Az Epic nem készít PC-s játékokat

Oldal 1 / 2Következő →

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Dzson
#83
Értem már, viszont ezt (szerintem) inkább lehetõségnek nevezik, nem keresztmetszetnek. Vagyis, nem szûk a kontroller keresztmetszete, hanem behatároltak a lehetõségei, mert csak 16 gomb és 2db. analóg botkormány van rajta.

Ez valóban így van, de pl. a Red Alert 3-ban nagyon jól megoldották a kontrolleres kezelést, csak a kurzor mozgatása macerás annak, aki egeres RTS-eket játszott korábban. Vagyis, aki konzolon tanulja be az irányítást, az profi lesz benne. Egyébként csak a fejlesztõkön múlik, mert az AoE2 playstation 2-es változata teljes egér és keyboard támogatással jött ki, meg pár FPS (NOLF, HL2, ST Voyager EF). Hogy PS3-nál miért nem írják így meg, azt nem tudom, pedig a gép formware szinten támogat mindent. ha rádugsz egeret é billentyûzetet, a menükben és a böngészõben is használhatod simán.

A kontrollerre visszatérve, azért Frag a neve, mert kimondottan FPS-ekhez ajánlják, és azért is drága (amellett, hogy célhardver vagyis kevesen veszik és ezt bekalkulálják az árba), mert igen jó minõségû, szabadon konfigurálható, stb. Személy szerint ugyan nekem az egeres fps olyan, mintha excelben kattintgatnék, mert az egeret default erre találták ki, és egy valós helyzetben is sokkal élethûbb a lomha fordulás és a gyaloglásból futás, mint a pécén, ahol fél mp. alatt hátrafordulsz egy 8 kilós gránátvetõvel, és 0mp. alatt gyorsulsz álló helyzetbõl rohanásba. De hát van, akinek az élethûség és a feeling a fontos, másnak meg az, hogy irreális távolságból leszedjen pixel méretû embereket a távcsövessel kattintgatva a képernyõ közepére.

Amiga 1200 030/882/40, 32MB Playstation 2, Playstation 3 AMD Athlon 64 X2 [email protected], 2GB DRR2/800, Sapphire HD4830@780Mhz 512MB, BENQ G2400W TFT

#82
Hát igen, pont ilyenekrõl beszélek.
#81
A szûk keresztmetszetet itt arra értem, hogy ugyebár leülnek a tervezõk, belõni a játékot, eltervezgetni, milyen legyen a játékmenet stb stb.

De csak az alapgépet vehetik alapul, ugyanis a te általad is említett kiegészítõ-kontroller, opcionális, nem jár az alapgéphez, ergo nem is terveznek rá olyan játékot, ami ennek a kontrollernek a képességeit maximálisan ki tudná használni - te lehet, hogy kényelmesebbnek érzed, de ez egy más dolog - ugyanis ez esetben már a hagyományos gamepad-al okozna komoly gondot az irányítás.

Tehát itt a gampad a szûk keresztmetszet, ahhoz kel igazodni az fogja megadni azt a minimál játékvezérlést, amihez gyakorlatilag az egész játékot tervezni kell. Komplexebb vezérlést nem találhatnak ki, ugyanis akkor már gamepaddal vagy nehezen vagy sehogy sem lenne irányítható a játék.

Lehet, hogy a te általad leírt vezérlõt is tudod használni, de olyan játékot nem csinálhatnak, amit csak ezzel tudsz használni.
Errõl szól itt a szák keresztmetszet és ezért van ez nagyon behatárolva.

Hozzátéve, hogy amint írtad FPS - mondjuk pont ez a játékstílus a pécé védjegye. Na, akkor az amúgy eddig fertelmes gamepad-os FPS-ezést felválthatja egy ilyen, de nem csak FPS-bõl áll a világ. Nézz meg pl egy StarCraft-ot, hogy mennyi gombot használnak a jobb játékosok.

