Halálra éheztették gyermeküket egy játék miatt
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
A plázában hisztizõ kölykök, s a 10 éves gyilkosok, tolvajok a nevelés hibája, addig a 2-3-4 éves korban még bõven nem. Rejtett kamerás felvételek készültek olyan "angyali" gyerekekrõl, akik jól viselkednek ha nem látja õket senki, de amint egyedül vannak megtesznek mindent amit akarnak, falra firkálnak, megdézsmálják a sütit amire azt mondták nem szabad. Öntudatosan viselkedõ 3-5 évesekrõl készültek ezek, pszihológusok által, nem egy család bevonásával.
Azok a gyerekek a legkiszolgáltatottabbak, akik még nincsenek öt-hat évesek. Legfõképp az ilyen kicsikkel szembeni rossz bánásmód az, ami kiakaszt. Úgy gondolom, hogy ezzel egyet kell, hogy érts.
Mindemellett: Az, hogy van pár olyan akár 8-9 éves is, aki elkövet rossz dolgokat, valóban az igazadat támasztja alá. Igaz, létszámuk mélyen a statisztikai hibahatár alatt van. (Ha a jó gyerekekrõl is készülne újságcikk, érzékelnéd az arányt)
A nagyobbak, akik pl a rablásokat elkövetik már nem gyerekek, hanem tinédzserek, te is úgy fogalmazol, hogy kiskorúak. Õk sokszor felnõtt példát követnek, mert saját személyiségképük még nem alakult ki. Az esetek nagy részében neveltetésük szerepet kap viselkedésük alakulásában. A deviánsok közül sokan valamilyen betegség enyhe fajtájában "szenvednek", amely már kihat ugyan magatartásukra, de enyhesége vagy egyéb tünet hiánya miatt nincs rá orvosi diagnózis és nem is lehet õket elkülöníteni a többiektõl. Sokszor annyit mondanak rá, hogy rossz gyerek. Pedig nem az, csak beteg. Több ilyet is ismerek.
Jól írod a hatos pontodban: A fegyelmezés csõdje... Ha nem sikerül/nem akarjuk egy gyereknek megtanítani a társadalmi élet szabályait, lehetnek magatartásbeli problémái. Akkor ezt mi basztuk el felnõttek ugye?
A kilences pontodban leírtak pedig egy még nem kialakult társadalmi értékítélettel rendelkezõ személyiség õszinte megnyilvánulásairól tanúskodnak. Sok felnõtt is hasonlóképp érez, de õk már (általában) megtanulták fékezni érzelmeiket. A gyerekek még nem. Ez a tanulási folyamat része. Az elfojtott haragod, dühöd egyébként csak azon tudod kitölteni, akin lehet, és ez a kicsik esetében nem a felnõttet jelenti. Az otthonról hozott feszültség(mert pl anya és apa veszekedett egymással és kiabáltak) sokszor az oviban csap le. Ezzel a feszültséggel a gyerekek nem tudnak mit kezdeni, néha úgy vezetik le, ahogy nem kéne. Ez természetes jelenség, amely nem bûnös-ártatlan kategória. Ezzel foglalkozni kell, elsõsorban a szülõknek. Ha megteszik, orvosolják a problémát.
Bár nem pont ezen az állításomon akartam vitatkozni, de ha már így belekötöttél, gondoltam ezeket leírom. Fenntartom amit írtam, a gyerekek alapvetõen ártatlanok. (A tinédzsereiddel csinálj amit akarsz)
Pár "hint", mert évek óta gondolom egy távoli ûrállomáson szolgálhattál, ahol a kommunikációs csatornák nem mûködhettek:
1."Az elmúlt évben nyolc embert öltek meg 14 év alattiak, két esetben megkíséreltek megölni egy másik embert – derült ki az Országos Kriminológiai Intézet tudományos munkatársának elõadásából." Csak idehaza...
2."Buzitán csütörtökre virradóra történt gyilkosságot két - 12 és 13 éves - roma fiú követte el. A fiúk állítólag azért verték brutális módon halálra a férfit, mert az nem fizetett nõvérük szexuális szolgáltatásaiért." Egy nem is olyan régi hír a szomszédból.
