51
  • BlackRose
    #51
    Mi az, hogy "kapitalista cég"?

    És mi az, hogy amerikában nem igen van demokrácia? Hiszen 56-odik alkalommal választják az elnököt és 111-edik alkalommal a kongresszust... megszakítás nélkül 222 éve (minden páros évben november első hétfő utáni kedd) mandátumot adnak valakinek közüllük, hogy intézze az állam (mint intézmény) ügyeit. Tudsz ennél jobb peldát a demokráciára?

    Most persze sokan nem tudják mi a demokrácia... a demokrácia egy "mechanizmus" amelyel meghatározott időre mandátumot adunk valakinek, hogy intézze az állam ügyeit, és aki a mandátumok többségét tudja egy lapra tenni az kormányozni képes.

    Tehát a demokrácia biztosítás, hogy saját magunk választjuk meg egy meghatározott ki képvisel bennünket és biztosítás, hogy ha nem értünk velük egyet akkor nem kell erőszakkal megfosztani őket a hatalomtól. Se több se kevesebb. Röviden, a demokrácia a forradalom elkerülését jelentő dolog. És amerikában elég régen volt már forradalom, mert működik a demokrácia. A politika az állam viszont nem a legjobban működik, de az is eddig elég jól működött mert amerika meg van és nem csak, hogy meg van, hanem nem igen veheti fel vele senki a versenyt (még az EU és Kína sem igazán).
  • BlackRose
    #50
    Senkinek sincs igaza éppen ebben van a poén, Kína meg meszebb áll az igaztól mint a nyugat... de nem az a lényeg, a lényeg, hogy ha egy társadalomban élünk és dolgozunk akkor a törvényeket be kell tartani (még akkor is ha más a véleményünk), mert a társadalom nem tud törvények és szabályok nélkül fennmaradni az ember meg nem tud társadalom nélkül fennmaradni.

    És a jelenlegi nemzetközi törvények alapján Kína szuverén állam, tiltakozhatunk, párbeszéddel megpróbálhatjuk őket változásra ösztönözni de nem működhetünk a területükön a törvényeik betartása nélkül. El tudom, képzelni, ha emberek élete és megélhetési lehetősége forogna kockán, hogy a nemzetközi erők beavatkozzanak egy szuverén állam ügyeibe, de itt nem erről van szó, habár a szabadság fontos és a cenzúra pofátlanság, nem annyira kritikus a jelen pillanatban, hogy a már kiépített kapcsolatokat leromboljuk (az más kérdés, hogy miért hoztuk létre mert Kína nem ma lett az ami sőt ma már puhább mint volt tegnap). Szóval párbeszéd és idő kell és Kína is elindul majd a nyugati úton egyszerűen mert nem fogja tudni a gazdaságát egy pillanatban tovább fejleszteni az adott rendszer keretein belül. Most még nem értük el az a pontot, de már közeledünk hozzá.

