Euro Truck Simulator 2

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#49444
Egyébként nem hiszem, hogy az SCS valaha is kiadja a teljes USA-t, vagyis minden államot az ATS-ben. Ha Európát nem tudta lemodellezni ennyi idő alatt (legalább 80%-ban), akkor miért gondolnánk azt, hogy Amerika menni fog nekik, Los Angeles-től New Yorik-ig.
Azt hiszem ez is a modderek-re vár. 😊
#49443
Hát ha már úgy is erről beszélünk, akkor egy kis kívánság lista:
MAN Euro 6 (vagy régebbi modellek a 80-as, 90-es évekből, vagy akár régebbről)
Térkép: Balkán + Törökország, Írország, Izland, Spanyol, Olasz, és úgy kb. Moszkváig a keleti oldalon, illetve a Balti államok, mondjuk inkább a teljes EU (kb. a TSM Map + RusMap hozza ezt)
Tandem, illetve egyéb pótkocsi variánsok
Légrugó, ki-be szállás a kocsiból, állandó pótkocsi, animált fel/le rakás - legalább látszatra
Saját céges AI-k az úton (pedig ez már korábban volt a 18WOS-okban), esetleg más céges kocsik, konkurencia megjelenése
Rendes multiplayer (játékosok által menedzselt cégalapítás, vagy alkalmazottak, esetleg független fuvarozók (lehetne akár buszt is vezetni, bár ez annyira engem nem érint))

...és ez csak az, amit elvárhatna az ember egy ilyen szimulátortól, három év fejlesztés után.
Nem ATS kell ide, elég lett volna az ETS2-őt fejleszteni, és azt folyamatosan update-elni meg patch-elni, DLC-t kiadni hozzá. A fenti és hasonló tartalomért nagyon sokan fizettek volna, sőt, a multuplayert még el tudom képzelni olyan konstrukcióban is, mint ami például a WoW-ban van. Az folyamatos bevételt termelt volna, hosszú távon.
De mindegy, csak gondoltam leírom... 😊
#49442
Azt már csak félhangosan merem megjegyezni, hogy az ATS-ben még mindig kőkemény 3 darab gyári kamionnal furikázhatsz, ha nem akarsz moddolni.
Frequency
#49441
Frank félig sem kész Magyar map-ja jobban leköt mint a hivatalos egész európai!

gumikacsa
#49440
Idézném magam a Restacar oldalról:

"Scs, elmentek most már a jó édes.... Már a fenti linken is ezerszer igényesebb céges festések vannak, az scs meg az arcunkba tolja ezt a fost. A "művészek" legyenek szívesek, és lőjék fejbe magukat, hasonló fost hátrakötött kézzel, csukott szemmel lazán összerakok egy 8 órás műszak alatt."
Az eddig ptodukált festések 90%-a egy rakás szar.

Nem lenne baj a kis semmi újításokkal, ha a normális tartalommal is haladnának valahova. Amióta kijött a játék, Már a teljes EU-t Balkánt, Afrikát, le kellett volna modellezniük. Arról ne is beszéljek, hogy éves szinten minimum 4db új kamionnal kellett volna jelentkezniük. Ez az, amit még egy magam is be mernék vállalni, hogy megcsinálom, nem annyian, mint amennyien ők vannak..

