A magyar őstörténelem

Mikor fogod fel, hogy nem az én személyem a lényeg? Ezeket nem én állítom! El vagy tévedve!

Less már utána, hogy hány "szerzõ" "véleménye" lett csak ide linkelve nektek! Valóban úgy érzed, hogy mind hülye és turbómagyar?

Én elhiszem, hogy a személyem elleni folyamatos gusztustalan támadás, meg célozgatás téged kielégít, de ettõl még nem lesz igazad! Ettõl még a finnugor elmélet nem lesz igaz, én pedig csak azért sem fogok lesüllyedni hozzád bogaram... 😉

Örülök neki, hogy te közel vagy a tûzhöz! Így legalább már értem, hogy miért viselkedsz így!

Te vagy csökönyös mint egy szamár.
Szép dolog az ideológia, meg az elhivatottság, de elég felesleges amit mûvelsz.
Persze tudom én, hogy te csak egy áldozat vagy, még ha nem is tudsz róla, ezért részvétem.
Sajnos a jól körülírt dolgok amiben hiszel, csak a megtévesztésért van.

Most akkor, ha már itt tartunk elmesélem miért is folyik ez az egész, én ugyanis sokkal közelebb vagyok a tûzhöz, mint egy ilyen kis aktivistácska mint te. Azt sajnos hozzátartozik, hogy ez a közelség csak az információszerzésben nyilvánul meg, de veled ellentétben én tudom mi miért történik.
Az eszmével semmi gond, csak hát az eszközök, amikkel egyesek próbálják népszerûsíteni, hosszútávon egyáltalán nem kifizetõdõ. Pár év múlva, ha ez lecseng, és a jobbiknak nem lesz ilyesmire szüksége, kifejezetten ciki lesz, hogy ilyen utakon is jártak. Sajnos akivel kapcsolatban állok, és tehetne valamit az ügy érdekében a te irányodat támogatja, szerinte ez szükséges, és meg sem említi ott ahol esetleg lehetne némi foganatja.
Gyakorlatilag szándékosan hazudnak, mert így "legalább szó van róla, az is eredmény".
"Ha csak egyszerû magasztos kijelentéseket teszel a magyarság múltjáról az ugyanis önmagában nem elég érdekes." Így hogy szembe kell helyezkedni valamivel, lázadni kell rögtön érdekessé válik, ezzel lehet bázist építeni, különösen a fiatalok körében akik fogékonyak az ilyesmire. Mert "a harc az élet fûszere".

Akkor olvasgasd csak... aztán azokat is szépen sorban, amiket az elmúlt hetekben linkelgettünk. Aztán vesd össze... a többi a te dolgod!

Gondolkozz el azon, hogy az elmúlt évtizedekben hányan nevelkedtek fel a finnugor emlõn! Hányan éltek ebbõl a baromságból! Gondolod egy ilyen õskövület majd felteszi a kezét, és közli, hogy "jogos, tévedtem, a nyugdíjam sem kell"? "Uraim, az egész életpályám hamis, beismerem, hogy a politika kurvája voltam" Ne várj ilyet...

Elméletek helyébe úgy szokott újabb elmélet lépni, hogy a régi képviselõi szépen kihalnak... csak így megy ez... meg fogod látni majd pár év múlva, hogy mi lesz majd a finnugor agyrémmel...

Politika uwu, politika! Tudod, az érdekek!

Tudom, hogy nehéz uwu, de próbálj meg emberként viselkedni... eleinte elég legalább egy héten egyszer!

Milliószor reagáltam már a hülyeségeidre, tökéletesen felesleges minden nap ezt eljátszani. Viccnek jó ami mûvelsz, de, ha valóban ilyen vagy, akkor részvétem...

Gondolkodtál már rajta, hogy miért pont a tudósok és a hivatalos eredmények legfõbb gátjai az elmélet terjedésének?
Hiába próbálkozol, a földet se tudod kilapítani.

Kérném szépen azt a beszédet, kíváncsi vagyok rá! 😉

LOL
Ennyi?
Szánalom. Azt hittem letagadod legalább😄

Kérném szépen azt a beszédet, kíváncsi vagyok rá! 😉

Mellesleg a 20-s években volt nagyobb bajunk is, mint a finnugor baromság! Tarthatatlan politikai kitaláció, tele csúsztatásokkal, és önhatalmú kijelentésekkel azon az alapon, hogy "tudományos"!

Habzik a szád uwu... töröld meg, csillapodj, és végezz önvizsgálatot! Jó alaposan... fõleg az ügyben, hogy ki hazudik!

Ha már politika, én is elõvehetném Tisza Istvánnak azt a parlamenti beszédét ahol meg "turáni fajtánk"ról beszél, õ meg azért befolyásosabb ember volt mint Trefort. Javíts ki egyébként, de úgy tudom hogy a 20-30as években is maradt a finnugrizmus, pedig akkor igencsak szél ellenében kellett khm haladniuk 😊

Most, hogy a te õsellenségeid faszságait is elõkapartad, nézz tükörbe, és próbáld kitalálni miben is különbözöl te ezektõl a kreténektõl! Segítek kb semmiben, csak te ellentétes oldalról üvöltözöl ugyanakkor ökörségeket.
A te "érveléseid" is ugyanolyan szánalmasak mint ez a lealacsonyító kijelentések.
Most te is láthatod milyen felháborító, ha a politika belepofázik a tudományba.

Az a baj, hogy hazudsz. Nem ezt tanítják az iskolában.
Ezek is csak propaganda. Képzeld van a lónak túloldala is, és politikai elkötelezettségbõl képesek a szélsõbalos kretének is ugyanakkora ökörségeket fröcsögni mint a szélsõjobbos kretének. Mindkét irányú parasztvakítás igen távol esik a valóságtól.

Csak felmondtam a leckét, ahogy azt tanítják! Megfeleltem az elvárásoknak... Szabad stílusban idéztem attól az embertõl(?), aki az MTA vezetõje volt, és akibõl miniszterelnök jelöltet csinált az mszp:

Glatz Ferenc „A magyarok krónikája“ címû munkájában (Budapest 1996. 9. oldal.) :
“A magyar embernek évszázadnyi idõbe tellett, amíg a lovaglástól elgörbült lábával megtanulta az eke utáni egyenes testtartást, és leszokott arról, hogy gyönyörûségét lelje az asszonyok és a gyermekek lemészárlásában.”

Olyan szép nem? Õ a hivatalos, a nem áltudományos, a politikától, és egyéb érdekektõl független! Minden szava arany! Hozzá képest egy Pap Gábor maga az áltudományos jobbik bérenc, a rasszistafaszistatrapista, stb... Szóval éljen a matrix, és annak öntudatos lakói...

Emlékeztetõül egy kis ébresztõ:

"Tisztelem az urak álláspontját, én azonban - mint miniszter - az ország érdekeit kell nézzem, és ezért a külsõ tekintély szempontjából elõnyösebb a finn-ugor származás princípiumát fogadnom el, mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk. A kormány a jövõben csakis a tudomány ama képviselõit fogja támogatni, akik a finn-ugor származás mellett törnek lándzsát."

Trefort Ágoston 1877

És amint azt tudjuk, Trefort Ágoston szavai igencsak valóra váltak! Hogy mi erre a bizonyíték? Maga glatz ferenc, és csaknem a komplett MagyarTalanítóAkadémia azon része, aki a történelmünkkel foglalkozik!

No meg ez a topik is ugyebár... pár évszázaddal ezelõtt, ha egy magyar ember kétségbe vonta volna a szkíta származást, azt minimum pofán röhögik...

Mekkora ewgy magyarennes szarházi vag!
Hogy lehet ilyet mondani!

Komolyra fordítva a szót. Ezt ma olvastam:
"...A nyelvészek a nyelvek rokonságát, a genetikusok az emberek rokonságát vizsgálják, és ez nem ugyanaz az olyan széles körûen elterjedt társadalmi jelenségek miatt, mint például a többnyelvûség vagy a nyelvcsere. A nyelvek teljesen másképp adódnak át generációról generációra, mint a gének. Még konkrétabban: a nyelvek a génektõl teljesen függetlenül adódnak át”

Forrás itt.

Vélemény?

Ne keverd a dolgokat össze. Atlantist az "Õsök" alapították a Pegazus galaxisban. De már kipusztították õket a Lidércek és a Replikátorok. A maradék meg felemelkedett egy magasabb létsíkra és mint magyarok tértek vissza a Földre. <#eplus2>

Bocsesz, egy kicsit elkalandoztam. 😊

Ez tényleg egy részletesen kifejtett, több oldalról is alátámasztott okfejtés volt a részedrõl. Gartula! Nem is tudom, hogy ezek után ki az akiben kétely marad, az állításod bizonyítottságát illetõleg.

uwu te nem nagyon vagy képben, monhatnók semmit sem tudsz!
tanulj archeo-genetikát, régészetet, kultúr-antropológiát!
azt pedig még a magadfajták sem hazudhatják el, hogy a krasznojarszki szkíta kurgán csontmintáiból nyert 10/11 r1a1 haplocsoport 60%-ban van jelen a modernkori magyarságban, a finnek, észtek 60%-ban birtokolt N3 markere pedig teljesen hiányzik.
miattam hívhatsz minket ugró fingoknak is, nem érdekel, de a szkíta múlttal együtt tedd! mert az a mi örökségünk, és nem a te ökörséged!
ja a szarmata minták esetében pedig 12/13 r1a1 volt.

<#vigyor><#vigyor><#vigyor>

akkor te az utóbbi vagy.

Ne feledd, hogy tulajdonképpen mi görbelábú makogó horda vagyunk, akik minden szavunkat kölcsönöztük, és évszázadokba telt, amíg leszoktunk a csecsemõk gyilkolászásáról! Ez sokkal hihetõbb, mint a szkíta folytonosság!

Egyébként már én is megtértem kezdem érezni a hit erejét, a tudósok már nem is érdekelnek, én sokkal okosabb vagyok náluk. Ez a honti fikázás veszett jó.
Most már azt is elhiszem, hogy turultojásból született az egyetlen õsapánk turbánnal a fején ott ahol s Tisza ered😄

És atlantisz meg szíriusz, ki ne hagyd!

pannónia és szkíta az õshazánk. aki mást állít buta vagy hazudik.

A szerzõ darázsfészekbe nyúlt. Badiny József forog maga körül, könnyek hullanak, mert azt hallják, hogy nem sumérok, nem mezopotámiaiak, és nem vizigótók, nem alemannok, nem palóczok, de még nem is alánok vagyunk, vagy tetszik a halbõrõs atyafiság, vagy sem.

Elsõsorban a magyar nép eredetével foglalkozó alternatív „elméletek” ideológiai és tudományos hátterének bemutatását, valamint állításaik cáfolatát tûzte célul A nyelvrokonságról – Az török, sumer és egyéb áfium ellen való orvosság címû kötet szerkesztõje, Honti László.



Elsõsorban a magyar nép eredetével foglalkozó alternatív „elméletek" ideológiai és tudományos hátterének bemutatását, valamint állításaik cáfolatát tûzte célul A nyelvrokonságról - Az török, sumer és egyéb áfium ellen való orvosság címû kötet szerkesztõje, Honti László. A nemzetközi szerzõgárda által írt tanulmányokból kiderül az is, hogy a dilettáns nyelvészetet nem csak Magyarországon mûvelik. Nyolc külföldi (finn, német, olasz, török, holland) szakember, valamint hat magyar nyelvész írását tartalmazza a kötet, amely az elsõ nagyobb lélegzetû mû a témában 1943 óta, amikor Ligeti Lajos szerkesztésében megjelent A magyarság õstörténete címû könyv. Ugyanebben a kötetben közölték Zsirai Miklós máig gyakran idézett Õstörténeti csodabogarak címû tanulmányát.


- Elszomorító, hogy Ligeti Lajos és Zsirai Miklós mondatai ma is ugyanúgy érvényesek, mint csaknem 70 évvel ezelõtt, a tudománytalan elképzelések száma azóta sem csökkent. Sõt az utóbbi években az internetnek köszönhetõen még nagyobb nyilvánosságot kaphattak az „alternatív történettudósok" - mondta az mta.hu-nak Honti László nyelvész, az MTA levelezõ tagja. Elmondta: nem véletlen, hogy a nyelvészek nem szívesen szállnak vitába a turáni, sumér, hun rokonságot, és sok egyebet hirdetõ szerzõkkel, hiszen azok általában nem is értik az alapvetõ nyelvészeti fogalmakat. Honti László szerint a legtöbb õstörténeti mûvet olyanok írják, akik ugyan rendelkeznek valamilyen diplomával, de a nyelvészettel tudományos szinten soha nem foglalkoztak.


- Egy orvos sem szívesen áll le tárgyalni azokkal, akik kézrátétellel gyógyítanak, az érdeklõdõ, mûvelt magyar közönségnek azonban szüksége van olyan mûvekre, amelyek cáfolják az egyre nagyobb teret nyerõ tévedéseket és csúsztatásokat. Az összes ilyen vádra világos és egyszerû válaszunk van - hangsúlyozta Honti László. Sokan állítják például azt, hogy Finnországban már nem tanítják a finnugor elméletet. Az egyik finn szerzõ, aki a Bécsi Egyetem professzora, maga írt egy fejezetet a finnugor rokonságról egy iskolai tankönyvbe.


Hasonlóképpen több „õstörténész" is hivatkozott arra, hogy a „Magyar nyelv történeti-etimológiai szótára" nem tünteti fel a törökségi eredetû szavakat vagy elhallgatja egyes szavaink törökségi kapcsolatait. „Ezt az állítást sem bonyolult cáfolni, csak ki kell nyitni a könyvet, és megnézni, valóban hiányoznak-e, és ha nem, mit ír róluk a szótár. Persze ott vannak egytõl egyig" - mondta Honti László. Kifejtette, hogy a Budenz Jószefet és Hunfalvy Pált ért vádak, miszerint a Habsburg Birodalom érdekeinek kiszolgálói voltak, szintén minden alapot nélkülöznek, a témát részletesen tárgyalja Bereczki Gábor tanulmánya.


A nyelvészprofesszor a tudománytalan módszerek közül is megemlített néhányat. Elmondta, hogy a dilettáns mûvekben hivatkozott szövegeknek gyakran a címük is hiányzik a bibliográfiából, vagy épp maga a bibliográfia marad ki a kötetbõl. Honti László elmondta: elõfordult olyan is, hogy nagy munkával kikeresett egy gyanús idézetet, és kiderült, hogy a szerzõ valójában egészen mást állított a mûvében.


Nem csak Magyarországon van azonban hagyománya a tudománytalan elméletalkotásnak. - Finnországban egyetemi tudósok publikáltak olyan mûveket, amelyek nyilvánvalóan ideológiai indíttatásúak - fejtette ki Honti László. Mint elmondta, az elmélet szerint az indoeurópaiak érkezése elõtt az uráli népek egészen a brit szigetekig elfoglalták Észak-Európát, aminek csak annyi a jelentõsége, hogy eszerint a balti-finnek elõbb érkeztek volna mai hazájukba, mint szomszédaik.


- Néha még élvezni is lehet az ilyen „elméletekkel" való munkát, hiszen némelyik annyira mulatságos, hogy az ember el-elneveti magát. Legtöbbször azonban arra gondoltam, hogy mennyi, tudományos szempontból is izgalmas témával foglalkozhattam volna ennyi idõ alatt - tette hozzá Honti László. A nyelvészprofesszor több mint másfél évet töltött az általa írt tanulmányok összeállításával, fordítással és a könyv szerkesztésével.


a szerzõ vitapartnere sem matyóhimzés


A finnugor boszorkánykonyha módszereirõl _Marácz László cikke Honti Lászlóval szemben


„Honti László, a Groningeni Egyetem finnugor professzora ezek ellen az érvek ellen három helyen reagált. Újságcikkben (olvasói levél) a holland napilapban, NRC Handelsblad-ban, 1996. február 15-én adott interjújában és az 1996. február 25-én a hollandiai magyar Mikes Kelemen Kör szervezésében tartott amszterdami elõadásában.


1. Érdemben a Magyar fordulatban felhozott egyetlenegy ellenérvre sem reagált. Nem hivatkozott azokra a tudományos kutatásokra, melyek már megcáfolták a finnugrisztika álláspontjait. Nincsen hivatkozás nem-finnugor magyar nyelvrokonsági kutatásokra, mint például Götz László nagyszerû kétkötetes munkájára.


2. Honti amszterdami elõadását azzal kezdte, hogy tudományosságom a Hócipõben megjelent cikk, a "Magyarul beszélnek a földönkívüliek?" szintjén áll, mely másolatát a közönség köreiben szétosztotta. Az amszterdami közönség elõtt kijelentette, hogy igazából nem vagyok nyelvész, a Magyar fordulatot nem szabadott volna kiadni, stb.


3. Honti szerint azt állítottam, hogy nincs kapcsolat a magyar és a finnugor nyelvek között (NRC Handelsblad), s hogy a magyar-török nyelvrokonság híve vagyok (NRC Handelsblad, UK, amszterdami elõadás). Leszögezem, hogy a Magyar fordulatban én ezt nem állítottam. A magyar és az ún. finnugor nyelvek között valóban vannak párhuzamok, de ezek egyáltalán nem kizárólagosak, ahogyan a finnugristák állítják. Megjegyzem, hogy a magyar-török nyelvrokonságról soha sehol nem nyilatkoztam. Mindössze annyit, hogy vannak párhuzamok a magyar (nyelv) és a török nyelvek között is. Honti taktikai célja világos: olyan dolgokat adni a számba, amit nem mondtam, de amelyekkel szemben a finnugristák szerint a finnugor elsõbbség már bizonyított.


4. A tudományban nincsenek örök igazságok, dogmák. A tudományban elméletek léteznek, amelyeket új tények felbukkanásakor ezekkel a tényekkel szembesíteni kell. Honti szerint ez nem szükséges, mert szerinte a "magyar nyelv finnugor eredete a XVIII. század közepétõl ténynek tekinthetõ" (NRC Handelsblad). Elõször is, egy tudományos tézis régisége nyilván nem minõsül érvnek a tézis helyessége mellett. Továbbá ? mai szemmel? nem lehet komolyan venni a XVIII. századi nyelvészet bizonyító erejét, hiszen a XVIII. századi európai nyelvészetnek alig volt komoly grammatikai elmélete, legfeljebb szólisták alapján dolgoztak. Errõl azonban Honti maga is érzi, hogy túl kevés, mert a nyelvrokonság nem csak közös lexikai elemekben nyilvánul meg. Ha az utóbbi állítás igaz, akkor Sajnovics János az 1770-ben Koppenhágában megjelent a magyar-lapp nyelvrokonságról szóló könyvében a "Demonstratio Idioma ungarorum et lapponum idem esse" címmel tulajdonképpen mit bizonyított? A modern nyelvészet szerint semmit. Legfeljebb azt, hogy a magyar és a lapp nyelv között szópárhuzamok állnak fenn. Ezt a finnugristák is elismerik. Idézet Lakó György Sajnovics Jánosról írt könyvecskéjébõl: "Sajnovics olyan magyar és lapp szavakban látta az azonos eredet bizonyítékát, amelyek a hangalakra nézve hasonlítanak egymásra, jelentés tekintetében pedig teljesen... Az összehasonlító nyelvtudomány viszont már körülbelül 150 éve nem fogadja el a szavak etimológiai azonosságának bizonyítékául az egyenlõ jelentésû szavak hangalaki hasonlóságát…". Ebbõl következik, hogy teljesen megalapozatlan Honti azon állítása, hogy a finnugor nyelvrokonságot már a XVIII. században bebizonyították. Harmadszorra, ha akkor már bebizonyított ténynek számított volna a finnugrizmus, akkor a XIX. század elsõ felében Körösi Csoma Sándor miért kezdett el Indiában kutatni a magyar nyelv eredete iránt? Õt, mint göttingeni diákot a finnugrizmus, az akkori és jelenlegi finnugrizmus német központjában, a XVIII. századi évek nyilvánvalóan nem gyõzték meg. Sõt az is dokumentált, hogy nem kevés nyelvet tudott.


