Ritka rendes fiút találni

Továbbra is: azért mert nem értesz valamit, és mert még sokan mások sem értik: nem badarság.

És ne egy amúgy is szektás magyarázzon nekem.
Te az ateizmus címû szekta tagja vagy.
És semmivel sem jobb mint a másik.

Én is mondhatom: Amikor egy szektás az ateizmus kizárólagosságával, szemellenzõvel érvelõ ember prédikálja azt, hogy minek kéne megfelelnünk, miért baj, hogy nem tetszik?

És itt van az a vakság amitõl baromi nehezen tanulnak az emberek.
Amit beismerni nem hajlandóak. Te is mindjárt tagdni fogsz mindent és elküldesz melegebb éghajlatra. Mert nem fogod észrevenni amit észre kéne.
Azt veszed észre, szûröd le az egészbõl, hogy kötekeszem. Semmi mást.

Ezért ezeknek a a kis tanulságos idézeteknek, szólásoknak és közmondásoknak, és bölcsességeknek: nulla tisztító értéke van.
Narkotikumnak jó aztán kb ennyi a legtöbb ember számára...

"Sok esetben nagy részben nehezítette a helyzetünket,h elég heves természetû vagyok és túlreagáltam dolgokat,sokkal ingerültebben reagáltam,mint kellett volna,de ez mind csak vele fordult elõ,mert õ olyan fontos nekem,h képes legyek ideges lenni,valószínûleg,más annyira nem érdekelne(ahogy eddig senki sem)hogy túlzott hévvel reagáljak."
Na ezt mondd el neki, ha eddig nem tetted! Így megérti mennyire fontos õ neked.

"felmerült egy konfliktus,én beszéltem(sokszor túl sokat is😊),próbáltam megbeszélni,de neki elég lett volna az is,ha csak egy kis ideig nem beszélünk és lenyugszik"
Ez érdekes. Az egyik kapcsolatomban ugyanez volt, csak fordítva, nekem kellett volna egy kis idõ békében, nyugalomban amíg lenyugszom, a volt párom meg állandóan beszélni akart a problémámról. Hiába mondtam, hogy ha békén hagyna, megoldódna magától, feldolgoznám és kész.
Nálatok pont fordítva van. Meg kéne tanulnod békén hagyni!
Cseszegetésnek fogja venni, ha nem hagyod békén, amíg rendezi magában a kérdést.

Igen, azért is tettem be, mert úgy láttam, egész jó. Majd még hozok ilyeneket 😊

5533-ra:
Amikor egy szektás és a hit kizárólagosságával, szemellenzõvel érvelõ ember prédikálja azt, hogy minek kéne megfelelnünk, miért baj, hogy nem tetszik?
Az hogy mindenben belém kötsz, tény. Szabályt szegsz, tény. Folytathatnám.

"nejének kizárólagossága nem más, mint kegyes csalás. A nõ a valóságban megosztja magát gyermekei és lehetõleg még családja között, és így sokféle intim kapcsolatban áll. Ha a férjének ugyanilyen kapcsolatai lennének másokkal, megõrülne a féltékenységtõl."
Itt az a gond, hogy össze akarja hasonlítani a családon belüli és a külsõ, családon kívüli intim kapcsolatokat. Egyáltalán nem ugyanaz.

Ez jó volt és tanulságos.