    És mégegyszer SENKINEK SINCS IGAZA. Értelem nem ismer igazat csak elég nagy valószínűséget és pillanatnyilag legmegfelelőbb magyarázatot. Kinek van igaza (pl. az Obamacare esetében) Obamának vagy a Republikánusoknak? Remélem érted mire gondolok.
  • narumon
    #49
    Nem is az amerikai demokráciára értettem amit írtam (ha valahol hát amerikában nem igen van demokrácia), viszont a cégekkel nem általánosítanék.
    Mert ugyebár a kapitalizmusban neked is lehet céged, nagyon nagy céged, és a morális döntések csakis rajtad múlnak, mint ahogy én is hoztam már meg olyan üzleti döntést, ahol morális okokra hivatkozva nem mentem bele üzletbe még ha jövedelmező is lett volna.
    Tehát akkor ha már általánosítás, akkor itt se tegyük azt. Nem minden kapitalista cég egy szemét erkölcstelen profithajhász...
  • narumon
    #48
    Azért jelenleg azt írok meg itt nálunk az interneten amit akarok. Legalábbis nekem még soha nem blokkolták weboldalamat, blogomat, stb. Amíg ezt megteheted (ellentétben kínával) addig olyan borzasztó nagy baj nincs.
  • roliika
    #47
    A YouTube meg leállt.... http://www.hwsw.hu/hirek/44214/youtube-google-internet-leallas-hiba.html
  • JL666
    #46
    szerinted mit ér a sajtószabadság, mikor mindenki tudja, hogy egy bizonyos kör uralja a médiát és azt írnak meg, úgy ferdítik el a valóságot, ahogy nekik tetszik...
  • Tetsuo
    #45
    :D Ez nem egy B-kategorias hollywoodi film, ahol vannak a jok versus rosszak.
    Szerintem alabb senki nem allitotta, hogy Kina demokraciaellenes torvenyei erkolcsileg elfogadhatok lennenek, viszont az amerikai "demokraciarol" is ez a velemenyem.
    A topik temaja nem is ez, hanem a Google dontese.
    A kapitalizmusban egy ceg, nem lesz hirtelen a demokracia elharcosa, csak ha vmilyen kulso erdek (NSA, kormany, akarki) vagy varhato profit van a dontes mogott.. ez teny, ugyanis egy vallalatot SOHA nem iranyitanak moralis v erkolcsi gátak, egy vallalatot jobb esetben torvenyek szabalyoznak, aminek 1etlen celja van: tobb es megtobb profit.
  • narumon
    #44
    Nem tudom, itt olvasva néhány hozzászólást, nekem az jön le, hogy néhány ember szerint kínának van igaza. Akkor viszont sokkal nagyobb a baj a világban mint eddig gondoltam és ez mélységesen elszomorít.... :(
  • narumon
    #43
    "Egy teljesen más nézőpontból való cikk, egy bennfentestől, aki sokat van kinn, beszéli a nyelvet, ismeri a társadalmat."

    Ez tök ugyanaz a nézőpont és megerősíti a cikket és a google döntését.
  • narumon
    #42
    "A szabadság csak addig tarthat amíg az nem okoz jelentős érdek vagy másfajta sérelmet másoknak."

    Ha ugyanezt a cenzúra teszi akkor az már elfogadható szerinted?
  • BlackRose
    #41
    Gondold ezt mégegyszer át... Kína nincs eladósodva, ott nem jönnek a számlák... lehet, hogy mi több szart fogunk a kezünkbe de az igazság az, hogy semmi sem a miénk, látszat az egéssz.

    http://ddp-ext.worldbank.org/ext/ddpreports/ViewSharedReport?REPORT_ID=13583&REQUEST_TYPE=VIEWADVANCED&DIMENSIONS=28

    ...látod $231 milliárd állam + lakosság + gazdaság... szóval még mindég azt hiszed, hogy legalább a gatyánk a miénk? Wake up man!

    Egyébként érdekes, de ha elfogadod, hogy egy államban dolgozol akkor annak törvényeit is el kell fogadni. A cenzúra egy pofátlan szabadságellenes dolog, de nem lehet egy államnak a törvényeit nem betartva annak az államnak a területén dolgozni. Harcolni kell a rossz törvények ellen, de nem igy. Nem egy cég dolga, hogy politikával foglalkozzon. Egyébként mi van Ausztráliával? És még számos más ország tele van hülye törvényekkel és mégsem rugjuk azt fel.

    Egyébként a baj ott van, hogy a nyugat elfogadta, hogy egy diktáturával gazdasági együttműködése legyen, és most eszébe jutott, hogy baj van :) szóval... a globalizáció csak egy szabad világban logikus, egy ilyen világban mint amilyenben élünk, működik de sok esetben nem szép.
  • Garrett27
    #40
    Eljön majd Kínába is a dem(ocs)okrácia, aztán majd néznek egy nagyot a kínai testvéreink, ha majd szabadon mehetnek az utcára a kilakoltatások miatt, szabadon mehetnek el a munkájukból és szabadon nő majd meg a munkanélküliség...
  • RiSeForMuSiC
    #39
    "A cég így most lényegileg úgy vonulhatott ki a számára kifejezett kudarcnak számító piacról, hogy az ott elért rossz eredményekért a papírforma szerint vezetőinek nem kell felelősséget vállalniuk, és a kudarcot beismerniük - hiszen ők csak úgymond a kínai cenzúra áldozatává estek, miközben a szólásszabadság mellett próbáltak kiállni.

