Földönkívüli élőlények

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#5009

Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.

Palinko
#5008
mi középiskolában úgy tanultuk hogy a mechanikát Newton befejezte és már nincs hová fejlődjön. lehet a kvantum mechanikával vagy a mechatronikával kevered
#5007
Persze, hogy nem tudok olyan tudományterületet felmutatni, ami semmit nem ér el, de nem is szándékoztam, ilyen nyilvánvaló hülyeséget mondani: Persze, hogy a tudományterületek eredményeket érnek el, és 60 év alatt borzasztó sokat. Egyetértek. (Ha megnézed, akkor mechanika is fejlődik, sokat. Csak hát amiről nem tudsz, ugye...)
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2016.09.04. 06:11:49

#5006
hát én úgy gondoltam, hogy ne gyakorolj már ennyire erős önkritikát:))
Palinko
#5005
bármekkora abszurdumnak is hangzik de egyelőre a kisgyereknek van igaza, nem nagyon tudsz felmutatni az elmúlt 60 évből olyan tudományterületet ami épp semmit nem ért el (mehanikával nem ér jönni és hasonló több száz éve befejezett tudományterületekkel).
#5004
de legalább azt nem mondhatod, hogy nem gondolok rád.. <#nevetes1>

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

#5003
Inkább nem folytatom, nehogy mééég a pelenka tartalmával szembesülj.. <#bohoc>

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

#5002
Igen, a pelenkába csinálás az tényleg hatalmas tudás! :D Neked még mindig megvan ezek szerint! :D :D :D Méééég, folytasd! LOL

#5001
Nincsen itt semmi titkos tudás, de legkevésbé vicc. Mindannyian hatalmas tudással érkezünk, te is. Sajnos ezt a tudást a 4. évig elveszítjük... de nem mid egyformán...

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

#5000
Aha. A titkos tudás őrzője is vagy! Annyira vicces. :D

#4999
Van még több is, de az nem ide tartozik...

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

#4998
" legalább is a félkegyelműeket.."

ejnye-bejnye Saintgerman, hát szabad ezt???
#4997
Mert gyerekként, már olyan tapasztalat és tanult egyén voltál, hogy te már akkor megkérdőjelezted a felnőtteket, meg a képzett kutatókat! És ez azóta sem változott, ugyanolyan művelt, és tapasztalt vagy mint akkor, azaz semmit sem változtál, vagy fejlődtél, magyarul! Igaz ugyan, hogy más gyerekek meg a Télapóban hisznek, de kinövik. Neked, ezek szerint nem sikerült, és egyetlen bizonyítékod annyi, hogy te gyerekként megmondtad? Gratulálok a "gyermeki" szellemi szintedhez! Van esetleg más bizonyítékod is, vagy csak ennyire futja?
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2016.09.03. 21:29:31

#4996
Tudod, kölyökkoromban, amikor a SETI t építették, azt kérdeztem a felnőtteket, hogy itt az összes tudós bolondgombát evett ? Ezek szitával akarják befogni a szelet ?! Nemrég láttam az igazgatót és tényleg ! A zufók közöttünk járkálnak, de van egy "kerítésünk" ami megnyugtat... legalább is a félkegyelműeket...

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

#4995
Miért van mit vizsgálni? Amit eddig linkeltél az szemét, bullshit, és némelyikben magad sem hiszel... Igen gáz. Szóval van más is?
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2016.09.03. 20:57:13

Palinko
#4994
ja meg a south parkban is :D
#4993
"nincs semmi amit vizsgálni kellene"
rákosi pufajkásai ezt úgy mondták anno: nincs itt kérem semmi látni való. tessék haza menni. Ha teccik érteni.. <#zavart2>

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

#4992
" jól tudod a meteorológus feladata nem ez és a csillagászok egy vékony szelete vizsgálja a földönkívüli életet azok sem a más által észlelteket. ahogy mondod feloszlott és azóta nincs semmi amit meg kéne vizsgálni? vagy csak vége a hidegháborúnak és úgy gondolják most már nem kell vizsgálódni. akkor is azért paráztak, hogy nehogy szovjet fejlesztés legyen..."

A kérdés nem az volt, ki vizsgálja a földönkívülieket, hanem ki vizsgálja az égboltot, azt a teljes területet ahol az ufok előfordulhatnak. Te azt írtad, "észlelésekkel hivatalosan ha jól tudom nem foglalkozik senki tudományosan" - márpedig az égbolt észlelésével lehet ufot észlelni, ha valóban vannak ufók, és az égboltnak vannak észlelő, kutatói. Itt ugye megint úgy csinálsz mint aki nem érti mit mond a másik, bocs de ez annyira röhejes a részedről. És jól mondod, nincs semmi amit vizsgálni kellene. Ennyi.
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2016.09.03. 19:51:03

Palinko
#4991
nem azért tiltják, hanem hogy ne csinálj jóskapistablog.hu-t és ne másold át rá egy az egyben...
de nem ez leggusztustalanabb az oldallal kapcsolatban, hanem a komment szabályzat meg az orosz propaganda terjesztése.
#4990
én csak egy megállapítást tettem, de rendben: lapozzunk:))
#4989
legyen úgy.Nem nagyon érdekel.Amég a topik gazda HG vagy egy moderátor nem szól addig ez igy fog menni.Legyen földönkivüli vagy forma 1-es vagy okostelefonos stb téma.Lapozzunk Maki <#wave>

az okoskodókat nemnagyon látni ebbe a topikba <#fejvakaras>
Utoljára szerkesztette: Stockbauer33, 2016.09.03. 14:09:46

Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.