Sziasztok! jó sok kommentet elolvastam, benéztem és érdekesnek tûntek a témák.fõleg azért néztem be,mert van/volt 2és fél éve/ig egy barátnõm (azért így fogalmazok,mert pillanatnyilag nem tudunk dûlõre jutni) persze iszonyatosan szeretjük egymást,én állítom ugyanúgy vagy még jobban,mint amikor összejöttünk,õ fiatalabb nálam(18 és fél,én 20 és fél) és õ a bizonytalanabb.Szóval ezért is érdeklõdöm,mert nekem volt már elõtte is pár barátnõm,de azokat a kapcsolatokat nem sorolnám a sok tapasztalatot adók közé,a másik dolog,h persze magam világképével sem vagyok néha teljesen tisztában,h hogyan is jó,miképp is kell mozogni a világban, ez esetben az emberi kapcsolatokban,és persze egyéb élet nagy kérdéseivel kapcs.<#smile>
Elsõként szeretném elmondani,h én egyáltalán nem tudok semmit az asztrológiáról,mûvész hajlamû vagyok mégis inkább reálisan,egzaktul gondolkozom szóval nemigen hiszek az ezoterikus dolgokban,de sokszor hallottam már mindenfélét a Vízöntõ - Ikrek párosról,Õ a vízöntõ,én az Ikrek,és sok hasonlóságot fedeztem fel a kapcsolatunkban a hallottakkal.
De nehezen tudom ezt bármire is vélni,nemtudom,h egyáltalán kell-e.
Sok idõszak volt,pl. mostanság is amikor sokat veszekedtnük,legtöbbször hülyeségeken,de volt,h kommunikáció hiánya miatt az õ részérõl.Sok esetbennagy részben nehezítette a helyzetünket,h elég heves természetû vagyok és túlreagáltam dolgokat,sokkal ingerültebben reagáltam,mint kellett volna,de ez mind csak vele fordult elõ,mert õ olyan fontos nekem,h képes legyek ideges lenni,valószínûleg,más annyira nem érdekelne(ahogy eddig senki sem)hogy túlzott hévvel reagáljak.
Egyébként sokszor ugy történt,hogy felmerült egy konfliktus,én beszéltem(sokszor túl sokat is😊),próbáltam megbeszélni,de neki elég lett volna az is,ha csak egy kis ideig nem beszélünk és lenyugszik,ilyenkor õ befordult magába és nem nagyon válaszolt vagy csak szûkszavúan és ettõl persze egyre idegesebb lettem,mert nekem fontos volt beszélni róla.Szóval nekem ezek a kérdõjelek ilyenkor,h ki engedjen,hisz valakinek kell,mert, ha egyik fél beszélne róla de a másik nem akkor a másiknak rossz,ha meg az egyik enged és nem beszél,amikor fontosnak tartja,akkor neki rossz.
Egyelõre dióhéjban ennyit írok,ez persze nyílvánvalóan töredéke az egésznek,de hát gondolom másoknak nem az én kapcsolatom története a legérdekesebb fontosabb 😉 de remélem beszélgetünk egy jót.
Üdv

Nem is tudtam, hogy ennyire ebbõl muzsikált Jung.

Az elsõ részhez segítségül hívhatjuk az Éva Szótárat <#kacsint>

C.G. Jung

A nagy idézet ugye valamilyen német idealistától, vagy abból kinövõ gondolkodótól való?

#5528
Rövid és célratörõ leszek az elsõ két bekezdést illetõen:
mikor elborul az agyad ki a hülye? Én vagy Te?
99,999%-ban a válasz egyértelmûen: Te.

Az utolsót illetõen.
Hagyományos logikával, gondolkodással az összefüggés nem belátható.

Van egy macskánk. Én szarok rá legjobban a házban.
És nekem dorombol a legjobban, állandóan utánam koslat, éjjel kaparja a szobám ajtaját, "értem boldonul a legjobban". Tõlem bármit elvisel.
Közben a többiekre nagy ivben tesz.
Vajon miért?
A macska minden esetben ugyan az.


