68
  • djhambi
    #68
    Pont ez a baj velünk, hogy ugyanolyan éretlenek maradtunk, ugyanolyan emberi állatok, amíg a technikai fejlődésünk rohamosan nő, ezért potenciálisan egyre veszélyesebbek vagyunk magunkra és a környezetünkre. Csak annyi változott 20 ezer év alatt, hogy kövek helyett intelligens robbanófejekkel dobálózunk.
  • djhambi
    #67
    Semmivel sem vagyunk jobbak nálunk, csak annyival, hogy megtanítottak kezelni a kalasnyikovot, mert volt egy okos emer, aki kitalálta a puskát. Ugynazok az emberek vagyunk, akik a középkorban embereket égettek, mert azt álltották, hogy az égbot nem úgy működik, ahogy a szentírás állította. Ugyanazok az emerek vagyunk, akik 6 illió ember megöltek, mert a farkuk végéről hiányzott egy kis bőrdarab, ugyanazok az emberek vagyunk, akik olajért képesek feláldozni honfitársaikat, és ugyanazok az emberek vagyunk, akik emberi agyat esznek. (Őklegalább csak halottakból.)
  • mainruler
    #66
    Királykobra?
  • Emmegki
    #65
    Nem is kell, túl hülyék hozzá. Egyék csak meg egymást ha ez a szintjük, a civilizációból is csak a kalasnyikovig jutnának el.
  • Julius Caesar
    #64
    Evolúció nincs. Mindenki tudja, hogy az ősember maradványok meg a dinók azok hamisítványok, a bibliát meg istentől kaptuk faxon (a Korán már a patchelt verzió!).
  • AgentKis
    #63
    Ha létezik az evolúció, akkor minden faj, minden populációjának, minden egyede átmeneti állapotot képvisel.

    Ez azért is lehet igaz, mert nincs 2 tökéletesen egyforma élőlény.
  • readswift
    #62
  • johnsmitheger
    #61
    A kannibálok PR Managere legutóbb azt nyilatkozta, hogy bár előre igen civilizálatlannak tűnik a fertőzött agyevés halottakból, de ez egy tudatos kiválasztódási nyomás keltése volt, mert a genetikai módosító berendezés most nem működik. Így a természetes megoldást alkalmazták. Hiányolták, hogy a civilizált népeknél nincs hasonló törekvés pl. a sz@revéssel:)
  • readswift
    #60
    Nem akarok belenyúlni a méhkasba de azért az megmiteném hogy az alább linkelt kreacionista videó mérföldekkel szimpatikusabb a szájhagyományos elolvastatós szkeptik szoszájti szponzorkönyveknél.
  • metaljesus
    #59
    az Isteni téveszme megvan könyvben, nagy kedvencem :) Nemere óta kb az első amit úgy olvastam hogy nem bírtam letenni.
    a többinek a tartalma annyira nem fogott meg, de köszi. majd ha egyszer annyi időm lesz, biztos elolvasom azokat is.
    u.i.: én legszívesebben mindenkivel elolvastatnám.
  • KillerBee
    #58
    Természetesen csak olyanok számára, akik ugyanezt nem tagadják meg másoktól.
  • KillerBee
    #57
    Nekem ezek vannak meg:

    Az ördög káplánja
    Az ős meséje
    Isteni téveszme
    Az önző gén
    Folyam az édenkertből
    A vak órásmester


    És nekem módomban áll terjeszteni.
  • djhambi
    #56
    Nem olyan hosszú idő, ha pl. átlagosan 10 évvel számolunk egy halálra az agyevés után, akkor mivel exponenciálisan terjed a ór, ha minden agyat csak 4 ember evett meg, 60 év, vagyis még egy ember élete alatt meghalhat 4000 ember. Persze az elején soványról indul, és a hirtelen halálozás iatt a végére szűkül, de kb. 55 év alatt 2 ezer az nagyon rövid idő alatt sok, és nem fog 10 év múlva arra gondolni, hogy azért beteg, mert 10 évvel ezelőtt agyat evett. Pl. ma is azokat a vegyszereket meg hormonokat esszük-isszuk, (főként isszuk) amelyeket 30-50 éve ürítettek ki, és egyr több a degenerált csecsemő, meg halvaszületett, de még mindig nem estünk a fejünk lágyára.
  • readswift
    #55
    Hollandba :D
  • readswift
    #54
    Jó hát érted, ennyi erővel Japánban is van kannibál.

