Még nem alkalmas tervezett maximuma elérésére az LHC

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#65
OFF
Apropó, én a szadesz és maszop aljasságára úgy 1999. körül jöttem rá. Addig csak sima dilettantizmusra gyanakodtam. Ekkor tán kellett a megérzés.
Aztán ott volt 2004. decembere is, ugye. És sûrûsödtek a bûnjelek.
Ma már nem kell parafenoménnek lenni, hogy meglássuk a galádságukat. Ma már a hülye is látja.
Aki meg nem, az benne van a maffiájukban, valamilyen módon hasznot húz tõlük, részesül a rablott holmiból. Ez ilyen egyszerû.

Kara kánként folytatom tanításom.

#64
"Meglátni egy homokszemben a világmindenséget."

Elismerem, nem mindenki képes erre, de azért nem kellene fikázni azokat, akik mégis.
(Vagy lehet, hogy csak sima irigység?)

(A prózai életben azért vannak nyomozók is. Biztos õk is paranormálisak. He-he :-)

Kara kánként folytatom tanításom.

Julius Caesar
#63
Offban maradok. A modik is élnek valamibõl 😛

Nemtom mennyi ideje netezel, de a neten - fõleg Magyarországon - nagy szokás, hogy 2 HSZ-bõl levonod a másik etnikai, vallási hovatartozását, politikai nézeteid, az életkorát és keresetét is megmondod. Tudod a neten megjelennek ilyen tehetséges emberek - lehet Epikurosz is tud paranormális képességeket felmutatni, és ezt fórumokon kamatoztatja!

... Alea iacta est - Veni, vidi, vici ...

DrRadon
#62
Hehe. Ezek a fórumfüggõk nem témafüggõk. Ha ûreszközös hír van akkor hamarosan kitör a világpolitikai okosságáradat, ha LHC-s akkor Morgan Freeman és a maják a téma, amúgy meg elég valakinek tenni egy kiszólást egy másik téma irányába és azonnal beindul a sok világmegváltó észosztó.

Érdekes, hogy akinek normális, témába vágó hozzászólása van (pl. kvp, bvalek, stb) arra csak nagyritkán reagál valaki.

De legalább a terroristázás kiment a divatból.

#61
Jó reggelt nektek is. Érdekel itt még valakit az LHC? Mert az utolsó 50 hozzászólásban egy szó sem volt róla.

techgarazs.com ingyendomain.tk BME

#60
Rendben, kedves mester! Vár téged Makó és a gáz, amirõl jelenleg csak te tudsz, ne pocsékold drága gázkeresõ idõdet!
Tíz év múlva több idõd lesz a börtönben?

Rendben, kedves mester! Az óvodás személyeskedéseket tegyük félre, annyira fölöslegesek, mint a lila fing a kertitörpének.

„[…] – a tiszta lelkiismeret zálogára a tudományban!” IV. ∮Bdl ≡ μ∑\'I+μεd/dt∫EdA » rotH ≡ J+∂D/∂t

#59
Eh, annál intelligensebb vagyok én, minthogy rád pocsékoljam értékes idõmet. Majd beszélünk 10 év múlva. Ha addig szét nem ütöd magad valami droggal.

Kara kánként folytatom tanításom.

#58
"közhelyekkel"

"élet nem ZH"
"maszop támogatók"
"az utóbbi 20 év szabadrablásából"
"filozofálgatsz, mint a kerti törpe"

Gyönyörû önirónia-sorozat, kedves fórumozó kolléga! <#vigyor2> Az alaptalan vádaskodásokat pedig tisztelettel, de visszautasítanám. Minden bizonnyal nem ismered sem a családi hátteremet, sem az egzisztenciámat, de még jómagamat sem. De személyeskedésedet betudom kampányidõszaki túlbuzgóságodnak. <#vigyor4>

&#8222;[&#8230;] &#8211; a tiszta lelkiismeret zálogára a tudományban!&#8221; IV. &#8750;Bdl &#8801; &#956;&#8721;\'I+&#956;&#949;d/dt&#8747;EdA &raquo; rotH &#8801; J+&#8706;D/&#8706;t

#57
Öreg, te úgy tudsz teleírni oldalakat közhelyekkel, hogy közben nem mondasz semmit.
Az élet nem ZH, nem szakdolgozat. Halvány lila fingod sincs az életrõl, kapod a zsebpénzt a szüleidtõl, akik - amennyiben õk is maszop támogatók - ki tudja milyen módon részesültek az utóbbi 20 év szabadrablásából, éled a maga rózsazsín-huppikék fantáziavilágát, és filozofálgatsz, mint a kerti törpe.
Mire jó ez?