Amúgy néztem, használtan 13.000 forint, ebbõl már veszek pécére egy Razer DeathAddert, ami azért a kontroller-technológia egy topja.

De amúgy pécére meg eleve így lehet fejleszteni, mert van normális defualt kotnroller.

Nézz meg egy pécére portolt konzolos játékot.

A többségben egér nuku, kurzorral lehet a menüben lépkedni ielltve négy-hat gomb le van bindolva a pécé billentyûire, szóval fertelem.

Ez a szûk keresztmetszet.

Majd ha defaultban jönnek az ilyen FragFX-ek, plusz még egy billentyû-féle is esetleg, akkor már elhárul az akadály, a bóvli, faék egyszerûségû konzolos játékok eltakarítása elõl.
narumon
#80
Szerintem ezt játéka és egyéne válogatja. Maradjunk ennyiben.

Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ? nyert. http://www.vinylnirvana.hu

#79
Ehhez csak az kell, hogy a teljes játékot újra írják.

Pl. ha kiviszik a "World" engine egy (vagy több) részét a szerverre, akkor azt a teljes részt újra kell írni az összes interface-szel, ami a kiköltözést lehetõvé teszi.

Sok sikert. ;-)))

Ezeket csak belsõ emberrel tudják feltörni.

Ha csak érvényesítõ kódokat küld, mint pl. a Settlers 7, azt el lehet kapni és ki lehet írtani, még akkor is, ha nagyon sok helyrõl küldi.

De ha a valódi program fut távol, azzal semmi sem tudnak kezdeni.

Pl. az internet bankod is pont így mûködik. Ha fel lehetne törni, megtennék...
#78
Így van. Pl itt van az új Splinter Cell. Kitalálták, hogy legyen akciójáték, p-be a lopakodással. Legyen egyszerre sok ellenfél. De ugye ezek likvidálásához, egér kell, a gyors, precíz célzás miatt. Ha nincs egér, akkor jöjjön a fakezõ, faagyú konzolos vakegerek auto-aimje. Ki kell jelölni az összes fószert, majd egy másik gomb lenyomásával Sam Fisher kiírtja mindet. Sõt egy pályarésznél már ki sem kell jelölni, mert mind eleve így érkezik, csak nyomogatni kell a megfelelõ gombot. Én ezt hívom a játék megcsúfolásának.

Kelly Sue Deconnick Heather Anthos Gail Simone Anita Sarkeesian Vita Ayala Sana Amanat Sam Maggs Kathleen Kennedy Leslye Headland Lauren Hissrich Lindsey Weber Alex Kurtzman JJ Abrams

Dzson
#77
Nem. Ez egy egeres kontroller kombó, amit a default helyett használhatsz. Nem kell semmit állítani, konfigurálni, bedugod és megy. És sokkal jobban játszható vele egy FPS, mint a bill/egér cuccokat pécén, mert itt a mozgás sebessége is dinamikus, nem pedig vagy rohansz vagy állsz és annyi (bár nem hiszem, hogy ez a pécé gamereknél igény lenne, õk a rohan / kempel / lõ mozgáskúltúrában nõttek fel).

Mi az a szûk keresztmetszet amúgy, amit emlegetsz? Ezt valóban nem értem.

Amiga 1200 030/882/40, 32MB Playstation 2, Playstation 3 AMD Athlon 64 X2 [email protected], 2GB DRR2/800, Sapphire HD4830@780Mhz 512MB, BENQ G2400W TFT

#76
Gondolom arra céloztál, hogy sokan említik a kontroller hiányosságait, és lám mégis van hozzá egeres kontroller.

Erre írtam, hogy nem az a porbléma, hogy nincs, hanem az, hogy a default, jóval szegényesebb kontrollerre írják a játékokat, tehát lehet bármilyen hiper-szuper kontroller hozzá, ha a szûkkeresztmetszet miatt nem tudnak komplexebb irányítást adni.

