110
  • djhambi
    #110
    "Az a baj hogy te megint ahoz nyúlsz amit tanultál. Már megint mások gondolatait veszed elő."

    Nem értem, hol a baj? Így fejlődünk, tanulással. Különben mindenkinek újra fel kéne tálnia a tüzet.

    "De leginkább az életérzés adja meg az értékét szerintem."

    Az érzés nem más, mint kémiai vegyületek, hormonok ármlása a neuronok közzöt. Semmi természetfeletti.

    "Ha 50 év múlva elfelejtik az neki valószinűleg már teljesen mindegy életében egy valóban tehetséges ember elől vette el a helyet."

    Önzőség az, ha az életünkben akarunk jól élni, mert az ember alkalmazkodóképes, és a sikerhez is ugyanúgy tud alkalmazkodni. (Mérték lottó ötös nyertesek boldogságszintjét, és 3 hónapalatt beállt eredeti állapotba. Az állandó boldogsághoz állandóan jó dolognak kell történnie veled.) Él és eltűnik. Inkább a maradandó alkotása hiányzik az életből, hogy igen, itt jártam. Ez az, ami számít, nem az adott perc. Az eltűnik. Hiába vagy állandóan részeg, egyik np úgy 65 évesen, sajgó májjal felébredsz, és megpróblsz visszaemlékezni: mit is csaináltam húszévesen? Semmire sem emlékszem. Ez olyan, mintha sokszoros tempóval öregedtél vonla meg. Elpocsékolt idő.

    "Ha ilyen egyszerű volna amilyennek te hiszed semmi értelme nem lenne."

    És ki mondta azt, hogy az életnek kell lenni értelmének? Az egyházi méltóságok? Darwin? Coelho? Madách és Vörömarty?

    "Az élet kaotikus és szabálytalan."

    A világ megismerhető. Sohasem fogjuk tudni teljesen megismerni, mert az emberiség élete véges, de a világ megismerhető.

    "Őszintén szólva nem szeretnék olyan világképben élni mint amilyennek te gondolod a világot."

    Én sem szeretnék, de nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy ez a valóság. :)

    "Bármennyire is furcsának tűnik neked egy embert igazán úgy tudzs felmérni ha vele élesz megismered kiismered személyesen sokat találkozol vele."

    Ezzel egyetértek. De bizonyos tulajdonságairól árulkodnak a hozzászólások, csak szemfülesnek kell lenni. (Kivéve, ha minden hozzászólása hazugság, mert az félrevezet, tehát a pakliban benne van a színészkedés és hazudozás is egy vagy kapuval elválasztva.)

    "Sajnos neked megártott a sok fórumozás és az internet egy kicsit már beszűkülten szemléled ezen keresztül a világot."

    Az előbb mondtad, hogy nem állapíthatod meg rólam, hogy milyen beszűkült vagyok. :) Egyébként materialista.

    "De azért azt tudod magadról remélem, hogy akkor fasiszta vagy mint a ház?
    Roppant únszimpatikus, hogy te úgy gondolod magadról, hogy az írásaikból meg tudod állapítani az emberek értékét."

    Igen. Csatolunk a #100-hoz, hogy kifacsaroda valóságot és nekiállsz vádaskodni. Semmi olyat nem írtam le, hogy bárinek az "értékét" a hozzászólásai alapján akarnám meghatározni. Sőt, valahol még azt is írtam, hogy egy kiragadott tulajdonság alapján nem lehet "ítélkezni" sem. Csak azt írtam, ha iratnak veled egy intelligenciatesztet, az megmutatja az IQ-dat. Ha azt írod hozzászólásba őszintén, hogy a jobbikra szavazol, akkor lehet tudni, hogy jobbikos vagy. Ha a beceneved kata29, akkor lány vagy, és ha kiállsz az atomerőművek ellen, akkor fizikát nem tanult természetvédő. Ha nem írsz írásjeleket, akkor azt jelenti, hogy nincs rá igényed, hogy kitedd őket, és meg is erősítetted, hogy túl sok időt venne el a vesszők kirakása, ezért inkább lemondasz erről az igényedről. Tehát igénytelenül írsz.

    "Akkor ezekszerint te nem, hogy csak jó emberismerő vagy hanem maga az atyaúristen mindenesetre arra én következtetek a hozzászólásaidból, hogy önbizalmad az aztán van bőven."

    Hibás tényből hibás állítást mondasz ki. :) Magammal szemben is szkeptikus vagyok. Ez a legfontosabb a természettudományos gondolkodásban, és ez hiányzik a politikusokból, és ezért állítanak kapitális gyökérségeket.