Kara kánként folytatom tanításom.

NEXUS6
#56
Mert csak kötözködsz, és off témában írtál, gondolom.
<#hehe>

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

NEXUS6
#55
Hát ezekkel a hsz-ekkel teljesen, az elsõtõl az utolsó szóig egyetértek!
<#worship>

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

#54
A reggeli hsz-emet moderálták, mikor észrevettem és megegyeztem, hogy az egyik LHC-t LCH-nak írták. <#vigyor2>

&#8222;[&#8230;] &#8211; a tiszta lelkiismeret zálogára a tudományban!&#8221; IV. &#8750;Bdl &#8801; &#956;&#8721;\'I+&#956;&#949;d/dt&#8747;EdA &raquo; rotH &#8801; J+&#8706;D/&#8706;t

#53
"Igen, Afrikában éheznek, sõt törzsi háborúkat is vívnak, mert olyan szellemi szinten állnak, hogy az a legfontosabb bajuk, hogy a bababubaba vagy a habahababu törzsnek van-e jog az élethez. Meg népírtják is egymást, meg hadurak is vannak ott, meg immár kétezer éve nem bírják utolérni a fejlett civilizációt."

Mi pont ugyanezt csináltuk 65 évvel ezelõtt. Az volt a legfontosabb bajunk, hogy most milyen fajnak van joga élethez, és népirtottuk is egymást. Voltak diktátoraink is. Tudod, egy szinten szétválik a szellemi érettség és a technológiai fejlettség, és az a baromi nagy helyzet, hogy a technológiai fejlettséggel a szellemi érettség nem változik. Egyszerûen a szellemi érettség biológiai korlátja az evolúció lassúsága. Afrikában is ugyanannyi segítõkész és ugyanannyi zsarnok személyiségû ember van, mint Európában. Tudod, baromira lehet befolyásolni az embert a közösséghez tartozással. Ezért vannak focis verekedések, ezért van melegfelvonulás, de ezért van melegfelvonulás-dobálás is, és ezért van az, hogyha átmegyek Szlovákiába, és megsérülök, nem szabad magyarul beszélni, mert nem látnak el kórházban, de ugyanez fordítva is igaz, és ezt most jobban kifejtem.

A közösséghez tartozás lehet építõ is, de ugyanaz egy gyûlölettel rendelkezõ vezérrel együtt destruktív. Maga a kersztény vallás sok embernek ad hitet, bizalmat, stabil lelki támaszt. De votl idõ, mikor túlzott erõszak fonta át a felsõ vezetést, és keresztes háborúkat hirdetetk meg. Persze, ezeknek legtöbbször keresztényi hittel ellentétes rablás, gyilkosság, szexuális kár lett a vége.

Ugyanígy egy nemzeti közösséghez tartozás is lehet építõ, hiszen önzetlenül elõsegíti a régi hagyományok és értékk köztudatban való fennmaradását, egy konstruktív nemezti közösség azt jelenti számomra, hogy többen olvasnak nemzeti szépirodalmat, és más mûvészeteket ismernek és mûvelnek, beleértve a néptáncokat, ismeretekkel rendelkezünk híres tudósainkról, szellemi gondolkodóinkról, és ezt a tudást utódainknak si átadjuk, ezze a nemzeti hagyatékot továbbörökítjük. Most ennek destruktív változata az, hogy tarsolyokkal és nemzeti szalagokkal tûzdelem tele minden porcikámat, és azt hiszem, hogy ettõl leszek magyar, ha felszedem az utcákat, és felgyújtom a lakók kocsijait, mert azt hiszem, ez a nemzeti forradalom, ha pusztán gyûlöletet érzek a nem magyarok ellen, mert azt hiszem, hogy akkor vagyok jó magyar. Ha elhiszem, hogy származásomból eredõen felsõbbrendû vagyok másoknál (ahogy Bogár ászló mondta: "szakrális" = természetfeleti, Isteni), akkor én vagyok a náci, én vagyok a szélsõjobbos szlovák és magyar egyben, én vagyok a keresztes lovag, aki a reggel imádkozik, de este lányokat erõszakol, mert ez a felsõbbrendûségi tudat ellentétes a nagy mûvészek, tudósok, büszke szellemi értelmiégek hagyatékával. Széchényi, a legnagyobb magyar épített, nem az utcaköveket szedte fel, a magyar kultúrát gyarapította, nem jelképekkel díszítette fel magát divatos karáscsonyfává.

