Thaiföldön leállították a GTA 4 forgalmazását
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
AMD Athlon 64 X2 Dual Core 5200+ 2.70 GHz ~ 2 GB RAM DDR2 800 MHz ~ 160 GB HDD Samsung ~ GeForce 9800GT 512MB , 256 Bit ~ Windows 7 Ultimate 64 bit
Most meg megint gyilkolom a zombikat, mert ezt csináltam elõtte is, de most jobb, már nem zombik, hanem már beszélnek is.
A lényeg, hogy szerintem, amiket leírtam az eddigiek alapján, a thaiföldiek csak mégtöbb erõszakot érnek el azzal, hogy betilták a játékot, mert több elmezavarodott ember lesz és nem kíváncsi emberek, az hogy meg kivégzik a srácot az nem büntetés, mert ez nem büntetés, ugyan úgy újból kezdi az életét. Talán azért van a pokol, hogy ott bepótólják amit mi nem tudunk megtenni, viszont a nagyon rossz emberek ott maradnak, mert nem élik túl segítség nélkül. Tehát ezen a gyereken segíteni kell nem kivégezni. Én GTA ítéletet adnék neki, habár ez nem tükrözi ezt a változatot 😊
Gondoljatok bele, 1 évig kell tisztán és becsületesen játszani, de mindig jön egy gonosz aki ölésre vagy védekezésre kényszerít, hogy ne végezd te is úgy mint a többiek. Új játékot kezdeni a menüben 😊
Ráadásul a játékkal az egész világon játszanak az emberek, tehát lenne mit kerülgetni és lehet, hogy én lõném agyon a gyilkosokat és nem én lennék a gyilkos. Ez olyan szép lenne nem? haha
Ülök othon, a szemétdombom, tetején, énekelek én.
Jobbúlást!
Már mint 2. típus vagy és 1. látod magad? Ha így van az nem lenne baj, hiszen csak túlzott õnkritika.
"Az öndiagnózisomat nem írom le ide, mert túlságosan is zavaró, az elõzõekhez képest és nagyon-nagyon hosszú. A lényege az amnézia és a zenetehetség(em) kihasználásáról szól, rengeteg nézõpontból."
Mitõl lett amnéziád?
"Az a probléma, hogy van probléma, de nem adom fel."
Ne is add fel, de idõnként látogas el szaksegítséghez.
sajnállak.
de tényleg -.-
A listát iletõen, mi van akkor ha én a 2. tipusból látom az 1. tipust és mindezt a képzeletemben, ami veszélyes, mert a képzeletemet kockáztatom. Az öndiagnózisomat nem írom le ide, mert túlságosan is zavaró, az elõzõekhez képest és nagyon-nagyon hosszú. A lényege az amnézia és a zenetehetség(em) kihasználásáról szól, rengeteg nézõpontból. Az a probléma, hogy van probléma, de nem adom fel. Most random darabokkal próbálkozok. Tök jó 😊 Így jár az aki hülyének néz engem, ez a jelenlegi álláspont 😊 Viszont legalább nem unatkozok annyira, mint a köztes idõkben, de mégis. Biztosan kihasználnak 😊 és lõn hangerõ! és az idegesít, hogy nem rock-os, hanem trance-es; ugyan az
Ez milyen diagnózis, ha nem normélis, pedig azóta még vettem új hangszórót is 😊😊😊😊😊
Ülök othon, a szemétdombom, tetején, énekelek én.
Én tudtommal éppen azt mondtam, hogy nem hinném, hogy az vagy.
"Másrészrõl aki képes megállapítani, hogy ki ilyen és ki nem az még bolondabb egy pszihopatánál."
Látom read bad, write only módban vagy. Nem olvastad el amit belinkeltem. Egy pszichopata nem bolond.