    "De ez egy nagyon jó példa arra, hogy miért nem állja meg a helyét amit mondasz."

    Hibás állításból hibás következtetés. És a többi ugyanúgy hibás, idézhetném az egész bekezdést, de nem lenne sok értelme.

    "A kevés kivételbe pedig én totál beletartozom mivel mint látod nagyívben szarok a véleményetekre és azt írom amit valóban gondolok."

    Feljebb írtam, hogy mindig ott van a "vagy hazudozó". Persze hazudni úgy van értelme, hogy van célod vele, de a fórumon igazából senkinek sem származik elnye a hazugságokból. (Kivéve a másikon aratott retorikai győzelem. Ez esetben az illető kicsinyes és nincs meg benne a kellő szkepszis magával szemben. Egy kicsit magánk is hazudik.) Aki pedig úgy hazudik, hogy nincs célja, az a megrögzött hazudozó.

    "mindenki úgy próbál viselkedni, hogy a közösség befogadja"

    Nekem az a tapasztaltom, hogy nem így van. a Tudomány menüpont fórumait majd egy éve figyelem, és kb. az állandó hozzászólók minden permutációját láttam már vitatkozni. Kivéve philcsy-t meg bvalek22-t, hiszen mindketten fizikusok, és csak a saját szakterületükön nyilvánulnak meg. Ez csak azt bizonyítja, hogy a természettudomány (science) egységes.
  • Line
    #109
    De azért azt tudod magadról remélem, hogy akkor fasiszta vagy mint a ház?
    Roppant únszimpatikus, hogy te úgy gondolod magadról, hogy az írásaikból meg tudod állapítani az emberek értékét.

    Akkor ezekszerint te nem, hogy csak jó emberismerő vagy hanem maga az atyaúristen mindenesetre arra én következtetek a hozzászólásaidból, hogy önbizalmad az aztán van bőven.

    De ez egy nagyon jó példa arra, hogy miért nem állja meg a helyét amit mondasz. Mert itt az jön le nekem, hogy oltári önbizalmad van. Hangsúlyozom nem ismerlek szal lehet nem így van de lehet az életbe meg nem mersz odamenni egy bomba csajhoz vagy hogy tulajdonképpen nincs is neked annyi önbizalmad. Szóval itt össze is omlott amit mondtál. De omlasztok rajta még egy kicsit. Egy internetes fórum olyan hely ahol mindenki igyekszik kihozni magából a legjobbat kevés kivételtől eltekintve mindenki úgy próbál viselkedni, hogy a közösség befogadja. Innentől meg megint oda jukadunk ki, hogy a sötétben tapogatózol és tul. képpen alapvetően meghatározza az embereket itt a fogalmazási képesség. Vagy te úgy gondolod itt mindenki őszinte? Hát elmondom neked hogy egyáltalán nem az.
    A kevés kivételbe pedig én totál beletartozom mivel mint látod nagyívben szarok a véleményetekre és azt írom amit valóban gondolok.
  • Line
    #108
    A másik, hogy az ember és ami neked pont nem tettszik egy érzelmi lény. Ebbe az is beletartozik, hogy teljesen msáképp viselkedhet élőben mint egy fórumon. Te csak azt hiszed hogy az általad említett dolgokat meg tudod állapítani meg fel tudod mérni de ez valójában nagyon nem így van. Főleg egy olyan embernél nem tudod ezt felmérni aki nem klaviatúrával az ölében született. Bármennyire is furcsának tűnik neked egy embert igazán úgy tudzs felmérni ha vele élesz megismered kiismered személyesen sokat találkozol vele. De tudod, még akkor sem biztos. Mivel az ember néha saját magán is meglepődik.
    Sajnos neked megártott a sok fórumozás és az internet egy kicsit már beszűkülten szemléled ezen keresztül a világot.
  • Line
    #107
    AZ a baj, hogy te mindenre rá akarsz húzni egy tanult szabályt. Pedig az élet egyáltalán nem ilyen egyszerű. Ha ilyen egyszerű volna amilyennek te hiszed semmi értelme nem lenne. Az élet kaotikus és szabálytalan. Hiába tanulod végig az egész életedet bármikor történhet olyan amiről neked elképz7elésed sincs és amiről nem is tudsz. Épp ez benne a csodálatos. Őszintén szólva nem szeretnék olyan világképben élni mint amilyennek te gondolod a világot.
  • Line
    #106
    "Akkor lesz több, ha az emberek elhiszik, hogy ettől lesz több. Különben nem lenne több. Ez az emberek hibája, nem azé, akinek fenn vannak iwiw-en azok az ismersök."