És az afrkai közösségekrõl eszembe jut a Hotel Ruanda, de eszembe jut a "Down in the River to Pray" is, a spirituálé, mikor egymást hívogatják: "come on sisters, mothers, let's go down in the river to pray". Ez a spontán, természetes közösségépítés, ami arra emlékeztet, mikor Feynman írja a könyvében, hogy Brazíliában pihent, és egy kisebb brazil samba iskolában eznét tanult, és az oktató egyik nap bejelentette, hogy lemennek az utcára zenélni, és elkezdtek vonulni, Amerikában a rendõrök megállították volna a vonuló tömeget, de itt a közleedést biztosították számukra, Amerkában az emberek a zene hallatára bezárkóztak volna, de itt megtelt az utca táncoló emberekkel, kinyíltak az ablakok, és kíváncsi, mosolygó tekintetek jelentek meg, és számára ez ugyanilyen felejthetetlen közösségi élmény volt. És igen, Feynman zsidó gyökerû amerikai volt, de nem rekesztették ki a közösségükbõl, és ez a lényeg!

Ajánlott film: Die Welle - A hullám.

&#8222;[&#8230;] &#8211; a tiszta lelkiismeret zálogára a tudományban!&#8221; IV. &#8750;Bdl &#8801; &#956;&#8721;\'I+&#956;&#949;d/dt&#8747;EdA &raquo; rotH &#8801; J+&#8706;D/&#8706;t

#52
csak simán elfogyott a köröl a szabad helyük😄

g73jh, sapphire 6970, amd 1090t, crosshair 4 formula, vertex 2 120gb, 8gb corsair 1600mhz

#51
OFF

Ezérdekes téma. Nos, Budapesttel kapcsolatban sok tapastzalatom van. Minden aluljáróban csövik halmokban, naponta mossa a fõvárosi tisztítószolgálat a fekálitá, ha mossa, ha nem, emberek tízezrei szagolják és teszik ki egészségüket ezeknek az alakoknak, tehát igencsak határon vannak más emberek szabadságjogainak megsértésében. De ezt a részt hagyjuk kicsit késõbbre. Emellett majdnem jminden BKV és más állami raklámfelületen találkozni menedékotthonok reklámjával, telefonszámmal, címmel, ingyenes segítséggel, és téylegesen látni, hogy ápolt hajléktlanok árulnak Fedél Nélkült. Azt kell tudni, hogy a hajléktlanotthonok üresen kongnak ezeken az emberken kívül. Azok az emberek, akik nem mennek ilyen menhelyekbe, pedig lenne rá lehetõségük, sõt, télen külön mentõszolgálat szediössze õket az utcákról, de sokszor akkor sem mennek. Létezésük egyetlen célja, hogy kifejezzék a világ számára hogy õk szenvednek! De nem akarnak nem szenvedni! Ennek pedig a leghatásosabb formája az emberek pofájáb szarni! Ilyen emberekkel hiába próbálsz bármit kezdeni, nem hajlandók másként cselekedni. Azok, akik hajlandók, már rég szállásokban vannak. Lesz egy réteg, ami sose fog eltûnni az ucáról. (Kivéve az õ szabadságjogaik megsértésével, bár ez abban az esetben lenne csak indokolt, ha átlépné azt a bizonyos határat, és ténylegesen megsértené a lakosok szabadságjogait.) De ezeken az embereken semiféle segítség nem segít, mert nem hajlandók újrakezdeni, csak tengõdni, életben maradni.

Ebbe a csoportba persze nem tartoznak bele a szerény életkörlméynek között élõ, de dolgozó (vagy álláskeresõ) családok.

