78
  • Merces
    #78
    Imádni pedíg nem kell, csak elismerni hogy sikeres, azért sikeres mert mások rengetegen szeretik, és valószínüleg nem csak azért mert mind birkák.


    még nem fordult meg a fejedben hogy mégis birkák ? hogy ne menjek messzire:

    délszláv háborúk 300k halott=> média gerjesztett szupernacionalizmus
    Fidesz Mszp => eggyütt röhögnek a parlamenti büfében mig ti egymást marva szépen éhenvesztek
    etc.


    erre varjá gombot
  • lAngelus
    #77
    Remélem 450 milliónál nem hoz többet az USA-ban. Azt nem érdemelné meg.
  • NEXUS6
    #76
    Nekem semmi bajom Emmerich-hel, mert ő nem akar többnek látszani, mint ami. Ő szeretne egy tisztes hálivúdi katasztrófafilm gyártó lenni. És az is.

    Cameron viszont nagyarccal előadja, hogy ő a kisisten és aztán csinál egy tisztes hálivúdi katasztrófafilmet.

    Persze az átlagnézőt nem érdeklik az ilyen önértékelési válságok, az egyszerűen megnézte a Titanicot is, többek között, mert az is divat volt akkoriban.
    És itt felhívom a figyelmet olyan apróságra, hogy miközben manapság még a csapból is kékszínű trutyi folyik, addig az olyan átlagos kis alacsony költségvetésű scifit, mint a Moon Pesten egy darab művészmoziban játsszák, és valszeg egész Magyarországon sincs több!

    Szal jogos, hogy a művészi értékekről vitatkozás, milyen felesleges mert az számít, hogy mennyien fizetnek a kasszánál. De azt azért ne felejtsd el, hogy ez nem igaz oda-vissza, csak mert valamiért sokan fizetnek és széles vigyorral az arcon, elégedetten jönnek ki, az a hely még nem a szellemi/minőségi piramis csúcsa, lásd vidámpark, kocsma, vagy meki.
  • NEXUS6
    #75
    Én azért összeséében dicséretnek vettem a reagálásod.:)

    De mit tegyünk, mindannyian disznók vagyunk, zabáljuk a moslékot (amilyen ez a film is), és közben boldogok vagyunk, mert általában nem tudjuk, hogy ez moslék (tényleg az valamilyen szinten!), és hogy eljön még a hosszú-kések hajnala.

  • IMYke2.0.0.0
    #74
    Vedd be a nyugtatódat, olvass át minden hozzászólást újra, és idézd be, hol hoztam elő Quentin Tarantino-t ellenpólusként!
  • Ruley
    #73
    "Emmerich szerencsétlenségére a neve egyenlő a gagyival, míg Cameroné az oszkáresővel, meg rekordokkal."

    A Függetlenség Napja: $ 800 millió bevétel
    Godzilla: $ 375 millió bevétel
    10 000 BC : $ 268 millió bevétel


    Terminátor: $ 38 millió bevétel
    Aliens: 131 millió bevétel
    (forrás: az egyes filmek Wikipedia oldala)


    Nem azért erőltetem minden témában rendszeresen a népszerűséget, mert tényleg így leegyszerűsíteném hogy ami mindenkinek tetszik az király és ami alíg ismert az szar, hanem mert próbálok kívül gondolkodni egy kisebb rajongói szubkultúrán.

    Hozzáértő körökben lehet hogy nagy divat fikázni Emmerichet de attól még a filmjei hihetetlen népszerűek, amit Cameron egyedül a Titaniccal tudott felülmúlni, azon kívül meg a Top 50-ben sincs benne filmje, csak kult. klasszikusokat készít. És még egyszer mondom, a Titanicból sem kimondottan az maradt meg a nézők millióiban hogy "James Cameron filmje", hanem az hogy "DiCaprio a világ ura".