#5529
Pl: A nõ lelkülete az erósznak, a nagy kötõnek és oldónak az elvén alapul, ezzel szemben a férfi számára õsidõk óta a logosz a legfõbb elv. Korszerûen szólva az erósz fogalmát lelki kapcsolatnak és a logosz fogalmát dologi érdeknek nevezhetjük. Miközben az átlagos férfi felfogásában a szó tulajdonképpeni értelmében vett szerelem egyet jelent a házasság intézményével, és a házasságon túl legfeljebb a házasságtörés és a konkrét barátság létezik, a nõ számára a házasság nem intézmény, hanem emberi, erotikus kapcsolat: legalábbis ezt szeretné hinni. (Mivel a nõ erósza nem naiv, hanem megenged más be nem vallott indítékokat is, amilyen például az a törekvés, hogy a házasság révén általa áhított társadalmi helyzetet érjen el stb., az elvet nem lehet tisztán megvalósítani.) A nõ a házasságot kizárólagos kapcsolatban képzeli el, amelynek kizárólagosságát õ könnyebben tudja elviselni – anélkül, hogy unná magát –, mert ha vannak gyermekei vagy közeli hozzátartozói, velük ugyanolyan szoros kapcsolatot tud tartani, mint a férjével. Az a tény, hogy a nõnek gyermekeivel és hozzátartozóival nincs szexuális kapcsolata, egyáltalán semmit sem jelent, mivel számára a nemi kapcsolat mindenképpen sokkal kevésbé fontos, mint a lelki kapcsolat. Számára elegendõ, hogy õ is, meg férje is abban a hitben van, hogy kapcsolatuk egyedüli és kizárólagos.
Ha a férj nem osztozik ebben a hitben, úgy érzi, hogy ez az úgynevezett kizárólagosság megfojtja, különösen akkor, ha nem veszi észre, hogy nejének kizárólagossága nem más, mint kegyes csalás. A nõ a valóságban megosztja magát gyermekei és lehetõleg még családja között, és így sokféle intim kapcsolatban áll. Ha a férjének ugyanilyen kapcsolatai lennének másokkal, megõrülne a féltékenységtõl. De a legtöbb férfi az erósz dolgában vak, elkövetik ugyanis azt a megbocsáthatatlan tévedést, hogy az erószt összetévesztik a szexualitással. A férfi azt hiszi, akkor birtokol egy nõt, ha szexuálisan az övé. Annál alább nem adja. Mivelhogy a nõ számára csak az erotikus kapcsolat valóban mérvadó. A nõ szemében a házasság olyan kapcsolat, amelyhez hozzátartozik a szexualitás. Mivel a szexualitás következményei folytán félelmetes dolog, az is célszerû, hogy biztos helyen valósuljon meg. Ha azonban a szexualitás kevésbé veszélyes, akkor egyszersmind kevésbé releváns, és akkor a kapcsolat kérdése inkább elõtérbe kerül.

#5532
Nemtudom, hogy valóban egészséges, középpontjukat megtalált emberek mennyire robbanhatnak le.
Átlag emberre nézve viszot tényleg a helyezt brutális rosszabbodását is hozhatja.

Krízishelyzetek visszafelé is elsülhetnek. 'Egészséges', 'példás', 'normális' emberek lerobbanhatnak tõle.

Nem csalódottság, csak nehezen tudok elképzelni hosszú távon is mûködõképes kapcsolatot két erõsen eltérõ kvalitású ember között úgy, hogy egyéb okokat ne tételezzek.

Az #5524-ben nem gyenge, vagy orvosi értelemben nem normális emberekrõl beszéltem, hanem átlagos emberekrõl. Az öregedés meg szerintem inkább visszafejlõdés sajnos, de maximum változás, és semmiképpen sem fejlõdés. Sok tekintetben egy 16 éves kamasz is fejletlenebb már, mint egy 4 éves gyerek. Rengeteg fontos, és érdekes képességet elveszített, sok ilyen kérdést nem tesz már fel, mert a helyükre mások léptek, stb.

Amúgy pedig, ha használni akarjuk a mondatainkban a 'mindenki', 'az emberek', stb. kifejezéseket, akkor nem tekinthetünk el a gyenge emberektõl, a betegektõl, stb; mert õk is részei, tehát árnyalni kell a képet.

"Nem akarjuk elismerni az árnyékot, és így a jobb kéz nem tudja, mit csinál a bal." C.G. Jung

Általában krízishelyzet kell ahhoz, hogy tanuljanak az emberek.
Itthon a nagyszüleimen, szüleimen, testvéremen látom hogy mennyire vakok.
És annál vakabbak minél égetõbb és kiritikusabb a probléma.
Ha szólok: lepereg. Meg kell várni míg nagyot csattan.
Persze igazad van, ezt nem lehet ráhúzni az összes emberre...
De a többségnél mintha így mûködne.