&#8222;[&#8230;] &#8211; a tiszta lelkiismeret zálogára a tudományban!&#8221; IV. &#8750;Bdl &#8801; &#956;&#8721;\'I+&#956;&#949;d/dt&#8747;EdA &raquo; rotH &#8801; J+&#8706;D/&#8706;t

#50
nem kell ahhoz kanyar

1:25-tõl. hogy ON legyek biztos lhc-s feketelyuk térítette el.

#49
Megint van egy problémánk ami abból adódik, hogy nem tudjuk pontosan kiszámolni a bizonytalant. Nincs elegendõ tudásunk a határokat feszegetni, de ez inkább arra emlékeztet engem, mint amikor egy hétköznapi embert beültetnek egy Forma 1-es autóba és tövig nyomja a gázpedált. Ha szerencséje van be tudja venni a következõ kanyart, ha nincs ...
Az afrikai egymással harcoló embereket az általunk fejlettnek mondott társadalmunk politikusai ugrasztják egymásnak! Nem azokkal az afrikában élõ emberekkel van gond, hanem a mi politikusainkkal! Meg tudnák oldani ha akarnák, de nem akarják.
Bár ha az ott élõ emberek pusztítják egymást, több hely marad nekünk. Feltéve, hogy nem pusztítjuk el a Földet! Így is fel lehet fogni.
#48
2013 sokkal jobb lesz! A 13 szerencsétlen szám a babonások számára! De mi van akkor ha a maják elszámolták magukat egy évvel? Ennyi év távlatából nem is csodálkoznék rajta.
#47
Örülök neki, ha lesz fúziós erõmûvünk, de ha a fekete lyuk elnyeli a földet, akkor vajon ki fogja használni?
Julius Caesar
#46
Küldj videót, mert szerintem így van. Nyilván ez az EGYIK tényezõ, a sok közül. De egyelõre nekik van részecskegyorsítójuk, nem nekünk.

... Alea iacta est - Veni, vidi, vici ...

#45
Hol van már 1 moderátor? <#banplz>
Vagy innentõl kezdve szabadon szét lehet offolni mindent, csak "politika ne legyen"?

iSS!

sz4bolcs
#44
Ha most visszavezeted svájc helyzetét arra az egy okra, hogy ott kisebb a korrupció, vagy kevesebben lopnak, akkor lefosom a bokám. 😄

Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.

Julius Caesar
#43
Oké máshol is lopnak, Svájcban is (ott az LHC). Akkor viszont mi a búbánatos lótúrért élnek jobban az emberek?

... Alea iacta est - Veni, vidi, vici ...

#42
(Az utcán megvetik, leköpik, jobbik esetbe elfordítja a fejüket az emberek és közben álszentként küldik külföldre a segélyeket)

ez az átlag emberek egyik részének az egyik tipikus viselkedése.
ugyan akkor nem minden ember viselkedik így szerinted itthon a hajléktalanokkal senki sem foglalkozik? dehogy nem.

Mackószanitéc! ignored list: pares,tetsuo,

sz4bolcs
#41
"2012 december 21 8:55AM CERN központ

- Add rá a teljes kakaót!"

2012 december 21 8:55AM CERN központ

- Testing. khmmm. Gordon: ...

Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.

#40
ha ezzel azt akarod mondani, hogy amit a nyugati civilizációban mûvelünk rendben van, akkor komolyat csalódtam benned.

gondolom erdõ is csak azért van több, mert az olaj olcsóbb. majd nézd meg a peak oilt, 5 év alatt kivágjuk a maradékot. de akár menj ki most bármerre a város széli bozótosba, mindenhol hemzsegnek a derékban vágott gyerekfák. felváltva az ismeretlen eredetû hordó, pala, gumi és vegyes-szemét kupacokkal.

az, hogy tisztább most valami, mint a 70-es években, nem jelent semmit. azóta azért ráeszméltünk pár dologra (mondjuk ózonlyuk tematika). szóval ha most csak a 70-es évekbeli szint 80%-át szennyezzük (mondtam egy százalékot), azzal nemigen vagyunk beljebb.

meg azért nem tuti, hogy mindez nem azért van, mert átvittük a karcosabb termelést Kínába.

