Yoodli
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
#1826
Szia.
Vannak törvényszerûségek. Ilyen az is, hogy ahhoz, hogy valaki nyerjen, kell a másik oldalon vesztesnek is lennie. Ez lehet a Yoodli, és lehet(nek) más user(ek). A Yoodli - mint üzleti vállalkozás - célja természetesen az, hogy úgy nyerjenek minél többen, hogy közben neki is meglegyen rajta a maga haszna. (Most azon vitatkozhatunk, hogy ez hosszú távon mûködhet-e, nekem legalábbis kétségeim vannak ezzel szemben, hiszen a haszon az valaki(k)tõl kell, hogy befolyjon.)
Éppen az volt a probléma, ami sokunkat "kiütött" (nekem "csak" 5-6 termékem "úszott el"), hogy voltunk egy páran (itt a fórumon is), akik olyan szinten kiismertük az oldalt, hogy eléggé olcsón tudtunk "nyerni", mások kárára.
Ami miatt a mûködéssel szemben fenntartásaim vannak, hogy bárki is legyen a nyertes oldalon, valakinek mindig kell lennie a másik oldalon is. Namármost, ezek az emberek fognak elõbb-utóbb elfogyni, és akkor vagy a Yoodlinak nem lesznek nyertesei (most azokról nem beszélek, akik nyernek egy plazmatévét piszok olcsón, majd négy-öt apróságba (kenyérpirítótól kezdve nyakláncig) beleteszik a tévé árkülönbségét), vagy maga a cég lesz veszteséges.
Mivel én nem azért kezdtem el "játszani" a Yoodlin, mert olyan sok kidobni való pénzem van, nálam itt megszûnt a dolog. Ez a modell nem hiszem, hogy bármikor is tisztességes lesz, legalábbis minden oldalról biztosan nem lesz az. Amivel valaki olcsóbban vesz meg valamit, azt a többiek "dobják össze" neki. Minél olcsóbban jön egy cucc, annál többet buknak mások. Azt hiszem, ezt a törvényszerûséget nem vitatja senki.

#1825
Lehetetlen - igazat adok neked, ha sokáig nézed és tanulmányozod a liciteket könnyü észrevenni, hogy sokan semmi értelem nélkül vannak ott - és nyomják a 100ft-ot.
Üdv:szee
Üdv:szee
#1824
Köszönöm puntogo a tájékoztatást de pont abbol hogy végigolvastam a hozzászólásokat jutottam arra a következtetésre hogy egy pár embernek szintén van gondja a yoodlival. A tisztességes játékkal nincs gondom de ne legyen szerencsajáték. Gondolom senki nem azért licitál hogy veszítsen mert az drága játék lenne. Valószinû hogy én nem fogok öt biciglire vagy tv re licitálni csak hogy játszak hagyok másnak is lehetõséget. Ugy látszik el kell fogadni a yoodli hiányosságait. Valóban a lezárt idõpontnál ott a másodpec amibe szintén beletudnék kötni mert az utolsó licitálás és a lezárás ideje közt nem tíz másodperc van de én rákattintottam a termékre és ott nem találtam a másodpercet. Akkor még figyelem tovább a liciteket hátha én is rájövök a megfelelõ megoldásra.
#1823
Szia lehetetlen!
Ahogy 10s javasolta, sajna ha törve van a lábad, akkor van idõd olvasni is.
Kezd el bátran, és rögtön tisztább képet kapsz a játékról,
mert ez nekem játék,és még vannak egy páran, akiknek szintén az.
Ha te ezt nem így fogod, akkor, nem fog menni.
A számláló az igen érdekes motor,
de itt már mi meg szoktuk, és igyekszünk
igazodni, a jelképes házi rendhez.
Ne elméleti síkon gondolkodj, inkább légy gyakorlatias.
A tv vagy egyéb termék, ha hátrább kerül, az esetleg azért van,
mert lehet hogy a beszállító közölte, hogy a megbeszélt idõpontra nem tud szállítani.
Ezért változik a licit dátuma is.
Bejelentkezés után valóban nem mindig írja ki, hogy bejelentkezni.
Általában ha nem csinálsz semmit 30 perc után ki dob.
Javaslom 5-10 percenként az f5 frissítsd, az oldalt akkor nem érhet ilyen baleset.
Ha a lezárt aukciók csoportba belépsz, ki van írva a másodper is, de nincs nagy jelentõsége.
Tanácsot nem szoktunk adni senkinek, Max tájékoztatást.
Ennyi fért bele, jó olvasást figyelést licitálást.
Üdv: puntogo=ramszesz