5. Honti amszterdami elõadásán azt mondta, hogy a nyelvekrõl nem lehet azt állítani, hogy nem rokonok, csak azt, hogy rokonságban állnak-e egymással. Ha ez igaz, akkor milyen alapon jelenti ki Honti, hogy a magyar és a török nem rokon nyelvek; minden nem-finnugor rokonságot el kell vetni, s csakis a magyar és a finn nyelvrokonság a helyes?


6. Honti szerint állításom, hogy "a magyar szaktudósok nincsenek tisztában számos magyar szó közös eredetével" nem helytálló (NRC Handelsblad). Ez az állításom _ sajnos_ igenis igaz, mert a hivatalban lévõ magyar nyelvészet a CzFo. nagyszótár alapelveit elveti.” (Marácz László)


A kiadó


Régóta nem esett annyi szó a magyar õstörténetrõl, mint az utóbbi években. A forrásoktól, de még a legelemibb alapismeretektõl is magukat gondosan távoltartó lelkes õstörténeti mûvekkel árasztják el a könyvpiacot, a társadalmi folyóiratok vitáznak, tudománytól távol álló napilapok ankétoznak a magyar elõidõk alapvetõ kérdéseirõl. A mûvelt magyar nagyközönség pedig tétován botladozik a délibábkergetõknek, a megszállott sámánkodóknak, a napi politika Sancho Pansáinak egyéni gusztusához, világnézetéhez szabott, egymással homlokegyenest ellenkezõ elméletei közt, és reménytelenül keresi továbbra is a feleletet a nagy kérdésre: kik is vagyunk, honnan is jöttünk?” – írta Ligeti Lajos 1943-ban. Szinte hihetetlen, hogy közel hetven évvel ezelõtt is (majdnem) ugyanolyan mértékben dúlt a vad dilettantizmus, mint manapság, azóta legfeljebb a színtér gazdagodott: ma már az elektronikus médiumok is ontják a maszlagot anyanyelvünk eredetével és rokonságával kapcsolatban. E kötet szerzõi a tudomány nevében és érveivel immáron sokadszor megpróbálják legalább csökkenteni a képtelenségek áradatának mérgezõ hatását.


Amióta kiderült, hogy anyanyelvünk a finn és sok más egyéb, az uráli–finnugor nyelvcsaládba tartozó nyelvnek a rokona, sokan tiltakoztak a nem eléggé „elõkelõ” atyafiság ellen. E kötet szerzõi fõleg az utóbbi évtizedekben szinte hisztérikus epidémiaként terjedõ dilettáns nézetekkel foglakoznak, amelyek anyanyelvünket egyebek közt a törökkel, a sumerral, különféle indián nyelvekkel akarják rokonítani, sõt egyes botcsinálta nyelvészek szerint a magyar nyelvbõl keletkezett a világ összes nyelve. Az agresszív hangnemben tálalt nézetek többnyire politikai felhanggal és vad indulatokkal is párosulnak. A könyv alcíméül választott Zrínyi-parafrázis a szellemi mákonyra utal. A szerzõk igyekeztek tudománynépszerûsítõ módon megfogalmazni mondandójukat, a dolgozatokban elõforduló szakszavak értelmezését a Függelék tartalmazza.

TEHÁT MÉG EGYSZER:


"Tisztelem az urak álláspontját, én azonban - mint miniszter - az ország érdekeit kell nézzem, és ezért a külsõ tekintély szempontjából elõnyösebb a finn-ugor származás princípiumát fogadnom el, mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk. A kormány a jövõben csakis a tudomány ama képviselõit fogja támogatni, akik a finn-ugor származás mellett törnek lándzsát."

Trefort Ágoston 1877

EZEK UTÁN MI KELL MÉG?

Magyarságismeret mindenkinek
Nem vagyunk finnugorok?

Köteles Lajossal történésszel Molnár Lajos beszélget



Megjelent a Békés Megyei Naplóban
(2001. december 8.)


Az Élet és Tudomány közelmúltban megjelent számában olvasható dr. Béres Judit tollából, hogy finn-magyar kormányközi együttmûködésben 1994 és 1997 között tizenhat ma élõ eurázsiai népességcsoportban végeztek genetikai vizsgálatot, ezekbõl kiderült, hogy - a korábbi feltevésektõl eltérõen - nem állunk genetikai rokonságban a finnekkel. Mit szól mindehhez egy másik szakma, a történettudomány képviselõje? - Erre voltunk kíváncsiak, mikor megkerestük dr. Köteles Lajos történészt, akinek karácsonyra jelenik meg Magyarságismeret mindenkinek címû könyve, amely az újabb kutatások eredményeként a magyar õstörténetrõl is új ismereteket fogalmaz meg.


- Magyarországon a 19. század végétõl fogadták el a finnugor eredeztetést, és akkortól ezt kizárólagossá tették. Az 1848-49-es szabadságharc leverése után a császári udvar helyeztette a Magyar Tudományos Akadémia székeibe azokat a nem magyar származású nyelvészeket, akik a magyarok finnugor származtatásának a hívei voltak. Kétségtelen tény, hogy a kor tudományos színvonalán dolgoztak, rájöttek, hogy bizonyos népek közös nyelvcsaládba tartozhattak. Európában akkor egyedül a finnugor népekkel találtak nyelvi rokonságot. Ugyanakkor fontos rávilágítanunk arra a tényre, hogy a nyelvészeten kívül egyetlen tudományág sem támasztotta alá a magyarok finnugor eredetét. A zene, az antropológia, az írás, a vallás, a régészeti leletek egy sokkal távolabbi és sokkal keletebbi õshaza felé mutattak.


- Az antropológia eddig milyen eredményeket ért el a magyarság eredetének kutatásában?


-A XX. század elején kialakult egy új tudomány: a vércsoport-antropológia, amely a gének rendszerének különbözõségéré épül, ugyanis egyes fajtáknál a vércsoportok megoszlása állandó, és vizsgálatokkal kiderítették, hogy a generációról generációra öröklendõ vércsoportok egy-egy embercsoportra hosszú ideig jellemzõk maradnak. Például az AB és a 0 vércsoport az, amelyiknek az öröklése szerint meg lehet állapítani, hogy mely népcsoport honnan származik. Kiderítették, a 0 vércsoport az úgynevezett õsnépekre jellemzõ, például az örményeknél, a baszkoknál, a keltáknál fordul elõ gyakran. A B vércsoport pedig Mongóliában és Elõ-Indiában jellemzõ a lakosságra. Sokat mond az a tény, hogy a Kárpát-medencében Árpád népének honfoglalása elõtt a B és az AB vércsoport gyakorisága többszöröse a nyugat-európainak. Ez azt jelenti, hogy már a honfoglalás elõtt itt élt népek ázsiai eredetûek voltak, és Árpád magyarjainál ugyanez a belsõ-ázsiai eredetre utaló vércsoport mutatható ki. Ezt követte egy másik eljárás, az úgynevezett jelzõgének vizsgálata, melyet a nyolcvanas évek közepén a japán Matsumoto professzor dolgozott ki. Bebizonyította, hogy a genetikai kötõdés jellemzõ egy-egy népességre, és ennek összehasonlításával a különbözõ népcsoportok rokonsági foka megállapítható. Az õ módszerével Magyarországon is végeztek hasonló vizsgálatot, s kiderítették, hogy a magyar népben északi mongolid, déli mongolid és europid jelleg található meg. Ebbõl azt a következtetést vonták le, hogy a magyarság olyan helyen élt, ahol mind a három jelleg egyszerre volt megtalálható, azaz a Kaukázus és a Fekete-tenger között. Ezért elmondható, hogy a magyarság rokon az árja népekkel, mert nagyobb arányban fordul elõ az europid gének kombinációja, mint például a finneknél. Náluk semmilyen mongolid jelleg sem mutatható ki, és jóval kisebb az europid gének aránya, mint a magyaroknál. Ebbõl az a következtetés vonható le; hogy a finnek egy más típusú õsnépességhez tartoznak, és õk ma már azt is tanítják.


- A történelem során milyen kapcsolat lehetett a magyarok és a finnugorok között?


- Mivel a finnugor népek mindegyike genetikailag eltér a magyarságtól, nem lehetett közös finnugor õsnép, csupán átmeneti együttélésrõl beszélhetünk. Ennek természetesen maradtak nyomai, egy kimutatás szerint a magyar népességben 0,6 százalékos az ugor jelleg. Ez nem sok, biztos, hogy ennél jóval nagyobb a török arány.


- Az antropológia szerint mely népcsoportok állnak legközelebb hozzánk?


- Ebben a kérdésben ismét Matsumoto professzor vizsgálata jön segítségünkre. A jelzõgének alapján a magyarokhoz hasonló jelleg Kelet-Turkesztánban az ujgurok körében található, õk most Kína északnyugati részében élnek. Valamikor õk is részesei voltak annak a magas kultúrának, amelynek az ismert birodalmak elõtt idõszámításunk elõtt 3000 és 1500 között Belsõ-Ázsia volt az otthona, és ehhez kapcsolódtak a mi õseink is. Innen áramlottak ki azok a népek, amelyek megteremtették az indiai, kínai kultúrát, a sumér birodalmat, illetve az ókori Mezopotámiát és Egyiptomot.


- Ebbõl a ténybõl magyarázható a magyar-sumér kapcsolat?


- Hitelt adok annak a nézetnek, amely szerint a magyar írás perdöntõ. Ha egy népnek több ezer éves írása van, akkor az nem lehet primitív nép. Ha több nép írása és nyelve ugyanolyan tulajdonságokat mutat, mint esetünkben a szanszkrit, a sumér és a magyar - ezekben azonos a ragozó szerkezet és megegyeznek a szógyökök, akkor elmondhatjuk: ezek a nyelvek azonos kultúrkörhöz tartoztak. Hogy genetikailag nem mi voltunk a sumérok, az bizonyos; ugyanakkor az is, hogy az õsi kultúrkörhöz kapcsolódott a magyarság, és tulajdonképpen Európában az õsi Kelet egyetlen örököse vagyunk, nyelvünk, kultúránk, népmûvészetünk, zenénk mind-mind ebbe a régmúltba vezet vissza: az idõszámításunk elõtti 3000 és 1500 közötti Belsõ-Ázsiába, amely akkor a világ kulturális központja volt. Évezredeken keresztül a kultúra keletrõl érkezett, és a Kárpát-medence volt ezeknek a népeknek az egyik legkedvezõbb letelepedési helye. Számos nyugati írásban olvasható, hogy az újkõkori forradalom (3000-tõl 1500-ig) kiinduló pontja a Kárpát-medence volt, ahol Európában elõször termesztettek gabonát öntözés nélkül, itt honosították meg a vaskohászatot.


- Bár arról beszélünk, de még nem tisztáztuk, miért is fontos egy népnek a származása?


- A Habsburg-háznak annak idején nagyon jól jött finnugor rokonságunk, mert az alapján hangsúlyozhatták, hogy a mi rokonaink gyûjtögetõ, halászó, vadászó primitív népek voltak, és örüljünk neki, hogy befogadott bennünket a fejlett Európa. Amikor egy népnek évszázadokig ezt sugallják, az lelkileg tönkreteszi. Ugyanakkor a származástudatból erkölcsi erõt is lehet meríteni, ha tudjuk, hogy olyan néphez tartozunk, amelyik több ezer évig képes . volt fennmaradni nyelvével, kultúrájával, kreativitásával, hiszen ezek a gének egyfajta mentalitást is hordoznak.


- A finnugor elmélet alapjait idegen származású nyelvészek vetették meg, ilyen például Josef Budenz, aki húszéves korában tanult meg magyarul és Budenz József néven vált ismertté, vagy Hunsdörfer Pál, akire ma Hunfalvyként emlékszünk. Senkinek sem tûnt fel, hogy egyedül nyelvészek írják meg a magyar õstörténetet hogy nincs finnugor õsnyelv, és senki sem bizonyította be, hogy létezett valamiféle õshaza, arról csak feltételezésként írtak?


- A felsoroltakkal elsõsorban az a gond, hogy úgy dolgoztak nyelvészként, hogy nem tudtak magyarul, ugyanakkor el kell ismernünk, hogy a kor színvonalán kiváló nyelvészek voltak. Részükrõl nem biztos, hogy szándékosan akarták félrevezetni a magyarokat egyszerûen átvettek egy Európában már elterjedt elméletet.


- Több szerzõ megfogalmazta, hogy ezeket a tudósokat a bécsi udvarból irányították...


- Tagadhatatlan, hogy a Habsburgok minden eszközzel támogatták, hogy a finnugor származásunk elmélete kizárólagossá váljon a magyar tudományos életben, ezt tették kötelezõvé az iskolai oktatásban is, 150 év óta ma is ez a kizárólagos. A kommunista diktatúrának sem volt érdeke, hogy változtasson ezen.


- A genetikusok kutatási eredményeit az akadémikusok nem hajlandók kommentálni, az országos sajtó is hallgat róla. A genetikusok által feltárt tényt mikor lesz hajlandó elfogadni a történészi és nyelvi, szakma, illetve az oktatás?


- Az oktatás már részben elfogadta, hiszen a tanártól függ, hogy mit tanít. Egy tisztességes tanárnak el kellene mondani a magyarok származásának különbözõ elméleteit a tényekkel együtt, és aztán rá kell bíznia a diákra, hogy keresse meg, melyiket fogadja el. Óvakodnék attól, hogy egyik pillanatról a másikra egy másfajta elméletet tegyünk kötelezõvé. Helyesebb, ha minden nézetet megismertetünk mindenkivel. Ami a tudományt illeti, konzervativizmusa miatt ez fogja utoljára elfogadni az új eredményeket, akkor, amikor már nem lesz más választása. Ehhez legalább egy emberöltõ szükséges.





Végül egy idézet:

"Tisztelem az urak álláspontját, én azonban - mint miniszter - az ország érdekeit kell nézzem, és ezért a külsõ tekintély szempontjából elõnyösebb a finn-ugor származás princípiumát fogadnom el, mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk. A kormány a jövõben csakis a tudomány ama képviselõit fogja támogatni, akik a finn-ugor származás mellett törnek lándzsát."

Trefort Ágoston 1877

Dr. GrespikLászló
A finnugor-elmélet hazudik, Werbõczy István nem

Honlap

A szerzökröl

hasonló tartalmú oldalak

Üzenötábla

várjuk véleményét!

Megdöbbentette elsõ olvasásra a cím? A finnugor származáselméleten, idegenszívû történelemíráson és sajtón felnõtt generációkba belevert rögzültségek béklyójában nem is csoda. Írásomat végigolvasva (ha megjelenik) szokjon hozzá az igazságkeresés szókimondásához, merészségéhez! Hivatásos igazságkeresõ, jogász vagyok, de mint napi társadalmi folyamatokat érzékelõ ember akarok megszólalni, mert amit mondani akarok, hiányzik a médiákból, tankönyvekbõl, szellemekbõl, lelkekbõl. Gondolatmagokat akarok szétszórni, néhol õsi szakrális dolgokra utalva. "A" honfoglalás, "az" államalapítás vélt évfordulója kapcsán a finnugor elmélet zúdul ránk. Ömlik az elvtelen nyugatutánzás, az euroszemét, az agymanipuláció, melyek a sznob és rideg társadalmi közhangulat keltõi, az elbutítás, a nemzeti-egyéni öntudatelvétel eszközei. A magyar jólétet a jövõteremtõ dicsõséges õsmúlt fényében kell megteremteni.

Szkíta származásunk, 1100 évnél régebbi, nem csak Kárpát-medencei õsi államiságunk és a 896-os honfoglalásnál régebbi honfoglalásaink ténye jogi mûben

Werbõczy István jogtudós, országbírói ítélõmester, köznemes 485 éve megjelent Hármaskönyve (Tripartitum) õsi szkíta származásunkat, a Kárpát-medence magyarok által a most ünnepeltetett "honfoglalás", "államalapítás" elõtt hosszú idõvel való lakottságát, a magyar államiság elõtte régen való meglétét olyan természetességgel írja le jogászi mû keretében, amilyen természetességgel utasítják ezt el a finnugor származáselmélet tömeges megtévesztettjei. Ebbõl is látszik a finnugor trutymóelmélet hazug, megtévesztõ volta. Megfigyelendõk a lentebbi idézetben az "az ittlakó" és az "elsõ bejövetele" kifejezések, mert ezek azt jelölik, hogy 896 elõtt is igen régóta élnek magyarok a Kárpát-medencében, államot alkotva! Árpádék is már kész, meglévõ államszervezetet hoztak! A jogkönyv megírása idején, 1504-1514 között ezt még teljesen természetesnek vették a magyarok és a külföld is. Régebbi a honfoglalás, mint az Árpád-vezér vezette magyarok bejövetele. A szkíta származás említését a Hármaskönyvben két helyen találtam meg. Ez pedig nem az Ural-táji származást jelenti, hanem azt, hogy mind a Kárpát-medencében, mind korábbi lakóhelyeinken államot alkottunk, sõt: akár egyszerre, egyidõben több államot több helyen! Másként hogy lett volna lehetséges, hogy a "vad, nomád, mûveletlen, pogány" vándorló magyarok szinte hirtelen államiságot, építészetet, közigazgatást, mûvészetet, írásbeliséget produkáljanak! Ez olyan, mint az, hogy a történelemkönyvekben az õsember tárgyalása után rögtön jön Egyiptom és Mezopotámia. Nem szúr szemet a nagy ugrás, illetve hogy annak más az oka?

I. rész, 3. czim, 1. §: "A nemesség, a melyet többnyire a szabadok elnevezése alatt is szoktak érteni, úgy mondják, hogy eredetileg a hunnok és magyarok közt keletkezett, miután ezek Scythiából Pannoniába nyomultak, a melyet most változtatott néven, az ittlakó magyaroktól Magyarországnak neveznek".

III. rész, 4. czim: "Az erdélyi scithákról, a kiket székelyeknek hivunk. Vannak az erdélyi részeken a scithák, kiváltságos nemesek, a kik a scitha néptõl, ennek Pannoniába való elsõ bejövetele alkalmából származtak el, a kiket romlott néven "siculusoknak" nevezünk; a kik teljesen külön törvényekkel és szokásokkal élnek; a hadi dolgokban legjáratosabbak".