    A Google a Föld népességének közel 20%-át adó kommunista országban egyébként becslések szerint évente alig 300-600 millió dolláros bevételre tett szert, ami világszinten elért éves 24 milliárd dolláros eredményének alig több mint 2 százalékát képezte - tehát a cég Kínában arányaiban és egy emberre vetítve csak egy tizedét tudta csak elérni annak az összegnek, mint amit átlagban a világ más területein."

    Itt van a kutya elásva. Soha ne hidd el, ha egy multinacionális vállalat hirtelen a demokrácia élharcosa szerepében akar tetszelegni. Hihetetlen PR fogás: a) hősként jöttek ki egy gyenge, bebukott piacról b) az egyszerű lelkű, Mónika Show-n szocializálódott tömeg meg most a szabadság lánglelkű harcosaként ünnepli őket, és egymás vállát veregeti.
  • endrúdí
    #38
    Amit nem kínában gyártanak nem is eredeti :)
  • FoodLFG
    #37
    Amerikai nyomásgyakorlás Kínára. Erről van itt szó.
  • sh4d0w808
    #36
    "A szóvivő emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok elkötelezett híve az internet szabadságának, és ellenzi a cenzúrát."

    Anyád lehet híve a szabad internetnek, de nem ti. Ki volt, aki kitiltatta a SourceForge-ról 5 állam felhasználóit?
  • B0nFire
    #35
    1ébként sem értem, mi van az interneten olyan nagy betiltani való? Sok a szemét, nem kétséges, és az ember szelektálni kényszerül, de mi olyan egetrengető dolog van, amit tiltani kéne?

    Letagadják, hogy 89-ben a tömegbe lőttek? Nem dobja ki a kereső? Attól még így van, és az azóta felnőtt családapák-anyák szájhagyomány útján úgyis továbbadják, mi volt. Mafasz van a Wikipédiában, amit tiltani kéne?

    A bomba- és a kábítószerkészítés receptje úgysincs fenn, (illetve állítólag az is fenn van, de csak a bennfentesek férhetnek hozzá) Miért kell tiltani a twittert, Facebookot? Miféle világrengető dolgokat beszélek rajta az emberek? A nagy semmit. Így sem olvasom, pedig nekem lehet.
  • B0nFire
    #34
    "Viszont egy átlag munkás arrafelé, ha megkíván egy Thompson, Samsung, Sony plazma tévét, hát jó pár évig gyűjtögethet rá... úgy 5-10 évig, mert csak annyit keres."

    Hehe! Én Magyarországon keresek annyit, hogy ha megkívánnék egy plazmatévét 5-10 évig spórolnom kéne rá. Illetve nem kell, mert megvenném áruhitelre, aztán 5-10 éves futamidővel fizetném kamatostul a másfélszeresét.

    Szóval ugyanott vagyok, mint ők. Csak nálunk nincsen mágnesvasút, sőt, lassan már hagyományos se...
  • B0nFire
    #33
    Na, b+! Tessék, kattintható!
  • B0nFire
    #32
    Egy teljesen más nézőpontból való cikk, egy bennfentestől, aki sokat van kinn, beszéli a nyelvet, ismeri a társadalmat.

    http://itcafe.hu/cikk/kina_internet_cenzura_interju/a_kinaiak_talan_maskepp_latjak.html
  • Tetsuo
    #31
    Azert beteg komcsi meg hazugsagalapu videobol joval tobb van..
    Persze definicio kerdese. Ismerek olyan hugyagyut, aki szerint a Székely Himnusz egy naci indulo..
  • nyalógép
    #30
    Én meg semmilyen cenzúrának nem tudok örülni, ha valaki vagy valamilyen csoport véleményével nem értek egyet, attól még nem kívánom a betiltásukat. Legyenek azok pedofilok, vagy neonácik.
    A szólásszabadság nagy vívmány ne hagyjuk elveszni.

    "legyen a társadalomnak egy egészséges önkontrollja, ha úgy tetszik öncenzúrája, hogy a káros szélsőségeket nem tűrje meg"

    Ezzel is az a bajom, még ha nem is felülről jön, hogy egy önjelölt csoport, általában egy hangos kisebbség kinyilvánítja, hogy ez vagy az a másik nézet káros és be kell tiltani. Nem, gondolom, hogy több igaza lenne a betiltást követelőknek, mint a kétes eszmék képviselőinek.