    Ezzel a mondandóddal szerintem semmit sem cáfoltál. Nem azt mondtam hogy az a faszfej aki iwiwre rakja magát pont azokat az embereket tartottam faszfejnek akikről te is irsz.
  • Line
    #105
    Ha 50 év múlva elfelejtik az neki valószinűleg már teljesen mindegy életében egy valóban tehetséges ember elől vette el a helyet.
  • Line
    #104
    Nem hiszek abban hogy egy ember értékét a mai tudomány eszközeivel le lehet mérni. Az emberi lény még annál is ezerszer bonyolultabb mint amiket itt felsoroltál. De leginkább az életérzés adja meg az értékét szerintem.
    Az a baj hogy te megint ahoz nyúlsz amit tanultál. Már megint mások gondolatait veszed elő. Az emberi agy bonyolult és a mai tudomány számára a nagy része rejtély. Remélem legalább ezt elismered.
  • djhambi
    #103
    "De mégjobban utálom ha szimpátia alapján csinálnak valakiből "művészt"."

    A művészet ötödik kritériuma. Az alkotás legyen időtálló, az, aki csak szimpátia alapján művész most, az 50 év múlva a feledés homályába vész.

    "Vagy, hogy valaki attól legyen több, hogy mennyi és milyen ismerősei vannak az iwiwen vagy, hogy egyáltalán fennt van e."

    Akkor lesz több, ha az emberek elhiszik, hogy ettől lesz több. Különben nem lenne több. Ez az emberek hibája, nem azé, akinek fenn vannak iwiw-en azok az ismersök.

    "Azt se szeretem ha valakit a helyesírása alapján próbálnak megítélni lehet az attól még nálad vgagy nálam ezerszer különb, hogy nem ír helyesen vagy esetleg nem komminikál olyan sikeresen."

    Egyetértek, csak a helyesírása lapján megítélni az illetőt olyan, mint csak a bőrszíne vagy csak a vallása vagy csak a kémia érettségije alapján megítélni. Viszont Vörösmartyt idézve: "Szólj, s ki vagy, megmondom. [...] Nékem üres fecsegőt fest az üres fecsegés."

    "sikeresen el tudják játszani, hogy ők milyen fasza emberek és ennek úgy gondolom alapfeltétele a kommunikáció és a jó szinészi képesség"

    Pontosan ezért kell utánanézni ezeknek az embereknek, szkeptikusan állni a szövegükhöz, keresni a csalást, ferdítést, manipulációt. Érvekkel, tényekkel cáfolni próbálni. (Nem falszifikálható állításoknak alapból nem hinni.)

    "Te a munkában és a teljesítményben hiszel inkább én meg abban, hogy sajnos nem vagyunk egyenlőek és vannak kivételes képességű és értékű emberek és nem pont a fórumba való beirkálásuk alapján fogod meglátni, hogy melyik ilyen ember."

    Sajnos a mai világ olyan, hogy minnél becsületesebb az ember, annál több munkát kell befektetnie a magasabb életszínvonalba. Ez a világ és a becsületes emberek baja. Az emberek sokféle tulajdonságból épülnek fel. A fórumhozzászólásból csak azokra a tulajdonságokra lehet következtetni, amiket a hozzászólások elárulnak. A matematikai képességek leméréséhez matek feladatsort kell adni, a sportteljesítméynhez sportgyakorlatokat, de vannak intelligencia tesztek is, a művészi jártasságot a művekben lehet lemérni, persze a művészi jártasság több részből is áll, alapvető képességekből és tanult elemekből. Ezt a kettőt csak együtt lehet mérni. Hiába lenne valaki jó matematikai adottságú, ha sosem járt iskolába és nem ismeri a számokat, sosem lesz matematikus. A fórumhozzászólások alapján lehet mérni valakinek az intelligenciáját, tájékozottságát, igényességét, világnézetét, kommunikációs képességét, önbizalmát és még egyéb tulajdonságait, hozzászólástól függően. De persze a bőrszínét, érzelmi intelligenciáját vagy a spotteljesítményét nem.
  • Line
    #102
    Másik kérdés valóban nagyon nem vagyok olvasott és ez az amit látsz. De ettől még nekem is lehet véleményem bele láthatok különböző dolgokba ami a világba zajlik. Más kérdés, hogy nem tudom olyan szinten megfogalmazni mint te.
    Néhány helyen úgy érzem elbeszéltünk egymás mellett. Biztos sok dologba igazad van de jópár dologba meg nem. Te a munkában és a teljesítményben hiszel inkább én meg abban, hogy sajnos nem vagyunk egyenlőek és vannak kivételes képességű és értékű emberek és nem pont a fórumba való beirkálásuk alapján fogod meglátni, hogy melyik ilyen ember.
  • Line
    #101
    Most tul. képpen miről is vitatkoztunk tul. képpen?