#1822
Szerintem olvasd végig a fórumot, sok kérdésedre választ fogsz kapni.
#1821
T puntago.
Te rutinos játékosnak tûnsz, biztos tudsz érthetõ magyarázatot adni a következõkre.
Idáig csak figyeltem a liciteket próbáltam tanulni. El van törve a lábam most van idõm rá. Az említett tv licitnél követtem hogy kik kezdték a licitet és végig ültem az egészet és érdekes módon egy két ki-be lépõk kivételével nyolc és fél óra elteltével ugyan az az öt személy licitált mégpedig klikkelve nem automatikusan. Elég fárasztó lehet ennyi ideig koncentrálni. Ha osztok szorzok legalább 10ezerrel többet kellett volna rákölteni a nyertesnek ha a végösszeget elosztom öttel, de természetesen nem számoltam meg egyenként csak végig követtem az egész licitet.A másik érthetetlen dolog, hogy a kezdet és a vége közti idõt tíz másodpercenként megszorzom nyolc forinttal szinte fillérre kijön a licit végösszege. Hol van az az idõ amikor nem nullánál vagy egy másodpercnél licitálnak hanem öt hat másodpercnél? Feltûnt az is ,licitáltam egy két próbát egy másodpercnél és tizenegy helyett tizennégy mp-tõl számolt vissza. Az gyanús, hogy a licitálásnál lemegy egy másodperce és tudok is licitálni a lezárásnál nem akartam hinni a szememnek, hogy kettõ másodpercnél azt írta ki a gép hogy lezárta a licitet. A bejelentkezésrõl annyit hogy amikor a kurzor a licitáláson van akkor figyelmeztet hogy be kell jelentkezni. A bejelentkezés után már nem figyelmeztet semmi rá ugyan úgy mutatja hogy licitálhatok? Költõi kérdés, a lezáráskor miért nem írják ki a másodpercet csak a percet? Arról már nem is beszélve, hogy az egyik tv elõlicitálásnál egyszer csak eltûnt a tv és egy hónappal késõbbre tették. Egyenlõre ennyi jutott az eszembe de nagyon bosszantó volt a dolog.

#1820
Hát ja, enélkül a Yoodli csupán szerencsejáték. Én Excel-táblában vezettem, ami nagyjából elég pontos volt, és nagyon sokat könnyített a stratégiában.
#1819
Én úgy emlékszem, Antiyoodli olyan szoftverre készült ami regisztrálta volna egy aukcióra leadott liciteket, azaz mgekönnyítette volna azt, amit gondolom nem csak én hanem többen is csinálunk manuálisan, hogy írjuk papiron ki, mikor szállt be, mikor szállt ki, és az idõbõl saccoljuk mennyit invesztált már. Ennek semmi köze a támadáshoz, de persze taktikát megtervezni segítene, ha vissza lehetne nézni, hogy melyik usertõl mire lehet számítani, olyan aukcióknál is,amikor nem ültünk a gép elõtt
#1818
Most, hogy írod, nekem is rémlik, mintha írt volna régen errõl a srác. Mondjuk, miután elkezdtem ezen gondolkodni, nekem is beugrott, hogy ha már születik egy szoftver a saját licitek -hogy fogalmazzak?- menedzselésére, akkor azt miért ne lehetne a konkurencia oldalán is használni, gondolom, némi átalakítás azért szükséges.
#1817
Az Antiyoodli félét nem ismerem, de vannak hozzá egész jók 😊
#1816
Szia Lehetetlen!
Ha éppen láttad a lezárulás pillanatát, az azt jelenti, hogy résen voltál, mint simati a 100cm-es LED TV-nél. Na éppen ezért zárult 2 másodpercnél. Ha Te vagy a csikken akkor kb.10ezred úszott.

#1815
Szevasz kalap008
Bizony bizony, voltam én is minden, még robot is, ami életre kelt.
Oké hogy 10s-nek hála istennek rendezõdött a dolga.
De vannak itt még olyanok, szerintem, akiknek semmi
köze sincs bizonyos betámadáshoz.
Többek között magamat sem sorolom azok közé, aki betámadták
volna a yoodlit. De most ezért szívjon mindenki.
Szerinted ez korrekt?
És annak utána nézet valaki, hogy ki volt antiyoodli, és hova lett?
Tessék csak visszaolvasni, hogy mit írt ide, hogy milyen
programot fog vagy tud írni.
Én hetekkel ezelõtt írtam, hogy ennyi tapasztalattal milyen
érdekes visszaolvasni a fórumot.
Még egy gondolat, ha létre jött volna a yoodli klub, amit
én vetettem fel, és a Nagy Testvérnek is tetszett az ötlet.
Akkor most, fel kéne, gondolom oszlatni, mert az ÁSZF meg változott.
Klub nem lett, (még jó) így itt beszéltük ki, és meg, egyes már
lezárt licitek történetét.
Na, mindegy, bár én azt hiszem, hogy yoodlira fordított idõm
és pénzem, egyik sem volt kevés, lehet az embernek pár jó licitje.
Már itt egy párszor el hangzott ( tiltott eszközök ) ez mit takarhat?
Antiyoodli féle programot takarhat?
Üdv: puntogo=ramszesz
lehetetlen,
Ilyen van, ha lassú a neted, vagy nem frissítettél.