Renault magnum http://kamionszim.hu

SimaSuna
#49439
A legalja...
De biztos valamelyik POTENCIÁLIS vásárlónak SZÜKSÉGE van erre a festés csomagra...
#49438
Ezekkel az ócska festéseikkel is már tele van a t***. Tényleg, amibe nem kell semmi extra energiát befektetni, azt csinálják. Kit érdekelnek az országokat reprezentáló festések, kinek kellenek az éppen aktuális témákat megjelenítő pingálások. Ezerből csak egy-két ember van, aki megveszi ezeket, amúgy senkit nem érdekel.
#49437
Érdemi update valahol ott kezdődne, amit a Promods team csinál. A játék nagy része most már Promods mellett ill. nélkül én is látom hogy copy-paste. 2-3 féle lehajtó és elágazás létezik az egész játékban alapból, a skandináv DLC-vel ugye jött 1-2 új amit a Promods team ügyesen fel is használ az alap térkép változatosabbá tételéhez ugye, de ez még így is szegényes szerintem. Telephelyek is szabványosak, semmi változatosság, minden város szinte ugyanúgy néz ki, ugyanaz a 2-3 utcából álló hálózat. Gondolom nem véletlen gondolkodtak el az ATS rescalen sem, itt is kéne egy ilyesmi és sokkal nagyobb városokat lehetne tenni a játékba, de gondolom ekkora költségvetésből amit a játékra fordítanak nem akarnak rá időt szánni egyszerűen. Az ATS is ugyanazt a több éves motort használja amit már az ETS első részében is használtak, ami egy rakás szar már, Promods mellett sok város környékén úgy leesik az fps hogy szinte játszhatatlan lesz (Berlin, München pl.) Annyi ötletet meg lehetne valósítani de ezeket is már csak a pénz motiválja, ülnek a játékon és várják hogy dőljön a pénz. Azért tisztelem az SCS-t azért amiből lettek és amivé lettek, de sajnos érezhetően alábbhagyott az elhivatottságuk ahogy bejött nekik a pénz az ETS 2-ből.
Utoljára szerkesztette: ntex, 2016.08.21. 14:21:13
#49436
Így van, sok felesleges baromságot adott megint az SCS, olyanokat, amelyek csak az érdeklődést próbálják meg fenntartani, de valódi tartalmat nem adnak. Amiket update néven kiadtak az utóbbi időkben az csak a kis Vér Pistikéket dobja fel, legfeljebb néhány órára, de a normális játékosokat hidegen hagyja. Kinek kell a nagyítás, látom a táblákat anélkül is, kinek kell a kormány állítás, leszarom, eddig is jó volt ahogy eddig volt - fel sem tünt. Ezeket a módosításokat azért teszik bele, mert egyszerű őket megoldani, gyorsan bele lehet tenni a programba, mint fejlesztést - mind programozási, mind pedig grafikai szinten - és utána elmondhatják magukról, hogy ők update-et adtak ki. Szánalmasak.
Utoljára szerkesztette: Axtros, 2016.08.19. 21:21:24
SimaSuna
#49435
Már egyszer kifakadtam, most nem írom le, de az SCS elmehet melegebb éghajlatra.
Szükséges volt a színezett kerékanya, vagy az a k...a zászló.

Ahelyett, hogy olyan mósodításokat tettek volna közzé amit neves modderek készítettek anno.
(Ez az animált kormány 2014-ben MÁR elérhető volt!)

Ha már saját kamionom van, RÉG kellett volna bele opciót tenni, hogy orientálódsz-e esetleg valami felé.
(Konti, hűtős, dobozos, ponyvás, stb...) - Ezt is egy modder oldotta meg.
Vagy ha már saját kamion, esetleg stílus jegyek...(Holland, Minimal, vagy valami egyedi..) - Ez is egy modder oldotta meg.
Ha már R730 Scania dukálna hozzá V8 hang....és? Ki csinálta meg? Na? Na?...igen. - Ezt is egy modder csinálta meg.
Az alap térkép ingerszegény, copy paste másolatok...ki tette izgalmassá, érdekessé?...Na?...Hát persze, ezt is egy modder csinálta meg...

Multizzunk....igen?...ki csinálta meg? Hát ezt is egy modder...
SCS menj haza részeg vagy..

Modderek:
50k (már Pavel felvette szerencsére)
Viper2
Ohaha

Hang:
Kriechbaum

csak, hogy említsek neveket...
joceruza
#49434
<#taps>

Intel Core i5-4460 , Kingston 8GB DDR3 1600MHz HyperX Fury , Gigabyte GTX750 Ti 4GB DDR5 GV-N75TWF2OC-4GI

Frequency
#49433
Az túl FPS zabáló lenne,mert sokan vannak 😄

joceruza
#49432
Igazad van! Jobbá lehetne tenni ezt a játékot,de nem szélvédőn szétkenődő bogarakkal.......tele kell rakni az autópályákat migránsokkal!