#4988
ez az "újvilágtudat" valami nagyon profi szintre fejlesztette a butítást, mert még csak azt sem engedi meg, hogy szövegrészt kijelölve máshol rákereshessek az állításaira, amit más hasonló szintű oldalakon is egyre sűrűbben észrevehető

már ne haragudj, de, ha egy oldalt anélkül linkelsz be, hogy fűzné hozzá valamit, az másokban úgy jön le, hogy te azzal egyetértesz:)))
Utoljára szerkesztette: maki85, 2016.09.03. 14:04:28
#4987
nem értek vele egyet.Ha találok valami érdekeset megosztom.Kevés 4-5 emberrel szoktam szemtől szembe megbeszélni nem itt kisregényekbe okoskodni.Nem rád értettem

Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.

#4986
ezzel az írással te egyetértesz??

noha a cikk szerkesztői is hadilábon állnak saját "tudásukkal", mert telepakolták kérdőjelekkel <#fejvakaras>
Utoljára szerkesztette: maki85, 2016.09.03. 13:53:20
#4985

Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.

#4984
ha neked ezek után még mindig az ötös lottó nyereményére van szükséged, akkor neked már rég elment a hajó.. <#szomoru1>

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

#4983
kíváncsi voltam ki lesz az első aki reagálni fog, hát bizony így legyen ötösöm a lottón/ ÁMEN
Palinko
#4982
Clark McClellandról nem sok mindent lehet megtudni, már csak az ufos oldalak hozzák fel kb, NASA honlapján már nem szerepel a neve, talán letörölték már, mert elég megoszlik a vélemény, hogy valóban dolgozott-e. Viszont másik exűrhajós is nyilatkozott hasonlókat arról is volt már szó. Persze mindent és mindenkit le lehet szólni.
Palinko
#4981
jól tudod a meteorológus feladata nem ez és a csillagászok egy vékony szelete vizsgálja a földönkívüli életet azok sem a más által észlelteket. ahogy mondod feloszlott és azóta nincs semmi amit meg kéne vizsgálni? vagy csak vége a hidegháborúnak és úgy gondolják most már nem kell vizsgálódni. akkor is azért paráztak, hogy nehogy szovjet fejlesztés legyen...
#4980
Amúgy ezekkel mi a célod? Csak mert látod, van néhány méregzsák aki halálosan komolyan veszi...

#4979
a Zulu törzs meg a másik misét ! ott van a képen, hogy néztek ki azok az idegenek valamikor, akikből isteneket csináltak a vallások..

//www.youtube.com/embed/iez0tDqNBC4

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

#4978
ami talán megér egy misét: dogonok hitvilága
#4977
Nem állítások voltak, hanem eredmények, és a tanulás nem azt jelenti, hogy értelem nélkül bemagolod ami a könyvben van. Semmi nem igazolódott be abból amit mondtál.
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2016.09.02. 21:22:33

#4976
Amiket te az iskolában tanultál könyvekből azok is csak állítások voltak, a történelem része már be is igazolódott, hogy hazugság volt, a többi meg most jön sorra.

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

#4975
ez bizony igaz, mert van olyan hely, ahol mindenki azt állítja, hogy ő a Napóleon:))
Utoljára szerkesztette: maki85, 2016.09.02. 21:17:53
#4974
Az állítás nem bizonyíték, sem egy könyv.

#4973
egy nagyon-nagyon profin felépített, kíváló zenei kisérettel aláfestett "bizonyíték", melynél ember legyen a talpán, aki nem dől, mint a viharvert gabona

//www.youtube.com/embed/HO0EVygto5g
#4972
Alex Collier állítására itt van ez a könyv bizonyítékként, ítéld meg te magad ez alapján, de tedd félre azt, amit tölcsérrel töltöttek a fejedbe.
http://www.alexcollier.org/alex-collier-defending-sacred-ground-1996.pdf

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

#4971
az ilyenektől pedig, melyek a tudományra hivatkoznak, dobok egy hátast: Ne ijedj meg, de idegen DNS van a genetikai kódodban. Ezt mondja a tudomány.
#4970
"észlelésekkel hivatalosan ha jól tudom nem foglalkozik senki tudományosan, tehát tudományosan nem is lehet igazolva"