    Lehet itt vitatkozni egymással hogy fájdalmasan klisés-e a film vagy nem, és ez végeredményben nyilván egyéni megítélés, de ha kicsit is objektív igazságokat akarunk megállapítani, akkor szerintem az hogy az emberek (így nagy általánosságban) nem találják fájdalmasnak, ergó klisésnek, az jó jel lehet arra hogy van létjogosultsága mint leendő klasszikusnak.
  • Sony90210
    #72
    Lehet hogy a második kommented első mondatát viccnek szántad, de ez még annak is durva volt.
  • Sony90210
    #71
    Az őszes hozzászólásodat olvastam és ez a két hozzászólásod volt, ami gáz(volt több is de a fikázos kommenteket nem említem, mert az saját véleménynek veszem).

    Az első:

    "Jó kis kritika lett ez!:)

    Azért akik azzal példálóznak, hogy milyen űberkircsi a sztori, mert mennyi embernek teccet, azok csak gondoljanak bele, hogy melyek a legnépszerűbb műsorok/filmek a tévében!?

    Ideje az ilyeneknek felülvizsgálni önmagukról alkotott képet, hogy mi az ami teccik nekik, és az milyen minőségi szintet is képvisel.

    Nem szégyen nézni a máunika sót, meg közben kokakólát iszogatni csipsszel, de talán nem kell lebunkózni azt aki felhívja a figyelmünket arra, hogy bizony ezeknél a termékeknél van magasabb minőség is a piacon, hogy őszinték legyünk, majdnem mind az!
    És attól még hogy eddig nem sokan bunkóztak le bennünket, még nem biztos hogy tényleg nem vagyunk azok. Nincs gond amúgy a tahósággal sem, azt is fel lehet vállalni."

    Itt burkoltan letahoztál mindenkit akinek tetszet az Avatar. Magadat is valamilyen szinten.

    "A film tényleg jól sikerült, megérdemelten van benne az első 10 legjobb sci-fi-ben, ez nem kérdés.
    De szerintem az első 3 közelében sincs.
    Talán csak ennyin megy a vita.:)"

    A másik komment:

    "Hát tudod lehet, hogy menne!;)

    Kb 10 éve elkezdtem egy sztorit.
    Úgy kezdődik, hogy börtönökből kiválasztanak képzett, de félresikerült életű embereket, egy hosszú és veszélyes utazásra a legközelebbi csillaghoz. Oda is érnek büszkék magukra, hogy megcsinálták, már jönnének vissza, amikor egyszercsak vészhelyzet alakul ki az űrhajón és le kell szállni a legközelebbi lakható bolygóra. Szépen le is teszik a seggüket, amikor a főnökük aki a legellenszenvesebb fazon, amúgy elkezd valamit ügyködni, hogy előkészítsen valami leszállító rendszert. A többiek nem tiudják igazán mire megy a játék, de segítenek neki. Erre megérkezik az űrhajó többi része, több ezer hibernátor kapszulával, amiről nekik halvány lila fogalmuk nem volt. Ugyanis jól át lettek baxva a palánkon, mert hogy az út egyirányú volt és az ő feladatuk csak az volt, hogy éjjeliőrként felügyeljék a több ezer emberke odaútját.
    Akik szintén ugyan olyan börtöntöltelékek és ugyan úgy be lettek palizva mint ők.
    A cél az, hogy kialakítsanak egy előörs bázis, mert a Földön valakik kitalálták, hogy valami idegen faj terjeszkedőben van.

    Mellesleg az erdő pont olyan, mint a Pandoráé, csak nincsenek benne Navik, viszont egyetlen hihetetlenül bonyolult örökítő anyagú organizmus, ami állandó harcot vív a másik kontinensen levő hasonló organizmusokkal. Az erdő időről időre megpróbál velük kapcsolatot teremteni és emberekhez hasonló lényeket küld a táborba, alapvetően, hogy DNS mintákat szerezzen, ami nem feltétlenül kellemetlen az emberekre nézve;)))

    Az ellenséges idegen civilizációt ugyan soha nem látják, de folyamatosan megpróbálják szabotálni, hogy a földi kormányzat figyelje őket, ezért az anyaűrhajó által kiküldött kémrepülők és robotok lelövöldözésével foglalkoznak, és próbálnak visszajutni az űrhajóba is.