    Tényleg van, kultusz figura , pornófilmet forgat meg ilyenek mert már kiengedték. Egyébként egy francia nőbe kóstolt bele mikor európában járt .
  • andersh
    #53
    CP
  • dronkZero
    #52
    Szar lehet nektek... :P
  • teddybear
    #51
    Afrikában is előfordul a kannibalizmus, főleg Kongó vidékén.
    Európában a középkorban irtották ki az utolsó kannibálokat.
    De még mindig akad egy-két ilyen, legutóbb Németországban ítéltek el egy kannibált.
  • gothmog
    #50
    Nincs. Azért az még erős lenne így. Három másik megvan, de sajnos nem áll módomban terjeszteni.
  • Bandew
    #49
    Mi ugyanúgy önveszélyesen hülyék vagyunk, csak túl önteltek is, hogy ezt beismerjük.
  • kukacos
    #48
    Egyébként a kannibalizmus ellen elsősorban épp ez hozható fel, hogy príma transzmissziós lehetőség bármilyen kórokozónak. Már egy csókolózás is veszélyes, nemhogy ha benyeled az illető fajtárs élete során felhalmozott teljes egyedi baktérium és víruskészletét. Valószínűleg ezért sem túl gyakori az állatvilágban, és akkor is inkább fiatal példányokat szokás fogyasztani.
  • dronkZero
    #47
    Aha, hát ez azért árnyalja a képet...
  • kukacos
    #46
    A Kreutzfeld-Jacobs szindróma lappangási ideje évtizedekben mérhető. A kuru inkubációs ideje átlagosan 14 év, de volt, akinek 40 év után jelentkezett. Ilyen léptékben benszülött kutató legyen a talpán, aki összekapcsolja a betegséget az emberevéssel, de még ha össze is kapcsolja, akkor is régen késő. Egyébként onnantól, hogy a betegség forrása nyilvánvalóvá vált, a benszülöttek felhagytak a szokással.
  • dronkZero
    #45
    Azt nem vágom, hogy nekem miért hangsúlyozod, hogy nem Afrika, állítottam én az ellenkezőjét, vagy bármit, aminek köze lehet a megjegyzésedhez? :P

    Ja, lehet, hogy tényleg megették az egész halottat, bár erre nincs utalás. Ez ilyen jelképes dolog szokott lenni egyébként, én nem hiszem, hogy az egészet befalták volna, bár a fontosabb belső szerveket valószínűleg igen. De ez tényleg részletkérdés.

    Számomra az hihetetlen, hogy folytatják ezt az elmebeteg rituálét, annak ellenére, hogy az addig (30-40 év?) teljesen egészséges emberek betegszenek bele, és aztán _ezeket_is_ megeszik, tovább terjesztve a kórt.
    2500 haláleset, 51 túlélő! Ezek _nagyon_ drasztikus arányok! Ezek nem csak primitívek, hanem borzasztóan, önveszélyesen hülyék is...
  • readswift
    #44
    Az afrikaiak nem kannibálok, esetleg majmokat esznek.
    A guineaiak TÉNYLEG kannibálok...!

    Gondolom azért jutott a gyerekeknek meg a nőknek az a része mert annak olyan tulajdonságot tulajdonitottak hogy az azoknak való. Ne gondold hogy a többi részét nem ették meg , részletkérdés.


  • dronkZero
    #43
    Egyébként az tuti, hogy ez a cikk teljesen komoly?

    Nevető halál, már a neve is kissé fura...

    Na de nem is ezzel van a legnagyobb bajom. Hanem azzal, hogy tényleg ilyen hülyék ezek a bennszülöttek? Adott egy betegség, ami _kizárólag_ úgy terjed, hogy fertőzött agyvelőt eszik egy egészséges ember. És ha meghal ebben a betegségben egy családtag, akkor megeszik az agyát? Aztán mikor _ettől_ megbetegszenek és meghalnak, akkor azoknak is megeszik az agyukat?