    Engem pont az idegesít, hogy rengeteg olyan ember van megbecsült helyen akinek amugy nem kéne ott lenni. Amit a legjobban rühellek az a szimpátia alapján való kivételezés és bratyizás. De mégjobban utálom ha szimpátia alapján csinálnak valakiből "művészt". Vagy szimpátia alapján kap esélyt rá hogy az általad felállított mércék alapján azzá váljon.

    Azt is utálom, hogy az embereket nyilván kell tartani különböző közösségi portálokon. Vagy, hogy valaki attól legyen több, hogy mennyi és milyen ismerősei vannak az iwiwen vagy, hogy egyáltalán fennt van e.
    Azt se szeretem ha valakit a helyesírása alapján próbálnak megítélni lehet az attól még nálad vgagy nálam ezerszer különb, hogy nem ír helyesen vagy esetleg nem komminikál olyan sikeresen.
    Sőt az a baj, hogy a mai világban meg nem is feltétlen a mai világban azok jutnak leginkább előrébb akik sikeresen el tudják játszani, hogy ők milyen fasza emberek és ennek úgy gondolom alapfeltétele a kommunikáció és a jó szinészi képesség. Ezért van egy csomó rossz ember olyan helyen ahol nem kéne, hogy ott legyen.

    Az szerintem nagyonis részletkérdés hogy én művész vagyok e vagy sem ezek mellett a problémák mellett.
  • djhambi
    #100
    "Akárhogy csűröd csavarod engem nem tudsz meggyőzni. Szerintem feleslegesen koptatod itt az újadat barátom."

    Pont erről beszéltem. Az ember úgy elaljasult, hogy racionális érvekkel nem lehet meggyőzni, mert amikor már meggyőzettetnék, akkor bekapcsol a beképzeltségi szubrutin, és érzelmi alapon tagad minden mást, mint ami önmaga. Ezt lehetne kóros nagyképűségnek, vakhitnek nevezni, sőt ezt a tulajdonsgot kihasználva a politikusok emberek millióit képesek marionett-bábu módjára ráncigálni kedvük szerint. Mert a racionális érveknél fontosabb az érzelmi hatás. A materializmus a múlté, szépen felépítünk magunknak egy hitt világot, egy álomvilágot, csak aztán csodálkozunk azon, hogy semmi sem úgy működik, ahogy kellene. És minden szar. És ez pontosan ezen ledolgozandó hibás jellemvonásokra vezethetők vissza. És ez nem arról szól, hogy te mit hiszel, és akkor győzöl, ha nem lehet téged meggyőzni. Te ott vesztettél, hogy ilyen lettél, ilyenné tetted magad, és vesztes maradsz, amíg nem változtatsz ezen. Csak egyet sajnálok: te is magyar vagy, itt élsz, a közvetlen környezetemben, és jogod van befolyásolni az életemet. (Nem konkrétan te, hanem te és a hozzád hasonlók.)

    "Énekelgessél hidd azt, hogy összeszerkesztettél egy két számot meg öszedobtál egy két verset aztán te rohadt nagy művész vagy ünnepeltesd magad engem ez nemigazán érdekel innentől hogy elmondtam a véleményem."

    Ja, egyébként azt is rühellem, hogy végig olyan dolgot állítasz, ami pont fordítva van. És azzal akarod érvényre juttatni állításodat, hogy sokszor kimondod. Sajnos a közvéleményt lehet formáni, és a lyukas hasba belemagyarázás szintn ezen undormányos politikusok közkedvelt eszköze, de az igazságot nem lehet ezzel megváltoztatni. És aki természettudományos gondokodású, szkeptikus, az nem hagyja befolyásolni magát mások állításaival, az az igazságot saját maga keresi, próbálja megimerni. Ezek az emberek nem tudnak bedőlni a magadfajta jogászpolitiksok félremagyarázásainak. Sajnos a természettudományos gondolkodámód, a társadalmi betegség egyetlen ellenszere csökkenőben van, egyre kevesebben képviselik, a középiskolai képzések színvonala csökken. Szakítunk a valóság megismerésével, a materializmussal, teletöltjük a helyét a hit drogaival: szép, amit látsz, de nem a valóság. Persze hit alatt nem (csak) a vallásokat értem, nem (csak) az ezotériát, asztrológiát, de a politikai hitegetést, az összeesküvés-elméletek figyelemfelkeltését, a greenpeace önpusztító (értsd: irracionális, kártékony) világmegváltási akarását, és ide jön az irracionális önhit, vakhit is. Elsőként magunkkal szemben legyünk szkeptikusok! (És ezért nem állítottam sohasem, hogy művész vagyok. Csak azt, hogy műkedvelő. De te ezt állítottad magadról, és egy művedet sem mutattad meg, ami pontosan megmutatja, hogy ki mond kiről mit, és kinek van mégis igaza.)