    Aztán egyszercsak megjelenik egy idegen intelligencia is, akik viszont olyanok mint a szellemek, mert az anyag számukra vagy túl sűrű, vagy éppen hogy túl légnemű, mert gyak bármin átmennek.

    Kb idáig jutottam, a sztori kitalálásával, de csak 1-2 oldalt írtam le sajna. Pedig mint Nemere most beperelhetném Cameront, hogy lenyúlta az ötletemet az egy organizmusként létező erdővel!"

    Itt főleg az első mondat volt elég durva.
    Látszik, hogy művelt vagy és valamit konyítasz a Sci-fihez, de azért attól nagyon mesze vagy hogy ilyen filmet csinálj. Mert ha netalántán képes is lennél rá akkor már nem Magyarországon laknál és nem az SG re írnád a kommenteket. Ezen felül valószínűleg a Sci-fi Top 10-be is ott látnánk a filmedet. De ebből azon kívül, hogy leírtam semmi nem igaz.


  • NEXUS6
    #70
    Ó nem, csak ezexerint lehet, hogy több hét fórumszkander után valaki el is olvassa azt amit írok!?

    Hihetetlen eredmény!
  • sandor8206
    #69
    ugyanannyi oka lenne mint fordítva.
    Amúgy semmi baj Imike, nincs baj a véleményeddel csak amit képviselsz! Annyira anti fanboy vagy, hogy megmagyarázod a lehetettlent + ráadásként meg Tarantinózol is, ami magában közröhej!
    Amúgy még mindig várom miért siker a 3. héten az Avatar (Titanic) ha szted nem is tetszett a nagyközönségnek.
  • Sony90210
    #68
    Nexus6 beütötted a fejed vagy mi történt hirtelen teljesen más lett az egész filmhez való közeledésed? Nem mintha baj lenne csak az első időkben irt fenhéjazos és fikázos kommentek után most tök normálisakat írsz.
  • NEXUS6
    #67
    A film tényleg jól sikerült, megérdemelten van benne az első 10 legjobb sci-fi-ben, ez nem kérdés.
    De szerintem az első 3 közelében sincs.

    Talán csak ennyin megy a vita.:)
  • NEXUS6
    #66
    Leszedtem a forgatókönyvet, én sem olvastam végig még. Egyrészt sokkal sci-fisebb tényleg, másrészt azért Cameron lehet, hogy alapvetően mint rendező, jó vizuális képzelőerővel rendelkezik, mondjuk muszáj is neki, de a forgatókönyvből is az jön át, hogy a párbeszédekhez zéró érzéke van.

    Amúgy ekkora sztori jó párbeszédekkel simán belefért volna 160 percbe, legfeljebb kivágnak néhány funkció nélküli részt.
    Mellesleg a Navik mozgásán is lehetett volna helyenként vagy 10%-ot gyorsítani, néhány helyen mintha vízben úsznának. OK tudom, hogy nagyobbak, meg alacsonyabb a gravitáció, de akkor is, ez megint pár percet adott volna. Pláne, hogy Cameron több helyen direkt belassítja a képeket, hogy hangsúlyosabbá tegye a jelenetet.

    A bevezető résznek sem kellett volna órákig tartania, 5-10 percet azonban a földi világ bemutatására rá lehetett volna szánni, azonban a forgatókönyv is meglehetősen közhelyes. Ilyen szempontból felesleges lett volna egy 1000. cyberpunk világ bemutatása. Technológiailag sem túl izgalmas amit ír (pár év múlva valszeg tök elavult lenne, és azon röhögnénk, mint most pl a Total Recall-on), emberileg viszont nem elég megrázó amit ír, vagy is inkább ahogy leírja. Nem mert valami bűnözős képeket sem berakni a filmbe, a srác bátyját baleset éri a forgatókönyv szerint úgy hal meg.

