3314
-
#2416 Úgy tűnik. Azé jó pár részre előre vannak általában megérzéseim, vagy ötleteim. Jah, pedig nem is mértem neutronsugárzást a környéken... :D -
Hoz_Hun #2415 Na mi az? Súgsz az íróknak? -
#2414 Haha. Amit itt írtam nemrég a téridőbelepiszkálásról, azt Peter majdnem szószerint elmeséli Olíviának a hatodik részben. Hmmm. Kezd érdekes lenni ugyebár. -
Hoz_Hun #2413 Ó, de hát ez febr. 24. Tehát jövő heti részben kapunk rá választ nem a most következőben. -
#2412 Nomármost nyilván nem véletlen nem mondja el nekik, amit akkor még el akart mondani...hmmm... (vagy az írók blokkoltak le :D) -
#2411 Érdekes, hogy Petertől nem hallottunk semmi magyarázatot a "nagy kérdésekre". Ugye úgy lett vége az előző évadnak, hogy miután kiszállt a gépből izgatottan elkezdte magyarázni Walteréknak, hogy megvilágosodott, mindenre rájött a géppel kapcsolatban, kik ők valójában etc., majd ugye eltűnt. Viszont ebben az évadban egy szót se hallottunk tőle ezekről, a géppel kapcsolatban is annyi megnyilvánulása volt, hogy valószínűleg azzal haza tudna menni a saját világába. Pedig elvileg mindenre emlékszik, nincsenek elfeledett, vagy kitörölt emlékei, legalábbis erre eddig semmi olyan nem történt ami erre utalna. Érdekes, mindenesetre a következő rész után biztos okosabbak leszünk :) -
#2410 OMFG holnap hajnalban felkelek, letöltöm és és megnézem!!!! -
#2409 na ettől félek én... :D -
#2408 HOLY FUCKING JESUS!!!!444
-
#2407 Ezért kell a könyveit olvasni... ;) -
Hoz_Hun #2406 Péteres részt azt vágom, az oké, én Broyles nem értem. Az Oliviás csere-bere az megvolt Péter nélkül is és Broyles az Oliviának segített visszatérni és akkor hal meg a Walternativ féle. De lehet rosszul emlékszem valamire. -
#2405 Csak kár, hogy a tv-ben a tudásának a tizedét se tudja átadni, különben a nézők 99 %-a nem értené meg, mit mond. -
#2404 Úgy vélem szépen össze lehet kötni a kettőt. Broyles a hit oldaláról közelíti meg, a kopaszok a tudományéról. Valójában azonban a kettő valószínűleg ugyanaz, vagy legalábbis kéz a kézben járnak. Az emberi lélek(vagy + elme/szellem, stb.) és a "valóság" szorosan összekapcsolódnak. Ezért nem lehet pusztán az emberi tényező kizárásával bütykölni a multiverzumon. :D Mer nagyon ráfázunk.. :DDD -
#2403 Jól van na, nekem olyan könnycsepp-elmorzsolósan hatott :D -
#2402 Michio nagyon nagy, ő az én hősöm! -
#2401 Szerintem én is ugyanezt mondtam, amit most Mr September-től idéztél. Ezt viszont már el tudom így fogadni, viszont teljesen más értelme van annak amit Broyles mondott.
Mindegy, jó ez a sorozat, lehet rajta agyalni :) -
#2400 Hú baszki, ezt akár Michio Kaku is mondhatta volna. -
#2399 Arról nem beszélve, hogy a kopasz maga világít rá a dologra, hogy hiába törölték az elveszett fiút, a létezésének nyomai folyamatosan átszivárognak ("átvéreznek"). Ha már "tudományos" magyarázatra vágyik valaki, ez pl. annak lett szánva. :D
Ergó ha valaki belepiszkál a téridőkontinuumba, nem feltétlen tud 100%-os munkát végezni és valahogyan a létezésbe elvileg már nem létező részletek kezdenek beépülni (vissza). Konkrétan inkonzisztenssé válik az idő és a tér. Igazándiból ebből lehetne egy újabb faja krízist kihozni a kétdimenziós után, lehet ez is a céljuk. Meglehet ez a világegyetem összeomlását, de legalábbis kaotikus állapotba süllyedését eredményezheti idővel, mitöbb a valóság mindenképpen megsínyli. -
#2398 Neked gejl. Nem kell ilyen földhözragadtan végiggondolni és máris nem lesz az. :D -
#2397 Amúgy respekt meg minden a sorozatnak, a fanja vagyok, nem fikázásképp írtam! -
#2396 Van: ha meg sem született, soha nem létezett, akkor ki hagyta azt a nyomot a lelkükön? Olyan valaki nem hagyhat nyomot, aki nem is létezett. Max azt tudnám keserű szájíz nélkül lenyelni, ha valami olyannal magyaráznák, hogy pl létezik a párhozamos világok egyikében egy kapcsolat két ember között, ami olyan erős, hogy valamilyen módon "visszhangzik" egy másik világban és valamilyen egzotikus formában szabadul fel, mondjuk álmok képében.