Csalódottságot érzek a szavaidban.

"Normális ember fejlõdik egy kapcsolatban - mondatok súrolják az értelmetlenség határát" Ez szerintem nem így van. Elég ha csak arra gondolunk, hogy minden ember, minden pillanatban öregszik, ami jó esetben fejlõdést is jelent.
A kapcsolatban is mindíg adódik valamiféle új helyzet, új probléma amit meg kell oldani stb. Ha ez nem fejleszt, akkor semmi.
Ja és ne az ún. gyenge emberekrõl beszéljünk, akik nem jönnek helyre sosem! És a klinikai esetekrõl sem. Mert az ok, hogy vannak, de azért nem ez az általános.

#5525-re: Alapvetõen tényleg nem változnak. De miért kéne mondjuk nekem elkövetnem ugyanazokat a hibákat, amiket az elõzõ kapcsolatomban? Hiszen jó esetben a kapcsolat vége után eljutunk egy olyan szakaszba, ahol már felismerjük, mi nem volt jó a részünkrõl. Nem azt mondom, hogy minden hibánkat, de a fontosabbakra azért rá lehet jönni.
Az 1. pont ok, nem szeretik. De van aki belátja, és próbál változtatni. Kisebb változtatások mennek is és lehet, hogy ennyi elég is lesz a köv. kapcs-ban.
A 2. pont nem ok. Miért kenném rá teljes egészében a másikra? Hiszen én is ott voltam, én is részt vettem a kapcsolatban.

De nehogy már állandóan mindenki magában keresse a hibát! Asszem korábban Z írta példálózva, hogy mindent megtesz a lánynak, erre az elsõ jöttmenttel megcsalja. Ez miért lenne a megcsalt hibája? Mert megtett mindent a lányért? Lófütyit, ez a lány hibája keményen!

Ha a probléma a másikkal volt, az általában fokozottan egyértelmû szokott lenni, ráadásul egy ilyen kapcsolat nem is szokott nagy nyomot hagyni maga után. Viszont én nem értek azzal sem egyet, hogy egy kapcsolatból soha senki nem tanul, vagy nem fejlõdik.

Ezernyi dolog történhet, pl. szexuálisan függenek egymástól, és ezért megszilárdul a kapcsolat, összeházasodnak, gyerekek... Az unalmas fél 20 év után félrelép, mert új, elemi inger kell neki, a másik meg mondjuk a házasság óta klubokba jár, ahol pl. kialakít egy olyan baráti, avgy hobbi kört, ami nekem megfelel. Aztán meghalnak, és nagy közös sírba temetik õket, és egyes emberek elkezdik kiszínezni az 50 éves házasságukat, sírig tartó szerelemrõl, örök hûségrõl, tisztességrõl, a régi idõk magas erkölcseirõl, jobb társadalmi rendjérõl, nagyobb boldogságról, magasabb gyerekekrõl, bla bla bla fecsegnek, pedig a valódi ok lehet, hogy ennél kevésbé volt magasztos, mondjuk egy formásabb segg...
De persze lehet, hogy 4 év után elválnak.

Hát... õ hiába más. Te ugyan az vagy. Az emberek pedig nem változnak.
Újra és újra és újra ugyan azokat hibákat...

"Ha tudom, mit csináltam rosszul a múltkor, nem fogom elkövetni megint ugyanazt a hibát."
Ezzel két gond is van:
- 1 az emberek nem szeretik belátni a hibáikat
- 2 mivel nem látják be a hibát ismét elkövetik, mert a hiba a másikban volt a korábbiban címszóra.

"És ott van még az a lehetõség is, mi van ha a problémát a másik generálja?" A fentebb említett két gond pl...