    Ezen problémák ellen leginkább felvilágosítással érdemes küzdeni semmint a betiltással. Nem véletlen, hogy a radikálisoknak fiatalok a követőik, a tapasztaltabbak már tudják hogy nem lehet túlzottan leegyszerűsíteni a társadalom problémáit, azok sokkal összetettebbek.
  • slickboy
    #29
    Inkább legyen a társadalomnak egy egészséges önkontrollja, ha úgy tetszik öncenzúrája, hogy a káros szélsőségeket nem tűrje meg illetve ne engedje egy bizonyos szint fölé menni, de ne központilag szabja meg valaki, hogy mi a kívánatos és mi nem. Ez nem azt jelenti, hogy neonáci videókat ne kellene törölnie Youtube-nak. De ezt ne vmi felső utasításra tegye, hanem saját mértéktartása miatt.
  • DjDano
    #28
    A cenzúra nem jó, de van egy olyan pont ahol igenis szükséges! Nem értem például miért hemzseg a neonáci jellegű videóktól a Youtube? A szabadság csak addig tarthat amíg az nem okoz jelentős érdek vagy másfajta sérelmet másoknak.
  • roliika
    #27
    Tudom, írtam ezt is.
    Meg azt is hogy szerencsétlenek dolgoznak mint a barom, de amit gyártanak azt nembírják megvenni.
  • sathinel
    #26
    http://www.ted.com/talks/lang/hun/hans_rosling_asia_s_rise_how_and_when.html

    Azért nem kell leírni őket. Lehet megnézni miket értek el.
    A gagyit addig hozzák amíg van aki megveszi. A gagyit, és a high tech cuccokat is ők gyártják tehát lefednek szinte mindent.
  • fade2black
    #25
    kína market share

    Kínában 10eladott mobilbol 7 nokia....

    Még mindig szegényebbek mint pl mi, de már közel sem annyira.
  • roliika
    #24
    Ebben teljes mértékben egyet tudok érteni, unokatesóm 1 hónapot volt Pekingben.
    Ilyen 100-200 Ft a Mekiben náluk egy menü. :) Az utcán készített kaja igen igen olcsó (1 dollárból jól lehet lakni..nem vicc), csak lehet beteg leszel tőle.
    És hát Peking...épülnek a felhőkarcolók, mágnesvasutak, mikor pár éve ott még csak pusztaság volt, vagy kis viskók. Elég brutálian fejlődnek, ez tény.
    Sőt, tudnak kiváló minőséget is előállítani, csak nem feltétlen olyan olcsó az már, pl a Casionak japánba is minden alkatrészt bizony ők gyártanak le, csak nem ők szerelik össze...az anyagminőség kiváló is lehet akár.

    Viszont egy átlag munkás arrafelé, ha megkíván egy Thompson, Samsung, Sony plazma tévét, hát jó pár évig gyűjtögethet rá... úgy 5-10 évig, mert csak annyit keres.

    Az átlagembernek nincs ott Nokia telefonja..van valami kínai, de nem Nokia...ha márkás dolgot akar venni, arra nemfussa.

    Mindene megvan szóse róla, éhen se hal (jobb esetben), de azért nem az a színvonal mint euban...ha az lenne, akkor nem hoznának itthonra kamionszám ruhákat és gagyikat eladni, mert lehet csak napi 3-4 darab izét ad el, de az otthon neki 1 heti vagy havi kereset.
  • Amergin
    #23
    Kicsit túl van értékelve a gúgl, pedig az lényegében nem több egy internetes keresőnél, a kínaiak meg nagyon szépen meglesznek nélküle is...
  • Inquisitor
    #22
    Kínában a dolgok sokkal nagyobb mértékben olcsóbbak, mint amennyivel kevesebbet keresnek, és persze nincs áfa meg szja. Az említett blog szerint a lakosság majd' harmada EU életszínvonalon él. És ez az arány folyamatosan javul.
  • Inquisitor
    #21
    "Mert eddig nem tudtak esetleg felcsatlakozni egy külföldi proxyra teszem azt?"
    Egyik oldalon magyar srác csinált erről egy blog/riportot, mert ő kint tanul Kínában és elég meglepő volt ami lejött belőle:
    1. Akit zavar a cenzúra, az vesz egy VPN dobozt és azt néz meg, amit akar.
    2. A maradék 90%-ot(!) meg vagy nem érdkelik a letiltott tartalmak, vagy nem is tudná elolvasni, mert nem értené az azon az oldalon lévő nyelvet.
  • butuska66
    #20
    "Megtuják hogy kint jobban élnek."