Pszichopata személyiség zavar tulajdonságai:
- felszines báj, simulékony modor
- magas õnértékelés
- patológiai hazudozó
- számító, manipulatív
- hiányzik a megbánás és a bûntudat
- felszínes érzermek
- érézéketlen/hiányzik az empátia
- nem képes felelõséget válalni tetteiért
- állandó stimulációra van szüksége/könnyen elunja magát
- parazita életstílus
- gyenge õnuralom
- nincsenek hosszútávú, reális céljai
- impulzív
- megbízhatatlan
- (opciónális) fiatalkori bûnözés
- korai viselkedési problémák
- (opcionális) ideiglenes szabadlábra helyezés visszavonása
- sok rövidtávú házásság
- éretlen szexuális viselkedés
- (opciónális) többfajta bûncselekény (típikusan: hamisítás, lopás, csalás, rongálás)
Nos ha nem ismersz magadra, akkor nem vagy pszichopata.
De itt egy másik lehetõség is:
Skizotípál személyiség zavar tulajdonságai:
- fúrcsa vagy szélszõséges viselkedés/megjelenéls
- babonás vagy túlságosan elfoglalt paranormális dolgokkal
- nehezen követhetõ beszéd és gondolkodás
- szociális helyzetekben ideges
- gyanakvás és paranoia
- fúrcsa hiedelmek, bûvös gondolkodás
- élõben félénknek tûnik, zárkózott, hiteltelenek tûnik másokhoz képest
Ha én nyugodtan játszok a játékokban akkor én melyik eset vagyok, mert az elõbbibõl kihagyom az elsõt és szerintem a második vagyok.
Esetleg még beteg is vagyok, mert rosz a logikai levezetésem vagy mert nem foglalkozok vele? 😊
Ülök othon, a szemétdombom, tetején, énekelek én.
Mivel én nem felejtettem el, hogy ki voltam én ezért játszok és ti meg csak nézhetitek, ezért idegel egy nem normális embert, mert ha õ is játszani akar, de nem ismeri a szabályokat akkor nem fog játszani, hogy normális maradjon és ez idegesíti, így belõlük elõre pszihopata lesz és malyd akkor fognak játszani amikor már azok és máshogy vezeti le a játékot ami nem biztos, hogy nyugtató lesz, ha pedig játék közben tanulja ezt meg akkor viszont még jó vagy vicces útra is lehet terelni, de aki ezt csak várja annál nagyobb esélyel léphetnek fel tüneti kezelések.
Megértem mért vagytok fusztráltak, de nem kell utánozni, mert nem viccces 😊
Én csak nem értem, hogy mért nem mûködik egy számítógépen és mért mûködik tamagocsin! Ettõl a várakozástól ugyan ez az eredmény.
Ha most beírtam volna a lehetne szót akkor a pszihopátiára hívtam volnna fel a figyelmet, mert nélküle tényközlõ értelmezésû, de szerintme tök fölösleges ilyennel foglalkozni, mert õk úgy értik meg ahogy mondtam, aki meg nem az csak gonolkozik. Aki meg idegeli magát az meg játszani akar az elõzõ játék szabájaival, ami nem túl valószínû, mert kevés rá az eséj. hogy mûködik 😊
Ülök othon, a szemétdombom, tetején, énekelek én.
Életében egyetlen jó dolgot azért õ is végrehajt, a halála elrettentõ példát szolgáltat a helyi bûnözõknek...
\"Az élet egy elég szar játék, de a grafikája nagyon ott van.\"
Azt hiszed, hogy pszichopata vagy? Hát az irományaid alapján nem. Itt lehet róla bõvebben olvasni, hogy õk micsodák, ha nem tudnál angolúl, akkor itt, de ha ez is gond lenne, akkor itt, de ez egy kicsit összemosott.