#1814
Ez a yodli egy nagy csalás Most fejezõdött be egy samsung tv aukció és az hogy lehet hogy 2 azaz kettõ másodpercnél azt írta ki a gép hogy lezárult a licit??????????????????????? Ha vissza lehetne kérni a kreditet visszakérném.
#1813
Szia
Az, hogy betámadták-e, az számomra nem tény, ez az õ feltevésük. Mindenesetre számukra gyanús dolgok történtek (megjegyzem, pár hete én is írtam ide egy megfigyelést, ami felettébb furcsa volt, az utolsó, mosógépes licitálásom közben). Úgy tûnik, hogy összemostak több dolgot, többek között ebbe a "csoportba" vették azokat, akik - hogy fogalmazzak - megfigyeléseiknek köszönhetik a sikereiket, az itteni fórumon "egyeztetnek" (amiket az új ÁSZF szerint már lehet összejátszásnak is értékelni). Ebbe estem bele én is, és szerintem itt jópáran.
Hogy esetleg emellett volt-e (van-e) olyan játékos, csoport, aki, akik bármilyen segédeszközt (licitáló automatát) használnak, az más kérdés. Mindenesetre jobban átgondolva a dolgokat, aki ilyen oldalt üzemeltet (mondjuk, vannak páran), annak nem kerülhet sok idõbe a konkurencia oldalát akár a saját oldalukon is használt szoftverrel támadni. (Feltételezem, hogy a legtöbb hasonló oldal ugyanazt a szoftvert használja, nem csak Magyarországon...)

#1812
örülök 10s hogy lezártad a dolgot megfelelõ kompromisszummal, ezek szerint ahogy irtad a yoodlit betámadták, aminek te is áldozatul estél, ez sajnálatos
kedves licitáló43, nem értem igazából hogy miért vagy ilyen erõszakos, ha nem kivánnak az üggyel a fórumozók foglalkozni, miért lpész fel erõszakosan, szerintem ha 10 s el megegyeztek, veled is meg fonak, ha van vmi problémád,
ha a hatóságokhoz fordulsz max csõdbe rakják a céget 5 perc alatt, aztán nézhetsz ki a fejedbõl, ráadásul nehéz bizonyitani amiket állitasz, nem mellesleg addig mész el hogy mgus1 robotnak titulálod, lám megszületett az elsõ fórumozó robot, korábban puntogó is az volt, az õsidõkben orka is, meg hippohonder...stb stb,
azt hiszem ezen a fórumon ezen azért már túl vagyunk
üdv

#1811
Bocs', félreérthetõ voltam, a megszólítást nem így értettem.
Minden részletet azért nem osztok meg, mert igazából nem tartozik mindenkire két fél megbeszélése, illetve annak részletei. Ha titkolózásnak tûnik, akkor elnézést mindenkitõl, bár a fórumoknak az is jellemzõje, hogy mindenki azt oszt meg másokkal, amit akar. Természetesen vannak, akikkel ennél többet is megosztok / megosztottam.
Az a helyzet, hogy azt is el tudom képzelni, hogy ez az egész ügy, aminek itt néhányan - meggyõzõdésem - áldozatul estünk, nem teljesen véletlenül robbant ki. Ha pedig mással is kompromisszumot tudnak kötni, annak külön örülni fogok, gondolom, ez a helyzet senkinek sem jó.
Adott esetben a közös fellépés is jó megoldás, de ebben a helyzetben nem biztos, hogy minden ügy egyforma.
Amit magussal kapcsolatban írsz: Sokan nyertek itt már sokat, nem robotok - ezt a helyzetet pont ez idézte elõ...

#1810
Szia S10:
Az internetes fórumokba általában ismeretlenek írnak, és osztják meg gondolataikat, ezért szólítottalak meg. Nem értem miért nem osztod meg minden részletét a Yoodlival történt megbeszélésednek, mert ezt a fórumot azért nyitották, hogy mindenki akinek problémája van a Yoodlival megírja és együtt megoldást próbáljunk találni. Te meg külön kompromisszumokat kötsz, és titkolódzol. Ezt mindenki játssza el egyenként velük? Ezért tartunk itt, mindenkivel majd kompromisszumot kötnek, és minden megy tovább. Közös fellépés kellene!
Kedves magus1:
bocsi, de a sok megnyert nyeremény robotteljesítménynek tûnik..