    Szal a forgatókönyv nagy része gyak dolgok magyarázata, néhány helyen jelentek leírása, amit megvalósítottak, a többi blabla, tudományosodó halandzsa, közvetlenül nem lehet belőle filmet csinálni. Párbeszéd, a szereplők érzelmeinek, motivációjának leírása szinte semmi. Ehhez képest a film még jobb is lett!
  • Nazir
    #65
    Nekem annyira bejött a film, hogy imax után 2 héttel beültem újra egy 2d-s vetítésre is, és nem bántam meg eggyiket sem. Eszembe sem jutnak azok a dolgok amiken itt órákon napokon át vitatkoztok.
    Lehet, hogy akkor most mindenféle analfabétának le leszek hordva, de pont lexarom a kliséket meg a sablonokat, mert az én olvasatomban ez a film jól sikerűlt, és ez a lényeg. Nem az h hány lábú a párduc meg mien színű a csillámpor.
    Igazábol a 3d-s vetítésen kb 30 perc után megszoktam a látványt és a továbbiakban fel sem tünt, hogy 3d-s moziban ülök, tehát ez az újdonság sajnos lecsúszott a klotyón.(Fél óra után)
    Azért csak veszekedjetek meg vessézzetek jókat röhögök rajtatok én aki a szórakozásért meg a filmnézésért jár a mozikba.
    Ja és én kérek elnézést.
  • IMYke2.0.0.0
    #64
    Mert Elvis-nek lenne oka rá, mi?
    Ne vicceljünk, oké!?
  • sandor8206
    #63
    Elvis is Mozarton, pont ez a lényeg!
  • mkfd
    #62
    Bár nem rágtam végig a forgatókönyvet, de beleolvasgattam, és a sablon történet mellett benne van az a mélyebb, scifi-sebb vonulat amelyet néhol te is felfedezni vélsz (és amiről elfantáziálgattam én is a szamáremberes cikknél, és sok helyen a kimaradt dolgok is egész jól alátámasztják az elképzeléseim :D).

    Ha a forgatókönyvet egy az egyben átültetik a filmre legalább dupla ilyen hosszú lett volna az egész. Már csak odáig egy óra eltelne mire a főhős először belebújik az avatarjába. Egész karakterek, konfliktus-helyzetek maradtak ki, és még így is kivágtak 10-20 percet a végleges filmből. Emellett tudtommal van 1-2 óra felvett jelenet, félig elkészült animáció, amik már forgatás közben ki lettek vágva.

    Néhányat az alábbi linken is látni lehet ha vkit érdekel. Videó a forgatásról: http://www.traileraddict.com/trailer/avatar/b-roll-i

    Magából a scriptből sokkal inkább két másképp fejlett civilizáció szembenállása olvasható ki, mintsem Jake(eredetileg Josh) kontra világ.

    Nyilván a forgatókönyv azért lett ennyire megcsorbítva, hogy beleférjen a történet egy film hosszúságába. Hogy miért a scifi-sebb vonulat lett háttérbe szorítva a sablonos részekkel szemben, arra talán a bevételi számokban kapunk választ.

    Egy biztos, az indiánosdi/romantikázósdi el lett lőve, a folytatásokra újabb sablont ráhúzni értelmetlen volna és rókabőr. Nem hiszem hogy Cameron ezt akarná, pláne hogy interjúkban arról beszél, hogy jelenlegi prekoncepcióiban a történet kiszakadna Pandoráról. Ha meg kreatív ötletek híján volna, sima folytatás helyett nem mindjárt trilógiában gondolkodna.