Valamint, ha (esetleg csak) pszichó lennél, akkor legalább értelmesen írnál és logikusan, szígorúan racionálisan, érzelmeknélkül. Mellesleg szerintem egy pszichopata az írományaidtól minimum dilikorházban kerülne, mint ahogy bárki más is aki elovassa és megpróbálbenne logikát találni, vagy csak szimplán értelmezni.
túlzás lenne kijelenteni hogy értettem mit is akarsz mondani de abban biztos lehetek hogy nem vagy normális
playstation 3 id: Rencsike Playstation3 Xbox 360
#113 nál meg szeretném felhívni a figyelmet, hogy ne hidje senki, hogy sztájkolok 😊 mert a skiryo hozott nekem pár aknát amiket letelepítek és ezeket magam után, ha követni akarnának, mert ugye az nem célszerû stratégiaiilag, hanem a körülvétel az esélyesebb ezért nem célszerû körülaknázni magam, mert velük halnék meg. Ezért nem is gondolok rá és ezért nem fogom újból leírni amit mondtam, hogy ne csak átadd a gránátot nekem, hanem haladni is kell 😊 Most éppen a rendõri brutalitásba futottunk amit messzirõl hallottam, hogy itt mindenki barom ezért a saját testi épségünket féltettük és csak figyeltük, közben körülaknáztuk, hogy haladjunk és közben nem találkoztunk démonokkal. A barmokat itt hagytuk, hogy továbbjussunk abban a reményben, hogy nem találkozunk több álattal a világban és jobb dolgokat vártunk ezért elhatároztuk, hogy továbbra sem foglalkozunk azokkal akik ilyen betegek.
Viszont eddigi utamon több ilyen volt mint vártam és nem fordulok vissza abban a reményben, hogy újból lássam õket. Nem vagyok hülye! Rájöttem, hogy most az volt a küldatés, hogy az ilyeneket kikerüljem, de ezt a küldetést szeretném felmondani. Errõl a véleményemrõl, megkérdezem a társaimat, hogy nem vagyok e egyedül ezen a véleményen? Akkor nem lesz értelme játszani velük, mert kihadjuk õket és vége a küldetésnek azt remélve, hogy többet nem lesznek. A sok beszéd közben megállított a rendõr és továbbengedett a baromigazolvány hiányában, így továbbmehettünk nyugottan és megint tiszta lett a levegõ viszont mi nem láttuk a rendõrét és nem tudtuk, hogy jól tettük, hogy felmondtuk a küldetést. Eltettük a fegyvereinket mert nem volt rá szükség és néztük a szép környezetet, hogy van e újabb ellenszegülõ akitõl meg kell védenünk magunkat, mert a rendõr már elment, hogy megvédjen és ezért kaptunk bónuszt az új társ találása miatt és most az a küldetés, hogy aktiváljunk minden álló dolgot ezért loptunk egy kocsit és elhagyuk a területet, mert sok itt a munka, de a sorozatos defektek amiket okoznak hátráltatnak és megállásra kényyszerít, de a kocsi a repülés tapasztalatát fejlesztette a sok akna gyakorlat és hogy visszamehessünk a marsra, elõbb sok ilyen gyakorlatot kell még végezni, hogy elvégezzük az még aktuális küldetést, hogy továbbjuthassunk mindezt ráhagyva a minket követõkre.
Ülök othon, a szemétdombom, tetején, énekelek én.
De egy ekkora barmot?
by: the original one Gery Boro
Nem tudom, hogy skizofrén-e (elmebetegségben szenved-e) vagy csak skizotípál (személyiség zavaros), tudni kéne, hogy hall-e hangokat a fejében.
A #99-es hozzászólásomban leírtam a véleményemet errõl. De mélységesen egyetértek a véleményeddel.
Várom a játékot. Addig GTA zok. Már gránátokkat dobálok rátok 😊
Ülök othon, a szemétdombom, tetején, énekelek én.
Ülök othon, a szemétdombom, tetején, énekelek én.
Ülök othon, a szemétdombom, tetején, énekelek én.
Ülök othon, a szemétdombom, tetején, énekelek én.
Ülök othon, a szemétdombom, tetején, énekelek én.