Mátyás király uralkodása kezdetén született Werbõczy, 1458-1541 között élt, korának élõ szokásjogi joganyagát gyûjtötte össze, az olykor szó szerint belefoglalt királyi dekrétumokkal együtt, vagyis a mûben szent királyaink szavai, akarata is átsugároznak rejteki módon. A Hármaskönyvet 1517-ben jelentette meg Bécsben, melyet minden jogász pontosnak, helyesnek tartott. Mai szóhasználattal: a "hatályos jogszabályok gyûjteménye" volt. Az országgyûlésen a rendek elfogadták, a király megerõsítõ levélbe foglalta, de politikai okok miatt formálisan akkor törvényerõre nem emelkedett, a király nem látta el szentesítõ pecséttel, nem hirdette ki. Ennek ellenére maga Werbõczy megküldte mûvét a megyéknek, az ország jogalkalmazói pedig a benne foglaltakat – helyességük és pontosságuk, "szakmai" elfogadottságuk miatt – alkalmazni kezdték, így e jogkönyv a joggyakorlat, a szokás útján kötelezõ erejûvé, törvényerejûvé vált. 1628-ban felvették a Hármaskönyvet a Magyar Törvénytárba (Corpus Juris Hungarici) is, ezzel kinyilvánították visszamenõleges hatályát és érvényességét. Egészen 1945-ig a magyar jog alapvetõ, közvetlen forrása volt, tehát 428 évig elfogadták a benne írtakat, többek közt a szkíta származástudatot is.

Akármilyen furcsán hangzik az idegenszívûeknek és a félrevezetett magyarszívûeknek, a mívesség, igényesség, õsökhöz való hûség szelleme, a magyar észjárás, a mûben leírt szent korona-eszme manapság is alkalmazható volna (természetesen megfelelõ politikai változás kellene mindennapi alkotmányjogi, ill. egyéb jogterületi bevezetéséhez). Amint azt az 1989-es, pécsi kiadású reprint kiadás elõszava is írja: "Werbõczy egyszerre pogány és keresztény, tiszta magyar jogot nyújt õ, sohasem tévesen; a Hármaskönyv ízig-vérig magyar, magyar észjárás latin köntösben".

A szerzõ darázsfészekbe nyúlt. Badiny József forog maga körül, könnyek hullanak, mert azt hallják, hogy nem sumérok, nem mezopotámiaiak, és nem vizigótók, nem alemannok, nem palóczok, de még nem is alánok vagyunk, vagy tetszik a halbõrõs atyafiság, vagy sem.




Elsõsorban a magyar nép eredetével foglalkozó alternatív „elméletek” ideológiai és tudományos hátterének bemutatását, valamint állításaik cáfolatát tûzte célul A nyelvrokonságról – Az török, sumer és egyéb áfium ellen való orvosság címû kötet szerkesztõje, Honti László.








A tudománytalan õstörténeti elméletekrõl készített tanulmánykötetet Honti László nyelvész.




Elsõsorban a magyar nép eredetével foglalkozó alternatív „elméletek" ideológiai és tudományos hátterének bemutatását, valamint állításaik cáfolatát tûzte célul A nyelvrokonságról - Az török, sumer és egyéb áfium ellen való orvosság címû kötet szerkesztõje, Honti László. A nemzetközi szerzõgárda által írt tanulmányokból kiderül az is, hogy a dilettáns nyelvészetet nem csak Magyarországon mûvelik. Nyolc külföldi (finn, német, olasz, török, holland) szakember, valamint hat magyar nyelvész írását tartalmazza a kötet, amely az elsõ nagyobb lélegzetû mû a témában 1943 óta, amikor Ligeti Lajos szerkesztésében megjelent A magyarság õstörténete címû könyv. Ugyanebben a kötetben közölték Zsirai Miklós máig gyakran idézett Õstörténeti csodabogarak címû tanulmányát.




- Elszomorító, hogy Ligeti Lajos és Zsirai Miklós mondatai ma is ugyanúgy érvényesek, mint csaknem 70 évvel ezelõtt, a tudománytalan elképzelések száma azóta sem csökkent. Sõt az utóbbi években az internetnek köszönhetõen még nagyobb nyilvánosságot kaphattak az „alternatív történettudósok" - mondta az mta.hu-nak Honti László nyelvész, az MTA levelezõ tagja. Elmondta: nem véletlen, hogy a nyelvészek nem szívesen szállnak vitába a turáni, sumér, hun rokonságot, és sok egyebet hirdetõ szerzõkkel, hiszen azok általában nem is értik az alapvetõ nyelvészeti fogalmakat. Honti László szerint a legtöbb õstörténeti mûvet olyanok írják, akik ugyan rendelkeznek valamilyen diplomával, de a nyelvészettel tudományos szinten soha nem foglalkoztak.




- Egy orvos sem szívesen áll le tárgyalni azokkal, akik kézrátétellel gyógyítanak, az érdeklõdõ, mûvelt magyar közönségnek azonban szüksége van olyan mûvekre, amelyek cáfolják az egyre nagyobb teret nyerõ tévedéseket és csúsztatásokat. Az összes ilyen vádra világos és egyszerû válaszunk van - hangsúlyozta Honti László. Sokan állítják például azt, hogy Finnországban már nem tanítják a finnugor elméletet. Az egyik finn szerzõ, aki a Bécsi Egyetem professzora, maga írt egy fejezetet a finnugor rokonságról egy iskolai tankönyvbe.




Hasonlóképpen több „õstörténész" is hivatkozott arra, hogy a „Magyar nyelv történeti-etimológiai szótára" nem tünteti fel a törökségi eredetû szavakat vagy elhallgatja egyes szavaink törökségi kapcsolatait. „Ezt az állítást sem bonyolult cáfolni, csak ki kell nyitni a könyvet, és megnézni, valóban hiányoznak-e, és ha nem, mit ír róluk a szótár. Persze ott vannak egytõl egyig" - mondta Honti László. Kifejtette, hogy a Budenz Jószefet és Hunfalvy Pált ért vádak, miszerint a Habsburg Birodalom érdekeinek kiszolgálói voltak, szintén minden alapot nélkülöznek, a témát részletesen tárgyalja Bereczki Gábor tanulmánya.




A nyelvészprofesszor a tudománytalan módszerek közül is megemlített néhányat. Elmondta, hogy a dilettáns mûvekben hivatkozott szövegeknek gyakran a címük is hiányzik a bibliográfiából, vagy épp maga a bibliográfia marad ki a kötetbõl. Honti László elmondta: elõfordult olyan is, hogy nagy munkával kikeresett egy gyanús idézetet, és kiderült, hogy a szerzõ valójában egészen mást állított a mûvében.




Nem csak Magyarországon van azonban hagyománya a tudománytalan elméletalkotásnak. - Finnországban egyetemi tudósok publikáltak olyan mûveket, amelyek nyilvánvalóan ideológiai indíttatásúak - fejtette ki Honti László. Mint elmondta, az elmélet szerint az indoeurópaiak érkezése elõtt az uráli népek egészen a brit szigetekig elfoglalták Észak-Európát, aminek csak annyi a jelentõsége, hogy eszerint a balti-finnek elõbb érkeztek volna mai hazájukba, mint szomszédaik.




- Néha még élvezni is lehet az ilyen „elméletekkel" való munkát, hiszen némelyik annyira mulatságos, hogy az ember el-elneveti magát. Legtöbbször azonban arra gondoltam, hogy mennyi, tudományos szempontból is izgalmas témával foglalkozhattam volna ennyi idõ alatt - tette hozzá Honti László. A nyelvészprofesszor több mint másfél évet töltött az általa írt tanulmányok összeállításával, fordítással és a könyv szerkesztésével.




a szerzõ vitapartnere sem matyóhimzés




A finnugor boszorkánykonyha módszereirõl _Marácz László cikke Honti Lászlóval szemben




„Honti László, a Groningeni Egyetem finnugor professzora ezek ellen az érvek ellen három helyen reagált. Újságcikkben (olvasói levél) a holland napilapban, NRC Handelsblad-ban, 1996. február 15-én adott interjújában és az 1996. február 25-én a hollandiai magyar Mikes Kelemen Kör szervezésében tartott amszterdami elõadásában.




1. Érdemben a Magyar fordulatban felhozott egyetlenegy ellenérvre sem reagált. Nem hivatkozott azokra a tudományos kutatásokra, melyek már megcáfolták a finnugrisztika álláspontjait. Nincsen hivatkozás nem-finnugor magyar nyelvrokonsági kutatásokra, mint például Götz László nagyszerû kétkötetes munkájára.




2. Honti amszterdami elõadását azzal kezdte, hogy tudományosságom a Hócipõben megjelent cikk, a "Magyarul beszélnek a földönkívüliek?" szintjén áll, mely másolatát a közönség köreiben szétosztotta. Az amszterdami közönség elõtt kijelentette, hogy igazából nem vagyok nyelvész, a Magyar fordulatot nem szabadott volna kiadni, stb.




3. Honti szerint azt állítottam, hogy nincs kapcsolat a magyar és a finnugor nyelvek között (NRC Handelsblad), s hogy a magyar-török nyelvrokonság híve vagyok (NRC Handelsblad, UK, amszterdami elõadás). Leszögezem, hogy a Magyar fordulatban én ezt nem állítottam. A magyar és az ún. finnugor nyelvek között valóban vannak párhuzamok, de ezek egyáltalán nem kizárólagosak, ahogyan a finnugristák állítják. Megjegyzem, hogy a magyar-török nyelvrokonságról soha sehol nem nyilatkoztam. Mindössze annyit, hogy vannak párhuzamok a magyar (nyelv) és a török nyelvek között is. Honti taktikai célja világos: olyan dolgokat adni a számba, amit nem mondtam, de amelyekkel szemben a finnugristák szerint a finnugor elsõbbség már bizonyított.




4. A tudományban nincsenek örök igazságok, dogmák. A tudományban elméletek léteznek, amelyeket új tények felbukkanásakor ezekkel a tényekkel szembesíteni kell. Honti szerint ez nem szükséges, mert szerinte a "magyar nyelv finnugor eredete a XVIII. század közepétõl ténynek tekinthetõ" (NRC Handelsblad). Elõször is, egy tudományos tézis régisége nyilván nem minõsül érvnek a tézis helyessége mellett. Továbbá ? mai szemmel? nem lehet komolyan venni a XVIII. századi nyelvészet bizonyító erejét, hiszen a XVIII. századi európai nyelvészetnek alig volt komoly grammatikai elmélete, legfeljebb szólisták alapján dolgoztak. Errõl azonban Honti maga is érzi, hogy túl kevés, mert a nyelvrokonság nem csak közös lexikai elemekben nyilvánul meg. Ha az utóbbi állítás igaz, akkor Sajnovics János az 1770-ben Koppenhágában megjelent a magyar-lapp nyelvrokonságról szóló könyvében a "Demonstratio Idioma ungarorum et lapponum idem esse" címmel tulajdonképpen mit bizonyított? A modern nyelvészet szerint semmit. Legfeljebb azt, hogy a magyar és a lapp nyelv között szópárhuzamok állnak fenn. Ezt a finnugristák is elismerik. Idézet Lakó György Sajnovics Jánosról írt könyvecskéjébõl: "Sajnovics olyan magyar és lapp szavakban látta az azonos eredet bizonyítékát, amelyek a hangalakra nézve hasonlítanak egymásra, jelentés tekintetében pedig teljesen... Az összehasonlító nyelvtudomány viszont már körülbelül 150 éve nem fogadja el a szavak etimológiai azonosságának bizonyítékául az egyenlõ jelentésû szavak hangalaki hasonlóságát…". Ebbõl következik, hogy teljesen megalapozatlan Honti azon állítása, hogy a finnugor nyelvrokonságot már a XVIII. században bebizonyították. Harmadszorra, ha akkor már bebizonyított ténynek számított volna a finnugrizmus, akkor a XIX. század elsõ felében Körösi Csoma Sándor miért kezdett el Indiában kutatni a magyar nyelv eredete iránt? Õt, mint göttingeni diákot a finnugrizmus, az akkori és jelenlegi finnugrizmus német központjában, a XVIII. századi évek nyilvánvalóan nem gyõzték meg. Sõt az is dokumentált, hogy nem kevés nyelvet tudott.




5. Honti amszterdami elõadásán azt mondta, hogy a nyelvekrõl nem lehet azt állítani, hogy nem rokonok, csak azt, hogy rokonságban állnak-e egymással. Ha ez igaz, akkor milyen alapon jelenti ki Honti, hogy a magyar és a török nem rokon nyelvek; minden nem-finnugor rokonságot el kell vetni, s csakis a magyar és a finn nyelvrokonság a helyes?




6. Honti szerint állításom, hogy "a magyar szaktudósok nincsenek tisztában számos magyar szó közös eredetével" nem helytálló (NRC Handelsblad). Ez az állításom _ sajnos_ igenis igaz, mert a hivatalban lévõ magyar nyelvészet a CzFo. nagyszótár alapelveit elveti.” (Marácz László)












A kiadó




Régóta nem esett annyi szó a magyar õstörténetrõl, mint az utóbbi években. A forrásoktól, de még a legelemibb alapismeretektõl is magukat gondosan távoltartó lelkes õstörténeti mûvekkel árasztják el a könyvpiacot, a társadalmi folyóiratok vitáznak, tudománytól távol álló napilapok ankétoznak a magyar elõidõk alapvetõ kérdéseirõl. A mûvelt magyar nagyközönség pedig tétován botladozik a délibábkergetõknek, a megszállott sámánkodóknak, a napi politika Sancho Pansáinak egyéni gusztusához, világnézetéhez szabott, egymással homlokegyenest ellenkezõ elméletei közt, és reménytelenül keresi továbbra is a feleletet a nagy kérdésre: kik is vagyunk, honnan is jöttünk?” – írta Ligeti Lajos 1943-ban. Szinte hihetetlen, hogy közel hetven évvel ezelõtt is (majdnem) ugyanolyan mértékben dúlt a vad dilettantizmus, mint manapság, azóta legfeljebb a színtér gazdagodott: ma már az elektronikus médiumok is ontják a maszlagot anyanyelvünk eredetével és rokonságával kapcsolatban. E kötet szerzõi a tudomány nevében és érveivel immáron sokadszor megpróbálják legalább csökkenteni a képtelenségek áradatának mérgezõ hatását.




Amióta kiderült, hogy anyanyelvünk a finn és sok más egyéb, az uráli–finnugor nyelvcsaládba tartozó nyelvnek a rokona, sokan tiltakoztak a nem eléggé „elõkelõ” atyafiság ellen. E kötet szerzõi fõleg az utóbbi évtizedekben szinte hisztérikus epidémiaként terjedõ dilettáns nézetekkel foglakoznak, amelyek anyanyelvünket egyebek közt a törökkel, a sumerral, különféle indián nyelvekkel akarják rokonítani, sõt egyes botcsinálta nyelvészek szerint a magyar nyelvbõl keletkezett a világ összes nyelve. Az agresszív hangnemben tálalt nézetek többnyire politikai felhanggal és vad indulatokkal is párosulnak. A könyv alcíméül választott Zrínyi-parafrázis a szellemi mákonyra utal. A szerzõk igyekeztek tudománynépszerûsítõ módon megfogalmazni mondandójukat, a dolgozatokban elõforduló szakszavak értelmezését a Függelék tartalmazza.

6. Grammatikai elemek összefüggnek más ragozó nyelvek hasonló elemeivel is. Irányhármasság az esetrendszerben nemcsak az ún. finnugor nyelvekben fordul elõ. Nem kizárólagos jegy a finnugor nyelvekre nézve. Továbbá léteznek rendszerbeli különbségek is.

7. Igevonzatok a magyarban gyakran az igekötõktõl függnek, melyek teljesen hiányoznak a finnbõl. Ezért nincs bizonyító ereje.

8. A birtoklásra mindkét nyelv a "habeo" szerkezet helyett a létigét használja. A közös tulajdonságon kívül teljesen különböznek a bemutatott szerkezetek. A finnben a birtokos szerkezetben a birtokos az adesszivus ? lla ragot viseli, a magyarban viszont a dativus ? nak ragot, pl. Jánosnak a háza. A finnben a birtokos a birtokos szerkezetben a genitivus-t képviseli. Tény, hogy a "habeo" szerkezet hiánya közös a magyarban és a finnben, de a párhuzam itt is csak felületesnek mondható. Alaposabb elemzés azt mutatja, hogy a két szerkezet nagyon különbözik egymástól.

9. Összetett mondat helyett igeneves szerkezet. Ez nemcsak a magyarban és finnben fordul elõ, hanem a sumérben, mongolban és törökben is. Emiatt ez nem is bizonyítja a finn-magyar nyelvrokonság kizárólagosságát.

Olyasmi is volt, amit Honti Amszterdamban nem is tudott megmagyarázni. Honti szerint nem igaz az a tételem, hogy a magyar nyelv eredete vizsgálatakor számos nyelvet nem veszek figyelembe. Szerinte már nemzedékek tanulmányozták a török, szláv, német, latinhatást a magyarra (NRC Handelsblad). Minden jövevényszó megtalálható a szótárban, minden hatás már kutatott (UK). Elõször is nem igaz, hogy a magyar nyelv eredetkutatásában számos más nyelvet figyelembe vesznek. Ha ez igaz lenne, akkor miért nincsenek például napirenden Varga Zsigmond, Gosztonyi Kálmán érvei, akik bebizonyították, hogy a magyar és a sumér nyelv szerkezetileg rokonnyelvek. Nem bõvítik ki az akadémikus nyelvészek a nyelvi párhuzamokat sok más nyelvvel, ahogy ezt Csõke Sándor, illetve Götz László tette, és ez tudományos szempontból elfogadhatatlan. Ha be is vonnak más nyelveket a magyar nyelv eredetkutatásba, akkor ezt csakis abból kiindulva teszik, hogy a magyar kölcsönzött azokból, ahogy Honti is állítja. Ez a kutatási premissza azon alapszik, hogy a magyar finnugor nyelv. Ez nincs bizonyítva, emiatt a kutatási premissza is érvénytelen.

Amsztrdamban szóba került a magyas-sumér nyelvrokonság is. Honti szerint léteznek átfedések e nyelvek között. Ezek azonban a finn nyelv közvetítésével kerültek a magyarba. Csak éppen az a kérdés nincs megválaszolva, hogy hogyan? Honti elismerte, hogy a magyar és a kecsua között 2-10 szó egyezik. Ha ilyen kevés számú egyezés létezik, akkor magyarázatot kell adni arra, hogy ez a kérdés egyáltalán miért vetõdött fel. A japán-magyar szóegyezéseket (200 szóegyezés) véletlennek minõsítette. Ha a véletlennek olyan nagy szerepe van, mint a japán-magyar esetében, akkor miért nem vonatkoztatja ezt a magyar-finn rokonságra is?



