanyákra csak most kerül áram.

    Ilyen gazdasági körülmények között ki fogja állni a beruházási költségeket? Majd mi megelőlegezzük? Felveszünk rá xyz hitelt uzsorakamatra?
  • Narxis
    #11
    ááááá azért annyi nincs, inkább a fele.
  • dchard
    #10
    terbes:

    Hú de halvány lövésed sincs egy G-PON hálózat felépítéséről. Javaslom hogy olvass a témában. Passzív optikai hálózatot majdhogynem egyszerűbb építeni, mint koaxot. Azt meg ne gondolja már senki, hogy az optikai kábel többe kerül mint a réz kábelek. Eddig is csak a transcieverek voltak drágábbak, de a tömegtermelésnek hála meredeken esik az áruk.

    Dchard
  • terbes
    #9
    Azt ugye te sem gondolod hogy a káelhuzogatás villanyoszlopon, meg földben vezetve csak úgy hipp-hopp megy, "lerakjuk/felkötözzük és jólesz" Villanyoszlopon való kábelvezetésnél komoly ezreket kell a szolgáltatónak fizetnie a villamossági műveknek. Földben meg nagyon sok engedélyt kell kérni ahhoz hogy bármit is vezethess. Másrészről az optikai kábel nem olyan mint a koax vagy a telefon, hogy rákrimpelek egy csatit a kábel végére, és már kész is. Árban sem egy kategória az előbb említettekkel... Attól hogy te 100 méterre laksz egy panelháztól, ahol már üzemel egy szolgáltató optikával, nagyon nem valószínű hogy téged is be fognak kötni. Lehet hogy csak te tartasz igényt a szolgáltatásra, így miattad többszázezres kiadással kell a szolgáltatónak terjeszkedni, ami ugye szinte soha nem lesz kifizetődő. És ha mondjuk téged be is kötnének, rá 3 hétre a szomszédod is igényelné, akkor őt hogy kötnék be? Nem lehet minden villanyoszlopra egy optikai csillagpontot elhelyezni.
  • farxis
    #8
    áh ez semmi az apple macecben már évek óta 64gbites hálózat van!!!!!!!!!!!!!!
  • shabba
    #7
    21 szingapúri dollár az nagykereskedelmi ár egy 100Mbps-es lakossági előfizetésnél, az 1 Gbps-é $121. Ez nem kisker ár, az még magasabb lesz, meg áfával is terhelt.

    Azt se felejtsd el hogy ott az adófizetők állták a beruházás 50%-át, ami az árakra is hatással van. Itthon ilyen nincs, itt teljes árban kell állnia a beruházást a szolgáltatónak, ez pedig 2x magasabb végfelhasználói árat fog eredményezni.

    A másik igen fontos pont az hogy szép ez a 100Mbps-es csomag mint belépő szint, de a kisker ára lesz úgy 6-7 ezer forint körül. Ezt személyesen te biztos nem tartod magasnak, de általánosságban ez a hazai piacon túl magas belépő szintű ár lenne, ami miatt nem lenne rá tömeges kereslet. Márpedig a beruházás csak úgy éri meg ha ilyen árszinten kezdődnek a csomagok. Nem véletlen hogy Japánban vagy Dél-Koreában is ezen árszint kezdődnek a belépő szintű csomagok, hogy megérje a beruházás.

    Itthon viszont ez az árszint túl magas, itt 4 ezer körül van az átlag előfizetőre vetített bevételi szint szélessávon. Ha 6-7 ezer körül lenne a belépő szint, akkor az előfizetői kör nagy része lemorzsólódnak, mert anyagilag nem engedheti meg magának. Japánban, Dél-Koreában, Szingapúron ez nem gond, mert van kellő vásárlóerő ami elviseli ezt a magasabb belépési árszintet és hajlandó is megfizetni.

    A hazai szolgáltatók is szeretnék ha a belépő csomag árszintje 6-7 ezer lenne és az emberek hajlandóak is lennének tömegesen megfizetni, mert az azt jelentené hogy a bevételeik is 1.5x-ére vagy a fölé emelkednének. Több bevételből meg jobban lehetne költeni fejlesztésre és profitként is több maradhatna meg. Főleg úgy ha e mellett még az adófizetők pénzén elszámolhatnák a beruházásaikat 50%-ban.

    Viszont idehaza nem igazán realítás, adófizetők pénzén nehezen lenne dotálható egy ilyen jellegű beruházás. És a lakosság vásárlóereje sem olyan erős hogy annyit legyen hajlandó költeni, mint más fejlettebb államokban.

    Utolsó megjegyzés még amit #5-ben előttem is említettek, Szingapúr egy alig valamivel Budapestnél nagyobb területű állam 5 milliós lakossággal. Vagyis viszonylag kis területen igen nagy népsűsűrség koncentrálódik. Ez a hálózat kialakítása esetén igen komoly költség megtakarítást jelent, hisz nagy népsűrűség mellett fajlagosan sokkal olcsóbb a kiépítés költségszintje. Ezért van amit #3-ban is leírtak, hogy pl. Digi is a nagyvárosoknak csak a sűrűn lakott lakótelepi részereire koncentrál(cherry picking), mert ott lehet leggyorsabban, fajlagosan a legkevesebb pénzből, a lehető leggyorsabb megtérüléssel hálózatot kiépíteni.
  • JL666
    #6
    a büntetési tételeket ejnye-bejnyéről fejbelövésre emelni...
  • Dj Faustus #5
    Aha, először talán ki kéne lábalnunk a válságból, helyretenni a gazdaságot (Szingapúrnak van az egyik legmagasabb egy főre jutó GDP-je), a közbiztonságot, az egészségügyet, az infrastruktúrát helyrepofozni (gondoljunk bele, sok településen olyan tranziensek rohangálnak a villanyvezetékeken, hogy távközlési berendezést csak külön tápellátás mellett raknék csak rá; arról nem is szólva, hogy a Nemzeti Digitális Közművet átvizsgálás céljából leállították - így rendes gerinchálózat sincsen), az árvízi védekezést megcsinálni rendesen, megállítani a korrupciót,...

    Arról nem is szólva, hogy Szingapúr "csak" 692 km² (6 730 fő/km² népsűrűséggel), Magyarország meg 93036 (108 fő/km²).
  • MeoH #4
    "100 Mbits-os internetelérésért várhatóan 21 szingapúri dollárt (12,30 eurót) kell majd fizetni."
    Ennyit ezert kiperkalnek erte itthon is :) Nem, mint most, 10kt szaros 8/0,5ert...
  • DeviloftheHell
    #3
    addig ne is várd amig a buzi digisek is annyit mondanak nem lehet bekötni mert 100 méternyit még lágkábelként is lehetne vinni a villanypoznán nem hogy leásva az árokba hát persze mert nem panelos környék a tetves kurva anyjukat azt
  • snowkid16
    #2
    Csak nálunk nem lehetne kifizetni egy átlag magyar fizetéséből :D Amit ők az átlagból ki tudnak fizetni :)
  • DeedY
    #1
    Mi is igenyelnenk mar..