    (Ha valaki felkeres privátban, szívesen oltogatom kicsit a Greenpeace beképzelt, de tudatlanságból kártékony műveleteit.)
  • tomcsa4
    #99
    De miért kell hitetlenkedni? Megmondta, nem volt az érettségin az egyelőre szó. :D

    (Amúgy csak szórakozik, mait már mondtam. Hiába oltod, nem érdekli. Én is csináltam régen ilyet a gamestar fórumon, csak már kinőttem.)
  • harcu
    #98
    "Ötös voltam helyesírásból érettségin"

    Hát, fogalmazzunk úgy, hogy ez nálam igen erőteljesen súrolja a hazugság határát. Ezt kissé nehezen tudnám elhinni, vagy nagyon a béka segge alatti szintre is már megadják. Te nemhogy helyesírási hibákat vétesz, de szimplán megerőszakolod a magyar nyelvet. Nem ragozol helyesen, nem tagolod a mondatokat, vessző az minek. Nekem az igényel plusz energiát, ha helytelenül akarok írni. Nálad meg: "tettszik", "vállni". Ez nem tévesztés, ez eleve berögzült rossz írásmód. Vagy annyira nagy művész vagy, mint a Török szultán. Ugyebár nem kell elmagyaráznom, mire is célzok.

  • harcu
    #97
    Neked valami komplexusod van, hogy így felpörögtél. Egyébként az egyelőre / egyenlőre az nem helyesírási, hanem fogalmazási baj, nem picike helyesírási hiba, hanem beszédkészség-probléma. (Ezen a pár sor alapján máris sikeresen megbuktál volna úgy 10 éve a magyar érettségin helyesírásból. Ma már nem, ma már nincs meg az a színvonal.)
    Viszont a negyedik sorban máris hülyézel valakit. Ja, és cseszegeted, hogy nincs szókincse, miközben neked van fogalomzavarod. Korrekt. Pedig lenne erről egy tök jó történetem.
  • Line
    #96
    Hát te meg minek szólsz bele a nagyok dolgába?

    Amúgy tényleg szivatom de nem vagyok 13. éves
    Próbálkoztam hátha ki tudom hozni a sodrából de nem megy. :D Na de ez már tényleg uncsi. Viszlát!
  • farxis
    #95
    ezek nem okostelefonok söt nem is telefonok!!!!!!!!!!! az egyetlen okostelefon az iphone a többi mind buta szar fos csoroknak!!!!!!!!
  • tomcsa4
    #94
    De jót röhögtem, de már elég uncsi vagy Line, szóval pihenj le picit.

    djhambi: Te komolyan leállsz vele vitatkozni? Csak szivat. Tudod a 13 éves Pistikénél bekötötték a netet.
  • slickboy
    #93
    2 szabály van:
    1. Neked mindig igazad van.
    2. Ha nincs igazad, az első szabály lép életbe.
    :D
  • Line
    #92
    Akárhogy csűröd csavarod engem nem tudsz meggyőzni. Szerintem feleslegesen koptatod itt az újadat barátom. A csiszolatlan gyémánt attól hogy nem ragyog még gyémánt marad.
    De nem pazarlok erre a témára több energiát. Énekelgessél hidd azt, hogy összeszerkesztettél egy két számot meg öszedobtál egy két verset aztán te rohadt nagy művész vagy ünnepeltesd magad engem ez nemigazán érdekel innentől hogy elmondtam a véleményem.
  • djhambi
    #91
    Megdöbbent, hogy művésznek nevezed magad, és ilyen alapvető összefüggéseket nem ismersz.
  • djhambi
    #90
    "Hatalmas tévedésben élsz ember. Ha valakiben megvan az igazi nagy művész az akár magától is olyanokat alkot idővel ami jó. Elég ha törekszik rá minden idegszálával és dolgozik rajta."