III. Vissza Czuczor-Fogarasi-hoz

Ehelyütt a magyar nyelv lexikai elemeinek kutatására szeretném felvázolni kutatási programomat, mely módszertani és nyelvészeti szempontból ? a finnugrizmus alapelveivel ellentétben ? valóban megalapozott, mert abból indul, hogy a magyar nyelv saját lexikai elemeit kell rekonstruálni, s nem egy nem létezõ, feltételezett, dokumentálhatatlan nyelv alapelemeinek a segítségével.

1. A magyar egyszótagú gyökök az ún. CzFo, magyar nyelv szótárban találhatók meg. Ez a szógyök-lista képezi a magyar nyelv lexikai kutatások, nyelvrokonsági és egyéb összehasonlító kutatások alapját.

2. A szógyökök rokonai összegyûjtésével szóbokrokat tudunk felállítani, melyek hasonló alakú és jelentésbeli szógyökökbõl állnak. Ezt a munkát már részben Czuczor-Fogarasi is elkezdte. E szótár a magyar nyelv erõs belsõ kohézióját vázolja fel. A vezérlõelve, hogy hasonló alakú és közös jelentésbeli mozzanattal rendelkezõ primitív lexikai elemek egybetartoznak. Itt a szóbokor közös hangalakú gyökét teremtõ gyöknek fogjuk nevezni. Ez olyan gyök, amely elvont, s amelynek nincs lineáris preferenciája. Ezt igazolja pl. a csek-ély/kics-i, illetve a kígy-ó/gyík szógyök rokonsága. Emiatt a CS-K, K-GY elvont gyökök, mind a két "megfordított" irányban képezhetõk belõle szavak. A teremtõ gyök módosulásait szilárd nyelvészeti szabályok határozzák meg.

Magánhangzók elvileg szabadon váltakozhatnak. Mássalhangzók csak az ún. természetes hangtani kategóriák keretében függhetnek össze egymással, azaz a gyökök módosulása csak hasonló típusú mássalhangzók, illetve ugyanabban a pozícióban képzett mássalhangzók között lehetséges. Például a hasonló típusú mássalhangzók, k- és g- (rokon robbanó hangok), ker-ek és gör-be rokonságát engedik meg, illetve z- és d-, ún. dentális hangok, víz és véd rokonságát engedik meg. CzFo.-ban jelentésbeli korlátozást is alkalmaznak. A szógyökök nem csak akkor rokonok, ha hasonló alakúak, hanem ha közös jelentésbeli mozzanatuk is van. A jelentésbeli mozzanatok nálunk közvetlenül felismerhetõek kell, hogy legyenek, például a K-R teremtõ gyökkel kapcsolatos szóbokor elemei (lásd (1) fenn). Mindegyik szónak van egy kör-szerû jelentésmozzanata. Tekintettel arra, hogy a magyar gyökök nagyon régiek, és más mûveltségi korokból valók, a jelentésbeli kritériumot nem alkalmazhatjuk túl szigorúan, mert nem látjuk a "kézenfekvõ" jelentésbeli összefüggéseket. Erre Magyar Adorján kutatásai is felhívják a figyelmet.

Ezért a magyar szógyök, illetve teremtõ gyök kutatási vezérelv nulla-hipotézise a következõ: (17) Hasonló hangalakú szógyökök egy és ugyanazon elvont teremtõ gyök változatai, és e szógyökök jelentésbelileg össze kell hogy függjenek.

Ennek a lexikai kutató elvnek a következõ következményei vannak:

1. A teremtõ gyökök listája képezi a magyar szótár axiomatikus elemeit.

2. A teremtõ gyököknek teremtõ erejük van. Új szavakat, illetve "szóbokrokat" tudnak elõállítani. Messze kitöltetlenek az üres szógyökök.

3. Magyar gyök olyan gyök, amely valamilyen szóbokornak tagja. Idegen, illetve jövevénygyök olyan gyök, mely rokontalan.

4. A magyar szótárnak kohéziós ereje van. A szótár szóbokrokból áll, s nem izolált lexikai elemek halmaza.

5. A magyar szótár jelentésbeli mezõkben is felosztható. A teremtõ gyök egy jelentésbeli koncepcióval is összefügg. Emiatt a magyar nyelv a "tudás" nyelve, mert az õsi tudás teremtõ gyökökhöz van kapcsolva. Magyar Adorján ezt kultusz-szócsoportnak nevezi, mint például:

(18) rúd, réz, ráz, rez- eg, resz-ket, rozs-da, rózs-a, rõt

Ez a szóbokor a réz hangzási, formabeliségi, egyéb tulajdonjegyeivel függ össze.

6. A nyugati nyelvekben nem volt, illetve nem mûködik a teremtõ gyök elve. Emiatt e nyelvek szótárai analitikusak. Minden egyes elem magára van hagyatkozva. Minden jelentésnek külön-külön hangalak felel meg.

7. Szótári, nyelvrokonsági, illetve összehasonlító kutatásokat csak akkor lehet végezni, ha a teremtõ gyökök, illetve szóbokrok feltérképezése megtörténik. Addig nem szabad hozzáfogni.

8. Ezután a magyart bármilyen nyelvvel össze lehet vetni. Rokonnyelvek lexikai szempontból azok a nyelvek, melyeknek hasonló teremtõ gyökei, illetve szóbokrai vannak. Itt az átadási-kölcsönzési irányt is meg lehet határozni. Ha van szópárhuzam magyar és nem-magyar szó között, és a magyar szó valamilyen szóbokor tagja, akkor a magyar az átadó nyelv.

A finugrizmus nemcsak a magyar nyelv eredetét akarta tudatosan vakvágányra vinni, de egyben a magyar szótár kohéziós erejét akarta szétszabdalni. Ha visszatérünk CzFo.-hoz és továbbvisszük, akkor elindulhat a magyar lexikai kutatás, a magyar nyelv lexikai összefüggései más nyelvekkel, a magyar nyelv eredetkutatása új lendületet kaphat. Azonkívül képesek leszünk a teremtõ gyökök, szóbokrok elméletével régi összefüggéseket felfedezni, s megérthetjük Sir John Bowring, angol nyelvész és diplomata 1830-ban tett megjegyzéseit a magyar nyelvrõl is.

A görög Hérodotosz nagy történeti mûve egyik szkíta eredetmondája a következõképpen fest. Thargitaosz mondabeli szkíta király három fiának uralkodása kezdetén aranykincsek hulltak az égbõl. Mikor a legidõsebb fiú odafutott, hogy a kincseket felragadja, a kincsekbõl tûz csapott ki, ugyanígy járt a közbülsõ fiú. A harmadik, a legkisebb fiú azonban baj nélkül felvehette az aranykincseket, s így, ennek révén, õ lett a szkíták királya. A monda szerint a következõ négy aranyeszköz hullt le az égbõl: eke, járom, bárd (harci szekerce) és ivócsésze. Ha megnézzük a tárgyak magyar elnevezését, ti. ek-e, ig-a, f-ok-os, ak-ó, akkor meglepõ felfedezést teszünk. Ezek a szók egy és ugyanazon szóbokor tagjai, ugyanazon szógyök alapján képzõdtek, -K. Ehhez kapcsolódik ég szavunk. Így a szkíta eredetmonda leolvasható a magyar nyelvbõl, a magyar szótárban rögzõdött. Figyeljük meg, hogy e szavak részei egy még nagyobb szóbokornak, melyben olyanok szerepelnek, mint ig-e, j-og, ig-az, ig-ér, egy, ügy, agy, ok, ék, üd-v, id-õ, éd-es, stb. Ez önmagában is meglepõ adat, mert ezek a szók a teremtésre, tudásra, világrendre utalnak. Úgy látszi, hogy ezek mind az éggel függnek össze. Nemcsak az arany tárgyakat kapták a szkíták, és tegyük hozzá a magyarok az égbõl, hanem még többet is. Ez további kutatást igényel.

Az angol nyelvész s diplomata Sir John Bowring 1830-ban a következõket írta a magyar nyelvrõl: A magyar nyelv eredete nagyon messzire megy vissza. Rendkívül különleges módon fejlõdött, és struktúrája visszanyúlik arra az idõre, mikor még a jelenleg Európában beszélt nyelvek nem léteztek. Egy olyan nyelv, mely szilárdan és határozottan fejlesztette magát, matematikai logikával, harmonikus összeilleszkedéssel, ruganyos és erõs hangzatokkal. Az angol ember büszke lehet anyanyelvére, mely az emberiség történetére és múltjára utal. Az eredetén meglátszik az a különbözõ nemzetektõl származó réteg, melynek összességébõl kialakult. Ezzel szemben a magyar nyelv egy tömör kõdarab, melyen a viharok a legcsekélyebb karcolást sem hagyták. Nem olyan, mint egy naptár, mely a korral változik. Nincs szüksége senkire, nem kölcsönöz s nem von vissza, nem ad és nem vesz el senkitõl. Ez a nyelv a legrégibb, a legdicsõségesebb monumentje egy nemzeti egyeduralomnak és szellemi függetlenségnek. Amit a tudósok nem tudnak megoldani, elhanyagolják, úgy a nyelvkutatásban, mint a régészetben. Az egyiptomi templomok mennyezete - mely egyetlen szikladarabból készült - megmagyarázhatatlan. Senki nem tudja, honnan származik, melyik helységbõl hozták ezt a furcsa, bámutatos masszát. Hogyan szállították és emelték föl a templom tetejére. A magyar nyelv eredete ennél csodálatosabb fenomén. Aki megoldja, isteni titkot fog analizálni, és a titok elsõ tézise: Kezdetben vala az Ige, és az Ige az Istennél vala, és az Ige maga vala az Isten."

Ezzel a sokat idézett Bowring frázissal kapcsolatosan néhány kérdés merül fel. Elõször is, mirõl beszél az idézetben Bowring? Másodszorra, honnan vette Bowring a magyar nyelvrõl szóló tudását, bátorságát annak, hogy ezeket kijelentse a magyar nyelvrõl. Harmadszorra, mi az az isteni titok, amirõl szót ejt. Sorban próbáljuk ezeket a kérdéseket megválaszolni. Bowring _ amikor a nyelvrõl beszél _ a szótárra gondol, az akkori nyelvészeti gyakorlatnak megfelelõen. Tudja, hogy a magyar lexikai elemek nagyon régiek, önállóan bontakoztak ki saját belsõ rendszerük szerint. A szótári rendszer keletkezése a szellemi világban gyökerezik. Feltételezhetjük, hogy Bowring, aki maga is beszélt magyarul, elõször is mindenképpen ismerte ezt a titkot, hiszen nem fogalmazott volna ennyire sejtelmesen, de mégis határozottan. Maga azonban nem kutathatta fel a magyar nyelv titkát, hiszen errõl nem létezett akkoriban írás, nem valószínû, hogy magától rájöhetett volna. Ezt csak olyan embertõl tudhatta meg, aki magyar anyanyelvû volt, nyelvész volt, ismerte az indiai elméleti nyelvészet alapjait Panini grammatikát a szanszkrítrol, jártas volt az õsi kultusz-nyelvekben, sumér, szanszkrit stb., melyeket összevetette a magyarral, s ismerte az õsi kultúrákat és ismerte a szellemi világbeli bölcsességeket. Ezek a képességek 1830 körül csak egy emberben lehetett meg, ti. Körösi Csoma Sándorban. Ezt a feltevésemet az erõsíti meg, hogy Bowring ismerte, sõt támogatója volt Körösi Csomának. Így feltételezhetjük, hogy Bowringot csakis Körösi Csoma avathatta be a magyar nyelv isteni titkaiba. De mi is ez az isteni titok? Minden magyar gyök tagja valamilyen nagyobb egységnek, a szóbokornak, s így minden gyök képviseli a nagyobb egységet. Így a pars pro toto elv érvényesül. A kisebb egység képviseli egyben a nagyobb egységet is. Tegyük fel, ha a világmindenség, a teremtés is erre az elvre épül, akkor megérthetjük, hogy miért boncolgatunk a magyar szótár kutatásakor isteni titkokat.

De errõl bõvebben lehet olvasni a gyakorlatilag elkészült, és várhatólag hamarosan megjelenõ könyvemben. Méltó folytatása lesz majd a szintén készülõben lévõ "Az igazság forradalma" c. két könyvemnek.




Felhasznált irodalom

1. Götz László: Keleten kél a nap, Budapest, 1991.
2. Björn Collinder: Comparative Grammar of the Uralic Languages, Uppsala 1960.
3. Szíj Eniko: Újra kell-e írni a finnugor õstörténetet?, Magyar Tudomány 1990, 3. sz., 261-266. old. Hajdú Péter: finnugor népek és nyelvek, Budapest, 1962. Décsy Gyula: Einführung in die Finnisch-ugrische Sprachwissenschhaft, Wiesbaden, 1965.
4. Hajdú Péter, Domokos Péter: Uráli nyelvrokonaink, Budapest, 1978, 127-128. oldal.
5. Czuczor Gergely: A magyar nagyszótár ügyében, Magyar Akadémiai Értesíto I., IV., 1861, 403-445. oldal.
6. László Götz: Keleten kél a nap I-II, Budapest, 1994.
7. Nyelvészeti munkásságomról csak néhány adatot sorolok fel: Nyelvészeti tanulmányaimat Hollandiában végeztem a Groningeni Egyetemen. Kétszer töltöttem hosszabb idõt az USA-ban, a bostoni MTI vendégkutatójaként. Elsõ nyelvészeti dolgozatom a Nyelvtudományi Közleményben jelent meg 1985-ben, amikor 25 éves voltam. (Marácz K. László, Nyelvtudományi Közlemények, 87. kötet 1. szám, Budapest, 1985, A magyar névutós csoportról, 173-186. oldal.) A NyK. szerkesztõbizottság egyik tagja senki más, mint Honti László, ugyanaz a Honti László, aki 1996 februárjában azt állítja, hogy nem vagyok nyelvész. A doktori disszertációmat a magyar mondattani szerkezetrõl Asszimetriák a magyarban címmel védtem meg a Groningeni Egyetemen, 1989-ben. A Baszk Tudományos Akadémia adta ki akadémiai sorozatában 1991-ben (László K. Marácz Asymetries in Hungarian, Supplements of ASJU, International Journal of Basque Lingiustics and Philology, XII, San Sebastian, 1991). A doktori munkámat több helyen méltatták. Csak két híres nyelvésznek a véleményét idézem a szerzõnek írt levelembõl. Bernard Comrie, a Los Angeles-i USC professzora és számos nyelvtipológiai könyv szerzõje azt írja 1990, jan. 24-én: "Thank you for a copy of your book' Asymmetries in Hungarian', which 1 just received. A quick look at the book shows that it is full of material that really interests me, and 1 look forward to studying it in detail."�Richard Kayne professzor, aki a New York City University-n tanít, 1989. nov. 29-én kelt levelében azt írja, hogy "Many thanks for sending me your thesis, which looks extremely interesting. 1 look forward to reading it soon". El is olvasta doktori munkámat, mert az 1994-ben megjelent könyvében (The Antisymmetry of Syntax, MIT Press, Cambridge) a 140. oldalon utal a doktori munkámra. Talán nem lényegtelen megemlíteni, hogy Kayne professzor a világ egyik legfontosabb strukturalista-generatív nyelvésze, a román nyelvek szakértõje. Enyit magamról.
8. Lakó György: Sajnovics János, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973.
9. Széchenyi István: Levél az Akadémiához, Döbling, 1858. II. 6.
10. Csõke Sándor: Sumér-finn-mongol-török összehasonlító nyelvtan 2, Buenos Aires, 1976.
11. Varga Zsigmond: Ötezer év távlatából, Debrecen, 1942.
12. Gosztonyi Kálmán: Dictionaire D'etymologie Sumerienne et Grammaire, Sorbone, Paris, 1975.
13. Magyar-sumér rokonságról lásd még Bobula Ida: Sumerian Affilations, A Plea for reconsideration, Washington D. C., 1951.
14. A kecsua-magyar nyelvrokonságról Csõke Sándor: Három tanulmány, II. rész, Eberstein, 1997.
15. Kazár Lajos: Japanese-Uralic Language Comparison, Locating Japanese Origins white the Help of Samoyed, Finnis, Hungarian, atc.: az Attempt, Hamburg, 1980.
16. Czuczor Gergely, Fogarasi János: A magyar nyelv szótára I, Pest 1862. 62-118 oldal.
17. Pap Gábor: Jó pásztorok hagyatéka, magyar népmûvészet, Debrecen, 1993.
18. Magyar Adorján: Az Õsmûveltség, Budapest, 1995, 1044 oldal.
19. Badiny Jós Ferenc: Õsi Gyökér XXIV, 1996, p. 60.
20. Grandpierre K. Endre: Aranykincsek hulltak a Hargitára, 1990, Budapest.
21. Baráth Tibor: A magyar népek õstörténete, USA, 1993.
22. Bíró József: Körösi Csoma Sándor és a szabírok, Los Angeles, 1988, 57-58. oldal.

Nyitó oldal
Marácz László


A finnugor elmélet tarthatatlansága nyelvészeti szempontból







I. A Magyar fordulat a magyar nyelvrokonság kutatásáról

1995 novemberében megjelent a Magyar fordulat - Politikai vélemények Közép-Európáról c. könyvem hollandul. A Magyar fordulat célja a kárpát-medencei magyarságot sújtó elnyomás és kultúráját övezõ hírzárlat többszörös tabu-gyûrû megtörése, az igazság kimondása volt, ideértve a trianoni békediktátum igazságtalanságát is. Nyelvészként felvetettem a magyar nyelv finnugor rokonságának a kérdését is. Azt a következtetést vontam le, hogy az elmélet nyelvészeti szempontból is tarthatatlan. A Magyar fordulatban a következõ 10 pontban foglaltam össze a magyar nyelv finnugor rokonságára vonatkozó bírálatomat.

1. A finnugor elmélet bebizonyítása csak szavak alapján történt kísérlet. A nyelvészeti kutatások azonban csak e században, a második világháború után bontakoztak ki igazából. Mikor finnugor nyelvrokonságról beszélünk, akkor fõleg lexikai párhuzamokról van szó.

2. A finnugor elmélet aluldeterminál. Nem lehet olyan lexikai párhuzamokat izolálni, amelyek csak a finnugor nyelvekre érvényesek és más eurázsiai nyelvekre nem, mint például az altáji nyelvekre, törökre, mongolra, stb.

3. A finnugor hangtörvények levezetése nem áll szilárd alapokon. Az indogermanisztika, ahonnan eredetileg a "hangtörvények"-koncepció származik, már feladta a hangtörvényekkel való nyelvészkedést.

4. Az ún. finnugor alapnyelv rekonstrukciója önkényes. A vogul szógyökökrõl feltételezik, hogy azok az eredeti uráli/finnugor alapszókincset tükrözik. Emellett azonban nem szólnak nyelvészeti érvek.

5. Björn Collinder, svéd nyelvész az uráli/finnugor alapnyelvekben kb. 400 alapszógyököt határoz meg. a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) állítólagos 1000 finnugor szógyöke gátlástalan túlzás. Emellett nem mindegyik alapnyelvbeli szógyök fordul elõ az összes finnugor nyelvben. A mai finn nyelvtudomány erõsen revidiálja a finnugor nyelvelméletet. A finn nyelv finnugor nyelvrokonsága helyett a finn nyelvészek a finn-ógermán vonalat kutatják, illetve a finn kontinuitás elmélet hívei.