#39
Nyilván az afrikaiak is megérik a pénzüket jelen állapotukban - nincs szó rasszista megállapításról, ez törvényszerûen adódik a körülményekbõl - másrészrõl viszont a világon kb. senkinek sincs szüksége egy újabb kontinens méretû szuperhatalomra, mégha az a néhány emberöltõ múlva esedékes jövõben is válna tényezõvé. Akik tehetnének ellene - s ezek legkevésbé az ott élõk, mégha több-kevesebb hatalommal bírnak, akkor sem - szóval, akiknek lehetõségében állna javítani az ottani állapotokon, azok számára nagyon praktikus a kontinens úgy, ahogy most van.
#38
Akkor rosszul fogalmaztam és ezért nem érted.

Az fáj, hogy az emberek többségének a fejében, amikor is meghallják, hogy egy részecskegyorsító x millió/milliárd-ba kerül, akkor beugrik ez az "Afrikában éheznek...".

Mintha úgy mûködne a világ, hogy nincs részcskegyorsító = Afrikában mindenki jóllakott.

Egyébként még egy észrevétel Afrika kapcsán:

Ha a Római birodalomat, ahol volt vízvezeték, oktatás, törvényhozás meg tudta dönteni a sok barbár törzs, akkor miért nem képes Afrika levetni magáról ezt az igát?

Hogy van az, hogy ha ott éppen van étel, akkor azonnal elindul egy törzsi háború? Jó, kizsákmányolja õket a nyugat, de kit nem?

Könyörgöm, hány év kell még eltelnie, hogy rájöjjenek, az az övék?

Ki engedi be Nigériába az olajiportõröket? Nem 1700 óta termelnek ki ott lajat. Mióta is kerültek oda? Mióta is kezdték a nagyarányú kitermelést?

Venezuelából is "zsákmyánoljuk ki" az olajat. Ott miért nincs törzsi háború?

Én oldjam meg Afrika gondjait? Ha nem veszek benzint, akkor minden tökéletes lesz ott? Soha az életben nem vettem gyémántot, nem is fogok, akkor én hogy zsákmányolok ki?

És ahol nincs olaj? Ott mi a gond. Etiópiában mi az isten haragját zsákmányolnak ki, bivalyszart? Persze, hogy nem megy oda a tõke, persze, hogy gazdaság, ha mindig jön egy katonai rezsim.

Erre mondjuk lehet mondani, hogy szítják a konfliktust, hogy vegyék a fegyvert. Nade könyörgöm, fekete lövi a feketét. A fehér ember adja a kezébe az AK-t, az ok, de nem õ huzza meg a ravaszt.

Ha most idejönne a francia fegyvergyáros és kezünkbe adna egy gépfegyvert, elkezdenénk lõni egymást? Nem.
#37
Nem merik 2012-ben ráadni a kakaót mert félnek a világvégétõl, ezért megvárják 2013-at.

Ezt nagyon könnyen láthatja mindenki 😄
NEXUS6
#36
"Csak az a baj tudod, hogy az Föld és bioszfére legnagyobb ellensége az EMBER!

Függetlenül, mit hogyan használ: SZAPORODIK."

Európában fogy és öregedik a lakosság, Kínában is. Máshol is csökken a születési ráta. A lakossági növekedés mindenhol elsõsorban a javuló egészségügynek volt köszönhetõ, de ezzel együtt járt mindenhol a gyermekvállalási kedv rohamos csökkenése.

Mellesleg Európában több erdõ van most mint a XIX. szd-ban. Tisztább a levegõ, a környezet mint a 70-es években meg ilyenek.
Azt mondják, hogy a Föld nem lenne képes eltartani annyi embert hosszútávon, mint amennyi most él rajta. Ez igaz, ha tényleg ilyen viszonyok maradnak nem is. Ha viszont mindenki úgy élne, mint mi Európában, kb ekkora ökológiai lábnyomot hagynának, akkor vagy másfélszer ennyit!

Ha valamibe beledöglünk, az mások szegénysége és fejletlensége!!!

Adott szituban a zsugoriság, még több konfliktus szítása annak reményében, hogy majd az csökkenti a lakosságot egyenlõ az öngyilkossággal a nyugat részérõl!

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

NEXUS6
#35
Az a gáz, hogy nincs ellentét.