#1809
Na kérem így kell vásárolni a yoodlin teli árban.
De ez is kellet, így a 2500ft többe került mint ha boltba veszem meg.
10s
Köszi a tájékoztatást, könnyen lehet hogy sokan
elmaradnak az oldalról, és ahogy írtam még az is
lehet hogy én is csak nézõ leszek, néha.

#1808
Hello. Ne légy szomorú. 😉
Az az igazság, hogy én azért játszottam eddig is, mert úgy láttam, ez egy jó lehetõség az embernek a tudását, logikáját kihasználva másokkal szemben elõnyre szert tenni, és olyan dolgokat megszerezni viszonylag olcsón, amiket amúgy nem tudna megvenni.
Sajnos, a történtek rámcáfoltak, így viszont nincs miért licitálnom. Vannak olyan területei az életnek (és az Internetnek is), ahol ennyi idõ- és pénzbefektetéssel az ember biztosabb hasznot tud hajtani. Õszintén szólva az utolsó idõszakban (amikor a tévére betolt krediteket "kellett" a lehetõ leghatékonyabban eljátszani) már fárasztott is a dolog.

#1807
Hello 10S!
Szomorúan olvasom a kb. 10 perce írt dolgokat. Viszont maximálisan egyetértek veled. Egyébként egy idõ után úgyis leáll mindenki. Saját példámból kiindulva volt egy-két veszteséges licitem, túlléptem rajta és megpróbálok ésszel játszani és tényleg csak a szükséges dolgokra. Egyenlõre eddig megkaptam mindent, sõt az utóbbi idõben néhány nap alatt, beleértve a 2 kredittel megnyert borhûtõt is. Kedves licitáló43 én nem vagyok robot, csak élõ szövet a fémvázon <#ejnye1>#ejnye1>

#1806
Tisztelt fórumozók!
Ígéretemhez híven a tárgyalások lezárultával tájékoztatlak Benneteket:
A mai nappal sikerült egy olyan megoldást véghezvinni, ami nyomán részemrõl le van zárva ez a történet.
Természetesen nem fogom minden részletét itt megosztani, nem lenne korrekt, a nyilvánosságra csak annyi tartozik, hogy mindkét fél kötött kompromisszumokat. Az is természetes, hogy a jelenleg érvényes feltételekkel nekem nem éri meg tovább játszani, ezért elhagyom a Yoodlit (gondolom, nem fognak könnyeket hullatni utánam), és elõbb-utóbb ezt a fórumot is.
Ami publikus: A PayPal letiltás után törölték a számlámat, majd hosszas egyeztetés után sor került egy személyes találkozóra. Itt õk is elõadták érveiket, gyanúikat, megfigyeléseiket (ezek egy része valamennyire megalapozott is lehetett, bár velem, és az általam többnyire csak részben ismert néhány játékossal kapcsolatban nem állta meg a helyét), én próbáltam meggyõzni õket, hogy egy algoritmus kiismerése talán még nem tekinthetõ csalásnak.
A tárgyalások végén olyan megoldás született, ami révén egyik fél sem szenved veszteséget, igaz, nyereséget sem. Ezt a körülményekhez képest elfogadhatónak találom. Lehet, hogy hosszú pereskedés után ennél lényegesen többet ki lehetett volna hozni, de sajnos, Magyarországon jogi téren bármi, és annak ellenkezõje is megtörténhet.
Sajnos, a kommunikáció még mindig nem erõsségük, ezért nem könnyû velük normális szintû kapcsolatba lépni, de aki hasonló cipõben jár, annak sok sikert és kitartást kívánok!

#1805
Szia
Nem tudom, miért szólítasz meg így, ismeretlenül. Egyrészt az ilyen lépéseket nem tartom jónak megosztani egy ilyen, nyilvános fórumon, másrészt én sajnos eléggé szkeptikus vagyok a magyar hatóságokkal szemben. Egyébként nyugodj meg, tudtommal nem Te vagy az egyetlen, aki a GVH-hoz fordul...

