Winnenden: egy ámokfutás után
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Nem is ezt állítják, hanem azt, hogy egy instabil gyereket, aki egyébként csak magát rágta volna, épp a számítógépes játékok rontottak el annyira, hogy kinyírja a társait. Ez is nagy baromság persze, de hát könnyebb bûnbaknak kikiáltani az internetet meg a játékokat.
Egyébiránt a németek még haggyán,nálluk legfalább jogos önvédelemért nem kell bíróságra rohangálni és magyarázkodni hogy miért is sérült meg a támadó...Nállunk még azért is ülhetsz ha egy cirgó megtámad az utcán és a helyszínen kibelezed (ahogy illik) a SAJÁT késével...😊
LiveId: HUNRa1n PsnId: HUNKa1n
Egyébként én nem csodálkoznék, az ilyen nagy kapitalista társadalmakban, mint NO, mindenki kicsit azon van, hogy kitûnjön a többiek közül, miközben saját egyénisége ki sem fejlõdik. Mi is effelé haladunk.
Egyszerûen nem hiszem, hogy tudnak olyan esetet mutatni, ahogy a gyerek szeretõ családban nõt fel, kedves volt, segítõkész, közösségi ember volt sok barátja volt, szerették az osztálytársai a tanárai is. Majd a fent egyéb külsõ hatások miatt (pl:számítógépes játékok) egyszer csak elborult az agya és bement az iskolába mészárolni.
A másik dolog, hogy azért ne tudjon már az apjától szerezni egy AK-t 500 lõszerrel. Mert itt van a legfõbb probléma. Ezek a 10-en éves taknyosok csak legális fegyverekhez tudnak hozzá jutni, azokkal követik el a iskolai mészárlásokat. Na nem lett volna fegyver otthon akkor mit csinál? SEMMIT.
Vagy valamit csinál, de nem ez. Nem fog alvilági fegyverkereskedõket felkeresni, hogy üzletet kössön velük.
Ha cigánynak lenni hungarikum, ha zsidónak lenni jó, ha melegnek lenni büszkeség akkor MAGYARNAK lenni miért rasszizmus ?
Ja egyik nap meg vidaman cseszegetik,egetik cikizik,egy tarsukat,aztan masnap beallit az iskolaba egy AK-val meg 500 loszerrel,azt add a szajuknak.Szoval csak ovatosan a szivatassal.
Na igen, õk gondoskodnak a saját védelmükrõl, más meg dögöljön meg.
Ha verpistike,hajlamos az ilyen tettekre akkor tok mindegy mivel jatszik,gyilkolni fog.
iSS!
Láthatod ebbe az esetbe is egy legális fegyverrel követte el a rémtettét. Ha apucinak nincs fegyvere akkor talán...
Csak azt nem értem annak a tagnak is minek kell 200 lõszer otthonra "önvédelem" célból. Mennyit ellõt már és mennyit hagyott a suliba. Nem lehetett egy normális család, már ebbõl látszik.
Aztán ha egy ilyen gyerek pár év folyamatos cseszegetés, kiközösítés után bekattan, és elõveszi a papa fegyverét, és bosszút áll, van ám nagy meglepõdés... Szóval szerintem korántsem biztos, hogy csak a gyerek a hibás, megnézném azt az osztályközösséget is, az osztályfõnököt, a tanárokat.
Lõtte volna véletlen fejbe magát...
Szabad embernek lehessen fegyvere, amivel meg tudja védeni magát, családját és az értékeit. Annál is inkább, mert az állam, a bûnözõvédõ rendõrség és a "jogalkotó" parlamenti bûnözõ réteg magasról tojik a TE biztonságodra...
A szabad embernek van fegyvere, a szolgának nincs.
Ez a különbség.
iSS!
hát nem tom neki megérte ....
(bár én egy 17évestöl azért ingen "intelligens" cselekedet)
mostantol ovatosabb leszek az iskolába 😛
mint például az apa?
>:] Hiábavalóság, minden csak hiábavalóság...
Remélem, hogy akinek ez a feladata, hogy ezt vizsgálja, majd nem akar valami szent csodaszert találni az ilyenek megelõzésére.
Ha minden igaz, jelenleg az áldozatok már a mennyben vannak, a srác meg a pokolban, vagy valami ilyen helyen.
Hirtelen nem is tudom, ki az akit jobban kéne szánnom.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
- Turian Brandy, triple filtered, then introduced into the suit through an emergency induction port. - That's a straw, Tali. - Emergency... induction... port...
LiveId: HUNRa1n PsnId: HUNKa1n
Én is azt várom hogy mikor kattanok be, és robbantom fel a parlamentet...
Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)
Mellesleg most megint elõjön majd hogy a játékok miatt blabla...
Nem játék--> rossz nevelés,erõsen csökkent értelmi képesség,ennyi.
LiveId: HUNRa1n PsnId: HUNKa1n
Tökéletesen egyetértek! Csak azzal egészíteném ki, hogy az esetet természetesen az internetes megfigyelések igazolására is fel fogják használni, hiszen a fiú biztos használta a netet.
Egyszerûen nem tudom elképzelni mi vehet rá egy "ember"-t ilyenre, már ha az ilyen az ember kategóriába tartozik. Szerintem egyértelmûen az ilyenért a szülõk tehetõek felelõssé, nem hiszem el, hogy egy szülõ nem jön rá, hogy elmebeteg a gyereke. Gazdag apuka, gazdag anyuka, mindent megvesznek a gyereknek, csak ne kelljen vele foglalkozni, és tessék, ez lesz belõle.
Lassan fél évente vannak ilyen tragédiák! Valamit tenni kell, mert ez rosszabb mint a terrorizmus, annak van legalább célja, de ez értelmetlen öldöklés.
Gondoljatok bele az áldozatok hozzátartozóinak a helyzetébe. Bele sem merek gondolni.
Amúgy tényleg van sok olyan ember, aki nem érdemli meg, hogy társadalmunk tagja legyen. 5-bõl három embert én elkülönítenék az 'értelmes' emberektõl, a végletesebbeket egyszerûen kikergetném a vadonba, éljenek, ha tudnak... Sok a selejt!
Persze ez a tag is vagy selejt volt, vagy beleõrült valamibe, azért magától senki se szokott ilyet...
A számítógépes játékokat pedig nem szabad hibáztatni, az ilyen bûnbakállítás tényleg csak arra van, hogy "a valódi okokat (szociális, családi, jogi és társadalmi problémák stb.) pedig ezúttal is a szõnyeg alá lehessen söpörni."
<#violent>#violent>
Mondd, hogy nincs igazam :P http://www.hackthat.net/df/ddos/61410/index.hack