Remélem most már érte,d ha nem, az már a te bajod:)
Dzson
#75
Ühüm... De nem értem az összefüggést a te és az én beírásom között.

Amiga 1200 030/882/40, 32MB Playstation 2, Playstation 3 AMD Athlon 64 X2 [email protected], 2GB DRR2/800, Sapphire HD4830@780Mhz 512MB, BENQ G2400W TFT

#74
Értsétek már meg végra, hogy a játékfejlesztõk a default(!) - és itt a hangsúly a sztenderden van - játékvezérlõre fejlesztenek.

Szûkkeresztmetszet, tudod. Meg azt sem tartom kizártnak hogy protokol.
Dzson
#73

Amiga 1200 030/882/40, 32MB Playstation 2, Playstation 3 AMD Athlon 64 X2 [email protected], 2GB DRR2/800, Sapphire HD4830@780Mhz 512MB, BENQ G2400W TFT

#72
Mikor egy játék megjelenik PC-re és valamelyik konzolra is (hacsak nem port), akkor a PC mindig szebb és játszhatóbb. A konzolról portolt járék viszont PC-n mindig szar. Illetve a PC-s minõséghez szokott szemnek, agynak szar.

Kelly Sue Deconnick Heather Anthos Gail Simone Anita Sarkeesian Vita Ayala Sana Amanat Sam Maggs Kathleen Kennedy Leslye Headland Lauren Hissrich Lindsey Weber Alex Kurtzman JJ Abrams

#71
Jaj hagyjad már az Ubisoft-ot, az úgyis becsõdõl pár év múlva...
#70
Assassins Creed 2-t se hekkelték ki, mégis van hozzá krekk. Általában csak valami ellenõrzõ cucc van a neten, azt meg hasraütésre is meg lehet írni, ha valaki jól ért az assemblyhez. De a program egész exéjét is meg lehet írni csak az általa használt dll-eket megfigyelve.

#69
dehogynem... a lineage2 szerver emulátor is eleinte így készült, pedig ott aztán tényleg minden a szerverrõl jön, a kliens csak grafikus megjelenítõ.

Megnézik milyen a normál kommunikáció és megpróbálják leutánozni a szerver viselkedését.

#68
Látom, nem sokat programoztál életedben. ;-)))

Egy remote szerveren futó programot nem lehet se feltörni se emulálni a szerver hackelése nélkül.

A program nem a gépen fut, hanem a szerveren.
Balumann
#67
<#eljen>

Balumann
#66
Ez a forráskód azért nem válik be, mert lementik a játék és a szerver kommunikációját, aztán emulálják (majd beleintegrálják crack formájában), úgy ahogy pl. AC2 -nél (meg Silent Hunternél is azthiszem). Túl sok forráskódot nem küldözgethetnek, mert nem bírnák erõforrással (vagy nem éri meg annyira).
Majd biztos fognak valamilyen algoritmussal, hogy változó legyen a kód, de az is csak lassítja a feltörõket.

#65
Ebbõl csak a kihackelés megy, ha hagyják. A többi nem lehetséges.
#64
Mindent fel lehet törni. Egyszerûen ki kell hekkelni a forráskódot a szerverbõl, vagy ha nem megy, újraírni és utána már simán meg lehet írni egy krekket.

#63
A Ubisoft kiviszi a forráskód egy részét egy külsõ szerverre.

Ezt már nem lehet feltörni.

