Vajon Létezik?
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
he mama gyere vissza a topikba
\"Erről van szó!\"
éld úgy minden napod, mintha az lenne az utolsó! Azt egyszer úgyis bejön. HyperActive
Ha elájul a kocsiban akkor vagy meg hal, vagy ha csak elájult szimplán, akkor majd fog😄.
éld úgy minden napod, mintha az lenne az utolsó! Azt egyszer úgyis bejön. HyperActive
éld úgy minden napod, mintha az lenne az utolsó! Azt egyszer úgyis bejön. HyperActive
Kezdjük ott hogy szívbetegen születtem. Miért? Miért kellett nekem szívbetegen születni? Mit akart ezzel elérni Isten? Tudom azt mondják hogy halálunk után, tapasztalatszerzés céljából újjáéledünk. Én ebben is hiszek egyébként. De voltak olyan pillanatok hogy azt mondtam: NAGYON IS LÉTEZIK! Például mikor úgy éreztem egy napra meggyógyított, miután a teraszon 2 óráig kértem, gyógyítson meg.
De 1 hete meghalt a macskám, aki igaz hogy akkor még csak pár napja volt meg, de már abban a pár napban is szoros kötelék alakult ki köztünk. Erre Isten fogja, és elveszi. Hát köszönöm. 1 napig sírtam, és Istennel "beszéltem" hogy miért ilyen igazságtalan, meg minden.
Szóval ha valóban létezik bonyolult elme lehet. Elvileg õ a jó, a jóságos erre(nekem) még csak rosszat adott, kivéve azt az egy esetet. Hát nem tudom. De szerintem létezik, bár egy kicsit olyan hogy nem lehet érteni mit akart most ezzel.
Az atya jobbján ül igen. Lehet eszik, lehet nem, de ha nem is eszik az sem baj. Miért kellene ennie? Hisz a mennyben van ahol örök boldogság van, avagy nem éhesek az emberek, nem szomjasak, nem álmosak, semmi.
Miért nem tér vissza? De visszafog. A Jelenések Könyvében le van írva. Ahogy az utolsó elragadtatás megtörténik(ahol a hívõ emberek "autómatikusan" felkerülnek a mennybe), a sátán háborút indít majd hogy uralma alá hajtsa a földet, és megnyílik az ég és Isten teremtményei szállnak alá az égbõl és pusztítják el a sátánt(akit egyébként a jelenések könyvében fenevadnak írnak le.)
Ezután pedig Jézus leszáll a földre, és új nap terem, újra lesz élet a földön, örök boldogság,béke.
El fog jönni, nem is olyan hamar😊. Nem olvastam végig az egész topikot, majd még írok, ha találok valami érdekes írást.
Más:
Teremtés elméletet hagyd a francba kb annyi valóság alapja van mint az arisztotelészi õsnemzésnek. 4000 évvel ezelött élõ emberkék próbálták kitalálni, hogy keletkezett az élet. Amúgy meg már a katolikus egyház is elismerte a darwinizmust. Aki egy kicsit is gondolkodik nagyon jól tudja, hogy a biblia egyetlen igazi valós része a Jézus életét elmondó rész az evangélium. A nagy bummra meg ez nem válasz. Még mindíg nem tudjuk (lehet talán soha), hogy mi volt az elindítója?? Mi késztette az õsrobbanást? Ha azt mondod hogy: "A semmibõl keletkezett, mi annak az esélye, hogy keletkezik egy hatalmas teremtõ erõvel rendelkezõ lény aki a semmibõl képes bármit elõállítani?". A nagy bumm nem ennyire felfoghatatlan? A semmibõl hirtelen, hogy keletkezett anyag, matéria? Mitõl?
“Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidr?l.”
Signature Move: RKO \"Az egész univerzum előttem hajol meg.\" WWE and Slipknot rulz!
régen volt egy olyan pap aki kb 2km-ról kakilt az egészre...beültem hozzá elkezdtem mondani a gyónás elõtti szöveget, megállított és mondta hogy mi a bûnöd. elmondtam, erre benyögte hogy isten megbocsájtott stb stb és ennyi viszontlátásra. de mindezt olyan unalommal mondta hogy valami hihetetlen.
más:
az állatok hova kerülnek ha meghalnak ? õk is "érzõ lelkek", õket is akkor isten teremtette. õ velük mi van?
ja és ne legyen vita!
Erre azt szokták mondani, hogy isten mindig is létezett, nem a semmibõl keletkezett, de ezzel csak az a baj, hogy ez akár az univerzumra is igaz lehet.
AMD Phenom 9950 X4 AM2 Black Edition, KINGMAX 2048Mb DDR2 1066Mhz x2db,GIGABYTE GV-R485OC-1GH HD4850 1GB PCIE, GIGABYTE GA-MA790X-DS4
Signature Move: RKO \"Az egész univerzum előttem hajol meg.\" WWE and Slipknot rulz!