Az emberek sokfélék. Az ilyen 'Normális ember fejlõdik egy kapcsolatban.' mondatok súrolják az értelmetlenség határát. Ha valóban érdekel, hogyan hatnak a kapcsolatok az emberekre, kiváló pszichológiai kutatások léteznek.

(Csak néhány nagyon egyszerû ellenpélda: egy önértékelési problémával küszködõ ember általában visszazuhan a kapcsolat elõtti állapotába, és végül az egész kudarcként könyveli el, majd gyorsan megpróbál nem rá gondolni, új kapcsolatba lép, ahol mindez megismétlõdik.

Vagy vannak olyan kapcsolatok, amik pszichés problémákat hagyhatnak maguk után. Az elõzõleg nagyon 'normális' emberke, most 'abnormális' lesz, azaz nemhogy 'fejlõdött' volna a kapcsolat hatására, de egyenesen 'visszafejlõdött'.)

"ha két valóban érdekes ember találkozik, azok el lehetnek jó sokáig anélkül, hogy kalitkák... jelentkeznének" - Ezt nem is vitatom.
De mi van ha nem mindkét ember egyformán érdekes? Mondjuk az egyik kevésbé érdekesebb, kvázi uncsibb mint a másik - merthogy ez a gyakoribb, gondolom.

Dehogyis. Teljesen eltérõ stílusú, eltérõ személyiségû emberrel való új kapcsolatnál nem lesz ugyanolyan jellegû a felmerülõ probléma.
Normális ember fejlõdik egy kapcsolatban. A kapcsolat megszûnésekor, ill. utána is. Akármilyen megszûnés volt. Ha brutális, lélekbe gázoló - akkor is, és ha szépen, nyugodtan történõ - akkor is.
Ha tudom, mit csináltam rosszul a múltkor, nem fogom elkövetni megint ugyanazt a hibát.
És ott van még az a lehetõség is, mi van ha a problémát a másik generálja?

Nagyon távol áll tõlem minden ilyen 'két egymásnak teremtett ember', ' a nagy õ'... eszme, de ha két valóban érdekes ember találkozik, azok el lehetnek jó sokáig anélkül, hogy kalitkák... jelentkeznének. És még egy dolog, nem minden embernek olyan meghatározó dolog a féltékenység, mint ennek a madaras hölgynek.

Szerintem ez egyáltalán nem az unalmas emberekrõl szól. Valamit félreértettél ..

Megjelenését tekintve lehet különbözõ, jellegét tekintve eggyezõ a probléma.

<#eljen><#eljen><#eljen>

A tanmese nagyon gyenge, ennél még egy 7 éves gyerek is bonyolultabban áll hozzá egy tárgyhoz.

Ha valaki már eleve unalmas ember, akkor nem kell csodálkozni, hogy újra és újra új ingereket keressen. Az igazán unalmas ember pedig unalmasnak éli meg az érdekes emberek társaságát is. Ez a személyes fejlõdés propaganda meg... na mindegy azt inkább hagyjuk, a felvilágosodás embereszménye, aki addig fejlõdik, míg meg nem ért mindent, és el nem kezd unatkozni...

Akkor mi van, ha más és más probléma merült fel egy-egy kapcsolatban és nem volt még véletlenül sem egyforma?
Mivel mással van az ember egy új kapcsolatban, egyáltalán nem biztos, hogy ugyanaz a probléma fog megjelenni. Sõt, inkább valószínûbb, hogy másmilyen.

#5513: hmm... a házasság nagyszerû szemléltetése.

#5514: Itt a végén van egy érdekes gondolat:
" Csakhogy, ez nem helyettesíti azt a munkát, amit a magad fejlõdéséért kell végezned!
Nézd meg, mi az, ami az összes kapcsolatodban ugyanúgy probléma volt, mármint önmagadon kívül, és akkor már forró nyomon vagy. Afelé, hogy megleld min kell változtatnod."