Abból a feleslegbõl, amit mi elpazarlunk, és abból a pénzbõl, amit gazdagék egyszerûen csak ráírnak a virtuális számlájukra, abból Afrikát, meg a Világon úgy nagyjából mindenkit fel lehetne hozni. Mellesleg akkor nem lenne munkanélküliség sem itt nálunk, mert lenne aki felzabálja, amit mi megtermelünk.
És miért fáj neked, hogy az Afrikaiak jobban élnének, talán beesne egy Afrikai Bionszé, Shade, Morgan Freeman is a mûvészek közé, egy afrikai Obama a neves politikusok közé, meg néhány tudós, kreatív emberke, akiket, most AK puskatussal vernek agyon csecsemõ korukban, meghalnak pár éves korukban hastífuszban, tizen-huszon éves korban AIDS-ban, késõbb pedig õk vernek agyon másokat AK puskatussal.

És persze, hogy színesebb legyen a kép, ma Afrikában az éhínség sújtotta területeken akkora kb. a fejadag, olyan az egészségügy mint pl. a "fejlett" Európában a 20-as években!!!!

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

#34
a lopás nem magyar sajátosság. ha azt hiszed máshol nem lopnak, akkor kamu dvd-t vett Angela néni.

mondjuk engem jobban érdekel hogyan maradok életben a letûnõ civilizáció után, mint a higgs-bozon. de a higgs-bozon is rendkívül izgalmas.

arra meg figyeljünk, hogy a tudomány a gazdaságon belül csináál megoldásokat. ha a gazdaság rossz alapokon nyugszik, akkor a tudomány is rossz válaszokat ad. lásd jelenkor.

#33
Elsõ hírnek itt vagyok mindjárt Én.
Ez egy örömhír. :-D

Kara kánként folytatom tanításom.

Julius Caesar
#32
Imádom amikor elõjönnek az igazimagyarok. Nem kell szavazni, mert ma nincs értelmes választási lehetõség itt. De biztos én hamisítottmagyar vagyok. A magyarok már csak ilyenek, vérükben a civakodás meg a múltban élés.

Nézd meg a himnuszunkat. Maga a szánalom. Miért nem a nemzeti dalt énekeljük? Nézd meg a címerünket. Maga a szánalom. Miért kell rá a korona, ha köztársaság vagyunk? Nézd meg a szózatunkat. Maga a szánalom. Halnom is itt kell. Más országokban az autókat támogatják, itt meg már a halálról beszélnek. Igazán vidám egy hely. Nézd meg, mutogatunk Kölcseyre. Az meg mutogat Zrínyire. Az meg mutogat Árpádra. Képtelenek vagyunk elõre gondolkodni?

A jobbik a megoldás? Nem, nem hiszem hogy ha õk lennének hatalmon bármi változna. Értelmes koncepció kell és ma ezt semmilyen párt nem adja meg.

Afrika szomorú hely. De miért tõlem várják a segítséget? Oké, a gyarmatosítók tehetnek róla, elfogadom. De mi közöm a 100 éves bit birodalomhoz? Semmi. Segítsenek magukon, isten is megsegíti õket. Minden nép azt kapja, amit érdemel.

Bocs az offért.

A tudományt tisztelem, mert mindenre megoldást, válasz keres. Márpedig nincs rosszabb egy megoldatlan problémánál.

Exatly, így is vélekedhetsz, csak sajnos nincs igazad. Tudod nem mindenhol gondolkodnak magyarul, és lopják el a fejlesztésre, kutatásra szánt pénzt.

... Alea iacta est - Veni, vidi, vici ...

#31
Köszi, már van 😊

De azt mondom ne legyen igazam.

De ha most azt kérném, mondj 10 hírt, ami azt prognosztizálja, az emberi civilizáció felívelõ ágban van, akkor szerintem gondban lennél.
#30
Ez nem részecskegyorsító, hanem pénzsikkasztásgyorsító.

Tartozik-követel ütköztetõ.

A közbeszerzés lényege, hogy közbe szerezzünk is valamit.

#29
"Mi már az eltûnõ ágban vagyunk. "

Hülyeség. Keress fel egy jó pszichológust, de én is szívesen segítek, ha tudok.

Kara kánként folytatom tanításom.

#28
Csak az a baj tudod, hogy az Föld és bioszfére legnagyobb ellensége az EMBER!

Függetlenül, mit hogyan használ: SZAPORODIK.

Igazad van én sem és te sem kellünk erre a bolygóra!