De ez a Broyles féle okosság nagyon sántít, mert úgy kezeli mint egy rég elfeledett emléket ami visszatér, csakhogy itt nem is létezett semmilyen emlék. Hogy lehetne kitörölni valamit, ami soha nem létezett?
JJ Abramsra egyébként tök jellemzők ezek a logikai bukfencek, pontosabban ahogy kezeli ezeket, sokszor elnéző módon, már-már félvállról, nagyvonalúan megmagyarázva. Ez a Broyles féle duma meg nemcsak, hogy nagyvonalúan magyarázná meg a problémát, egyenesen értelmetlen, és még gejl is. Nagyon nagyon gejl... Szerintem. -
#2395 Vagy sem. Úgy vélem, ezen még ők sem tudnak felülkerekedni. Ez túlmutat a képességeiken. -
#2394 Azért ez nem lett alátámasztva mert az megfigyelő, September(?) végül nem használta azt a cuccot amit összerakott, azzal törölte volna ki végleg, elméletileg... -
#2393 Mos nem azé, de Broyles szó szerint elmondja a lényeget a második rész végén. Vannak emberek akik kitörölhetetlen jelet hagynak a lelkünkön, egy lenyomatot, amit nem lehet sohasem többé eltörölni. Pont. Innentől még van kérdés Peter-rel kapcsolatban?! :D
"I've always thought there were people who leave an indelible mark on your soul. An imprint that can never be erased."
-
#2392 Fringepedia - Glyphs code -
pett3rson #2391 Amúgy ez nekem is szemet szúrt, mármint a Broyles féle dolog, de úgy voltam vele, hogy olyan sok változás történt, hipp-hopp Ő sem halt meg :) -
pett3rson #2390 nagyon is lehetséges :) -
#2389 kb. 100% :D -
#2387 Peter "nem létezett" ezért nem halt meg Broyles --> máshogy alakultak a dolgok
betűkről meg volt szó korábban, olvass vissza -
Hoz_Hun #2386 Én kissé elfeledkeztem, hogy újra elindult az évad, úgy hogy tegnap-tegnapelőtt bedaráltam az elmaradt részeket. Kissé már kiestem a történetből, lenne két kérdésem. A Walternativ idősíkjában a néger rendőrfőnök, nem halt meg az előző évadban? Mikor Olívia utazgatott a síkok között és ő segített neki? A másik, meg, hogy mik azok a betűk amik mindig megjelennek a sorozat közben? -
pett3rson #2385 talált süllyedt, September-nek hívják a Peter-t és Walter-t megmentő - illetve azóta nem megmentő - observer-t :)
ha már tudtad, akkor sorry, talán másoknak új info :) -
#2384 Egyetertek. Es a vege meg rarakott egy lapattal. Kivancsi vagyok mi lesz :) -
#2383 nem értem a foxnál mit gondolnak...persze, h veszit a nézettségböl ha elmegy szünetre a sorozat 2honapra, meg véletlenszerüen van 1honap szünet -
#2382 Ha nem is hivatalos, azért lehet benne valami, kár... -
#2381 az évad legjobb része volt.. -
Micsu #2380 +1 -
#2379 Ugye nincs itt hiba a mátrixban. AZ egész sorozatnak az a lényája, hogy az emberi elme és lélek felette állnak valóságnak és bizonyos individuumok hatással vannak a téridőre, párhuzamos dimenzióktól függetlenül is. Ezért van az, hogy nem tudták csak úgy kitörölni az egyik meghatározó entitást a valóságból és ezért van az, hogy emlékek és érzések szivárognak át a többiek különböző verzióiból mindenfelé. Egy biztos, hogy semmi sem az... :D
Ezért kissé tán misztikus inkább a sorozat, mint tudományos, bár folyamatosan fent próbálja tartani a tudományosság látszatát. -
#2378 Nagyon jó rész volt! :o :o -
Big Boss Hu #2377 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
Az egész epizód az álmával kezdődött ami a régi oliv emléke volt, szerintem ez a városban történtektől független. A város többi lakójának se lett semmi baja aki már elköltözött a másik világban.
Ugye walter meg olivia álmában is megjelent peter (még évad elején), de hogy miért csak olivia emlékei "térnek vissza" az jó kérdés, biztos ennek is a gyerekkori kísérletekhez van köze :) Persze ez is csak egy elmélet
-
#2376 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Gondolom ő azért nem mert kimetszette az agya egy részét.