Az ember hogyan tudja megoldani az önmagán kívül álló dolgokat? Hisz pont azért magamon kívül álló mert nincs rá hatásom ... és rajtam kívülálló, de hol látom, hogy bennem hol és miért van ezért hiba?
Önmagamon kívülit önmagamon megváltoztatni. Nem értem... <#nemtudom>

„Újba menni olyan jó, az új az nagyon csillogó. Az új az mindig érdekes, nem kényelmes, és elszeretett….
Az új, az izgalmas, izgató, bizsereg tõle minden. Tiszta lap. Minden ismeretlen. Megelõlegezzük a bizalmat. Már aki tudja. Vagy valójában tudja? Mitõl új az új kapcsolat? Attól, hogy két ember egymás számára ismeretlen, még fel nem fedezett terület, hiszünk a másiknak, elmondás alapján, én ez vagyok. Kis sztorizgatások, kicsit felvillantatni a múltat, de mindig csak annyira, hogy a másik minél jobban felcsigázott legyen, és csak akarja jobban, és jobban. A történetekben mindig a mesélõ a szuper, a tökéletes, a hõs, és a világ ép kegyes, vagy könyörtelen. A lényeg, hogy az új pasi/csaj csillogó tág szemekkel figyelje amit mesélünk, s csak még jobban megerõsítve érezze magát, igen, jól választottam, ez egy hõs, vagy mártír, esetleg szent…..
De térjünk csak vissza az eredethez. Az újhoz, a csillogóhoz, ami hasonlatos a december eleji elsõ hóeséshez. Ismerkedés, rácsodálkozás, szerelem, süket-vak, és tele reményekkel. Na most aztán, minden sikerülni fog! Minden, ami 25-35-40 évig nem jött össze. Ott ez a szeretni való másik (fél) vele aztán lehet mit kezdeni. Az ágyban, az otthonban, és egyáltalán az életben. A másik egyszerûen tökéletes! Mindenben. De ami a legjobb, hogy én is tökéletes vagyok. Vagy legalábbis az szeretnék lenni, és egy idõ után, nem is olyan sok idõ után annak is hiszem magam. Minden régi sérelmet feledve ( így aztán késõbb megismételve, hisz amit elfelejtesz, megismétled, akár csak a suliba, az élet iskolájában ez pont így mûködik) az ember elhiszi magáról, ami nagyon tetszetõs. És így lebeg egy hétig, két hétig, egy hónapig, két hónapig. Aztán bekopogtat a valóság. Rútul, csúful, hívatlan vendégként érkezik, az elsõ kiábrándulási fuvallattal.
Kiábrándulás abból, hogy minden megváltozott egy új kapcsolattal. És tényleg. Megváltozott a partner, a szituáció (vagy az mégsem?) csak egyvalami nem változott én magam.
Mert a problémák új helyen, új emberrel, szépen ugyanúgy kijönnek! Egy esetben nem, ha dolgoztál vele, megtanultad, hogyan lehet rajta változtatni, és tettél érte. Felismerted a probléma okozóját, elhatároztad, hogy változtatsz rajta, s e szerint cselekedtél. Ez esetben jöhet az új, és az tényleg jó, lesz és szép, mégpedig azért, mert te más ember lettél,
egy jobb ember. Vagy maradhat a régi, mert ha te megoldottad életed rákfenéjét, ami mindenben, szinte mindenben akadályozott, akkor lehet, hogy a régi kapcsolat kap egy új aspektust, más lesz a színe, mint régen, mikor még benne voltál nyakig az önsajnálatban, s csak az volt fontos, hogy csak ne kelljen magadon dolgozni.
Te mennyit fejlõdtél az elmúlt egy évben? Tavaly szeptemberhez képest? Össze tudod írni egy kis papírra? És az elmúlt öt évben? Milyen káros dolgoktól szabadultál meg, milyen rossz tulajdonságoddal számoltál fel? Mi az amivel jobb lett az életed?
Mert hiába jön az új kapcsolat, ha te a régi vagy benne, akkor a régi kapcsolatod problémái elõbb- utóbb itt is felütik a fejüket, esetleg kis variációkkal, de megtapasztalod ugyanazt. Azért, hogy észre vedd, önmagad elõl nincs út semerre. Szemben magaddal, végre, különben az életed csak tengõdés lesz, s hiába esik friss hófehér hó, ha alatta az út ugyanolyan koszos lucskos, mint elõtte, ha te magad nem takarítod el, csak elfedi a szûz hó, de másnapra ez is olyan lesz, mint az elõtte lévõk.
Új kapcsolat lehet jó, lehet sokkal jobb, mint az elõzõ. Csakhogy, ez nem helyettesíti azt a munkát, amit a magad fejlõdéséért kell végezned!
Nézd meg, mi az, ami az összes kapcsolatodban ugyanúgy probléma volt, mármint önmagadon kívül, és akkor már forró nyomon vagy. Afelé, hogy megleld min kell változtatnod.
Sikeres felfedezést kívánok! "
/ismeretlen/