3. "Néhány hete Chicagóban szexuálisan zaklattak majd megöltek egy tizenegy éves kislányt. Nemrégen megkerültek a gyilkosok is: egy hét-, és egy nyolcéves kisfiú." Amerika...
4."Nem jobb a helyzet a kiskorúak által elkövetett rablások tekintetében sem. Az utóbbi öt évben országosan regisztrált összes rablás (16 728 eset) 21,8 százalékát (azaz 3639 bûncselekményt) kiskorúak követték el."
5. "Gyerekek akasztották fel azt a kutyát, melyet..."
6. "A fegyelmezés csõdje és a fokozott erõszak az óvodákban és iskolákban mindennapi tapasztalat, s a jelek szerint az érintettek egyre kiszolgáltatottabbak, egyre nehezebben tudnak úrrá lenni az ilyenfajta helyzeteken."
7."Az iskolás gyerekek közti kegyetlenkedések veszélyei elõször két norvég kisdiák tragikus öngyilkossága miatt kerültek a szakmai figyelem középpontjába a nyolcvanas évek elején."
8. Tonnányi youtube video, amiben állatok kínoznak vagy éppen hódolnak a happy-slapping-nek.
9. Számtalan pszichológus számolt be már arról, hogy akár 4-5 éves(!) gyermekekben milyen gyûlölet, düh, harag tud megnyilvánulni... sokszor teljesen ártalmatlan társuknak esnek neki vagy a náluk szerencsétlenebb helyzetû, esetenként kiszolgáltatott (mozgássérült, fogyatékos, végtaghiányos, elsõsorban a külsõt érintõ elváltozások, stb.) társukat teszik gúny tárgyává.
vs.
"A gyerekek a legártatlanabb lények a földön."
Szólj, ha legközelebb is erre jársz viccelõdni... hozok pattogatott kukoricát.
Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.
Milyen bûnöket tudnál felsorolni egy ilyen gyermek esetében? Vagy vajon bûn az, amikor akár egy óvódás gyerek még nem tanulta meg a társadalom szabályait és esetleg hisztizik az áruházban?
Írj konkrétat vagy semmit.
C2D E8400 ~4.4ghz+GeminII / P5B Deluxe / 2*2Gb Kingmax DDR2-1066 / Powercolor ATI 4890 / Acer AL1916W / 400+320GB Samsung / G15 / Razer D.Back / Creative Audigy 2
Még ha van is gyereked, akkor is azt kell mondjam, hogy emberi természetrõl és gyermekismeretbõl egy gyenge kettest mernék kiosztani, 3x aláhúzva.
Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.
Lejjebb olvasható, hogy amúgy is verték a csecsemõt meg romlott étellel etették.
Ha nem játszottak volna, akkor is elõbb utóbb ez lett volna😞
"A baba 2009. júniusában meg is érkezett a két munkanélküli szülõ életébe, akik egyébként az anyuka szüleinél laktak."
És a T. Nagyszülõk hol voltak a kérdéses idõpontban?
Tudod, ha valaki megtapasztalta azt, hogy mennyire lehet szeretni egy gyereket, az néha így érez mint én. (Nem azt mondom, hogy majd ha lesz gyereked, mert lehet, hogy van.) Különösen szenzitív vagyok azokra a hírekre, amelyekben gyerekek szívják meg a felnõttek hülyeségét. És sajnos rengeteg ilyen van, gyakorlatilag minden héten lehet olvasni egy megerõszakolta, bántalmazta, megölte, kínozta, dolgoztatta, háborúskodásra kényszerítette, nejlonzacskóban a kukába dobta, bezárta 20 évig a pincébe stb stb stb címû hírt. Pedig nem kutatok a dolgok után, csak olvasom a híreket.
És nem értem hogyan létezhet a szívtelenségnek ilyen foka... A gyerekek a legártatlanabb lények a földön. A felnõttek meg kínozzák õket.
Ezért haragszom ennyire az ilyen dolgokra. És igen, kitépkedném a beleit az ilyennek.
Steam name: Renato_Misak XBL gamertag: Renato Misak PSN: Misak_Renato
People don\'t learn. Don\'t change. You did. You\'re a freak!
ez nagyon elszomorító az ilyen embereket halálra kellene verni vagy éheztetni
Steam name: Renato_Misak XBL gamertag: Renato Misak PSN: Misak_Renato
... Alea iacta est - Veni, vidi, vici ...