    És mi az, törekedni, dolgozni? Még te is azt mondod, hogy az ember magát tanítja azzal, hogy törekszik és dolgoik. Persze sokmindenre maga sem tud rájönni. Nemcsak technikára, de maradandó mondanivaló átadására. Akinek nincs emberismerete, világszemlélete, semmivel sem szofisztikáltabb egy érettségivel rendelkező 19 éves munkanélkülinél, az nem fog rájönni semmi újra, ami kiemelné a többiek közül. Vegyünk egy rövid kor egy művészi tömörülését, hogy ne mondhassad azt, hogy statisztikailag kiválasztottam azt a három embert a történelemből. Mondjuk a Nyugat szerkesztőit. Osvát a nagyváradi jogi karon, majd később Budapesten bölcsészetet tanult. Ignotus a Budapesten egyetemen, Fenyő az ELTE jogi karon, Ady a Debreceni Egyetemen (szintén jogot) tanul, Babits a Pázmány Péter Tudományegyetemen bölcsészetet, Móricz Debrecenben jogot, Pesten bölcsészetet, Schöpflin Budapesten filozófiát tanult, Gellért jogi tanulmányokat végzett, Illyés pedig Budapesten járt egyetemre.

    Vagyis ahhoz, hogy valakinek fontos és új gondolatai legyenek a világról, nem árt tanulnia. A fontos és új gondolatok pedig nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy maradandót alkoss. Egyszerűen szükséges hozzá a szellemi érettség és műveltség. Ez pedig nem veleszületett biológiai adottság.
  • slickboy
    #89
    Csak nem kirúgtak valami művészeti iskolából/egyetemről, aztán most gyártod az eredeti elméleteket, hogy valójában ők a tehetségtelenek? A meg nem értett művész. :DDD
  • slickboy
    #88
    Te vagy hatalmas tévedésben, már megbocsáss. A legnagyobb tehetségnek is szüksége van tanulásra, képzésre, gyakorlásra, különben elsorvad. A tanulás, képzés, gyakorlás nem arra van, hogy tehetségtelen emberek majd azáltal tehetségessé válnak. Honnan gondolod, hogy azért vannak művészeti iskolák, képzések?
    Légy szíves mutass egy a te fogalmaid szerinti művészt, aki nem bíbelődött holmi tanulással, hanem csak törekszik rá minden idegszálával és dolgozik rajta, hogy nagy alkotásokat hozzon létre magától.

    Eléggé gyerekes világképed van. A logikád szerint a sportolóknak se kellene edzeni és éveken át készülni egy olimpiára. Elvégre aki őstehetség sportoló, az reggel felkel és világcsúcsot ugrik/fut/úszik, minden előzetes felkészülés nélkül.
    Ha a rajztanár észreveszi, hogy a diákja tehetségesebben alkot nála, attól még nem kell eldobnia a diplomáját, és ha emberileg is jó, akkor szakmai féltékenységből nem fogja megpróbálni tönkretenni vagy tehetségtelennek kikiáltani szakmai féltékenységből.

    Ki kell ábrándítsalak, hozzászólásaid alapján neked sincs túl sok eredeti gondolatod. Azt a közkeletű, zseni művészképet szajkózod, amely nem is létezik a valóságban, viszont jól lehet vele nagyokat odamondani. :D
  • Line
    #87
    Amúgy lehet nem lesz most pár hétig netem. :( Ha nem váalaszolok akkor azért.
  • Line
    #86
    Hambinál is nagy késztetést érzek erre csak azért fáradom végig az írásait mert éppen vitatkozom vele. :D
  • Line
    #85
    Amúgy ha tényleg olyan nagyon unalmas vagyok miért olvastál el aki unalmas azt én nem olvasom el. Értsd szó szerint abbahagyom az olvasást ugrok.
  • Line
    #84
    Úgy fogalmaznék ez a szám igyekszik hogy jó legyen de nem az. :D Rossznak tényleg nem rossz az alapötlet dallam, 2 effekt végig is kiséri ami tényleg jó és nekem is tettszik.
    Attól függetlenül hallani lehet rajta hogy nem profi munka ha nem haragszol bár nem tudom milyen eszközeid vannak nem is értek annyira a zenekészítéshez.
  • Line
    #83
    Hatalmas tévedésben élsz ember. Ha valakiben megvan az igazi nagy művész az akár magától is olyanokat alkot idővel ami jó. Elég ha törekszik rá minden idegszálával és dolgozik rajta. Ecsettartás-LOL

    Az igazi tehetség tizedik rajza jobb mint annak aki a képzőn tanult 6 éven keresztül vagy akár rááldozta az egész életét. A művész valakiben vagy megvan vagy nincs, sokan azt hiszik köztük te is hogy sok munkával művésszé lehet vállni de sajnos hatalmas tévedésben vagytok.