Ha bejön, nem lesz a PC-n játék kalózkodás és lehet újra PC-ra játékot fejleszteni, mert lesz pénz.
#62
a warez rinyálás helyett inkább csináljanak már jazz jackrabbit 3-t.. -.- nagyon remélem gow3 után már vmi olyasmi jön. régebben vhol olvastam egy cikket h jazz nincs elfelejtve csak most gears of wart fejlesztenek... <#pardon1>

Gigabyte EP43-DS3L, Intel Dual Core E5200 @ 4 Ghz, Gigabyte 9800GT OC 512 MB @ 700/975/1860, Kingston 4 GB 800 MHz DDR2 RAM, Samsung 750 GB (32 MB) SATA II

Adam II
#61
A játékipar is sajnos egyre pénzorientáltabb lesz, igénytelen játékokat csinálnak amiket aztán a grafika és a hype segítségével adnak el.
Manapság inkább az eladásokra fektetik a hangsúlyt mintsem a szórakoztatásra (tisztelet a kivételnek).
Gyakori, hogy a fejlesztõk és a kiadók ferdítenek vagy egyszerûen össze-vissza hazudnak mindent a játékukról annak érdekében, hogy növeljék az új csodálatos pénzhozó fejõstehenük, az elõrendelések számát. Emiatt persze már nem divat a demók kiadása sem vagy ha veszik is rá a fáradtságot akkor valami hülye ürüggyel kitolják a kiadás dátuma utánra nehogy a jól felépített hype miatt vaktában elõrendelõk idõ elõtt kipróbálhassák a játékot és rájöjjenek, hogy nekik ez bizony mégsem tetszik vagy nem is olyan jó mint ígérték és lemondják az elõrendeléseiket.
A wareztõl azért félnek mint a tûztõl mert lehetõséget ad arra, hogy a játékosok kipróbálhassák és eldönthessék, hogy nekik megéri-e megvenni a játékot vagy sem, a vevõ döntési szabadsága pedig a mai piacorientált világban nem kívánatos dolog. Nem véletlen, hogy azok a kiadók küzdenek ellene legaktívabban és ölnek hiábavalóan pénzt DRM-ekbe akiknek takargatni valója van.
A nemrég megjelent Splinter Cell Conviction kb. 5 óra single játékélményt biztosít ami írtó rövid és messze nem olyan szórakoztató mint elõdjei. A multi kooperatív része biztos érdekes egy darabig de szintén rövid, a többi játékmód pedig nem elég kifinomult ahhoz, hogy hónapokra vagy ne adj Isten évekre lekösse a játékosokat.
Megéri ez a játék a pénzét? Szerintem nem.
Volt demója? PC-re nem.

Egyzerûen jó játékot kell csinálni és akkor van esély arra, hogy megveszik azok is akik esetleg letorrentezték. Én minden játékot ami tetszett megvettem vagy igyekszem megvenni amint lesz rá keret és sokan ugyanígy tesznek még külföldön is ahol a jobb fizetések és árak miatt megengedhetnék maguknak, hogy mindent vaktában megvegyenek de õk sem szeretnek csalódni vagy szarért pénzt adni.
Nekik az elterjedõben lévõ játékkölcsönzés alternatívát nyújthat de a torrent még mindig kényelmesebb.

A lényeg, hogy nem kell PC-seknek aggódni, személy szerint ha lenne konzolom se venném meg a játékok nagy részét ami meg érdekel néhány kivétellel mind kijön PC-re is, tehát nem maradunk le túl sok mindenrõl.
Jelenleg egyetlen játék van amivel szívesen játszanék és nincs PC-re az pedig a Red Dead Redemption ami nagyon jónak tûnik.