    Történetvezetés, konfliktushelyzetek, karakterek mélysége szempontjából erősebb folytatást várok, ami talán a most csalódók egy részének is kellemes meglepetést fog okozni. Ha nem így lesz, az lesz az én csalódásom pillanata :D
  • BRAAJEN
    #61
    Most néztem meg a Moon-t, meg a 2012 is. Igaz ezeket csak homemovi változatban, de nem is kelett más verzió, az egyik alap sci-fi ember-tudat boncolgatás, makettekkel, a másik színes szagos elképesztő blődli tömeg, röhögésre ingerlő részletekkel, és a népért meghaló hős elnökkel! De az AVATAR-t 2x láttam moziban, és nem volt kár érte. De talán egyre többen fogják megnézni, ha sokat olvasgatják a kritikákat. :-) De azért a legtöbb embernek aki a moziba jár semmit nem mond a dzsémszkamerun vagy akár melyik név, nem műelemezni mennek moziba, hanem szórakozni, azt meg kell hagyni az okosoknak, akik majd meg magyarázzák mit láttunk!
  • IMYke2.0.0.0
    #60
    Mozart sírva röhögne Elvisen.
  • sandor8206
    #59
    Most mit rakjak, ne legyél már idióta! De komolyan nem bántásból mondom, de észnél vagy?
    Az Avatart majd a Ponyvaregénnyel hasonlítom vagy hasonlítani kell össze?! Elvist se hasonlítom össze Mozarttal.
  • boomsly
    #58
    Érdekes..van komment amit azonnal törölnek.
    Nem igazán értem miért.
  • csimmasz
    #57
    Azért ez akkor is szép teljesitmény,ráadásul van ahol még be sem mutatták!Pl Olaszországban,majd január 15.
  • szacsi
    #56
    gonosz a szóköz
  • szacsi
    #55
    Rakj egymásmellé egy párbeszédet a két filmből..
  • NEXUS6
    #54
    Ezek egyike sem tökéletes film, azonban mindegyikben van 1-2 szereplő és szöveg, ami megfogja az emebert és ami a film 90%-ának értéktelensége ellenére ad egy kis pluszt is.

    Természetesen mindegyik tele van klisékkel, de a végén rátérek, hogy nem ez a gond.
    Pitch Blackban, mint írtam a vagány hős 1-2 tökös beszólással, és egy jobb filmet is irigylésre késztető kőkemény katarzissal, amúgy tényleg zs-de ez utóbbi azért kiemeli abból.
    Az ember gyermeke úgy jó ahogy van, igazából nem is tudok hibáját mondani, bár inkább nem akarok. A színészek végig nagyon jók, a hangulat dúrva, van 1-2 jó kis humor is benne és az utcai lövöldözés a végén olyan, ami gyak etalon. Keveréke az ír terrorista filmeknek, a medmex szerű posztapokaliptikus látomásoknak, és a Ryan közlegénynek, meg még egy kis plusz.
    A Star Trek marhára nem klisés, persze kérdés, hogy adott körülmények között mit lehet és mit nem lehet megtenni, de gyakorlatilag újradefiniálja mindegyik ismert startrek karaktert, ehhez bátorság kell. És bizony az új karakterek legalább olyan erősek mint a régiek, mégha annyira azért nem is különböznek azoktól. Spock érzelgősködik, tépelődik és szerelmes, pontosan olyan konfliktusokat él át, amit Kirk-nek kéne. Kirk eközben pedig a lúzerség határán egyensúlyoz egy galaktikusan kisiklott élettel, aztán persze Kirk-ösen úrrá lesz a helyzeten. Nem önmagukban forradalmiak, hanem ahhoz képest, hogy egy 50 éves kökeményen bejáratott hagyománnyal kell a filmnek szembeszállnia.
    A Nyisd ki a szemed volt előbb '97-ben. A film(ek) eredetisége nem abban van, hogy mi az alapsztori, hanem hogy a műfajok keverésével zavarja össze a nézőt, a szereplők pedig ragyogóan megvalósítják a rendező elgondolását.
    Sunshine sajna totálisan olyan, amit narumon is írt. Hihetetlenül jó hangulat, kőkemény hardcore scifi fíling, gyilkos feszültség, és ehhez megfelelő színészi játék. Aztán átmegy egy B kategóriás túlélő horrorba. Azonban van 1 jó órája a filmnek, amíg álmodozhat a néző azon, hogy milyen lett volna, ha tényleg van koncepció a végére is.
    D9 egy fanyar paródiába oltott akciófilm, ahol a főszereplő a zsenialitás határát súrolja a karakter megformálásában. Nem ripacskodik, nem játssza túl a szerepét, de mellette minden érzelmet belead. Egy nevetségesen, fájdalmasan kisstílű, de hihető karakter, mellette egy precízen megvalósított akciófilm.