Csak én nem csapom be magam azzal, hogy van egy olyan állapot, ahol minden szép és jó és megóvunk mindent és nem zsákmányolunk ki valakit. Ilyen állapot nincs és nem is lesz.

Van egy idõintervallum, amíg a civilizáció megjelenik, felfut és eltûnik. Mi már az eltûnõ ágban vagyunk. A kérdés, hogy mire használjuk ezt az idõt.

Én például szeretném tudni, van-e Higgs-boson részecske.
#27
Engem nem zavar mások véleménye. Nem én állítom ellentétbe a tudomány haladását Afrika politikai szociális problémáival.

Ez két független dolog. Ha valaki Afrika miatt szeretne sopánkodni, tegye.
Ha meg valaki a tudomány fejlõdésre kiváncsi, akkor kövesse azt.

Csak utálom a közhelyeket. "Afrikában meg éheznek..." pedig ennek a cikknek az alján közhelyes.
#26
Elegem van Afrikából!
Meg a barbárokból.
Adják vissza Európámat, Magyarországomat, Budapestemet!

Kara kánként folytatom tanításom.

immovable
#25
Igen vannak olyan emberek akik megtanultak fogalmazni is, értik az iróniát, szociálisan érzékenyek és nem zavarja õket mások véleménye. Egyéb kérdés?
#24
"Igen, Afrikában éheznek, sõt törzsi háborúkat is vívnak, mert olyan szellemi szinten állnak, hogy az a legfontosabb bajuk, hogy a bababubaba vagy a habahababu törzsnek van-e jog az élethez. Meg népírtják is egymást, meg hadurak is vannak ott, meg immár kétezer éve nem bírják utolérni a fejlett civilizációt. Pontosabban csak annyira szerették volna utolérni, amíg megtanulnak AK-47-essel népirtani."

Meg a te fejlett intelligens, mûvelt és civilizált nyugati társadalmaid, akik ebben a világban élnek, elveszik az olajukat, aranyukat, gyémántjukat, falvakat irtanak ki közvetetten, ha az alatt kizsákmányolható érték fekszik. És ha elfogyott akkor nyomort mûvelhetetlen elpusztított földet és ihatatlanságig szennyezett vizet hagynak maguk után.

Igen szar volt a civilizáció és fejlettség mellett felvonultatott példád. Mindamellett igazad van a fejlõdés megállíthatatlan és szükséges is, mert lassan rá kell találni, hogy mentsük meg saját magunkat, saját magunktól!

#23
Annyira szeretem, amikor egy tudományos cikk kapcsán jön egy "okos" ember és bedobja ezt az "Afrikában meg éheznek" dumát.

Igen, Afrikában éheznek, sõt törzsi háborúkat is vívnak, mert olyan szellemi szinten állnak, hogy az a legfontosabb bajuk, hogy a bababubaba vagy a habahababu törzsnek van-e jog az élethez. Meg népírtják is egymást, meg hadurak is vannak ott, meg immár kétezer éve nem bírják utolérni a fejlett civilizációt. Pontosabban csak annyira szerették volna utolérni, amíg megtanulnak AK-47-essel népirtani.

És igen, Magyarországon is vannak hajléktalanok és igen, vannak az utcán kéregetõ emberek, akiknél el kell mondani, ha nem akarunk álszentség hibájába esni, hogy a jelentõs többségük azért van ott, ahol, mert elitta az eszét, mert kidobta az asszony, mert olyan igénytelen volt, hogy az egyetlen vágya, hogy alkoholt döntsön a szervezetébe. Mert neki ennyi kellett. Neki ennyit jelent az emberiség. Összebaszni pár gyereket, aztán zabálni valami, és alvás.

Azonban vannak emberek, akik nem ebben a világban élnek. Vannak elméleti fizikus, akiknek abban áll az élete, hogy felteszik a kérdést, mi ez körülöttünk. És vannak emberek, aki szintén kíváncsiak rá. Vannak emberek, akik akik felnéznek az égre és meglátnak egy villámot és utána világosságba borítják az embereket, mint Nikola Tesla. És ezen emberek magasról leszarják, hogy a bababubaba vagy a habahababu törzsnek van-e jog az élethez Afrikában. De az õ általuk biztosított villanyfény mellett tud csak gyereket nemzeni az emberek többsége.