Intel Core i5-4460 , Kingston 8GB DDR3 1600MHz HyperX Fury , Gigabyte GTX750 Ti 4GB DDR5 GV-N75TWF2OC-4GI

Frequency
#49431
Hát srácok,szomorúan vettem tudomásul hogy a következő patch-ben ismét csupa felesleges dolgok lesznek.Vegyük a kormány állítását,egyszer beállítod..és soha többé nem fogod használni,a vezetési élményhez vajmi keveset ad hozzá.A másik a zoom,állítólag azért hogy jobban lássuk a táblákat,miközben mindenki GPS-szerint közlekedik nem a táblákat sasolja.Amúgy sem láttam még kamionost egy távcsővel a kezében táblákat nézegetni! 😄 Viszont az élményhez rengeteget hozzá adna pl.ha esőben sz esőcseppek jobban szétszórnák a fényt..a szélvédő szélei elkezdenének párásodni.Szinte nem is kell az ablaktörlőt használni,mert simán kilátsz nélküle is..elvileg csak ott kellene tisztán látnod ahol a lapátok dolgoznak.Néha koppanhatna egy egy bogár a szélvédőn,zöld pacát hagyva..amit le lehetne mosni.(Ezeket más játékokban már használták,csak át kellene venni)Körforgalomban,vagy ha jobban alászeded a vasnak..lehetne a gumiknak egy kis visító hangja,terheléstől függően.Éjfél körül jó lenne ha főképp csak a felfestéseket látnánk..illetve amiket a lámpák fénye megvilágít,nem akarom a horizonton lévő fák leveleit számolni.Szóval lehetne jobbá tenni a szimulátort...de nem így!

#49430
<#wave>

Frequency
#49429
Igazán nincs mit!Örülök hogy sikerült!Youtubon is sok beállítás van,ott is nézegethetsz párat.

#49428
Köszi a válaszod! Tegnap pontosan ezt tettem, amit te is írtál. <#nevetes1> Most azt hiszem sikerült egészen normálisra belőni, igaz kis finomítás még ráfér, de így már egészen használható lett. Persze tudom, hogy mindenkinek más a jó, van aki azt szereti, hogy teljesen ellenállás nélkül tekerhető a kormány, van aki azt, ha izomból kell cibálni, stb. Ezért gondoltam, hogy esetleg valami hozzáértő megoszthatná a tudományát, akinek van összehasonlítási alapja. Én még sajnos a való életben nem vezettem teherautót, csak egy buszt, és azt sem hosszan, így ebben a témában nincsenek ismereteim egyáltalán.

(Egyébként ha valaki elégedetlen a jelenlegi beállításaival és nincs kedve/ideje a beállításokkal babrálni nyugodtan írhat és megosztom vele amire jutottam, hátha jobban bejönnek neki ezek a beállítások.)

@Kuksi14: Beállítások -> Grafika -> Vertikális szinkronizáció (Minél magasabb, annál több az FPS.)
Frequency
#49427
Játékon belül próbálja a felbontást kisebbre venni,400% a max.Esetleg videókártya driverének cseréje?De lehet a gépe kevés hozzá..

#49426
Sziasztok! Olyan problémája lenne a haveromnak ,hogy Multyplayerbe és Single Playerbe , sőt már a betöltő képernyőnél a fix 30-as fps-e van.
Valaki tud helpelni ?!?!
Frequency
#49425
Mindenkinek más beállítás fekszik jobban,a lényeg hogy a kormány setupjában legyen minden 100%-on,a forgási szög meg 900°-on.
Játékon belül meg úgy finomítsd ahogy neked jó,én pl.a motoreffektet teljesen le szoktam húzni mert zavar ha végig rezeg a kormány.
Rámész egy autópályára,nyomsz egy esc-et..picit állítasz a kormányon..visszalépsz és teszteled.Ezt addig csináld míg megfelelő nem lesz neked.

#49424
Kedves Axtros! Köszönöm szépen, a Google-t én is tudom használni, nyilván ez volt az első dolgom, miután saját magam nem jártam sikerrel. Mint ahogyan előzőleg írtam: "Rá is kerestem a témára, de annyi féle beállítást írnak, hogy már teljesen eltévedtem...". Gyakran egymásnak teljesen ellentétesek az értékek, amit realisztikusnak neveznek egyesek. Ezek után gondoltam egyszerűbb itt feltennem a kérdést, mint egyesével megpróbálgatni minden fellelhető sémát, vagy magam végigzongorázni az összes lehetőséget, hátha akad olyan G27(/G25) tulaj aki hasonló cipőben járt, és azóta megtalálta már a szerinte legjobbat. De lehet rosszul gondoltam... Sebaj, majd ha akad olyan, akiben ott a segítőszándék és birtokában van a megfelelő adatoknak remélhetőleg megosztja majd. Addig pedig próbálkozom a finomhangolással. <#wink>
#49423
Talán ez segít.
#49422
Üdv! A Logitech kormány tulajdonosok felé intézném kérdésem. Vettem egy G27-et, és szeretném a lehető legrealisztikusabbra belőni az irányítást vele. Próbáltam magam is finomhangolni, de be kellett látnom, hogy ez nagy falat nekem... Rá is kerestem a témára, de annyi féle beállítást írnak, hogy már teljesen eltévedtem... Esetleg lenne valaki olyan kedves, hogy megosztja velem a G27 és a játéka beállításait? <#help>
#49421
Vedd meg ezt és minden benne lesz.
#49420
Az alap játék +Going East dlc miatt szeretném megvenni a Gold kiadást, de mivel én is úgy láttam, hogy mindkét verzióban benne van, ezért lettem kiváncsi, hogy miben különböznek, mivel tud esetleg többet az egyik a másiknál😊
#49419
Gold Edition csak a Going East tartalmazza pluszba.