    Lehetne sorolni a kliséket, de nem ez a lényeg, hanem hogy ezekben a filmekben volt ötlet, a rendezőben kurázsi, hogy a klisék mellett újat alkosson, ami nem mindig jött be, sőt van amelyik film gyak össze is omlott.
    A klisé természetesen kell, mert ha nincs, akkor nincs mivel szembeállítani azt, ami az adott film lényege.

    ""...Azonban az, hogy ez az alkotás egy kliséhalmaz, gyenge párbeszéddel, és sajna gyenge sztorival ugyan olyan tény, mint hogy mekkora sikere volt a kasszáknál..." Mondasz 20 filmet (a komerszebb-műfajokból), amit nem szedek szét ez alapján. Igazat adok neked."
    A gond ezzel az, hogy hiába szeded szét ezeket a filmeket, amit meg is tettem neked, mert ettől még az Avatar bizonyos dolgokban nem lesz jobb.
    Az Avatár nem hozott új motívumokat, újszerű konfliktusokat, nem hozott egy új hős tipust, nem mutatott be olyan új vizualitást, amit eddig nem láttunk volna (a 3D csak egy eszköz, de teljesen klasszikus kamera beállításokkal dolgozik) ilyen szempontból sajna kevesebb, mint a felsorolt filmek bármelyike.
    Azonban amit elkezdett, azt szinte minden megbicsaklás nélkül, mint ahogy a mozdony megy a sínen, végig viszi.
    Nem tudunk meg semmi újat, nem idézgetünk belőle szövegeket, és sajna még a zenéjét sem dúdorászzuk. Jó film.
    De csak ennyi. Gáz ha sokkal olcsóbb filmek fektetik két vállra a CGI-n kívül bármiben, és a világ legdrágább, legsikeresebb filmjének ezt szerintem nem lehet elnézni!
  • runny
    #53
    Én nem tornázok azon hogy jó volt avagy sem a film, egynek nekem elment, majd megnézem még DVD-n.
    Azonban érdekes módon annak ellenére, hogy ugyanúgy adott a lehetőség az "illegális" letöltésre, mégsem hangos tőle a média. Pedig most kéne jártatni az arcukat, hogy a kalózkodás ellenére rekordbevételeket ért el a film. Vajon most miért nem jönnek ezzel? Költői kérdés volt, a választ tudom. A kalókodás, mint fogalom arra jó, hogy legyen mire fogni a szar vagy a kevés marketinggel ellátott filmek sikertelenségét.
  • sandor8206
    #52
    nekem is tetszettek ezek, de klisék ebben is vannak.
    kicsit Spoileres
    Gladiátor óta, főhősök meghalnak-Ember gyermeke/C.Owen-Erről volt is cikk annó az egyik Cinemaban, hogy azóta gyakrabban hullanak el a főszereplők a film végén, áldozzák fel magukat az ügyért.
    D9-kisember begurul klisé végig a filmen + az összebarátkozunk egy idegennel is lejárt cucc sztem (pl. Kedves ellenségem)-a megjelenítési ötlet volt új, nem az alapfelállás
    Star Trek-itt gyakorlatilag csomagban vették meg a kliséket, snitt+beállítás+zene
    pl: megmenekülés a feketelyukból a végén
    Vanilia égbolt-sztem a Fight klub óta a skizofrén álomvilág eléggé felfutatta a dolgot, gyakorlatilag mára a legegyszerűbb csavar egy filmben (nyisd ki a szemed lehet előbb volt nem tudom, ha igen sorry)
    Pitch Black-nem tudom egy sima sci-fi, semmi extra-klisé klisé hátán-lezuhanunk,landolunk egy idegen bolygón természetesen embert zabáló szörnyekkel van tele és menekülönk, természetesen a csapat egyenként fogy el.
    A csaj halála boritékolható volt.
    Sunshine-term. itt is egyenként fogy el a legénység, különféle műszaki hibák, egy ember nyírja a társait különféle elméjét megszállt hülyeségek végett főhős feláldozza magát stb.-Event Horizont azért előbbi film + még a Supernova is erősen klappol rá.