Én azért látom a jövõt, mert a munkahelyekre csak robotkarokat kéne létesíteni amik nem mennek wc re és azt othonról irányítanám és többet dolgozhatnék, mert nem fáradok el és még élvezhetem is, hogy fejjel lefelé vezetek egy ilyen világban, amit mi építünk, hamár építjuk legyen olyan, mint a játék. JÓ meg minden. Több lenne az értelme az életnek. Folyamatosan neteznénk és nagyobb idõközönként nézhetek rá a gyerekre aki éppen a suliban tanul. Persze mellettem. A szünetekben kaphat pár pofont amitõl észheztérne és mehetne suli után dolgozni, hogy kiszállítsák az ennivalót. Ezeket ugy traktorok aratják akkor el is tudjá ültetni és távirányítóval is játszhatok vele, mert csak távolság különbségek vannak ami olyan mint a net. Bekötöm az üres mezõ mellé a netet és mûvelem a földet. Kér, hogy ilyan soha nem lesz. Nekem tetszene, mert lusta vagyok és elkirándulhatnék Görögországba, mert ott is van net. Biztos szûk látókörû ember vagyok, de ha az irányító egységet meg tudom venni akkor a hozzá való vezérelt egységet is. Árban biztos lenne eltérés, de nem túl sok, ha fejlódni akarna az ember vagyis az emberiség ilyaen irányba.
Amikor idáig jutok, mindig megutálom a netet. Én ember vagyok és nem gép, de ki mondta azt nekünk, mielõtt megszülettünk, hogy arra használjuk a tetünket, hogy másoknak jó legyen. Kurvák vagyunk. Mindenki az. A nemtom hány százalékunk az. Talán egy újabb világháború lenne, ha ilyen lenne? Lehet, biztos GTA val játszanánk 😞 Ilyenek vagyunk és ilyenek is döglunk meg, mint a kurvák. Nem tettünk semmit, még akkor se, ha ezek a gépek a falba lennének csavarozva. Ez lenne a harmadik világháború az egyik dimenzióban. Ezeket kéne kidolgozni mind és játékot csinálni belõlük, hogy lássuk a jövõt vagy mit.
Hm egy új játék! Ez olyan Half Life os. Legyenek ilyen gépek amiket plexi választ el a külvilágtól vagy energia palyzs ami nem sérül(persze ki lehet kapcsolni, mert egyszerû)és ezekbõl hatalmas tömböket építenek. A gépek, meg átvették az irányítást és az emberekre vadásznak, hogy irányítsák õket, a gépeket. Olyan lenne a játék, mint a politikusok. Biztos nem játszanék vele, mert én ehez olyan oktalan vagyok, mint a GTA hoz. Viszont ha ilyet gyártanék nem csak enyit írnék le a történetrõl. A GTA mit csinált. Megmondja, hogy mi a térkép neve és annyi és belevágnak egy történetet ami akár Pan Péter is lehetne. Ilyenkor meg én vagyok a barom, mert Petikével GTA zok 😊
Dadadadada 😊 ne a zombikat; a virágokat, nézd milyen szép.
Ilyen alapon mindent egybe lehet rakni, nemde?! Legalább lenne olyan mod a GTA ban hogy békés és maffia meg világháború.... Töbre megyek ha star warst olvasok. Ja jó játék, lehet fagyizni, chipszet enni, mozizni és agyonlõni mindenkit. Mért nem szedik szét? Ez olyan mint a bûncselekmény. Azért mert ilyen lesz nem fogja ez magába szippantani, ez még csak egy 2d s monitor. Ez nem olyan mint az igazi, mert nem lesz olyan amit írtam és ezért ilyet is lehet, mert abban is lenne. Aki ezt nem érti nyugodtan nézzen engem bolondnak 😊, mert ez túl bonyi nekem. Másrészrõl nem tudom ,mit esznek annyira ezen a játékon, még a törés is tök gagyi. Elõre gondolt látvány részlet. Ez olyan mintha könyvet olvasnék és nem látom a részleteket, tehát fölösleges ez a játék, mert bõven elég lenne a könyv. Ott is letudom írni, hoy éppen most ezen meg azon sétáltam át és még észre sem veszem. Csak ezért szeretnénk ezeket a képregényeket, habár a GTA a valóság szimulált képregénye. Tehát aki folyamatosan imátkozik és nem gondolkozik akkor neki való, mint nekem. Ez nekem való, mert olyat tanulhatok belõle amit eddig vagy szétlövök mindenkit, mert nem értik, hogy mit mondok nekik.