#1804
Szia Licitáló43!
Én nem félek senkitõl, és nem is ezt írtam, olvasd vissza.
Te valószínû nem igazán értesz minket.
Itt igyekszik mindenki a kompromisszumos megoldást meg keresni, mármint a játékosok (yoodliról nem tudom).
Én nem siránkozom, csak egy gondolatot, elméletet, írtam le.
Ha van is veszteségük, nem nekem kell siránkoznom, hanem a yoodlinak.
Tudód részemrõl nem az lenne a fõ cél, hogy a yoodlit hazavágjam, hanem a megegyezés.
De mivel most nincs idõm licitálni max hétvégén, egyezkedésre sem lenne idõm.
Így valószínû én másik alternatívát választanék.
Tõlem is vettek el nyereményt
és még sorolhatnám, hogy 9 hónap alatt mi minden volt. Mégis ha van idõm licitállók.
Pedig buktam én is nem keveset, de az is igaz hogy nyertem is nem keveset.
És még az is elõ fordulhat hogy jövõ héttõl csak nézõ leszek.
Üdv Ezio!
Nem tudom mire vélni Mágussal való problémádat.
Ha valakinek, akkor nekem is lehetne gondom vele,
mert velem is vetettek meg terméket, mégsem szóltam be neki,
mert ez itt nem szokás.
Gondolom, akkor mindenkivel van gondod, mert kevés emberrel nem ütköztél( velem is ).
Úgy írtad, inkább elmebeteg vagy (nem sértegetni akarlak)
de nekem papírrom is van róla.
Nem hiszem, hogy bár ki is csórónak nézne, Max elcsodálkoztunk a tetteiden.
Esetleg az, hogy komplett családok, vagy baráti körök játszanak,
hát van ilyen.
Remélem a nyereményeidet, ha elvennék, beírod a fórumba.

#1803
szia licitalo43, köszönöm, hogy engem is külön megszólitottál.
az én egyenlegem is minuszos, de ahogy ezt már többször leirtam ez egy profitalapú gazdaság és itt nem én vagyok a vállalkozó...
az meg hogy komplett kretén magyar hatóságokkal intéztessem az ügyeimet nem nagyon érdekel, nyertem is, meg is kaptam, vesztettem is, töröltek is, stb... NEM ÉRDEKEL!
ahogy már javasoltam, úgy lenne jó ha a krediteket egy esetleges listából bármire le lehetne vásárolni, akkor ellõném a maradékot oszt jó éjcakát, de hogy én különbözõ hivatalokkal levelezzek, urambocsá megjelenjek, ne viccelj jobb dolgom is van annál, egyébként ha te ezzel ráérsz foglakozni, inkább ajánlom a greenpeace-t, a környezetért tényleg sürgõsen tenni kellene valamit...
ez a fórumozás is jópofa volt még mindenki a játék "lázában égett", de most már se füstje , se lángja, ahogy nézem mindenki szkeptikus csak viszi tovább a lendület, na ez nekem kifogyott

#1802
Sziasztok!
Úgy tûnik, hogy az #1792 alatti javaslatom iránt, hogy ugyanis a Yoodli tisztességtelen kereskedelmi gyakorlata elleni sértettek és panaszosok tegyenek bejelentést és ismertessék a licitálási anomáliákat a Gazdasági Versenyhivatalnál, csak hatosfogat mutatott némi érdeklõdést. Ez a közöny elég szomorú, S10 csak panaszkodik, hatosfogat S10-re vár, puntogo meg a Nagy Testvér 'veszteségén' siránkozik és fél, hogy az 'berág', közben Ezio22, padret, bosco13 és magus(lehet, hogy ezek a Yooodli licitáló emberei vagy robotjai, ha nem elnézést) meg szívatnak és közben sorra nyerik a liciteket, melybõl jól megélnek.
Igy nem érhetjük el, hogy a GVH vizsgálata eredményeként egy tisztességes licitálási rendszer alakulhasson ki. Ezért írjátok meg a panaszaitokat a GVH-nak, és ne csak itt a fórumon sírjatok! Én a bejelentésemet megtettem!

#1801
Atonika: Az információmban én megbízom. Többet nem mondok egyelõre, mert még mindig tartom magam ahhoz, hogy megvárom 10$ egyeztetésének sikerét, hátha összejön. Ha nem, akkor úgyis mindent részletesen el fogok mondani. Sok mindent itt, a többit pedig más fórumon...
#1800
Ezio: Üdv közöttünk, nagy ellenfél voltál. 😊 Az utolsó mondatodat azonban nem értem...
#1799
Sziasztok!
Látom, zajlik az élet.
Ami biztos: én már soha nem fogom a Yoodli-t használni. Sokáig elhittem, hogy lehet nyertes úgy valaki a Yoodlin, hogy használja az eszét. Bebizonyosodott, hogy ezt nem nyelik le, innentõl kezdve viszont akár lottózhatnék is ennyi erõvel.
Ami a megoldást illeti: Egyelõre ígéret van, mondjuk az írásban. Bár a nyereményeim is írásban vannak, úgyhogy addig ez még ingatag. Pár napot én még várok. Jelen esetben én tartottam és tartom magamat az adott szavamhoz.