#60
Örülök, hogy ezt tisztáztuk. :P

narumon
#59
Mondjuk ez szerintem nem feltétlenül jelent minõségbeli különbséget. A halo szerintem hangulatában a legjobb fps amivel eddig valaha játszottam, pedig HL2 is nagyon tetszett. A stratégiákat természetesen én is pcn nyomom, de néha jól esik egy kicsit mondjuk száguldozni, nem vagyok egy autoversenyzõ van és az egyetlen ilyen jellegû program ami leköt és minden szempontból azt mondom rá, hogy vállalható az a Forza3 ami ugye nincs PC-re. Azután ott van a fifa amivel pl barátokkal rendszeres összejövünk egy kis "szétlövésre", ez nekem Pcn játszhatatlan (egy ideje nem is próbálkozok vele). Akkor ott a Fable2 ami elõl felállni sem tudtam mig nem játszottam végig, egyetlen baja, hogy túl gyorsan lehet pénzt keresni, sajnos ez sincs PC-re (mondjuk nem is azon játszottam volna), Mass Effect 1-2 ezt szintén Xboxra vettem meg, egyszerûen mert nekem ezt a stilust sokkal jobban fekszik azon játszani. Hogy a másik oldalról is mondjak valamit, World of Warcraft majd egy évig lekötött, nagyon jókat játszottunk haverokkal, azután ott van a Football Manager ami egy örökös kedvenc, ez meg hiába van xboxra is, ezt csak Pcn tudom elképzelni, mint ahogy egy jó kis stratégiát is. Alig bírom kivárni hogy a Starcraft 2 megjelenjen, amint lehet kapni, veszem meg és állok neki, az 1-et a mai napig nyomjuk.
Én továbbra is azt tartom, hogy a két gép jóesetben kiegészíti egymást (játékstilus függõ egyébként, mert unokatesóm csak FPSt nyom, neki egyértelmûen a PC a nyerõ, viszont barátom meg autós játékok és akciójátékok neki meg egyértelmûen a box. Mint irtam korábban is egy szakad 5 éves notija van csak azon kivül)

Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ? nyert. http://www.vinylnirvana.hu

#58
"... hogy na vajon miért nem tudnak eladni elég játékot Mo-n és hasonló országokban. Hát azért, mert nem mindegy, hogy a minimálbér negyedébe kerül egy játék, vagy megúszom egy tankolás áráért, "

Ha belegondolsz, itt is egy tankolás ára egy új játék, (~12-15e Ft).
Csak míg usában mindkettõ olcsóbb (vagy legalábbis megfizethetõbb), addig nálunk mindkettõ drága.
#57
Ja, és a csoki finomabb :D

#56
Nem tamagocsi játékok, de arányaiban több a leegyszerûsített játék konzolon, mint a pc-exkluzívak között, sõt. A Halo is sokkal egyszerûbb volt pl. a HL2-nél és a Supreme Commander is jelentõs egyszerûsítésen ment át, mikor konzolra is kivitték a sorozatot, de ott van a GoW, az újabb CoD-ok, satöbbi.
Tudom én, hogy ott van pl. a Final Fantasy, de ritka az olyan sajnos, PC-n meg Stalker, Half-Life meg egy rahedli stratégia azért elég komoly felhozatal.

Ez persze nem biztos, hogy baj, de így van, kár tagadni.

narumon
#55
Szerintem most arról vitáztok, hogy a csoki fagyi finomabb vagy a vanília?
Én mindkét gépre (konzol, PC) tudok mondani olyan játékokat amik nagyon jók és eredetiben is megvannak, és hiányozna ha nem lenne. Az meg hogy konzolra csak 12 éveseknek van tamagocsi játék el kéne már felejti.

Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ? nyert. http://www.vinylnirvana.hu

#54
Nohát azt nem próbáltam, én elsõ sorban a Metroid 3-ra és a Resi 4-re alapoztam a kritikámat.
A PS3 világítós nyalókájából meg nem sokat nézek ki, valahogy nemtom elképzelni hogy egy barokkosan részletgazdag, világos nappaliban bármit is lásson abból az izébõl egy webkamera szintû érzékelõ. Meg akkor a közös tévé még mindig probléma, meg valahogy én egy közeli monitoron jobban élvezem a legtöbb játékot, mint egy távoli tévén.