ASRock H97 Peromance Fatal1ty | i5 4590 | CM Hyper TX3 Evo | MSI GTX960 Gaming 100ME | HyperX Fury 120Gb SSD | Kingston 8Gb RAM Enermax Triathlor ECO 550W | NZXT S340

Frequency
#49418
Szia!
Ahogy utána néztem,arra jutottam hogy tartalomban semmiben nem különböznek.Mindkettőhöz jár a Going East dlc.

#49417
Sziasztok! Érdeklődni szeretnék, hogy mi a különbség az ETS2 Gold Edition és a Gold Bundle között?
#49416


#49415
fuszhi!
Itt a kért Hungary_base.scs: https://mega.nz/#!htRw3JZb!D04HoXSBmq28_VHPmTDmCVkz6Ji1XVCc7Trm_iVJrPc
A hungary_dm.scs: https://mega.nz/#!shgQDJTb!8t9xGKtlTib-WJMxMLRk1juJaTy11pFj4ycfwyVtuIk
És a korábban említett körforgalom javító roundabouts.zip: https://mega.nz/#!BlJEQIhQ!tlGrDcnUHLBcmoF9tR5mKzdYyL85GA050FUywvxG_74
Ha ezek után is kifagysz akkor javaslom az ingyenes regisztrálást a Restacar oldalon, majd a Hungary Map - Segítségkérő topik-ba bemásolod a game.log.txt-t amit a dokumentumok/Euro Truck Simulator2 mappában megtalálsz, szöveges fálj. Az alapján tudnak segíteni hogy konkrétan mi a problémád és mi okozza a fagyást..
#49414
nem tudom hogy a csávónak hogy van DUPLA rács és fényhíd
#49413
egyszerűen hiába aktiváltam be a modot amit találtam mint ha nem aktiváltam vna be ugyan ugy csak egyet lehet felrakni mind a 2ből
#49412
SZABI,megpróbáltam de ezekre is csak egyetlen egy rácsot és fényhidat engedélyez de nem értem hogy pl.a csávónak hogy van fent ennyi rács és fényhíd egyszerűen nem vágom már régóta akarok én is felrakni dubla rácsokat és fényhidakat csak nem értem/tudom hogy hogyan
#49411
Megpróbáltam felrakni neked fuszhi a megára az én saját Hungary_base és Hungary_dm scs fájlom de valami ziccer van a Megával, kegyetlen lassan tölt és hibákat is kihoz annak ellenére hogy a netemmel semmi baj sincsen, teszteltem.
Holnap reggel megpróbálom újra felrakni, reggelente jobban lehet feltölteni.
Szabi
#49410
ezeket próbáld ki egyjátékosban, majd vedd ki a módokat és úgy menj fel multiba

"Nulla tenaci invia est via"

#49409
valaki segítene nekem ebben?
Szabi
#49408
nagyon el vagy tévedve...

"Nulla tenaci invia est via"

#49407
Nem tudom mi bajod, jól írta Bowie legegyszerűbb ha Restacar oldalon regisztrálsz, belépés után a letöltés fül alatt egyből ott is van most töltöttem le működik...

