Eredeti játékaink klub
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Mi valószínűleg összeülünk azzal a haverommal, akivel annak idején az 1-et úgy játszottuk végig együtt, hogy az egyikünk potizott, a másik harcolt és megejtjük ugyan ezt még egyszer. Ha jó lesz a diablo 3-as diablo 1 remake, akkor ott, ha nem, akkor az eredeti játékkal.
Nekem a Diablo egy kicsit más élmény, mint oly sokaknak. Tudom, hogy rengetegen hónapokra-évekre lekötötték magukat vele, nekem az összes rész egy kerek történet volt, egyszer játszottam végig mindegyiket (a videókat persze ezerszer újranéztem).
Allen Adham is benne van (az egyik Blizzard alapító), egy rakat Blizzard North-os arc (Bill Roper is!!!!) elmesélik élményeiket Diablo-val. Méltó módon megünneplik ezt is, nem is értem a fanyalgókat, más fejlesztők/kiadók negyed ennyit sem foglalkoznak a saját játékaikkal.
Mondjuk azt sajnálom, hogy Metzen már nem szerepel a videóban. 😞(((
Szóval Boldog 20. születésnapot Diablo!
Utoljára szerkesztette: TBTPumpa, 2016.12.31. 19:22:31
"You live your life just once, so don't forget about a thing called love..."
Az is alátámasztja, hogy van több $1000+-os felajánlás és a top100 közelébe se lehetett kerülni 100 alatti összeggel (egy átlag bundlenél manapság csak a toplista legteteje szokott 3jegyű összeg lenni vagy az se).
Azt azért gondolom senki nem feltételezi, hogy valakinek ezek a játékok megértek tízezer dollárt. 😊
Spoiler (katt a megjelenítéshez)

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.
<#wink>#wink>[ I'm in, everyone of machines... POWAAA ! ;) ] [ Steam/Origin : error.dtp (errordtp) ]
If your idea of "beauty" is narrow, you will rarely see it unless you live a sheltered life and avoid new experiences. The moment I stop having fun with it, I'll be done with it.
Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.
És persze boldog huszadik szülinapot neki:
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.
Playmate-kben és játékokban gazdag Boldog újévet Kívánok nektek és családotoknak!
<#awink>#awink>
Ryzen 5 3600X | ASUS RX570 OC | MasterLiquid Lite 240 | DELL U2312HM In theory, there is no difference between theory and practice. But, in practice, there is. /Jan L. A. van de Snepscheut/
Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.

Bethesda bojkott, amíg a Magyarországon (is) forgalmazott teljes árú Dishonored RHCP/RU verziót el nem ismerik GLOBAL-nak. Írjunk nekik minél többen.
Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.
Ketten is újrasorsolást kértek persze miután megkapták a kódot.....(most csak reménykedni tudok ,hogy nem nyulták le őket.) de a tickets részen egyik sincs ott.
Next PC upgrade: 2022
The expansion will be: $9.99. but for the first week of release people who own afterbirth will get afterbirth+ for a mere $6.66!
If your idea of "beauty" is narrow, you will rarely see it unless you live a sheltered life and avoid new experiences. The moment I stop having fun with it, I'll be done with it.
If your idea of "beauty" is narrow, you will rarely see it unless you live a sheltered life and avoid new experiences. The moment I stop having fun with it, I'll be done with it.
Azt most mondom neked ,hogy ha egy szimpla folytatás semmi NULLA újdonsággal csak szimplán egy atomra felhúzott 4k textúrás szörsz engine futna alatta bőven elég lenne nekik hogy sokmillió db-ot eladjanak belőle. Már csak a nyamvadt lezárás miatt is.
Mert ha megnézel bármilyen mostani game folytatást mivel jobb mint az előd? Lófasz annyi hogy szebb meg átvannak skinezve fegyverek emberek ennyi tud. Egy csoffadt fps-t nem tudsz már megreformálni maximum atomgrafikával és forradalmi fizikával ,hogy az egész mindenséget mint a valóságba le tudnád rombolni a fegyvereiddel...
Next PC upgrade: 2022
Oscar Wilde: Az egyszer? gyönyörök a bonyolult ember utolsó menedéke. Eredeti Bölcs: Légy rossz, a jókkal úgyis mindig csak kibaxnak.
RDR nekem bejött. Mit bejött.... a létező legjobb western cucc, leszámítva az undead-es baromságot, amit nem is értek miért kellet. Az egy DLC-nek oké lett volna, de külön játékként gáz volt.
A GTA5-be pedig az a nagy helyzet, hogy eddig nem tudok belekötni. Akarok, de egyelőre nem megy... talán a sztorit piszkálhatnám, mert a feka nem sok játéknak áll jól és az alja dumájukra különösen nem vagyok vevő. De nehogy kőkemény rasszizmussal legyek betámadva:
- Imádom az Afro Samurai-t. Mind a játékot, mind az animét.