    Ha valaki elmegy rajzórára és már a negyedik alkalommal jobbat szebbet rajzol mint az a tanár akihez ment és aki amugy rááldozta az életét a művészetre akkor szerinted melyik lesz művész? Persze minden tisztelet a tanáré de mégis azt fogom a művésznek tekinteni aki jobb. Nem azt aki évtizedeket beáldozott.
  • Line
    #82
    Főleg az alregeknek.
  • Line
    #81
    Ja, tudom hogy egyeseknek fáj az igazság.
  • slickboy
    #80
    Ez jó! Nekem tetszik. Ha most esne az eső és lenne egy vízálló kamerám, forgatnék hozzá klipet. :)
  • rtfmZoli
    #79
    A témához is hozzászólva:
    Bátyámnak van iPhone-ja, de nekem nem lenne rá igényem, mert 100 ezres telefont nem szívesen hordok magamnál. Nekem jó a Samsung 2100-asom, amit vízbe merítve moshatok le a kosztól, leejthetem 0.5-1 méter magasról, és semmi baja nem lesz.
    Egyedül az iPhone kamerájának a minősége kellene egy túlélőtelefonba, és akkor elégedett is lennék.
  • djhambi
    #78
    DJ Hambi - Fallin' Down (Thomas Bauer Radio Mix)

    (Thomas Bauer egy másik alteregom.)

    #71: "Akkor te meg legyél alázattal a felé az ember felé akinek a zenéjét átalakítod és tiszteld meg azzal hogy nem sajátodként dicsekedsz azzal amit ő komponált."

    Nem remix ez, hanem saját szám. Ez azt jelenti, hogy az első hangtól az utolsóig saját.

    #72: "De használták csak egy nagy különbség van egy vérbeli művész és teközötted meg aki azt hiszi magáról hogy az. Az igazi művésznek ezeket nem kell megtanítani. Hanem rájön magától."

    Gondolkozz el rajta. Ha az, hogy valaki művészi kifejező hajlammal születik determinálja azt, hogy kitalálja, akkor nem lennének művészi korszakok, mindig ugyanaz lett volna, és sehova sem fejlődött volna. Az, hogy a művészet egy irányba halad, azt mutatja, hogy az ismeretanyag, tudásbázis fejlődése kihat a művészetre. (Hiszen az ember genetikailag az elmúlt 20 ezer évben gyakorlatilag mit asem változott, így a művészek művészi hajlamai sem.)

    "Több száz ember végez rajta évente szerinted mindegyik művész? A te fogalmaid szerint biztos."

    Szeretem, mikor újra és újra megvádolsz, jogtalanul, mert ez azt mutatja, amiről beszélek veled kapcsolatban. Az én fogalmaim szerint akkor művész valaki, ha az alkotásaira igaz az általam leírt öt kritérium: #60.

    "Szerintem az a művész amelyik autodidakta létére olyat fest hogy ez a több száz ember letérdel."

    Ha minden művész magától rájönne, nem lenne képzőművészeti egyetem, Shakespeare előtt is létezett vonla a szonett és a középkorban is lett volna avantgarde. Másfelől, igen, sokmindent meg kell tanulni. Helyes ecsettartás, színkeverések, milyen alapformákból állítható össze a forma, ez a techniai része. De azt is meg kell tanulni, hogy hogyan fejezzük ki azt, amit gondolunk, érzünk. Ha megvilágítom a lányt, azzal kiemelem, ha összemosom a hátteret, azzal kiemelem, milyen használati tárgyak milyen extra jelentéssel bírnak, a színek ereje: tarka legyen, vagy fakó, amiben a tarka a kifejezett, vagy legyen az egész kép kék, kivéve a gitár. Sajnos a tanulást lelkiismeretes művészként nem tudod megúszni.

    "Ergo túl gyakran szeretik puffogtatni ezt a művész szót úgy gondolom. Lassan már mindenki művész."

    Ezért találó az öt kritérium, melyből kiemelném az utolsót, az időtállóságot jelen esetben: aki halála után is elismert művész marad, az az igazi művész. Az idő megszűri a szennyest, és az fennakad, a valódi művészet továbbcsordogál.

    "Hogy őszinte legyek a költészetet nem tartom művészetnek."

    Visszatérünk oda, ahonnan indultunk. Hogy érettségiztél le magyarból? :D
    És igen, az a művészet, hogy nagy gondolatokat egyszerű, a gondolatot kifejező formában leírni. És most elsősorban nem a tömegtermék szrelmesversekről van szó. A zene hasonlít a költészethez. Az sem tényhez ragadt, extra kifejezőeszközökkel él a mondanivaló hangsúlyozására. Pl. Kodály a Norvég leánnyokban az eső cseperészését rövid, staccato, pianissimo "e-sik, e-sik" szöveggel fejezi ki, és mondhatnék kábé kétezer példát mellé, de ha meghallgatod a dalt, elég szembetűnő lesz, ha az előadás is jó. Ahogy egy nagy zeneszerző mondta, a zenének csak a felét lehet kottába írni, a többi az előadóművészet.