6. A finnugor nyelvrõl egyáltalán nem léteznek írott források. Így a finnugor alapszókincset nem lehet dokumentálni, sem az ún. hangtörvényeket, sem az ún. késõbbi feltételezett nyelvközösségeket, mint az ugor, volga-finn, stb. Emiatt az egész finnugor alapnyelv merõ feltételezés. Ezt a finnugor nyelvészek maguk is beismerik.

7. Közismert, hogy az MTA Történeti Etimológiai Szótárában (TESZ) nagyon sok az ismeretlen eredetû szó. Felmerül a kérdés, hogy a TESZ miért nem tesz kísérletet e szavak kapcsolatainak a régi kultúrnyelvekben, pl. sumérban, szanszkritban való felkutatására, vagy egyszerûen magyar eredetûnek elkönyvelésére, feltéve, ha azok valóban igazolhatóan magyar eredetûek?

8. Alapvetõ grammatikai különbségek vannak a magyar és finnugor nyelvek között, pl. a finnugor nyelvek közül csak a magyar ismeri az igekötõ-rendszert. A finnugorista Décsy Gyulának ez szintén feltûnik, de szerinte ez a magyarok vándorútjának tulajdonítható. A Hajdú-Domokos szerzõpárosnak ez fel sem tûnik. Holott összesen 20 grammatikai jelenséget vizsgálnak a finnugor nyelvekben. E jelenségekrõl kiderül, hogy egyetlenegy sincsen meg az általuk felsorolt uráli/finnugor nyelvekben (szamojéd, obi-ugor, magyar, permi, mordvin, cseremisz, finn, lapp): nem veszik észre, hogy ilyen táblázatokkal erõs ellenérveket szolgáltatnak a finnugor nyelvrokonság ellen. Ez kitûnõen szemlélteti is a finnugrisztika által alkalmazott kettõs mércét.

9. Hunfalvy Pál az 1851-ben az Akadémia Értesítõben kiadott dolgozatában amellett érvel, hogy magyar szógyököket nem lehet szóelemzéssel felderíteni. (Tette mindezt akkor, amikor már javában folytak a kutatások az óriási szókincset felölelõ szótár készítésére, a magyar nyelv belsõ összefüggés-rendszerének feltérképezésére. Ez a CzFo-szótár ma is párját ritkítja, és pótolhatatlan kulturális kincsünk.) Magyar szóelemzést csak a rokonnyelvek segítségével lehet elvégezni. Sehol nem olvassuk azonban, hogy hogyan lehet a rokonnyelveket meghatározni. Jobb híján feltételezhetjük, hogy csak szópárhuzamok alapján gondolja. Ha igen, akkor ez a körérvelés klasszikus példája. Úgyhogy egy bizonyos lexikai elem a magyarban csakis akkor szógyök, ha az a rokonnyelvben elõfordul. Rokonnyelveket pedig csak úgy tudunk megállapítani, hogy ha közös szógyökükkel rendelkeznek. A modern nyelvészet elveti Hunfalvy e szóelemzési módszerét, mert a lexikai elemek belsõ rekonstrukcióját tartja döntõnek. A magyar nyelv rendszerébõl következik az, hogy valamely elem szógyöknek minõsül-e vagy sem. Emiatt a Hunfalvy-paradigmát logikai, azaz tudományos alapon a modern nyelvészet elutasítja. Mivel ez a paradigma (módszer) képezi a finugrisztika alapparadigmáját, emiatt az egész paradigma tévúton jár. A TESZ-nek is ez az alapprogramja. A Hunfalvy-program olyan bizarr következtetésekkel jár, hogy a magyarban lehetnek szógyökök csak és csakis akkor, ha azok a rokonnyelvekben is elõfordulnak. Ezeket ekkor finnugor eredetûnek nevezi. Ami nem fordul elõ más finnugor nyelvekben, azt csak jövevényszóként kezeli.

10. Nyilván a magyar lexikai gyökök a magyar szótárban keresendõk és nem másutt. Czuczor Gergely és Fogarasi János szerint a magyar gyökök egyszótagú lexikai elemek, ragok és jelek nélkül. Erre az egyértelmû nyelvészeti elvre épül a Czuczor-Fogarasi szótár. További elv, hogy a magyar szógyökök nem állnak egyedül önmagukban, hanem rokoníthatók hasonló alakú és jelentésbeli gyökökkel. Ezek a szógyök-halmazok alkotják az un. "szóbokrokat". Így a magyar szógyökök arról ismerhetõk fel, hogy szóbokrok tagjainak minõsülnek.

Itt van például a K-R mássalhangzós gerinccel rendelkezõ, egyszótagú szógyökökbõl álló szóbokor, melyet a CzFo a különbözõ magánhangzók képzésével, illetve további ragozással vezet le, mint (a szógyökök vastagon szedve):

(1) kar (magyar gyökök), kar-ika (magyar képzés), kar-ima (magyar képzés), kar-ám (magyar képzés), ker (magyar szógyök), ker-ek (magyar képzés), ker-ül (magyar képzés), ker-ít (magyar képzés), ker-ing (magyar képzés), kér-eg (magyar képzés), kor (magyar szógyök), kor-ong (magyar képzés), kor-c (magyar képzés), kor-lát (magyar képzés), kör (magyar szógyök), kör-ös (magyar képzés), kör-öz (magyar képzés), kör-ny (magyar képzés), kör-nyez (magyar képzés), kör-ül (magyar képzés), kur (magyar szógyök), kur-itol (magyar képzés), kur-kál (magyar képzés).

A K-R mássalhangzós gyököt, mely közös kör alakú jelentésmozzanattal rendelkezik, a TESZ olyan egyedi elemekre széttagolja, melyek között nincsen semmilyen összefüggés:

(2) kar (ótörök), karika (lehetõleg magyar), karima (észak-szláv), karám (ismeretlen eredetû), karing (nem szerepel), ker (nem szerepel), kerek (ker képzése), kerül (finnugor), kerít (finnugor) kering (ker képzése), kéreg (képzés), kor (török eredetû), korong (szláv eredetû), korc (ó-francia), korlát (ismeretlen eredetû), kör (analógiával keletkezett), körös (magyar fejlemény), köröz (képzés), körny (nyelvújításbeli), környez (nyelvújításbeli), körül (finnugor), kur (nem szerepel), kuritol (ismeretlen eredetû), kurkál (bizonytalan eredetû).



II. A finnugor boszorkánykonyha módszereirõl

Honti László, a Groningeni Egyetem finnugor professzora ezek ellen az érvek ellen három helyen reagált. Újságcikkben (olvasói levél) a holland napilapban, NRC Handelsblad-ban, 1996. február 15-én adott interjújában és az 1996. február 25-én a hollandiai magyar Mikes Kelemen Kör szervezésében tartott amszterdami elõadásában.

1. Érdemben a Magyar fordulatban felhozott egyetlenegy ellenérvre sem reagált. Nem hivatkozott azokra a tudományos kutatásokra, melyek már megcáfolták a finnugrisztika álláspontjait. Nincsen hivatkozás nem-finnugor magyar nyelvrokonsági kutatásokra, mint például Götz László nagyszerû kétkötetes munkájára.

2. Honti amszterdami elõadását azzal kezdte, hogy tudományosságom a Hócipõben megjelent cikk, a "Magyarul beszélnek a földönkívüliek?" szintjén áll, mely másolatát a közönség köreiben szétosztotta. Az amszterdami közönség elõtt kijelentette, hogy igazából nem vagyok nyelvész, a Magyar fordulatot nem szabadott volna kiadni, stb.

3. Honti szerint azt állítottam, hogy nincs kapcsolat a magyar és a finnugor nyelvek között (NRC Handelsblad), s hogy a magyar-török nyelvrokonság híve vagyok (NRC Handelsblad, UK, amszterdami elõadás). Leszögezem, hogy a Magyar fordulatban én ezt nem állítottam. A magyar és az ún. finnugor nyelvek között valóban vannak párhuzamok, de ezek egyáltalán nem kizárólagosak, ahogyan a finnugristák állítják. Megjegyzem, hogy a magyar-török nyelvrokonságról soha sehol nem nyilatkoztam. Mindössze annyit, hogy vannak párhuzamok a magyar (nyelv) és a török nyelvek között is. Honti taktikai célja világos: olyan dolgokat adni a számba, amit nem mondtam, de amelyekkel szemben a finnugristák szerint a finnugor elsõbbség már bizonyított.

4. A tudományban nincsenek örök igazságok, dogmák. A tudományban elméletek léteznek, amelyeket új tények felbukkanásakor ezekkel a tényekkel szembesíteni kell. Honti szerint ez nem szükséges, mert szerinte a "magyar nyelv finnugor eredete a XVIII. század közepétõl ténynek tekinthetõ" (NRC Handelsblad). Elõször is, egy tudományos tézis régisége nyilván nem minõsül érvnek a tézis helyessége mellett. Továbbá ? mai szemmel? nem lehet komolyan venni a XVIII. századi nyelvészet bizonyító erejét, hiszen a XVIII. századi európai nyelvészetnek alig volt komoly grammatikai elmélete, legfeljebb szólisták alapján dolgoztak. Errõl azonban Honti maga is érzi, hogy túl kevés, mert a nyelvrokonság nem csak közös lexikai elemekben nyilvánul meg. Ha az utóbbi állítás igaz, akkor Sajnovics János az 1770-ben Koppenhágában megjelent a magyar-lapp nyelvrokonságról szóló könyvében a "Demonstratio Idioma ungarorum et lapponum idem esse" címmel tulajdonképpen mit bizonyított? A modern nyelvészet szerint semmit. Legfeljebb azt, hogy a magyar és a lapp nyelv között szópárhuzamok állnak fenn. Ezt a finnugristák is elismerik. Idézet Lakó György Sajnovics Jánosról írt könyvecskéjébõl: "Sajnovics olyan magyar és lapp szavakban látta az azonos eredet bizonyítékát, amelyek a hangalakra nézve hasonlítanak egymásra, jelentés tekintetében pedig teljesen... Az összehasonlító nyelvtudomány viszont már körülbelül 150 éve nem fogadja el a szavak etimológiai azonosságának bizonyítékául az egyenlõ jelentésû szavak hangalaki hasonlóságát�. Ebbõl következik, hogy teljesen megalapozatlan Honti azon állítása, hogy a finnugor nyelvrokonságot már a XVIII. században bebizonyították. Harmadszorra, ha akkor már bebizonyított ténynek számított volna a finnugrizmus, akkor a XIX. század elsõ felében Körösi Csoma Sándor miért kezdett el Indiában kutatni a magyar nyelv eredete iránt? Õt, mint göttingeni diákot a finnugrizmus, az akkori és jelenlegi finnugrizmus német központjában, a XVIII. századi évek nyilvánvalóan nem gyõzték meg. Sõt az is dokumentált, hogy nem kevés nyelvet tudott.

5. Honti amszterdami elõadásán azt mondta, hogy a nyelvekrõl nem lehet azt állítani, hogy nem rokonok, csak azt, hogy rokonságban állnak-e egymással. Ha ez igaz, akkor milyen alapon jelenti ki Honti, hogy a magyar és a török nem rokon nyelvek; minden nem-finnugor rokonságot el kell vetni, s csakis a magyar és a finn nyelvrokonság a helyes?

6. Honti szerint állításom, hogy "a magyar szaktudósok nincsenek tisztában számos magyar szó közös eredetével" nem helytálló (NRC Handelsblad). Ez az állításom _ sajnos_ igenis igaz, mert a hivatalban lévõ magyar nyelvészet a CzFo. nagyszótár alapelveit elveti. Emiatt magyar nyelvészek nem írnak arról, hogy például olyan szógyökök (vastagon szedve a szógyököket) összetartoznak, mint:

(3) öv, év, ív, av-ul

(4) nap, nap-a, nép, nem, nem-z, nem-zet

(5) megy, mász-ik, moz-og, moc-orog, mocc-an

(6) lity-eg, löty-ög, lotty-an, lötty-en, , litty-lotty

(7) kolomp, kolonc

(8) láng, lámp-a

(9) ro-hadt, ro-ggyant, ro-kkant, ro-ppant, ro-zzant, ro-zoga, ro-skad, ro-ssz, ro-zsda

(10) gyül-öl, gyal-áz, gyil-kol

(11) tip-eg, top-og, tip-ereg, top-orog, tap-os, tep-er, tip-or, tapp-ancs, top-ánka, tap-sol, táp-ászkodik, be-top-pan, toty-og, töty-ög, toty-orog, töty-örög, töty-örészik

(12) csepp, csepp-en, csep-eg, csap, csap-lár, csap-zott, csap-adék, csobb-an, csob-og, cseb-er, csup-or, csob-olyó, csib-or.

A magyar szótár összefüggésekben való szervezése, az ún. szóbokrokban való szervezés elméletére lentebb még visszatérek. Úgy látom, hogy a hiteles magyar nyelvészet legfontosabb jelenlegi teendõje, hogy ezekre a lexikai összefüggésekre kutatási programot állítson fel. A szótáraknak elõször a belsõ rekonstrukcióját kell elvégezni. Hontinak nincs igaza abban, hogy az etimológiai kutatás alapelveit nem szabad megcáfolni, mert "a finnugor nyelvtudomány etimológiai vizsgálata nagy múltra tekint vissza" (NRC Handelsblad). A paradigma régisége nem érv a helyesség mellett. Le kell itt szögezni, hogy a TEST vakvágányon jár.

7. Honti szerint én nem mondhattam volna ki Hunfalvy, a finnugorizmus alapítójának német nevét Hunsdorfer-t. A Magyar fordulatban kimutattam a finnugrizmus tudománypolitikai hátterét. A finnugrizmus akkor nyert teret, amikor Magyarország nem volt független ország, a Bach-korszakban, illetve a kommunizmus alatt, vagyis amikor súlyos fizikai és pszichológiai terrornak volt kitéve. Hunfalvy és Budenz, a Magyar Tudományos Akadémia nyelvészeti kutatásait az osztrák-német hatalmi-politikai célok szolgálatába állították. Könyvem jellege (vagyis, hogy politikai véleményemet tükrözi) teljesen indokolttá teszi, hogy Hunfalvy (eredeti) német nevét megemlítsem. De legyen itt gróf Széchenyi koronatanú, a Magyar Tudományos Akadémia alapítója, aki 1851-ben a következõket írja: "S most még talán ezen utolsó igazán magyar intézet is ki legyen sarkából forgatva? Fájdalom, igen! Mert hiszen az akadémiai alapszabályok minap leérkezett megváltoztatása, legalább saját lelki szemem elõtt nem egyéb és nem kevesebb, mint olyan döfés, mely könnyen halálra vezet".

Hunfalvy-t és a finnugorizmust azért bíráltam, mert-amint azt fent kimutattam ? nem üti meg a tudományosság mércéjét. A paradigma-módszertana helytelen nyelvészeti szempontból. Ez a maga idején is így volt. Hiszen a finugrizmus alfája és omegája az volt, hogy elutasítsa a Czuczor-Fogarasi szótár alapelveit, melyek helytállóságáról mindenki meggyõzõdhet, hiszen a mai napig is lehet velük dolgozni. Honti szerint azzal, hogy Hunfalvy-t bírálni merészeltem, "az összes magyar és finnugor nyelvész ellen intéztem támadást" (UK).

(13) A finnugrizmus "áltudományossága" a következõ kitételekbõl áll:

1. Ami nem a funnugrizmust igazolja, arról nem beszélhetünk.

2. Aki bírálja a finnugrizmust, az rágalmazható és rágalmazandó.

3. Olyat adjunk a bíráló szájába, amit nem állított, s ezt cáfoljuk.

4. A finnugrizmus birtokolja az örök igazságot.

5. A finnugrizmusnak megengedett a kettõs mérce.

6. Az igazságot nem szabad kimondani.

7. Az elmélet tudománypolitikai háttere tabu.

De nézzük meg most, hogy a finnugor érvelés miért mond csõdöt. Elõször szögezzük le, hogy:

(14) Honti amszterdami elõadása semmiképpen sem bizonyította be a magyar nyelv finnugor rokonságát.

Honti a magyar finnugor eredetét az amszterdami elõadáson végérvényesen be akarta bizonyítani. Ehhez szétosztott egy hand-out-ot (szórólap, brosúra), melyen a "lebilincselõ" érvek szerepeltek. Elõadásának címe (Finnugor-e az anyanyelvünk?) csak feltevés, melyet nem tudott megválaszolni. A Honti által adott igenlõ válasz meddõ állítás volt. Honti szerint a magyar nyelv finnugor nyelvrokonságát bizonyító érvek a következõknek kell megfeleljen: "Nyelvek közötti rokonság megállapításának meglehetõsen pontos kritériumai vannak, ezeknek csak egy részét alkotják a Marácz által is említett, az illetõ nyelvek grammatikájában tapasztalható egyezések. A rokonság felismerésében szerepet játszanak az ún. közös szavak" (NRC Handelsblad). A hand-out-ján szereplõk igazi tudományosság szerint vagy ellentmondanak a fenti ismérveknek, illetve nem kielégítõek, vagy más, nem finn nyelvekre is igazak. Így a hand-out-ján felsorolt érveknek nincs bizonyító ereje. De vizsgáljuk meg Honti érveit egyenként:

1. Honti a finnugor nyelvrokonságot az indogermán minta segítségével próbálja bizonyítani. Feltüntetett hat-hét indogermán nyelvet. Itt máris megbukik az egész, mert az indogermanisták már feladták a hangtörvényekkel való mûködést, ahogy Götz László ezt meggyõzõen kimutatta. Mivel a finnugrisztika az indogermanisztika függvénye, az indogermanisztika bukásával a finnugor elmélet is megbukott ezen a téren. Emiatt az ötoldalas hand-out másfél oldalát félretehettük.

2. A 2-3. oldalon szerepelnek a finn-magyar szópárhuzamok, hangmegfelelések. A többi nyelvrõl nem vitatta meg helyhiány miatt. Talán azért, mert nem annyira egyértelmû a helyzet? A finnugor alapszókincs nem dokumentálható. Emiatt az egész hangmegfelelések listája puszta spekuláció, mely még bizonyításra vár. (Bár bizonyítható-e a bizonyíthatatlan, ha eddig másfélszáz év sem volt elég?) Önkényes az, hogy a magyarban változtak a hangok. Felvetõdik a kérdés, hogy a többi nyelv miért képviseli a finnugor alapnyelv hangjait, s miért pont a magyarban változtak, miért nem fordítva? Ezekre a kérdésekre nem kaptunk választ.

3. A személyes névmások részben felelnek meg, de vannak itt megmagyarázhatatlan különbségek is. Például a finn harmadik személyt jelölõ hän (õ) és a magyar ellenpárja õ között nem egyértelmû a párhuzam. Továbbá funkcionális különbségek is vannak e két személyes névmás között, mer a hän-t nem lehet "ejteni" az õ-t viszont igen:

(15) (hän) tulee

(16) (õ) jön

A párhuzam itt csak felületes, mert ha alaposabban megnézzük az adatokat, akkor valójában minõségileg nem ugyanarról van szó. A számnevek is csak részben mutatnak párhuzamot.