Signature Move: RKO \"Az egész univerzum előttem hajol meg.\" WWE and Slipknot rulz!
amúgy meg úgy nézd az írásomat,hogy 16éves koromig Isten tagadó,ateista voltam...és nem gyõzött meg róla senki,hanem magam döntöttem úgy,hogy olvasok,és utána nézek ezeknek
BMW Über Alles!
A jó kislány már nyolckor ágyban van... hogy tízre hazaérjen.
Más
"miért kell mindent elgörbíteni és mindig találni vmi magyarázatit ami reális? "
Most ez komoly? a reális az éppen az egyenes út, a görbítés a vallás, amire semmi magyarázat nincs, és õsi zsidó mesegyûjteménybõl(ószövetség)és a kiegészítésébõl(újszövetség) következtetnek a keresztények arra, hogy van isten, ahogy írta valaki, ezer év múlva meg majd a gyûrûk urában hisznek😄
Megint más
"Például ott van az õsrobbanás. Azt szerintetek mi indította be? Magától keletkezett a semmibõl az anyag? Miért volt az õsrobbanás? Mi az az erõ ami elindította a nagy bummot? Nem lehet istennek köze hozzá?"
De akkor isten mi? A semmibõl keletkezett, mi annak az esélye, hogy keletkezik egy hatalmas teremtõ erõvel rendelkezõ lény aki a semmibõl képes bármit elõállítani? Akkor már inkább arra szavazok, hogy az ember a tudományok által szépen levezetett úton jött létre. Vagy akár még a pánspermia elméletet is elfogadom, de a teremtéselmélet elképesztõen nagy baromság. Az õsrobbanás pedig nem olyan nagy bumm(HAHA), az ezerszám történik az univerzumban.
A jó kislány már nyolckor ágyban van... hogy tízre hazaérjen.
én pl. még földönkívülit sem láttam,tehát nincsenek! ennyi erõvel
az egészet csak kitalálták akkor,és ps-eltek hozzá pár képet...
am meg ezt úgyse tudjátok meg,és,ha meg is tudjátok,már nem tudjátok elmondani...
amúgy meg ezek szerint úgy gondoljátok,hogy ennek az egész életnek/világnak/mindenségnek nincs irányítója?...ezt komolyan gondoljátok?
nincs olyan dolog a világon,amit ne irányítana valaki,vagy valami...
amúgy meg van olyan,hogy életenergia...ezt nem tudom,hogy tudják-e mérni,de mégis van
sõt,van aura is...ezt sem látod,de létezik...és,ha nem tudnánk fotózni,akkor nem is tudnánk bizonyítani?
az a baj,hogy nektek mindent fizikai tényekkel kell alátámasztani..addig úgyse hiszitek el...
olvassátok el a bibliában a jelenések könyvét...és gondolkodjatok el azon,hogy nem-e azok történnek,amik le vannak írva
én nem akarlak titeket meggyõzni,csak ne zárjatok ki olyat,amire nincs bizonyítékod,hogy valóban nincs!
én pl. nem hiszek a földönkívüliekben,mégsem zárom ki a lehetõségét,hogy lehetséges,hogy van...biztos van,én még nem láttam,és kész
de mondom,olvassátok el,aztán beszélgetünk arról,hogy utána mit gondoltok a dolgokról
BMW Über Alles!
Vagy egyszerûen csak azért, mert naívak? Amúgy teis hiszel benne, ott figyel az OMG a mondat végén<#buck>#buck>
a monoteisták csak egyet láttak, a politeisták meg többet
UI.: Sajnálom, ha valakinek a lelkébe tapostam, de tudom, hogy megbocsátasz.
A Földet nem nagyapáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.
és akkor mi van? attól, hogy pl nem segít mindig, ha létezik, én még hiszem, hogy van. ebben most nemtom mi a furcsa, nekem ez így megfelel.
de nevess csak, nem izgat, le is olthatsz, az se zavar.
Signature Move: RKO \"Az egész univerzum előttem hajol meg.\" WWE and Slipknot rulz!
Signature Move: RKO \"Az egész univerzum előttem hajol meg.\" WWE and Slipknot rulz!
vagy ilyesmi.
amúgy lehetne arról is kérdezni Istent, hogy második világháborúban hol volt? nyaralt? rengeteg szörnyûség történt, gondoljunk a nácikra.
persze ettõl én még elhiszem létezését, ahogy írtam lentebb, mikor benéztem a topikba, csak néha fel nem foghatom miért hagyott ezt-azt megtörténni? hogy elszörnyülködjön az emberiség és felnyissa ezzel Isten szemünket és próbáljunk tanulni hibáinkból, vagy mi? :S
Signature Move: RKO \"Az egész univerzum előttem hajol meg.\" WWE and Slipknot rulz!
Signature Move: RKO \"Az egész univerzum előttem hajol meg.\" WWE and Slipknot rulz!
aztán, ha találok vmit róla benne a földönkívüliekrõl neked, feltétlen szólok.
de nemtom mi a helyzet ezzel :S.
valszeg nincsenek 😄. de lehet vannak. ködös.
Signature Move: RKO \"Az egész univerzum előttem hajol meg.\" WWE and Slipknot rulz!