ASRock H97 Peromance Fatal1ty | i5 4590 | CM Hyper TX3 Evo | MSI GTX960 Gaming 100ME | HyperX Fury 120Gb SSD | Kingston 8Gb RAM Enermax Triathlor ECO 550W | NZXT S340

fuszhi
#49406
Bowie és PetiM44 nagyon rendesek vagytok hogy segíteni szeretnétek,egyszerűbb lenne ha valaki gyorsabb megoldást kínálna mint hogy elemezgetnénk azt hogy mit ronthattam el, és ki a hibás sok időt takarítanánk meg ha a segítség nyújtása valaki esetében be is töltené eredeti megbízatását. Amit leírtatok tényleg kedves dolog , de azt eddig is tudtam. Esetleg ha meg van nektek egy használható tudnánk rövid időre megoldani hogy számomra elérhető legyen? Azt megköszönném. Üdv.
Utoljára szerkesztette: fuszhi, 2016.08.06. 08:08:37

"A memória a tapasztalat terméke. Így a tudat visszahatás a tapasztalatok útján b?vül."

#49405
Ha szabad kérdeznem! Engedélyezted is a hungary mapot? Vagyis kiválasztottad az európa helyett hogy Hungary map legyen?
Mert ha nem akkor kidob betőltés alatt.
A Restacaron meg nem véletlen írtam hogy "csak regisztrálás után" tudsz letölteni
Utoljára szerkesztette: Bowie, 2016.08.04. 15:50:22
#49404
Most próbáltam leszedni a RestaCarról, és tökéletesen működik a letöltés, nincs semmi baj vele.
fuszhi
#49403
Egy villanás volt egy gázfelhő ami megrekedt egy termikus zsebben és visszaverte a Vénusz fényét? Ugye? A restacar oldalon nem tudom leszedni a letöltés nem elérhető, és a másik oldalról meg leszedtem , de ha mód mappába teszem a kicsomagolt fájlokat elindul a program aztán kilép. Azért köszi az információt.

"A memória a tapasztalat terméke. Így a tudat visszahatás a tapasztalatok útján b?vül."

#49402
én vissza raktam 1.23ra a játékot mert az a WorkShop-os mod csak 1.23al kompatibilis és azzal is megpróbáltam vagy ezerszer és akkor is csak egy rácsot és fényhidat engedélyez,nos ez esetben mit kell tenni hogy ezeket a "DUPLA" rácsokat és finyhidakat fel tudjam pakolni? valaki segítene nekem ebben? megköszönném.
#49401
Regiszrtálsz a Restacar.hu-ra és közvetlen letöltheted az aktuális legfrissebb Hungary Mapot vagy innét leszeded. Nem baj hogy 1.23-at ír mert működik az 1.24-el gond nélkül.

http://download-ets2.com/maps-ets-2/8705-hungary-map-v0928-by-frank007-123x.html
vagy itt:
http://ets2.lt/en/hungary-map-v-0-9-28-1-23/
Ez pedig kijavítja a körforgalmakat, hogy ne angolosan mutassa a gps:https://mega.nz/#!BlJEQIhQ!tlGrDcnUHLBcmoF9tR5mKzdYyL85GA050FUywvxG_74
Utoljára szerkesztette: Bowie, 2016.08.04. 12:31:21
fuszhi
#49400
Üdv egy működő hungary map módhoz hogy lehet hozzájutni amit Frank007 szerkesztett?

"A memória a tapasztalat terméke. Így a tudat visszahatás a tapasztalatok útján b?vül."

#49399
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni tőletek.
Egy olyan problémám lenne, hogy belső nézetben nem tudom mozgatni a kamerát egérrel.
Nem tudom mi történhetett a játékkal, előző héten még gond nélkül játszottam.
#49398
egyébként ezt a modot aktiváltam be a WorkShop-ban: http://steamcommunity.com/sharedfiles/filedetails/?id=672026620
#49397

az oké,hogy singleplayerben (egyébként ez egy WorkShop-os mod) amit beaktiváltam csak az a baj,hogy hiába mert csak egy fényhidat és rácsot engedélyez ez a bizonyos mod hol ott ez a mod mind a 2-ből duplát kéne engedélyezzen és nem értem,hogy miért csak egyet engedélyez
Utoljára szerkesztette: ets2mplayerHUN, 2016.08.04. 01:17:04
#49396


az oké,hogy singleplayerben (egyébként ez egy WorkShop-os mod) amit beaktiváltam csak az a baj,hogy hiába mert csak egy fényhidat és rácsot engedélyez ez a bizonyos mod hol ott ez a mod mind a 2-ből duplát kéne engedélyezzen és nem értem,hogy miért csak egyet engedélyez
Utoljára szerkesztette: ets2mplayerHUN, 2016.08.04. 00:58:22
#49395
sziasztok