Ezt egy lány naplójában találtam.

"Van egy tanmesém!!! Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörû, fénylõ színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi.
Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nõ és beleszeretett. Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését, a szíve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott. Egyszer megkérte, hogy hadd repüljön vele, és átszelték az egész égboltot, teljes harmóniában. A nõ csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat.
DE egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni ? És megijedt.
Félt, hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni. És irigykedett, irigyelte a madarat, amiért tud repülni.
És egyedül érezte magát.
És azt gondolta: "Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tõlem."
A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába és fogoly lett.
A nõ kalitkába zárta, és egész nap nézte. Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya, és mutogathatta a barátnõinek, akik azt mondták: "-Neked aztán mindened megvan" De szép lassan különös átalakuláson ment át: most hogy teljesen övé volt a madár, és nem kellett állandóan meghódítania, kezdte elveszíteni a lelkesedését. Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni létének értelmét és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását és megcsúnyult. A nõt már nem érdekelte többé, s csak annyira törõdött vele, hogy enni adjon neki és tisztán tartsa a kalitkáját.
Egyik nap elpusztult a madár. A nõt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt. DE nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor elõször meglátta boldogan repülni a felhõk között.
Ha elgondolkodna, rájönne, hogy ami annak idején rabul ejtette a szívét, az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus mozgása és nem a külseje.
A madár nélkül az õ élete is elveszítette az értelmét és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá. "-Miért jöttél?" - kérdezte a halált.
"-Hogy újra együtt repülhess a madaraddal" felelte a halál. "-Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele."

Ezt találtam ma Fernandó naplójában a neten.

Az egész egy nagy kirakó.
Át kell tekinteni a darabkákat és ki kell rakni a képet.

Én csak darbkákat mutogatok.
Azokat amiket más esetleg nem venne elõ.
Viszont a kirakót mindenkinek magának kell kirakni.
Egyik darab sem zárja ki a másikat.

Hello Nandusz! <#hehe>

Maradjunk abban, a magatok módján mindketten beszóltok a másiknak. Sem õ sem te nem a zárdából jöttetek.

Téged az zavar: elvont dolgokat mond úgy, hogy nem fejezi be egyiket se. Megismerésre és gondolkodásra szeretne készteni minket. Néha erõszakos, aki nem ismer semmit azokból a tanításokból, annak lehet idegesítõ.

Õt az zavarja: Túl hamar véleményezel dolgokat, sokszor megalapozatlanul. Idõnként saját magad néhánnyal korábbi hszei ellen beszélsz, mikor bekattan, mit is akart elõzõleg valaki mondani. Nem a Salsoul féle hszekrõl beszélek.

Ha javasolhatok: Salsoul légyszi egyszerûbben és rövidebben fogalmazz! Jack? minden válaszoddal várd meg a következõ 5 hsz-t. Kb. addigra szokott érkezni egy megfelelõ választ adó gondolat, amivel együtt másr az eredeti válasz is más értelmet nyer.

😄! És így is van(általánosságban)😊

Õ barátnõ vagy ki?
Nõknél sûrûn elõfordul, hogy teljesen mást értenek bele a férfi mondandójába. És itt nem elhallásra vagy szimpla félreértésre gondolok.