    "Te nem saját magadat adod ember. Hanem amit tanultál olyan vagy mint valami szar lexikon."

    Pont ez a tanulás, és ettől lesz valaki kiemelkedő. És mivel elsajátítottam, értem, mikor azt mondom, konvolúció, meg azt is értem, hogy magfúzió, és ezeket felhasználva verseimben egyedivé tesz, mert még egy versben sem láttam se konvolúciót, se magfúziót. Ilyen minőségű, és az enyém. :)

    "Unalmasak vagytok mint az állat."

    Keress más helyt, vagy dobj minket fel egy űvészeti alkotásoddal, azon biztos sokáig röhögehtünk. (Vagy bizonyítsd be, hogy nem.)
  • Tiro2
    #77
    Szerintem inkább már te kezdesz qurvára unalmas lenni...
  • slickboy
    #76
    Ha te mondod...akkor biztos úgy van. :D

    "Még hogy zseni! Harminchét éve napi tizennégy órát gyakorlok és most azt mondják, hogy zseni vagyok!"

    Pablo Sarasate spanyol hegedűművész

    Neked meg ajánlom ezt.
  • Line
    #75
    Ideje felébredni gyerekek egy nagy majomkodás ami itt megy az sg tudományos fórumán. Parádéztok itt egymás előtt, hogy ki milyen faszán használja a magyar nyelvet csak egy dolgot nem vesztek észre. Unalmas.
    Unalmasak vagytok mint az állat. Kb. csak egymást nem unjátok de amugy mindenki leginkább saját maga által fogalmazott szövegben szeret gyönyörködni és azt élvezni hogy ő milyen überfasza művelt ember. Ébresztő gyerekek az internet mindenkié. Nem csak az önimádó "művelt" faszkalapoké.
  • Line
    #74
    Hogy őszinte legyek a költészetet nem tartom művészetnek. Az éneklést se a zene komponálását már annál inkább, ugyanúgy mint egy nagy művet. Regényt filozófiai meg ilyesmi amibe tényleg olyan gondolatok vannak leírva és megfogalmazva amit oltári nehéz megalkotni. Ami pedig a lényeg hogy nem mástól lopott gondolatok.

    Te például azt a szókincsedet stb.. vonultatod fel ellenem amiket évek során hosszú munkával olvasással stb szívtál magadba. Te nem saját magadat adod ember. Hanem amit tanultál olyan vagy mint valami szar lexikon. Lehet hogy faszfej vagyok kötekedő kritikus alulművelt mivel azt az időt amig te ezeket magadba raktad nagyjából azzal töltöttem hogy minél jobban élvezzem az életet de én legalábbb magamat adom a saját kis primitiv gondolataimmal. Nem olvastam nem tanultam most jön belőlem és sajnálom de ilyen minőségű de legalább az enyém. :D
  • Line
    #73
    Az igazi művészek azok akik az általad említett dolgokat kitalálták. Ergo túl gyakran szeretik puffogtatni ezt a művész szót úgy gondolom. Lassan már mindenki művész. Például tetováló művész stb. Ja van olyan is. AZ országban lévő 1000 emberből aki tetovál kb. 20. De az is csak azért annyi mert magyarországon jó ez az arány... De ez csak egy példa volt.
  • Line
    #72
    Akkor állításod szerint a szonett forma, a rímek, a képek, a zenei tételek sora, az ütem, a dinamika, az ábrázolási módszerek mind csak kitalációk, és sohasem használták művészek.

    De használták csak egy nagy különbség van egy vérbeli művész és teközötted meg aki azt hiszi magáról hogy az. Az igazi művésznek ezeket nem kell megtanítani. Hanem rájön magától.

    Vegyük például a képzőművészeti egyetemet. Több száz ember végez rajta évente szerinted mindegyik művész? A te fogalmaid szerint biztos. Szerintem az a művész amelyik autodidakta létére olyat fest hogy ez a több száz ember letérdel.
  • Line
    #71
    Minden dj valahol más tollával ékeskedik. Persze van egy szint ami felett őket is művésznek lehet nevezni Sashatól deeklinig vannak jópáran. De te speciel egyáltalán nem tartozol közéjük és ha azt állítod alázattal kell lenni a művészet fele. Akkor te meg legyél alázattal a felé az ember felé akinek a zenéjét átalakítod és tiszteld meg azzal hogy nem sajátodként dicsekedsz azzal amit ő komponált.