4. A fonotaxis-nak nincsen bizonyító ereje nyelvtörténeti szempontból. Sõt ellent is mond, mert a finn másképp oldja fel a mássalhangzó-torlódást mint a magyar.

5. A magánhangzó harmónia létezik mind a két nyelvben. Azonban ez is csak néhány ún. finnugor nyelvre jellemzõ. Nem lehet az egész nyelvcsalád közös egyeként felfogni. Ráadásul fontos eltérések is vannak ebbõl a szempontból. Emiatt a magánhangzó-harmóniának nincs bizonyító ereje.

Lássuk csak nagyvonalakban mirõl is van szó!
Általános ismertetõ:



Ugrás: navigáció, keresés
Finnugor nyelvrokonság alatt a finnugor nyelvcsaládot alkotó, közös eredetû élõ és holt nyelvek csoportját, illetve ezek belsõ (elsõsorban nyelvi-nyelvtörténeti) viszonyait értjük. Ide tartozik a magyar nyelv is, amely együtt az obi ugor manysi/vogul és hanti/osztják nyelvvel a nyelvcsalád ugor ágát alkotja. A balti-finn, volgai és permi nyelvcsaládok együttese képviseli a finn ágat. A finnugor nyelvcsalád a szamojéd nyelvekkel együtt alkotja az uráli nyelvcsaládot. A finnugor nyelvek túlnyomó többsége európai, csak az obi ugorok õsei szorultak át az orosz terjeszkedés következtében a középkor folyamán Szibériába; a szamojéd nyelvcsalád ismert (élõ és kihalt) tagjait azonban mind Ázsiában beszélték.

A finnugor nyelvrokonság, mint minden más nyelvrokonság bizonyítékai között egyaránt vannak hangtaniak (fonetikai és fonológiai bizonyítékok), szótaniak (morfológiai bizonyítékok), jelentéstaniak (szemantikaiak) és mondattaniak. A rokon szavak hasonlóságaiból összeálló hangmegfelelések, illetve a közös õsnyelvi szóalakból való levezethetõség tehát a közös õsnyelvbõl származásnak csak egyik vetületét képezik. A nyelvrokonság további, külsõ megerõsítését, bizonyítékát képezi a finnugor népek kultúráinak rokonsága, mely azonban, akár az anyagi kultúra, akár a zene vagy az irodalom oldaláról nézzük, önmagában sokkal kevesebb bizonyítékot õrzött meg, mint a nyelvek. Az, hogy mind a mai napig a hétköznapi beszéd elemei több, mint hatvan százalékban az ugor és a finnugor, sõt az uráli korra visszavezethetõk, magában is jelzi a finnugor örökségünk meghatározó voltát; ha pedig figyelembe vesszük, hogy egyes 19. századi irodalmi nagyságaink (pl. Petõfi Sándor és Arany János) esetében ez az arány közelítheti a 80, sõt a 90%-ot, a magyart - legalábbis ebbõl a szempontból - egyértelmûen a finnugor nyelvi örökség erõs bástyájának tarthatjuk.
A nyelvrokonságot pillanatnyilag sem cáfolni, sem megerõsíteni nem képes a genetikai rokonítás eszköztára<1> - akkor sem, ha a honfoglalók csontjainak tanúsága szerint õseik egy része (talán 15%-a) finnugor eredetû lehetett. A mai magyar populációban ez az arány talán 5% körül van.

A kultúrák és a nyelvek története egyes esetekben nem feleltethetõ feltétlenül meg egy-egy népesség történetének, és sem a kultúrák, sem a nyelvek, sem a népek története nem fedi, nem is fedheti a génekét. Mindez azonban nem zárja ki, hogy a történész e három kategória (illetve más lehetséges és elérhetõ források) adatait, információit összevesse és belõlük megpróbáljon koherens képet rajzolni, sõt - ez a történelemtudomány esszenciális lényege, fõ feladata.

A finnugor nyelvrokonság érzékeltetésére használt szóhasonlóságok, hangmegfelelések a nyelvek közös származásának legnyilvánvalóbb megjelenési formái. A hasonló szavak, párhuzamos hangmegfelelések rendszerezõ elemzése, közös alapnyelvi alakból való levezethetõségük igazolása a finnugor nyelvrokonság legkönnyebben megérthetõ és értelmezhetõ része. A párhuzamosságok egy része azonban nem a szavak rokon voltából következik, máskor pedig igen eltérõ hangzású szavak tökéletesen kielégítik a hangmegfelelési szabályokat. Azok a történeti nyelvészek, akik az ilyen és hasonló problémákkal foglalkoznak, a finnugrisztika (uráli nyelvészet) mûvelõi. A finnugrisztika (uralisztika) a szó szoros értelmében a finnugor (uráli) nyelvek nyelvészete, vagyis azoknak leíró (szinkrón) és történeti (diakrón) jelenségeit vizsgálja és hasonlítja össze. Tágabb értelemben használják ezeket a szavakat a finnugor (uráli) népek történetének, néprajzának, nyelvészetének, stb. összefoglaló megjelölésére is.
A finnugor (uráli) nyelvrokonság tehát nem a finn és a magyar (vagy bármely két másik finnugor vagy uráli) nép genetikai rokonságát, nem a magyarok finn származását, sem a magyar nyelv finn származását nem jelenti – az ilyen és hasonló gondolatok, állítások abból adódnak, hogy megfogalmazóik nem fogadják el, vagy félreértik a finnugor nyelvészet metodológiáját és eredményeit.
Bonfini<2> emlékezik meg arról, hogy II. Pius pápa (Aeneas Silvius Piccolomini, 1405-1464) említést tett egy veronai szerzetesrõl, aki a Don forrásvidékénél magyarul beszélõ emberekre talált. Mátyás király azonban maga is hallott orosz kereskedõktõl arról, hogy keletre még mindig élnek rokonaink, ezért fel akarta kutattatni és Magyarországra szándékozta telepíteni õket. Tardy Lajos ennek okát a török harcok emberveszteségeiben látta. A Mátyás indította királyi expedíció útjáról, sorsáról semmit nem tudunk. Mindenesetre a magyar és az obi ugor nyelvek kapcsolatba hozásának ez az elsõ ismert emléke. A finnugor nyelvrokonság gondolatát a 16. században vetik fel határozottabban: Mathias de Miechow krakkói kanonok a Tractatus de duabus Sarmatiis c. mûvében még a magyarok és a Káma-vidéki Jugriában élõ népek nyelvének hasonlóságáról ír, míg br. Siegmund de Herberstein osztrák diplomata a Rerum Moscovitarum Commentarii-ban (1549) már nem csak a jugriai manysik, hantik és a magyarok nyelvének rokonságát veti fel, de azt is állítja, hogy a magyarok innen költöztek a Kárpátok közé.

A finnugor nyelvrokonságot Szamosközy István, a történetíró is felvette. Ekkor még csak az obi-ugorok és a magyarok nyelvrokonsága merült fel.

1671-ben Georg Stiernhielm svéd tudós beszámolt a lapp, észt és finn nyelv hasonlóságáról, illetve a finn és magyar közti hasonló szavakról. A hamburgi orvos és polihisztor Martin Vogel szintén kísérletet tett a finn, lapp és magyar nyelvek rokonítására. Õ a szóegyezéseken, etimológiákon kívül már nyelvtani párhuzamokra is támaszkodik, amikor e nyelvek rokonságát kimondja. A lapp, finn és magyar nyelv rokonságát még G. W. Leibniz is említi a De originibus gentium c. mûvében – sõt, egy közös õsnyelv leszármazottainak tartja ezeket.

A finnugor rokonság elmélete a 18. században alakult ki. 1717-ben Olaf Rudbeck svéd professzor körülbelül száz szóegyezést talált a finn és a magyar között, amibõl a nyelvészek többsége 40-et még ma is elfogadhatónak tart.

A finnugor elmélet tudományos kutatásának kiindulópontja Sajnovics János 1770-ben megjelent latin nyelvû tanulmánya volt, Demonstratio Idioma Ungarorum et Lapponum Idem Esse, azaz A lapp és a magyar nyelv azonosságáról, mely mai szemmel nézve is tartalmaz figyelemre méltó elemeket. Nyilvánvaló hibái közül az egyik, hogy az állítólag hasonló szavakat ragozva újra beleteszi a szólistába, így többszörözve meg az ilyen szavak számát.

1795-ben Göttingába utazik a kolozsvári orvos, Gyarmathi Sámuel (1751-1830), aki eredetileg a finnugor rokonítást cáfolni akarván ment Németföldre. Gyarmathi Schlözer munkásságának áttanulmányozása után feladta eredeti nézeteit a magyar nyelv "napkeleti" (héber, káld, arab, stb.) rokonságáról, és tanulmányt írt Affinitas Linguae Hungaricae cum Linguis Fennicae originis, grammatice demonstrata címmel, melyben a magyar és az finnugor nyelvek hasonlóságát ecseteli.

A finnugor nyelvrokonság bizonyítását Reguly Antalnak (1819-1858) köszönhetjük, aki az utazásai során a finn, lapp, karjalai, észt, mordvin, mari, manysi, hanti és nyenyec nyelveket nem csak elsajátította, de pótolhatatlan gyûjtõmunkát is végzett e népek körében.❤️> Korai halála miatt már nem tudta a hazamentett nyelvi és népköltési anyag feldolgozását maga befejezni, de munkatársa, az 1848-as hõs Hunfalvy Pál és mások, például a német tudósból magyarrá lett Budenz József, sõt egész nyelvészgenerációk (Simonyi Zsigmond, Pápay József, stb.) folytatták a munkát. Reguly meglátásait a magyar nyelv helyérõl a finnugor nyelvek között, az õsnyelvi alakok kikövetkeztethetõségérõl, valamint a magyar népnév eredetérõl mindmáig jegyzi a tudomány.

A 18-19. századi magyar közvélemény ellenállással fogadta a kizárólagos északi rokonság gondolatát. Az akkori tudományban még nem különböztették meg a nyelv és a nemzet történetét, az antropológia és a néprajz még csak kialakulóban volt, genetika pedig nem is létezett - érthetõ tehát, hogy a "hun hagyományból" építkezõ, akkor kialakuló és felvirágzó romantikus magyar nemzettudat a "halzsíros atyafiságban" a pusztai "szittya" hagyományok megcsúfolását látta. A kialakuló finnugrisztika magyarellenességének vádja azonban több, mint légbõlkapott. Az 1848-'49-es szabadságharc leverése után a Magyar Tudományos Akadémia tagjait nem ideológiai alapon választották,<4> ott voltak közöttük, ill. felvételt nyertek a finnugor nyelvrokonság támogatói és ellenzõi egyaránt (pl. Mátyás Flórián).<5>, sõt a félig-meddig betiltott, a nyilvános ülésezés jogától megfosztott Akadémia a forradalmárok és a nemzeti gondolkodás bástyája maradt a megtorlás és elnyomatás idején. A Vámbéry Ármin 1869-ben megjelent Magyar és török-tatár szóegyeztetések címû tanulmánya nyomán kirobbant, ugor-török háború néven elhíresült nyelvtudományi vita is az Akadémia berkein belül zajlott. A vitában Budenz, Hunfalvy és társaik cáfolták Vámbéry elméletét, mely szerint a magyar török eredetû nyelv volna, így végül Vámbéry elállt elméletétõl. Azóta a magyar nyelv és a finnugor nyelvek rokonságát a nyelvtudomány mérvadó képviselõi közül senki nem vonja kétségbe.
A finnugor nyelvek rokonsága a nyelvi rendszer bizonyos típusú, igen sokrétû hasonlóságával igazolható. Nem elég hozzá az egyes elemek hasonlósága. Egyes szavak két nyelvben akkor is lehetnek hasonlóak, ha a két nyelv nem rokon – akár azért, mert az egyik átvette a másiktól vagy annak közelebbi rokonától (például ilyenek a török–magyar egyezések: bika, zseb, kapu, alma, stb.), akár azért, mert – bármilyen furcsa – van bizonyos statisztikai valószínûsége annak, hogy hasonló hangkészlettel rendelkezõ nyelvek néha hasonló szavakat produkáljanak, akár úgy, hogy még a jelentésük is hasonló (például kínai nü és magyar nõ). Még szabályos hangmegfelelések is lehetnek átvett szavak bizonyos csoportjai esetében.

Ugyanez igaz a nyelvtani párhuzamokra. Az, hogy mind a török, mind a magyar nyelv – vagy, kitágítva a kört, a török és a finnugor (uráli) nyelvcsalád tagjai – agglutinálnak, vagyis hasonló módon toldalékolják az igéiket, illetve a fõneveiket, önmagában még nem elég a rokonság bizonyítására. Nemcsak hangtani és szókészletbeli, de nyelvtani párhuzamosságok is kialakulhatnak olyan területeken, ahol egyes nyelvek szorosan együtt élnek – ezek az ún. „areális” (= területi) nyelvészeti jelenségek azonban önmagukban még nem teremtenek rokonságot az egyes nyelvek között.

A finnugor (uráli) nyelvek rokonsága azonban – éppúgy, mint más nyelvcsaládok tagjainak rokonsága – a rokon nyelveket ezeknél sokkalta összetettebb, mai adottságaikat, nyelvtörténeti fejlõdésüket és egymással mutatott megfeleltethetõségüket egyaránt figyelembe vevõ és magyarázni próbáló, komplex rendszerbe foglalja. Ennek a rendszernek az idõbeli (történeti, diakrón) változásait próbálja rekonstruálni a történeti nyelvészet – esetünkben a finnugor (uráli) nyelvészet – keretein belül. Megjegyzendõ, hogy ez utóbbi jóval tágabb fogalom: ide tartozik a finnugor (urali) nyelvek történeti vizsgálata mellett azok általános nyelvészeti tanulmányozása is.
A toldalékok használata, nyelvtani nemek hiánya stb., fõként pedig az alapszókincs összevetése és a rendszeres hangmegfelelések (például a magyar f hangnak más finnugor nyelvekben rendszeresen p felel meg, a magyar h-nak k stb.) és a többi, ismeretterjesztõ könyvekben gyakran felbukkanó bizonyíték tehát a finnugor (uráli) nyelvrokonság bizonyítási rendszerében csupán a jéghegy legcsúcsa.<6>
A párhuzamosságok, pl. a hangtan terén a rendszeres hangmegfelelések megfigyelése képezi a nyelvrokonság bizonyításának folyamatában az elsõ lépést. Két rokon nyelv (például a magyar és a manysi) rokon szavai olyan párhuzamokat mutatnak, amelyek a véletlenszerûséget kizárják. A megfeleltetések szabályossága ugyanis nem csak e két nyelv szavainak bizonyos csoportjában figyelhetõk meg – a rokon nyelvek bármely két nyelvét kiválasztva ugyanannak a szóhalmaznak egy részét – és köztük a rendszerszerû párhuzamokat – biztos, hogy megtaláljuk. Így lehetséges, hogy az uráli nyelvek közös korpusza (ld. Starostin uráli adatbázisa) több, mint ezer szótõt sorol fel, amelybõl bõ 650 megtalálható a magyarban is – ezek pedig minden rokonnyelvi megfelelõjükkel szabályos megfeleléseket (párhuzamokat) mutatnak. Ugyanez érvényes minden nyelvcsalád bármely két rokon tagjára is, tehát univerzális nyelvtörténeti jelenségrõl, a nyelvek történeti (diakrón) változásának látható és megfogható következményeirõl van szó.

A hangmegfelelések felismerése, szabályaik azonosítása nem mindig könnyû – sõt, például a magánhangzók esetében, igen bonyolult is lehet. A hasonlóság akár megtévesztõ is lehet.<7> Nem mindegy, például, hogy a megfigyelt hang milyen hangtani környezetben (például zöngés hang vagy zöngétlen mássalhangzó, mély vagy magas magánhangzó következik utána) és milyen helyzetben (szó eleji, szó közepi, szóvégi pozícióban) van. Bizonyos hangváltozások csakis bizonyos hangtani helyzetben, környezetben zajlanak le, mások esetleg mindettõl függetlenül mennek végbe. Minden hangváltozásra igaz azonban, hogy a nyelv történetének egy bizonyos szakaszában ment végbe.

A mai nyelvek rokon szavai közötti hangmegfelelések kialakulásának folyamatát és jellemzõit írják le a hangtörvények. A hangtörvények tehát nem azt rögzítik, hogy melyik rokonnyelv milyen helyzetben és környezetben álló melyik hangja melyik más nyelvben milyen hangnak felel meg, hanem azt, hogy ezek a hangmegfelelések hogyan jöhettek létre. A hangtörvények tehát adott nyelv hangrendszerének változásait írják le. Csak úgy alkothatunk képet a jelenleg is megfigyelhetõ megfelelések okairól, ha áttekintjuk azokat a releváns hangváltozásokat, amelyek a két vizsgált nyelv történetében a legközelebbi közös õs felbomlása óta történtek.

Nem változhat azonban akármilyen hang akármilyen másik hangra. A lehetséges hangváltozásoknak vannak fizikai korlátai (a száj berendezésébõl adódó lehetetlenségek) éppúgy, mint nyelviek. Az utóbbihoz tartozik a hangrendszer arányossága – a hangképzésnek úgy kell kihasználnia a szájüreg adta lehetõségeket, hogy az továbbra is lehetõvé tegye a hatékony kommunikációt.
Minden hangváltozás az adott hang valamilyen fontos és jellemzõ tulajdonságát változtatja meg. A változás mindig fokozatos, vagyis egyszerre csak egyik jellemzõ változhat. A mássalhangzók leírásához általában szükséges fõ változók például a következõk: (1) a képzés helye a szájüregben, (2) a képzés módja (zöngésség, hehezetesség, lágyság, nazalitás) (3) az ejtés hossza.

<#taps>

Neked tényleg dili doki kéne vazze! 😄 Vegyél egy kutyát, vagy eredj el csajozni! 😉

Elhúzott a haverod<#szomoru1>

Ennyi, tökéletesen egyetértek! <#wink>

<#szomoru2>

Aztán nem rég találtam ezt a blogot is.
magyar eredet
Egész jó meglátásai vannak a srácnak mégha nem is értek vele teljesen egyet.

Bakay ismétlõ anyag.

"Bakay Kornél: A kihirdetett magyar õstörténet alkonya ( részlet)

Az iskolában azt tanították, és nagyobbrészt azt tanítják ma is, hogy a magyarság ezredéveken át vándorló, kóborló, istentelen, barbár nép volt, akinek rokonai a (finnek és a baltiak kivételével) a rendkívül alacsony szinten éldegélõ úgynevezett finnugor népek.
A Kárpát-medencébe fejveszett meneküléssel, megriadt csorda módjára érkeztek, majd vad kegyetlenséggel legyilkolták az itt talált mûvelt szlávok egy részét, a többit beolvasztották és leigázták. Európa mûvelt népeit pedig a munkát utáló, részeges, vidám magyar rablóbandák hosszú évtizedeken át kifosztották, a településeket felgyújtották, a nõket megerõszakolták, a gyermekeket rabszíjra fûzték.