Zuhogó hó Eltűnik a tengerben. Micsoda csend!
Signature Move: RKO \"Az egész univerzum előttem hajol meg.\" WWE and Slipknot rulz!
asd
éld úgy minden napod, mintha az lenne az utolsó! Azt egyszer úgyis bejön. HyperActive
Nem tudom de én hiszek benne. Itt van például az univerzum. Túlságosan is komplex összetett de mégis logikusan felépülõ rendszer, amirõl úgy gondolom, hogy nem lehet a véletlen mûve. Például ott van az õsrobbanás. Azt szerintetek mi indította be? Magától keletkezett a semmibõl az anyag? Miért volt az õsrobbanás? Mi az az erõ ami elindította a nagy bummot? Nem lehet istennek köze hozzá?
“Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidr?l.”
The Town never be the same...today it looks like Disneyland.
Aztarohadtbüdöskurva.....
Ezeket lehet MÉRNI. Istent, hogy méred? Van olyan barom, akit a hittérítõk ilyen szövegekkel be tudnak szopatni?(költõi kérdés, a te példád is mutatja, hogy van). Mert nem tõled hallom elõször ezt a hasonlatot.
Amúgy a heroinisták, is hasonlóan beszélnek az elsõ belövésrõl, mint te a nagy üdvözülésedrõl.
Egyébként nincs bajom az átlagos hívõkkel, akiknek ez kell, hogy elviselhetõbbek legyenek a mindennapok, az csinálja nyugodtan. Lehet, hogy 1000 év múlva régészek megtalálják a Gyûrûk Urát és abban fognak hinni. Frodó lesz Jézus, stb... De az olyanokat akik ilyen gyerekes hasonlatokkal próbálják meggyõzni a buta embereket, azokat gyûlölöm.
- Have you ever had déja-vu? - Didn't you just ask me that?
"vannak mesterek távol-keleten,akik képesek lebegni?..te nem tudsz!gondolom én...és nem is láttál olyat...
de mégis létezik!"
Ez egy nagyon hülye példa. Miért mondod, hogy létezik? Mert valaki azt mondta neked és elhiszed, ez nagyon szép. Kövesd a megváltó útjait szabadulj meg minden földi nehézségedtõl és utald át az összes pénzedet a 1111-2233-zztt-xxyy-es számlaszámra, ezzel egteremted a repülésem alapjait. Vagy gondolkodj.
A jó kislány már nyolckor ágyban van... hogy tízre hazaérjen.
éld úgy minden napod, mintha az lenne az utolsó! Azt egyszer úgyis bejön. HyperActive
2. Jogos. "korábbi"-ra cserélendõ😊
[merlinw.org]
tehát,aki nem hisz,annak ajánlom csapja fel a bibliát,ha van,és olvassal az új szövetséget...
az egyházat és a hitet,pedig sürgõsen vonatkoztassátok el egymástól,mert már réges régen semmi közük egymáshoz!
gondolj bele,hogy évszázadokon át,haltak meg ember az hitükért...máglyán égtek el,ami elég kegyetlen,tehát eléggé erõs hit kellett ahhoz,hogy valaki,az életét áldozza és kínhalált haljon azért,amit soha sem látott,de hisz benne.
Amúgyis Jézus azt mondta,hogy szerencsés az,aki nem lát,de hisz én bennem...mint azok,akik látnak,és úgy hisznek.
Úgy könnyû hinni valamiben,ha látod...
Volt már valaha megérzésetek? Szerintetek az mi volt? Gondolat?...nem,tévedés
mikor valami baleset ér,biztos vagy benne,hogy rajtad múlt? nem légy olyan biztos,nem tudhatod,hogy nem-e az õrzõangyalod volt résen,és azért még életben.
Gondolom ti,akik nem hisznek,nektek nem halt meg rokonotok,senkitek...vagy legalábbis mostanában,vagy mióta éltek...
éreznétek,hogy van valami erõ...létezni kell...
-
egyszer voltam jósnál...
nagyon kétkedve,hitetlenül ültem le...csak bemutatkoztam...semmi több
egybõl szólt a nõ,hogy "ugye nem hisz ebben a dologban?"
mondtam,hogy nem nagyon,de majd mindjárt kiderül
kérdezte,hogy mit akarok hallani,jövõt,vagy a múltat?...
mondom természetesen elõször a múltat...(gondoltam,biztos összevissza fog találgatni,meg a felese lesz jó) de nem így volt...tökéletesen levezette a múltam...
majd mikor már hittem benne,hogy tényleg akkor kérdeztem a jövõrõl...
vannak dolgok,amik sokkal hatalmasabb erõket képviselnek nálunk...
attól,hogy valamit,nem látsz...attól létezik
vannak mesterek távol-keleten,akik képesek lebegni?..te nem tudsz!gondolom én...és nem is láttál olyat...
de mégis létezik!
akkor,hogy van ez?..amit én nem tudok,nem látok,nem ismerek,az nincs is?
BMW Über Alles!