    Kínában vidéki települések kisválalkozóinak nem kell adót fizetni.
    Nálunk csak a multiknak nem kell...
  • lammaer
    #19
    Ezt az Indiai dolgot szerencsére az IT szektorban már felismerték - pár éve volt nagy boom, hogy minden IT munkát vittek ki indiába. 3 multinál is láttam, 1-1.5 ével a kiszervezés után hozták vissza a munkákat ide kelet európába, hogy rakjuk rendbe.

    Most is olyanon vagyok, ami Indiából jött vissza mert hát a quality... khm... mi se vagyunk azért übermenschek, hibázunk mi is, de azért van különbség.
  • Crane
    #18
    Tegyük hozzá azt is, hogy a kínai terméke vásárlásával támogatjuk a növekvő munkanélküliséget is, mert a legtöbb termék gyártását oda viszik át más, főként európai országokból (másik nagy kedvenc most India).
    Szerencse a szerencsétlenségben, hogy mind a kiani termelés, és mind az indiai termelés egy nagy halom fosadék (elnézés, de az), és végeredményben a szállítással, a garanciális javítással, és egyéb többletköltségekkel együtt már drágább a kinai és/vagy indiai gyártás. Csak a beszűkült agyú mamutcégvezetők két tonhalhorgászat között elvétve futják csak át a színes excel táblákat, melyből ez világosan kiderülne. Náluk még az van, hogy kina == sok, occsó, nagy nyereség. Pedig már nem.
    Egy indiai munkás azonos beosztásban többet keres, mint egy magyar munkás (!), a különbség ott van, hogy az indiai az íróasztal alatt alszik, és napi 16 órát dolgozik ennyi pénzért. Viszont pont ezért annyira gyalázatosan teljesít, hogy 16 óra alatt végez el 4 órányi munkát.
  • zola2000
    #17
    Én ugyan nem, mindig figyelem hogy ne made on chinai cuccokat vegyek, bár nem én fogom megbuktatni a rezsimet, de minden vásárlás egy csepp a tengerben...
  • nickb
    #16
    Azt se felejtsétek, hogy a dolgaink 90%-án made in china felirat van. Tulajdonképp mi támogatjuk a kínai gazdaságot és ezzel a kínai kommunizmust. Mi emeltük vásárlásainkkal világhatalmi pozícióba.
  • lammaer
    #15
    Pont ilyesmire gondoltam én is. :)

    Kína egy gazdasági/katonai nagyhatalom, aminek az USA sem mer nekimenni - pl az USA államkötvényeinek a 24%-a kínai kézben van (~900 milliárd dollár).
    Persze ettől az Amik még pózolhatnak a demokrácia fellegvárában, de azért a tibeti lámát is suttyomban csempészték ki a kukák mellett a fehér házból, nehogy Kína megorroljon.

    Szóval, a google ehhez képest csak egy cég, vagizhat meg keménykedhet, de ha a párttitkár egyszer bal lábbal ébred és azt mondja hogy akkor tegyünk keresztbe a guglinak... ott nem kell hónapokig agyalni a törvényeken meg akciókon, reggel rögtön meg is szavazza a pártgyűlés...
  • azirafael
    #14
    Ennek az lesz a vége, hogy Kína összekapja a seggén a ráncot és olyan kereső motort rittyentenek, ami 10 éven belül latrinába söpri a guglit. Ha meg mégsem akkor a kudarcot vallott kínai programozók és családjaik mehetnek a gulákba :)
  • Szefmester
    #13
    "Azok a kínaiak, akik szeretik a Google-t, tudnak angolul és gyűlölik a cenzúrát, ezentúl a google.com nemzetközi keresőgépre fognak kattintani, illetve úgynevezett alagútszolgálatokat és egyéb szoftvereket vesznek majd igénybe, hogy megkerüljék a kínai zárlatokat."

    Mert eddig nem tudtak esetleg felcsatlakozni egy külföldi proxyra teszem azt? Aki akarta sztem meg tudta kerülni a rendszert.
    A google pedig most kezdheti befeszíteni a seggét mert Kína nem fog engedni.
  • emile zola
    #12
    kicsit elkéstem...