Eleink tehát nem voltak kultúrnép, így ne akarjunk õseinkre hivatkozni, kivált ne a nagy keleti népekre, mint a szkítákra vagy a hunokra. Ezekhez ugyanis semmi közünk sincs. Minékünk csak a szibériai vogulok és osztyákok, a permi finnek és a balti finnek a rokonaink, és aki ezt nem fogadja el, az a politikai alvilághoz tartozik, az históriai bûnözõ – állítja ma is Rédei Károly, a bécsi egyetem emeritus professzora, Magyar Tudományos Akadémia külsõ tagja.

Valóban ilyen volna a magyar õstörténet? Valóban analfabéta, dologtalan, öldöklõ rablógyilkosok lettek volna õsatyáink? Valóban a história, a történelem nem volna más, mint visszanézõ, szenvtelen kíváncsiskodás az egykor régen-volt iránt?

A válaszunk: határozott nem! A kihirdetett, hivatalos õstörténet hamis tanokra épített, amelyet sem az írott források, sem a tárgyi források (régészet), sem az embertani kutatások (antropológia, DNS-, vércsoport-vizsgálatok) nem erõsítenek meg.

Ugyanakkor a mérvadónak nevezett történetírás nem ad választ arra, hogy:

A.) Mi volt az oka annak, hogy sem a hunok, sem az avarok, sem a magyarok nem települtek meg a Kárpát-medencét nyugat felõl lezáró Bécsi-medencétõl nyugatra?

B.) Mi volt az oka a kezdetektõl kimutatható magyarellenességnek (vagy talán helyénvalóbb magyargyûlöletet mondani)?

C.) Mikor és miért született meg a finnugor rokonság elmélete?

D.) Mikor és miért bomlott meg a nemzet egysége, s miért nem azonos a magyar állam a magyar nemzettel?

A népek sohasem költöztek el hazájukból kedvtelésbõl vagy kalandvágyból, nem hagyták el könnyedén õseik temetõit és földjét. A magyarok sem tettek így soha. Ma már a régészet kétségbevonhatatlan tényekkel igazolta, hogy sem a szkítáknak nevezett népek 2700 évvel ezelõtt, sem a hunok, sem az avarok, sem pedig a magyarok nem bolyongtak a végtelen füves rónákon, állataikat terelgetve, sátoros szekerek kíséretében, mint a kóbor cigányok, hanem váraik, városaik, falvaik, hatalmas állandó temetõik, a maguk korában rendkívül fejlett hadseregük volt s az Altájtól a Bécsi-medencéig egységes kultúrát és erõs hatalmi övezetet alkottak. S ennek a nagy keleti kultúrának volt szerves része a magyarság!

Krónikáink egybehangzóan állítják, hogy a hungárok, a magyarok egyazon nép a hunnusszal s az avarral, s mindannyian szkíták. S azt is állítják, hogy Álmos és Árpád egyenes leszármazottja volt a nagy Atilla királynak.
A hivatalos történetírás szerint nekünk hun hagyományunk sohasem volt, ezt csak a németektõl loptuk a XII-XIII.században. Hamis állítás ez, hiszen a nyugati források már a X. századtól (Waltharius eposz) tudják, hogy a hungarusok Pannóniában élõ hunok, illetve avarok. De ezt bizonyítja eredethagyományunk is, így mindenek elõtt a csodaszarvas legendája, amely megvolt a szkítáknál, a hunoknál és megvan a magyaroknál.

De akkor hogyan lettünk finnugorok? A magyar nemzeti történetírás õs- és hõskorában, a XVII. század végétõl senkinek sem jutott eszébe kétségbe vonni a szkíta-hun rokonságot. Csak amikor megszületett az összehasonlító nyelvtudomány, akkor került sor a nyelvek, nyelvcsaládok szerinti elkülönítésére: többek között a hajlító és a ragozó nyelvek nagy családjait választották szét. A napkeleti nyelvnek tartott magyar nyelv eredetisége és különállása mindenki elõtt világos volt.
Az sem volt tudománytalan, hogy megállapították, a magyar nyelv mind nyelvtanilag, mind bizonyos mértékig szókincsében rokonságot mutat a permi, a szibériai és a balti nyelvek egyikévelmásikával.
A nyelvtudományban is élenjáró német tudósoknak azonban kapóra jött a XVIII. század végén ez a rokonság, mert így jogot formálhattak arra, hogy a török háborúk 150 keserves éve után amúgy is elerõtlenedett magyarság önbizalmát súlyosan megtépázzák, kivált azután, hogy Mária Terézia legendás vezére, Hadik András huszárjaival megsarcolta Berlint (1737).
Mûveikben gúnyosan írták le: a barbár magyarok, akik csak a lovakhoz és a gyilkos kard forgatásához értenek, a kultúráról pedig fogalmuk sincs, nem a nagy Atillától származnak, hanem a rénszarvast hajszoló lappoktól és obi ugoroktól.

Nem arról van szó természetesen, hogy tagadnánk a magyar, a finn, az észt, a lív, a lapp, a mordvin, a cseremisz, zürjén, a vogul vagy az osztyák nyelvvel való – nem túl mély – rokonságot, hanem arról, hogy ez a rokonság nem úgy alakult ki, ahogyan a finnugristák ellentmondást nem tûrõen kinyilatkoztatják, vagyis úgy, hogy egykor régen (az V-IV. évezredben) volt egy közös õshaza valahol a tajgás-tundrás Szibériában vagy az Urál mentén, volt egy közös õsnép, egy közös alapnyelvvel, amely mindössze 600 alapszóból állt volna, amely õsnépbõl egyszer csak – valami csoda folytán – az elõmagyarok kiváltak volna és dél felé fordulva megkezdték volna több évezredes vándorlásukat. Miközben az õsi halász- vadász-gyûjtögetõ életmódot felváltotta náluk az állattartás.
Meg kell mondanunk ez a torz feltevés már a XX. század elsõ harmadától eluralkodott, sõt nem hagyta érintetlenül még a nagy Hóman Bálintot sem.
A valós helyzet azonban más volt: egy nagy lélekszámú, magyar nyelvet beszélõ nép hatott a szomszédos kis népcsoportokra, amelyek átvették a nyelvet, illetve annak bizonyos elemeit (karavánnyelv vagy közlekedõ nyelv, úgynevezett lingua franca).
A finnugor rokonság és származáselmélet tehát a társadalomtudományok fejlõdése következtében született meg, de tagadhatatlanul politikai okai is voltak. A fõ hajtó- és mozgatóerõ: a magyarellenesség, a magyarok iránti gyûlölködés volt.

Miért alakult ki ez a magyarellenesség Európában, majd a világban?
Földünk 148 millió km2-nyi területébõl Ázsia 45 millió, Európa 9,9 millió km2. A 340 000 km2-es Kárpát-medence Európa kellõs közepe, természetes védettséggel, zárt vízrendszerrel, igen gazdag ásványkincsekkel, hatalmas ivóvíz- és gyógyvízkészletekkel, s ez az a tájegység, ahol a latin-germán, a görög-szláv és a szkíta-hun népek és kultúrák egyedül Eurázsiában találkoznak! S ezt a földet a történelemben elõször a keleti lovas népek tudták egyesíteni, egy hatalmi erõ alá vonni. Elõször a hun Atilla, majd az avar nagykirály: Baján. Amikor ez az egység megbomlott a IX. században, vákuum keletkezett. Ekkor érkeztek meg eleink s néhány évtized alatt, lényegében harc nélkül birtokba vették az akkor lakható egész Kárpát-medencét. De csak azt! Hadi erejüknél fogva mehettek volna bárhová megtelepedési céllal is, amint a normannok és az arabok tették, erejüket a hadjárataik világosan megmutatták.
De nem telepedtek meg másutt. Mit jelent ez? Egyrészt azt, hogy az itt lakó népek nagyobb része testvérnép kellett legyen, s amint a Tarihi Üngürüsz és az itáliai krónikások (Bonfini és Ransanus) írják, ugyanazt a nyelvet kellett beszéljék. Erre mutat a Kárpát-medence toponimiája: a hely- és földrajzi nevek tömege, amelyek döntõ többsége színmagyar eredetû, még az antik forrásokban szereplõ Duna, Tisza, Maros, Olt, Ompoly sem kivétel, mert ezek szkítakori vagy még régebbi elnevezések.
1400-ig például Erdély területén 2056 helynév jött létre, s ebbõl csak 102 bizonyult szláv eredetûnek! Ugyanakkor komoly nehézséget jelent, hogy sem a szkíták, sem a hunok, sem az avarok nyelvét hiteles és vitathatatlan nyelvemlékbõl eddig nem ismerjük. Eddig – mondottam s azért tettem ezt, mert nemrégiben közzétettek egy óörmény betûvel (grabar) írott kaukázusi hun nyelvû anyagot, amelynek mind a nyelvtana, mind a szókincse rendkívüli hasonlóságot mutat a magyarral. Ez a forrás azonban még nem ellenõrzött, tehát egyelõre csak mint lehetõséget lehet számba venni.
Ugyanakkor a dezoxiribonukleinsav vizsgálatok kimutatták (a DNS molekulák az öröklõdés anyagai, nem a fehérjék, s ezt 1995-ben fejtették meg!), hogy a Kárpát-medencét birtokukba vevõ õskõkori népek között az õsmagyarok is ott voltak, az õshorvátokkal és az õslengyelekkel együtt 35 000 évvel ezelõtt. A rögzült mutációkból, azaz a DNS szekvenciák különbözõségeibõl ugyanis a fajok rokonságára lehet következtetni (egy emberben 23 pár kromoszóma van és ez 16 millió féle kombinációra képes, ám a vércsoportot egyetlenegy génpár határozza meg, s ezek évezredek után is kimutathatók jelzõgének-markerek a sejtgyökök maradékaiban.) Az úgynevezett mitokondriális DNS révén tudjuk például, hogy az ember nem 25 millió éves a Földön, hanem csak 5 millió éves, s a mi ember-õsünk mintegy 100 000 évvel ezelõtt rajzott csak szét Közép-Afrikából. A Kárpát-medencét birtokba vevõ magyar eleink tehát itt egy hatalmi gócot hoztak létre mind katonai, mind gazdasági vonatkozásban.

Ezt szerették volna a nyugat-európaiak megszüntetni már a kezdetektõl. Ezért vonultak fel 907-ben, s ezért ajánlotta Abd al-Rahman mór (cordovai) kalifa 955- ben Ottó német királynak, hogy a magyarokat ki kell irtani.
Ezért hirdettek a pápák keresztes hadjáratot a magyarok ellen, a gens detestanda – az elátkozott nép ellen. Dehungarizálni kell a térséget– mondták ki késõbb a nagyhatalmak is. A hungarocidium meg is indult: 1848- ban a bácskai Földvár templomi oltárára kirakott, 37 levágott magyar gyermekfej volt az egyik legszörnyûbb jelzés.

A Turul-nembeli Álmos-Árpád szent dinasztia 29 uralkodója (819–1301) hiába adott a keresztény világnak 10 magyar szentet, az erõs, bizonyos korokban európai nagyhatalomként mûködõ magyar királyság az ellenszenv, a gyûlölködõ harag tárgyává vált.
Ezt fejezte ki a XVIII-XIX. századi álláspont, hogy tudniillik a magyaroknak nincs helyük Európában. Tisztázatlan az eredetük és nincs joguk nemhogy Erdélyre, de Magyarországra sem! S mindez 150 évvel Trianon elõtt!
Csoda-e, ha 1918/20-ban bekövetkezett nemzeti történelmünk legnagyobb tragédiája? Meggátolható lett volna a katasztrófa? Határozott válaszom: igen! Ha a magyarságból nem ölik ki a nemzeti érdeklõdést múltja iránt, ha megmarad a nemzettudata, akkor nem dobja el a fegyvereit 1918-ban. Az elsõ háborút 1918. augusztusában a németek nagy veresége után a szövetségesek elvesztették, de a szávai magyar hadsereg érintetlen volt még 1918 októberében is. Ám a kiegyezés utáni liberális polgári radikálisok (Kunfi Zsigmond, Jászi Oszkár, Károlyi Mihály, Linder Béla) megmételyezték a magyar ember lelkét s elvették a múltját.

A múltját vesztett ember pedig olyan, mint az emlékezetét vesztett, gyógyíthatatlan beteg. A történelem minden nép számára hatalmas erõ, de csak akkor hat, ha a nemzettel való azonosulást, a közös sorsot vállaljuk. Csak akkor vagyok a nemzet tagja, ha minden pillanatban és minden helyzetben vallom és megélem: ez az én nyelvem, ez az én múltam, ez az én földem, ez az én hitem, ez az én szent örökségem, a génjeimben õrzött szent hagyományom. S nem szabadna tûrnünk, hogy idegenlelkû firkászok (Népszabadság 2003. nov. 17.) le merjék írni büntetlenül: „a csodaszarvas, nemzetbálvány, a fehér paci, miegymás lehetnek komoly Istenek, de az üdvösség valóságára nézve mindegyikük csak kár és szemét!”
S a Széchenyi- díjjal kitüntetett Spiró Görgy szerint „a szarból jött magyarok” között csak az õ csoportjukat illeti meg tisztelet. Nagy költõink tisztán látták a jövendõt, a pusztulás útját s azt is, hogy a magyarság a katasztrófák nemzete. A XX. század kivégezte Magyarországot, a XXI. század vajon mit hoz? Marad-e a megfeszített nemzet a keresztfán vagy végre feltámadunk? A múltat nem szabad elveszítenünk, nem szabad eladnunk, nem szabad hagynunk eljelentékteleníteni.
Hazug szólamokat terjesztenek a mai mérvadónak hitt történészek, amikor azt hirdetik: tegyünk úgy, mint Szent István királyék tettek: szokásainkat, hagyományainkat, múltunkat, erõszakkal akár, töröljük ki az emlékezetünkbõl, az õseinkhez fûzõdõ minden szálat szakítsunk el, mert csak így fogad be bennünket Európa, s most az Unió. Csak így bocsátják meg nekünk Atillát, Bajánt, Bulcsút és Lélt.
A magyar politikai gondolkodás mindig történelem-érzékeny volt, csak mostanság nem az. Nem ismerik el a történelmi jogot, nem ismerik el a nemzetek közötti kulturális különbségeket, s történetietlen historizálásnak nevezik, ha az igazi történész mind az értelemre, mind az érzelmekre hatni akar. Márpedig az a historikus, aki csak részletproblémák pepecselésével tölti az idejét és csak a szaktársainak ír magvas tanulmányokat, feleslegesen élt és dolgozott, mert a keze között a történettudomány halott.

Elõadás a Magyar Kultúra Alapítvány székházában megtartott Klebelsberg-napokon.
(2003.)"

Aztán van még a szabir ág.
Igaz a szabir elméletet nem annyira preferálom, de nem ütközik Naddeo és Bakay munkásságával, sõt van bennük átfedés a KM eredettel. Az új genetikai kutatások pedig a Kárpát-medencei vonalat igazolják. Az pedig hogy milyen formában volt a KM a jövõ kutatására vár. Mindesetre a szabír tanulmány is jó.

Biró József ( részlet)
"Magyar õstörténeti körökben ismeretes a 'biborban született' görög császár-történész, Konstantinos Porphyrogenitos közlése, amikor De administrando imperii c. munkájának 38. fejezetében a magyarokat "sabartoi asphaloi"-nak nevezi, éspedig egyenesen Árpád dédunokáira, Bulcsúra és Tormásra hivatkozva, akik Kr. után 948-ban Bizáncban jártukkor magukat és õseiket ekként nevezték. Miután a görög történetírók a magyarokat általában türköknek nevezték, Bulcsú vezér fontosnak látta, hogy kiigazítsa a császárt, hogy "õseiket nem türköknek, hanem szabiroknak nevezték". Egyébként a "sabartoi asphaloi" elnevezés õstörténeti jelentõsége akkor válik fontossá, ha tudjuk, hogy az "asphal" szó arabul alsót jelent, melynek görög változata asphaloi, a szabir õshaza Alsó Zab folyójára utal, ugyanis a Tigris baloldali mellékfolyójának az egykori neve Zab el Asfal. Tehát Bulcsú vezér a zabföldi szabir-magyar õshazából való származására utal.

Padányi Viktor professzor, aki Dentumagyaria címû könyvében felhívja a magyar õstörténetkutatók figyelmét, hogy a magyarság eredetét és õstörténetét kutatva a szabirokat nem hagyhatjuk figyelmen kívül: "A szabirság történetével lehetetlen foglalkozni anélkül, hogy annak egy feltûnõ komplexumát tárgyalás alá ne vegye az ember, és ez a komplexum a modern formában 'magyar' névnek a feltûnõ és évezredeken át állandó elõfordulása a szabir földdel és szabir néppel kapcsolatban."

Padányi Viktor az ókori történetírók munkáinak legprecizebb tanulmányozása utáni kiértékeléseire alapozta történelmi konklúzióját, hogy a honvisszafoglaló õseink négy törzse - Árpád nagyfejedelmünk Megyer törzsének vezetése alatt - szabir származású volt, a vérszerzõdéssel csatlakozó, más nyelven beszélõ és némileg alárendelt szerepet játszó másik három törzs pedig onogur (kabar). Felmerül a kérdés, miért nem szabiroknak nevezik akkor a honvisszafoglalókat?

Erre a kérdésre Moravcsik Gyula kielégítõ választ ad.

A Bizánc és a magyarság címû munkájában részletesen foglalkozik a Boszporusz környéki hun elõdeinkkel.

Tudósítása szerint, amikor Gordász fejedelem Kr. u. 527-28-ban Jusztiniánosz császár uralkodása idején Bizáncban járt, áttért a kersztény hitre, majd hazatérése után erõszakos módon igyekezett a népet megtéríteni. Amikor a nemesfémbõl készült kis bálványokat is összeszedette és beolvasztatta, majd bizánci pénzre cserélte, a nép fellázadt és eltávolította Gordászt a fejedelmi székbõl és helyére a "testvérét" (ókori szóhasználat) Mogeriszt - a lázadás vezérét, valószínûleg egy másik törzsfõt - választotta fejedelmévé. Igy történt tehát az ú. n. "õrségváltás", amikoris a hun törzsszövetség vezértörzse a subar-szabir (su-bar kud-uku = döntõszabir) helyett a Moger-Megyer = Magyar vezértörzs vette át a vezetést. Ezért szerepel tehát krónikáinkban és hagyományainkban ezután a Megyer, mint vezértörzs. Ezért nevezték el a visszafoglalt Kárpát-medencét Magyarországnak, de - amint Bulcsú vezér esetében is láttuk - a szabir származástudatát a nemzet még sokáig megõrizte.