#1798
Az elõbb csak no comment módban idéztem a Facebookról, de csak megkérdezném Hatosfogattól mennyire megbízható a hírforrásod, mert itt szó sincs arról, hogy nem szabad alcsón elvinni valamit.
#1797
Ajánld ismerõseidnek
A Yoodli.hu egy licites oldal, melyen némi kitartással vadonatúj, értékes termékekhez lehet jutni hihetetlenül alacsony árakon!
www.yoodli.hu

#1796
Hello Mindenki!
Mostanában csak olvasgatom a fórumot, szerencsére akad más elfoglaltságom.
Ezio22-t kérdezném, hogy nem értem mi a problémája velem. Az zavarja, hogy néhány termékre én is licitálok??

#1795
Szia hatosfogat!
Nekem majd két hónapon belül az az egy nyert aukcióm volt, az is már öt hete. Ha ez is túl sok, akkor vajon mennyi számít elfogadhatónak?

#1794
Szia licitalo43,
Én mint írtam, megvárom, hogy 10$ mire jut. Most már pár napon belül biztos kiderül. Ha nem sikerül normális módon megegyezni, abban az esetben elindítom a jogi utat, utakat. Errõl tudni fogtok, mert akkor fel fogom minden olyan felhasználóval venni a kapcsolatot, aki írt ide ugyanezzel a problémával (tömeges visszahívások), és el tudom érni.
Szerény véleményem szerint egyébként ez már túlment azon a határon, amit vissza lehetne csinálni ennyi érintettel. De ha már megígértem, akkor megvárom a választ, és csak aztán lépek. Egyébként szerintem nem a fogyasztóvédelem illetve a GVH lesz megfelelõ fórum, hanem a rendõrség, mert a pénzünket/nyereményünket már úgysem látjuk, akkor meg felesleges pazarolni erre az idõt. Egyeztettem "nem hivatalos formában" már róla, és az alapján bõségesen elég közvetett bizonyíték lesz a rendõrségi eljárás megindítására.
Ezio: "Nem hivatalos forrásból" azt az információt kaptam, hogy a yoodli azt a stratégiát választotta, hogy akik szerintük túl sokat nyertek, vagy túl olcsón nyertek meg egy terméket, azt ezentúl egyszerûen visszadobják. Hogy mi számít olcsónak, vagy túl sok nyerésnek, azt õk döntik el... Megjegyzem, elképeszt, hogy egy cég, amelyik tudja magáról, hogy nagyon szürke zónában mozog, hogy lehet annyira "öntelt", hogy úgy lép meg ilyen lépéseket, hogy közben elzár minden kommunikációs csatornát az egyeztetésre, és azt várja, hogy ennek ne legyen következménye... (Számomra éppen ez az az ok, ami miatt mindenképpen lépni fogok, nem a pénz. Rendkívül felbosszantott ez a hozzáállás.)
NZoltan02: Azért láttál licitálni, mert a bent ragadt kreditjeimbõl raktam fel 100-at egy termékre, majd megvettem. Le kell fogyasztanom a kreditjeimet, de ezen felül én már nem fogok licitálni.

#1793
Halihó mindenkinek!
Gondoltam meg osztok veletek egy apróságot, bár nem szokásom, ha már másokat is szívatnak.
Kedves Felhasználónk,
A Playstation 3 alapgép (250G😎+Killzone 2. játék aukciója túlterheltség, manipulálás és számítógépek közötti kommunikációs problémák következtében nem megfelelõen folyt le minden résztvevõnél, ezért sajnálatos módon az aukciót kénytelenek vagyunk törölni.
Üzleti alapelvünknek megfelelõen igyekszünk kártalanítani Önt, hogy ne érje veszteség a technikai hiba miatt, ezért az aukcióra tett kreditjeit jóváírjuk az egyenlegén.
Az érintett termék aukcióját hamarosan újraindítjuk, hogy immár bizonyosan gond nélkül lehessen licitálni rá.
Köszönjük a türelmét és együttmûködését, és reméljük, hogy eme kezdeti nehézségek után is felhasználónk marad és számos termékünkre tesz sikeres licitet, gazdagítva eddigi nyerteseink táborát.
Üdvözlettel:
Yoodli Support
http://www.yoodli.hu
[email protected]
Gondolom többen láttátok az eseményt, nem kell részleteznem hogy történt
a licit, és kikkel szemben.
Gondolom a tegnapit is el veszik, mivel még olcsóbbra sikerül mint az elõzõ.De azt meg ígérem be számolok a fejleményrõl.
Magusnak, üzenem nem vagyok bolond inkább elme beteg, ha valaki pofátlan,és azt hiszi hogy a másik hülye, vagy csóró.De ez szólhat mindenkinek.