    Szóval nekem is tetszettek ezek a filmek, nem is foglalkozok ilyen hülyeségekkel DE klisé minden filmben van dögivel. Csak párat szemezgettem ami először eszembe jutott, lehet belemélyednénk lenne még több.
    Persze Avatrban is van dögivel, mint mindegyik filmben, mesében talán meg még több, ahogy itt is, meg a LotR, meg az SW-ben is. Ez van, ilyen műfaj.
  • sandor8206
    #51
    Amúgy Tarantinót felhozni sztori ügynél? Hmmm, eléggé ostobaság! Szted miért pl: Ponyvaregény a címe az egyik filmjének, mert jól hangzott?
  • sandor8206
    #50
    hidd el nem védem az Avatart, valaki beírja, hogy nem tetszett, mert nem fogott meg. Ennyi van ilyen.
    De a hülyeségek néha egekbe szöknek!
  • narumon
    #49
    Jah és sandor8206 nevében, ezek mindegyike leírható két mondattal, és mindegyik hemzseg az általad úgy gyűlölt klisékben.
    District 9 ebből a szempontból kész avatar: "rák-űrlényekkel" helyettesíti a fekete rasszt, és ezen keresztül meséli el az apartheidet. Szóval ezt a filmet nem is értem miért hoztad fel mint jó példa az "avatar ellen".
  • narumon
    #48
    Szerintem ez jól bizonyítja, hogy ez csak ízlés kérdése. Pitch Blacket mi haverral szó szerint végigszenvedtük, úgy, hogy közben többször azon gondolkodtunk hogy kikapcsoljuk a videot (asszem még azon néztük). Hihetelenül elbaszott egy ZS film. Minden irányból. Az, hogy drámaian megváltozik valami Riddickben és ez még át is jött.. hát ezt komolyan mondom nem is értem. Az a film forgatókönyvestül, rendezőstől, "színészestül" egy szemét, úgy ahogy van.

    Sunshine-nak valami zseniális a nyitó félórája, majd úgy megy át egyre gagyibba, az utolsó óra egy koncepció nélküli szenvedés a rendező és/vagy a forgatókönyvíró részéről aki nem tudta eldönteni milyen filmet csináljon és végül saját késébe dőlt bele, mesteri harakirit követve el maga és a film ellen.
    A disctrict 9 az egy jó film, főleg ha ismeri az embere a költségvetését, és ezzel a szemmel nézi, megbocsájtja a hibákat és hiányosságokat és a rossz szereplőket, hiszen ennyi fért a költségvetésbe. Ugyanezt 100 millából csinálták volna akkor már erősen húznám a számat.
  • NEXUS6
    #47
    Huszat nem mondok, de ott van Az ember gyermeke, a D9, a Vanilia égbolt/Nyisd ki a szemed, Pitch Black, Sunshine, és az új Star Trek film is.
    Melyik kommersz, melyik nem az tök mindegy, nekem ezek teccettek többek között. Pl. a Pitch Black néha fájdalmasan alacsony költségvetésű, azonban a végén Riddickben, a nehézfiúban valami drámaian megváltozik, ami hitelesen jön át. A többi filmben is van valami, ami megérinti azt embert.
    Az Avatarban helyenként lát az ember valami mélységet, de a rendező gyorsan kitörli a fejünkből valami sablonos megoldással, a mélység és a film fő vonulata kerülgeti egymást de soha nem csúcsosodik ki egy katarzisban.
    Direkt, vagy bénaságból? Nem tudom, de ez van.
  • djstefi
    #46
    valaki meglepodot e hir hallatan ? en 1 rekesz sort nyertem fogadason ugyanis azt mondtam, h max 1 honap alat meg lesz az 1 miliard .tud ez a Cameron bacsi rendezni, az biztos.
  • NEXUS6
    #45
    Várjál már!
    Most komolyan attól jobb a film hogy a humor ugyan halvány erőlködés szintjén, de pl az önirónia, ami a 2012.-ben azért becsületesen benne van, itt még nyomokban sem fedezhető fel? Hogy a karakterek olyan egysíkúak mint egy Krisztust ábrázoló ikon?
    Hogy az emberek/Navik nem hétköznapi hús/vér szereplők, hanem elvont hősök, minimális családi kapcsolatokkal és az ehhez köthető élethelyzetekkel, konfliktusokkal, örömmel, humorral? Azért jó, mert ezáltal olyan műanyagszagú és steril, hogy műteni lehetne a moziteremben????
  • narumon
    #44
    Egyetértek. Szerencsére sokfélék vagyunk mi emberek, különböző ízléssel. Viszont a story számonkérést nem értem, semmelyik Hollywoodi filmnek nincs nagy storyja, mindegyik 3 mondatban kivesézhető. A tálalás a lényeg és ebben az Avatar nagyon jó. (meg még egy csomó másik film ami kliséhalmaz egyébként)
  • narumon
    #43
    Ez a hir egy baromság, amit már ott a hírnél is megbeszéltünk. Esetleg nézd meg ebben a pillanatban a brit "kasszasikerlistát"
  • koschwarz
    #42
    miért kell állandóan ízlésekről és pofonokról vitatkozni...? ennyi erővel mondhatnám, hogy a fenti 5 filmből a karib tengeres miért ért el ilyen bevételt, hiszen olyan szinten szenvedtem rajta a moziban, hogy alig vártam már, hogy vége legyen...de hát valamiért mégis ott van a felsorolásban...
  • narumon
    #41
    "A Tarantino-filmek pl. elég kommerszek, mégis sokkal többet nyújt a sztorijuk."