A szabir népet történelme folyamán a klasszikus történetírók számtalan néven nevezték. A külföldi keletkutató tudósok a 19. század eleje óta írnak a szabir néprõl, mióta a mezopotámiai Kuyunyiknél (Õs-Ninive) az angol régészek ékírásos táblákra bukkantak. Ezeknek a magyar õstörténelem szempontjából igen fontos agyagtábláknak a leírását és magyarázatát Friedrich Delitzsch, Wo lag das Paradies? Hol fekszik a Paradicsom? (Leipzig 1881.) címû könyvébõl ismerhetjük meg legalaposabban. Delitzsch az asszir ékírásos történelmi feljegyzésekbõl jól ismerte azt a népet és földet, mely SU-BA-RI-I, SU-BA-RI-E, SU-BAR-TE alakban fordult elõ és ezt a népet Sziria irányában kereste. Ám Delitzsch ugyancsak ismerte azt a földet is, mely SU-EDEN-KI formában jelenik meg az ékírásos szövegekben. Szintén õ tájékoztat bennünket elõször SU-BAR-TU régiójáról is. Delitzsch hívta fel elõször az orientálisták figyelmét arra a tényre is, hogy a sumir és akkád szövegekben idegen szavak fordultak elõ, mint ELAM-KI, SU-(KI) és SU-EDEN-KI, melybõl Delitzsch arra következtetett, hogy ELAM-KI azokra a szavakra vonatkozott, melyeket az elami nyelvû térkörben beszéltek és ugyanúgy a SU-KI megjegyzés viszont a SU régió népének SU nyelvére vonatkozott. Tehát Delitzsch már a XIX. század végén megjelöli a SU-SA õsszabir népet Észak-Mezopotámiában, és a nyelvüket is megkülönbözteti.

De az õsszabirokat valójában Arthur Ungnad helyezte a történelemkönyvek lapjaira. Ungnad már 1909-ben (BA VI) elhintette az úgynevezett pánszabir elmélet magvát, melyet aztán a késõbbi munkáiban fejtett ki bõvebben. Igy 1915-ben azt indítványozta (OLZ XVIII 241), hogy a Tusratta levél nyelvére és a levélben szereplõ személynevekre vonatkozó "Mitanni" megjelölést töröljék, és helyette a "szabir" (subaräer, Subarian) kifejezést használják, mert bebizonyosodott, hogy "Mitanni" csak egy politikai és nem nyelvi egységet képviselt.

Az elsõ igazi képet Ungnad "pánszabirnak" elnevezett elméletérõl valójában az 1923-ban megjelent tanulmányából vehetjük, amelynek címe: Die ältesten Völkerwanderungen Vorderasiens. Ebben a tanulmányában Ungnad kifejti, hogy kutatásai folyamán már a Kr. e. 2500-2000-re tehetõ idõbõl talált olyan ékírásos feljegyzéseket, melyek szabir kereskedõk és rabszolgák jelenlétét igazolják az ekorabeli Babilóniában. Ugyanebben a tanulmányában találjuk azt a megállapítását is, hogy Assur-t, az asszirok híres fõvárosát, a szabir Uspia és Kikia építtette. Ungnad az ú. n. Amarna-Korszakban szinte mindenütt szabirokat talált a Közel-Keleten (orientálista ellenfelei szerint), így Anatóliában, Mezopotámiában, Sziriában, Palesztinában és Egyiptomban is. És miután Subartu a sumir-akkád tradició szerint felosztott világ egyik negyedét alkotta, így Ungnad arra a messzemenõ következtetésre jutott, hogy a Palesztinától a Kaukázusig terjedõ nagy térkör õslakossága (Ureinwohner, aboriginal population) szabir volt, és talán a sumirokat is megelõzték Mezopotámiában (Lásd: A szabir-magyarok a "sumirok" tanítómesterei címû könyvem). Ungnad ugyancsak szabir eredetûnek vélte az addig "hetita hieroglifnek" nevezett írást is, sõt azokat a szabirok legõsibb írásának tartotta.

Ungnad megállapításai után nemigen tûnhet túl merésznek (A szabir-magyarok õstörténete címû munám 97/98. oldal) az õsszabirok terjeszkedési területköreire vonatkozó következtetésem:

"A szabir õstörténelem megértésének a kulcsa annak a ténynek a felismerésében rejlik, miszerint ez a történelem nem csak Subartuval kezdõdik, és nem csak a szûkebb körû subartui régióra vonatkozik - amelynek történelmét a sumir agyagtáblákból kindulva csak az i. e.

3. évezredtõl kezdi számítani a szaktudomány -, hanem ha magába foglalja mindazokat a nagy kiterjrdésû területeket is, amelyeken az újkõkorban szétterjedt szabir nép már megtelepedett és maradandó hegemóniát épített ki. Vagyis, ha magába foglalja mind a következõ mezolitikumi és neolitikumi õsszabir terjeszkedési területköröket:

A központi szabirság Termékeny Félhold-i területét, a keleti szabirság északi ágának Iráni-fennsíki, Turán-alföldi és Hindu-Kush-i, valamint a keleti szabirság déli ágának Indiai-óceán partvidéki és Indus-völgyi terjeszkedésének térköreit, a nyugati szabirság déli és Közép-Európa-i régióit és végül a déli szabirság õs-Egyiptom-i, Nilus-völgyi és környéki térköreit."

Igen fontos a szabir-magyarok õstörténete szempontjából, hogy elnevezésük már a legkorábbi ékírásos szövegekben is elõfordul. Igy Arthur Ungnad Subartu címû mûvének 28. oldalán találjuk a legkorábbi szabir elnevezést A.Ha.Ki megjelöléssel, mely a CT XVI 6 papiszöveg (Z 237 ff) szerint sumirul így van leírva:

"lu-tu-tu Eridu-ki-ga-ke mu-un-ud-da me-en
eridu-ki A. Ha.ki-se mu-un na-ri 5) Me-en"

Ennek az akkád fordítása:

"a-si-pu sa ina al-Eridu ib-ba-nu-ú ana-ku
sá ina al-eridu u su-ba-ru re-hu-ú ana-ku"

Vagyis:

"Eriduban kiképzett pap vagyok én,
Eriduban és Subarban születtem én."

Ez az ékírásos szöveg a vízözön elõtti elsõ sumir dinasztia térkörébõl, Eriduból származik. S most Ungnad említett könyvének 23-26. oldaláról mutatok be néhány példát. Subartu leggyakrabban használt ideogramja SU.EDEN formában van feltûntetve a sumir agyagtáblákon, mint a 4337-es sz. geográfiai-lexikai szöveg: KUR-SU.EDEN.Ki jelölése. A sumirok azonban a SUBIR-KI kifejezést is elég gyakran használták Subartu megjelölésére. Ezekután Ungnad a sumir glosszáriumokban és egyéb feljegyzsekben is található igen fontos ideogrammákat mutatja be a sumir SUBIR-KI és az akkád SUBAR-TU megjelöléssel kapcsolatban. Igy pl. a sumir-akkád lista VR 16 A.B., Z 14 ff. alatt találjuk:
su-gir, sa-gir és hu-b (u-ú) r = Su/baritum.
A fenti 4337-es szöveg pedig a következõ módon erõsíti meg ezeket az ideogrammákat:
Su-bir-ki, su-gir-ki, sa-gir-ki és hu-bu-ur-ki = Su-bar-tum
Itt kell megjegyeznem, hogy a legrégibb ékírással írott Fara Szövegek-ben nagyon sok szabir személy és foglalkozásnév található.

Az agyagtáblák bizonyítják, hogy az õs-szabirok már a legrégibb ékírásos szövegekben is megtalálhatók a mezopotámiai térkörben, de honnan és mikor indultak történelmi útjukra, és mivel tudom bizonyítani, hogy ezek az õs-szabirok a magyarság õsei voltak?

A szabirok õstörténetét fõleg a régészeti leletek kézzelfoghatóan bizonyító erejére alapoztam, de nem kerültem el a történelemtudomány egyéb fõ kisegítõ ágainak, az etimológiának, antropológiának és mitológiának a felhasználását sem. A régészeti leletek bizonyítják Mezopotámiaiában az õsember jelenlétét mintegy százhuszezer évrvel ezelõtt a Barda-Barka nevezetû barlangból. Folytatólagos település nyomai is megtalálhatók e régióban, úgy százezer évvel ezelõttrõl a Nagy Zab folyó menti Shanidar nevû barlangban. Mintegy 2000 emberöltõn át, azaz hatvanezer évig, a neandervölgyi embertípus egyszerû kõszerszámokkal ellátott és csaknem egyhelyben topogó életmódja tárul elénk. Majd a neandervölgyi ember nyomát nem találjuk. Tízezer évig tartó hiátus után az úgynevezett baradostian népcsoport lakja a barlangot úgy Kr. e. huszonhatezerig, amikor is a nagy hideg beállta miatt ez a népcsoport is elvándorolt e környékrõl. Ezután újabb tizenötezer évig tartó hiátus következett e térkörben, amelynek a vége már egybeesett az utolsó eljegesedés befejezõdésével. I. e. tízezer táján jelenik meg az az õsember csoport (us, su = õs, bar = ember, usbar, subar = õsember, Wallis E. A. Budge: Hyroglyphic Dictionary) ebben a térkörben, ugyan eddig még nem tudta megállapítani a tudomány, hogy honnan érkeztek ide, de az viszont már bizonyítható, hogy e népcsoport vívmánya az emberiség õstörténelmében hatalmas fordulatot hozó, nagy újkõkori forradalomnak nevezett civilizáció ,amely a növények nemesítésével és az állatok megháziasításával kezdõdött.

A Shanidar barlang és környékének feltárása Ralph Solecki régészprofesszor (Michigan Egyetem) nevéhez füzõdik. A barlangtól mintegy négy kilométerre tárta fel a kezdetleges õs-földmûvelõ falut (Zawi Chemi-nek nevezte el), ahonnan már régészeti lelet ekkel bizonyítható a subarok, szabirok õstörténete. Itt már megháziasított formájában találjuk a juhot és a növények közül különösen a fõzelékféléket. Solecki professzor a Shanidar-völgyi ásatásaival kapcsolatban megemlíti a gabonafélék elõfordulásának a lehetõségét is már e korai mezõgazdasági periódusban.

Shanidar Zawi Chemiben a földmûvelésre használt kõszerszámok és õrlõedények is napvilágra kerültek. S most nézzük, mit találunk még itt e korai, véleményem szerint az elsõk közé tartozó õsszabir településen, mely e régiót és népét a késõbbi nagy újkõkori (Hassuna, Halaf stb.) elõ-sumir, subar kultúrákhoz kapcsolja?

Mindenekelõtt meg kell említeni a fõleg csontból készült szerszámnyeleken a faragásos mértani díszítéseket, mértani alakzatokat, mert ezek a motivumok késõbb igen jelentõs szerepet játszanak majd a kerámia-fajtákról elnevezett nagy korszakokban.

Az ugyanitt talált tisztaréz a következõ fontos régészeti lelet, melybõl luxuscikkeket, gyöngyöt és függõt, valamint használati tárgyakat, fúrókat és tûket készítettek. Majd a fémek és fémöntvények mindig nagy szerepet játszottak a szabirok életében. Az öntöttréz, bronz, majd a vas- és acél tárgyak kifejlesztése, készítése csaknem mindenkor, bizonyíthatóan, a szabirok nevéhez fûzõdik. (Rézöntõkemencék az i. e. hetedik évezredi, Hassuna Idõszak-beli Yarim Tepébõl, bronz fokosok szerte Dél- és Közép-Európában, majd a késõbbi híres szabir szablyák: pl. a honfoglalás idején a Tarján - a kovácsok törzse - által készített fegyverek).

Shanidar Zawi Chemiben a rituális temetkezési kultusz, a túlvilági élet hiedelme tárul elénk, mely egyébként azonosítja a turáninak elnevezett népcsoportokat terjeszkedésük folyamán. A halottakat hajlított testtel temetik el, az asszonyokat nyakékkel és õrlõkõvel, a férfiakat kovakéssel készítik fel a túlvilági életre, és vörös festékkel öntötték le. Zawi Chemi lelõhley korát négy kiváló intézet i. e. 9217 +- 300-ra becsüli.

A Shanidar Zawi Chemi periódus i. e. 8500-ig tart. A következõ jelentõsebb õsszabir földmûvelõ település Jarmó, úgy i. e. 7000-rel kezdõdõen. A közbeesõ hiátust csak részben töltik ki a térkörbeli Karim Shahr, M'lefaat és Gird Chai lelõhelyek régészleletei. Jarmót R. J. Braidwood, a Chicago-i Egyetem régész professzora tárta fel. A földmûvelés itt már fejlettebb formában jelentkezik, kova, obszidián és mészkõ szerszámokkal. Háziasított szarvasmarha, disznó, juh és kutya csontokat találtak. Döngölt sárfalú (patics), téglalap alakú házakat építettek. A tûzhelyet ugyanilyen anyagból készítették, és a ház falán belül helyezték el. Növénymagvak tárolására nagy égetett agyag hombárokat süllyesztettek a padlóba. Ez a jellegzetes õsszabir házépítési és berendezési terv elterjedt változatlan formában mindenütt a 6. és 5. évezredben a Kárpát-medencében a Körös-Kultúrában a nyugati, valamint a Nyugat-turkesztáni Jeitun-Kultúrában a keleti õsszabir újkõkori földmûveléssel kapcsolatos terjeszkedés következtében. Jarmóban a kerámia egyszerû, fõleg háztartási célokra készült. Igen fontosak viszont a Jarmóból elõkerült, köldökdomborulatos kis agyagfigurák, melyeket a tudomány Mother Goddeszeknek, azaz Anyaistennõknek nevezett el. Vagyis már itt jelentkezik az elsõ földmûvelõk 'Termékenység Istennõjébe' vetett hiedelemvilága, a matriárchális hitszemlélet, mely õsszabir õseink jellegzetes vallásfelfogása volt az újkõkori periódusban. Ezek a kis istennõ agyagfigurák - némely esetben terrakotta, vagy kõszobrocskák - mint világító lámpások mutatják nekünk az utat mindazokon a helyeken, ahol szabir õseink megtelepedtek. Megtaláljuk azokat az újkõkori Tell Ramadban, Palesztinában, Tell Sarabban (Nyugat-Irán) 'Sarabi Vénusz' néven. Az Al Ubaid-i õsszabiroknál Eres-Ki-Gal, a Nagy Föld Istennõje elnevezés alatt, az Olt folyó mellett a Kárpát-medencében, Erõsdön a 6. évezredben Eres, Erõs néven, de megtalálták a régészek Subari-ban, az Elamnak elnevezett régióban 'Pinikir' néven, de Turkesztánban, Õs-Egyiptomban és az Indus-völgyi Harappa-Mohenjo Daro õskultúrákban is.

Fontos õs-szabir állomás alakult ki a Tigris folyó jobb partján a Hassuna Idõszakban. Az építkezés Jarmóhoz hasonló, habár elõrehaladottabb. A kerámia viszont hatalmas fejlettséget árul el. Hassuna kerámiáját Archaikus, Standard és Samarra csoportnak nevezi a tudomány. Az Archaikus csoport még egyszerû, a jarmóira emlékeztet, de már megtaláljuk a vonalas (linear), a V alakú, a keresztezett és párhuzamos vonalas díszítési motívumokat, mely rovásírásunkra emlékeztet. A Standard kerámia úgy formára, mint dekorációra nézve is hatalmas fejlõdést mutat. A dekorációkon bevésés és festés váltakozik. A bevésések a Shanidar Zawi Chemi csontfaragások utánzásai, tehát megállapítható a mûvészeti s egyben a népi folytonosság. A díszítések fõleg háromszögek. Õstörténelmünk szempontjából nagy jelentõségû, hogy ezek a kerámiafajták nagy területeken megtalálhatók: Ugaritban, Eriduban, Susában és a Jetuin Nyugat-Turkesztá-i kultúrában és a Kárpát-medencében is. Meg kell jegyeznem, hogy miután a Hassuna Idõszak kerámiáját az õs-szabir nép mindezekben a térkörökben helyi anyagból készítette, így ez a nép a kerámiakészítés tudását vitte magával a fejében, és nem a kerámiát a batyujában, mint ahogyan a nyagati történetírás általában bemutatja.

A harmadik fajta kerámia a Samarra-stílusú: csodás szépségû luxus kerámia és magas fokú képzettséget árul el. A nagy tálcák fénytelen, kissé érdes felületének, a tálak peremszéleinek, a kerekhasú fazekak váll- és nyakrészeinek megmunkálása magas színvonalú. Különbözõ formájú mértani ábrák, élethûen festett madarak, állatok, halak és táncoló emberalakok díszítik e kerámiát."

Ez ilyen értsd jól hsz lett😄

A történelem nem gondolkodás kérdése.
Tényekrõl kéne szólnia.
Gondolkodni csak a történészeknek kell, akik kinyomozzák mi történhetett a múltban a ránk maradt információk alapján.
Az, hogy ti itt tudósost játszotok nagyon aranyos, de ezek a mûvek nem tudományos munka eredményei, hanem politikai manipuláció eszközei.
Egyébként én is jobboldali beállítottságú vagyok, csak épp szerintem a cél nem szentesíti az eszközt. Különben is égõ nyilvánvaló hazugságokkal etetni a kevésbé mûvelt embereket. Ha ez így megy tovább ugyanúgy fognak röhögni rajtunk azok akik jártasak a történelemben, mint azok akik most a dákoromán elméletet röhögik ki.

Hadd másoljam ide Uwu aláírását.
„Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes.”
Konfúciusz

Igen, valóban csak olyanoknál tudsz ezzel a szar propagandával sikert elérni, akik semmit nem tudnak a történelemrõl, képtelenek értelmezni a szövegeket, elsiklanak az önellentmondások és hazugságok mellett, és úgy egészében véve hülyék mint a segg.

Egyébként további jó dagonyázást ebben a szellemi posványban, én kissé meguntam.

Mekka sokkal közelebb van a tengerhez, Medina pedig akkoriban nem Medina volt, hanem Jatrib. Volt akkoriban is Medina nevû város csak épp az arab Félsziget délnyugati csücskében. Akkor hívhatná jogosan Medinának, ha a többi településnevet is a Mai nevén írta volna rá a vázlatra.

Nagyon szívesen!
Ha valamit már olvastál csak szólj nyugodtan mert azért nem kevés az anyag.... De persze másnak is szól akit érdekel az igaz történelem.
A finnugor vallás hívõk meg alapból nem izgatnak. Nem az ilyen provokátorokat kell meggyõzni hanem a normális embereket akik még képesek gondolkodni.

Egyébként az arabos hódítós térképen rossz helyen van jelölve Mekka és Medina is.
De igazából a többi fatális ökörséghez képest ez egy elhanyagolható baki.

Tényleg ne zavartassátok magatokat. Nagy szükség van a nemzeti vonal erõsítésére.
11-12 éves gyerekek behülyítése talán menni fog ezzel a szánalmas maszlaggal.
terjesszétek a buta parasztok közt az igét, valakinek úgyis meg kell halni a hazáért.
Tudományos elméletként ez sajna nem állja meg a helyét, de remekül alkalmas fanatikus brigád toborzására.
Szebb jövõt, és jó munkát!
Éljen a király!