C2D E8400 ~4.4ghz+GeminII / P5B Deluxe / 2*2Gb Kingmax DDR2-1066 / Powercolor ATI 4890 / Acer AL1916W / 400+320GB Samsung / G15 / Razer D.Back / Creative Audigy 2
Máskülönben még szenvedett volna 20 évet aztán még 50-et leélt volna szerencsétlenként.
C2D E8400 ~4.4ghz+GeminII / P5B Deluxe / 2*2Gb Kingmax DDR2-1066 / Powercolor ATI 4890 / Acer AL1916W / 400+320GB Samsung / G15 / Razer D.Back / Creative Audigy 2
Arra hát..
Amúgy hol van ilyenkor a gondolatrendõrség?
LZ forever
A virtuális világban minden sokkal egyszerûbb. És nem utolsó sorban szórakoztató, szemben a valósággal ahol meg idegesítõ. Arra vannak kihegyezve, hogy boldog legyen az ember bennük, kellemesen és egyszerûen tudjon idõt tölteni bennük.
C2D E8400 ~4.4ghz+GeminII / P5B Deluxe / 2*2Gb Kingmax DDR2-1066 / Powercolor ATI 4890 / Acer AL1916W / 400+320GB Samsung / G15 / Razer D.Back / Creative Audigy 2
Persze a virtuális világban mindenre odafigyelnek a kérdés az hogy a valóságban miért nem? ááá nem találok szavakat...ez felháborító..
Xubuntu 14.04.5 /WIndows 7 Enterprise/Windows XP professional SP3(némely szoftver inkompatibilis az elöz?vel). :)
@Loverman:
A henteseket nem kell bántani, király emberek, nélkülük nem lenne kaja és husika. 😉
C2D E8400 ~4.4ghz+GeminII / P5B Deluxe / 2*2Gb Kingmax DDR2-1066 / Powercolor ATI 4890 / Acer AL1916W / 400+320GB Samsung / G15 / Razer D.Back / Creative Audigy 2
Szokasos butasag,nem jatek itt a lenyeg.Hanem az elhanyagolas,mindegy mi okbol.Mert alkoholistak,drogosok,vagy epp a kerteszkedes miatt hanyagoltak el az mindegy.Ket ember aki addig menekult a valosagtol az eletuktol,amig tragedia lett belole.Ilyenkor a nagyszuloket kene megkerdezni,hogy megis hogy neveltek a gyerekuket,ilyen mertekben eletkeptelenne,hogy se magukrol se a gyerekukrol meg minimalis szinten sem kepesek gondoskodni.
BAROMSÁG
Ennek CSAK a szülõi felelõtlenséghez van köze. Én pl a Wow-val játszom, de ha a gyerekem felsír éjszaka, úgy hagyom ott az egészet mint a szart. Kit érdekel hogy a játékban meghalok vagy hogy egy tök ismeretlen ember az ország másik végén meghal velem együtt? A gyereknek szüksége van rám. Akkor játszom, amikor a játék nem válik semmi másnak kárára. (Értsd: este tíz után egy-két órát, amikor a család is alszik, a munka pedig elvégezve). Aki erre nem képes, az mindegy, hogy online játékokat játszik, kártyázik, iszik vagy játékgépezik, úgyis elhanyagolja a kötelességeit.
Az ilyeneknek mint ez a két koreai köcsög, a beleit puszta kézzel tépném ki és adnám a saját kezeibe.
Ettõl meg padlót fogok:
"PRIUS nevezetû játékban - mindezek ellenére - mintaszülõk voltak. Digitális "gyermekük" messze a legboldogabb volt a regisztrált felhasználók közül."
Értem én, csak leszarom. :) Nem kell válaszolnod, igazam van.
\"Jobb a Linux... De akkor se kell!!! :P :DD\" Írtam egy ingyenes alkalmazást magyar nyelven: http://logout.hu/bejegyzes/deta/egy_hasznos_alkalmazas_tolem_nektek_sok_szeretette/hsz_1-50.html
Nothing Ever Changes