    Nebassz. Melyiknek? A KillBillnek? Az Alkonyattól pirkadatig-nak? Esetleg a Jackie Brownak? A ponyvaregénynek? Nanemááár. Ezek is jó filmek mert jól vannak összerakva és összeáll az egész, de a story az mindegyikben tök alap szinte 0, egy fikarcnyival sem több mint az Avatar esetén.
  • IMYke2.0.0.0
    #40
    Nem mindenhol akkora szám az Avatar:

    "A mókusok legyűrték a navikat
    2009. december 30. 16:35


    Az Avatar csak a második helyet tudta megszerezni a brit kasszasikerlistán

    Az Alvin és a mókusok folytatása jobban érdekelte a briteket, mint James Cameron Avatar című szuperprodukciója.

    A tíz napja bemutatott Avatar - amely a bolygóját védő Navi nép és az emberek összecsapásáról mesél - premierhétvégéjén még 8,5 millió fontos (2,5 milliárd forint) bevételt hozott, ám a múlt hét végén, 3,8 millió fontos (1,1 milliárd forint) jegyeladással már csak a második helyet tudta megszerezni a brit kasszasikerlistán.
    Alvin és a mókusok

    A csúcson a most debütált mókuskaland-folytatás váltotta, amelyre 5,3 millió fontért (1,6 milliárd forint) vásároltak jegyet a nézők. A harmadik helyet a hazai pályán Guy Ritchie Sherlock Holmes című thrillere kaparintotta meg 3,1 millió fontos (40 millió forint) hétvégi premierbevétellel."

    A hír régi, de azért mond valamit.

  • szacsi
    #39
    Tényleg irigylem azokat, akik ennyire átéléssel tudták nézni a filmet.
    Az "i see you"-n nem tudtam nem a fejemet fogni és bazdmegolni. Fájt. Mint ahogyan az végefőcím alatti theme song is. Ez pl. kicsit kreatívabb (annak ellenére, hogy a szintén eléggé behatárolható Guy Ritchie filmjéhez készítették). Egyébként én egy ilyen munkát (vagy mondjuk egy Belleville randevúhoz hasonló igényesen megrajzolt animációs filmet) többre tartok, mint hogy valaki egymásra halmoz tonnányi cgi-t - és itt most nem csak az Avatarról van szó..