- Őrületesen bejött a TWD: Michonne... persze nem mint játék, hanem mint interaktív film.
- Imádom Michonne karakterét a TWD-ben és az őt alakító színésznőben is látok fantáziát.
- Rihannával bárhol, bármikor bármennyiszer :-D
Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.
Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.
Ellenérvem: Ott a Last Guardian. Mikor kezdték el fejleszteni? 9 éve. Ütött. Meg lehet nézni az értékeléseket... ütött, pedig technóban simán 5 évvel korábbi szintet képvisel, de inkább 6-ot.
A HL 2 EP2 mikor jelent meg? 9 éve. Még mindig nem késő és simán lehetne mai teknó mellett rohadtul odavágni vele.
Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.
Ryzen 5 3600X | ASUS RX570 OC | MasterLiquid Lite 240 | DELL U2312HM In theory, there is no difference between theory and practice. But, in practice, there is. /Jan L. A. van de Snepscheut/
MY
GOD!
Következő 200 órám!
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Parasite Eve 2, best game EVER!
https://www.twitch.tv/kigyi https://www.youtube.com/user/kigyi23/
"Meg lehet azt szervezni."
A nagy számok törvénye... mindenre van ellenpélda, nyilván.
MerlinW
Meglehetősen nehéz megszokni, hogy már nem... 😞
Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.
Amikor Te játszanál (1,5 órád van),
* X nem ér rá,
* Z ráérne, de nem abban az időintervallumban, amikor te kezdenél és végeznél,
* Y-nak el kell mennie az oviba a gyerkőcökért (asszony helyett), adni kell nekik enni is valamit, meg elfoglaltságot nekik, de utána isten bizony ráérne... igaz, csak addig, míg egyik vagy másik gyerkőc fel nem kel, mert akkor...
Mindegyiknek a hétvége azért nem jó mert, autót javítanak, nagytakarítás van, kötelező pofavizit, szülinap, névnap, kirándulás, esküvő etc. etc.
S amikor meg X érne rá...
Ehh...
Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.
https://www.twitch.tv/kigyi https://www.youtube.com/user/kigyi23/
Utoljára szerkesztette: Evoluti0N, 2016.12.30. 15:29:00
Mellesleg megjegyezném, hogy a GTA 5 Steames értékelése 72% pozitív, míg a JC3-é 67%. Én nem látok bődületes nagy különbséget.
Egyébként Te hoztad bele az egészbe a konzol vs PC-t. Senki egy szót nem ejtett konzolokról... Vissza is olvashatod, ha nem hiszel nekem. 😊
Ryzen 5 3600X | ASUS RX570 OC | MasterLiquid Lite 240 | DELL U2312HM In theory, there is no difference between theory and practice. But, in practice, there is. /Jan L. A. van de Snepscheut/
Háhá! Mert te olyan objektív vagy. Ez jó volt. <#hehe>#hehe>
Akkor itt a baj.
Mi értsük meg, hogy téged nem érdekel a Just Cause 3 PC-n, a konzolon viszont igen - de úgy értsük meg, hogy nekünk NINCS IS konzolunk, és NEM érdekel, hogy konzolon hogy fut...?
Mi van itt kérem szépen?
Ja, és a mínusz fav a végső megoldás.
Ezt viszont én nem értem.
Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.
SZERK: PC vs konzol témában engem kellett volna megkérdeznetek.
Utoljára szerkesztette: Fpocok, 2016.12.30. 13:40:36
Parasite Eve 2, best game EVER!
Viszont azt igen, hogy nekem erre nincs szükségem
-fav
Utoljára szerkesztette: Totti5, 2016.12.30. 12:43:32
Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10
II - Senki sem kötelezheti Zolit, és más, nem konzolon (is) "élő" játékost, hogy konzolon játsszon vele...
Sőt, Zolit nem is izgatja, hogy neked, vagy bármely konzolosnak rosszul fut a Just Cause 3, mert
1, PC-je van, konzolja nincs,
2, I és II...
Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.
Szóval nem kell kifacsarni, a JC3 nem jól optimalizált játék. Hogy valakinek PCn már jó, egy teljesen más dolog. Örüljün neki, de a gémer világ nem csak az Ő PCjből áll.
Utoljára szerkesztette: Totti5, 2016.12.30. 12:34:33
Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10
Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.
Biztos kimaradt :
"Konzolos 18 frémről beszéltem. Hogy neked PCn jó valami, az egy dolog, de egy játékot min. 3 platformra adnak ki, és mind a 3on jónak kell lennie,"
Utoljára szerkesztette: Totti5, 2016.12.30. 12:25:15
Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10
Amúgy meg Imy már be is linkelte az ide illő választ...