Bocsi, de igen. Úgy hívják őket, hogy csillagászok, meteorológusok, azok az emberek akik észlelik az eget, hivatalból. Tudom ezt nehéz megemészteni, hogy van egy terület aminek vannak kutatói, akik olyan dolgokat keresnek fent amit eddig még nem láttunk. Ugye erről szól a tudomány, kutatjuk a természet titkait. Másrészt, volt ilyen kutatás a 70 évektől egészen a 90 évekig, és semmit olyat nem állapítottak meg, hogy földönkívüliek lennének itt.
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2016.09.02. 20:56:46

#4969
ez már bizonyosan igaz lehet?: egy nASA tisztviselő megerősítette
csak ne csinálna az oldal bohócot magából
egyesek szerint így néz ki a Hold belülről
#4968
ez a hírelhárítás alapvető törvénye.. ha én egy habókos bolondnak tettetem magam.. és beszélek minden féle hülyeségekről.. koboldokról.. tündérekről, ördögökről.. majd tudatosan becsempészem az igazságot is az elbeszéléseimbe ..akkor az az igazság is hülyeségnek fog látszani..

ha elkezdem felfedni a pénzrendszer működését, miközben koboldokról hadoválok.. az emberek azt fogják gondolni, hogy hülyeség az is amit a bankrendszerről állítok.. nincs is semmi féle összeesküvés.. minden csak kitaláció.. mese

Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.

Palinko
#4967
ha nem akarod érteni inkább el sem olvasd, nekem meg magadnak is spórolsz időt, energiát. Muskos példát azért hoztam fel, hogy valami kevésbé kézzel foghatóról beszél még sincs hülyének nézve, de az idegenekkel foglalkozókat máris lehet bélyegezni. persze hogy nem szakterülete, meg nem tudós Musk, csak egy példa volt.

észlelésekkel hivatalosan ha jól tudom nem foglalkozik senki tudományosan, tehát tudományosan nem is lehet igazolva. ha igazolva lenne már hivatalosan is el lenne ismerve. viszont nagyon jól tudod, hogy a Wirght fivérek gépe még repült attól, hogy tudományosan nem volt igazolva, lehetetlennek volt tartva a repülés.
Palinko
#4966
jó azok viccesnek szánt, kevésbé találó megjegyzések. a mufon oldal akire hivatkoznak is a cikkben és eredetileg feldolgozó oldal azért komolyabb ettől. most ha létrehozok egy gagyi oldalt és beteszem az euronews videókat pl, attól még nem lesznek kevésbé valódiak azok a videók, hogy az én gagyi oldalamba ágyaztam be őket.
#4965
Te megint kevered a szezont a fazonnal, ha Elon Musk vagy bárki beszél valamiről, az vélemény, nem tudományos eredmény. Teljesen mindegy, hogy Musk, vagy Hawking mond véleményt valamiről, az csak vélemény. Tényleg nem érted mi a különbség egy tudományos kutatás között, és aközött ha valaki kiáll és beszél? Tehát amivel nem foglalkoznak, az igazolva van. Ezt akarod mondani?
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2016.09.02. 20:42:04

#4964
ez egy nagyon jó felfogás<#fejvakaras>
vagyis egy mese szereplői tudják, hogy ők kitalált lények
ez óriási!!
#4963
neked nem mond semmit a fejléc???

"A földönkívüliek is ezt olvassák"
"Napi UFO"
"Itt a nyári invázió"

esetleg az oldal szerkesztői üzenni akartak valamit??
netán élni akarnak valamiből???
Utoljára szerkesztette: maki85, 2016.09.02. 20:41:02
#4962
ez az egész valóság nem is létezik.. minden a szemünk elé van renderelve.. mi egy mesefilmben létezünk..
.. ha hihetünk a modern fizika, kvantummechanika eredményeinek.

Ez lesúlytó... mit tegyenek az emberek?

Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.

#4961
látod pontosan ezért kérdeztem, hogy olvastad-e "A kis herceg"-et
Palinko
#4960
sajnos nincs egy csapat a zsebemben, különböző szakértőkkel, hogy korrektül kielemezzük a videót... szóval csak annyit mondok, hogy sokkal izgalmasabb mint az eddigi linkjeid és ha valóban ez ment le a hivatalos streamen, legalább egy magyarázat ráférne a népre. mert ez sok minden lehet, talán már próbálgatják a lézeres meghajtást amitől mostanában sokat várnak.

Irasidus:
már hogy lenne bármi is tudományosan bizonyítva, amivel nem is foglalkoznak :D úgy látszik ilyen gender studies meg hasonlók most sokkal fontosabb a tudományos világ számára. egyébként olyan elven is lehetne bizonyítani, bármilyen videó meg bármilyen beszámoló nélkül mint, hogy az egész világ egy szimuláció. csak azért nem nézik hülyének Elon Muskot ha beszél róla, az ufos közösség meg nagyon lejáratta magát az igaz.
Utoljára szerkesztette: Palinko, 2016.09.02. 20:35:37