Ez a játék egy könyv és köztudott, hogy a könyvekben hisznek az emberek, mint a bibliában. Ezért láthatjuk, hogy mi lesz a cserebogárból, amúgy meg ki kell találni.
Ülök othon, a szemétdombom, tetején, énekelek én.
Nehezen követhetõ gondolatmenet és beszéd
Õnfejû, kononk
Kritikára nem változik
Ez eddig nagyon skizotípál vonás.
Te ennyíre naív vagy? Mesélek egy történetet (A történet szinte bármelyiknek megfelel az Épelmélyûség álcája (Mask of sanity) címû pszichológiai könyv eset tanulmányai közül:
Adott egy illetõ, lesittelik, elmebajosnak nyílvánítatja magát és elküldik kivizsgálásra, ott persze kiderülróla, hogy nem elmebeteg és kiengedik, néhány nap elteltével ismét börtönben van, majd ismét korházba szállítatja magát. Ezutalis gyorsan kiengedik, mivel úgynézki, hogy meggyógyult. Majd, igen kitaláltad, néhány napmúlva visszatér egy rendör kiséretében. Ám ezutal nem engedik csak úgy el. Több hónapot tölt, segítõkésznek mutatkozik, jól viselkedik, elnyeri a bizalmat, majd kimenõt kér kisérlettel. A kisérõt lerázza, majd egy-két napon belül ismét a kórházban van. Ezuttal pszichotikus betegek közé zárják szigorú õrizettel. Majd (jogosan) panaszkodik, hopgy ez vele szemben teljesen elfogadhatatlan, ennek következtében áthelyezik. Majd újra kiszökik. Idõvel kapcsolatok, jó viselkedés lévén, próbál újra szabadlábra kerülni.
Élete végéig ez a ciklus játszódik. A pszichológusok mind egyetértenek a személyével kapcsolatos diagnózisban:
1., pszichozisnek nyoma sincs, sem pszichoneurotikus tüneteknek, illúzióknak
2., pszichopatikus személyiség
Na már most, ezek tükrében a TE módszered megérted, hogy megmosolyogtató. <#nyes>#nyes>
Ülök othon, a szemétdombom, tetején, énekelek én.
Ülök othon, a szemétdombom, tetején, énekelek én.
www.forevergta.hu pont nélkül, olyan még nincsen
Ülök othon, a szemétdombom, tetején, énekelek én.
Weblap cím: www.FOREVER.GTA.hu ?
Vagy ez túl gagyi?
Ülök othon, a szemétdombom, tetején, énekelek én.
Mi legyen a címe?
Ülök othon, a szemétdombom, tetején, énekelek én.
Ülök othon, a szemétdombom, tetején, énekelek én.
Viszont sok ember jobbat ír mint egy könyv, ez a tv, régen utáltam, már nem, mert kidobtam. Most a rádió a menõ, de ez mégjobb.
Ülök othon, a szemétdombom, tetején, énekelek én.
Ülök othon, a szemétdombom, tetején, énekelek én.
Kell egy 600 as celeron proci és egy geforce 3 kártya és 400MB ram 😊
Elndítani a Stalkert és játszani vele a végéig 2-6 fps értékkel. Ha beleéled magad akkor a kényszer átszáll a monitorba amit nézel, ahogy kattog és az olyan élvezet mint amikor végig akarod játszani, fél órás töltésekkel, amik ugyanezt az élményt nyújtyák és a mozgást a cigi leszokás hajta a monitorban, mert a gép egy rakás vas, de csak akkor mûködik, ha nem jut eszedbe a cigi. Erre csak koncentrálni kell.
Ülök othon, a szemétdombom, tetején, énekelek én.
Ülök othon, a szemétdombom, tetején, énekelek én.