Mi a cél? - tehetjük fel a kérdést. Miért vagyunk itt? Enni, szaporodni, sokasodni, vagy fejlõdni? Mert ha "csak" az a cél, hogy Afrikában ne éhezzenek, akkor dobjunk el mindent! Minden erõfeszítést felejtsünk el, ami nem arra vonatkozik, hogy legyen még több búza, még több ember, aki egymás torkának eshet!

Aztán nézzünk egymása nagy, bamba szemekkel. Megnyugodhatunk akkor, hogy van mit enni és kész. Célba értünk. Aztán várjuk, amíg az idõtlen és végtelen Univerzumból idesodródik egy meteor és eltöröl minket!

A részecskegyorsító az emberiség eddig felhalmozott tudásának koronája. Jelenleg az utolsó határ, amivel igazolhatjuk, hogy amit feltételeztünk a világról, igaz. Sok-sok tudós munkáját igazolhatja, akik az életüket tették erre. Lehet, hogy soha többé nem lesz ilyen alkalmunk. Lehet, hogy szépen összeomlik a gazdaság, eltûnik az olaj, és azok fogják a jövõt meghatározni, akinek a világ csak egy hely, ahol van étel és lehet szaporodni.

Szóval ha valakit ennyire zavar, mi van Afrikában, akkor nyugodtan tegye pénzé mindenét. Menjen Afrikába, kezdjen el szántani és majd mesélje el, amikor lecsapják az egyik kezét egy macsétával, mert nem hababubaba törzs tagja!
#22
2012 december 21 8:55AM CERN központ

- Add rá a teljes kakaót!<#idiota>

#21
Nem, 2012-ben teljes gõzzel javítani fogják, és utána beindítani sem olyan kevés idõ.

Lásd: "a Cern úgy döntött, hogy 18-24 hónapon át csak félgõzzel mûködteti a részecskegyorsítót, majd egyéves leállás következik"
Mûködés 7TeV-n: 2010 március plusz 1,5 ill. 2 év = 2011 vége ill. 2012 eleje.
Leállás innentõl egy év, tehát leghamarabb 2012 végén kezdhetik hûteni a sört az alagútban. <#pias>

Muszáj ugyanazt szajkóznom mindig, az ujjam is elkopik már, minek tanul az olyan nyelvet, aki a sajátjához is szamár?

#20
off:
Azt nem értem, hogy amíg Magyarországon van olyan ember aki éhezik, hajléktalan vagy valami alap dologban szenved hiányt addig mit nézelõdnek az emberek másfelé. Az utcán megvetik, leköpik, jobbik esetbe elfordítja a fejüket az emberek és közben álszentként küldik külföldre a segélyeket...de a saját fajtája ha segítségre szorul észre se veszi. Sõt a kutyákra többet költenek és több figyelmet fordít az emberek nagy része.
Ha te afrikába nézelõdsz, akkor ez valami olyasmi amikor az egyik beteg akar a másikon segíteni a sajnálkozással, vigasztalással, együttérzéssel, de a tudomány mai állása szerint ettõl nem gyógyul meg egyik fél se...

Trutyi LvL 60 UD Priest (Bloodscalp)

NEXUS6
#19
Amúgy meg, had idézzek egy klasszikust:

"Nem akarok hallani a bajokról
meg a politikáról
elegem volt a sok baromból,
meg a szar szagából!
Ez a sakk játszma a régi itt
már semmi sem új,
de a jobb és bal kezemen is van
egy középsõ ujj."
Depresszió - Ma éjjel

<#mf1>

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

NEXUS6
#18
Teljesen jogos!

És azt tudjátok, hogy nem csak a pénzemberek körében, de a tudósok között is arányaiban hatalmas számmal képviseltetik magukat az olyan vallású/nemzetiségû (aktuálisan kedvezõbb feltételek szerint választandó kategória) emberek, akiknek a genocídumát megkérdõjelezni a Btk. legújabb 269/C paragrafusa értelmében bûncselekménynek minõsül és ami 3 év börtönnel büntethetõ.

Szal tudjátok...
Flame on!!!!
<#hehe>

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

uniu
#17
sztem is a jobbik a Jobbik! 😊

\"Holló, Hologram, Honolulu, Holokauszt, Hazugság\"

#16
POLITIKAMENTES ÖVEZET tábla kirakva! <#banplz><#banplz><#banplz>