#53
A cliffy is ott sírt a múltkor mint egy 12 éves emós csaj, hogy "jajjacsúnyakalózok, mind éhen fogunk halni", szóval én az övére se. Profithajhász pöcshuszárok lettek ezek mind, a GoW3 is egy rakás sz...ínesceruzát se ér.

zola2000
#52
Hát szerintem már egész jó lett wiin a modern warfare reflex irányítása, a pontatlanságra/látószögre megoldás lehet a sony koppintása, esetleg késõbb egy wii HD/3D (vagy biztos kitalálnak egy frappáns nevet)...

A

Világpolgár
#51
Nem tudom ki hogy van vele, de én az Epictõl egyedül Sweeney bácsi és CliffyB szavára adok.

#50
érdekes módon egyre több konzol only játék jön ki pc-re :) hogy is van ez? évente egy szar cég elkezd sírni hogy rohadt pc, mivel szar játékokat csinálnak. Aztán széplassan kimúlnak, mert konzolra is ugyanolyan szar játékokat csinálnak, és azt sem veszik :D

#49
Wiim van is, de annyira azért nem jó, lassú a célzás, sok játék még mindig az analóg karral vezérelteti a fordulást, számomra kényelmes távolságból már pontatlan (akkor is, ha érzékenyebbre veszem) és olyan kicsi a látószög a játékokban, hogy tisztára klausztrofób érzése lesz az embernek... Meg valahogy én egy komplexebb játékot nem is tudnék a nagyszobában, tévén játszva elképzelni, valahogy jobb monitoron... Ráadásul azért nem is kell annyit pankrációzni a családdal :D

zola2000
#48
Hát a Wiimote fps irányítása van olyan jó mint a bill-egér ha megszokja az ember, ott "csak" a hardver lett gyenge, de annak a "koppintása" lett a PlayStation Move, azzal már asszem jó lesz fpsezni...

A

#47
Egyébként ha megnézzük akkor a konzolos játékok ára alapvetõen magasabb mint a pc-s (ez gondolom a konzolgyártók sápja miatt van), viszont az árukat is jóval tovább megtartják (avagy szerzõdésekkel tartatják), mint a pc-sek.

Az Epic Games-rõl pedig: nem mondom, a 90-as években jó kis pinball játékokat csináltak, de aztán kb ennyi volt. Unreal sorozat már önmagában egy klón volt, igazából ezek nem játékok, hanem techdemók amivel utána az engine-eket el tudták adni. Utána mi volt pc-re, GoW széria és csá... mindezt tíz év alatt... Tehát ez a döntés igazából nem sokat jelent, játékokat direktben eddig sem adtak ki komolyan, a bevételek az engine-ekbõl jönnek.
tommygear
#46
szarházi banda
mondjuk sose szerettem az epic-et
#45
Én meg akkor nem játszom epic játékokkal. Kvittek vagyunk.

Nekem addig nem lesz konzolom, amíg a bill+egeres irányítást nem tudják hozni FPS-ek és TPS-ek terén. Ha meg pár játék nem jön pc-re, játszom azzal ami jön, azokból sincs mindre idõm, amire szeretném...

zola2000
#44
Ennek a konzolfikázásnak eléggé ellentmond, hogy az assassins creed 2, és a (kicsit sem splinter cell) conviction pcn is sikeres lett, pedig ezeknek a nehézségi foka a casual szintet súrolja...

A

Narxis
#43
Úgye nem haragszol meg ha ezt nem veszem reprezentatív mérésnek? De Magyarországot nagyon nem kellene összehasonlítani a világ többi részével, nagyon különbözik a felfogás meg minden úgy általában.

Értem én, csak leszarom. :) Nem kell válaszolnod, igazam van.

#42
Fenét van igaza. Csak magyarázkodni próbál, hogy a gyenge játékait védje.
Mert valljuk be, a nagy sikersorozatát, a GoW-ot kb. minden téren legyalázza a Rouge Trooper, max. grafikailag nem.

Egyben van igaza,h ogy egy sima hack 'n slash játékkal lehet keresnivalója a konzolpiacon, a pécén viszont nem.