Salsoul lelkébe egy mélységes sérelem került, mely nem hagyja békén õt (démonizálódott....de sebaj, nem gáz, mert mással is elõfordult már ilyesmi) olyan egy hete. Azt mondja másra, hogy vak és nem látja meg a lényeget az életben, holott a hsz-ei alapján minden elõítéletet nélkülözõen ki lehet jelenteni, hogy pont neki van hatalmas szemellenzõje, mely az önmaga életszemléletén kívül mást nem képes elfogadni és átérezni. Többször degradál itt embereket teszem hozzá ok nélkül, holmi homályos és elvont ideológiákat abszolutizálva.
Mindenesetre sztem salsoul jobb lenne kicsit magadba nézni a flémkeltés helyett.

Na de hölgyek!!! <#idiota>

Amúgy egy "hal"-ról tudok nyilatkozni: kiszámíthatatlan, egyik pillanatról a másikra 180 fokot fordulhat a hangulata, aztán megint egy szempillantás alatt vissza 180-at. Egyszerûen érthetetlen ez a mentalitás számomra.

Általában halál nyugodt, megy a jópofizás, mondok valamit, másképp értelmezi, mint annak a valódi jenetése...és már áll a bál, ordít, visít, stb. Aztán hirtelen abbahagyja, és folytatja onnan, ahol a hiszti elõtt abbahagyta.

Én meg ennyit tudok hozzászólni: whiskey-tango-foxtrot? <#idiota>

Nem hát, de állandóan belém köt!
Írok egy hsz-t, egybõl rámrepül. Ez normális dolog?
Tökjól el lennék itt, írok, olvasok, á de nem, jön a nagyvezír, aki mindent tud, sokkal okosabb mindenkinél és osztja "bölcsességeit", leidiótáz és még örüljek is neki?

Nem tudom/nem értem, mért utáljátok ennyire egymást, de ezt tényleg nem itt kéne megbeszélnetek. 😊

Ez is szabályszegés!

Bagoly verébnek?

_________________________
Télleg abbahgytam ezzel.

Az hogy neked több reged van és ha ezt kitiltják, akkor jössz a másikkal, nem ok arra, hogy kötözködj, megpróbálj szemétkedni valakivel, aki teljesen normálisan áll hozzá a fórumhoz.
Ha én lennék itt a modi, már régesrég ip bant kaptál volna. Vagy akármilyen mást, ami kizár téged innen.
Arra sem vagy méltó, hogy rád pazaroljuk az idõnket.
Igen, ideje hogy befejezd végre.

Most hogy átküldted a névjegyed?

Naokés abbahagyom, tekintettel kell lennem a többiekre akik nem kiváncsiak kettõnkre, szivem <#puszis>

ui: remélem te sem folytatod

Ugye mindenki látja, hogy ki köt belém állandóan? Szeretném figyelmébe ajánlani mindenkinek, hogy milyen ember ez a salsoul.

Igy hallgassátok a nagy bölcsességeit, amiket egy noname reggel mûvel.
Semmit se érnek.
A kötözködéseiddel épp magadnak ártasz. Ha ezt se érted meg ..

Figyelj, követem egy ideje a hozzászólásokat, Jacky egy ideje nem írt semmit. Utána egy semleges HSZ-el kezdett, és te azonnal belekötöttél.
Nem értem hogy miért.
Éppen te írtad hogy milyen fontos a megbocsátás, ésatöbbi, ésatöbbi.
Akkor hogy van ez?

Jaj, mi van itt? Bár ne kommenteltem volna...

Te szoktál árulkodni ...
Fejezd már be!

Visszatérve az asztrológiára: napjegybõl nem lehet használható konzekvenciákat levonni.
Alapos elemzésre van szükség.

Amiket itt lentebb felsoroltam ebbõl való:
Függõleges világkép

Szívesen elhúználak <#eplus2>
Pl a nótádat...

Lehet meni a modikhoz.

Mi a francos bajod van velem állandóan? Állítsd már le magad öreg!!
Vagy húzzál el!