#1792
Sziasztok atonika, 10S, kalap008, puntogo, hatosfogat, bub01 és aki még érdekelt !
Én a Yoodli Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelõsségû Társaság
(8000 Székesfehérvár, Seregélyesi u. 113, Cégjegyzékszám: Fejér Megyei Bíróság 07-09-017320, Adószám: 14943469-2-07) ellen bejelentést tettem a Gazdasági Versenyhivatal(GVH) Fogyasztóvédelmi Irodájánál (1054.Bp.Alkotmány u. 5, Levélcím: 1245.Budapest 5. Pf. 1036) megtévesztõ és tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat folytatása ügyben.
Ha igazán benneteket is bosszant a Yoodli megtévesztõ és tisztességtelen eljárásai, valamit tenni is akartok valamit ti is ez ellen, nemcsak blogozgatni, töltsétek le a GHV honlapján a http://www.gvh.hu/domain2/files/modules/module25/5415DAD4A8DBAD19.doc
címen található ûrlapot, annak értelemszerû kitöltése és a konkrét esetetek részletezésével tegyetek bejelentést, küldjétek el postai úton a Gazdasági Versenyhivatal Fogyasztóvédelmi Irodája levélcímére (1245.Budapest 5. Pf. 1036).
Ha többen teszünk bejelentést az ûrlapon, akkor a GVH vizsgálatával elérhetjük, hogy egy tisztességes licitálási rendszer alakulhasson ki. Ha nem megfelelõen töltitek ki az ûrlapot, akkor a GVH csak panaszként kezeli az ügyet! Ha valaki nem vállalná valami miatt az arcát, az ûrlapon lehetõség van arra, hogy beikszelje, hogy a személyes adatait harmadik félnek ne adják ki.

#1791
Sziasztok!
Most nem igazán tudok a yoodlizni, más irányú elfoglaltságaim miatt,
de azért ha van egy kis idõm figyelemmel kísérem a yoodlin történteket.
Elõször is, homáron a cikk írója (yackyll)
a yoodlival kapcsolatosan csak adja a butuskát.
El kell olvasni, azon beírását is, ahol leírja, hogy mi történt
vele, egy villámkár során, és hogy ki cseszet vele a biztosító.
Nem a villám kár a lényeg szerintem, a kulcs szó a laptop,
mind a két cikkben.
Aki használja, a fejét rá jön, mire gondolok.
Errõl ennyit.
Sajna úgy látom a Nagy Testvér berágott, amit tálán értek is meg nem is.
Írom ezt azért, mert ha veszteségesek lettek az elmúlt nyári pangás után,
Az persze egy vállalkozásnak nem tesz jót.
Még azt is el tudom képzelni, hogy esetleg támadás érte a rendszerüket.
De akkor erõsebb tûzfalak kellenek, és ez nem a játékosok hibája.
Az hogy nyáron, szinte mindenki a nyaralással volt el foglalva,
és kevesen Játszottak, hát ez a holtszezon.
Nálam is vannak pangási idõszakok, fõleg január február.
Úgy láttam ez a yoodlinak a Julius, augusztus volt.
Ha van is veszteség, szerintem azt nem lehet egy hónap alatt bepótolni,
És nekem most egy picit úgy tûnik,
hogy a Nagy Testvér ezt tûzte ki célul,
Bár remélem, tévedek.
Ugyan is hosszú távra gondolkodva, meg kell tartani a rendszeres vevõket,
mert ha vevõ van, bevétel is van,
és ha ezek meg vannak, van fizetés.
Természetes nem mindegy mennyi a bevétel.
De ha túl gyorsan akarjuk a bevételt növelni, rövid idõ alatt, elriasztják a vevõket,nem hogy a régieket,
de még az ujjakat is.
Mindig van, köztes út.
Bocsi NEM oktató órát akarok tartani
Kedves Nzoltán02, én nem adhatok tanácsot senkinek.
Max az én álláspontomat tudom le írni.
Én a héten biztos fogok licitálni,
mert van amit ki néztem, akik itt az sg-n olvasták a hozzászólásaimat, tudják, hogy igyekszem pozitívan hozzá állnia dolgokhoz.
Addig is, ha van idõm benézni a yoodlira figyelem az eseményeket.
Azt a Nagy Testvér is tudja, gondolom,
hogy a Facebookon osztogatott kreditek
nem számítanak bevételnek, tudom, hogy kedvcsináló,
jó reklám, (de én még sorsoltatnék a Bocskorékkal is a Neonon)
és jó ötletnek tartom én is, de ezek még nem hoznak nyereséget,
de tálán hónapok múlva derül ki, hogy hány játékos marad meg tartósan a yoodlinál.
Ami már biztos, mi már vagyunk egy jó páran, akik tartósan itt vagyunk,
Hogy meddig? Szerintem, az függ a Nagy Testvértõl is, igen csak.
Remélem NZoltán érted a szavaimat.
Még egy gondolat, szerintem a kommunikációt felejtsétek el, mert eddig legalább
ide, igaz ritkán, de beírtak, és most ide sem.
Atonika, szar érzés lehet,sajnálatos hogy veled is történt ilyen.
Na megyek dolgozni.
Üdv mindenkinek szép napot:: puntogo=ramszesz