Ebbõl a szempontból valóban elõnyösebb konzolra fejleszteni mert ott az iylent ucatjátékokat is zabálják.
zola2000
#41
Jó de végülis azok is konzolportok (az oblivion egyike azon kevés játéknak ami eredetiben van meg ... XBox360ra).

A

koschwarz
#40
õszintén szólva, pont ezt nem igazán lehet érzékelni. éppen hogy mintha egyre inkább törõdnének a pc-vel, olyan hozzáadott értékekkel, amik túlmutatnak egy sima porton.

\"...gyönyörû, fiatalos, matrózos...\"

#39
Elfelejti,de igaza van.És ezt a pc le van tojva tendenciát egyre több játékfejlesztõ követi....

LiveId: HUNRa1n PsnId: HUNKa1n

koschwarz
#38
...vagy a bethesda oblivionja: a mai napig játszom
...a bf2-õt megjelenés napján megvettem: több évig játszottam
...bf bc2-õt megjelenés napján megvettem: majdnem 100 órát játszottam (de eladtam, mert túlságosan rákattantam<#hehe>)

szóval az ár-érték arányt az elfelejti az epic megmondóembere...

\"...gyönyörû, fiatalos, matrózos...\"

koschwarz
#37
igazad van. de nézd meg pl. amit jimmyke írt illetve linkelt (#27)...a bethesda, a bioware, a cdprojekt nem aggódik...õk olyan játékokat csinálnak/adnak el amiket szinte bekötött szemmel érdemes megvenni, igen-igen ritkán okoznak csalódást, ráadásul a sokat emlegetett újrajátszhatóság és a kellõen hosszú játékidõ is megvan...

de persze a többiek erõltessék csak az alibibõl összedobott single-t, szinte már végletekig leegyszerûsített játékmenettel, és a nyomorékabbnál nyomorékabb, vagy csak szimplán elcseszett multiplayert, valamint fektessenek többmillió dollárt marketingeb, vesztegessék meg tesztmagazinokat és site-okat...aztán meg szidjanak mindenkit, aki nem hajlandó megvenni a "nagyszerû" játékukat.

csak egy példa: igen, a MW2 single-jét én is warez-ben vittem végig...nem óhajtottam azért a nettó kb. 7 óráért 12k-t fizetni, bár elismerem, szórakoztató volt...a stalker clear sky-t annak idején megvettem teljes áron 8k-ért (!), és kb. 3 hónapnyi játékidõvel, és fenomenális atmoszférával ajándékozott meg (most ne kezdjünk ízlésekrõl és pofonokról vitatkozni)....gondolkozom, melyik volt a jobb befektetés...<#fejvakaras>

\"...gyönyörû, fiatalos, matrózos...\"

zola2000
#36
Na igen, de az eladásokat elnézve nem sokan tesznek így...

A

Kange
#35
No, pont ezért csinálom azt, hogy XBOX-on csak WAREZ jöhet szóba, PC-n viszont a nekem tetszõ címeket meg is veszem!
Sõt, volt olyanra példa is, hogy egy multiplatform játékot (Batman) szépen végigvittem BOX-on, majd mikor megjelent PC-re megvettem arra. PONT! :D

Steam acc: kange82

#34
Soksok hõbörgõ emberke...A legnagyobb problémájuk hogy egy kiadó megmondta a frankót: a warez miatt pc-n lófarok a bevétel a konzolokhoz képest. Ezzel lehet vitatkozni,ezt lehet szidni,de ettõl még tény marad.
Majd ha a nagy mutlineveknél amiknél nincs semmi extrább védelem nem lesz másfélszer annyi warezjátékos,mint origi (pl Cod 4), akkor lehet kirõl vitatkozni. Addig viszont csak fröcsögtök feleslegesen.:)

LiveId: HUNRa1n PsnId: HUNKa1n

Oldal 1 / 2Következő →