    És a törzs a kipusztulás szélére került nagyjából, csak egy genetikai mutáció miatt létezik még egyáltalán?

    Hát gratulálok nekik, az első tömeges Darwin-díj, asszem. Ennyi ember egy helyen még a történelem folyamán soha nem lett a saját hülyeségének az áldozata, ha jól sejtem.
  • dronkZero
    #42
    A szelekciós nyomás jellemzően csak adott populációkra hat, nem az egész fajra. így innentől kezdve nem sok értelme van a fejtegetésednek, annak ellenére, hogy nagy része igaz.
  • Epikurosz
    #41
    Sajnáljátok csak a szegín bennszülötteket. Épp csak az a kérdés, hogy mibe születtek bele.
  • KillerBee
    #40
    "De gyorsan hat a mutációs előny mert alig, vagy egyáltalán nem marad fenn átmeneti faj."

    Példának mindjárt itt van az ember mint átmeneti faj. De azt hiszem, te nem is átmeneti fajra gondoltál.

    "Ezért mivel a Foré törzs ki tudja egészíteni a táplálékát kuruval fertőzött emberi agyvelővel megnő az esélye a túlélésre (pici előnyre tett szert) ráadásul pusztítja az evvel a mutációval nem rendelkező többi embert."

    Ez az előny csak akkor mutatkoznék meg, ha hirtelen a kuruval fertőzött emberi agyvelő táplálkozásunk elengedhetetlen részévé válnék.

    A természetes kiválasztódásban egy új tulajdonság csak akkor válik előnnyé, ha a külső körülmények azzá teszik - és ugyanez áll a hátrányos tulajdonságokra is.

    Egy látszólag hátrányos tulajdonság mindaddig nem okoz szelekciós hátrányt, amíg a körülmények azzá nem teszik. Ráadásul a tulajdonságok gyakran nem egyedül, elkülönülve jelentkeznek. Bizonyára ezzel magyarázható pl. a repülési képességüket elveszített madárfajok fennmaradása: olyan életkörülmények között élhettek, ahol nem volt hátrányos a repülőképesség hiánya, viszont e hiány valószínűleg valami előnyös tulajdonsággal járhatott együtt.
  • vmiki88
    #39
    a francba pedig most akartam megenni a szomszádom agyát
  • johnsmitheger
    #38
    Emberi agyat kajáltak halottakból? Ezek betegek voltak a kuru előtt is.
    Ha beadatod ezt a gént, kívánni is fogod az agyat :)

    Másfelől, ha jól értem, ha 1000 ember mondjuk sz@rt eszik és pár túléli azok akkor a nagy nyomás hatására sz@rtűrők lesznek és igazi sz@rrágók????
  • babajaga
    #37
    Azért mert ezekben a társadalmakban a fiatalabbak kevésbé vehetnek részt a közösségi életben.
  • brueni
    #36
    komolyan kérdezed?
    láttál már bennszülöttet melltartóban?
    vagy kérdezd meg egy fejlett mellű rokonodat, milyen lehet futni ugráló csöcsökkel, hogy megnyúlnak az izmok az évek során, főleg egy szoptatós anyánál...
  • duke
    #35
    ember evo vagy sem,de jobb oldalinak nagyon jo csocsei vannak
  • xk
    #34
    Ja, és mellette megy a szólovaglás, és a hatásvadászat, hogy keresztbetegyen a materialistáknak.
  • xk
    #33
    Az információ definíciójáról szól, az ahhoz tartozó szabályokról, és hogy ezek a szabályok hogy működnek a DNS-nél. Mindezt rossz minőségű hanggal, aminek ráadásul a hangereje is folyton ingadozik, ezért igazi kín hallgatni.
  • metaljesus
    #32
    inkább foglald össze nekünk
  • terminator122
    #31
    ha akarjatok tudni az igazat az evoluciorol nezzetek meg ezt:
    http://www.youtube.com/watch?v=2rCkFLq3uts
  • Alfa Of NS
    #30
  • metaljesus
    #29
    az új könyve (Az evolúció bizonyítékai) nincs meg véletlenül ugyanígy? gondoltam hogy karácsonyra meglepem magam vele, de inkább kinyomtatom melóban minthogy 5000-ért megvegyem :)