#1790
10S! igazad van, mert akkor az olyan mint az, hogy ha bukó lapot húztál, tartsd meg, ha nyerõt, akkor húzzál újat. Elõbb-utóbb csak elveszíted a pénzed (kreditjeid).
#1789
Hát, az azért annyira nem jó, ha az ember a bukott licitek kreditjeit elveszíti, a megnyert licitek kreditjeit pedig visszakapja. 😞
#1788
Használtat? :S:S
Ez elég fura... én már perelnék...
Egyébként sokan panaszkodtok, mégis mindenki licitál továbbra is.
Moonwhite? Puntogo? Ti is visszajöttetek...
Akkor most érdemes licitálni a yoodli.hu-n vagy sem? Segítsetek!

#1787
Lehet jobb is, így legalább a krediteket visszakaptad.
Én is nyertem egy telefont annak is szép története van lassan:
- elõször is használtat küldtek ki
- Visszacserélték rüpke 2 hét alatt, de egy másik típusra, nem amire licitáltam, mondván az közben elfogyott.
- Most meg kiderült hogy független helyett küldtek nekem egy kártyafüggõ telefont, és vigyem én el valami szervízbe ahol majd cserélnek rajta szoftvert.
Nagyon jó, mert már többe kerül mint amennyiért sikerült megvennem, ráadásul eltelt több mint egy hónap és használni még mindig nem tudom.

#1786
Sziasztok licittársak!
Gondoltam megosztom veletek, hogy aug 25-én megnyertem egy fényképezõ licitjét elég szerencsésen 1400Ft kredittel.(elõtte is buktam, meg azóta is csak buktam).Egy hete rákérdeztem a Facebookon, nem túl hosszú-e már a csúszás a szállításban? A következõ megnyugtató választ kaptam:
"yoodli.hu keresni fog Téged a support, akadt némi gondunk a nagykerrel a termék szállítását illetõen (nem volt raktáron), de már látszik a fény az alagút végén, hamarosan jelentkezünk. 😊"
Ma tényleg jelenkezett a support:
A Panasonic fényképezõgép (DMC-TZ8EP-K) aukciója túlterheltség, manipulálás és számítógépek közötti kommunikációs problémák következtében nem megfelelõen folyt le minden résztvevõnél, ezért sajnálatos módon az aukciót kénytelenek vagyunk törölni.
Pedig úgy örültem neki, mikor összejött.

#1785
Akkor jó. Megnyugtattál... 😉
#1784
Az az aukció még nem indult be élesben, csak szeptember 29. 12:26-kor fog.
#1782
Sziasztok!
Most hogy csak hétvégén tudok leülni a yoodlit
figyelni volt egy két érdekes dolog amit észre vettem,
amit látta igen csak furcsa dolgok voltak számomra,
( tv, 100,kredit) (meg még pár játékos).
Valaki le írná a homár blogon, be író posztoló nevét?
Nem vagyok biztos benne, jackyll néven írt be?
Üdv: puntogo

#1781
Gondolom mire gondolsz , de elméletileg a kezdõlapon megoldható.....
#1780
NAgyon ügyes Gyuffanto user. 2 mp különbséggel (nagyjából egyszerre) licitált két termékre, klikkel... Hogy csinálja?
#1779
Gondolod, nekem van kedvem bármi ilyesmivel is foglalkozni, amikor szinte ki sem látszom a munkából?!
A hét elején én is kicsit beteg lettem, szerencsére orrduguláson és némi arcüregi fájdalmon kívül nem volt más gond.
Ha lesz valami, jelentkezem!

#1778
Nagyon laikusok, de gondoltam megosztom, ha már ráakadtam.
10$: Megvárom mi lesz, aztán annak függvényében én is lépek. Hétvége óta az ágyat nyomom influenzásan, úgyhogy sok kedvem amúgy se lenne foglalkozni vele pár napig még.

#1777
Hát, elolvastam néhány kommentet, laikusok fújják a magukét. Persze, nem olvastam végig, nincs most arra energiám, de alig találtam normális, értékelhetõ hozzászólást.